Magyar Hírlap, 1969. július (2. évfolyam, 179-209. szám)

1969-07-01 / 179. szám

Megjelenik a hét mindennap- Hl finn fiTM ^ WERK F­­ »- L­­­ ft 2. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM POLITIKAI NAPI­LAP 1969. JÚLIUS 1. KEDD Népműveléseid? és „népvándorlás” Itt az idegenforgalom dandárja, ha­tárainkon éjjel-nappal vendégeket fo­gadunk. Hegyeshalomtól Záhonyig, Röszkétől Komáromig, s teljes ütemben van Ferihegy. Európa s a nagyvilág szá­mos országából özönlenek a turisták, a rokoni látogatók s hasonlóképpen a mi állampolgáraink is útra kelnek a szél­rózsa minden irányába. Ismerkedünk a világgal — s a világ ismerkedik velünk. Korunk e modern „népvándorlása”, amelyet a békés együttélés tesz lehető­vé, mint százezrek számára pihentető, szép élményt, nemcsak - és nem is el­sősorban — gazdasági kérdés. Honfitár­saink a külföldiekkel — akár itthon, akár idegenben — találkozva eszmét cserél­nek, beszámolnak a mi viszonyainkról, hírt hoznak magukkal más országok éle­téről. Az idegen pedig hazánkról sze­rez benyomásokat - s nemcsak adott körülményeinken, hanem személy sze­rint rajtunk, vendéglátóikon is múlik, hogy azok mennyire kedvezőek vagy ked­vezőtlenek lesznek. Tudat kérdése az egész — s minthogy a tudatformálást a szocialista népművelés egyik fő céljának tekintjük, annál nagyobb mulasztás, hogy a népművelés számos feladata mellett mindeddig túl keveset foglalkoz­tunk az idegenforgalomban betöltött szerepével. Miben nyilvánulhat meg ez a szerep? Egyszerű példa: Eger vagy Tokaj vidé­kének páratlan borairól a legmesszibb­ről jött vendégünk is hallott már — és igyekszik oda egy kis „helyszíni kóstoló­ra” is. De nem árt, ha közben megtud egyet s mást Dobóról vagy Rákócziról, történelmi múltunkról, megismerkedik a vendéglátó nép tegnapi és mai kultú­rájával. Áll ugyanez fordítva is: hazánk­fiaiban itthon kell felkelteni az igényt arra, hogy­­ tegyük fel — ne csak a Stefansdóm árnyékában megbúvó zug­­boltocskákat keressék, hanem az ezer­éves gótikus műemlékre is kíváncsiak legyenek ... Néhány helyen már létrehozták ná­lunk a világjárók klubját, amely rész­ben előkészít a külföldi utakra, részben fóruma a kinn szerzett élmények tovább­adásának. Az eddigiekből következik, hogy a népművelésre ezenfelül állandó, folya­matos feladatok is várnak. Ilyen a ha­zafias, internacionalista nevelés, amely megerősíti a kötődést a hazához, a szo­cialista táborhoz. Ilyen a rendszeres és beható tájékoztatás eredményeinkről, valós gondjainkról és megoldásuk mód­jairól. A hiányosan tájékozott ember kész felületes ismeretek alapján ítélni, általánosítani s ezáltal - külföldiekkel kapcsolatba kerülve - akarva-akarat­­lan politikai kárt okozhat. Maximalizmus lenne mindenkitől meg­követelni a teljes politikai, ideológiai érettséget. De a becsületes szándékú külföldi előtt is vonzó, ha őszinte haza­­szeretettől áthatott, jól tájékozott és ér­velni tudó emberekkel beszélgethet min­den őt érdeklő kérdésről. A szocialista országok számára az idegenforgalom a nemzetközi kapcsola­tok fejlesztésének egyik fontos politikai és gyakorlati eszköze, örömmel látunk vendégül és örömmel vendégeskedünk magunk is­­ abban a tudatban, hogy egymás kultúrájának megismerése és megbecsülése az egyik legszilárdabb záloga a népek barátságának. Az Elnöki Tanács ülése C/ - /7 Törvényerejű rendelet a népszámlálásról• Mátészalka Várossá lett, három járás megszűnt A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hét­főn ülést tartott. A Minisztertanács előterjesztésére tör­vényerejű rendeletet alkotott népszám­lálás tartásáról 1970-ben. A törvényerejű rendelet kimondja: Magyarország terüle­tén az 1969. december 31. és az 1970. ja­nuár 1. közötti éjféli állapot alapul véte­lével általános népszámlálást kell tarta­ni. A népszámlálással egyidejűleg össze kell írni a lakásokat és az intézeti ház­tartásokat (kórházakat, munkásszálláso­kat, diákotthonokat stb.), a lakóházakat, az intézeti és az egyéb lakott épületeket A népszámlálás, valamint az azzal kapcsolatos összeírások körébe tartozó adatgyűjtés a tanácsok végrehajtó bizott­ságainak feladata. Az e munkában részt­vevőket tennivalóik ellátásában hivata­los személyeknek kell tekinteni. Az adat­gyűjtés szakmai irányítását, az adatok feldolgozását és közzétételét a Központi Statisztikai Hivatal végzi. A népszámlálás, valamint az ezzel kap­csolatos összeírások körébe tartozó ada­tokat mindenki köteles a valóságnak megfelelően, a kívánt határidőben meg­adni. Az Elnöki Tanács elrendelte Mátészal-Magyarországon az első hivatalos nép­­számlálás (1869) óta — az európai gya­korlatnak megfelelően — általában tíz­évenként tartanak népszámlálást. A jö­vő évi lesz a tizenegyedik; időpontja megegyezik mind a KGST statisztikai ál­landó bizottságának, mind az ENSZ gaz­dasági és szociális tanácsának javaslatá­val. A népszámlálás megbízható képet ad a társadalom szerkezetéről; alapadatokat ka várossá nyilvánítását, továbbá a csen­­geri, a szentgotthárdi és a vasvári járás megszüntetését. Az Elnöki Tanács ezután egyéni ke­gyelmi ügyekben döntött, majd folya­matban levő ügyeket tárgyalt. (Mátészalka várossá nyilvánításáról szóló kommentárunk az 5. oldalon.) szolgáltat a népgazdasági, elsősorban a távlati tervezéshez. A népszámlálás az ország egész lakos­ságára, valamennyi állampolgárra kiter­jedő adatszolgáltatási kötelezettséggel jár, pontos végrehajtásához jelentős ér­dekek fűződnek, ezért elrendelése ha­zánkban és külföldön mindig törvény­nyel, illetve törvényerejű rendelettel tör­tént és történik. Száz éve volt az első népszámlálás hazánkban Tudománypolitikai bizottság alakítása, külföldi kiállítások programja, a mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenysége a Minisztertanács ülésének napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács hétfőn ülést tartott. A kormány elnökének előterje­sztése alap­ján elhatározta, hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottsága június 27-i ülésén elfo­gadott tudománypolitikai irányelvekkel összhangban tudománypolitikai bizottsá­got hoz létre. A bizottság feladata a tu­dományos kutatás egységes állami irá­nyítása, a nemzetközi tu­dományos kap­csolatokkal való összehangolása, a Ma­gyar Népköztársaság tudománypolitikai elveinek kialakítása és azok megvalósí­tásának szervezése. A Minisztertanács a tudománypolitikai bizottság elnökévé dr. Ajtai Miklóst, a kormány elnökhelyettesét nevezte ki. A kormány megvitatta és elfogadta a tudománypolitikai irányelvek végrehaj­tásához szükséges jogszabályok kidolgo­zásának ütemtervére tett javaslatot. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a külföldi hivatalos kiállításokon, vá­sárokon a magyar részvétel 1970. évi programjának bővüléséről és javaslatot terjesztett elő az 1971-ben megrendezen­dő külföldi kiállításokon részvételünk programjára. A vásárok és kiállítások száma és jelentősége világszerte növek­szik és hagyományos szerepük mellett mindinkább műszaki, tudományos és gazdasági információs központokká is válnak. A magyar kiállítások külföldön — amelyeknek évente mintegy 10 millió látogatója van — jól szolgálják az ország gazdasági érdekeit és egyben hű képet adnak a mai Magyarország életéről, al­kotómunkánk eredményeiről. A Minisz­tertanács az előterjesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta a mezőgazda­­sági és élelmezésügyi miniszter jelentését a mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevé­kenységéről és a vita alapján határozato­kat fogadott el a kiegészítő üzemi tevé­kenység további fejlesztésére, az eredeti célokkal ellentétes szabálytalanságok fel­számolására. A Minisztertanács ezután egyéb ügye­ket tárgyalt. (A mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenységéről szóló kormányhatározatot az 5. oldalon ismertetjük.) LENIN ÉS A MAI VILÁG - IFJÚSÁGI SZEMINÁRIUM MOSZKVÁBAN (TASZSZ) „Lenin és a mai világ” címmel Moszkvában hétfőn, Lenin születése 100. évfordulójának szentelt nem­zetközi ifjúsági szeminárium nyílt meg. Kilencvenkét ország ifjúsági szervezetei, valamint a DIVSZ, a Nemzetközi Diák­­szövetség és a Pán-Afrikai If­júsági Mozgalom képviselői jelentették be, hogy részt kí­vánnak venni a szeminárium munkájában. KGST KERESKEDELMI TANÁCSKOZÁS BUDAPESTEN (MTI) Budapesten ma két­napos tanácskozásra ül össze a KGST-országok belkereske­delmi-közgazdasági munka­­csoportja. Hét szocialista or­szág belkereskedelmi minisz­tériumának képviselői beszélik meg, hogyan alakult a lakos­ság áruellátása, tárgyalnak a kereskedelemben érvényesít­hető gazdasági ösztönzés mód­szereiről, a szocialista orszá­gok fogyasztási cikkcseréjé­nek bővítési lehetőségeiről. INDONÉZIÁBA ÉRKEZETT INDIRA GANDHI (VPI) Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony, aki szombaton érkezett Indonéziá­ba Japánból, hétfőn megbe­szélést folytatott Suharto in­donéz elnökkel. Indira Gandhi Dj­akartába érkezése után hangoztatta, hogy véleménye szerint India és Indonézia egyaránt kitartottak az 1955-ös bandungi értekezle­ten körvonalazott el nem kö­telezettségi politika mellett. SVÁJC SEMLEGES, DE... (VPI) Willy Spühler svájci külügyminiszter, a parlament­nek írt jelentésében hangoz­tatja, hogy Svájc semlegessé­ge összeegyeztethetetlen lenne teljes jogú ENSZ-tagságával. Ennek ellenére Svájc fokozni fogja pénzügyi hozzájárulását a világszervezet speciális programjaihoz és a jövőben teljes jogú tagnak megfelelően járul hozzá az ENSZ költség­­vetéséhez. FEGYVERES MERÉNYLET (AP) Egy fegyveres férfi hétfőn Nyugat-Berlinben be­hatolt a jugoszláv katonai misszió épületébe és súlyosan megsebesítette Anton Kolen­dicet, a misszió vezetőjét. A merénylőt letartóztatták. A támadásnál megsebesült a misszió portása is. A nyugat-berlini rendőrség közlése szerint a merénylő neve Drago Dolo, 27 éves fér­fi. A Luther-kórház orvosai műtétet hajtottak végre dr. Kolendi­en, és mint kijelen­tették: élete már nem forog veszélyben. ATOMKUTATÓK ÉHSÉGSZTRÁJKJA (AFP) Hét olasz, két német és egy francia tudós az isprai atomkutató központban foly­tatja pénteken megkezdett éh­ségsztrájkját. A tudósok így fejezik ki tiltakozásukat amiatt, hogy a kutatóköz­pontnak nincs hosszú lejáratú munkaterve s így veszélyben van megélhetésük. A nap híreiből Kairóban megcáfolták az izraeliek által bejelentett „sikeres" kommandó akciót (MTI) Dajan izraeli hadügyminiszter nemrég Izraelt támogató cionista üzlet­emberek összejövetelén mondott beszé­dében újabb pénzsegélyt kért arra hi­vatkozva, hogy Izraelnek több száz mil­lió dollárra lesz szüksége egy esetleges újabb összecsapás előkészületeire. Kairói lapok rámutatnak, hogy az izraeli had­ügyminiszter említett nyilatkozata a ma­ga meztelen valóságában tárja fel az agresszor hódító terveit. Dajan említett beszédének változtatás nélküli közlése után a kairói lapok hétfőn vezércikk­ben utasítják vissza az izraeli hadügy­miniszter beszédében foglalt kihívást. A kairói lapok rámutatnak, hogy Dajan országa expanzív terveiről tárt fel újabb részleteket. Megmagyarázta, hogy nem határmódosításokról, hanem bizo­nyos területek átcsatolásáról van szó. Erre utal az is, hogy a hadügyminiszter szerint kisebb határkiigazítások nem fe­lelnek meg Izrael állam érdekeinek. Je­ruzsálemet nem lehet újra kettéosztani, Jordánia megszállt területeinek csak egy részét lehet visszaadni, a Szíriai Golán magaslatokat pedig egyszerűen be kell kebelezni. Hasonló nézeteket hangozta­tott az izraeli hadügyminiszter a Tiran­­szoros bejáratát ellenőrző Sharm-El- Sejk, valamint az­­ Eilath kikötőjével szomszédos egyiptomi területekkel kap­csolatban is. Az izraeli hadsereg Tel Aviv-i jelentése szerint, egy izraeli kommandóegység vasárnap este akciót hajtott végre a Kairótól 140 kilométerre fekvő elektro­mos centrálé ellen, és állítólag meg­rongálták az Asszuán—Kairó magasfe­szültségű vezetéket. (Folytatás a 3. oldalon)

Next