Magyar Hírlap, 1969. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1969-10-01 / 271. szám

Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA 1969. OKTÓBER 1. SZERDA 3 Tárgyalás New Yorkban a Közel-Keletről (Folytatás az 1. oldalról) az izraeliekkel és az arabokkal külön­­külön kidolgozza a BT-határozat végre­hajtásának módozatait. Riad egyébként nem lát semmi előrehaladást a négyhatal­mi tárgyalásokban, tekintve, hogy Izrael nem hajlandó lépést tenni csapatainak visszavonása és a Palesztinai menekült­kérdés megoldása érdekében. Ami a köz­vetlen tárgyalásokat illeti — „erre min­dig nemet mondunk” — hangoztatta Riad. Frontális partizántámadás Az El Fatah szóvivője közölte, hogy katonai alakulatai a jordániai tűzszüneti vonal teljes hosszában felvették a harcot a megszállókkal. Az izraeliek kénytele­nek voltak légierejüket is bevetni. Az ellenállók és az izraeli alakulatok közötti nagyszabású ütközet kedden hajnalban ért véget. Az El Fatah jelentése szerint számos izraeli állást megsemmisítettek. A partizánegységek telefonvonalakat vágtak el, izraeli állásokat szálltak meg, lőszerraktárakat robbantottak fel és meg­figyelő állásokat semmisítettek meg. Az akció során elfoglaltak egy izraeli kato­nai tábort, több mint két óra hosszat Palesztinai zászló lengett a tábor felett. Számos izraeli katona életét vesztette. A támadók a sikeres akció után vissza­vonultak. Hétfőn éjszaka és kedden reggel a Golan­­magaslatok térségében és a Jordán meg­szállt partjáról izraeli alakulatok nehéz­tüzérséggel és rakétákkal lőtték a Jordán völgyét. Tegnap reggel libanoni területről be­szivárgó arab partizánok megtámadtak egy új izraeli katonai települést. A táma­dásnak egy halálos áldozata és egy sebe­sültje van. A partizánok által elhelyezett aknákon felrobbant ezenkívül két Irak- Fogadás kairói nagykövetségünkön (MTI) Szombati Béla kairói magyar ügyvivő a magyar fegyveres erők napja, és Varga Lajos alezredes, az első kairói magyar katonai és légügyi attasé bemu­tatkozása alkalmából fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent valamennyi Kairóban akkreditált kato­nai és légügyi attasé, az EAK politikai és társadalmi életének, hadseregének több vezető személyisége, a diplomáciai testület doyenje, és számos vezető kép­viselője. Az európai biztonság a „tizek” munkabizottsága előtt (UPI, AP, TASZSZ) Az ENSZ-palotá­­ban tovább zajlik az intenzív diplomáciai élet, Gromiko szovjet külügyminiszter két kollégájával találkozott. Malik indonéz külügyminiszterrel nemzetközi kérdések­ről, Dines Szingh indiai külügyminiszter­rel pedig az ENSZ-közgyűlés munkájával összefüggő kérdésekről tárgyalt. Luns holland külügyminiszter Rogers amerikai külügyminiszterrel tárgyalt. Ket­tejük között Vietnamról, Európáról, a Közel-Keletről és a Közös Piacról volt szó. A holland külügyminiszter különben teg­nap részt vett a tíz ország külügyminisz­tereiből, illetve képviselőiből álló munka­­bizottság ülésén. A három szocialista, há­rom NATO-, három semleges ország, va­lamint Jugoszlávia képviselőit tömörítő bizottság ügyrendi kérdéseket vitat meg a tervezett európai biztonsági értekezlet ügyében. E munkabizottságnak tagja Ma­gyarország is.­­ Csehszlovák és dán felszólalás a közgyűlésen Az ENSZ-közgyűlés tegnap délutáni ülé­sén felszólalt Jan Marko csehszlovák kül­ügyminiszter. Beszélt az USA vietnami agressziójáról és hangsúlyozta, hogy az amerikai csapatok hiába próbálják meg­törni a Vietnam függetlenségéért harcoló hazafiak ellenállását, és hasztalan próbál­ják megmenteni a saigoni rendszert. Cseh­szlovákia kezdettől fogva támogatja a vietnami népet és lehetőségeihez képest segíti annak harcát. A csehszlovák kül­ügyminiszter a közel-keleti válságból a kiutat a Biztonsági Tanács 1967. novem­ber 22-i határozatának teljesítésében lát­ja. A nemzetközi béke és biztonság igazi garanciája az általános és teljes leszerelés — mondotta Jan Marko. A csehszlovák küldöttség kifejezi azt a reményét, hogy a mostani ENSZ-közgyűlés ülésszaka leg­alább néhány részleges leszerelési intéz­kedéssel előbbre viszi a leszerelés ügyét, s reméli, hogy a mostani ülésszak döntő fordulatot hoz a vegyi - és baktérium­­fegyverek betiltása dolgában. Az európai helyzetről Jan Marko hang­súlyozta: Csehszlovákiának keserű tapasz­talatai vannak a német imperializmus ex­panzív törekvéseivel és különösen nagy aggodalommal szemléli a neonáci és mi­litarista körök tevékenységét az NSZK- ban. Csehszlovákia kész az európai biz­tonság általános keretei között normali­­zálni kapcsolatait ezzel az országgal. Ez azonban nem következhet be olyan körül­mények között, amikor ott erősödik a re­­vánstörekvés, s addig, amíg az NSZK nem tekinti kezdettől fogva érvénytelennek a müncheni egyezményt. Senkinek sem sikerül megakadályozni a cseh és a szlovák nép szoros együttmű­ködését a Szovjetunióval és más szocia­lista országokkal. Nem járhat sikerrel az az ideológiai kampány sem, amely vala­miféle „korlátozott szuverenitás” légből kapott koncepciójára épül. Visszautasí­tunk minden olyan kísérletet, amelynek célja a nemzetközi fórumok elé vinni az úgynevezett csehszlovák kérdést. Ilyen kérdés egyáltalán nem létezik. Az ami Csehszlovákiában történik, kizárólag a mi belügyünk — mondotta Marko. Poul Hartling dán külügyminiszter a közgyűlésen kijelentette: országa tovább­ra is mindent megtesz, hogy tagja lehes­sen az Európai Gazdasági Közösségnek, de más északi országokkal együtt minden lehetőséget megvizsgál a fokozottabb északi gazdasági együttműködés fejlesz­tésére. A dán külügyminiszter támogatta a biz­tonság kérdéseivel foglalkozó európai ér­tekezlet összehívását, amelyben megfele­lő módszert lát az enyhülés és az együtt­működés előmozdítására, de az általános európai értekezlet előkészítésébe kezdet­től fogva be kellene vonni az Egyesült Államokat és Kanadát is. Podgornij Finnországba utazik (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke ok­tóber közepén Vrho Kekkonen finn köz­­társasági elnök meghívására, hivatalos lá­togatásra Helsinkibe utazik. Indonézia leszerel (Reuter) Gazdasági okok miatt ötven­ezerrel csökkentik a jelenleg 400 000-es indonéz hadsereg létszámát. Indonézia új költségvetése 40 százalékot fordít a had­sereg fenntartási költségeire. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány távirata a Kínai Népköztársaság Államtanácsához A Kínai Népköztársaság Államtanácsának, P­eking A Kínai Népköztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük a testvéri kínai népnek. A Kínai Népköztársaság megalakulása történelmi jelentőségű esemény volt a szo­cializmus, a haladás és a béke ügye szempontjából. A magyar nép tisztelettel és megbecsüléssel tekint a kínai nép országépítő munkájá­nak eredményeire, s új, nagy sikereket kíván a szocialista haza építésében. Budapest, 1969. október 1. A Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter táviratban üdvözölte Csen Ji külügyminisztert. A népi Kína 20. születésnapjára A Kínai Népköztársaság két évtizeddel ** ezelőtti megalakulása kétséget kizá­róan az emberiség történetének nagy és előremutató fordulópontja. Távlati hatá­sában a legjelentősebb nemzetközi ese­mények egyike volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta, amely nélkül — érthető módon — aligha következett volna be. A szocializmus eszméjének fel­­tartóztathatatlanságát hirdeti, hogy a vi­lág legnépesebb országa is vezércsilla­gául választotta. Kína népe, hősi harcai­nak eredményeképpen, történelmében először kezébe vette sorsának intézését, s a munkásosztály vezetésével megalkotta első szabad államát. Az úton óriási akadályok tornyosultak, az ország messziről és mélyről indult. A régi Kínában virágzott a kizsákmányolás minden elavult és korszerű formája. A feudális urak, a korrupt bürokrácia, az élősdi burzsoázia és a külföldi tőke sza­bad és kimeríthetetlen vadászterülete volt. Angol és francia, német és portugál hódítók ragadták ki a múlt században Kína testéből jókora falatokat, s mohón szívták a gazdag föld életnedveit. Évti­zedekig pusztította és fosztogatta a japán imperializmus. A japánok után az ame­rikaiak próbálták megvetni a lábukat Kínában az áruló Cang Kaj-sek vezette Kuomintang segítségével. Iszonyú elma­radottság és anarchia jellemezte a múlt­ban a társadalmi-gazdasági életet. Ebben a helyzetben a Nagy Október mutatta meg Kína népének az egyedül járható utat. A kommunista párt vezeté­sével roppant áldozatokkal járó szívós harc árán, és a Szovjetunió önzetlen se­gítségével sikerült kivívnia a világra­szóló győzelmet. Az ország előtt fényes és beláthatatlan távlatok nyíltak meg, s életének első évtizedében a fiatal köztár­saság valóban biztató lépéseket tett a fel­­emelkedés útján. A „nagy ugrások” (és nagy megtorpanások) ellenére — ha akár­csak az első évtized eredményeit is vizs­gáljuk — jelentős a fejlődés az élet szá­mos területén. Az iparosítás, a folyam­­szabályozás és útépítés terén elért sike­rek megváltoztatták az ország képét. Nagy szó az, hogy Kínában az éhhalál ma már nem szed áldozatokat, és az or­szágban használatba helyezett gépek csaknem 70 százalékát a hazai ipar állít­ja elő. Ezeket az eredményeket mérsékli, a szocialista építés érdekeit keresztezi, végső hatásában a kínai népnek okoz súlyos hátrányokat az a politika, amely Kínát szembeállította a testvéri szocia­lista országok közösségével, a nemzet­közi munkásmozgalommal. Jóllehet, az új Kína jubileumára árnyék neheze­dik, mégis együtt örülünk a testvéri kí­nai néppel, bennünket is boldoggá tesz­nek szocialista építőmunkájának eddigi sikerei, és őszintén kívánunk újabbakat. A kínai nép szocialista építőmunkája mindig számíthat a többi testvéri ország, közöttük hazánk és népünk segítségére. Csou En-laj beszéde az évfordulón (TANJUG, Reuter) Csou En-laj kínai miniszterelnök tegnap, a KNK nemzeti ünnepének előestéjén rendezett fogadá­son beszédet mondott. Méltatta az ország fejlődését és azt mondotta, hogy Kína új sikereket ért el a szocialista építőmun­kában. Hangoztatta, hogy Kína békepoli­tikát folytat, majd támadta az amerikai imperializmust és a „szociálimperializ­­must”, s kijelentette, hogy Kína „önvéde­lemből fejlesztette ide nukleáris fegyve­reit Csou En-laj a ,,harc-bírálat-átalakítás”■ kampány fokozására szólított fel Mao el­nök ellenfeleivel szemben. A fogadáson jelen voltak az összes kí­nai vezetők, kivéve Mao Ce-tungot és Lin Piaót. A demokraták nem kötnek „fegyverszünetet“ a kormánnyal Az elnök ragaszkodik vietnami politikája teljes támogatásához (MTI) Nem kötnek fegyverszünetet Nixonnal a demokraták a vietnami há­ború ügyében. Scott szenátor,­a republi­kánus pártcsoport új vezetője hétfőn ja­vasolta, hogy a háborúellenes csoport tagjai hatvan napra függesszék fel a kor­mány vietnami politikájának támadását, a Nixon által javasolt egység céljából, mert az ilyen magatartás „megkönnyíte­né az elnöknek a háború befejezésére irá­nyuló lépéseket”. Edward Kennedy sze­nátor, a demokrata csoport helyettes ve­zetője haladéktalanul kijelentette, hogy a háborúellenes szenátorok „felelősségük teljes tudatában járnak el”, amikor kö­vetelik a kormányzattól a háború azon­nali befejezését, és a vietnami politika gyökeres felülvizsgálatát. Nixon­­tegnap megismételte követelését, hogy az USA népe nyújtson feltétlen tá­mogatást vietnami politikájához. Az el­nök kitüntetést nyújtott át egy tenge­részgyalogos alakulatnak a Fehér Ház­ban, s ebből az alkalomból beszédében azzal érvelt, hogy „a béke csak akkor jön el úgy, ahogy óhajtjuk, ha az ame­rikai nép nem inog meg, nem futamodik meg, hanem szilárdan kitart”. Kü­lönös aritmetika Vietnamban (Reuter, AP) A keddre virradó éjszaka hat partizánakciót jelentettek. A B—52- esek­ Saigontól északkeletre fekvő terüle­teket támadtak öt hullámban. A Nixon-féle létszámcsökkentések ke­retében tegnap újabb ezer amerikai ten­gerészgyalogos indult el Okinawára. A szeptember 18-ával végződő héten 511 500 amerikai katona állomásozott Vietnam­ban, 1300-zal több, mint egy héttel ko­rábban. Az amerikai parancsnokság ezt a furcsa körülményt a csapatok „fluktuá­ciójával” magyarázza. Svédország 200 milliós segélyt nyújt a VDK-nak Nilsson külügyminiszter ismét élesen bírálta az Egyesült Államokat (UPI) Torsten Nilsson svéd külügymi­niszter a Svéd Szociáldemokrata Párt XXIV. kongresszusán külpolitikai beszá­molójában részletesen foglalkozott a viet­nami háborúval. Bejelentette, hogy a svéd kormány az elkövetkező három év­ben több mint 200 millió svéd korona összegű segélyt nyújt a Vietnami De­mokratikus Köztársaságnak. „A vietnami nép szenvedése mélységesen megindított bennünket, és meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a svéd nép támogatja a kor­mány döntését a VDK-nak nyújtandó­ se­gítségről” — mondotta, majd ismételten kifejezésre juttatta azt a bírálatot, amely az Egyesült Államok vietnami politiká­ját svéd részről több ízben érte. Nilsson síkraszállt a Kínai Népköztársaság ENSZ- tagságának helyreállítása mellett Szovjet üdvözlet Kínához (MTI) A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége és a szovjet miniszterta­nács a KNK kikiáltásának 20. évfordu­lója alkalmából az alábbi táviratot küld­te a Kínai Népköztársaság elnökének, a Kínai Országos Népi Gyűlés állandó bi­zottságának és a Kínai Népköztársaság államtanácsának: „A szovjet nép nevében őszinte üdvöz­letünket és legjobb kívánságainkat küld­jük a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából. A Kínai Népköztársaság létrejötte a kí­nai dolgozók történelmi vívmánya volt abban a forradalmi harcban, amelyet az imperialista iga és a kizsákmányolás aló­li felszabadulásukért vívtak. Ez a harc a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közvetlen hatása alatt fejlődött és szün­telenül forró rokonszenvre, támogatásra és segítségre talált a szovjet nép, a szov­jet állam részéről. A szovjet és a kínai nép alapvető ér­dekei megegyeznek. Ez a záloga annak, hogy megteremtsük a népeink és álla­maink közötti barátság megőrzésének és fejlesztésének szilárd alapjait. A Szovjetunió, a proletár nemzetközi­ség alapelvei által vezéreltetve változat­lanul síkraszáll a szovjet és a kínai nép, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság sokoldalú együttműködésének fejleszté­séért, az országaink közötti viszony nor­malizálásáért, a vitás kérdések békés úton, tárgyalások és konzultációk útján történő rendezéséért. Mélységes meggyőződésünk, hogy ilyen politika megvalósítása mindkét fél részé­ről összhangban áll a szovjet és a kínai nép óhajával, elősegíti az imperializmus ellen, a szocializmus pozícióinak megszi­lárdításáért, a távol-keleti és a világbéke és biztonság állandósításáért folyó harc hatékonyságának növelését.”

Next