Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP I 1970. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK3 A vasúti közlekedés és a posta óévi mérlege, újévi tervei Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes nyilatkozata A vasút, a posta, az autóközlekedés több mint háromszázezer dolgozója 1969- ben ólmos esőben, hófúvásban, kellemes tavaszi időben és nyári kánikulában egyaránt helytállt. Igaz, voltak időszakok, mikor jogos — vagy éppen indokolatlan — bírálatok is érték a vasutasokat, a postásokat. Az óesztendő utolsó napján számvetésre ültünk le dr. Mészáros Károly miniszterhelyettessel, hogy meghallgassuk értékelését 1969-ről és megismertessük olvasóinkkal a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium újévi terveit. — Hogyan értékeli a közlekedés és hírközlés 1969. évi fejlődését? — A közlekedés és a hírközlés az elmúlt két évtizedben igen sokat fejlődött. 1969-ben a vasúti, a közúti közlekedés és a posta az adott gazdasági lehetőségek keretében tervszerűen gyarapodott. Nyíltan meg kell azonban mondani, hogy az ágazat szolgáltatásai iránti igény abszolút számokban növekedett ugyan, de a korábbi évekhez képest 1969-ben a növekedés üteme mérsékeltebb volt. — Mivel lehet ezt magyarázni? Csökkent szállítási igények — A népgazdaság 1969. évi fejlődése, az ipar területi-szerkezeti módosulása, az építőipar technológiájának fejlődése, a munkamegosztás egyes területeken mutatkozó kedvező változása mérsékelte a szállítási igényeket. Ezért a személy- és áruszállítás szerényebb mértékben növekedett, mint a korábbi években. Mindezt kedvezőnek kell tekintenünk, mert az ,,elmaradt” fuvarok a termelés és a fogyasztás közötti ésszerűbb kapcsolódás kialakulását jelzik. A mérsékeltebb igények azonban fokozottabb minőségi követelményeket támasztottak. — És ezeket ki tudták elégíteni? Nem voltak problémák? — A közlekedés és hírközlés vállalatai — megítélésem szerint — tavaly becsülettel helytálltak. Az év egyes szakaiban voltak azonban nehézségek. A szállításnál az ősszel — és különösen a télen — tapasztalt hiányosságok egy részét meg lehetett volna előzni. Az előszállítások elmaradása, a szállítási megrendelések özönlése a csúcsforgalmi időben, szinte megoldhatatlan feladat elé állította a vasutat. Emiatt több fontos fuvarigényt nem is tudott kielégíteni. — Mi a teendő, hogyan lehetne ezen változtatni? — Több megértéssel, jobb munkaszervezéssel, és nem utolsósorban a vállalati ösztönzők szabályozásával. A vállalati érdekeltségi rendszer ugyanis még nem ösztönöz az előszállítások szorgalmazására, sőt az árukészlet idény előtti növelése — ami pedig a korai szállítás velejárója — egyenesen hátrányos helyzetbe hozhatja a vállalatokat. Emiatt számos szállíttató az „utolsó percre” hagyja a megrendelést. A szabad szombatos munkarend miatt számos vállalatnál a hét végén kevés kocsit raktak meg, illetve raktak ki. A minisztérium álláspontja szerint, 1970-ben nagyobb figyelmet kell fordítani mind nekünk, mind pedig fuvaroztatóinknak a munkafolyamatok jobb megszervezésére. Hogyan értékeli a közúti közlekedés eredményeit, tekintettel arra, hogy a közlekedéspolitikai koncepció második évében erre a közlekedési ágra igen nagy feladatok hárultak? Autóbusz, posta, telefon — A közúti autóbuszközlekedés teljesítménye tavaly dinamikusan fejlődött. A személyszállításnál azonban a kereslet növekedésével a kínálat nem mindig tudott lépést tartani. — És a posta teljesítményei? — A posta és a hírközlés üzletviteli tevékenysége több mint nyolc százalékkal növekedett. De a lakosságot sokkal jobban érdekli, hogy a távbeszélő-állomások számának nagymérvű bővítése ellenére is még mindig sok a jogos, kielégítetlen igény. — A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vezetői hogyan ítélik meg a harmadi ötéves terv célkitűzéseinek teljesítését? — A szállítási és hírközlési ágazat 1970. évi fejlesztési terveinek kialakítását nemcsak a harmadik ötéves tervben előírt célok, hanem a közlekedéspolitikai koncepció végrehajtásából adandó feladatok is meghatározták. 1970-ben a harmadik ötéves tervben előírt, legfontosabb célkitűzések lényegében teljesülnek. — Hogyan látják az új esztendő feladatait? — 1970-ben feladataink semmivel sem lesznek kisebbek, mint tavaly voltak. Az ésszerűbb gazdálkodás azt eredményezi, hogy az elszállítandó áruk mennyisége továbbra sem növekszik olyan mértékben, mint az előző években. Ezzel szemben nagyobb gondot kell fordítani az utazóközönség, valamint a fuvaroztatók jobb kiszolgálására. A szállításnak is gazdaságosabbnak, hatékonyabbnak kell lennie, mint a múltban volt. A közutak korszerűsítése — Milyen fontosabb fejlesztési célkitűzései vannak 1970-ben a Közlekedési- és Postaügyi Minisztériumnak? — Az új esztendőben tovább munkálkodunk a közlekedéspolitikai koncepció megvalósításán. Egyik legfontosabb tennivalónk a kis forgalmú vasútvonalak forgalmának közútra terelése, valamint a vasútállomások körzetesítése. Folytatódik a Budapest—Debrecen—Nyíregyháza közötti vonal villamosítása, amely terveink szerint 1970 végére be is fejeződik. Rákos—Újszász között — a legjobban terhelt vonalon — folytatódik a második vágány építése, és az ott levő állomások korszerűsítése. Jelentős összeget juttatunk a vasútbiztosítással kapcsolatos berendezések építésére, felszerelésére. — A közlekedéspolitikai koncepció elvei szerint évről évre nagyobb feladat vár a közúti közlekedésre. Ennek érdekében milyen intézkedések várhatók? — Ez egyik leglényegesebb feladatunk. A közúti hálózat korszerűsítését koncentráltan végezzük. Ezek közül néhány nagyon fontos építkezést említek meg. Elkészül a 3-as számú főút Gyöngyös és Miskolc között, a 4-es számú főút Budapest—Püspökladány közötti része, az 5-ös számú főút Kiskunfélegyháza—Szeged közötti szakaszának korszerűsítése. Az idén befejeződik az M—7-es autóút építése Siófokig. Ezzel elérjük, hogy összefüggő, korszerű, új út köti össze Budapestet a Balatonnal. Természetesen sor kerül az autóbuszpark bővítésére és rekonstrukciójára is. Nagy gondot fordítunk a gépkocsi-szervizhálózat fejlesztésére is. . . A hírközlés fejlesztését célzó tervek közül mit tart a legfontosabbnak? — Budapesten 14 ezer, vidéken csaknem ötezer főközponti és 13 ezer alközponti telefon-kapacitásbővítéssel számolunk. A nemzetközi távbeszélő-hálózatot jelentősen javítja majd a fővárosi távválasztó központ üzembe helyezése. Ezenkívül befejeződik a pécsi, soproni és a tartalék kékesi tévéadó építése, valamint a Jugoszlávia felé irányuló mikrólánc építése is. Végezetül szeretném még elmondani, hogy a közlekedés és a hírközlés dolgozói az új év nehéz feladatainak csak akkor tudnak eleget tenni, ha a lakosság és a fuvaroztatók részéről az eddiginél nagyobb támogatást kapnak. Ezenkívül számítunk a megyei tanácsok segítségére is a szállítási feladatok jobb összehangolásához — fejezte be mondanivalóját dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes. F. J. Apropó, 1970 A múlt század hetvenes éveiben, amikor Edison bejelentette, hogy izzólámpát akar készíteni, Sir William Preece, az angol posta műszaki vezetője megállapította: „...a villanyfény szétosztása tökéletes ignis fatuus”, vagyis nem más, mint az eszelősök tüze... Jelen századunk elején Simon Newcomb, a híres amerikai csillagász ilyen „jövőt” jósolt a repülésnek: „Annak bizonyítása, hogy ismert anyagok, ismert gépalakzatok és ismert erőcsoportok semmilyen lehetséges kombinációja sem egyesíthető egy alkalmas gépben, a szerző előtt olyan világos, amilyen egy fizikai tény bizonyítása csak lehet.” Az ezerkilencszázas esztendők első évtizedeiben a természettudósok jelentős része még a pozitivista Auguste Comte filozófiai hatása alatt áll, aki az égitestekkel kapcsolatban így vonta meg az emberi megismerés határait: „Tudjuk, hogyan határozhatjuk meg alakjukat, távolságukat, tömegüket, mozgásukat, de soha semmit nem tudhatunk meg kémiai vagy ásványi szerkezetükről — még kevésbé arról, hogy szerves lények vannak-e felszínükön... K Nem tudjuk, mi a meghökkentőbb: a * ^ valóság vagy a fenti sorok? Nekünk, akiknek osztályrészül jutott, hogy széttekinthessünk a hetvenes évek Európájából, sok hihetetlenség és illúzió csődjét kellett megtapasztalnunk. A Pesti Divatlap 1844-ben még úgy képzelte, hogy egy évszázad múltán a fővárosban emelkednek a Nemzeti Bank részvényei; a Duna-parti sétány fasorai tovább terjesztetnek; a közbiztonságot nagyon előmozdítja, hogy az utcák két-három éjjeliőr tartására köteleztetnek; megszűnnek a rendőrség elleni panaszok; egy költő palotát vásárol, s általában a költőknek már nem kell tartani az éhenhalástól. Ezzel szemben ma már történelmi tényként kell számon tartanunk, hogy az 1944-es Budapesten nem a Duna-parti fasor került a figyelem fókuszába, hanem a folyóba ölt emberi tetemek; hogy nagyobb közbizonytalanságban város alig szenvedett; hogy a palotákat nem vásárolták, hanem lángok martalékának vetették, s az éhenhalástól nemcsak a költőknek kellett tartaniok .... Európa legtöbb vezető államférfija 1939 nyarán még elképzelhetetlennek tartotta, hogy 1940 január elsején Göbbals berlini rádióbeszéde már a gleiwitzi provokáció, Lengyelország lerohanása után hangzik el, azután, hogy Hitler a Reichstagban több mint három hónapja a többi között így jelentette be a háború kitörését: „A német hadsereg ma a világ legjobban felszerelt hadserege és messze felette áll az 1914-es hadseregnek.” A két világégést mindössze 21 esztendő választotta el egymástól. Most viszonylagos csönd uralkodik földünk hatezermillió-millió-millió tonnájának felszínén immár egy negyedszázada. Ez a viszonylagos csönd sajnos azt is jelenti, hogy egyes, körülhatárolt zónákban egyáltalán nem viszonylagos bombák és lövedékek oltanak ki emberi életeket, amelyek addig, a halál pillanatáig, semmiképpen sem voltak viszonylagosnak nevezhetők. Van ebben a viszonylagosságban tehát valami végtelenül elszomorító és vérforraló, de van benne azért előremutató is. Ugyanis ma azok az imperialista hadseregek, amelyek összehasonlíthatatlanul nagyobb ütőerővel rendelkeznek, mint Hitler ármádiái 1939 szeptemberében — minden rendelkezésükre álló technika és felszerelés ellenére sem kockáztatják meg, hogy nekirontsanak a világnak. Ma az amerikai hadvezetés „korlátozott” vietnami háborúról beszél, mintha taktikai rajzasztalaikon dőlne el, hogy „meddig lehet elmenni”. A valóság azonban nem ez. A valóság az, hogy büntetlenül még egy kis népet sem lehet öldösni, s még kevésbé olyan prédának tekinteni, amilyennek a nácik tekintették Lengyelországot, majd azt követően fél Európát. A hitetlenség nemcsak a villanyfény szétosztását, a szárnyakon utazó embert, vagy az asztrofizikát felejtette el belekalkulálni jövőnkbe, hanem egy szocialista világrendszer létrejöttét is, s az úgynevezett harmadik világ jelentkezését. Ma már nehéz lenne eldönteni, hogy az angol posta egykori műszaki főnöke, Sir William Preece mit tartott nagyobb ignis fatuusnak: Edison izzólámpáját, vagy Marx Kommunista Kiáltványát? Az utóbbiról ugyanis nem nyilatkozott, de valószínűleg — s ezért még szemrehányás sem érhetné — nem is találja minősíthetőnek, ha valaki történetesen arról akarja szóra bírni, hogy ez a „lázálom” alig néhány évtized múltán az emberiség legreálisabb valóságai közé tartozik. Konzervatív lelke bizonyára összeomlott volna, ha a jövő század hatalmas proletár államáról, egy politikailag független Indiáról, vagy az európai népi demokráciákról hall. A konzervatív lelkekre általában rossz idők köszöntöttek. William Preece együk mai honfitársa — aki a legjobb akarattal sem sorolható a marxizmus teoretikusai közé — egy szállodai dialógust így ír le: „— Igyekszünk vendégeink minden óhaját teljesíteni. — Beleértve az ánizsos süteményt és a mazsolás vajas süteményt is... igen, értem. Mindenkinek a szükséglete szerint ... értem... Akárcsak a marxizmus ...” Preece-nek ez a mai honfitársa pedig nem más, mint az idős hölgy, a híres-nevezetes detektívregény-író, Agathe Christie, aki „modern” akar lenni, s ezért egy kicsit, egy egészen icipicit ő is „marxizál”. Meglehet, hogy példánk túlságosan is kiragadott és abszurd, de valamire mégis felhívja a figyelmet: napjainkban a marxizmusról mindenkinek „illik” valamit mondani, mert egy korszak uralkodó eszméjévé vált, amit többé senki sem hagyhat figyelmen kívül. Még Agathe Christie sem... Persze a világ számára most nem az az érdekes, hogy egy koros angol detektívregényíró-nő mit tud mondani a marxizmusról. A világot ennél sokkal jobban érdekli, hogy mit mondunk erről mi, akik nemcsak beszélünk róla. Ezért felbecsülhetetlen jelentőségűvé lett az a folyamat, amely megtisztítja eszméinket a torzításoktól, felhúzza a sorompót az elmélet alkotó továbbfejlesztése elől, hogy a szocializmus eleven valósága mind nagyobb és nagyobb vonzerőt gyakoroljon az egész emberiség számára. Átléptük a hetvenes évek küszöbét Éppen hogy csak átléptük. Fél lábunk még rajta. De visszatáncolni már nem lehet. Ha ezt a terpeszt kicsit megnyújtjuk gondolatban és visszafelé az időben, mégiscsak szembetűnő: ebben az évszázadban egyetlen nemzedéknek sem jutott ki rajtunk kívül negyedszázados világbéke. Ez nem rossz alapállás, kivált, ha megtoldjuk azzal is, hogy a megismerésnek földünk szűkös — és mégis hatalmas — térségein , sincsenek korlátai; hogy nemcsak az asztrofizika és az anyagszerkezet roppant világa tárulkozik vizsgálódó pillantások elé, hanem a társadalmak berendezkedése, élete is. Mi, a magunk részéről nem vagyunk elbizakodottak, de annyit kijelenthetünk: álljuk a vizsgálódó pillantásokat. Fodor Gábor Az Anyag- és Árhivatal rendelkezése Tovább enyhülnek a termékforgalom kötöttségei A termékforgalmazás 1970. évi rendjérőlrendelkezést adott ki az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben. A termékforgalom kötöttségeinek jelentős részét az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta már feloldották. Azelmúlt két év tapasztalatai kedvezőek, ezért a hatósági előírásokat 1970-ben tovább csökkentik. A központi gazdálkodás alá vont cikkek száma már 1969-ben kettőre szűkült, most a kenyérgabona forgalmát is felszabadítják, s 1970-ben már csupán a hús vállalatok közötti elosztását írják elő központilag. A felvásárló szerv belátása szerint értékesítheti a gabonát, azt viszont előírják, hogy a felkínált kenyérgabonát köteles átvenni. Jövőre lényegesen kevesebb cikknél szabályozzák, hogy miből mennyit használhatnak fel a népgazdaságban termelési célokra. E kontingentált termékek száma az 1969. évi 13-ról 4-re csökken. A kontingentálás alól, kivonnak több színesfém-alapanyagot — rezet, ónt, ólmot — viszont továbbra is megszabják a rézfélgyártmányok felhasználásának menynyiségét. 1970-ben már nem írják elő az ötvözött acélok, a növényvédő szerek, az ónozott acéllemezek felhasználható menynyiségét sem. Megszabják viszont azt, hogy az itthon termelt vasérc teljes mennyiségét kötelező felhasználni. A belkereskedelem számára 10 cikk kontingensét írták elő, ez azonban a lakosság számára kedvező, mert a kontingentált termékek nagy részénél éppen a felhasználás alsó határát szabják meg. Előírják, hogy cementből, azbesztcement lefolyócsőből, falazóanyagokból, tetőfedőanyagokból, falburkoló csempéből — vagyis a jelenleg nehezen beszerezhető építőanyagokból — minimálisan milyen mennyiséget köteles forgalomba hozni a kereskedelem. Azt is előírják, hogy személygépkocsiból a kereskedelem maximálisan mennyit adhat át a közületnek, ami ugyancsak a lakosság érdekeit szolgálja. A koksz és a fenyőfűrészáru kontingentálása viszont a termelővállalatok számára kedvező. A beszerzési és értékesítési monopolhelyzetek is tovább gyengülnek 1970-ben. Az 1969. évi húsz helyett 1970-ben már csak 11 termék kizárólagos beszerzési, illetve értékesítési jogát engedélyezik. Megszűnt a vízumkényszer hazánk és Finnország között A Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság között a vízumkényszer megszüntetése tárgyában Budapesten 1969. október 1-én aláírt egyezmény csütörkön lép hatályba. Az egyezménynek megfelelően 1970. január 1-től érvényes útiokmány birtokában vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok a Finn Köztársaságba, illetve a finn állampolgárok a Magyar Népköztársaság területére.