Magyar Hírlap, 1970. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1970-02-01 / 32. szám

2 1970. FEBRUÁR 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap ­ K­Ü­L­F­Ö­L­DI LA­P­O­K­B­Ó­L nál szomszédos afrikai országok, úgy­mond, majdhogynem „békét hirdettek”, és lemondtak a hazafiak fegyveres har­cának támogatásáról. A találkozó rész­vevői nemcsak azt jelentették ki, hogy a portugál gyarmatok, valamint Rhodesia, és a Dél-afrikai Köztársaságg népei egyetlen módon, a­­ fegyveres felszabadító harc útján érhetik el függetlenségüket, hanem megvizsgálták a harc támogatásá­nak konkrét feladatait. A khartoumi konferencia munkájában tevékenyen részt vett az Afrikai Egység­szervezet, amely mind nagyobb szerepet játszik a kontinensen folyó felszabadító harc koordinálásában és összefogásában. Diallo Telli, az AESZ főtitkára, a khar­toumi találkozót értékelve kijelentette, hogy az újabb fontos lépés volt az afri­kai országok egységének megerősítése út­ján — fejeződik be a Pravda cikke. A Novoje Vrem­ja M­­L#E3LIC legújabb száma els­­•IgPgOB­ JL jeye­sen elítéli az euró­­östcml­ri­kai biztonsági ér­­tekezlet megtartá­sa ellen akcióba lépett „atlantista” erőket. A szovjet hetilap különösen két manőver­re irányítja rá a figyelmet: egyrészt rá­mutat arra, hogy az, „atlantista” körök az utóbbi időben mind gyakrabban szólíta­nak fel „óvatos lassúságra” a biztonsági konferencia összehívását illetően, más­részt kísérleteket tesznek arra, hogy a jö­vendő értekezlet napirendjét a jelen sza­kaszban megoldásra még nem nem érett kérdésekkel terheljék. A NATO vezetői — elsősorban Washington — meg szeretnék változtatni a javasolt biztonsági konferen­cia jellegét. Az európai semleges orszá­gok kirekesztésével szeretnék a tanácsko­zást a NATO és a Varsói Szerződés szer­vezete valamiféle „tömbközi” találkozójá­vá avatni. A Novoje Vremja rámutat arra, hogy a NATO-t vezérlő „atlantizmus” az egyik legfőbb akadály az európai béke és biz­tonság kialakításának útjában. Ugyanak­kor a szocialista országoknak a tanácsko­zás összehívására tett javaslata vélemény­­különbségeket idézett elő a NATO-tömb tagjai között. A javaslatokat visszautasí­tó és a katonai erőfeszítéseket konokul fo­kozni akaró „héjákat” az Egyesült Álla­mok vezeti, ami egyúttal azt is megma­gyarázza, hogy miért lép fel Rogers ame­rikai külügyminiszter nyíltan az összeuró­pai konferencia ellen. Ezzel szemben a szovjet hetilap pozitív tényként könyveli el, hogy a szocialista országok és a NATO- országok képviselőinek 1969 második felé­ben és az év elején létrejött kétoldalú ta­lálkozóin sok nyugat-európai állam részé­ről nyilvánul meg olyan óhaj, hogy meg­találják az összeurópai együttműködés út­ját gazdasági, kulturális, s végül politi­kai térén is. « « Az °,ase Kora-Amascita , járt közel Doug­las Bra­vónak, a venezuelai FAT­N (Nemzeti Felszabadítás Fegyveres Erői) nevű gerilla­­csoport vezetőjének legutóbbi nyilatkozatáról. Douglas Bravo legutóbbi, hevesen po­lemikus nyilatkozata Fidel Castro és a Kubai Szocialista Köztársaság ellen, a latin-amerikai forradalmi mozgalom mai gyötrelmes szakaszának jellemzője. Bravo­­ dokumentuma azzal vádolja Castrót, hogy elhagyta a proletár internacionalizmust, elfogadva a Szovjetunió (és a Venezuelai KP) politikáját, és megszakítva a szub­kontinens forradalmi erőivel és harcosai­val vállalt szolidaritást, csupán azért, hogy erősítse Kuba gazdaságát. Anélkül, hogy föltételeznénk a legrosszabbat, ad­junk hitelt a legjobb föltételezésnek: Douglas Bravo szava annak a tehetetlen embernek a kiáltása, aki kudarcának okát önmagán és az őt körülvevő valóságon kí­vül keresi. Kimúlt a gerillaharc Venezue­lában? Ez Kuba bűne is — állítja. — így adódik, hogy a gerillaharc (és általáno­sabban a forradalmi harc) Douglas Bravo verziójában objektíve egybeesik azoknak a véleményével, akik szerint „ötödik had­­oszlop”-ról van szó; olyan áruról, ame­lyet kívülről exportálnak, ha tetszik, a Szovjetunióból, h­a tetszik, Kínából vagy Kubából; így lehet arra gyanakodni, hogy a folyamat megszakadása egy Moszkvá­ban, Pekin­gben, Havannában hozott dön­tés eredménye. Távol áll tőlünk, hogy alábecsüljük a nemzetközi és az internacionalista szoli­daritás szerepét, vagy hogy félreismerjük a szemben álló csoportosulások közti erő­viszonyok súlyát kontinentális és világ­­méret­ekben. De az bizonyos, hogy a vene­zuelai gerillaharc sikertelenségének (és más országokban elért győzelmének) ma­gyarázatát mindenekfölött lefolyása reá­lis feltételeiben kell keresni. Az az igaz­ság, hogy Douglas Bravo csoportja elkü­lönült, és szembehelyezkedett a VKP-val, amikor a gerillaharc már erősen vissza­esett a városi és falusi tömegekkel való kapcsolat híján. Douglas Bravo vállalko­zása kezdettől fogva elszigetelt volt. A gerillacsoport igazi gyengesége nem any­­nyira mennyiségi, mint inkább minőségi volt (a platform, a stratégiai és taktikai program hiánya, amit az helyettesített, hogy a „fegyveres harc” a politika eszkö­zéből ténylegesen annak céljává lett). _ A Pravda szomba­toan U/K* Bf­H fd­­ti számában a ke- WWI Iraban let- és közép-afri­kai országok ál­lam- és kormányfői nemrég zárult khartoumi konferenciájának eredményeit elemzi. Az afrikai népek győzelmének záloga az egység azokkal az erőkkel, amelyek harcot folytatnak a kontinensen működő imperialistákkal, valamint a fajüldözés és elnyomás erőivel. A khartoumi konfe­rencia eloszlatta az imperialista propa­ganda arról szóló állításait, hogy a fajül­­öző és gyarmati rezsimekkel közvetle­ PON­TYKA I­VI/ i_l III V/ 3­mény-k­utatás­ként Nyugat-Németországgal foglalkozó két kérdést tett föl olvasóinak: 1. Fölvegye-e Lengyelország a diplomá­ciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal? A válaszok százalékos arányban: nem 0,6; igen, feltétel nélkül 17,2. Azzal a feltétellel, hogy Bonn elis­meri az Odera—Neisse-határt 80,6; az Odera—Neisse-határ mellett elismeri az NDK-t és lemond az atomfegyverekről is 49,9. 2. Mi a véleménye a Nyugat-Német­országban tapasztalható neonácizmus­­ról? Válaszok: nem veszélyes 4,8; veszé­lyes: a) magukra a németekre 33,8; b) Lengyelországra 46,8; c) az európai bé­kére 82,6. F'w—| T­ A A *■ | Az elnökválasz- M |__| tási küzdelemben / a | Richard Nixon M—' azt ígérte, átfogó harcot indít az utcák biztonságáért. A bűncselekmények számának gyors növe­kedéséért bűnbakot is talált. Ramsey Clark akkori igazságügy-minisztert „Ha rendet akarunk csinálni az országban — mondotta Nixon 1988-ban —, egy helyen kezdhetjük csak. Új igazságügy-minisz­terre van szükségünk.” Nixon és John Mitchell,, «az új igazságügy-miniszter több mint egy éve van hivatalban. Bár tettek intézkedéseket a szervezett bűnözés és a kábítószer-fogyasztás leküzdésére, az ut­cai biztonság problémája súlyosabb, mint valaha. Az erőszakos bűncselekmények száma Nixon első kilenc hónapja alatt 12 százalékkal nőtt , gyorsabban, mint a demokrata kormányzat idején. A nemi erőszak aránya 17, a rablásoké 15, a gyil­kosságoké 9 százalékkal emelkedett. Kü­lönösen a fővárosban rosszabbodott a helyzet: Washingtonban tavaly az előző évinél 29 százalékkal több bűncselek­­ményt követtek el . ------------------------1 „Igazán Itt az id­eje, hogy m­egismerjük tejtestvéreinket, akikkel egy sors száraz emlőjét szoptuk.” Újl Németh László e sorokat jó negyed- traszada írta le. Igazságáról maga az élet szól. Sok-sok történelmi kataklizmát előz­hettünk volna meg, ha szomszédainkkal ismerjük egymást, ha ősidőktől közös ér­dekű népeink összetartanak. Ne téved­jünk: ez az igazság mindig és kizárólag a nép igazsága volt. Pontosabban: a né­peké — a lengyel, a cseh, a szlovák, a magyar, a román és a többi népé —, ame­lyeknek sorsa az idők sötét lapjain épp­úgy közös volt, mint az utóbbi negyed­század virradatában. Az utas, az ellesett kis epizódokat fel­villantva, természetesen nem is próbálja az évszázados mulasztást pótolni. Csupán igazolni szeretné, hogy mennyire meg­érett a testvéri népek szellemi és anyagi összefogása... *" Az első élmény — a határélmény. A közeledés tekintetében ,ez — közös álla­mi intézkedésről lévén szó —, biztató. Jó dolog látni a bizalmat. Az­ utast nem vizs­gálják kétfelől. A két ország — Magyar­­ország és Csehszlovákia — megbízik egymásban. A közös határépületben a magyar kiutazók okmányait­ csak a ma­gyar, a cseh és a szlovák tur­istákét csak a csehszlovák határőr ellenőr­zi. Hanem a következő pillanatkép, a mag­yar határtól alig háromszáz méterre, már mottónkat igazolja. Ott, ahonnan még látszik a ko­­márom—komarnói híd, fényesen­ magaso­dik a szlovákiai Prior cég négy-öt emele­tes, csupa üveg áruháza. Az utas, tízperces pihenőre, betér az áruházba. Fejében a sok otthoni szóbe­széd mo­toszkál a csehszlovákiai gazdasági bajok­ról, a fantasztikus árakról, és­­még sok másról. S jön az első meglepetés. A pom­pás áruház — kétnyelvű felirataikkal ás kiszolgálással — zsúfolva van áruival. Az Testvéreink fölél­ árult Kölcsönös bizalom utas persze nem tud pontos összehason­lítást tenni a korábbi viszonyokkal, és nem is ítélhet egyetlen áruházban látot­tak alapján. Hall panaszokat és lát sor­­banállást. Az életszínvonalat így, futtá­ban, nem mérheti fel, de tény, hogy — magyar szemmel — az üzletekben látható áru többsége kifejezetten nívós, igaz, az árak emelkedtek. A csehszlovák gazdasági élet vezetői — bármekkora távlati, színvonalbeli, szer­vezési, beruházási és modernizálási gon­dokkal küzdenek —, mindent elkövetnek a hanyatlás megállítására. Pozsonyban a szlovák kormány magyar tagja, Dobos László, a nemzetiségi ügyek vitelével megbízott, tárca nélküli miniszter, néhány szóval jellemezte a helyzetet. Elmondta, hogy a katasztrofális évek után, tavaly április körül sikerült megállítani az inflá­ciót. Igaz, kemény intézkedéseket kellett tenniük. Nem kerülhették el a részleges áremelést és a részleges pénzügyi befa­gyasztást, mert az 50 milliárdos vásárló­erőre mindössze 25—30 milliárdos áru­fedezet volt. A gazdasági élet pillanatnyi­lag stagnál, s a jelentős javulás — mi­után széltében-hosszában rendkívül ipa­rosított országról van szó — évek kérdé­se leh­et. De északnyugati szomszédaink hagyományos szorgalma, kitartása — a politikai feltételek megteremtésével együtt —, biztató záloga a felemelkedés­nek. S ezenkívül mind gyakrabban kerül szóba Szlovákiában is, Csehországban is, hogy ki kellene aknázni valamilyen iga­zi, integrált kooperációval a szomszédok­kal való intenzív együttműködésben rej­lő lehetőségeket, amelyek új lendületet adhatnának a gazdasági életnek. Az utas elé táruló kép különben nem mindenütt egyforma. A közállapotok vallalozóak, aszerint, hogy a helyi vezetés ho­gyan tartja kézben a dolgokat. Észreve­hető ez a köztisztaságtól, a közlekedéstől, az emberek általános hangulatán keresz­tül az üzletekig mindenütt. És különösen észrevehető a különbség Szlovákia és Csehország között. Érdekes, szembetűnő, és bizonyos értelemben figyelmeztető él­mény az országúton, túl a Kárpátokon, a Morva-mezőn, két szomszéd helység, Kúty és Lanzhoz látványa. Az előbbit még szlovákok, az utóbbit csehek, mor­vák lakják. Egészen más az építészet, más stílusú a templom, mások a házak, és másféle a gazdasági udvar. Kis emlé­keztető, hogy két nép él itt, s baráti kap­csolataink építése közben ennek is min­dig tudatában kell lennünk. A cseh és a szlovák nép együttélése — a megvalósított föderáció — természete­sen időszerű érdekes kérdéseket vet fel A két nép szövetségi államformája esz­mei, társadalmi, kulturális és szubjektív szempontból aligha vett valaha is prob­lematikus. A súrlódásokat, a nehézsége­ket főleg a gazdasági jelenségek okozták. A föderáció ma minden téren jó irány­ban halad. A gazdasági szervek, a válla­latok föderációs átszervezése viszont nem egy új gonddal tetézte a gazdasági élet amúgy is halmozódó gondjait. Át- és keresztbe szervezés, párhuzamos intéz­mények, hatásköri viták kerültek felszín­re, és fékezték az operatív munkát, oly­kor az effektív termelést. Kölcsönös jó­akaratban azonban nincs hiány. Ezért joggal várható, hogy most, amikor mind Prágában, mind Pozsonyban napirendre tűzték a föderáció bizonyos vadhajtásai­nak, túlburjánzásának lenyesegetését i■, végül a szövetségi államrendszer politi­kailag és gazdaságilag megerősödve ke­rül ki a meg-megújuló átszervezésekből. Firon András (Következik: TÖRTÉNELEM ÉS JELENKOR. Nyugatnémet szociáldemokrata képviselő nyilatkozata Az ellenzék nem veszi tudomásul a tényeket (MTI) Hans Apel nyugatnémet szociál­demokrata képviselő, a párt parlamenti frakciójának helyettes elnöke, szombaton egy televízióadásban az NDK de jure elismerésének lehetőségeiről kijelentette: „Abba kell hagynunk ennek a dolognak a dogmatikus szemlélését. Ha az NDK- val egyezményeket kötnénk, amelyek a két állam közötti kérdéseket megfelelően rendezik, ezek természetesen nemzetközi jogi érvényességgel bírnának. Ha az NDK ennek alapján kijelentené, hogy ezzel de jure is elismertük, én személyesen ugyan nem helyeselném ezt az értelmezést, de nem is mondanék ellent.” Hans Apel hoz­záfűzte: „Természetesen az NDK-nak joga lesz széleskörűen interpretálni a dolgo­kat, s ennek az ügy érdekében nem sza­bad ellentmondanunk.” A szociáldemokrata politikus foglalko­zott Barzel CDU—CSU parlamenti frak­cióelnöknek azzal az állításával is, hogy a kormány a keleti politikában felmondta az együttműködést az ellenzékkel. Barzel ki­fogásolta ugyanis Herbert Wehner nyilat­kozatát, miszerint az NSZK—NDK tár­gyalásoknak nem szabad meghiúsulniuk az NDK elismerésén. Apel kijelentette: „Az ellenzék körében ellentétes vélemé­nyek vannak, s az ellenzék nem hajlandó tudomásul venni a tényeket és a rendel­kezésünkre álló szűk játékteret. Ennél­fogva az általunk helyesnek tartott utat, ha kell, az ellenzék nélkül is végig kell járnunk. Egy konvoj sebességét mindig a leglassúbb hajó szabja meg. Választhat­nánk egy, a viszonyokhoz gyorsan alkal­mazkodó keleti politika és egy nehézkes, a múlt béklyóiba vert politika között. A lassú, nehézkes, a múlt maradványai által megterhelt politika ellen vagyunk” — mondotta. Véres incidensek Manilában (UPI, Reuter, AP) Ellenzéki érzelmű mondás diákok pénteken este tüntetést rendeztek az elnöki palota előtt. A tün­tetés előzménye, hogy hétfőn, amikor a törvényhozás megnyílt, az ellenzéki la­kosság kövekkel dobálta meg Marcos el­nök gépkocsiját, mire a rendőrség olyan brutálisan avatkozott be, hogy sok tün­tetőt kórházba, kellett szállítani. Az incidens miatt pénteken először bé­kés felvonulás volt a Fülöp-szigetek fő­városában, de ez elmérgesedett. A végén 400 egyetemi hallgató valóságos utcai harcot vívott az elnöki palotát védelmező rendőrséggel, miután az első sorokban állók benyomták a palota, a Malacanang főkapuját. A rendőrök tüzet nyitottak. Négy ember a helyszínen meghalt, és kö­rülbelül 200 sebesültet a kórházakba szál­lítottak. A rend reggelre állt helyre. Marcos elnök szombaton elhangzott rá­dióbeszédében azt állította, hogy nem diáktüntetésről volt szó, hanem „előre megfontolt kormányellenes támadásról, lázadásról és felforgatásról”. Marcos „bi­zonyítékokra” hivatkozva kijelentette, hogy a tüntetők mögöt „maoista összees­küvők” álltak. Brandt elu­tazott Párizsból (Reuter, AFP) Willy Brandt kancellár és Georges Pompidou köztársasági elnök szombaton, a''­• francia—­nyugatnémet csúcstalálkozó második napján, általános nemzetközi kérdésekről, az európai biz­tonság problémáiról, és a két ország ipa­ri, gazdasági, valamint műszaki együtt­működéséről tanácskozott. A nyugatnémet kancellár a szombati megbeszélések után hangoztatta: „A ta­nácskozások őszinték, hasznosak voltak, és Európa érdekeit szolgálták.” A tanácskozások befejeztével Brandt szombaton délután­ visszautazott Kohnba. NDK—ISSZEC postai tárgyalások (ADN) Szombaton Berlinben a nyugat­német delegáció megakadályozta, hogy a két német állam postai és távközlési költségeinek kölcsönös elszámolásáról szóló megállapodást aláírják. Az NSZK és az NDK megbízottai kö­zött folyó tárgyalások második napján ugyanis nyugatnémet részről — annak el­lenére, hogy a megállapodás tartalmát il­letően széles körű egyetértés állott felnn — nem voltak hajlandók jogellenes ál­láspontjukat feladni, s az egyezmény alá­írásával egyidejűleg az NDK-val szem­ben fennálló tartozások kiegyenlítését vállalni. Az NSZK megbízottai megkísérlik ezen­kívül, hogy a megállapodást kiterjesszék az NDK­ és Nyugat-Berlin közötti postai és távközlési forgalomra. Az NDK részé­ről ezt határozottan elutasították. Tömegtüntetés Milánóban (MTI) Milánóban szombaton a késő délutáni órákban 30 000-nél több munkás és diák tüntetett a város központjában az utóbbi napokban a kormány részéről fo­ganatosított megtorló intézkedések és fő­képpen a múlt hét szerdáján — egy ha­sonló tüntetés feloszlatása során­­ tör­tént rendőri túlkapások ellen. A szom­bati tüntetést támogatta az összes szak­­szervezet, az újságírók demokratikus mozgalma, számos diákszervezet, az Olasz Kommunista Párt, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja, sok katolikus szervezet, sőt a Kereszténydemokrata Párt sok vezető személyisége is.

Next