Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)
1970-03-01 / 60. szám
2 1970. MÁRCIUS 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKAKÜLFÖLD HírSYfíN Hírlap \ K.Ü L F ÖL Pl LA P O KB Ó L ■wp* C ATD A brüsszeli újságok részlege 5 wikt. tesen foglalkoznak Péter János látogatásával. A lap a külügyminisztérium illetékeseire hivatkozva kiemeli, hogy a két külügyminiszter megbeszélése előbbre vitte az európai biztonság kérdésével foglalkozó konferencia előkészítését. Úgy vélik, hogy ebből a szempontból a következő lépés az atlanti tanács májusi római ülésszaka lesz, amelyen a NATO tagországai javaslatokat és módosításokat dolgozhatnak ki az értekezlet napirendjére vonatkozóan. A lap kiemeli a közös közleménynek az erőszak alkalmazásáról való lemondással és a fegyverzet csökkentésével foglalkozó részeit. Rámutat arra is, hogy haladás történt a kétoldalú kapcsolatok tekintetében. Ennek bizonyítására idézi azt a bejelentést, hogy jövő kedden tárgyalások kezdődnek hosszú lejáratú gazdasági megállapodás kötéséről Magyarország és a Benelux-államok között és azt, hogy a belga miniszterelnök, a külügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter elfogadta a magyar kormány meghívását egy Magyarországon teendő látogatásra. A Libre Belgique kiemeli a közös közlemény két megállapítását. Azt, hogy a béke légköre csak a függetlenség, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, az egyenlőség, a mások belügyeibe való be nem avatkozás és minden nép önrendelkezési joga alapján lehetséges, másrészt pedig azt a bekezdést, amely szerint a két fél hangsúlyozta az esetleges részleges vagyi regionális leszerelési intézkedések kedvező kihatásait. Egyik legfőbb ^^OfeCCMOflbCKflfl ^lja ,a. haD0' n PQ Bfia ru?. hisztériát ■ f-8 elt szító jelenlegi kampánynak Kínában, hogy a kínai népben elhintse a gyanakvás, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés légkörét más országok, elsősorban a Szovjetunió népei iránt. A háborús hisztéria keltésével a pekingi vezetés arra törekszik, hogy kitörölje a kínai nép emlékezetéből annak az önzetlen segítségnek emlékét, amelyet a szovjet emberek a forradalmi háborúban és a társadalom újjáépítésében nyújtottak Kínának. A maoisták arra számítanak, hogy az „ostromlott vár” tudatának beidegzése az ország ideológiai-politikai elszigetelődése a szocializmust építő országoktól, lehetővé teszi számaikra helyzeteik megerősítését. A kínai sajtó valósággal forr a háborús felhívásoktól. Kitartóan igyekszik elültetni a lakosságban egy Kína elleni váratlan támadás lehetőségének gondolatát. A lakosság meggyőzésére irányuló militarista szellemű lélektani hadjáratban természetesen részt vesz a mozi és a színház is. A repertoárból mindent kitöröltek, ami nem szolgálja a háború és Mao Ce-tung dicsőítését. I Vacarnan Megegyezéssel zárul a jordán I—_Tél- "_j dániai kormány és a Palesztinai ellenállók tárgyalása. — Az arab ellenállási szervezetek elhatárolják magukat a svájci Swissair légitársaság, repülőgépének katasztrófájától. "TiaTig Pompidou francia elnök az —u Egyesült Államokba látogat. — Amerikai légierődök bombázzák a laoszi Kőedény-síkságot. — Tito jugoszláv elnök az EAK-ba érkezik. Kis Péter János magyar külügymi-Ret maniszter Brüsszelbe utazik. — Moszkvába érkezik Kekkonen finn elnök. — Nixon és Pompidou tárgyalásai Washingtonban. p.p . Magyar—belga külügyminiszterud téri tárgyalások. — Gromiko szovjet külügyminiszter megbeszélései Berlinben. — Befejeződik Szófiában a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak ideológiai tanácskozása. "pentartnir Péter János látogatása Bau-LSUioriOKdouin belga királynál _ Befejeződik Kekkonen moszkvai tárgyalássorozata. " A nemzetgyűlés épületéből a saigoni rendőrség elhurcolja Tran Ngoc Chan képviselőt, p.f.i. Közös közlemény Péter János brüsszeli látogatásáról. — Megkezdődik az afrikai külügyminiszterek tanácskozása. — Gromiko szovjet külügyminiszter Varsóban. — Négyhatalmi megbeszélés New Yorkban a közel-keleti válság politikai rendezéséről. czrmh-t Vinogradov szovjet külügy__—....... miniszter-helyettes Kairóban. — A guatemalai partizánok egy letartóztatott társuk szabadlábra helyezését követelik — az éjszaka elfogott *— Fuentes Mohr guatemalai külügyminiszter szabadon bocsátásáért A londoni rádió egyik közelmúltban elhangzott kommentárjában a hírmagyarázó azt bizonygatta, hogy Leninnek, a szovjet állam megalapítójának meglehetősen távoli elképzelései voltak korunk fontos problémáiról. Eszmefuttatásában — amely az SZXP Központi Bizottságának a Letita-centenárumra kiadott téziseihez kapcsolódott — az angol kommentár azt magyarázgatta, hogy „a huszadik század második felében élünk” és „hogy a helyzet egészen más, mint Lenin idejében volt, s ez a körülmény, végső soron, bizonyos vonatkozásokban új hozzáállást, új eszméket követel”. E megjegyzésekre válaszol az ismert szovjet szemleíró. Sok minem azóta, ez természetes. Hogy mást ne mondjak, beléptünk az atomkorba, létrejött a szocialista államok közössége. Mégis, az események és jelenségek bonyolultsága ellenére azokat a törvényeket, törvényszerűségeket, amelyek napjainkban a lényeget magyarázzák, már Lenin feltárta a maga korában, amikor lerakta a Szovjetunió külpolitikájának elvi alapjait, és egyúttal a világ fejődésének hosszú évekre szóló marxista előrejelzését adta. Lenin már a kezdet kezdetén a forradalom nemzeti és internacionalista feladatainak szolgálatába állította a szovjet külpolitikát. Az 1917. november 8-án kelt békedekrétumban hangsúlyozta, hogy a népek fő ellensége az imperializmus. A háborúkat az imperializmus robbantja ki a világ felosztása érdekében. Tehát már az első lenini programokmányok hangsúlyozzák a szocialista forradalom antiimperialista jellegét, internacionalista jelentőségét a szocializmusért folytatott nemzetközi méretű harc szempontjából. Lenin pontosan meghatározta, hogy a forradalom szövetségesei a nyugati országok munkásosztálya és az elnyomott keleti népek. Megnyilatkozásaiban végighúzódik az a gondolat, hogy az imperializmus nemzetközi erő, és legyőzésére létre kell hozni a munkások nemzetközi szövetségét, nemzetközi testvériségét. 1918. március 11-én este begördült Moszkva egyik pályaudvarára a 4001-es szerelvény. A szovjet kormány tagjait hozta az új fővárosba. Március 12-én reggel a Kreml már az ország agya lett. Preiss, a brit Manchester Guardian tudósítója, a Kreml új történetének első napjaiban a következőkben összegezte Leninnel kapcsolatos észrevételeit: „Nem leplezi a nehézségeket, nem túlozza az eredményeket. Az álmodozó és a realista csodálatos módon párosul benne, nem mond ellent és mintegy kiegészíti egymást.” Preiss egy ízben azt mondta Leninnek, hogy az antant vezetői kellőképpen értékelik hatalmas szerepét abban a küzdelemben, amely Szovjet-Oroszországban folyik. „Moszkva megközelíthetetlen, amíg Lenin ott ül” — mondták. „Moszkvva megközelíthetetlen, mert Lenin a munkás-paraszt kormány elnökeként ül benne — válaszolta Lenin és hozzáfűzte: „ Ismerni helyünket a történelemben annyit jelent, mint józanul értékelni saját magunkat, nem többet.” A győzelemhez mindenekelőtt meg kellett tanulni a provokációk és a diverziók letörését. Ellenségeink később azt állították, hogy a bolsevista forradalom vértengerben született. A valóságban az 1917 novemberi fordulat a történelem legvértelenebb eseménye volt. Jobb lenne, ha inkább arról beszélnénk, hogy kezdetben bizony nem nagyon értettünk forradalmunk megvédéséhez. Krupszkaja az alábbi esetet említi: amikor Oroszországba érkezett Mirbach gróf, német nagykövet, természetesen felkereste a Kremlben a népbiztosok tanácsának elnökét. Az őr Lenin szobájának ajtaja előtt ült, olvasásba mélyedve. Amikor a gróf odaérkezett, az őrszem ügyet sem vetett rá. Ez 1918. május 18-án történt. Június 6-án a moszkvai német nagykövetségen bomba robbant .— Mirbach nagykövet meghalt. Ez a forradalom ellenségeinek műve volt. Terrorisztikus légkört akartak kialakítani, arra törekedtek, hogy a szovjet köztársaságot háborúba sodorják Németországgal, az antantországokkal, az egész világgal. A „vörös ellenterror” elkerülhetetlenségének a gondolatával mégis nehezen barátkoztak meg a forradalom vezetői. Amikor Lenin 1918 tavaszán először ment el a moszkvai Michelsson-gyárba, hogy részt vegyen a munkások nagygyűlésén, a városparancsnok katonai kordont vonatott a gyár köré. Lenin mérges lett: „Vigyék el a kordont! A munkásoktól ne védjenek minket, hiszen mi a munkásosztály pártjának képviselői vagyunk.” Augusztus 30-án azonban, amikor Lenin ugyanebben a gyárban tartott beszédet, ellenforradalmát golyó sebezte meg. Ez volt az a nagygyűlés, amelyen Lenin beszédét ezzel fejezte be: „Nincs más választásunk, mint győzni, vagy meghalni!” Most már a napnál is világosabb lett, hogy győzni csak akkor lehet, ha könyörtelenül megsemmisítik az ellenséget, ha mozgósítják a nép erőit és a forradalom külföldi barátait. Sebesülése előtt tíz nappal Lenin megírja híres levelét az amerikai munkásokhoz. Visszautasítja azokat a képmutató állításokat, amelyeket a szocializmus ellenségei terjesztenek a forradalom „pusztító jellegéről”. Lenin 1919 októberében nyilatkozatot adott egy bostoni nemzetközi hírügynökség tudósítójának. (A nyilatkozat szövegét nemrég találták meg amerikai levéltárban és közölte a Lityeraturnaja Gazeta.) Ebben Lenin aláhúzta, hogy Szovjet-Oroszország egyetlen országgal sem akar háborúskodni, mert az a véleménye, hogy mindig minden háború gyakorlatilag a dolgozókat sújtja. Ilyen módon pontosan végigvitte azt a gondolatot, hogy a háborúk ellentmondanának a szocializmus természetének. A háborúk forrása az, hogy az imperializmus a tőkés érdekek védelmében beavatkozik más országok belügyeibe. Persze, az imperializmus már nem képes visszafordítani a történelem kerekét — jegyezte meg Lenin ugyancsak 1919-ben, egyik beszédében. Az ellenforradalom leverése után a szovjet köztársaság előtt, Lenin szavai szerint, kitárult a tőkésországokkal való együttélés lehetősége. A génuai konferencián (1922 április-május) a szovjet állam megkísérelte, hogy normalizálja viszonyát a tőkésországokkal. A szovjet delegáció már az első plenáris ülésen leszögezte: a kommunizmus elvi szempontjai alapján elismeri, hogy a jelenlegi történelmi korszakban, amely lehetővé teszi a régi és a születő új társadalmi rendszer párhuzamos együttélését, a gazdasági együttműködés a két tulajdonrendszert képviselő államok között parancsolóan szükséges az általános gazdasági helyreállítás szempontjából Lenin világosan kidomborította: meg kell védeni a szovjet állam, az új rendszer egyenjogúságát, törekedni kell a békére, a békés együttélésre és a gazdasági együttműködésre a két ellentétes társadalmi és gazdasági rendszer között. E lenini program egyik fontos pontja volt az a javaslat, hogy általánosan csökkentsék a fegyverzeteket, tiltsák be a vegyi gázokat és más tömegpusztító fegyvereket. A konferencia során kedvezően alakult a helyzet arra, hogy a szovjet delegáció felvegye a tárgyalások fonalát a német delegációval. Ismeretes, hogy a német kormány Genua előtt nem volt hajlandó aláírni megállapodást a Szovjet-Oroszországgal, bár a tárgyalások megkezdődtek. 1922. április 16-án Rapallóban (Genua külvárosában) aláírták a szovjet— német szerződést, amely egyenlő alapon rendezte a két ország viszonyát, és meghatározta azokat az elveket, amelyek alapján a szovjet állam rendezte kapcsolatait a burzsoá országokkal. Korunk elfogadta a békés együttélés fogalmát. Lenin azonban figyelmeztetett rá, hogy az imperialista ideológusok és politikusok békeszólamai mögött gyakran rejlenek olyan kísérletek, hogy lehetetlenné tegyék országok és népek békés együttműködését. Ne feledjük — mondotta —, hogy szerte a világon szokatlanul sok békefrázis, szóbeszéd, ígéret, sőt még a háború elleni esküdözés is elhangzik. Sokkal kevesebb a hajlandóság a békét biztosító valódi, akár a legcsekélyebb lépésre a legtöbb államnál, főképp a modern, civilizált államoknál. Márpedig mind ebben, mind pedig más hasonló kérdésekben kevesebb általános frázist, ünnepélyes ígérgetést, hangzatos megfogalmazást és sokkal több egyszerű és világos megoldást és intézkedést szeretnénk, amelyek valójában a békéhez vezetnének, nem is szólva a háború veszélyének teljes kiküszöböléséről. E gondolatok időszerűségéhez, az idézett lenini elvek korszerűségéhez nem fér kétség. Azok a lenini elvek, amt elyeken a születő szovjet állam külpolitikája alapult, napjainkban is a Szovjetunió külpolitikai irányvonalának meghatározói. Ez a politikai gyakorlat bizonyítja — többek között — a lenini elmélet helyességét, időszerűségét. Szpartak Beglov, az APN szemleírója Lenin a szovjet külpolitikáról Sajtótájékoztató Nyugat-Berlinben Schütz a nagyhatalmi tanácskozásokról Győrffy Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármester Nyugat-Berlinben beszélgetést folytatott küföldi újságírókkal. Az összejövetel jelentőségét növelte, hogy küszöbön áll a négy hatalom képviselőinek Nyugat-Berlinnel kapcsolatos tanácskozása. A beszélgetés érdekessége volt, hogy a jelenlevő nyugati újságírók (elsősorban a BBC és a New York Times) kérdései bizonyos nyugtalanságról tanúskodtak Willi Stoph miniszterelnök és Willy Brandt kancellár előkészítése alatt álló berlini tanácskozását illetően, főleg abban a vonatkozásban, hogy Brandt a meghívást az NDK fővárosára szólóan fogadta el. Schütz Nyugat-Berlin státusát illetően megismételte ismert álláspontját: „Egész Berlinre vonatkozóan négyhatalmi felelősség áll fenn: Nyugat-Berlin a három nyugati hatalom fennhatósága alatt fejlődik; az ő megbízásukból a Német Szövetségi Köztársaság képviseli Nyugat- Berlint a külvilág előtt; a város a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági, pénzügyi és jogrendszeréhez tartozik.” Vitatta, hogy a Szovjetunió felszámolta volna az egész Berlinre vonatkozó négyhatalmi felelősségét és példaként megemlékezett ennek formális maradványairól. (Így például a négy megszálló hatalom fegyveres erőihez tartozók szabad mozgásáról egész Berlinben.) Hangoztatta, hogy Nyugat-Berlin előbbiekben vázolt jelenlegi státusa realitás. Ezzel összefüggésben kijelentette: az is realitás, hogy a város keleti részében vannak az NDK kormányhivatalai, tehát, ha a problémát megfosztják „emocionális jellegétől” akkor tulajdonképpen az az igazság, hogy a város keleti fele a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa. A Nyugat-Berlinről kezdődő megbeszélés értelméről szólva, megállapította, hogy a viszonylagos nyugalom időszakában megpróbálják kiküszöbölni egy későbbi lehetséges feszültség forrását. A négy nagyhatalom képviselőinek a várossal foglalkozó tanácskozásaitól rövidebb távra egyrészt azt várja, hogy az összekötő utakon „megszűnjenek a zaklatások” s olyan ellenőrzési rendszer bevezetésére kerüljön sor, amely „az általános nemzetközi ellenőrzési szabályokat” veszi alapul. Hosszabb távra azt reméli, hogy valamennyi érdekelt fél „elfogadja a berlini realitásokat, úgy ahogyan azok a háború után 25 évvel kialakultak”. Megismételte régebben is hangoztatott elképzeléseit a nyugatnémet jelenlét bizonyos formáinak felszámolásáról Nyugat-Berlinben. A szövetségi jelenlét bizonyos fokúleépítésének előfeltételeként jelölte meg, hogy a Szovjetunió láthatóan fogadja el a jelenlegi státust, s ezt az NSZK-val kötendő kereskedelmi, kulturális vagy más szerződésben juttassa kifejezésre. Herbert Wehner az NDK-róI Az E3 nem ismerés nem lehet dogma Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Herbert Wehner, a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának elnöke szombaton egy rádióinterjúban kijelentette: bekövetkezhet olyan helyzet, amelyben el kell ismerni az NDK-t. A nyugatnémet rádió riportere emlékeztetett arra, hogy Barzel, a CDU—CSU frakció elnöke a Bundestag szerdai vitája során szemére vetette Wehnernek, hogy az NDK elismerésének lehetőségéről beszélt. Barzel szembeállította ezzel Brandt kijelentését, amely szerint az NDK de jure elismerése nem jöhet Szóba. A riporter megkérdezte,-e nincs-e Brandt és Wehner álláspontja között ellentét? Wehner a következőket válaszolta: — Ellentét csak annyiban állhat fenn, amennyiben az ember az elismerés fogalmát az időtől elvonatkoztatva szemléli. Abból indulok ki, hogy a nyugatnémet politikát nem lehet odaláncolni ahhoz, ami tegnap volt, s ami ezért csak tegnapig volt időszerű. Az a véleményem, hogy elkövetkezhet — esetleg évek múlva — olyan helyzet, amelyben az NDK-t el lehet, vagy el kell ismerni. Előnyben részesítem a „lehet” szót. Ezt a kérdést nem taktikai, hanem politikai szempontból vizsgálom. A kancellár a kormány jelenlegi tevékenységének szószólója. Az elismerés vagy a nem elismerés azonban sohasem lehet dogma.