Magyar Hírlap, 1970. május (3. évfolyam, 120-150. szám)
1970-05-01 / 120. szám
2 1970. MÁJUS 1. PÉNTEK NEMZETKÖZI POLITIKA - KÜLFÖLD Magyar Hírlap N KÜLFÖLDI LAPOKBÓL : «'7* . • / . V:.'.'." • ■ ■ ■• .-V~ r % ‘ i - -U ■ j/. . • ' . A nyugatnémet Trybuna Ludu chu-csu ellenzék körében nagy vihart kavart az a hír, hogy Brandt kancellár május 8-án, a hitlerista Németország kapitulációjának 25-ik évfordulóján beszédet mond a Bundestagban. Miért fél a kancellár beszédétől a kereszténydemokrata ellenzék? Valószínűleg nem azért, mert azt várja, hogy Brandt ezúttal véglegesnek ismeri el a Hitlerellenes koalíció győzelme következtében létrejött európai politikai realitásokat. Bizonyára nem azért, mert úgy gondolja, hogy Brandt ezúttal végleges lengyel határnak ismeri el az Odera—Neisse-vonalat. Pedig egy ilyen jellegű nyilatkozathoz mind a hely, mind pedig az időpont nagyon is megfelelő lenne. S ez esetben elmondhatnánk, hogy az NSZK végre levonta a történelmi évforduló tanulságait. A nyugatnémet sajtójelentések szerint azonban Brandt csak a „félreértéseket” akarja elkerülni. A „félreértések” — úgymond — abból adódnának, ha az NSZK kormánya hallgatna azon a napon, amikor az egész világ a második világháború befejezéséről, a nemzeti szocialista diktatúra összeomlásáról, bukásáról és a felszabadulásról beszél. Pedig a nemzetközi közvélemény tetteket vár az NSZK kormányától, amelyek valóban értéket adnának szavainak. Az NSZEP központi Weijes Deutsch landlapja éles hangon utasítja viszsza Scheel nyugatnémet külügyminiszter kijelentését, amely szerint „az NDK nevelésre szorul”. Scheel kijelentése — hasonlóan Brandt és mások megnyilvánulásához, valamint a bonni politikai gyakorlathoz — továbbra is az NDK-val szemben alkalmazott megkülönböztetésről tanúskodik. A lap hangsúlyozza — és erre vonatkozóan több példát hoz fel —, hogy a szövetségi köztársaság szorul elsősorban nevelésre, főleg ami a történelmi tanulságok levonását illeti. „Mit jelentenek tehát Scheel megjegyzései? Talán akadályozni kívánja az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok normalizálását? Akkor jelentse ki ezt egészen világosan. Jó tanácsokat akar adni? Akiét egészen rossz helyen kopogtat. A R£jjóbban tenné ugyanis, ha a »nevelést« a saját házában, a saját államában kezdené el.” Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter a lap ünnepi számában közzétett nyilatkozatában újból síkraszállt az el nem kötelezett országok hatékonyabb közös tevékenységéért. Sürgette az európai megosztottság megszüntetését, hangoztatva, hogy Jugoszlávia elképzelése „a tömbök és a tömbközi összetűzések nélküli világ”. Hozzátette: „minden lépés a jobb megértés érdekében Európában, elősegíti a jobb viszonyok megteremtését a világban”. Különös fontosságot tulajdonított a két német állam közötti kapcsolatoknak, mivel „Európa száz helyen is lángra lobbanhat, de legkönnyebben a német országok közötti határokon”. Az NDK és az NSZK közötti párbeszédet „jó hírnek” tekinti, s szükségesnek mondotta a két német állam közötti békés egymás mellett élést és békés együttműködést. A jugoszláv külügyminiszter a legfenyegetőbb pontoknak a világban Délkelet-Ázsiát és a Közel-Keletet tekinti. Tepavac — utalva arra, hogy több mint egy évtized után újból nagykövet veszi át a pekingi jugoszláv nagykövetség vezetését — kijelentette, hogy a Kína és Jugoszlávia közötti kapcsolatok normalizálódása már nem csupán kilátás. „A különbségek nem szűntek meg közöttünk, de kapcsolataink mégis jobb úton haladnak. Ez önmagában azt mutatja, hogy a realitások erősebbek az előítéleteknél.” Ehhez kapcsolódva a jugoszláv külügyminiszter hangoztatta, hogy Jugoszlávia jobb viszonyra törekszik Albániával is, mivel „a jobb helyzet az albán—jugoszláv kapcsolatokban objektív és tartós politikai szükséglete mindkét országnak”. A lap arról ír, hogy elégedetlenkednek az amerikai, illetve a NATO-hadsereg szolgálatában álló német alkalmazottak, a Civilian Labor Groups tagjai. „Egyenlő jogokat kívánunk. Egyenrangúak és nem másodrangúak akarunk lenni. Előírás szerinti fizetést akarunk” — követelik nyílt levelükben, amelyet Möller szövetségi pénzügyminiszterhez intéztek. Másodrangú kezelésnek tekinti a szövetséges haderőknél alkalmazott, összesen 140 ezer német azt a tényt, hogy ők képviselik az egyetlen népcsoportot, amely a „szuverenitás” visszanyerése után 15 esztendővel még mindig a megszállási jog alá tartozik. A NATO-csapatok helyzetét szabályozó előírások 56. pontjának megváltoztatását követelik, ez ugyanis korlátozza munka- és szociális jogaikat. Így például a szövetségesek szolgálatában álló civil németekre nem vonatkozik a felmondási jogvédelem, és munkájukat nem úgy minősítik, mint „tevékenységet német közszolgálatban”. Ezzel ellentétben például Olaszországban az amerikai csapatoknál foglalkoztatott munkavállalók az olasz jogszolgáltatás teljes védelmét élvezik. stern noji HT Htín Amikor Moszkvába érkeztem, még tél volt. Amikor hazaindultam — a mi fogalmaink szerint is — tavasz. Amikor a repülőgép a Seremetyevo környéki erdők fölé ereszkedett, a ködtől végtelen, hófehér fenyves bontakozott ki. Amikor ismét fölemelkedett velem az IL—18-as, a tűlevelű fák zöldjét alig tarkázták fehér foltok. Azóta már kipattantak a rügyek, lekerültek a kabátok és a napsütésben ragyogó arany kupolák látványa — amelyet ottlétem alatt csak kétszer élvezhettem — naponta gyönyörködteti a sétálókat. „Levelek a háborúról" rovat. Érdekesek ezek az írások, sajátos oldalról közelítik meg a negyedszázaddal ezelőtti harcokat. Emberi-pszichológiai oldalról. Olyan eredeti egyéni kis remekművek születtek ebben az emlékezőlevél-műfajban, mint például V. Zsukovnak, a 756-os lövészezred egykori felderítőjének beszámolója a Reichstagért vívott csatáról. A háború utolsó napjairól. Arról az emberi konfliktusról, amelyet a katonák a győzelem előtti hetekben éltek át. A béke, az új élet, a család közel volt már, szinte karnyújtásnyira csak, és mégis talán soha el nem érhető — egyénileg. Mert a győzelem még áldozatokat kívánt, hősi halottakat, önfeláldozást követelt. Gyász Moszkvában, Leningrádban mindenütt táblák: „Rokkantaknak fenntartva." Nagyon sok a féllábú, félkarú, vak vagy bottal járó negyven-ötven éves. Az adat ismert: a második világháborúban több mint húszmillió szovjet ember vesztette életét. Minden tizedik ember. Az 1970. január 15-i népszámlálás után — előzetes eredményeit Moszkvában tartózkodásom utolsó napján hozták nyilvánosságra — a népességi „fa”, amely a világ legtöbb országában fenyőre emlékeztet, itt, a Szovjetunióban féloldalas. Középső ágai satnyák, letöredezettek. A 42 éven felüli férfi népesség — a háború alatti tizenhét évesek és idősebbek — generációja, a társadalom derékhada csonka, 1950-ben a lakosságnak csak 45 százaléka volt férfi. 1970-ben 46,1:53,9 a férfi—nő arány. A háború elfelejthetetlen. Az egyik vasárnap az Alekszandrovkertben, az örökké égő tűznél, az Odeszsza hőseire emlékező gránitkőre virágot tett egy apró, fekete ruhás asszony. — Álljon egy kicsit oldalt, le szeretném fényképezni — kérte a nénit egy sok gépes, csillogó teleobjektívekkel kidekorált fotoriporter. — Vegye föl a virágot és tegye a kőre még egyszer — javasolta. És az idős asszony sírva fakadt. Nem tesz ilyet senki kedvéért, ő nem szerepet játszik — gyászol. Huszonöt éve halott három fiát. A Dvina A második világháború felejthetetlen. És tanulságai is azok. A folyóiratok hasábjain és magánbeszélgetések során elő-előbukkan a téma: megfelelően felkészült Szovjetunió várta-e a német támadást. És a kérdésre adható minden választól függetlenül a jelen számára elsősorban az lehet a tanulság: még egy hirtelen támadás — azonnali megtorlás nélkül maradó agresszió — nem érheti többé az országot. Minden egyes szovjet hadgyakorlathor (ott-tartózkodásom alatt folytak a Dvina-hadműveletek a belorusz mocsarakban), a szovjet hadihajók felbukkanásakor az óceánokon, a nyugati sajtóban megindulnak a találgatások a szovjet szándékokról. A Spiegel például némi csodálkozással állapította meg, hogy most, a kínai—szovjet határincidensek után, a Pekingből jövő fenyegetések ellenére a Dvina-hadgyakorlat terepe csöppet sem emlékeztet a kelet-ázsiai sivatagokra. És az a gondolat föl sem bukkant, hogy a havas, mocsaras, belorusz erdőségekben folyó hadműveletek havas, mocsaras, belorusz erdőségekben folyó hadműveleteket szimbolizáltak. Hogy a hadgyakorlat nemcsak fenyegetés lehet, hanem a honvédő harc próbája is. A mechanikus gondolkodás a Szovjetunióról, a szovjet emberekről mindenféle tévedés forrása lehet. A délibb tájakról érkezőt meghökkenti az, ha valaki csikorgó hidegben fagylaltot eszik, ahelyett, hogy otthon ülne, délutánszámra a Moszkva folyó jégpáncélján vájott lék mellett kuporog és halra vár, s néha egész tömeg Schirilla lubickol (anélkül, hogy feltűnést keltene, és anélkül, hogy több hajó biztosítaná előtte az utat) a jégtáblák között. Könnyű ilyenkor egzotikus következtetéseket levonni a szovjet ember tűrőképességéről. Pedig nagyon is valószínű, hogy mindössze a környezethez, az éghajlathoz való alkalmazkodásról van szó. Alagutak Ami csodálatos, az nem a néhány száz horgász elszántsága a Moszkva folyó jegén, hanem az az emlékmű ott másfél kilométerrel odébb az út mellett, nem a Vörös téren mínusz húszban is vigyázzba álló őrszem, hanem az a díszszemle, amelyet a német ágyúk dörgése idején tartottak meg ugyanitt, nem a téli fagylaltárus a metró előcsarnokában, hanem az a metróvonal (Moszkva délkeleti részén), amely akkor épült, amikor a szovjet állam élethalálharcát vívta a fasizmus ellen. Ha idegenvezető volnék, a tankcsapda-emlékmű után mindenkit idehoznék az Avtozavodszkaja állomás márványos, rejtett világítású csöndjébe. Megmutatnám az alagutakat, megmutatnám a mozgólépcsőt, mondanék néhány adatot a negyvenes évek elején épült alagutakról. És nem fűznék hozzá kommentárt. A kommentár igazán felesleges. ^1^Kereszty András (Következik hétfői számunlra^T' FAHÁZAK ÉS BETONLEGYEZŐK) Jegyzetek a Szovjetunióból 1,4?) 4/3 Az emlékmű és a horgászok a jégen András-keresztek Ha május elsején, a Vörös téri felvonulás napján mégis a moszkvaitélről szólok, ennek oka nemcsak az időrend, hanem az is, hogy a moszkvai—leningrádi életformától elválaszthatatlan a tél. Mínusz tizenöt-húsz fokos rövid nappalokon mindaz jobban érzékelhető, életszemlélet, gondokodásmód, társadalmi szokások, ami talán a nyári plusz húszfokos melegben rejtve marad. Érdekes lélektani vizsgálat lehetne, kinek mi jut eszébe a télről. Ródli, korcsolya, száncsengő, fűtetlen lakás, csőrepedés vagy vége sincs mezők fölött kavargó hópelyhek. A világ a szó hallatán „orosz tél” — a háborúra asszociál. Alekszander Nyevszkijek, Kutuzovok hőstetteire, a honvédő háborúk győzelmes csatáira, így vannak ezzel — úgy hiszem — maguk a szovjet emberek is. Huszonöt évvel a győzelem után, negyedszázad béke után is eleven — és mozgósító erejű — a harcok emléke. Moszkva határában emlékmű. Két emelet magas, gigászi tankcsapdák András-keresztjei. Idáig jutottak a németek. Kis gyaloglással elérhető innen a metró. És vele negyedóra alatt a Vörös tér. Az újságokban visszaemlékezések. Egykori katonák írják őket a mai civilek. A Pravdában rendszeresen jelentkezik a Párizsi május elseje Tüntetés az elnyomó törvény ellen (MTI) A francia nemzetgyűlés a csütörtök reggeli órákig elhúzódó ülése végén — mint várható volt — 368 szavazattal 94 ellenében, 11 tartózkodás mellett, elfogadta a kormány által benyújtott törvényjavaslatot „a bűnözés új formáinak elnyomására”. A törvényjavaslat, amely most a szenátus elé kerül, végleges elfogadása esetén súlyosan megbünteti az erőszakosságba torkollott, betiltott tüntetések vagy más rendezvények szervezőit és résztvevőit, ha az erőszakosság kezdete után nem oszlanak szét, illetve tudatosan a helyszínen maradnak. A törvény az okozott károk megfizettetését is lehetővé teszi. A baloldali ellenzék teljes egységben élesen elítélte a törvénytervezetet, amely a kollektív felelősség elvének bevezetésével lehetővé teszi ártatlanok megbüntetését is, másrészt lehetőséget nyújt a gyülekezési jog és a szakszervezeti jogodó csorbítására. Ezeket az aggodalmakat juttatta kifejezésre csaknem egyórás felszólalásában Francois Mitterrand, aki a javaslatot valamennyi baloldali párt nevében elutasította. E szavazás után, a legnagyobb szakszervezetek által meghirdetett május elsejei tüntetés fő jelszava, a dolgozók szociális követeléseinek támogatása mellett, az elnyomó törvény elleni harc lesz. Az FKP Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki a közelgő május 1-ével kapcsolatban. Ebben rámutat, hogy a parlamentben megszavazott törvényjavaslat kizárólag a demokratikus és munkásmozgalom ellen irányul. Az FKP üdvözli a május 1-re meghirdetett tüntetés egységes jellegét és arra hívja fel a dolgozókat, hogy tömegesen vegyenek részt rajta. Svoboda kitüntetése (MTI) A csehszlovák szövetségi gyűlés elnöksége az ország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából Ludvik Svoboda hadseregtábornoknak, a köztársaság elnökének Csehszlovákia felszabadításában, a néphadsereg megteremtésében, a szocializmus építésében, valamint a Szovjetunióhoz fűződő testvéri kapcsolatok megszilárdításában szerzett kimagasló érdemeinek elismeréséül a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet és a vele járó aranycsillagot adományozta. Ugyancsak a nemzeti ünnep alkalmából Ludvik Svoboda elnök a felszabadító harcokban szerzett kivételes érdemeinek elismeréseképpen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet és a vele járó aranycsillagot adományozta Konyev, Zaharov és Jakubovszkij marsalloknak, valamint Leljusenko hadseregtábornoknak. Az NDK—NSZK postai megállapodás részletei (MTI) Az NDK és az NSZK postaügyi hatóságai között Bonnban folytatott tárgyalás — mint jelentettük — gyors megegyezéssel végződött. Leber nyugatnémet közlekedés- és postaügyi miniszter közölte: megállapodtak abban, hogy a két német állam között 40 új telefonvonalat és 10 új telexvonalat helyeznek üzembe. Eddig a forgalmat 34 telefon- és 19 telexvonal bonyolította le, úgyhogy a várakozási idő a beszélgetéseknél rendkívül hosszú volt. Megállapodtak a költségkiegyenlítés összegében is. Eszerint az NSZK 1967-től visszamenően évi 30 millió nyugatnémet márkát fizet az NDK-nak, egyelőre 1973- ig. A megegyezés nem vonatkozik a Berlin és Nyugat-Berlin közötti telefon- és telexforgalomra. Fokozódó terrorhullám Guatemalában (Reuter) Guatemalában fokozódik a terrorhullám, amely a hónap elején a nyugatnémet nagykövet meggyilkolásával kezdődött. Az erőszakcselekmények legújabb áldozata egy rendőr, akit géppisztolysorozatok terítettek le szerdán a fővárosban, amikor megpróbálta feltartóztatni egy gerillacsoport autóját. A gerillák ezt megelőzően egy benzinkút mellett tüzet nyitottak Rodriguez Diaz századosra, a megválasztott elnök testőrére. Diaz fejsérülésekkel került kórházba, de már túl van az életveszélyen. A rendőr az ötödik halálos áldozata annak a kölcsönös bosszúhadjáratnak, amelyet a szélsőjobboldali terrorszervezetek és a baloldali gerillák vívnak néhány hete egymással. A meggyilkolt személyeket többnyire az útszélen találják meg átlőtt koponyával. Guatemalái megfigyelők a kibontakozó terrorhullámot összefüggésbe hozzák Arana ezredes, megválasztott államfő közelgő beiktatásával is. Arana vezette két évvel ezelőtt a véres felgöngyölő hadjáratot vidéken a különböző gerillacsoportok ellen, és kilátásba helyezte, hogy hasonló tisztogatást indít a városokban is.