Magyar Hírlap, 1970. május (3. évfolyam, 120-150. szám)

1970-05-01 / 120. szám

2 1970. MÁJUS 1. PÉNTEK NEMZETKÖZI POLITIKA - KÜLFÖLD Magyar Hírlap N KÜLFÖLDI LAPOKBÓL : «'7* . • / . V:.'.'." • ■ ■ ■• .-V~ r % ‘ i - -U ■ j/. . • ' . A nyugatnémet Trybuna Ludu chu-csu el­­­lenzék körében nagy vihart kavart az a hír, hogy Brandt kancellár május 8-án, a hitlerista Né­metország kapitulációjának 25-ik évfor­dulóján beszédet mond a Bundestagban. Miért fél a kancellár beszédétől a keresz­ténydemokrata ellenzék? Valószínűleg nem azért, mert azt várja, hogy Brandt ezúttal véglegesnek ismeri el a Hitler­­ellenes koalíció győzelme következtében létrejött európai politikai realitásokat. Bizonyára nem azért, mert úgy gondolja, hogy Brandt ezúttal végleges lengyel ha­tárnak ismeri el az Odera—Neisse-vona­­lat. Pedig egy ilyen jellegű nyilatkozat­hoz mind a hely, mind pedig az időpont nagyon is megfelelő lenne. S ez esetben elmondhatnánk, hogy az NSZK végre le­vonta a történelmi évforduló tanulságait. A nyugatnémet sajtójelentések szerint azonban Brandt csak a „félreértéseket” akarja elkerülni. A „félreértések” — úgy­mond — abból adódnának, ha az NSZK kormánya hallgatna azon a napon, ami­kor az egész világ a második világháború befejezéséről, a nemzeti szocialista dik­tatúra összeomlásáról, bukásáról és a fel­­szabadulásról beszél. Pedig a nemzetközi közvélemény tetteket vár az NSZK kor­mányától, amelyek valóban értéket ad­nának szavainak. Az NSZEP központi Weijes Deutsch land­­­lapja éles han­gon utasítja visz­­sza Scheel nyugatnémet külügyminiszter kije­­lentését, amely szerint „az NDK nevelésre szo­rul”. Scheel kijelentése — hasonlóan Brandt és mások megnyilvánulásához, valamint a bonni politikai gyakorlathoz — tovább­ra is az NDK-val szemben alkalmazott megkülönböztetésről tanúskodik. A lap hangsúlyozza — és erre vonatkozóan több példát hoz fel —, hogy a szövetségi köz­társaság szorul elsősorban nevelésre, fő­leg ami a történelmi tanulságok levoná­sát illeti. „Mit jelentenek tehát Scheel megjegy­zései? Talán akadályozni kívánja az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok normali­zálását? Akkor jelentse ki ezt egészen világosan. Jó tanácsokat akar adni? Ak­iét­ egészen rossz helyen kopogtat. A R£jjóbban tenné ugyanis, ha a »nevelést­« a saját házában, a saját államában kez­dené el.” Mirko Tepavac ju­goszláv külügymi­niszter a lap ün­nepi számában közzétett nyilatkozatában újból síkraszállt az el nem kötelezett or­szágok hatékonyabb közös tevékenysé­géért. Sürgette az európai megosztottság megszüntetését, hangoztatva, hogy Ju­goszlávia elképzelése „a tömbök és a tömbközi összetűzések nélküli világ”. Hozzátette: „minden lépés a jobb meg­értés érdekében Európában, elősegíti a jobb viszonyok megteremtését a világ­ban”. Különös fontosságot tulajdonított a két német állam közötti kapcsolatoknak, mivel „Európa száz helyen is lángra lob­banhat, de legkönnyebben a német orszá­gok közötti határokon”. Az NDK és az NSZK közötti párbeszédet „jó hírnek” tekinti, s szükségesnek mondotta a két német állam közötti békés egymás mellett élést és békés együttműködést. A jugo­szláv külügyminiszter a legfenyegetőbb pontoknak a világban Délkelet-Ázsiát és a Közel-Keletet tekinti. Tepavac — utalva arra, hogy több mint egy évtized után újból nagykövet veszi át a pekingi jugoszláv nagykövetség ve­zetését — kijelentette, hogy a Kína és Jugoszlávia közötti kapcsolatok normali­zálódása már nem csupán kilátás. „A kü­lönbségek nem szűntek meg közöttünk, de kapcsolataink mégis jobb úton halad­nak. Ez önmagában azt mutatja, hogy a realitások erősebbek az előítéleteknél.” Ehhez kapcsolódva a jugoszláv külügy­miniszter hangoztatta, hogy Jugoszlávia jobb viszonyra törekszik Albániával is, mivel „a jobb helyzet az albán—jugoszláv kapcsolatokban objektív és tartós politi­kai szükséglete mindkét országnak”. A lap arról ír, hogy elégedetlen­kednek az ame­rikai, illetve a NATO-hadsereg szolgálatában álló német alkalmazottak, a Ci­vilian Labor Groups tagjai. „Egyenlő jogokat kívánunk. Egyenran­gúak és nem másodrangúak akarunk len­ni. Előírás szerinti fizetést akarunk” — követelik nyílt levelükben, amelyet Möl­ler szövetségi pénzügyminiszterhez intéz­tek. Másodrangú kezelésnek tekinti a szö­vetséges haderőknél alkalmazott, össze­sen 140 ezer német azt a tényt, hogy ők képviselik az egyetlen népcsoportot, amely a „szuverenitás” visszanyerése után 15 esztendővel még mindig a megszállási jog alá tartozik. A NATO-csapatok hely­zetét szabályozó előírások 56. pontjának megváltoztatását követelik, ez ugyanis korlátozza munka- és szociális jogaikat. Így például a szövetségesek szolgálatában álló civil németekre nem vonatkozik a felmondási jogvédelem, és munkájukat nem úgy minősítik, mint „tevékenységet német közszolgálatban”. Ezzel ellentétben például Olaszországban az amerikai csa­patoknál foglalkoztatott munkavállalók az olasz jogszolgáltatás teljes védelmét élvezik. stern noji HT Htín Amikor Moszkvába érkeztem, még tél volt. Amikor hazaindultam — a mi fo­galmaink szerint is — tavasz. Amikor a repülőgép a Seremetyevo környéki erdők fölé ereszkedett, a ködtől végtelen, hó­­fehér fenyves bontakozott ki. Amikor is­mét fölemelkedett velem az IL—18-as, a tűlevelű fák zöldjét alig tarkázták fehér foltok. Azóta már kipattantak a rügyek, lekerültek a kabátok és a napsütésben ragyogó arany kupolák látványa — ame­lyet ottlétem alatt csak kétszer élvez­hettem — naponta gyönyörködteti a sé­tálókat. „Levelek a háborúról" rovat. Érdekesek ezek az írások, sajátos oldalról közelítik meg a negyedszázaddal ezelőtti harcokat. Emberi-pszichológiai oldalról. Olyan ere­deti­ egyéni kis remekművek születtek ebben az emlékezőlevél-műfajban, mint például V. Zsukovnak, a 756-os lövész­ezred egykori fel­derítőjének beszámolója a Reichstagért vívott csatáról. A háború utolsó napjairól. Arról az emberi konflik­tusról, amelyet a katonák a győzelem előtti hetekben éltek át. A béke, az új élet, a család közel volt már, szinte kar­nyújtásnyira csak, és mégis talán soha el nem érhető — egyénileg. Mert a győ­zelem még áldozatokat kívánt, hősi halot­takat, önfeláldozást követelt. Gyász Moszkvában, Leningrádban mindenütt táblák: „Rokkantaknak fenntartva." Na­gyon sok a féllábú, félkarú, vak vagy bottal járó negyven-ötven éves. Az adat ismert: a második világháborúban több mint húszmillió szovjet ember vesztette életét. Minden tizedik ember. Az 1970. ja­nuár 15-i népszámlálás után — előzetes eredményeit Moszkvában tartózkodásom utolsó napján hozták nyilvánosságra — a népességi „fa”, amely a világ legtöbb országában fenyőre emlékeztet, itt, a Szovjetunióban féloldalas. Középső ágai satnyák, letöredezettek. A 42 éven felüli férfi népesség — a háború alatti tizenhét évesek és idősebbek — generációja, a tár­sadalom derékhada csonka, 1950-ben a lakosságnak csak 45 százaléka volt férfi. 1970-ben 46,1:53,9 a férfi—nő arány. A háború elfelejthetetlen. Az egyik vasárnap az Alekszandrov­­kertben, az örökké égő tűznél, az Odesz­sza hőseire emlékező gránitkőre virágot tett egy apró, fekete ruhás asszony. — Álljon egy kicsit oldalt, le szeret­ném fényképezni — kérte a nénit egy sok gépes, csillogó teleobjektívekkel ki­dekorált fotoriporter. — Vegye föl a vi­rágot és tegye a kőre még egyszer — ja­vasolta. És az idős asszony sírva fakadt. Nem tesz ilyet senki kedvéért, ő nem szerepet játszik — gyászol. Huszonöt éve halott három fiát. A Dvina A második világháború felejthetetlen. És tanulságai is azok. A folyóiratok ha­sábjain­­ és magánbeszélgetések során elő-előbukkan a téma: megfelelően fel­készült Szovjetunió várta-e a német tá­madást. És a kérdésre adható minden választól függetlenül a jelen számára el­sősorban az lehet a tanulság: még egy hirtelen támadás — azonnali megtorlás nélkül maradó agresszió — nem érheti többé az országot. Minden egyes szovjet hadgyakorlathor (ott-tartózkodásom alatt folytak a Dvina-hadműveletek a belorusz mocsarakban), a szovjet hadihajók fel­bukkanásakor az óceánokon, a nyugati sajtóban megindulnak a találgatások a szovjet szándékokról. A Spiegel például némi csodálkozással állapította meg, hogy most, a kínai—szovjet határincidensek után, a Pekingből jövő fenyegetések elle­nére a Dvina-hadgyakorlat terepe csöp­pet sem emlékeztet a kelet-ázsiai sivata­gokra. És az a gondolat föl sem bukkant, hogy a havas, mocsaras, belorusz erdősé­gekben folyó hadműveletek havas, mo­csaras, belorusz erdőségekben folyó had­műveleteket szimbolizáltak. Hogy a had­gyakorlat nemcsak fenyegetés lehet, ha­nem a honvédő harc próbája is. A mechanikus gondolkodás a Szovjet­unióról, a szovjet emberekről mindenféle tévedés forrása lehet. A délibb tájakról érkezőt meghökkenti az, ha valaki csi­korgó hidegben fagylaltot eszik, ahelyett, hogy otthon ülne, délutánszámra a Moszk­va folyó jégpáncélján vájott lék mellett kuporog és halra vár, s néha egész tömeg Schirilla lubickol (anélkül, hogy feltű­nést keltene, és anélkül, hogy több hajó biztosítaná előtte az utat) a jégtáblák kö­zött. Könnyű ilyenkor egzotikus követ­keztetéseket levonni a szovjet ember tű­rőképességéről. Pedig nagyon is valószí­nű, hogy mindössze a környezethez, az éghajlathoz való alkalmazkodásról van szó. Alagutak Ami csodálatos, az nem a néhány száz horgász elszántsága a Moszkva folyó je­gén, hanem az az emlékmű ott másfél kilométerrel odébb az út mellett, nem a Vörös téren mínusz húszban is vigyázzba álló őrszem, hanem az a díszszemle, ame­lyet a német ágyúk dörgése idején tartot­tak meg ugyanitt, nem a téli fagylaltárus a metró előcsarnokában, hanem az a met­róvonal (Moszkva délkeleti részén), amely akkor épült, amikor a szovjet állam élet­halálharcát vívta a fasizmus ellen. Ha idegenvezető volnék, a tankcsapda-em­lékmű után mindenkit idehoznék az Avtozavodszkaja állomás márványos, rej­tett világítású csöndjébe. Megmutatnám az alagutakat, megmutatnám a mozgó­lépcsőt, mondanék néhány adatot a negy­venes évek elején épült alagutakról. És nem fűznék hozzá kommentárt. A kom­mentár igazán felesleges. ^1^Kereszty András (Következik hétfői számunlra^T' FAHÁZAK ÉS BETONLEGYEZŐK) Jegyzetek a Szovjetunióból 1,4?) 4/3 Az emlékmű és a horgászok a jégen András-keresztek Ha május elsején, a Vörös téri felvo­nulás napján mégis a moszkvai­­télről szólok, ennek oka nemcsak az időrend, hanem az is, hogy a moszkvai—leningrá­­di életformától elválaszthatatlan a tél. Mínusz tizenöt-húsz fokos rövid nappa­lokon mindaz jobban érzékelhető, élet­­szemlélet, gondokodásmód, társadalmi szokások, ami talán a nyári plusz húsz­fokos melegben rejtve marad. Érdekes lélektani vizsgálat lehetne, ki­nek mi jut eszébe a télről. Ródli, korcso­lya, száncsengő, fűtetlen lakás, csőrepe­dés vagy vége sincs mezők fölött kavar­gó hópelyhek. A világ a szó hallatán „orosz tél” — a háborúra asszociál. Alekszander Nyevszkijek, Kutuzovok hőstetteire, a honvédő háborúk győzelmes csatáira, így vannak ezzel — úgy hiszem — maguk a szovjet emberek is. Huszon­öt évvel a győzelem után, negyedszázad béke után is eleven — és mozgósító ere­jű — a harcok emléke. Moszkva határában emlékmű. Két emelet magas, gigászi tankcsapdák And­­rás-keresztjei. Idáig jutottak a németek. Kis gyaloglással elérhető innen a metró. És vele negyedóra alatt a Vörös tér. Az újságokban visszaemlékezések. Egy­kori katonák írják őket a mai civilek. A Pravdában rendszeresen jelentkezik a Párizsi május elseje Tüntetés az elnyomó törvény ellen (MTI) A francia nemzetgyűlés a csü­törtök reggeli órákig elhúzódó ülése vé­gén — mint várható volt — 368 szavazat­tal 94 ellenében, 11 tartózkodás mellett, elfogadta a kormány által benyújtott tör­vényjavaslatot „a bűnözés új formáinak elnyomására”. A törvényjavaslat, amely most a szenátus elé kerül, végleges el­fogadása esetén súlyosan megbünteti az erőszakosságba torkollott, betiltott tün­tetések vagy más rendezvények szerve­zőit és résztvevőit, ha az erőszakosság kezdete után nem oszlanak szét, illetve tudatosan a helyszínen maradnak. A tör­vény az okozott károk megfizettetését is lehetővé teszi. A baloldali ellenzék teljes egységben élesen elítélte a törvénytervezetet, amely a kollektív felelősség elvének bevezeté­sével lehetővé teszi ártatlanok megbün­tetését is, másrészt lehetőséget nyújt a gyülekezési jog és a szakszervezeti jogodó csorbítására. Ezeket az aggodalmakat jut­tatta kifejezésre csaknem egyórás felszó­lalásában Francois Mitterrand, aki a ja­vaslatot valamennyi baloldali párt nevé­ben elutasította. E szavazás után, a legnagyobb szak­­szervezetek által meghirdetett május el­sejei tüntetés fő jelszava, a dolgozók szociális követeléseinek támogatása mel­lett, az elnyomó törvény elleni harc lesz. Az FKP Politikai Bizottsága nyilatko­zatot adott ki a közelgő május 1-ével kapcsolatban. Ebben rámutat, hogy a parlamentben megszavazott törvényja­vaslat kizárólag a demokratikus és mun­kásmozgalom ellen irányul. Az FKP üd­vözli a május 1-re meghirdetett tüntetés egységes jellegét és arra hívja fel a dol­gozókat, hogy tömegesen vegyenek részt rajta. Svoboda kitüntetése (MTI) A csehszlovák szövetségi gyűlés elnöksége az ország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából Ludvik Svoboda hadseregtábornoknak, a köztársaság el­nökének Csehszlovákia felszabadításá­ban, a néphadsereg megteremtésében, a szocializmus építésében, valamint a Szov­jetunióhoz fűződő testvéri kapcsolatok megszilárdításában szerzett kimagasló érdemeinek elismeréséül a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet és a vele járó aranycsillagot adományozta. Ugyancsak a nemzeti ünnep alkalmá­ból Ludvik Svoboda elnök a felszabadító harcokban szerzett kivételes érdemeinek elismeréseképpen a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság Hőse címet és a vele járó aranycsillagot adományozta Konyev, Zaharov és Jakubovszkij marsalloknak, valamint Leljusenko hadseregtábornok­nak. Az NDK—NSZK postai megállapodás részletei (MTI) Az NDK és az NSZK postaügyi hatóságai között Bonnban folytatott tár­gyalás — mint jelentettük — gyors meg­egyezéssel végződött. Leber nyugatnémet közlekedés- és postaügyi miniszter közöl­te: megállapodtak abban, hogy a két né­met állam között 40 új telefonvonalat és 10 új telexvonalat helyeznek üzembe. Ed­dig a forgalmat 34 telefon- és 19 telex­vonal bonyolította le, úgyhogy a várako­zási idő a beszélgetéseknél rendkívül hosszú volt. Megállapodtak a költségkiegyenlítés összegében is. Eszerint az NSZK 1967-től visszamenően évi 30 millió nyugatnémet márkát fizet az NDK-nak, egyelőre 1973- ig. A megegyezés nem vonatkozik a Ber­lin és Nyugat-Berlin közötti telefon- és telexforgalomra. Fokozódó terrorhullám Guatemalában (Reuter) Guatemalában fokozódik a terrorhullám, amely a hónap elején a nyugatnémet nagykövet meggyilkolásá­val kezdődött. Az erőszakcselekmények legújabb ál­dozata egy rendőr, akit géppisztolysoro­zatok terítettek le szerdán a fővárosban, amikor megpróbálta feltartóztatni egy gerillacsoport autóját. A gerillák ezt meg­előzően egy benzinkút mellett tüzet nyi­tottak Rodriguez Diaz századosra, a meg­választott elnök testőrére. Diaz fejsérülé­sekkel került kórházba, de már túl van az életveszélyen. A rendőr az ötödik halálos áldozata annak a kölcsönös bosszúhadjáratnak, amelyet a szélsőjobboldali terrorszerve­zetek és a baloldali gerillák vívnak né­hány hete egymással. A meggyilkolt sze­mélyeket többnyire az útszélen találják meg átlőtt koponyával. Guatemalái megfigyelők a kibontakozó terrorhullámot összefüggésbe hozzák Arana ezredes, megválasztott államfő kö­zelgő beiktatásával is. Arana vezette két évvel ezelőtt a véres felgöngyölő hadjá­ratot vidéken a különböző gerillacsopor­tok ellen, és kilátásba helyezte, hogy ha­sonló tisztogatást indít a városokban is.

Next