Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)

1970-08-01 / 212. szám

4 1970. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT__________________________________NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap A korabeli sajtó Potsdamról Németország: eke és repülőgép „A szövetséges hadseregek megszállva tartják egész Németországot, és a német nép megkezdte bűnhődését azokért a szörnyű bűnökért, amelyeket azok veze­tése alatt követett el, akiket sikereik ide­jén nyíltan helyesléséről biztosított, és akiknek vakon engedelmeskedett”. Ezek­kel a szavakkal kezdődött a potsdami konferencia hosszú hivatalos közlemé­nyének „Németországról” címet viselő, harmadik fejezete. Néhány mondattal később mindamel­lett világosan leszögezi a dokumentum: „A szövetségesek nem szándékoznak megsemmisíteni a német népet. A szö­vetségesek célja, lehetővé tenni a német népnek, hogy a továbbiakban megvaló­síthassa életének demokratikus és békés alapokon való átszervezését.” A potsdami megállapodások, a Német­ország nácítlanítására és a német milita­­rizmus veszélyének elhárítására hozott intézkedések a konferencia után még na­gyon sokáig szolgáltak a napi kommentá­rok témájául. „A Három Nagy döntése: Németország­nak bűnhődnie kell” — ilyen cím alatt foglalta össze a potsdami megállapodá­sokat az amerikai Newsweek. A magazin képet közölt egy lerombolt drótakadá­lyok mögött földjét szántó német paraszt­ról, akinek feje fölött nehézbombázó húz el. A képaláírás így hangzik: „A szövet­ségesek úgy határoztak, hogy a gépnek távoznia kell, csak az eke maradhat”. A potsdami határozatokat méltató kommentárok között mindjárt az első na­pokban feltűntek olyanok is, amelyek a hangsúlyt a megvalósítás nehézségeire helyezték, vagy egyszerűen kétségbe von­ták a döntések helyességét. „A gazdasági ellenőrzés rendszere a potsdami nyilat­kozatban előirányzott méretekben alig­hanem megvalósíthatatlan, bármilyenek legyenek is a körülmények” — írta a londoni Economist. A Pravda augusztus 12-i Nemzetközi Szemléjében éles hangon szállt vitába e brit lapnak azzal a megállapításával, hogy a Németországgal való bánásmód gazdasági elvei „hitleri módszerekre em­lékeztetnek”. Elsősorban a brit sajtó vitte azt a vo­nalat, hogy a szövetségesek Potsdambans elbántak Németországgal, „egyetlen krumplifölddé akarják változtatni az or­szágot”. A Manchester Guardian kétségét fejezte ki az iránt, hogy a potsdami ha­tározatok megvalósulásával Németország valaha is egyenjogú tagja lehet a nem­zetek közösségének. „Gazdasági tekintet­ben kizártnak tűnik ez a lehetőség” — véli a lap. A nyugati szövetségesek későbbi nyu­gat-németországi politikájának körvona­lait sejteti a londoni Financial News egyik kommentárja: „Ha a szövetségesek teljes határozottsággal kijelentik, hogy a német gazdaság felett gyakorolt felügye­letünknek egy egész emberöltőn át foly­tatódnia kell, vajmi kevés veszély szár­mazhat abból, ha bármilyen német ipar­ágat érintetlenül hagyunk, akár polgári, akár katonai termeléssel foglalkozzék is az...” Az amerikai lapokban Potsdam jelen­tőségének reális értékelése („a szövetsé­gesek megsemmisítették Németország hadviselési lehetőségeit”) váltakozik a Németország jövőjének kilátástalanságát indokolatlanul komor színekkel ecsetelő fejtegetésekkel.) „A szövetségesek puszta életben maradásnál alig többet ígértek a németeknek, ha jól viselik magukat” — olvsható a Newsweekben.) A New York Herald Tribune pedig hangot ad Taft szenátor véleményének, aki szerint az Odera—Neisse-ha­tárra vonatkozó pots­dami döntés „elhintette egy új háború magvait”. Mégis, az ilyen kommentárok ellenére a nemzetközi sajtó imponálónak találta a „Három Nagy” egységét. Charles Chris­tian Westenbaker, a Time tudósítója pél­dául „a legjobban tájékozott amerikai források” alapján azt jelentette, hogy „az oroszok igazi katonákként viselkedtek Berlinben”, és mind több tanújelét adták „annak a szándékuknak, hogy Berlint és Németországot a szövetségesekkel kötött megállapodások szellemében kormányoz­zák”. Minden szellemessége mellett inkább afféle bon mot-nak, mint a realitások ta­laján nyugvó megállapításnak tarthat­juk tehát a párizsi szatirikus lap, a Le Canard Enchainé megállapítását a kon­ferenciával kapcsolatban, amelyen Fran­ciaország nem vett részt. „A németek Potsdamban négy övezetre osztották fel a szövetségeseket”. Néhány hónap múlva, a konferencián létesített külügyminiszteri tanács londoni ülésszaka után azonban már világosan mutatkoztak a nézeteltérések a­ nagyha­talmak Németországgal kapcsolatos poli­tikájában. A nyugati hatalmak hivatalos politiká­ja lett az, amit­ a már idézett Financial News közvetlenül Potsdam után taná­csolt nekik, amikor arra hívta fel őket, hogy „határolják el magukat attól, ami az orosz övezetben történik”. Magyarán, a potsdami határozatok szellemének és be­tűjének megvalósításától. Szászi József Kémek, összeesküvők a néphatalom ellen (11.) A Wellington-induló Debreczeni Károly budapesti mérnök, az egyik tervező­vállalat műszaki ügyintézője hivatalos megbízatással 1956. május 31-én hosszabb időre Törökországba utazott, hogy ott más magyar mérnökökkel és műszaki szakembe­rekkel együtt a Trabzon—Rize—Skizdere közötti villa­mos távvezeték munkálataiban részt vegyen. Különös eset történt 1956 elején Debreczeni Károllyal. Trabzonban töltötte a szabadnapját és már éppen vissza­indult volna Ankarába, amikor a szálló halljában átadták postáját. Az egyik levelet az építkezéseket finanszírozó ankarai bank küldte. Ebben német nyelven tájékoztatták, hogy csomag érkezett részére. Bár semmiféle csomagot sem várt, elment a megjelölt helyre, ahol két ismeretlen személy közölte, beszélgetni akarnak vele. A beszélgetés németül folyt. Gyorsan rátérve a lényegre, Debreczeni­­től a két ismeretlen megkérdezte: „Véleménye szerint a magyar kormány politikájával egyet nem értő személyek között létre lehetne-e hozni egy szervezkedést? ...” Debreczeni akkor még ezt válaszolta: „Nagy a lebukás veszélye ...” Később újabb meglepetés érte: 1956 végén ugyanis Budapestről levelet kapott, amelyben felesége közölte, hogy László fia — aki az el­lenforradalom idején elkövetett tettei miatti felelősségre vonás elől Nyugat-Németországba szökött — már hosz­­szabb ideje nem ad magáról életjelt. Debreczeni ekkor is­merősei tanácsára a Vörös Félhold nevű segélyszervezet­hez fordult segítségért. 1957 januárjában Debreczenit fel is kereste a korábban már megismert török személy és egy német úr, aki Schneider néven mutatkozott be. Na­gyon szívélyesek voltak és megígérték, hogy mindent megtesznek Debreczeni fiának felkutatására. Meg is tették. Schneider egy hónappal később közölte Debreczenivel, hogy fiát megtalálták, a Német Szövetsé­gi Köztársaságban él. Majd így folytatta: „Komoly erkölcsi és anyagi segítséget nyújthatnának a fiúnak, persze megfelelő ellenszolgáltatás fejében.” „Csupán” azt kérte, hogy Debreczeni Magyarországra történő visszaérkezése után álljon rendelkezésükre. Debreczeni így válaszolt: „Elfogadom ajánlatukat, de gondolkodási időt kérek.” Nem sokáig gondolkodott. És igent mondott. Schneider most már közölte, hogy az amerikai hírszerzés megbízá­sából jár el, azonnal át is adott Debreczeninek egy anka­rai fedőcímet. A magyar mérnökcsoport 1957 augusztusában hazaké­szülődött. Debreczeni virágnyelven feladott értesítésére az általa megjelölt időpontban Schneiderék egy Savcsun—Isz­tambul között közlekedő hajón felvették vele a kapcsola­tot. És a két és fél napig tartó hajóúton alapos kémkikép­zésben részesítették. Ez kiterjedt a rádiókapcsolat tartá­sára, titkosírásos levelek készítésére, előhívására, rejtjel­zésre és rejtjeles írások megfejtésére, személyes kapcso­lat felvételének konspirációjára, valamint a kémfelada­­tok elvégzésének módjára. Kioktatták, hogy a rádión adott utasításokat egyszerű rádióvevő-készülékkel veheti rövidhullámhosszon. Az utasításokat minden hónapban előre meghatározott napon, a téli és nyári hónapok sze­rint változtatva, más-más időpontban és hullámhosszon sugározzák. Az adást mindig a Wellington-induló üzemei vezetik be. Schneider közölte, hogy egyelőre minden olyan adat érdekli őket, legyen az katonai, politikai vagy gazdasági, amit Debreczeni megítélése szerint a hírszerző szerv hasznosíthat. Nyomatékosan felhívta azonban a figyel­mét arra, hogy az adatokat saját maga gyűjtse, megszer­zésükbe másokat ne vonjon be, mert biztonságát — mely egyaránt fontos neki és megbízóinak is — csak így tudják garantálni. Mielőtt a hajó Isztambulba ért volna, átadtak Debre­czeninek két rejtjelkulcsot. Egyiket a kémjelentések rejt­jelezéséhez, a másikat az utasítások megfejtéséhez. De másvalamit is kapott. Egy ezüsttel díszített fekete faszip­kát, azzal, hogyha különmegbízottat küldenek hozzá Ma­gyarországra, az „Schneider” jelszóval fog jelentkezni és ugyanilyen szipkával. Debreczeni Károly 1957 szeptemberében érkezett vissza Magyarországra. Hazatérése után igyekezett bebizonyí­tani, hogy gazdái jól választottak. Egyéniségéből fak­adó alapossággal minden erejével azon fáradozott, hogy a ka­­pott feladatokat maradéktalanul végrehajtsa. Az ankarai fedőcímre tizenkét kémjelentést küldött. Rejtjeleznie, titkosírással készített és többnyire német nyelvű fedőszöveggel ellátott jelentéseiben beszervezés­re alkalmasnak tartott személyekről, hadifontosságú ka­tonai objektumokról, katonai és közforgalmú repülőterek­ről, a távvezetékes villamosenergia-kooperáció tervezeté­ről, az ajkai villamoserőműről, politikai és egyéb kérdé­sekről közölt adatokat. Debreczeni 1958 elején feleségét is bevonta a kémkedés­be. Egyik esti sétájukon részletesen elmondta addigi te­vékenységének történetét. Felesége készségesen felaján­lotta segítségét, és egyre aktívabban vett részt a kémke­désben. Debreczeni vérszemet kapott: úgy gondolta, hogy a megszerezhető adatok körét jelentősen bővítheti, ha kémtevékenységébe bevonja öccsét, Debreczeni Nándort is. És az öcs sem mondott ellent. Ezt követően Debrecze­ni Nándor is közreműködött a rádióüzenetek vételében, a sifrírozásban. Rövidesen azonban alkalma nyílott na­gyobb aktivitásra is. Mint fordító 1959 májusában kezébe került egy nagyon fontos ülés zárójegyzőkönyve. Debre­czeni Nándor az anyagot átadta bátyjának, aki megálla­pította, hogy az megbízói számára felettébb értékes. Mi­vel munkahelyén a fiatalabb Debreczeni volt a fotószak­­kör vezetője, a bizalmas jegyzőkönyvet a­ fotólaborató­riumban filmre vették, azzal a tervvel, hogy a kópiát ki­juttatják külföldre. A Német Szövetségi Köztársaságból 1959 augusztusában Debreczeni Károly egy gyermekkori barátjának rokona érkezett Budapestre. Ezt a vendéget Debreczeni felkeres­te és anélkül, hogy bővebb részletekbe bocsátkozott vol­na, megkérdezte tőle, hajlandó-e egy kis csomagot kivin­ni magával? A vendég elvállalta ezt a kis szívességet. Debreczeniék a kiküldendő filmkockákat preparált gyufásdobozba helyez­ték, becsomagolták és azzal adták át a vendégnek, hogy azt Nyugat-Németországban adja postára. Megbízói 1959 decemberében rádióüzenetben nyugtáz­­ták a küldeményt: „A gyufa megérkezett, most értékel­jük ...” Gazdái elégedettek voltak Debreczeni Károly kémte­vékenységével és ezt megfelelően dotálták is. 1961 máju­sában budapesti feladással aláírás nélküli titkos üzenet­ben például arról értesítették, hogy részére az egyik bu­dapesti temető közelében, meghatározott rejtekhelyen tíz­ezer forintot helyeztek el. Debreczeniék ezután még aktívabban és lelkesebben igyekeztek megbízóikat kiszolgálni. Az állambiztonsági szervek azonban megfeszített mun­kával végül is leleplezték e veszedelmes kémcsoportot. Debreczeniék a vizsgálat során beismerték bűnös tevé­kenységüket, melyeket tanúvallomások, tárgyi bizonyíté­kok — a házkutatás alkalmával lefoglalt siffre-kulcs, kémjelentések másolatai és egyebek — is alátámasztottak. A bíróság Debreczeni Károlyt kötél általi halálra, öcs­­csét 15 évi, feleségét 6 évre ítélte. T. A. (Következik: DRIXLERÉK LÁTOGATÓBAN) KÜLFÖLDI LAPOKBÓL AAJTiMitAiuM Az SZK.P KB elméleti iJInM fffil'O folyóirata „KGST: Az */ ugJCfjgg) ti. együttműködés új sza­............................1 kasza” címmel cikket közöl, amelyben elemzi a KGST-országoknak a szocialista integráció szakaszára való áttérését meghatározó objektív előfeltételeket. „A szocialista integráció, amely a ko­rábbi évtizedek gazdasági együttműködé­sének vívmányaiból alakult ki, ugyanak­kor számos ismérv tekintetében lényege­sen különbözik az együttműködés korábbi formáitól. Az integrációban az új elemet az összes országok számára közös nép­­gazdasági feladatok és problémák megol­dásához való újszerű hozzáállás jelenti, amely több ország munkaerő-, anyag- és pénzügyi tartalékainak egyesítését köve­teli meg.” „A KGST-országok fejlődésének jelen­legi szakaszát nem csupán a megnöveke­dett potenciál jellemzi, hanem ezen or­szágok gazdasági fejlettségi szintjének egymáshoz való lényeges közeledése is, amely végső soron meghatározza az érde­keltség növekedését a nemzeti gazdaságok együttműködésének kiszélesítésében” — írják a cikk szerzői. „Az integráció a sokoldalú tevékenység területe, ezért a KGST országainak nem szükséges feltétlenül részt venni az ösz­­szes olyan intézkedésekben, amelyek en­nek a folyamatnak a meggyorsításával kapcsolatosak. Minden ország belső lehe­tőségeiből kiindulva önállóan dönti el az anyagi tartalékok felhasználásának cél­szerűségével kapcsolatos kérdéseket, és ugyanakkor meghatározza a külgazdasági együttműködés azon formáit és területeit, amelyek az adott szakaszban legteljeseb­ben megfelelnek gazdasági érdekeinek.” _____ , _ _ A tekintélyes lon-amelyeknek érdekeik fűződnek a közel­­keleti válság megoldásához. Ezek az or­szágok nagy szerepet játszhatnak abban, hogy a válságból ne legyen robbanás­­■ írja a lap. Az SZKP lapja be- E513 K? n /O számol azokról a fiMWVjS/i 8 f fi MMn szembetűnő izraeli W W F,,‘ erőfeszítésekről, amelyek célja Tel Aviv befolyásának növelése az afrikai kontinens országaiban. Golda Meir — követve a korábbi izraeli vezetők példáját — öt ízben tett huza­mosabb körutazást Afrikában. Az elmúlt 15 év alatt a különböző afrikai országok­ba küldött izraeli „szakértők” száma 16- szorosára nőtt. A Tel Aviv-i politikusok, katonai ve­zetők és bankárok fennhangon reklámoz­zák részvételüket az afrikai országok kór­ház- és útépítési programjaiban. Keve­sebb szót ejtenek — érthető módon — ar­ról a befolyásról, amellyel ezen országok hadseregeiben rendelkeznek. Ebben a vo­natkozásban figyelemre méltó, hogy az Izraelben tanuló afrikai fiatalok többsé­gét katonai pályára képezik. A tények arra utalnak, hogy Izrael Af­rikában is — a Közel-Kelet térségéhez hasonlóan — az imperialista expanzió eszköze — állapítja meg a lap. Pénteken fűzött a TI"fF TITv/f F­e­doni laP a Pel" A Jó­zsa-öböl-beli Maszkat és Omán állam szultánjának detroni­­zálását kommentálja, így ír: „A fejlemények két fő tényezőnek tu­lajdoníthatók. Az egyik az, hogy az arab forradalom immár nyugati irányban is kiterjed. A másik, hogy Ománban olaj­ra bukkantak. Igaz ugyan, hogy a szul­­tánság területén az élet nem tartott lé­pést a korral Alig változott itt valami a Próféta ideje óta. A szultán a legszigo­rúbban betartatta alattvalóival a Korán törvényeit. Az egykori európai feudaliz­mus­­valósággal­­haladó, szociális rend­szernek­ tűnt a szultán despotizmusához képest.” *1 i-A 6 Ad.11 Pénteki számában 5 I­­ a kairói Al Ahram megállapítja: Ceylon kormá­nyának döntése, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsola­tokat Izraellel, példaként állhat számos el nem kötelezett ország kormánya előtt. 2YCIE WAKfflWY "2­ gyes—nyugatnémet politikai véleménycsere Varsóban lezajlott ötödik fordulójához. „Immáron a tárgyalásokon részt vevő diplomaták és jogászok dolga, hogy meg­találják azokat a formulákat a megálla­podás szövegéhez, amelyek — az NSZK kancellárjának szavaival élve — kizárnák a jövendő konfliktusok lehetőségét. Olyan megállapodás aláírásáról van tehát szó, amely nemcsak a lengyel—német határ Bonn által történő végleges elismerését jelentené, hanem egyben lehetetlenné ten­né bárki számára is, hogy a jövőben kér­désessé tegye ezt a határt.” „Amint már a tárgyalások gyakorlatá­ból tudjuk, amikor a felek között a meg­tárgyalt formulák pontosabbá tételéről van szó, a megbeszélések folyamatában bizonyos nehézségek mutatkoznak. Ez kü­lönben áll akkor, ha olyan nagy fontos­ságú szerződés aláírásáról van szó, mint amilyet Lengyelország és az NSZK szán­dékozik aláírni. Minden szót mérlegelni kell, méghozzá a legnagyobb precizitással, nehogy az általa kifejezett gondolat a szerződés szellemével és betűjével ellen­tétes értelmezéshez adjon tápot.” A cikkben végül arról esik szó, hogy Lengyelország az NSZK-hoz fűződő kap­csolatainak normalizálását tágan értel­mezi.

Next