Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-07 / 249. szám

e 1970. SZEPTEMBER 7. HÉTFŐ KULTÚRA - MŰVÉSZET Magyar Hírlap Mi lesz veled, Petőfi­ ház? Vészhír nyomán indulta riv Fl Szalkszent­­mártonba. E hír szerint bűnös~­«tulas»tér" miatt pusztul egyik legértékesebb irodal­mi emlékünk, a ház, amelyben Petőfi egyik legnagyobb egybefüggő költői kor­szakát töltötte, ahol annak idején csaló­dott és keserű versei termettek. Pestről menekült 1845-ben ide, Nádaskay, Su­­jánszky, Hiador, a Honderű költőcskéi­­nek hada űzi, kergeti ide — vissza a szü­lői házba — a fővárosból. De akkor, Szalkszentmártonban érik talán igazán forradalmi költővé is. Az őrült, a Tigris és hiéna, a Tündérálom, a Szilaj Pista keletkezett itt. Aztán a Fekete kenyér, a Fa leszek, ha..„ A jó öreg kocsmáros, a Felhök-ciklus sok darabja. Száztizenkét vers. Irodalmi Múzeum, a műemlék-felügyelő­ség, valamint a megyei tanács részvételé­vel bizottság alakult, tervek készültek, hogy helyreállítsák ezt a meglehetősen ütött-kopott műemléket. A számítások szerint ehhez másfél millió kell.­­ De mikor két éve nekiláttak a mun­kához, csak 200 ezer forint állt rendelke­zésre. Ez az összeg időközben 700 ezer forintra emelkedett. Ebből csak a legfon­tosabbakat lehet elvégezni. A múzeumhoz összegyűjtött értékes műtárgyak, az oly érdekes és nagy érdeklődésre számot­­tartó relikviák, továbbra sem kerülhet­nek a látogatók szeme elé. A Petőfi-ház sokáig, tudj’ isten, meddig befejezetlen, és csak a kívülről megszemlélhető épület marad. Pedig mi minden halmozódott fel itt, s kívánkozik a jövendő múzeumlátogatók szeme elé! Majsai Károly tanár, a helyi Petőfi-kutatás lelkes irányítója (maga is egy nagyszabású Petőfi-tanulmányon dol­­gozik, a költő, szalkszentmártoni tartóz­kodásáról számol be), az iskola szűk fotó­kamrájába, a tanácsháza rideg pincéjé­be kalauzol, hogy megmutassa a Petőfi család tárgyaiból összegyűjtött kincset. Veszélyben a műemlék? Nos, erről a jelentős nemzeti értéket képviselő házról jött a hír, hogy tető nél­kül pusztul. Szétázik a népi freskó, a „jó öreg kocsmáros” egykori cégérének so­káig épen maradt rajzolatja, amelyről azt hallani: a népi ipar művészetnek felbe­csülhetetlen értékű, az országban egye­dülálló kincse. Egy kicsit dramatizált volt a híradás. A károkról már inkább illő múlt időben szólni. Amikor érkezem, talán a községi tanács vb intézkedése nyomán, talán a sajtóközlés hatására, javában dolgoznak a Szabadszállási Vegyes Kisz ácsai, kőmű­vesei. Ha határidő után jóval, ha csak­ugyan mulasztások és hanyagságok után is, úgy látszik, még a rossz idő beállta előtt helyére kerül a tető, elkészülnek az ajtók, ablakok. — Csak ha ezekkel a munkákkal kellő időben végeznek, akkor menekülhet meg a pusztulástól az értékes műkincs — mondja Lombár Pál, a Várostervező In­tézet mérnöke. Fele­se­ ge mégsincs minden rendjén a szalk­­szentmártoni Petőfi-ház körül. Ha ugyan­is még az „életmentést” el is végzi a ktsz, ismét hamarosan kénytelen lesz félbe­hagyni a munkát. De most már törvénye­sen, a szerződésnek megfelelően. Ahhoz ugyanis mégsem áll elegendő pénz ren­delkezésre, hogy teljes egészében helyre­állítsák a házat, s az eredeti terveknek megfelelően berendezzék a múzeumot.­­ A Petőfi-ház, a költő apjának egy­kori mészárszéke és fogadója még sokáig szálló és magánlakás maradt. A felsza­badulás után terményraktárt rendeztek be itt, meg földművesszövetkezeti begyűj­tőhelyet — ismerteti Bácsi János tanács­elnök az épület viszontagságos történetét. — Aztán az úttörőcsapat költözött be. Az ötvenes évek végén derekas helytörténeti gyűjtőmunka indult, a fő részvevői ma­­guk az úttörők voltak. 1968-ban a Petőfi ...Ha volna hol bemutatni... íme, egy futó és kivonatos leltárszerű felsorolás ezekről, a — kutató szerint — hitelesen a család tulajdonát képező da­rabokról. Itt van Petrovicsék­ sok-sok ap­ró használati tárgya: a lakat, amellyel Petőfi apja a pincét zárta, a mángorló, a gyalogszék, a lámpás, amelynek fényénél a költő dolgozott, a sublót, amelyből az édesanyja elővette fiának a neki oly ked­ves fekete kenyeret; a láda, amelyben Pe­tőfi az írásait tartotta. A porzó, amely­ből beszórta a Búcsú Kunszentmiklóstól című versét, hogy felitassa a tintát. Az­után sok évvel ezelőtt egy nevezetes Pe­­tőfi-rajongó, Verebes Károly nótaköltő és műasztalos sziszifuszi munkával megal­kotta a Petrovics család bútorainak hite­les mását. Ezek ugyan a háború idején el­pusztultak, de a felvételek megvannak róluk. Rekonstruálni lehetne őket. Itt le­hetne kiállítani a Petőfi Múzeum által készített másolatokat Petőfi itt készült verseinek kézirataiból. — Még így is, hogy nem tudunk mu­tatni semmit, idezarándokoltak az idén háromezren. Jönnek a kegyeletes látoga­tók. Pedig tulajdonképpen szégyenkez­nünk kell, mert nincs mit megnézni, leg­feljebb mesélni tudok — panaszolja Maj­sai Károly. — Ha helyreállíthatnánk tel­jesen a házat, megnyitva a múzeumot, ta­lán tízezrek jönnének évente, akár egy Kiskőrös—Kiskunfélegyháza—Sza­badszállás—Szalkszentmárton útirányú kirándulást téve. Ha volna hol bemutatni a történelmi emlékeket. N. Sándor László ­ Az idei Amerika irodalmi díjat a zsűri az idén Jorge Luis Luíi argentin írónak ítélte oda. A huszonkét ország íróit maga­sköré gyűjtő észak- és dél-amerikai irodalomról szóló tanácskozás végén adták át a kitüntetettnek. Borges elbeszéléseinek, versei­nek és esszéinek témáit őseinek, harcosoknak és forradalmárok­nak az életéből merítette, akik vérüket hullatták az Argentína függetlenségéért vívott, majd a diktatúra elleni harcban. Amikor Peron diktatúrája idején Borges aláírta egy csoport értelmiségi nyilatkozatát, amelyben elítélik a rendszert, leváltották a nem­zeti könyvtár igazgatójának tisztségéből és a csirkepiac fel­ügyelőjévé nevezték ki. Borges emiatt emigrált, de most vissza akar térni Buenos Airesbe, hogy ott ünnepelje meg hetvenegye­ik születésnapját. C­JVILÁG Eggerth Mártáról, a New Yorkban élő, magyar szárma­zású színésznőről — Jan Kie­­pura özvegyéről — a Bajor Te­levízió portréfilmet készített. Míg az 1965-ös helsinki fesz­tivált teljes egészében Sibelius zenéjének szentelték, az idei fesztivál sokoldalúságával és magas művészi színvonalával vívott ki elismerést az egész világból érkezett látogatók kö­rében. Ojsztrah, Rubinstein, Gilels, Gulda hangversenyei vagy a Shakespeare-, Piran­dello- és Beckett-bemutatók egyaránt felkeltették a nem­zetközi kritika érdeklődését. Külön kiemelik a világlapok az új helsinki Mozart- és Haydn­­bemutatók színvonalát. A párizsi Seghers kiadónál megjelent az 1969-ben elhunyt orosz származású Léon Bar­­sacq A filmdíszlet című, 440 oldalas, gazdagon illusztrált munkája, amely a maga ne­mében első a világon. Barsacq könyve az első részletes és ala­pos történelmi, kritikai és mű­szaki dolgozat, amely feldol­gozza a filmdíszlet egész prob­lémáját. A francia könyvkiadásban példátlan esemény játszódott le: miután a kormány betiltotta Carlos Marighela brazil író Brazília szabadságáért című könyvét (Marighelát 1969 novemberében le­lőtték Sao Paulóban), huszonhárom nagy francia kiadó közösen újra kinyomtatta és forgalomba hozta a brazil Che Guevara munkáját. A legkülönbözőbb pártállású, illetve világnézetű ki­adók, amelyek közt olyan világhírű cégek szerepelnek, mint a Gallimard, a Denoel, a Flammarion, a Seghers stb. így akarnak tiltakozni a belügyminiszter rendelete ellen, aki eleddig nem mert eljárást indítani a huszonhárom könyvkiadó ellen. Mihail Romm Első oldalak című új dokumentumfilmje sok, a húszas években készült filmszalagot hoz nyilvánosság­ra. Ezek a szalagok híradórész­­letekből és filminterjúkból va­lók. Egy részüket John Reed a Tíz nap, amely megrengette a világot szerzője fényképezte. A film egyik fejezete Lenin és Gorkij barátságát örökíti meg, más filmkockák Majakovszkijt hozzák a mai néző elé. A párizsi Éditeurs Frangais Réunis nevű haladó könyvki­adó kiadta — a közelgő cente­nárium alkalmából — Jules Vallés kiadatlan drámáját. Az ötfelvonásos mű címe: A pári­zsi Kommün. A moszkvai nemzetközi tör­ténészkongresszuson a követ­kező öt évre Alekszandr Guber szovjet történészt választották a történettudományok nemzet­közi bizottságának elnökévé. A következő, 14. nemzetközi tör­ténészkongresszust öt év múl­va tartják az Egyesült Álla­mokban. Marcel Marceau, a hírneves pantomimművész, akit világ­szerte így emlegetnek: „az az ember, aki sohasem nevetett”, úgy látszik, „nem fertőzte meg” fiát, Michael Marceau-t. A fiú ugyanis most debütál Holly­woodban a Louisiana című filmben, amelynek cselekmé­nye a polgárháború idején zaj­lik. Jacques Lanzmann francia író és riporter (Viva Castro cí­mű könyve magyarul is meg­jelent) bejárta Abesszíniát Rimbaud nyomdokain, és elha­tározta, hogy filmet ír a nagy költő afrikai kalandjairól. A császári kormánytól megkapta azoknak a leveleknek a fény­másolatát, amelyeket Rimbaud Menelikhez írt. Filmtervével az amerikaiakhoz fordu­lt, de ne­kik nem kellett. Közben az olaszok elkezdték egy Rim­­baud-film forgatását, Alain Delonnal a főszerepben. Lahr­­mann azonban nem mond le tervéről, ő is meg akarja fil­­mesíteni Rimbaud életét. Az Hachette kiadónál meg­jelenő a Zene klasszikusai cí­mű francia sorozatban Pier­rette Marie monográfiát publi­kált Bartók Béláról. A szerző Kicsoda Bartók? címmel is­merteti a nagy zeneszerző éle­tét és műveit. Arsene Lupint, a XIX. szá­zadbeli gáláns párizsi tolvajt Alain Delon alakítja a hasonló című filmben. A produkció rendezője Jean-Pierre Melville. A szatmári Északi Színház magyar tagozata országos kör­útra indult Szakonyi Károly Életem, Zsóka című színmű­vével. Szeptemberi vendégjáté­kuk útiránya: Nagyvárad, Sza­­lonta, Arad, Temesvár, Rad­­nót, Dicsőszentmárton, Szová­­ta, Marosvásárhely, Székely­udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Brassó és Csíkszereda. A szín­ház október 15-én nyitja új évadját Az arany emberrel. A moszkvai Állami Egyetem hallgatóinak amatőr filmező­csoportja tizenöt év alatt több mint harminc különféle filmet forgatott. Böbétől a rackajuhig Tanítási óra — Ki ne hallott volna Böbéről, a veszpré­mi csimpánzhölgyről? A vele folytatott kísérletekre határainkon túl is felfigyel­tek, s milliók látták a tévéfilmet „haza­­ruccanásáról” az afrikai őserdőbe, amikor is a dzsungel és a falabeliek helyett az embert, a civilizációt választotta. Nem véletlen, hogy ez a nevezetesség egyik vidéki állatkertünkhöz fűződik. A több mint százéves Fővárosi Állat- és Nö­vénykert után — annak hatékony mód­szerbeli és tárgyi segítségével — vidéki állatkertjeink csupán az elmúlt évtized során létesültek ugyan, de máris mind­inkább a zoológiai-botanikai kutatómun­ka műhelyeivé, ennek megfelelően pedig a biológiai ismeretterjesztés otthonaivá fejlődnek. Ritka trófeák Ez a véleménye dr. Anghi Csaba pro­fesszornak, a budapesti Állatkert nyugal­mazott főigazgatójának is, aki most a Mű­velődésügyi Minisztérium megbízásából a vidéki állatkertek szakfelügyelője. Vele beszélgettünk ezeknek az intézményeknek jellegéről, arról a szerepükről, hogy a látvány nyújtásán, a szórakoztatáson kí­vül a művelődést is elősegítik. — Hol vannak vidéken állatkertjeink, és mi a sajátosságuk? — Veszprémmel kezdem, talán az otta­ni, Kittenberger Kálmánról elnevezett állatkertnél mutatkozik meg leginkább a szakszerű vezetés eredménye. Sajátos pro­filja: az emberszabású majmok és a ki­halófélben levő ősi hazai állatfajták meg­őrzése, bemutatása. Közülük a szürke szarvasmarha, az őstulok leszármazottja kiválóan alkalmas manapság tenyésztett, de lassanként „elpuhuló” szarvasmarha­fajtáink felfrissítésére. Honfoglaló őseink háziállata volt a pödrött szarvú rackajuh is, amellyel most Veszprém érdekes kísér­leteket végez: de domesztikálják, a szabad­ban, vadként próbálják elhelyezni. Ilyen trófea ugyanis legközelebb csak Indiában akad. Veszprém „reszortja” még a biva­lyok és a különféle ősi magyar pásztor­­kutyák tartása. Szó van egy ún. magyar állatrezervátum létesítéséről, amelynek céljára a városi tanács 30 holdat adott. (Vtajcs: az állatkertben u­ jai, vaddisznók madarai a Hanság és a Szigetc közsségy világát képviselik. Sokol­dalúak a győri fejlesztési tervek: az újon­nan kapott területen hatalmas drótháló­val egész parkrészt fognak át, hogy a madarakat a fákon, természetes életkörül­ményeik között mutathassák be. A ha­zai édesvízi halak, s tengeri- és díszhal­rokonságuk számára pedig külön akvá­rium létesítését határozták el. — Hogyan állítják ezeket a gazdag gyűjteményeket a biológiai ismeretter­jesztés szolgálatába? — Egyrészt az egyes állat- és növény­fajok eredetéről, sajátosságairól készült, részletesen tájékoztató táblákkal, Veszp­rém emellett még külön népszerű kiad­ványokkal is. Másrészt mindinkább fej­lődik a tájékoztató szolgálat, a hozzáértő szakvezetés. Általában véve vidéki ál­latkertjeink kapcsolata szoros a helyi TIT-tel, törődnek a hazai és a külföldi turistacsoportok szervezett kalauzolásával. Pécsett ifjúsági állatrajzokból nyitottak kiállítást, s a helyszínen ifjúsági biológiai vetélkedőket rendeznek, akárcsak Veszp­rémben. Segítik állatkertjeink az iskolai oktató-nevelő munkát is; a helyi iskolák sok biológiai tanítási órájukat az állat­­kertben tartják meg, élő szemléltetéssel. Elmondta végül a professzor: a vidéki állatkertek szakemberei tudományos ku­tatómunkájuk összehangolására, az isme­retterjesztésben szerzett tapasztalataik kicserélésére évenként tanácskozásra jön­nek össze. A legközelebbit novemberben Győrött tartják, témája főként a termé­szetvédelem kulturális jelentősége lesz. Jövőre nemzetközi állatkerti szimpoziont rendeznek Veszprémben a magyarországi vadászati világkiállításhoz kapcsolódva. G. Szabó László Győr is felzárkózik Megtudjuk továbbá: a Misina-tető lej­tőjén létesült pécsi állatkert sajátosságai — többek között — az ugyancsak kivesző­lésben levő hazai kisragadozók. Vidrájuk olyan játékos, hogy a szakmában „pécsi fókának” nevezik. Debrecen elsőrendű tiszte a Hortobágy faunájának, különösen ritka fajtákban gazdag madárvilágának — bíbic, gulipán, kanalasgém stb. — bemutatása. A Xantus Jánosról elnevezett győri ál­latkertet az utóbbi években a gyakori ár­víz vetette vissza fejlődésében. Dámvad- M Folyóiratszemle Renoam­­ Búzás Andor, Eörsi I­a I­zja István, Fodor And­­rás, Gutai Magda, Nemes Nagy Ágnes, Simonyi Imre, Tordai Ferenc, Veress Miklós költeményeit, va­lamint Váci Mihály három kiadatlan ver­sét olvashatjuk a szeptemberi számban, valamint Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját, Csurka István Óvári és Só­vári című novelláját, és Goda Gábor Egy napiapó naplójából című elbeszélését. A Hagyomány rovat közli Juhász Fe­renc Imák, apokrif mámorok és Erdélyi Zsuzsanna „Hegyet hágék, sőtét lépek” cí­mű archaikus népi imákról beszámoló írá­sát. — A Körkép rovatban Tandori Dezső Vas István legújabb kötetéről írt, Vitányi Iván tanulmányának pedig A „rövidfilm” művészete a címe. , Bartók Béla emléke­zete összefoglaló cím­­ alatt a folyóirat szep­temberi száma közli Borsos Miklós, Dénes Zsófia, Fodor Ilona, Kárpáti János, Kán­tor Lajos, Lükő Gábor, Ortutay Gyula, Mihai Radulescu írásait, valamint Ma­­gyari Lajos versét. Apáti Miklós, Borbély Tibor, Erdélyi József, Pákolitz István, Si­monyi Imre, Sípos Gyula, Sumonyi Zol­tán, Zászlós Levente, Vidor Miklós és Utassy József költeményeit a folyóirat versrovatában olvashatjuk, a prózai mű­vek között Kurucz Gyula, Somlay Szabó József egy novelláját és Somogyi Tóth Sándor kisregényét találhatjuk. A Napló rovat közli Illyés Gyula Hunok Párizsban című utószavát, Jánossy István Protest és confessional című írásának első részét, valamint Vikár László Utószó a Röpülj pávához című írását. A Magyar valóság rovatban Fordulat éve az egyetemeken címmel Szalai Béla tanulmánya jelent meg, Tisztelet Komlónak címmel pedig Moldova György írása. a Ács Jenő, Aczél Gé­­­za, Ágh István, Bé- r­ini Fi­res Attila, Darázs Endre, Füzesy Ma­riann, Gulyás Imre, Izes Mihály, Kalász Márton, Kiss Benedek, Ryanai Gábor, Udvaros Péter verseit közli a folyóirat, valamint Baráth Lajos, Lajta Kálmán és Temesi Ferenc szépprózai írásait. Párt­­rendszer és demokrácia címmel Molnár Tivadar írt tanulmányt, Németh László Utolsó kísérlete címmel Bata Imre, Bizo­nyosság vagy bizonytalanság? címmel pe­dig Kis Pintér Imre. A közművelődés in­tézményhálózatairól Elek Sándorné szá­mol be. A Művészet rovatban Tóth End­rétől, Ablonczy Lászlótól, Haits Gézától és ifj. Tóth Bélától olvashatunk cikket. A magyar vers Finnországban címmel Nyirkos István, Művészeti együttesek múltja és jelene címmel Magyari Vilmos, Egy székely világjáró regényes életrajza címmel Csorba Csaba, Tévészemle cím­mel pedig Pálfy G. István közöl cikket a folyóirat szeptemberi számában.

Next