Magyar Hírlap, 1971. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1971-02-01 / 32. szám

Hiánycikk: a jogosítvány Gondok a volán mögött A legutóbbi összesítés szerint az or­szágnak már csaknem minden kilencedik lakosa — beleértve a csecsemőket, aggo­kat is — rendelkezik jogosítvánnyal. 1969 végén egymillió 122 ezer érvényes gép­­járművezetői engedélyt számláltak össze, ami nemzetközi összevetésben sem bizo­nyul csekély mennyiségnek. Ám, a jogo­sítvány sokak számára mégis hőn áhított dokumentum maradt, évek óta a hiány­cikkek listáján szerepel. Nem olcsó játék Hiánycikk, mert nehéz megszerezni, például a KPM Autóközlekedési Taninté­zetének már csa­k az 1972-ben induló tan­folyamaira lehet jelentkezni (e sorok megírásáig). Hiánycikk másfelől, mert a közlekedési vállalatok éppoly nehezen jutnak gépkocsivezetőhöz, mint a jelöltek jogosítványhoz. Ebből az az okfejtés kö­vetkezne: azért is kevés a gépkocsivezető, mert nehéz jogosítványhoz jutni. Azon­ban a látszat ebben az esetben is csal, mert a tapasztalat szerint nemcsak az töri magát jogosítványért, aki vezetni akar. Illetve, akinek van is a tarsolyá­ban „jogsi”, nem biztos, hogy kapható a gépkocsi vezetésre, mégha autóval jár is. Hogy is van hát ez? A közlekedéspolitika egyre növekvő feladatokat ró az autóközlekedésre, eze­ket nyilvánvalóan több gépkocsivezetővel lehet csak megoldani. Hasonló a „sofőr­éhsége” a városi közlekedésnek is, amely­nek szaporítania kell — egyebek között — az autóbuszparkját. Éppen ezért ezek a vállalatok házilag is „gyártanak” jogo­sítványokat, azaz saját maguk is képez­nek ki gépkocsivezetőket. Illetve csak ké­peznének, ám, kevés a jelentkező, noha a tanfolyam díját — csaknem négyezer forintot! — és a propagandaköltséget ebben az esetben a vállalat fizeti. Pedig ez nem mindig jó üzlet, mert nem egy — állampénzen kiképzett — gépkocsive­zető más szakmában vagy más vállalat­nál kamatoztatja képességeit. (A rossz nyelvek szerint az ilyen házilagos kikép­zés akkor sem mindig kifizetődő, ha az illető teljesíti is a vállaltaikat.) Egyheti munkával több A nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint minden két újonnan forgalomba álló gépjármű három jogosítványt „el­nyel”. Vagyis a beáramló gépjárművek nyomán nagyobb arányú igény jelentke­zik mind a jogosítványért ostromot foly­tató jelöltek, mind a gépkocsivezetőkért már-már közelharcot vívó vállalatok ré­széről. Főleg az utóbbiaknak fő a fejük, hiszen az országszerte égető gépkocsive­zető-hiány pótlása egyre nehezebb, mivel az ország munkaerő-tartaléka amúgy is kimerülőfélben van. Ebből következően hiányzó társaik munkáját is a naponta forgalomba induló gépkocsivezetők lát­ják el. Emiatt havonta, átlagosan 250— 280 órát dolgoznak. A gépkocsivezetők körében a szabad szombat szinte isme­retlen fogalom. Ennélfogva érthető is, hogy nem nagyon vonzódnak az embe­rek erre a pályára, amelynek szépsége pedig a köztudatban is elevenen él. Miért nem szakma? Hasonlóképpen negatív hatású, hogy a társadalom mindmáig nem ismeri el szakmának a gépkocsivezetők munkáját. Érdekes módon még a — szélsőséges pél­daként felemlíthető — kamionsofőrökét sem, akik pedig valóságos külkereske­delmi tevékenységet is kifejtenek, a több millió forint értékű Mercedesek, Scaniák, Volvók vezetése és épségben tartása mellett. Ha a magánvezetőket megkér­deznék, bizonyára megszavaznál-e a „piló­táknak” ezt a sza­kmunkási rangot. A forgalom időleges vendégei ugyanis iga­zán tudják értékelni az életük jelentős részét a volán mögött töltő hivatásos társaik munkáját. De — s ez sokkalta lé­nyegesebb — a magánautósok széles tá­borán kívül, az állami közlekedési kor­mányzat és a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete­ is támogatja az elképzelést, természetesen a megfelelő részletek tisztázásával. A jogosítvány nem vész el, hanem át­alakul — mondhatjuk. Hiszen sok koráb­bi gépkocsivezető, ámbár vezető lett, ma már mégsem a volán mögött ül, hanem mondjuk egy hellyel arrébb. Ez önmagá­ban véve természetes és örvendetes, an­nál kevésbé üdvözlendő viszont az, hogy olykor egyetlen gépkocsi — természete­sen személygépkocsiról van szó! — két olyan utast is szállít, akinek zsebében.1 jogosítvány- lapul.. A. legtöbb­­ esetben,te-­­hát felesleges, sok ez a két jogosítvány. Más esetekben viszont a közületi gép­kocsi állandó utasa oly kevéssé veszi igénybe a járművet, hogy részben feles­leges a hivatásos gépkocsivezető jogosít­ványa is — az utas önmaga is vezethetne. Az állami, illetve a vállalati személy­gépkocsi-park csaknem 30 ezer hivatásos gépkocsivezetőt köt le, egy részét indoko­latlanul. A tavalyelőtt­­kiadott kormány­rendeletek lehetővé teszik e gépkocsik használatára jogosult személyek számára a vezetés vállalását. Sok gépkocsivezetőt lehetne ily módon átirányítani a létszám­gondokkal küzködő autóközlekedésbe. Az évszázados férfi előítélet, amely — ha egyetlen mód van rá — nem ad kor­mánykereket női kezekbe, ennél a fog­lalkozásnál is érvényesül. Elenyésző szá­mú a női gépkocsivezető. Pedig, ha még — különösen vidéken — akad némi mun­kaerő-tartalék e hazában, az többségében szoknyát visel. A veszteglő gépjárművek gazdáinak kellene gondolniuk erre is. El­végre a gépkocsivezető fogalma nem hím­­nemű. Hahn Péter , _­1­­­0­2 1971. FEBRUÁRI, HÉTFŐ HAZAI KÖRKÉP Megyei Hírlap Budapesti mozaik Vita a gyermeknevelésről — Meghosszabbítható a nyugdíjas kisiparosok működési ere, Jélye - Pro Urbe emlékérem A fennálló rendelkezések lehetőséget adnak arra, hogy a nyugdíjba vonult kis­iparosok nyugdíjuk változatlan folyósítá­sa mellett, kisipari működési engedély alapján, tovább dolgozhassanak. Az­ ilyen kisiparosok telephelyüket tovább használ­hatják. A tanács igazgatási főosztálya most jelölte ki azokat a szakmákat, ame­lyekben erre lehetőség nyílik. Ezek a kö­vetkezők: asztalos, bognár, bádogos, bő­­röndös, cipész, cserépkályha-készítő, er­nyőkészítő, fodrász, szabó, gumiáru-javító, kalapos, kárpitos, kovács, lakatos, műsze­rész, órás, üveges és vegytisztító. Biztos, hogy ezzel a lehetőséggel nagyon sok kis­iparos élni is fog ... Napjainkban mind többet és többet foglalkoznak a gyermeknevelés kérdései­vel. Ezt segíti a Hazafias Népfront buda­pesti szülői bizottsága is. Hétfőn a tanács klubjában Mezei Gyula, az oktatási fő­osztály vezetője „A korszerű nevelés fel­tételei és lehetőségei a családban” cím­mel tart vitaindító előadást. A vitafóru­mon a szülőkön kívül pedagógusok, pszi­chológusok is részt vesznek. * A kerületi tanácsok végrehajtó bizott­ságainak oktatási osztályai azokat­­a fia­tal pedagógusokat, akiket szeptember 1-én neveztek ki és a diplomájuk jó vagy je­les rendű volt, rendkívüli fizetésemelés­ben részesíthetik. A jó rendűek 200, a je­les eredménnyel végzettek pedig 300 fo­rint emelést kaphatnak. * Arról értesültünk a tanácsnál, hogy a matematikai, fizikai, kémiai gyakorlati foglalkozásokat és műszaki tárgyakat ok­tató tanárok, valamint óvónők nyugállo­mányba vonulását — amennyiben azok önként nem akarnak nyugdíjba menni — az iskolák vezetői és a kerületi oktatási osztályok ezentúl nem szorgalmazzák. Ez­zel az intézkedéssel a pedagógushiányon igyekeznek enyhíteni. * A fővárosi tanács az idén február 12-én ünnepi külsőségek között adja át a város aranyérmét — a Pro Urbe emlékérmet — azoknak, akik a főváros érdekében kifej­tett tevékenységükkel ezt kiérdemelték. Az Országos Gombaszakoktatási Bizott­ság megbízásából az Erdészeti Egyesület február 1-től levelező, középfokú gomba­­ismerői tanfolyamot rendez. Remélhető­leg ennek az intézkedésnek az lesz az eredménye, hogy csökken Budapesten a gombamérgezések száma ... * Nem mindennapi történetet hallottunk A XIX. kerületben, a Kossuth téri piacon, a mélykúti termelőszövetkezet áradását azzal a megindoklással szüntette meg, hogy az nem kifizető. Az áruda vezetője pedig ugyanarra a helyre magán-kiskeres­­kedői iparengedélyt kért. A tanács kereskedelmi osztálya hozzá­járult a tsz-áruda megszüntetéséhez, de ahhoz is, hogy ott maszek folytassa to­vább a tevékenykedését. Kérdés, hogy ami a maszeknek jó, az miért nem jó a szövetkezetnek? ... * A Zuglóban levő négy könyvtár kihasz­náltsága 400 százalékos! Ez bizonyítja, hogy a XIV. kerület lakói szeretnek ol­vasni. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy különösen az új lakótelepeken egy­­egy új könyvtár létesítése elengedhetet­len ... F. J. Ismét ellátogattunk a Patyolathoz Szerdára a kilós vállalásban nem lesz elmaradás A lakosság részére végzett szolgáltatás jó vagy rossz volt a közügy. Ezért foglal­koztunk a Patyolat munkájával ma egy hete, ezért közöltük dr. László György igazgatónak hozzánk intézett reflexióját, ezért látogattunk el tegnap ismét a Pa­tyolat több munkahelyére, ezért számo­lunk be most a tapasztaltakról. Az újpesti Attila utcai telepen vasár­nap délelőtt teljes létszámmal folyt a munka. Vasárnapra virradó éjjel szintén. (A Patyolatnál 1969 óta normál körülmé­nyek között szombaton este nem kezdő­dik műszak.) Futás József­né, a Patyolat nagyüzemi pártbizottságának titkára, dr. László György igazgató és Venczlik Sán­ ,­dor üzemvezető kalauzol a műhelyekben. Minden műhelyben árad a derű. Ezt nem lehet elrendelni, erre nem lehet agi­tálni. Nem tudni, a vasárnapi serényke­­dők gondolnak-e arra, hogy a hét végi műszak — csak erre a telepre számítva — ötezer fővárosi család megrendelését tel­jesíti. Nyilvánvaló, hogy a törzsgárda­­tanács javaslatán, a pártszervezet és az igazgató kérésén túl az is hozzájárul a va­sárnapi műszak nagy létszámához, hogy erre a napra dupla fizetés jár. Egy-egy hét végén körülbelül 100 ezer forintot fi­zet ki a túlórázóknak a Patyolat. — Ez jár, ezt megkapják az emberek — szól Wittner István, a szakszervezeti bizottság titkára. — A dologban az a visz­szás, hogy ez a pénz csaknem teljes egé­szében a nyereségrészesedést terheli. Megy a munka a Nagytemplom utcai telepen is. A vendégpatyolatosok innen sem hiányoznak. Ezen a telepen segít a Baross utcai vegyiüzem­­ Egyetértés-bri­gádja. A Patyolat célgépekkel dolgozik, a ve­gyiüzem felszerelésével nem lehet fehér­neműt tisztítani. — Mikorra sikerülhet behozni az elma­radást? — érdeklődünk dr. László Györgynél. — Február harmadikára, szerdára a ki­lós vállalásban nem lesz elmaradás; feb­ruár nyolcadikára pótoljuk az elmaradást a piperében is. Nem tudom, mikorra lesz zavartalan az expressz-szolgáltatás, med­dig kell egyik-másik fiókunkban átmene­tileg szüneteltetnünk. A Nándorfehérvári úti telepen tegnap délelőtt állt a gépek egy része; az üzem az átlaglétszámának mintegy hetven szá­zalékával dolgozott.­­ A telepiek jókora hányada Tápiósze­­léről, Dányról, Pándról jár be — fűzi eh­hez a tényhez a nagyüzemi pártbizottság titkárnője és az igazgató. — Az itt dol­gozóknak még egyharmada sem „öreg pa­­tyolatos”. Aki „régi”, az itt van. A túl­órázást éppen elrendelhettük volna, de ná­lunk is az a gyakorlat, hogy az embereket nem kényszeríthetjük, hanem neveljük a helytállásra. ______ B. Z. Dorozsmai változások II.­­AO Ili­it : A kőbárány hagyatéka Dorozsma szomorú nevezetessége volt az, úgynevezett „népbetegségek” ijesztő aránya. Sztrika Kálmán esperes úr is szól erről, 1937-ben írott könyvében, megálla­pítva, hogy „itt is pusztít a két legször­nyűbb magyar betegség, a csecsemőhalan­dóság és a tüdővész ... Egy éven aluli csecsemők halálozási aránya nálunk 22,1 százalék, a tüdővészben elhaltaké 18,2 százalék. Ez együttvéve 40,3 százalék, vagyis az összes halálozásokból 40,3 szá­zalék olyan betegségben halt el, amely ellen megfelelő óvintézkedéssel sikeresen lehetne küzdeni, s a betegek legnagyobb részét a nemzet számára meg lehetne menteni.” Az a furcsa, hogy Dorozsma korábbi belterületének egészségügyi apparátusa nem bővült lényegesen, mégis mindkét csapás elmúlt a népről. Valóban nem az emberek szervezetében, nem a tájban, az éghajlatban volt a hiba, hanem a táplál­kozási és lakáskörülmények okozták a szörnyű pusztulást. A tüdőbaj leküzdése A tüdőbaj leküzdése azonban nem ment egyik napról a másikra. Az iskola igaz­gatója mondotta el, hogy ő fehérvári születésű, és az 1950-es években, amikor Dorozsmára kinevezték, még meglehető­sen tájékozatlan volt a helyi körülmé­nyekről. 1953-ban tüdőszűrést tartottak az iskolában és az ezer gyermekből 115-öt találtak betegnek, vagy veszélyeztetett­nek. A betegek között volt az ő egyik kislánya is, akit ezután fél éven át sza­­m­atorkímban ápoltak. Értezhető­, hogy az ismétlődő szűréseknél az igazgató a sze­mélyes emléktől és a felelősségtől egyaránt indíttatva, nagy feszültséggel figyeli az eredményt, de ma már legfel­jebb csak a hajlam mutatkozik egyné­mely gyermeknél. Egy község, csoport memóriá­ja sok te­kintetben hasonlatos, az egyes embereké­hez. A múltból bizonyos emléksorok, amelyek már-már eltűntek, hirtelen elő­térbe kerülnek. A legjobb példa erre az 1879. évi nagy árvíz, amely a múlt századi csapások, a kolerajárványok, éhínségek, tűzvészek mintegy betetőzéseként zúdult­­Dorozsmá­ra. Annak idején kettő híján 500 ház dőlt romba, s majdnem ugyanennyi megron­gálódott. Az árvíz emlékére egy évszá­zadon át minden március 10-én délelőtt 9 órakor megszólaltak a község templo­mának harangjai és az elöljáróság rész­vételével istentiszteletet tartottak. Tavaly, amikor a falu határától már távoleső Tisza-gátakon megfeszített vé­dekezés folyt, a községen ismét úrrá lett a szorongás. Először csak az öregek em­legették a veszélyt, hiszen Kiskundorozs­­mát befogadó községnek jelölték ki. Ám később kiderült, hogy a félelemnek reá­lis alapjai vannak; a tanácsházán más falvak népének befogadása helyett a ki­telepítés rendjének terveit kellett elké­szíteni. Szerencsére az árvíz nemcsak Szegedet kímélte meg, hanem épen ma­radt Dorozsma is. A falu lakóinak emlékében a politikai tradíciók éppígy jelen vannak és változ­nak. Kiskundorozsma sokáig volt járási székhely, sőt I. Lipót alatt egy ideig vá­rosi rangot­ is kapott.. Most pedig, már­egy esztendeje a nagyközségek sorába tartozik. Amíg a Jászkunság önálló éle­tét élte, sok tekintetben demokratikusabb volt a közigazgatás, mint a vármegyéhez tartozó falvakban. Igaz, a jogok elsődle­gesen az önmegváltásban részt vevő csa­ládok fejeit illették meg. A főbíró veze­tésével a másodbíró, a székbíró, a bír­­óíró és később a pusztabíró a tanács, il­letve a jegyzői személyzet részvételével intézte a falu ügyeit.­­ Dorozsma szomorú nevezetessége, hogy benn a községben nem volt Tanácsköz­társaság csak a külterületeken. A sze­génység miatt forradalmi hangulatú falut 1919. március 21-én megszállták a Sze­geden állomásozó francia csapatok, s az algíri, madagaszkári katonák, akik keve­set értettek a történtekből. A Prónay­­különítményesek aztán itt kezdték a ter­ror vándorútját, kivégezve a külterületek direktóriumainak vezetőit. Ma a tanács­háza falán emléktábla őrzi nevüket. Dorozsmai modell Dorozsma felszabadulás utáni története is sok nagyon megszívlelendő tanulságot hordoz. Mivel itt az objektív és szubjek­tív okok miatt az országban másutt is ta­pasztalható tendenciák erőteljesebben je­lentkeznek, talán nem túlzás, dorozsmai modellről beszélni. Dorozsmáról 1952-ben leszakadtak, ön­álló községekké alakultak az egykori tanyaközpontok.­­A fejlődés lendületét mutatja, hogy Ülésen hét éven át még gimnázium is működött. Most végez az utolsó osztály, s aztán az épületet meg­kapja a helyi általános iskola. A gyere­kek zömét ugyanis nem gimnáziumba, hanem technikumba, különböző szakis­kolákba kívánják beíratni a szülők.) Az­­anyaközség 6000 holdas határa kor

Next