Magyar Hírlap, 1971. március (4. évfolyam, 60-90. szám)
1971-03-04 / 63. szám
Három színházi esteAt, A múltról más-más hangnemben A rendkívül bőséges premiertermésből ezúttal három produkcióról tájékoztatjuk olvasóinkat. Értékre, súlyra, műfajra igen különbözőek a darabok, közös bennük csupán annyi, hogy régen, még régebben, vagy éppen sok, száz éve születtek. Huszonötödik Színhez XIII. századbeli kuant''’" operadráma (Kuantfang-csivpg JPong igaztalan halála), betétként''- „a közönség okulására” — a Krétakör híres-nevezetes történetével. Hogy igazán gyönyörködni tudjunk benne, lélekben is mintegy lábat kell törülnünk, s azzal a mély meghajlással fogadnunk, amelyet a szereplőktől is annyiszor látunk. A történet hamvas üdesége magunkba szállásra késztet. Segít ebben a rendezői kollektíva (Berek Kati, Mezei Éva, Szigeti Károly) és a kitűnő együttes, amelynek szinte minden tagját fel kellene sorolnunk, oiyanynyira egybeolvadnak teljesítményükben. Mi a hatásuk titka? Az a — bonyolultságunk tudatában művelt — játékos varázslat, mely az elvesztett gyermeki naivitáshoz fellebbez érdekünkben, benső bíróként, lelkiismeretünket élesztgetve. A fekete-fehér jellemek, népmeséi csodák, történetismétlések szent együgyűsége, s legkivált a Krétakör óvodásokra hangszerelt élő bábelőadása többször is szájunkba rágja a mondanivalót, s mégis újra meg újra elgyönyörködtet a pőre igazsággal. Az ártatlanul vádolt, majd kivégzett, majd csodatevő, végül megigazult Tour története, egyszerű példázatával, minden embertelenség megalkuvás nélküli elítélésére tanít. Tőkei Ferenc próza-, Nagy László és Garai Gábor versfordítása: költészet és egyszerűség színpadi párbeszéde. Sebő Ferenc zenéje húros- és ütőhangszereivel, pantantonikus lejtésével egyszerre idézi a Távol-Keletet és a mi népzenénket. Gombár Judit díszletei-jelmezei élénk színekkel, találó jelzésekkel segítik uralomra az optimizmust. A szereplők játékában semmi rossz feszültség, mindenkin a halálos komolyan vett játék öröme érzik. A főszereplő Jobba Gabi alakítása a szó legnemesebb értelmében megható. Felnőtt embertől ritkán látni a gyermeki ártatlanság ilyen tökéletes, szinte természetadta kifejezését. Tour-jában, e „feudális naivában” egy rendkívüli tehetség magára találását fenntartás nélkül üdvözölhetjük. A vidéki sikerek után Pesten „újrakezdő” Andaházy Margit, úgy tetszik, meghódította a közönséget; fel kell figyelnünk pompás mozgáskultúrájára. Az ő és Verebes István (Ló doktor) alakításán is átvonul a naiv stilizálást szeretetteljes iróniával vegyítő, mába állító játékmodor, mely Szendrő Iván halk intrikusából sem hiányzik. Haumann Péter, az emberi esendőségtől sem mentes igazságtevő kettős szerepében ismét élni tudott legjobb képességeivel, a Szókratészéből megismert küzdő humánum felragyogtatásával ,kánsan megjelenítő Dvorák István és Levente Péter.) Eredményekről számolhatunk be egy korszerűbb játékstílus stabilizálása tekintetében. Lehoczky Zsuzsa teljes érettséggel oldja meg feladatát. Illúzió- és távolságtartás egyensúlya, az énekhang teltsége és a játék egyre felszabadultabb öröme a biztosíték, hogy állandó támasza lehet a műfaj ízlésátalakító erőfeszítéseinek. A legnagyobb örömmel Rátonyi Róbert ,,pálfordulásáról” számolhatunk be. A szöveg adta lehetőségeken belül a jellemkomikum irányába mélyíti egy jel-■ legzetes kispolgár figuráját. Aprólékos pontossággal felépített játékában már csak nyomai lelhetők a bevált maniroknak. Kertész Péter iramot is tud diktálni, s korábbi merevségéből is engedni látszik. Mednyánszky Ágiról emlékezünk még meg, aki jól érzékeltette a szenzációra éhes Böskében egy „rágalomába” rejtett képességeit, továbbá Felföldi Anikóról, akiben szerintünk ennél több rejlik, s végül — csendes dohogással — arról, hogy az egyik pincér raccsolt (nem szerepe szerint, hanem a valóságban). Lehotay-Horváth György ÁA^lvf . Irodalmi Színpad Georg Büchner tizenegyrzeres volt, mikor 1824. augusztus-11-én a lipcsei piactéren lefejeztette Johann Christian Woyzeck borbélyt, mizel féltékenységből megölte élettársát. Három évig vitatkoztak a jogászok és az orvosok, mennyire beszámítható a gyilkos. Büchner a per és korabeli feljegyzések nyomán írta meg a Woyzeck-dráma jeleneteit. A múlt század harmincas éveiben „csak egyetlen, rövid életében hatalmas irodalmi erejű, üstökösszerűen felbukkanó és ismét eltűnő író áll igazán a kor problémáinak magaslatán: Georg Büchner” — írja Lukács György. Huszonnégy évig élt Büchner, de e 24 esztendő csupa tűz és láng. A kiütéses tífusz a kor egyik legérdekesebb egyéniségének életét oltotta ki: politikus volt, forradalmár, tudós és drámaíró egy személyben. Woyzeck című darabját már nem fejezhette be, a fennmaradt jelenetek sorrendje is bizonytalan, s az is a színháztól, a rendezőtől függ, miképpen fejezi be a színpadon a tragikus történetet. Dokumentumdrámának is nevezhetjük, hiszen valóságos, megtörtént esetet vitt színpadra. Mégsem ebben van korszakos újszerűsége. A Woyzeck az expresszionizmus jegyében fogant — közel száz évvel az expresszionizmus kifejezés febukkanása előtt. Erre utal a többi között a jelenetek felépítése, a dialógusok megoldása is. A Woyzeck az a társadalmi dráma, amely osztálykülönbséget ábrázol, a színpadon megjelenik az első proletár. Az Irodalmi Színpad előadása egyetlen kísérlet egy ritka remekmű megközelítésére. Logikus a jelenetek sorba állítása, és kevéssé kifogásolható a kamaraszínpadon a szereplők számának csökkentése, a szerepek összevonása. Léner Péter rendezésében főként a felemás stílus zavaró. A rendezőn múlik, hogy a "drámai szöveget milyen stílusban valósítja meg a színpadon, a naturálistól az abszurdig "— de a hibrid nehezen elviselhető. Vonatkozik ez a beszédstílusok változatosságára, az ellentmondó díszlet- és kosztümtervekre is. A Leonce és Léna előadása megelőzi a Woyzecket, vidám mesejáték a tragédia előtt. Büchner komédiája groteszk hangú és szatirikus élű, az apró német hercegségek és nagyképű uralkodóik — mai jelzővel — pitiánerizmusáról szól. Az Irodalmi Színpad produkciója viszont kilúgoz belőle mindent, ami a korra, helyre és személyekre utal, s ezt néhány szereplőnél mai ruhákkal, mai rekvizítumokkal pótolja. Ez jó ötlet — ahogy kellemes hatásúak Rónay György sanzonszövegei is, Székely Endre megzenésítésében — csupán előbb el kellett volna dönteni, mit mondjon a mese s hogyan. Itt is, mint a Woyzeekben, a stíluskeveredés a fő hiba. Vannak aztán objektív akadályok is, amelyeket nem tudott legyőzni az előadás: a színpad kicsinysége, gyenge technikai felkészültsége és saját társulat hiánya. Hiába volt Madaras József néhol ideálist megközelítő Woyzeck, ha nem állt mellette azonos fajsúlyú partnernő. Latabár Kálmán a mesejátékban kabinetalakítást produkált, de a többiek nemigen, tudták három dimenzióssá tenni szerepüket. Mindkét sokjelenetes darab egyforma színpadi megoldása, a fél-fél színpad gyakori nyitása és primitív elfüggönyözése nem vált, nem válhatott be. Nemcsak a színészeket, a közönséget is zavarja. Léner Péter rendezői elképzelése alapján Szinte Gábor tervezte a díszleteket, Meluzsin Mária a jelmezeket A szereplők közül említsük meg dicsérőleg Bozóky István, Ferencz László és Telessy Györgyi, illetve Csikós Sándor és Döry Virág nevét. Thurzó Gábor kötetben is megjelent, kitűnő fordítása a színpadon is bevált. Flórián László 9 S 1971. MÁRCIUS 4. CSÜTÖRTÖK KULTÚRA - MŰVÉSZET MIABYAR Hírllp Aflor Fővárosi Operettszínház Színpadon, filmen, tévében szaporodó fiaskók, thetségesművészek döbbenetesen igénytelen vállalkozásai jelzik a könnyű műfaj nem is olyan könnyű voltát. Ezúttal szerencsénk van, a szokványos kellékek nem kellemetlen bőséggel zuhognak nyakunkba, hanem a rossz végleteket kikerülő ügyes egyensúlytartással szerez kellemes perceket a nézőnek a Mit vesztett el, kisasszony? című darab. Békeffi István megfelelőképp felújított szövege és Szenes Iván versei kellő iróniával pillantottak vissza a Ferenc József-i világ, s az onnan örökölt műfaj naivitására. Sajnálatos viszont, hogy Fényes Szabolcs túlzottan támaszkodott a régi számaira, holott filmzenéjében bebizonyította: nem idegenek tőle az újszerű hatások. Ha leszámítjuk a cselekménykésleltető félreértések elnyújtottságát, azt mondhatjuk: ezúttal a zenés színház produkciójának fő erénye az előadás ritmusa. A fiatal vendégrendező, Marton László, a Vígszínházból magával hozott stílusértéket jó néhány frappáns megoldásban kamatoztatta: olyan játékot teremtett, mely szakít a szerepkörök operettes szétválasztásával, és az előadást mindvégig egységes tónusban tartja. Kitűnő segítőtársa ebben Szinte Gábor díszlete: a pasztelles-szecessziós előfüggöny könynyed lebegése, a stílusos lépcsők, függönyök, szobabelsők; továbbá Mialkovszky Erzsébet hasonlóképp lényegre törő jelmezei és Bogár Richárd koreográfiája, mely ezúttal látványosság helyett az egész együttes kultúrák mozgatásával tűnt ki. (Elöl járt ebben Németh Sándor, s az epizódszerepben is pontosait, mar Premier ma Új magyar film és két kalandtörténet STAFÉTA. Rövid időn belül, a Kitörés mellett, ez a második filmünk, amely napjainkról és napjainkhoz szól. Az igény ezúttal is szociográfikus, de Kovács András, a rendező-író nem a munkásfiatalok sorsát vizsgálja (mint Bacsó Péter), hanem az egyetemistákét. A téma itt is — akár korábban a Falakban — a magatartás, és ismét felmerül az akkor is függőben maradt kérdés: helyes-e a kompromisszum vagy sem. Jelképes képsorral indul a film: egy staféta tagjai a váltást gyakorolják. Látszólag kevés a köze ahhoz, ami utána történik, de mélyebb értelemben arra a gondolatra vezet rá, ami az alkotót foglalkoztatja. Sikerül-e az életben a nemzedéki váltás? Milyen lesz az új arcú értelmiség? A tőmondatos általános kérdést azután Kovács András több mellérendelt mondattal egészíti ki. Lesznek-e új gondolatai, hívéül szegődik-e az újnak vagy megelégszik a központi utasításokkal; ki mer-e állni elvei mellett, hisz-e abban, amire vállalkozott? A Staféta hőse: Zsuzsa, rokonszenves alkat. Munkásszülők gyermeke. Amikor megismerkedünk vele, éppen szakítani akar szerelmével, Zoltánnal. Ez a döntés akkor még csak hiúságból, dacból született, de amikor búcsúzunk tőlük, a leány elhatározása már tudatos: Bacsó filmjének a hőse ki akart törni, Zuzsa csupán megalkudni nem akar. (Még szerelme mellett sem!) A Staféta valahogyanúgy fest, mint egy Kovács András-antológia. Ha villanásnyira is, benne vannak korábbi alkotásainak motívumai, a Nehéz emberektől, az Extázis 7-től 10-igen át a Falakig. Ugyanakkor, mintha nem bízna a játékfilm művészi eszközeinek hitelében. Dokumentumrészletek bejátszásával dolgozik tehát, ez viszont lelassítja a történet tempóját. Balázsovits Lajost Balázsovits Lajos néven szerepelteti és végül elidegenít azzal, hogy személytelenül beleszól a történetbe, riportot csinál főszereplőivel. A különféle műfaji elemek azonban inkább gyengítik, mint erősítik egymást. Mivel Kovács nem merte vagy nem akarta vállalni a játékfilm műfaját, a sokféle, egymástól idegen elem jóvoltából a Staféta mondanivalója tételesen hat, s ráadásul éppen az a társadalmi közeg, ami hitelessé tehetné a légkört , elmosódik. Kár, hiszen Zsuzsa alakja kezdetben valóban alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a Staféta érdekes és jó alkotás legyen. Közrejátszik ebben Bencze Ilona érdekes egyénisége is. Mellette a Zoltánt alakító Bálint András egy más világot képvisel. Csiky András kissé színtelen, de erről nem tehet, hiszen Barabás szerepe nem más, mint annak illusztrálása: milyen lesz Zoltán (azaz Bálint András) tíz esztendei okos megalkuvás után. Inkább érdekes, mint jó film a Staféta. Érződik rajta, hogy Kovács András új élményeinek feldolgozásához még nem találta meg az annak megfelelő, új formát. Becsülendő, hogy akárcsak hősnője, nem kíván megalkudni és kitart amellett, hogy cselekvő filmet, politikus témát, mai problémákat vigyen a felvevőgép elé. Ragályi Elemér operatőri munkája főként a levegős, életteli külső felvételekben érvényesült. AZ ELÍTÉLTEK KASTÉLYA. Román kalandfilm, amelyben Nicolae Tie, Mircea Dragan és a rendező Mihai Iacob nem tettek egyebet, mint konstruáltak egy megoldhatatlannak látszó helyzetet. Jelen esetben valahol Szlovákiában, a háború befejezésének napján a román hadsereg egyik alakulata azt a parancsot kapja, hogy hallgattasson el egy sziklacsúcson meredő fellegvárban egy rádióadót, amely további harcra buzdítja a nácikat és segít a háborús bűnösök szökésében. Katonai szempontból nem kellene mást tenni, mint körülzárni a hellyet és néhány repülőgéppel a föld színével egyenlővé tenni, de ha kímélni akarják az ott fogva tartott túszok életét, úgy elegendő valamennyi híradósosztag rádióadójával a fasiszta adó működését lehetetlenné tenni, így azonban se film, se izgalom nem volna. Mihail Iacob szakmai szempontból korrektül megoldja rendezői feladatát, a színészek is a magukét, kivéve Ferry Etterle patetikusan szavaló német tábornokát. AZ ÉLETHEZ TÚL SOK ... A kalandműfajnak is van alja. Banditák vetélkednek nagy értékű ékszerek megszerzéséért. Az eseménysorozatba belekeveredik egy riporter is, aki végül mindent megold, csak azt nem, hogy ezt a futószalagon készült olasz.A francia tucatárut, amelyben a két főszereplőn kívül jóformán mindenkit szitává lőnek, minek kellett átvenni? A film olcsó, brutális és érdektelen. Csupán közepes színészeket láthatunk benne. Ábel Péter Ma mutatkozik be az EAK népi együttese Az Egyesült Arab Köztársaság hazánkban vendégszereplő 70 tagú népi táncegyüttesének vezetői és szólistái szerdán újságírókkal találkoztak a MUOSZ székházában. Mahmoud Roda igazgató a többi között elmondotta: együttesük 1959- ben alakult, s a kezdeti időszakban szembe kellett szállniok a maradi nézetekkel, mivel hazájában a tánc —mint köztudott — korábban csupán az éjszakai szórakozóhelyek „műfaja” volt. Kiterjedt gyűjtőmunkát végeztek az EAK különböző vidékeinek sajátos népi dalai, táncai, hagyományai,, öltözékei felkutatására. Ezeket azután művészi feldolgozásban állították színpadra. Ebből nyújtanak át egy csokorravalót magyarországi vendégszereplésük alkalmával. Egyebek között szerepelnek a műsorban a Siwa sivatag, a Nubia vidékéről származó népi táncok, s repertoárjukba felvették a környező arab államok néhány táncszámát is. A zenekíséretet sajátos egyiptomi pengető, ütő- és fúvóshangszereken megszólaló dallamok adják. A Reda népi táncegyüttes ma este a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban, pénteken a Vígszínházban mutatkozik be, majd az azt követő estén Salgótarjánban lép a közönség elé. Borsodi képzőművészek programja A Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége észak-magyarországi területi szervezete elkészítette idei programját E szerint a miskolci művésztelepen élő, valamint a Borsodban tevékenykedő képzőművészek megközelítően harminc helyen mutatják majd be újabb alkotásaidat. Számos országos jelentőségű tárlatra is sor került az idén. Ilyen lesz a májusi rövidfilmfesztivál alkalmából megrendezésre kerülő egyedi rajzkiállítás a Miskolci Galériában, valamint a hatodik országos miskolci grafikai biennále. A magyar grafikusok immár hagyományos országos seregszemléjén külföldi vendégművészek is részt vesznek. A miskolci és borsodi képzőművészek első budapesti bemutatkozására októberben, a Nemzeti Galériában kerül sor, ahol több mint húsz alkotóművész harmadfélszáz festményét, grafikáját és szobrát állítják ki. Szakkönyvek 800 ezer forintért Sikeresen zárult a mezőgazdasági könyvhónap Az utóbbi tíz év legsikeresebb könyvhónapja volt az idei. A könyvhónapban 29 könyv jelent meg, 122 000 példányban, s ezenkívül további 500-féle mezőgazdasági szakkönyv közül válogathattak az érdeklődők. S hogy valóban éltek az alkalommal, azt az bizonyítja, hogy februárban csak az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban több mint 800 000 forint értékű mezőgazdasági szakkönyvet vásároltak, holott e könyvekből más hónapokban hozzávetőleg 500 000 forintos forgalmat bonyolítanak le. A tudás felfrissítéséhez, az elavult helyett új ismeretek szerzéséhez járult hozzá az a több mint 700 előadás is, amelyet országszerte rendeztek. Az író-olvasó találkozókon és ismeretterjesztő előadásokon becslések szerint több mint 30 000 szakember, tsz-gazda és kiskerttulajdonos vett részt