Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-08 / 98. szám

Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP FÓRUM 1971. APPIUS 3. CSÜTÖRTÖK 5 Miniszterelnöki látogatás a tatabányai nagygyűlés előtt A délutáni tatabányai nagygyűlést a kormány elnökének gazdag városnéző és üzemlátogatási programja előzte meg. Fock Jenő délelőtt 9 órakor érkezett meg Tatabányára. A megyei pártbizott­ság újvárosi székháza előtt a Minisz­tertanács elnökét a megye, valamint a város párt- és tanácsi vezetőinek élén Havasi Ferenc, az MSZMP Komárom megyei bizottságának első titkára, vala­mint Kreszner László, a megyei tanács elnöke fogadta. Néhány perccel az érkezés után meg­kezdődött a miniszterelnök változatos, esemánydús programja, amely csaknem a délutáni nagygyűlés időpontjáig tar­tott, s amelyet legtalálóbban az ismerke­dés, a bizonyságszerzés, a tapasztalat­­gyűjtés programjának nevezhetnénk. Ta­tabánya fejlődése, eredményeinek forrá­sa, változásainak dinamizmusa nem is­meretlen ugyan a kormány elnöke előtt, de mint mindig, ezúttal is megragadta az alkalmat, hogy gazdagítsa ismereteit, és közvetlenül, személyes benyomások alap­ján győződjék meg a fejlődés legjellem­zőbb jegyeiről. A sokarcú város megtekintése Útjának első állomása a városi tanács volt. Itt egy kiál­lítóteremmé alakított szobában, a tegnap és a holnap Tatabá­nyájának portréját vetítették elébe, s a kalauz tisztét Nagy István elnökhelyet­tes töltötte be. Térképek és makettek előtt vázolta a város felszabadulás előtti helyzetét — bár Tatabánya közigazgatási státusa akkor még nem város volt... Most azonban már 70 ezres lakosú me­gyeszékhelyként és egyre rangosabb ipa­ri bázisként pergetheti vissza a múltját és tekinthet sokat ígérő jövője elébe. De hadd emeljük ki ezúttal a város leggyakoribb jelenkori jelzőit, amelyek szinte refrénszerűen tértek vissza a kor­mány elnökének adott tájékoztatóban. Tatabánya sokarcú város ... Még állnak a rozzant kolóniasorok, de már nekimentek a bontószerszámokkal és a bulldózerekkel; ez elmúlt öt évben 2500 avult lakást bontottak , s ennyit kell bontani a következő öt évben is. Az építendő lakások listáján viszont a negyedik ötéves tervben hatezer lakás szerepel. Tatabányát a szén emelte városi rang­ra, de ma már távolról sem csupán bá­nyászváros ... A kormány elnöke nagy figyelemmel hallgatta az ipar struktúrájának — kü­lönösen az utóbbi fél évtizedben jelentős — tatabányai változásait A hagyomá­nyos iparágaik mellett egyre markánsab­ban rajzolódik ki a város könnyűipari és híradástechnikai profilja, amit a kö­zeljövőben továbbfejlesztenek. Tatabánya — kamaszváros ... Legalábbis ilyen jelző illeti meg az új negyedeit amelyeknek lakói a fejlődés közismert gyermekbetegségeit viselik; több üzletre, gyermekintézményre, jobb szolgáltatásra lenne szükségük. Közben, míg a házigazdák e gondjaikról beszél­tek, máris mutatták a kormány elnöké­nek azokat a maketteket, amelyek alap­ján újabb lakótelepekkel gazdagodik majd a város mai képe, s több figyel­met fordítanak a ma még hiányzó léte­sítmények mielőbbi pótlására. Egyelőre ugyanis — hangsúlyozták a város veze­tői — jelenleg csupán a városrendezés felén vannak túl. Tatabánya füstös-poros város is ... — Mindenekelőtt a cement- és mész­művek a ludas ebben — mondotta a vá­rosi tanács elnökhelyettese. — Kezdet­­ben arra gondoltunk, hogy sokmilliós beruházással segítünk ezen. Aztán úgy módosítottuk a tervünket — noha a kor­szerűsítésről sem mondunk le —, hogy a környékbeli lakásokat lebontjuk és a lakókat költöztetjük egészségesebb, új környezetbe. Látogatás az aluminiumirohában A tájékoztató rendkívül alapos, adat­gazdag, érvelő volt. A végén Fock Jenő megjegyezte, hogy a délutáni választási nagygyűléshez számos új témát, hasznos gondolatot adott, közülük néhányra ki­tér a délutáni beszédében. A kormány elnöke a városi tanácsról az alumíniumkohóba látogatott. Üveges József igazgató kalauzolása mellett vé­gigjárta a műhelycsarnokot és részletes tájékoztatást kapott a gyár fejlődéséről, gyors ütemű bővüléséről. Márt tudott arról a — napokban elfogadott — talál­mányról, amely Imrefi József főtechno­lógus és Tóth Mihály mérnök nevéhez fűződik. Olyan új konstrukciójú olvasz­tókemencéről van szó, ami lényeges ter­melési költségmegtakarítást jelent, s benne rejlik az alumíniumgyártás komp­lex gépesítésének lehetősége is. A kor­mány elnöke gratulált Imrefi Józsefnek, majd felkereste a Táncsics szocialista brigádot, és annak vezetőjével, Sámuel Ferenccel beszélgetett. Elsősorban az ér­dekelte, hogyan szervezi meg a brigád a munkáját, milyen a kollektív szellem, hogyan alakul a keresetük, s hogyan igyekeznek eleget tenni a gazdaságosabb termelés követelményeinek. A kormány elnöke bejegyezte nevét a brigád nap­lójába. A látogatás végén a gyár veze­tői az üzem termékeiből készült ajándé­kot nyújtottak át Fock Jenőnek. Közte volt egy aluminium szerencsepatkó, amelynek átnyújtásakor a vendéglátók megjegyezték: — Nem mintha eddigi eredményeinket vagy a jövő terveit a szerencsepatkóra bíznák az aluminiumkohó munkásai... Egy nagy jövőjű üzemben Nem a szerencse játszott közre abban sem, hogy röviddel ezután a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Tatabányára te­lepített üzemében több mint ezer mun­kásasszony és leány fogadhatta derűs jókedvvel a kormány elnökét. Bár — mint Szép Géza, a BHG műszaki igaz­gatóhelyettese mondotta — a város és a gyár egyaránt nagyszerűen megtalálta számítását, hiszen máris a bányászvá­ros nagyon fontos könnyűipari bázisa ez, az üzem. Egykori felvonulási épüle­tekben kapott elhelyezést, s egyre fejlő­dik, termelése egyre jelentősebb. Har­mincnyolc munkással indult négy évvel ezelőtt, ma pedig már 1200 dolgozót fog­lalkoztat. A hazai telefonközpont-gyár­tás nagy jövőjű üzemének tekintendő. A kormány elnöke egyebek között meg­kérdezte, hogy ha ilyen szépen fejlődik a hazai telefonközpont-gyártás, miért vár e pillanatban több mint 120 ezer ember nálunk telefonra? Vagyis: export­kötelezettségeinken túlmenően, mit vár­hatunk a hazai igények gyorsabb kielé­gítésében? A műszaki igazgatóhelyettes részletesen ismertette a gyártás fejlesz­tésének terveit és hozzátette, hogy — mivel jelentős pótolnivalónk van ezen a területen — nem megy egyik évről a másikra. — Én­­már azzal is elégedett lennék, ha egyik öt évről a másikra menne — mondotta Fock Jenő és további sikeres munkát kívánt, örömmel nyugtázva a BHG vidéki ipartelepítési törekvéseit. A gyárlátogatás végén a kormány el­nöke utalt arra a néhány évvel ezelőtti szemléletre, amely elképzelhetetlennek tartotta a korszerű és jól szervezett ter­melést az ilyen pavilon­rendszerben. So­kan csak betonszerkezetekben, nagy mé­retekben, gyáróriásokban gondolkodtak. S íme a bizonyíték: gondossággal, aka­rással, jó műszaki felkészültséggel nagy­szerűen meg lehet teremteni ilyen körül­mények között is a folyamatos, zökkenő­­mentes termelést; egyáltalán nem kor­szerűtlenek ezek a körülmények, ellen­kezőleg. Fock Jenő ezután a Beloiannisz te­lephelyének szomszédságában működő üzemet, a gyapjúfonó és szövőgyár ki­helyezett részlegét látogatta meg, amely hétszáz tatabányai nőt foglalkoztat. Az egyik üzemrészben élénk derültség kö­zepette értesült a fióküzem sajátos „munkaerő-keresletéről”; jelenleg 250 asszony van oda szülési szabadságon, s így bizony állandó munkásfelvételük van ... A kormány elnökének délelőtti prog­ramja városnézéssel ért véget. K. Gy. J. Igazságügyi vezetők országos értekezlete Dr. Korom Mihály igazságügyi minisz­ter szerdán az ÉDOSZ székházában or­szágos értekezletet tartott a bírósági el­nökök, a minisztérium és a büntetés-vég­rehajtás vezető munkatársai részére. Az értekezlet részvevői megvitatták az MSZMP X. kongresszusa határozatainak végrehajtásából az igazságügyi szervekre háruló feladatokat. Az értekezleten megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Benkei András belügyminiszter, dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Szénási Géza legfőbb ügyész és Borbándi János, az MSZMP KB osztályvezetője. A tanácskozáson felszólalt Biszku Béla is. SZÜLŐFÖLD E­gy kisváros múzeumának igazgatója vall munkájáról. Régészcsákánya valósággal feltárja a határt, belemélyed a földbe, a régmúltat, annak élettelen és mégis beszédes maradványait keresi. Hi­vatásának éltetőereje mégis az, hogy egész emberi mivolta a városka jelené­hez, alakuló jövendőjéhez kötődik. Azt mondja — és így is van —, aki másutt lakik, nem tudja ennyire közelről és be­lülről nézni az utcákat és a házakat, a környező tájat, a fákat és a bokrokat, a dülőutakat, és mindenekelőtt az ott élő emberek sorsának felfelé ívelését. Képviselőjelölttel beszélgetek. Már a harmadik ciklusban az egyik nagy mun­kásváros választói ajándékozzák meg bi­zalmukkal. Nem oda való, másutt szüle­tett, másutt dolgozik. Mégis, milyen kü­lönös, hogy a konkrét és cselekvő haza­szeretetről szólva, választókerületének életéből veszi a példákat. Ha az előbb említett múzeumigazgató mindennapi munkáját a szülőföld szere­­tete tölti meg tartalommal, az a képvise­lőjelölt a közéleti tevékenységén keresz­tül ismerte meg, s zárta a szívébe azt a várost, amelynek éveken át volt küldött­je az országgyűlésben. „Miért vagyunk olyan szemérmesek, ha szűkebb pátriánk példaadó munkájáról és eredményeiről esik szó?” — töpreng, mintegy hangosan gondolkodva. Aztán hozzáfűzi: a szocia­lista hazafiságnak szerves alkotóeleme, hogy a közös és közösségi munka gyü­mölcseit értékeljük, érzelmileg is birtok­ba vesszük. El is határozza, hogy a vá­lasztási gyűlésen ezt feltétlenül megem­líti, és elmondja majd azt is, hogy a ha­­zafiság nemcsak teremt, hanem őrzi és gondozza is, amit létre­hozott. Még olyan jelentéktelennek látszó vonatkozását is kiemeli ennek a „tulajdonosi” törődés­nek, hogy nem elég egy várost építeni és fejleszteni, aki igazán szereti, az szünte­len csinosítja, s nem utolsósorban tisz­tán tartja. Az ország egy-egy szögletének érté­kelése nem mindig lokálpatriotizmus­ból, vagy valamilyen sajátos munkakapcso­latból ered. Ismerek tősgyökeres buda­pestieket, akik szinte a távolból, úgy is mondhatjuk, minden egyéni érdek nélkül féltik Sopron vagy Eger városát, szurkol­nak a balatoni partokért, szenvedélyesen vitatkoznak viszonylag elmaradott tájak fejlődésének gyorsításáról. Úgy látszik, nagyobb az emberi szív annál, semhogy beérné az egyetlen, szűkebb szülőfölddel; keres és talál magának még további ked­ves helyeket az ország különböző részein. Ám kétségtelen, hogy az a pont, ahon­nan a hazaszeretet magasabb és széle­sebb ívű szárnyalására elindul, a szülő­föld, tehát az a hely, ahol születtünk, ahol gyermekkorunkat töltöttük és fel­nőtté érlelődtünk. A mostani választások előkészületeinek, a jelölő gyűléseknek és választási gyűléseknek egyik megható ta­pasztalata, hogy az egész hazáról, az egész társadalomról fogant politikai gondola­tok, vagy a szűkebb lakóhely talajától ve­szik a kezdősebességet, vagy éppen ott, a szülőföld határai között nyerik el a cse­lekvéshez szükséges végsebességet. Majd minden magyarországi helység­ben azt tartja a szállóige, hogy ott a vi­lág közepe. Ha valamikor — évekkel-év­­tizedekkel ezelőtt — közelebbről megvizs­­­gáltuk volna az ilyen vélekedések és tréfálkozások indulati előjelét, feltétlenül találtunk volna bennük bántó lokálsovi­nizmust, szűkkeblűséget, más falvak és városok sértő lekezelését. Nem mondhat­juk, hogy ilyesmi ma sehol, semmilyen körülmények között nem lelhető fel. De kétségtelen, a társadalmi fejlődés során már eljutottunk oda, hogy a szocialista haza egy részének szeretete nem szigetel el senkit sem az egésztől, nem zárja el, nem szűkíti a teljes látóhatárt. M­i ennek az oka? Természetesen sze­repet kap itt a szemléletbeli és isme­retben fejlődés, a politikai érlelődés, az állampolgári nagykorúság­­ is, mégpedig jelentős mértékben. De minden tanulás, az értelem és érzelem, mélyülése, a po­litikai tudat tisztulása akkor válik ma­­randandóvá, ha ezt a belső emberi fo­lyamatot a külső valóságból vett gyakor­lati tapasztalatok erősítik. Miről győzi meg a gyakorlati tapaszta­lat még a legizzóbb lokálpatriotizmussal megtöltekezett embert is? Arról, hogy a község, a város, a kerület, a táj együtt gazdagodik, fejlődik a szocialista Ma­gyarország folyamatos épülésével. Az már a helyi erők kezdeményezőkészségén mú­lik, hogy mennyire tudnak az általános fejlődés sodrában előrelépni. De a kor­mányzat rajta tartja a szemét az ország egyenletes és együttes fejlődésén. A rész túlságosan nem előzheti meg az egészet, s túlságosan nem is maradhat el tőle. A távlati területfejlesztési koncepció pontosan jelzi, hogy oszlanak meg a köz­ponti beruházások, s hogyan gazdálkod­nak a tanácsok a helyi erőforrásokkal. A kormány tudományos igényességgel dol­gozta ki a településhálózat fejlesztésének általános alapelveit is. Ennek egyik leg­vonzóbb vonása éppen az, hogy nem pa­rancsol megálljt még a legkisebb tanya­­központnak sem. Normatív erővel támo­gatja a különböző nagyságú helységek tervszerű felzárkózását. A városok és községek, a megyék és tá­jak jövendője elválaszthatatlanul össze­függ egymással és az egész országgal. Ez a tapasztalati tény rávezeti a szűkebb szülőföld szeretetében felnőtt emberek tudatát is a nagyobb összefüggések felis­merésére. A szűkebb szülőföld és a tá­­gabb szülőhaza kettős kötése így jut összhangba, s válik Veres Péter kifeje­zésével élve, tág ölelésű, „nemzetben, or­szágban, társadalomban gondolkodó­­ szocialista hazaszeretetté. . A­z új tanácstörvény valósággal „sorve­zetőt” ad milliók keze alá, akik min­dennapi munkájukban ennek az új haza­fiságnak a fejezeteit írják. A választások napján hatályba lépő jogalkotás ugyanis egyfelől a helyi tanácsok önállóságát, ön­­kormányzatát, felelős cselekvési szabad­ságát támasztja alá, másfelől azonban a szükséges határozottsággal szögezi le a helyi tanácsok központi irányításának követelményét és módszereit. Maga a helyi tanács is a lakosságé, mert a választók küldöttei alkotják ezt a testületet. De ugyanúgy része az egysé­ges, szocialista államszervezetnek is. A helyi tanácsok működése már eddig is példát sugárzott a szűkebb terület és az egész ország iránt tanúsított felelősség gyakorlásához. Az új tanácstörvény ezt a nevelőerőt meghatványozza. A tanácstagoknak meg­­választásuk után már ebben a munká­ban kell elöljárni. Pontosabban: az új törvény módot ad arra, hogy a helyi ta­nácsok és a tanácstagok a gyakorlatban is éljenek azzal, amit a jog rájuk ruhá­zott. A tanácsi munka medrében a szocialis­ta nemzeti egység irányába fejlődő, egészséges lokálpatriotizmus még ele­mibb erővel bontakozhat ki a szülőföld és az egész haza javára. FEKETE SÁNDOR |__K_gJZ_É L E T - D I P LOM Á C I A Indira Gandhi fogadta dr. Dimény Imrét A hivatalos látogatáson Indiában tar­tózkodó dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert kedden fogad­ta Indira Gandhi miniszterelnök. A szí­vélyes légkörben megtartott találkozón részt vett dr. Kós Péter hazánk új-delhi nagykövete is. Indiai tartózkodása alatt Dimény Imre tárgyalt Fakhruddin Ali Ahmed élelmezés- és földművelésügyi miniszterrel és látogatást tett L. N. Misra külkereskedelmi, valamint M. H. Csaud­­huri iparfejlesztésügyi minisztereknél. Bemutatkozó látogatás Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke be­mutatkozó látogatáson fogadta Raul Ma­ria Pereirát, a Perui Köztársaság első magyarországi rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki a közelmúltban adta át megbízólevelét. Megbízólevél átadása Forró József, a Magyar Népköztársaság új bagdadi nagykövete átadta megbízóle­velét Ahmed Hasszán al-Bakrnak, az Ira­ki Köztársaság elnökének. A lengyel nagykövet koktélja Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköz­­társaság budapesti nagykövete szerdán koktélt adott Michal Krukowskinak, a lengyel munka- és bérügyi bizottság el­nökének magyarországi látogatása alkal­mából. A fogadáson jelen volt Lázár György munkaügyi miniszter, valamint a Munkaügyi és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Búcsúlátogatás Paja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese búcsúlátogatáson fogadta Tho­mas Wainmann-Woodot, Kanada rendkí­vüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben végleg elutazik Magyar­­országról.

Next