Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-08 / 98. szám

NÉPGAZDASÁG-VILÁGGAZDASÁG 1971. ÁPRILIS 8. CSÜTÖRTÖK 11 Magyar Hírlap Építőgépgondok • V új , V­­ Gépvásárlásra társait vállalatok — 19 daruhiány okai és következményei — helyett nyereség jóllehet, az építőipar a forradalmi vál­tozások — az iparosodás — korszakát éli, és az elmúlt években is sokat tett a fe­szültségek enyhítéséért; a kivitelező vál­lalatok tavaly is gyakran kényszerültek nemet mondani az építkezni szándéko­zóknak. Az elutasítás okai között az is­­ szerepel, hogy az építőipari vállalatok 150 alkalommal, az esetek 15 százalékában kaptak sajnálkozó, nemleges választ daru­­-■igényükre az Építőipari Gépesítő Válla­lattól. Százötven építkezés maradt el, vagy legalábbis késett szerte az országban a toronydaruk és más, nagy teljesítőké­pességű emelőberendezések hiánya miatt. Kézenfekvőnek tűnik a kérdés: mi indo­kolja, hogy az ország csaknem valameny­­nyi daruja egyetlen vállalat birtokában legyen? Fizetünk a késésért Gyarmati János igazgató válaszol: — Az iparilag fejlett országokban is ez­­ a leggyakoribb módszer, így lehet gazda­ságosan’’ kihasználni az emelőgépeket. Minden esetben vállalkozási szerződést kötünk a kivitelezőkkel, mi adjuk a gé­peket és a szakembereket, s ha a munkát elvégezzük, megyünk tovább. Így a daruk és a többi berendezéseink januártól de­cemberig működhetnek, centralizált a karbantartás és a szerelés is. A gazdasá­gi számítások indokolják azt is, hogy két nagy állami építőipari vállalatnak, a bu­dapesti házgyárak tulajdonosának, a 43- asnak, és az ugyancsak házépítő kombi­náttal rendelkező Borsod megyeinek ön­álló­ daruparkja legyen.­­ Egyik megbízójuk, a Budapesti La­kásépítő Vállalat 1969-ben 435 lakossal maradt adós. Azzal védekeztek: a Tömő utcai, 18 emeletes toronyház építését azért kellett félbehagyni, mert negyed­évig rossz volt az egyik speciális torony­daru. A jövőben is gátolhatják így az építkezéseket a géphibák? — A Tömő utcában valóban műszaki hiba miatt vesztegelt­ egy olyan darunk. .­.A amelyből csupán hár­om működött akkor 1-31­ országban, a pótalkatrészt pedig kül­földről, csak nagy késéssel tudtuk besze­­rezni. Azóta már másként kötjük a szer­ződéseket a kivitelezőkkel: a­ vállalatunk okozta­ állásidőkért, a megengedettnél to­vább tartó géphibákért is kártérítést fi­zetünk. Vagyis: ösztönözve vagyunk a­­ hibák mielőbbi kijavítására. Ám mielőtt arról szólnánk, hogyan enyhülnek a da­­xutgondok már a közeljövőben, idézzük fel a gazdaságirányítási reformot követő ■ első évek gondjait­­— amikor szinte vál­lalatunk léte is kétségessé vált!... Finanszírozási vita A krónikát még előbbről, 1965-től kell­­ kezdeni, amikor a korábbiaknál több, de az igényekhez képest még kevés nagy­­berendezést vásároltak az Építésügyi Mi­nisztériumtól kapott, évi mintegy 50—60 millió forintos központi keretből. 1968. január 1-én hozzávetőleg 310, zömmel tíz-tizenkét esztendős darujuk volt: ez az elavult géppark mind kevésbé felelt meg­­ az egyre inkább, szerelő jellegűvé váló építőiparnak. És 1968-ban, a központi ke­ret hiányában teljesen megtorpant a gép­­beszerzés. — Vállalatunknak úgy kellett volna el­tartania önmagát, hogy közben lépést­­ tartson­ az építőipar gyors fejlődésével és­­ a fokozódó igényekkel — emlékezik vissza Szabó Lajos üzemgazdasági osztályveze­tő. — 1968-ban egyetlen gépet sem vásá­roltunk, és okkal tartottunk attól, ha­­ hosszabb távon is képtelenek vagyunk eleget tenni az ipar-­megbízásainak, a vál­­lalatok rákényszerülnek, hogy maguk ve­gyenek, gépet. Jóllehet, a következő évben ,53 millió forint.­S bankhitelt kaptunk gépbeszerzésre, abból csupán az 1967-ben megrendelt berendezéseket fizethettük ki, s­­amíg az adósságot nem törlesztjük, újabb kölcsönre, nem volt kilátásunk. Gyakorlatilag két esztendeig szünetelt a fejlesztés.­Tekintve, hogy az Építőipari Gépesítő Vállalat gondjai bénítólag hatottak az egész építőiparra, az ÉVM a pénzügyi ne­hézségek enyhítésére társulást javasolt. Tizenkilenc építőipari vállalat adott egy- három millió forintot saját fejlesztési alapjából, közös fejlesztési alap képzésére. A 19 vállalattól összesen 26 millió forint gyűlt össze, 15 millióval az ÉGV is hoz­zájárult és így tavaly, kétévi szünet után, 41 millió forintért vehettek új darukat. 30 nagy teljesítőképességű emelőgépet. , Ám ez csak az első lépés volt. A minisz­térium — látva a központi gépellátás fon­tosságát — a negyedik ötéves tervhez 150 millió forintos központi juttatást és mint­egy 100 milliós, hosszú lejáratú (nyolc­éves) hitelt adott. — Már az idén csaknem kétszázmilliót költhetünk gépvásárlásra — mondja az igazgató. — Hatvanhat emelőberendezést vásárolunk, köztük húsz Pingon-daru is lesz: ez a francia torony­daru az alagút­zsalus építkezésekhez kell. Egy-egy ilyen berendezés élettartama tíz-tizenkét év, száz méter magasra képes felkúszni, de itthon egyelőre a hatvan méteres magas­ság is elég. Tavaly a vállalat 1968-hoz képest csak­nem megkétszerezte a nyereségét­­ és a termelését is. 1958-ig dotációra volt szük­ségük, most már eltartják önmagukat, igaz, a gépkölcsönzési árakat lényegesen felemelték. (Még így is a hatóságilag megállapított áraknál olcsóbban szerződ­nek!) A negyedik ötéves tervben a fej­lesztésre is telik: évente hozzávetőleg 60— 70 millió forinttal járulnak hozzá a gép­vásárlásokhoz, így 1975-ig összesen 600 millióért korszerűsítik és bővítik az el­avult daruparkot. Alighanem 176 új, nagy darut vesznek, természetesen ez a szám a világpiaci árak változásaitól függően módosulhat. Az új gépek 85 százalékát a szocialista országokból, elsősorban Cseh­szlovákiából, a Szovjetunióból és az NDK-ból hozzák be. Szó van magyar— francia kooperációs darugyártásról is. A mostani tervidőszakban bővítik te­vékenységi körüket: az egész építőipar gépbeszerzői lesznek. A zömében ugyan­csak a szocialista országokból vásárolt építőgépek készletezésével, azok belföl­di értékesítésével és az építőipar gépellá­tásának koordinálásával is foglalkoznak. Azzal, hogy készletezésre vállalkoznak, az építőiparban először teszik lehetővé, hogy a különféle építő- és szakipari kisgépek raktárról, azonnal elvihetők legyenek. Kölcsönzés A tervidőszak második felében egyes építőgépek kölcsönzésére is sor kerül. El­sősorban az esetenként használt beren­dezések bérbe adását tervezik, hogy ez­zel is mentesítsék a vállalatokat az év je­lentős részében állásra kényszerülő gépek megvételétől, s fokozzák a gépek kihasz­nálását. De kanyarodjunk vissza a darukhoz, amelyekből ma még kevés van. Előrelát­hatólag mikorra fedezik az építők igé­nyeit? — Talán már a jövő év vége felé. Ké­szülnünk kell arra, hogy mi ügynökös­ködjünk, ha nem akarjuk, hogy értékes emelőberendezéseink egy része kihaszná­latlanul álljon!... Földes Tamás Pakisztáni háttér \ e [y Fegyverzaj Jutaországban ,,A független és szuverén Bengália Népköztársaságnak fel kell vennie az ön­védelmi harcot a megszállókkal." A ke­let-pakisztáni vezető párt, az Avami Li­ga elnöke, Mudzsubur Rahman sejk szó­lította fel ilyenformán a bengáliai or­szágrész lakóit, és amikor „harcról” be­szélt, nemcsak politikai és katonai, ha­nem gazdasági megoldásra is gondolt. Ebből a szempontból is Nyugat-Pakisz­­tán jelenti a legsúlyosabb szívóerőt Ke­­let-Pakisztáni számára. A határon innen és túl Pakisztán két része 1600 kilométerre fekszik egymástól, de a különbség sok­kal több, mint a kétórás repülőút..Nem­csak arról van szó, hogy keleten bengá­liak, nyugaton pandzsábiak élnek, itt bengáli, ott urdu nyelven beszélnek. A lényeg az, hogy a 125 milliós Pakisztán két fele gazdaságilag sohasem tartozott össze! A 75 millió ember lakta keleti tar­tomány ipara, mezőgazdasága és külke­reskedelme sokkal szorosabb szálakkal kapcsolódik Indiához, mint Nyugat-Pa­­kisztánhoz. Az már szinte közhely (és egyben a volt gyarmatosítók, az angolok páratlan manőverezési képességét bizo­nyítja), hogy 1947-ben az India és Ke­­let-Pakisztán között meghúzott határ egyik oldalán maradtak a jutatermelő mezőgazdasági területek, a másikon, In­diában a feldolgozó üzemek. Kelet-Pa­­kisztánnak így a jutát a külkereskede­lem bevonásával Indiában kellett feldol­goztatnia! Az 1965-ös háború óta erre nincs lehetőség; az áruforgalom megsza­kadása miatt a juta termést máshol kénytelenek értékesíteni, mégpedig jóval alacsonyabb áron, mint amennyit India fizetne érte. (Közbevetőleg: ugyanakkor az indiai Calcutta jutafeldolgozó üzemei nyersanyag hiányában nem termelnek.) Szinte teljesen megszűnt a kelet-pa­kisztáni halkivitel, amelynek egyetlen felvevőpiaca India volt. A daccai és a chittagongi kereskedők India helyett Kí­nából importálják a szenet és kétszer annyit fizetnek érte,­­ mint a Biharból vagy a szomszédos Nyugat-Bengáliából származó szénért. Kelet-Pakisztán és India gazdasági egymásrautaltsága csak az egyik tényező. A nyugati országrész ipari és agrárvál­lalkozói nyugati szomszédaik felé tekin­tenek. A Pakisztánt, Iránt és Törökor­szágot tömörítő regionális gazdasági együttműködési fejlesztési szervezet léte is főleg a nyugat-pakisztáni tőkés körök­nek kedvez. Keleti panaszok A keleti és a nyugati tartomány kül­gazdasági kapcsolatainak eltérő orientá­ciója is fontos motívum. A másik és nyo­mosabb az, hogy a bengáliak lényegesen súlyosabb helyzetben vannak, az amúgy is a létminimum körül mozgó életszínvo­nal Kelet-Pakisztánban jóval alacso­nyabb, mint a nyugati országrészben. Azt a devizabevételt, amelyet a keleten termelt juta exportja hoz, és amely a teljes devizabevétel 60 százaléka, a nyu­­gati ipar fejlesztésére fordítják — pana­szolják a bengáliak. Az eddigi három ötéves tervben (1955- től 70-ig) nyugaton 468,2 millió dollár állami és 498,9 millió dollár magánberu­házást eszközöltek. Ugyanebben az idő­szakban keleten 439,6, illetve 193,8 mil­lió­­forint volt a befektetések m értéke. A kormány tett ugyan lépéseket Kelet-Pa­­kisztán fejlesztésére, de fontosabbnak mindig a nyugati részt tekintette. (Pakisztán külföldi adóssága jelenleg 2,3 milliárd dollár, de a fogyasztási cik­kek egyharmadát, a félkész termékek 60 százalékát, valamint a beruházási javak 80 százalékát ma is importból fedezik.) A fejlődés tendenciája sem a két or­szágrész kiegyenlítődése felé vezet: az egy főre jutó jövedelem nyugaton há­romszor gyorsabban nő, mint keleten. A földreform terhei Az elégedetlenség okaihoz hozzátarto­zik, hogy a még Ajub Khan idején meg­kezdett földreform különösen nagy ter­heket rótt a kelet-pakisztániakra. A pa­rasztoknak, akik ott a lakosság 90 száza­lékát alkotják, a nagybirtokosoktól meg­vásárolt föld árát 25 év alatt kell tör­leszteniük és ehhez a kormány nem nyújt támogatást. A keleti tartomány harca mögött tehát olyan gazdasági hajtóerők rejlenek, amelyek állandóan hatnak. Szalay Zsolt Textilipari tanácskozás Mintegy 150 hazai és több mint 20 külföldről érkezett textilipari szakember részvételével kétnapos tanácskozás­­ kez­dődött szerdán a TIT Bocskai úti ter­mészettudományi stúdiójában. A szimpo­­zionon fő téma a szintetikus fóliaszalag­­gyártás, amelyet a milánói Covema cég­gel közösen rendez a Textilipari Műsza­ki és Tudományos Egyesület. A tanács­kozás alapjául dr. Molnár Zoltánnak, a milánói magyar kereskedelmi kirendelt­ség vezetőjének megnyitó előadása szol­gál. Távmérők a kooperációban Kooperációs szerződést írt alá az angol Serek Controls Systems Division és a budapesti Villamosautomatika Intézet telemechanika-rendszerek közös gyártá­sára és értékesítésére. Az angol—magyar kooperáció amel­lett, hogy a hazai ipar műszaki fejlődé­sét is elősegíti, devizális szempontból is igen kedvező és egyben biztos alapot nyújt a telemechanika-berendezések ha­zai alkalmazásához, vagy azok exportjá­hoz. Már külföldön is nagy az érdeklő­dés a Vilati—Serek távmérő berendezé­sek iránt, hiszen a közeljövőben a bará­ti­ országokban építendő energiahordozó­távvezetékek elképzelhetetlenek teleme­chanika-rendszer nélkül. A Vilati a szerződés birtokában biza­kodva indulhat a rövidesen kezdődő ver­senytárgyalásokon, amelyek eldöntik, ki szállítja az új távvezetékekhez a tele­mechanikai berendezéseket. Új gabonatárolók Dr. Gergely István miniszterhelyettes elnökletével szerdán ülést tartott a MÉM műszaki-fejlesztési tanácsa. Az ülésen ott volt dr. Lénárt Lajos miniszterhelyettes is. A tanácskozás részvevői hangoztatták: a termés egy része a betakarítás után azért megy tönkre, mert a gazdaságok­nak nincs elég szárítóberendezésük. A minőségi veszteség például a kukoricánál évenként elérheti a 30 százalékot is, a szálas takarmányoknál pedig ennél is több lehet. A tápanyagtartalomnak csak­nem fele megsemmisül, íág késnek, a ter­més szárításával, vagy nem megfelelő technológiát alkalmaznak. A szakemberek megállapították: a ta­karmányok gyors szárításával lényegesen fokozni lehet a termésátlagokat. A ne­gyedik ötéves terv időszakában 150—170 ezer vagonnal bővül a gabonatároló tér. A létesítmények 70 százalékát fémszer­kezetekből építik fel és folytatják a nagy befogadóképességű vasbeton silók építé­sét is. Sertéstelep-építés­i társulással A Borsod megyei Mezőkeresztes hatá­rában megkezdődött Észak-Magyarország legnagyobb sertéstelepének építése. .Az évente negyvenezer hízott sertést kibo­csátó telepet a Mezőnagymihályi Álla­mi Gazdaság és négy termelőszövetkezet építteti. A 190 millió forintos beruházási költséggel felépülő hizlalda nyereségéből a társulás tagjai a hozzájárulás arányá­ban részesülnek. A sertéstelep az olasz licenc alapján gyártott mezőpanelelemekből készül. A tervek szerint az építkezés 1972 végére fejeződik be. HORIZONT* HO.RIZONT • HORIZONT Lengyel hajógyártás A gdanski Lenin hajógyárban múlt hé­ten adták át a gyár 1055. hajóegységét, egy szovjet megrendelésre készült hűtő­hajót. Ezzel a lengyel hajóépítő-ipar ál­tal épített hajók űrtartalma elérte az öt­millió tonnát. A gdanski, gdyniai és szczecini hajógyárak termelésük majd­nem 25 évvel ezelőtti megkezdése óta 71 típusú tengeri hajót építettek és ezek 20 ország lobogója alatt közlekednek a világtengereken. A lengyel hajók fő vá­sárlója a Szovjetunió. Jugoszláv ár- és béremelkedések A jugoszláv szövetségi statisztikai hi­vatal kedvezőtlennek minősítette az árak és a külkereskedelmi forgalom márciusi alakulását. A hivatal legfrissebb adatai szerint márciusban Jugoszláviában az árak 1,8, a megélhetési költségek pedig 1,9 százalékkal emelkedtek. Ily módon március végén az árak 12,6, a megélhe­tési költségek pedig 13 százalékkal vol­tak magasabbak, mint a múlt év hason­ló időszakában. Ugyanakkor a bérek és az egyéb személyi jövedelmek 19,4 szá­zalékkal magasabbak, mint egy évvel ez­előtt voltak. Dr. Jakov Szirotkovics, a jugoszláv kormány elnökhelyettese, a Privredni Pregled című belgrádi gazda­sági napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: még mindig nehéz válaszol­ni arra, hogy milyen mértékben járt a várt eredményekkel a dinár január 23-án végrehajtott devalválása. Csupán az áp­rilisi gazdasági mutatók fogják megmu­tatni, vajon olyan-e az irányzat, hogy a várt eredmények megvalósulhatnak. Lengyel-nyugatnémet megállapodás Varsóban aláírták az idei lengyel— nyugatnémet kereskedelmi áruforgalmi megállapodást, amelyet előzőleg február 6-án parafáltak. A szerződés — a két or­szág 1971—1974-es hosszú lejáratú gaz­dasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési egyezménye keretében — a for­galom, különösen a lengyel iparcikkex­port további növelését irányozza elő. Román-marokkói kapcsolatok Ion Gheorghe Maurer rormán miniszter­elnök fogadta Ahmed Laszki marokkói földművelés- és földreformügyi minisz­tert; a két ország földművelési és gaz­dasági együttműködéséről­ tárgyaltak.

Next