Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1971-05-01 / 120. szám
4 1971. MÁJUS 1. SZOMBAT Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP A szovjet mérnök azon a téli napon egy kisebb jelzőkőnél megállt: „Itt lesz az a pont, ahol az államhatáron majd áthalad az erő.” Azt a pontot mutatta meg, ahol a Szovjetunióból magyar területre ér az a legújabb gázolajvezeték, amely a Volga vidéki olajkutakból Ukrajnán át hozza majd az erőt a magyar iparnak, a Diesel-mozdonyoknak és gépkocsiknak, kazánoknak és kályháknak, a műanyag- és a kozmetikai iparnak. Olajat, amelyből egyre több kell. — Druzsba utazol! Barátság II. — mutatott a határmenti fás, bokros területen túl, Tiszaszentmártontól jobbra, ahol a síkság közepén mintha egy pántlika nyújtózott volna. Távolabb apró szikrák pattogtak. Egy látcső lencséjével felnagyított kép kétszáz méter hosszú vascsövet mutatott, amelynek végéhez a hegesztők lángja olvasztotta oda az új és új toldásokat. Hátrább óriás árokásó gép hasította a bozótos talajt, mindössze egy ember vezérelte a behemót szerkezetet. A frissiben gázolt utakon nagy terepjáró kocsik döcögtek, hozták az új csöveket, s a hernyótalpas autódaruk magasra emelték a tonnányi terhet. - Munkácstól eddig mi építjük - mondta a mérnök. - Ettől a ponttól a Dunáig a magyarok. Úgy hallottam, hogy szinte nyílegyenesen, mintha csak egy vonalzó mentén jelölték volna ki a térképen a nyomvonalakat - Szó szerint így van — mutatja a térképen Dobány Imre, a Kőolajvezeték Vállalat igazgatója. — Ez az egy lendülettel meghúzott vonal a valóságban 291 kilométer hosszú lesz, s most már négy hónapja nő naponta. A vezeték hat megye hatvan városát és községét érinti, 111 tsz és állami gazdaság földjén halad át, amíg lejut a határtól a százhalombattai finomítóig. Többek közt kétszer keresztezi a Tiszát, egyszer a Zagyvát, négy csatorna árkával is meg kell birkóznia. Végül a Duna mindkét csepeli ágán is át kell jutnia az olajnak. A kétszázötven útról, árokról és vasúti töltésről talán felesleges is szólni. Az egész beruházás - a vezeték, a szivattyúállomások és a jelzőberendezések - összesen 1,5-1,6 milliárd forintba kerül. Kifizetődik ez nekünk? — Elvállaltuk, hogy havonta 25 kilométert megyünk előre, mert a precíz műszaki szervezés legalább 8—9 kilométer nyereséget jelent. A napi adaggal ma is elkészültünk. Vége a napnak. A vonalon ebben a percben 560 ember fejezi be a munkát. Ennyien vannak kint a mérnökök, munkások, szerelők és technikusok. Ám a központtól egy pillanatra sem szakadnak el. A vállalat igazgatósága Siófokon van ugyan, de a maga nemében páratlan üzemi hírszolgálatot szerveztek. Országos telefonhálózatot építettek ki egy budapesti erősítővel, s ezenkívül telexgépek és ultrarövid hullámú adó-vevők biztosítják: ha akármelyik szakaszon történik valami, a központi ügyelet 10 percen belül már tudja. Most is értesült már, hogy ez a csoport meddig jutott. S intézkedik, hogy a következő napokra, hetekre is legyen elég 600 milliméteres cső. (A Barátság I-nél csak 400 milliméterest használtak, 50 atmoszférára. Ezen az új vezetéken 64 atmoszférával ömlik majd át az olaj.) Most éppen Fényeslitkét hívják, ahol a vezeték legnagyobb szivattyúállomásának 4 óriás tartálya épül, továbbító szivattyúkkal. Végső soron 37—38 ezer tonna csövet kell biztosítani a szerelőknek, pontosan adagolva, mert a hernyótalpas árokásó gépek fáradhatatlanul falják a talajt, húzzák az árkot a Tisza irányába. A teljes egészében gépesített szerelés ugyancsak a sarkába nyomul, hiszen a speciális önjárószigetelő szovjet gépek és technológiai módszerek nagy ütemre és szibériai méretű távolságokra készültek. — Mi megtesszük a magunkét — fogadkoznak a lakókocsikba pihenni térő brigádtagok. — Jövő télen itt már az üzemeltetők dolgoznak. A kezelők majd a mostani szerelők közül kerülnek ki. Kétszázan lesznek: hét mérnök, negyven technikus, száz szakmunkás, a többi kisegítő, gépkocsivezető. Olyan emberek, akik ismerik a hálózat minden centiméterét, s van bennük tanulási kedv. A vállalat hazai tanfolyamokkal, szovjet tanulmányutakkal segíti kiképzésüket. Úgy szemre máris nézik, ki a legalkalmasabb, s van is kik közül válogatni, hiszen a szerelésen dolgozók hatvan százaléka 20—30 éves. S mintha ez a vállalat és ez a szakma mágnesként vonzaná a fiatalságot. A siófoki igazgatóságon is csupa ifjú arccal találkoztam, mérnöktovábbképzőt. Rendszerint csak egyet vetnek a szemére, hogy ötvenegy éves korával rontja a műszakiak átlag életkorát, ami most mindössze 29,5 év. Ilyenkor azzal válaszol, nemcsak az a fiatal, aki közel van a bölcsőhöz, hanem az is, aki még messze van a sírtól. S nagy, erős testét megrázza a kacagás, amikor a fiatalok erőlködve követik a munkatempóját. A kitüntetéseit ritkán hordja. Kitűzhetné a sok közül A Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Szocialista Munkáért Érdemrendet és Munka Becsülete Érdemrendet is, amit a szovjet kormánytól kapott, és így tovább. Ám tizenöt éve rendszeresen a sima munkásőr ruhájában megy szolgálatba. A munkásőrségnél iskétszer kiérdemelte a Szolgálati érdemérmet. Igazi büszkesége a két fia, a lánya és a két unokája. — A nagyobb fiam már hét éve az olajszakmában dolgozik. Nemrég lett kiváló dolgozó. Egy szóval sem utal az almára és a fájára, mert itt is megvannak a maga fiai, azok a segédmunkások, akiket egy-egy szerelési ellenőrzésen kifaggat, megforgat jobbról-balról, s aztán a legértelmesebbeket behívatja. — Akit egyszer ő elkap, annak tanulnia kell! — mondja dr. Halmos László, a KISZ-bizottság titkára. — Én is segédmunkás voltam a vonalon, a varratröntgenezők mellett. Egyszer csak jött az igazgató, s én addig tanulhattam, amíg csak meg nem szereztem a jogi diplomát. Az igazgató hosszasan nézi, kezét a vállára teszi, s hirtelen megrekedve mondja: — Végeredményben egész életünkben azért dolgozunk, hogy nektek legyen könnyebb. Csak aztán a tehetséges fiatalokban ti is bízzatok! Elfordul, s az asztal túlsó végéről egy fekete dossziét vesz elő, amelyre arany betűkkel ez van írva: „A Barátság II. kőolajvezeték szocialista szerződése.” A vezeték által érintett megyék KISZ- bizottságainak védnökségi okmánya ez, s a szocialista szerződéshez csatlakozott vállalatok felajánlásai. A legutolsó lapokon az első negyedévi értékelés. Három folyón, hat megyén, hatvan községen át Nemzetközi összefogással épül a Barátság II. olajvezeték A nyugati tőke nem hozott szerencsét A magyar olajipar külföldi kapcsolatai sokáig nem hoztak szerencsét. 1935-ben kezdődött komplex földtani és geofizikai kutatások eredményeként ugyan találtak olajat a nyugati határ mentén, Budapusztáfán, de abban a pillanatban megjelent az idegen tőke. A dunántúli területeken megalakult a Magyar—Amerikai Olajtársaság Rt. (MAORT), a dél-alföldi szénhidrogén kutatásának koncesszióját pedig a német tőke szerezte meg. A második világháborúban kis olajkészletünk a fasiszta háborús gépezetet szolgálta. Az amerikai légierő 1944-ben porrá bombázta a szőnyi olajfinomítót. Hasonló pusztulás várt a Fanta és a Magyar Petrolipar telepeire is. A felszabadulás után a potsdami szerződés értelmében a német javak a Szovjetunió birtokába kerültek. A MAORT irányítói pedig inkább akadályozták, semmint segítették az újjáépítést. A 3 éves tervvel az ország a termelés növelését, stabil árakat és egyre több munkaalkalmat akart terem- teni, ám a MAORT vezetői semmiképpen sem kívánták a szocialista társadalom megerősödését, ezért 40—50 százalékkal csökkentették a termelést, 100—120 százalékos áremelést és létszámcsökkentést akartak. A magyar néphatalom válasza csak egy lehetett: 1949-ben a kormány elrendelte a MAORT államosítását. 1952-től 1954-ig működött a MASZOLAJ (Magyar—Szovjet Olaj Rt.), s ekkor a szovjet kormány nagyvonalú gesztussal lemondott a potsdami szerződésben biztosított jogairól, az olajipari vállalatokat a magyar államnak adta át. A leghatékonyabb beruházás Amikor a KGST-államok megvitatták, hogy az olajban szűkölködő európai szocialista országok miként kaphatnának olcsón szénhidrogént a Szovjetuniótól, elsőnek a szállítás meglehetősen magas árai okoztak problémát. A vasúti vontatás, a különleges tartálykocsik, a különböző síntávolság stb. horribilis összeget felemészt. A számításokból kiderült, hogy a világszerte elterjedő vezetékes szállítás válna be legjobban nálunk is. Ezért csatlakoztunk boldogan mi is a Szovjetuniót, az NDK-t, Lengyelországot és Csehszlovákiát összekötő kőolajvezeték építéséről szóló egyezményhez. Magyarország 1961 júniusától 1962 őszéig építette meg a 145 kilométer hosszú Barátság I. vezeték hazai szakaszát, amely évenként 4,5 millió tonna kőolajat képes szállítani. S még ez is kevés. Ezért ez év januárjában elkezdték építeni a Barátság II. vezetéket, amely sokkal nagyobb, mint a bátyja, s a beruházott másfél milliárd forint öt év alatt megtérül. De hiszen ha a Barátság II. öt év alatt megtéríti a beruházott másfél milliárd forintot, akkor naponta majdnem 1 millió forint szállítási költséget takarít meg. A népgazdaságnak komoly érdeke, hogy minél előbb elkészüljön. Nem lehetne egy kicsit gyorsabban? Van ilyen törekvés. Az elmúlt hetekben Fényeslitke és Kótaj között dolgoztak a kisvárdai építésvezetőség munkásai. Az országút alatt kellett a csövet átbújtatni. Az útra merőlegesen ásott árok épp csak elkészült, máris emelték a daruk a mintegy negyven méter hosszú csövet. A tavaszi szél erőszakosan süvített a drótkötelek között, lengett, táncolt a cső. Mint egy katonai hadműveletnél, úgy pattogtak a vezényszavak, nem volt egy felesleges mozdulat, egy illetéktelen közbekiálltás sem, mindenki óramű pontosságával végezte a feladatát. S amikor a cső a megkívánt magasságban volt és megszűnt a lebegése, a daruk is megálltak. A hatalmas fúrógép erősödő zúgásán kívül egy pisszenés sem hallatszott. Egyszer csak a cső lassan fúródni kezdett a töltés oldalába. A gép mind nagyobb erőkifejtést jelezve duruzsolt, s a cső mind beljebb fúródott. — Maguk szerint mikorra készül el a vezeték? — A központi termelési tanácskozáson született megállapodás szerint idén 186 kilométert kellene megépíteni — mondják a szerelők —, de szerintünk okozunk mi még egy kis meglepetést. A brigádok azt tervezik, hogy a huszonnégy hónapból lecsípünk kettőt, s legkésőbb jövő év november 7-én átadjuk a vezetéket. A legnagyobb meglepetést mégis egy fekete hajú, szemüveges férfi tréfás bemutatása okozta. — Fecser Péter, 32 éves, három éve a vállalat főmérnöke. Vasárnap választották meg országgyűlési képviselőnek. Egyébként kártyán nyerte az igazgatónk. Hét éve sincs, hogy Fecser Péter elvégezte az egyetemet Miskolcon. Másodéves korában döntötte el, hogy az olaj lesz az élete. Egyszer, az üzemi gyakorlaton, amikor az egész napi építésben kifáradt társaság — köztük az ellenőrző igazgató is — vacsora után leült pihenni, ultiparti alakult. Ám az igazgatót egy pillanatra elhívták. A lapjait Fecser Péter markába nyomta. Tiszta, nyert betli volt, de Fecser mégis vesztett. — Kártyázott már valaha? — hallotta a háta mögött a visszatérő igazgató bosszús hangját. Fecser szomorúan rázta a fejét. — S a munkához mennyit ért? A vesztett partiból így lett szakmai vita. Az egyetemista most már „jól vette” a lapot, a beszélgetést nem felejtette el az igazgató sem. Az utolsó vizsga után rögtön el is hozta Miskolcról. — Azóta megtanult ultizni? — Mikor? Hát lehet az ilyen tempót diktáló főnök mellett mást csinálni, mint dolgozni, megtanulni? — Tettetett keserűséggel mondja, s rámutat az erősen őszülő Dobány Imrére, akinek a kártyáját ugyan elrontotta, de a min— Rugalmasak és gyorsak a KISZ-szervezetek! — mondja Csala József, a pártbizottság titkára, és sorolni kezdi azokat a példákat, amikor az előírásos ügymenet helyett egyik KISZ-bizottság gyorsan átszólt a másiknak, s azonnal intézkedtek. A kisvárdai tanács a Szabolcs megyei KISZ- bizottság segítségével biztosította a vezetéképítés megkezdéséhez szükséges készenléti, lakásokat. A KISZ-bizottságok szerezték meg soron kívül a hiányzó kisgépeket, a darukötözői tanfolyam előadóit, búvárszivattyúkat és betonelemeket, tervrajzokat és transzformátorokat. Csepel, Borsod, a GanzMÁVAG és még sok vállalat tervezőirodáiban és műhelyeiben „zöld utat” biztosítottak a Barátság II. olajvezetéknek. Most épp a tolózárak kellenének gyorsabban, mert a brigádok vállalásai miatt minden hamarább készül el. A KISZ máris keresi a zárat gyártó csehszlovák cég ifjúsági szervezetét, hogy mozgósítsák a gyári ifjúmunkás-kollektívát a gyorsuló ütemre. A KISZvárja már a június 1-én Kisvárdára érkező szovjet szerelőket, s készül Fényeslitkén az NDK szivattyúszerelők fogadására is. Ez a vezeték az ifjúság nemzetközi összefogásának eredménye is. A kártyán nyert főmérnök kában a legjobb partnere, tanítványa lett. A „főnök" valamikor géplakatos volt. Most 51 éves. Tizenkilenc éve vezeti ezt a vállalatot. 1952- ben mindössze egy mérnöke és három technikusa volt. Ma száz mérnök és 326 technikus tartozik az irányítása alá. Igaz, eközben ő is elvégezte a gazdasági-műszaki akadémiát, a szakfőiskolát, és a Zöld út és KISZ-védnökség Miközben a munkások még a Barátság II. kőolajvezetéket építik, az ország térképére máris új vonalat húztak a tervezők. Záhonytól Újpestig halad, a 700 milliméter átmérőjű legújabb csővezeték útvonalát jelzi, amelyen majd a szovjet földgáz jut el Budapestre, s az országos körvezetéken át az ország legfontosabb ipari gócaiba. A tervek szerint már az ötéves terv utolsó esztendejében, 1975-ben elkészül. Az országos energiamérlegben a gázenergia részesedése 20—21 százalék lesz, s ennek szállítására mintegy 1700 kilométer hosszú vezetékhálózatot kell kiépíteni 10 év alatt. Ezért dübörögnek országszerte a hernyótalpas talajmarók, vájva a kétméteres árkokat. Egyre több csőben - a barátság, az internacionalizmus és az ifjúság vezetékében - jön majd hazánkba az erő és az energia. RÁTKAI J. ISTVÁN Szőny: gázolaj-mentesítő üzem (Kerti Károly rézkarca) A Barátság I., a Barátság I., valamint a tervezett magyar földön gázvezeték vonala