Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1971-05-08 / 127. szám

Magyar Hírlap KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT 1971. MÁJUS 8. SZOMBAT 11 Piaci helyzetjelentés Jóval olcsóbbak a primőrök, mint tavaly — 21 vagon karalábé exportra — Emelkedik a baromfi-felhozatal Az ország városainak piacain az idén jóval olcsóbbak a primőrök, mint az el­múlt évben. A retek átlagára az idén cso­mónként 0,20—0,50, a saláta fejenként 1— 1,40, a paraj 2,10-12,40, a sóska 0,80—1,20 forinttal olcsóbb. Tavaly főzelékszegény volt a tavasz, mert a kemény, elhúzódó tél miatt kifagyott a kelkáposzta, a pa­raj, és gyengén fejlődött a sóska. Az idén naponta 80—100 mázsa kelkáposzta érke­zik a Zöldért-boltokba. Ára kilónként 5,40—6 forint. A fejes salátát 0,50—2,20 forintért árulják. Az előző évinél olcsób­ban adják az uborkát is, kilónként 30 fo­rintért. Tavaly, ilyenkor 40—45 forint volt a salátának való uborka. Csak a karalábé ára egyezik a tavalyival. Általában 3— 3,60 forintért árulják. A vidéki városok piacain is valóságos primőrdömping van. Békéscsabán, Szen­tesen, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Kecskeméten fejes salátából, hónapos retekből, zöldhagymából nagy tételek maradtak eladatlanul. Csongrád megye nagyüzemi kertészetei és házikertjei napról napra ontják a ta­vaszi primőröket. A kereskedelem szerint a piros retek és a saláta idénye a végé­hez közeledik. A szentesi zöldségtermesz­tő tájkörzetből, elsősorban Csanytelekről, nagy mennyiségű karalábét exportál a Hungarofruct Csehszlovákiába, az NDK- ba és az NSZK-ba. Tegnap Csongrád me­gyéből 21 vagon karalábét - mintegy fél­­millió darabot -!- indítottak útba külföld­re. Hazai fogyasztásra Csongrádból az or­szág minden városába szállítanak karalá­bét, salátát, zöldhagymát és retket. Megjelent a győri, a veszprémi, a buda­pesti és a kecskeméti piacokon a rebar­bara. Kilóját 8—10 forintért árulták. Nőtt a felhozatal spárgából is. Ára változatla­nul 10—25 forint. Budapesten értékesí­tettek földiepret is. Nagybani felvásárlási ára 45—75 forint között volt, az üzletek­ben 85—96 forintért árulták. Alföldi városaink piacain és Budapes­ten tömérdek élő és vágott baromfit, to­jást kínáltak eladásra. A tisztított, vágott csirke ára, belesen, változatlanul 30, bér nélkül 32 forint. Az élő csirke ára vidéki városainkban csökkent. Míg Budapesten a Zöldért-boltokban 31, a tsz-árudákban 31—32, a magánkereskedőknél 32, s a ter­melőknél 40—45 forint volt az ára, addig Debrecenben, Szolnokon, Békéscsabán, Szegeden és Kecskeméten élő csirkét 25— 30 forintért is árultak. Győrben, Szom­bathelyen, Kaposvárott, Szekszárdon ugyanez volt a helyzet. A legdrágább volt a csirke Ózdon, Miskolcon és Salgótarján­ban, ahol 32 forinton alul nem lehetett élő csirkét vásárolni. Árusítják a tisztí­tott, fóliázott bébipulykát is, kilónként 33 forintért. A fogyasztói átlagárak Budapesten tegnap a következőképpen alakultak: Kilogrammonként a burgonya 3,70—5, a sárgarépa 7,60—15, a gyö­kér 9,60—15, vöröshagyma 5,20—6,80, a zöld­hagyma csomónként 1,20—2, a sóska 5—8, a pa­raj 4—6,80, a kel 5—6, az alma 5,20—10,80, a to­jás 0,80—1,40 forint volt. B. I. A vártnál kevesebben jelentkeztek középiskolába Befejezéshez közeledik az idei VIII. osztályosok beiskoláztatása, pályaválasz­tása. Megállapították a felmérésnél, hogy 151 278 nyolcadikos végez, számuk mint­egy 14 ezerrel kevesebb az előző évinél. A VIII-ikosoknak 87,1 százaléka kíván továbbtanulni, legtöbben — szám sze­rint 69 305-en — szakmunkástanulónak jelentkeztek. Középiskolákba együttvéve 59 282 diák pályázik a 61 500 helyre. Az idén fordult elő először, hogy a középisolákba törté­nő jelentkezés a felvételi keretszámot sem érte el. A középiskola-típusok közül továbbra is legnépszerűbb a szakközép­­iskola. A 31 200 helyre több mint 35 ez­ren jelentkeztek. A gimnáziumba 23 ezer nyolcadikos kérte eddig a felvételét, s 30 3­00 diákot tudnak felvenni. A tanulók felvételéről a középiskolák igazgatói döntenek. A döntéskor elsősor­ban az általános iskola véleményét, to­vábbá a felvételi beszélgetések, valamint a szakmai alkalmassági vizsgálatok ta­pasztalatait vették, illetve veszik figye­lembe. Az elutasított tanulók elhelyezéséről, illetve próbafelvételéről a tartalékol­, még be nem töltött helyek alapján annak a megyei, megyei­ városi tanácsnak mű­velődési osztálya, illetve a fővárosban a kerületi tanács oktatási osztálya gondos­kodik, amelyikhez a pályázó nyolcadi­kos tanuló általános iskolája felügyele­­tileg tartozik. Judson Philips regénye 37. MEGBOLYDULT MÉHKAL — Szent atyám! — A veszedelmes az — mondta Kra­­mer*, miközben tenyerével védte a gyufa lángját, hogy pipára gyújthasson —, hogy elegendő anyagot fognak összegyűjteni, és ha gyilkossággal nem is, de erkölcstelen­séggel vádolják majd. Ezt a Connors-féle históriát onnan tudom, hogy rázúdították Annabelle-re és ő elmondta nekem. Kö­rülbelül itt tartottak, amikor mi odaér­keztünk. De céloztak valami más bizonyí­tékra is, valami lánynak a naplójára. Ki kell ásnunk ezt a dolgot, Bill, mégpedig gyorsan. Kramer az újságíró sápadt, haragos ar­cát fürkészte. —­Még mindig száz száza­lékig bízol benne? — Magam sem ismerem sokkal job­ban, mint te. De ez az egész ügy nekem bü­dös. Nem létezik, hogy valakinek ferde hajlamai legyenek, tíz éve dolgozzék fiata­lok között és soha semmi ilyesmi ki ne derüljön. Connorst mindig veszedelmes csalónak, szélhámosnak tartottam. Első szóra elhiszem,­amit Annabelle mond ne­künk róla. És első hallásra kételkedem abban, amit Connors úgy látszik Hatch­­nek és Woodlingnak beadott a lányról. A női ösztönöm —, fűzte hozzá Bill moso­lyogva. Már nem volt messze a bíróságtól. — Hajlandó vagy segíteni, túl azon, amit laptudósítói kötelességérzeted dik­tál? — kérdezte Kramer. — Nem ezt tettem az utolsó tizenkét óra során? / * 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 — Rendben. Mivel te vagy a helyi lap szerkesztője, nincs benne semmi különös, ha körülszimatolsz. Ismered azt a nőt, aki ma reggel átment Annabelle elöl az utca túlsó oldalára? — Hilda Robinsont? Igen. Ugyanabban az iskolában tanít és azt hiszem, eléggé közel állt Annabelle-hez. — Próbáld megpuhítani, Bill. Miért fordult egy jó barátja ellen? Tud-e vala­mit, gyanakszik-e valamire? Az igazságot kell tudnunk, akár árt, akár segít nekünk. Kutasd ki, a diáklányok közül kik álltak közel Annabelle-hez. A Jaeger lányról tu­dunk. Ki még? — Meglesz — mondta Bill és megállt a bíróság épülete előtt. Kramer csöndben szívta a pipáját, ma­ga elé nézett. — Mit tudsz Teliskiről? — Helybeli szemét, aki fényes lábszár­védőt és revolvert szerzett magának — válaszolta Bill. — Az ilyenekből lettek Németországban huszonöt évvel ezelőtt a náci rohamosztagosok. — Valami disznóság van körülötte — jegyezte meg Kramer. — Látta azokat a kölyköket a lány háza előtt múlt éjszaka. Meg általában, ahogy leskelődik ... nem fog rajongani a vezércikkedért. Kramer látta a cikk levonatát, még mi­előtt Ed Jaeger telefonhívására elindultak a rendőrségre. — Nem azért írtam, hogy Teliski győz­zön egy népszerűségi vetélkedőn — mondta a szerkesztő. Kramer a homlokát ráncolta. — Pokoli gyorsasággal rántotta elő a pisztolyát. Vi­gyázz magadra, Bill. A harmincöt éves Bill Jason, mint a nemzedékéhez tartozó legtöbb fiatalem­ber, állandó sietségben élt. Iskola, egye­tem, tartalékos tiszti kiképzés, légierők. Sokakkal összebarátkozott ezekben az időkben, de a barátai szétszórtan éltek az Egyesült Államokban. A szülei elváltak, amikor Bill tízéves volt; alig ismerte az apját, egy nagy hírügynökség külföldi tu­dósítóját. Hugh Jason a fia számára egy tündöklő ismeretlen volt. Néha látta név­vel aláírt tudósításait. Vagy négy évvel ezelőtt olvasta, hogy az apja beszédet tart New Yorkban, a Tengerentúli Sajtóklub­ban. Elment és meghallgatta az emelvé­nyen szónokló lendületes, jól informált idegent. Utána bemutatkozott az apjának, ami nem nélkülözte a komikumot. Mindketten óriási zavarba jöttek. Nem voltak emlé­keik, apró bizalmasságaik, amelyeket megosztva, emlékezhettek volna. Az is azonnal világosan kitűnt, hogy Hugh Ja­­sonnak kínos megmagyaráznia egy har­mincesztendős fiúgyermek felbukkanását a társaságában levő telt ajkú, vörös hajú hölgynek. Végül zavarukban együtt leit­ták magukat. Bili édesanyja meghalt, mialatt a fiú egyetemre járt. Közel álltak egymáshoz, de mivel Bili tizenkét éves kora óta bent­lakásos volt, kevés időt töltöttek együtt. Halálakor Jasonné szerény, ötvenezer dol­láros örökséget hagyott a fiára. Bill egy éven át keresett egy kisebb lapot, ame­lyet megvásárolhatna. A pénze meg egy jutányos jelzálogkölcsön lehetővé tette, hogy megvegye a Rock City Heraldot. Túlságosan lekötötte az a törekvés, hogy a lapot rentábilissá tegye, semhogy ráért volna szoros barátságokat kötni. Sokan kedvelték. Egyesek gyűlölték liberális po­litikai nézetei és egyéb ügyekben nyilvá­nított határozott véleménye miatt. Szinte mindenki tisztelte­, Marc Swanson, aki most a szerkesztő­ségben várta Billt, nagyon felnézett az újságíróra. A Herald felrázta a szunnyadó lelkiismeretet. Ha Bili hajlamos volt is néha türelmetlenségre, kicsinyes nem volt. (Folytatása következik) JELÖLTJEINK A MAI ÜGETŐVERSENYEKRE 1. Sziluett (9) — Szigma (8) — Tiborc (5) — Titkos (4). 2. Pakulár (7) — Nyezsnaja (5) — Rodézia (7) — Modell (8). 3. Telepátia (1) — Parancsolj (4) — Tücsök (6). 4. Szerzsánt (7) — Talentum (8) — Sztár (6). 5. Bravúr (5) — Nyafogó (3) — Rablány (9) — Tábla (2). 6. Konzul (8) — Sába (3) — Parabola (1) — Renáta (7). 7. Spártai (4) — Poseidon (5) — Óperenciás (7). 8. Parázna (1) — Ingyenélő (4) — Prémium (1). 9. Tomaj (5) — Rontás (6) — Sárarany (9) — Tubica (1). 10. Rivaldafény (2) — Siker (1) — Oleander (3). A versenyeket 14.30 órakor kezdik. RÁDIÓ KOSSUTH. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Aranyhangok. Birgit Nilsson. 10.05: A cseh­szlovák kultúra hete. 10.56: Kamarazene. 11.32: Az új magyar zene hónapja. 12.25: Zenei anya­nyelvünk. 12.35: Melódiákoktól. 13.50: Néha té­ved az ember. Jegyzet. 14.00: Kóruspódiuni. 14.25: Új zenei újság. 15.05: Csak fiataloknak! 15.55: Kis magyar néprajz. 17.30: Történetek a régi Prágából. Elbeszélések. 18.04: Kiváló Bar­­tók-felvételek. 19.45: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.20: Táncoljunk!­0.10—1.58: Melódiákoktól. PETŐFI. 8.05: Lemezmúzeum. 8.22: Musica­lekből. 9.03: Nóta- és népdalest. 9.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 12.00: Mexikói dalok. 12.21: Szovjet előadóművészek felv.-iből. 14.00: Vöröskeresztes úttörők vetélkedője. 15.06: Or­vosi tanácsok. 15.11: Az új magyar zene hó­napja. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.05—17.29: A hét műsorából. 17.29: Fúvószene. 18.10: Hú­szas stúdió. 19.08: A BM Duna Művészegyüt­tesének néps­oára játszik Mészáros Tivadar ve­zetésével, Kerekes Tóth Erzsébet énekel. 20.05: Új könyvek. 20.28: Két szó között a hallgatás. 21.28: Beethoven: Hegedűverseny. 22.12: De Falla: Rövid élet. 23.47: Radnai György nótá­kat énekel. URH. 16.05: Dzsesszklub. 17.05: ötórai tea. 18.10: Hanglemezparádé. 19.10: Maros Rudolf szerzői estje. 20.32: Musica Antiqua Bohemica, II. rész. 21.27: Liszt: h-moll szonáta. 22.01: Az MRT gyermekkórusa énekel. 22.10: Dr. Murke összegyűjtött hallgatásai. Elb. 22.37: Új leme­zeinkből. TELEVÍZIÓ BUDAPEST. 9.00: Műsorism. 9.01: A tv poli­tikai tanfolyamának adása. II. 9.30: Minden kilométerkőnél. Bolgár film. (Ism.) 10.30—10.55: Észrevétlen emberek. Rip. (Ism.) 14.15: Rek­lám. 14.25: Arsenal—Liverpool angol labdarúgó­kupa döntő mérk. közv. Londonból. 16.50: Kis­­filmek. 17.30: Milliók küldöttei. Rip. 18.20: Hí­rek. 18.25: Jackie és Hermine. Francia film. II. 18.55: Csehszlovákia nemzeti ünnepén. 19.30: Tv­­hiradó. 20.00: Köztünk maradjon. Tabi László öt perce. 20.05: Egy óra Alfred Hitchcockkal. Amerikai film. 20.55: Egy nagyváros slágerei. 21.50: Tv-híradó . 2. 22.00: Székely Mihály. Portréfilm. 22.30: Jó éjszakát, felnőttek! Ame­rikai komédiák, IV. POZSONY. 8.50: Helyszíni közvetítés a barát­sági nagygyűlésről. 10.45: Májusi hangulatban. A Zemplin-együttes műsorából. 11.15: Tv-hír­adó. 14.00: Salakpályás kerékpárverseny. 16.15: A Béke kerékpárverseny 3. szakasza. 17.15: A világ filmobjektíven keresztül. 17.35: Lányok, fiúk magazinja. 18.25: Sparta Praha CKD—ZVL Zilina labdarúgó-ligamérkőzés. A szünetben: Tv-híradó. 20.00: Tv-híradó. 20.35: Időszerű nemzetközi események. 20.45: Amiről beszél­nek. 21.00: A művészet segítsége az útkeresés­ben. Vetélkedősorozat­­. 21.25: Tv-játék. 22.30: Tv-híradó. JUGOSZLÁV. 17.45: Az én falum. 18.30: Vejd­linggel a nagyvilágba. 19.20: Felvevőgéppel a világon át. 20.35: Európai divat. — Közvetítés a Plitvicai-tavakról. 21.45: Háború és béke. — Szovjet film. 3. rész. 24.00: ökölvívás: Benve­­nuti—Monson. SZÍNHÁZAK Állami Operaház: Anyegin (E­béri, 9., 7). Er­kel Színház: A cigánybáró (Bérletszünet, 7). Nemzeti Színház: A bűnbeesés után (7). Ka­tona József Színház: Döglött aknák (7). Ma­dách Színház: Ármány és szerelem (7). Ma­dách Színház Kamaraszínháza: Mesterdetektív (7). Vígszínház: Ványa bácsi (7). Pesti Szín­ház: Az öreg (7). Fővárosi Operettszínház: Mit vesztett el, kisasszony? (du. f3). Csárdáskirály­­nő (7). József Attila Színház: Mary, Mary (7). Thália Színház: Irány New Haven (7). Thália Stúdió: A dráma komédiája (este 8). Vidám Színpad: Idefigyeljetek gyerekek! (du. f4). Egy fiúnak négy mamája (este f8). Mikroszkóp Színpad: Csak az igazat (du. f4). Aki néző akar lenni (este f9). Irodalmi Színpad: Hej, ci­gányok! (du. f5). Egyetemi Színpad: A Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem Csárdás tánc­­együttesének bemutatója (7). Huszonötödik Színház: Tou O igaztalan halála (este 8). Fő­városi Nagycirkusz: Orosz trojka (a Moszkvai Nagycirkusz vendégjátéka, du. 14, 18). Kamara Varieté: Maxi show (6, 19). Állami Déryné Színház: Hőgyész: Leány vá­sár. Abádszalók: Okos mama. Tata: Szerelmi bájital. Solt: A kaktusz virága. Hangács: Köz­napi legenda. Bük: Szeptember végén. Cseszt­­reg: A tékozló lány. Tinye: Vihar. Biharke­­resztes: Delila. Becske: Nem élhetek muzsika­szó nélkül. Állami Bábszínház: Hatvan, műv. ház: A kacsalaki rejtély (de. 10). Boldog, műv. ház: A kacsalaki rejtély (du.,3). Kelebia, műv. ház: Jancsi és Juliska (de. fii). Palotaszállás, műv. ház: Jancsi és Juliska (du. 2). Gyoma műv. ház: Csilicsala csodája (de. 10). Endrőd, műv. ház: Csilicsala csodája (du. 2). Békés­csabai Jókai Színház: Albérlő a fürdőkádban (7). Szarvas: Fáklyaláng (7). Debreceni Cso­konai Színház: Sába királynője (7). Hajdúszo­boszló: Adáshiba (este 8). Győri Kisfaludy Színház: Az alvó herceg (7). Kaposvári Csiky Gergely Színház: Az ártatlan Zsuzsi (7). Kecs­keméti Katona József Színház: Utolsó tét (7). Miskolci Nemzeti Színház: Hawaii rózsája (7). Egri Gárdonyi Géza Színház: Pitypang (7). Pé­csi Nemzeti Színház: Carmen (7). Szegedi Nem­zeti Színház: Szombathely: Luxemburg grófja (7). Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Esz­ményi gyilkos (a Madách Színház vendégjáté­ka, 7). Szolnoki Szigligeti Színház: Furcsa pár (7). Cegléd: Doktor úr (este £8). Veszprémi Pe­tőfi Színház: A királyasszony lovagja (7). HANGVERSENY Zeneakadémia, kisterem: Sziklay Erika dal­estje (este £8). MÚZEUMOK - KIÁLLÍTÁSOK Bajor Gizi Emlékmúzeum: Jászai Mari-, Már­kus Emília-, Bajor Gizi-emlékek. — Budapesti Történeti Múzeum: Középkori királyi palota a budai Várban. — Fővárosunk ezer éve. — Ré­gészeti ásatások Budapesten. — Fővárosi köz­munkák tanácsa, 1870—1943. — Népművésze­tünk történetéből. — Csók István Galéria: Hi­­kádi Erzsébet festőművész kiállítása. — Der­­kovits-terem: Doór Ferenc festőművész kiál­­lítása. — Dürer-terem: Ábrahám Rafael grafi­kusművész kiállítása. — Ernst Múzeum: Per­­czel Erzsébet textiltervező kiállítása. — Áldozó József naiv festő kiállítása. — Fényes Adolf­­terem: Mazsaroff Miklós festőművész kiállítá­sa. — Hadtörténeti Múzeum: Magyarország hadtörténete a honfoglalástól a Rákóczi-sza­­badságharcig. — Magyarország hadtörténete 1711—1848-ig. — Az 1848—1849-es szabadságharc. — Az 1848-tól 1914-ig terjedő korszak. — Az el­ső imperialista világháború. — Az 1919-es Ma­gyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege. — Magyar önkéntesek a spanyol nép szabadság­­harcában. — Fegyverrel a fasizmus ellen. — A második világháború. Magyarország felszaba­dítása. — Haditechnikai park. — A Varsói Szer­ződés tagállamainak hadereje. — Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum. A múzeum legszebb mű­tárgyai. I. — Zichy Jenő kaukázusi és szibériai régészeti gyűjteménye. — Iparművészeti Mú­zeum: Tíz év szerzeményei. — Művészi bőr­munkák. — Európai kerámiaművészet. — Az öt­vösművészet remekei. — Somogyi hímzések. — Űrhajós kiállítás. — Kína Múzeum: Jadefaragá­­sok. — Kulturális Kapcsolatok Intézete: Papp Zoltán festőművész kiállítása. — Magyar Nem­zeti Galéria: A XIX. századi magyar festészet és szobrászat. — Az 1968—1969. év legszebb francia könyvei. — Endre Béla emlékkiállítása. — Wid­­ner Félix emlékkiállítás. — Marton Ervin (Pá­rizs) — emlékkiálítása. — Magyar Nemzeti Múzeum: Magyarország népeinek története a honfoglalástól 1849-ig. — Régészeti kiállítás. — Magyarország állatvilága. — Föld és az élet fejlődéstörténete. — Ember fejlődése és az ős­kor embere. — La Commune (a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum kiállítása). — Magyar Közlekedési Múzeum. Vasúttörténeti kiállítás. — A közlekedési eszközök fejlődése. — Közle­kedési játékkiállítás. — Száz éves a budai hegy­pálya. — Az űrkutatás. — Nemzetközi közle­kedési térképkiállítás. — Hetvenöt éves a föld­alatti vasút. — Magyar Vendéglátóipari Mú­zeum: Étlaptörténeti kiállítás. — A magyar szakács- és cukrászmesterség múltjából. — Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeum: Pásztorélet. — Szarvasmarha-tenyésztés. — Lótenyésztés. — Sertéstenyésztés. — Takarmányozási kiállítás. Erőgép-kiállítás. — Erdészeti, borászati, halá­szati, vadászati kiállítás. — Ekék a XVII—XIX. században. — A múzeum 75 éve. — Hazánk mezőgazdasága diákszemmel. — Műcsarnok: Csik István festőművész kiállítása. — Konvo­­vics Milán jugoszláv festőművész kiállítása. — Vietnami Demokratikus Köztársaság képzőmű­vészeti kiállítása. — Műcsarnok, kamaraterem: Prizma 13 csoport kiállítás. — Nagytétényi Kas­télymúzeum: Magyar bútorművészet a XVIII. században. — A XV-XVII. századi európai bú­torok. — A XIx. századi bútorművészet. — Pe­tőfi Irodalmi Múzeum: Radnóti Miklós­, Kom­ját Aladár-, Móricz Zsigmond-emlékkiállítások. — „Teremteni új nemzedéket” — a XIX. szá­zad második felének irodalomtörténete. — A reformkor és szabadságharc irodalma. — Ter­­sánszky Józsi Jenő-emlékkiálltás. — Arcok és otthonok — Balla Demeter írói fényképeinek kiállítása. — Semmelweis Orvostörténeti Mú­zeum: Képek a gyógyítás múltjából. — Szép­művészeti Múzeum: Egyiptomi kiállítás. — Gö­rög-római kiállítás. — Régi képtár. — Modern külföldi képtár. — Száz éve közkincs az Es­­terházy-képtár. — Dürer-emlékkiállítás. TIT-MŰSOR A József Attila Szabadegyetem előadása, a Kossuth Klubban. Händel hangszeres művei: Concerto grosso, orgonahangversenyek stb. Előadó: dr. Káldor János zenetörténész (du. 4). MESEMONDÓ A távbeszélő mesemondó (171—888) műsora: Édesanya ajándéka. (Elmondja: Feleki­ttán). Hívható: du. 2-től este 10 óráig. MAI MŰSOROK A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájé­koztatása szerint a Székesfehérváron megtar­tott 19. heti lottósorsoláson a következő szá­mokat húzták, ki: 24 33 46 61 67

Next