Magyar Hírlap, 1971. szeptember (4. évfolyam, 243-272. szám)

1971-09-01 / 243. szám

■ ife­rikífó •­­ • . .................................. 2 1971.szeptemberi,szerda * v hazai korkép MAGYAR Hírlap Egy téesz melléküzemágainak a történetéből (1.) Hit, üzlet és Egy fővárosi építőipari vállalat mun­kaügyi osztályvezetője mondotta mély m­eggyőződéssel: — A munkafegyelem megszilárdításá­nak sarkalatos pontja a főváros kör­nyéki téeszek melléküzemági tevékeny­ségének felszámolása. Amíg a vállalati keretek között elképzelhetetlen béraján­lattal állandó elszívó hatást gyakorolnak, addig munkafegyelemről nem beszélhe­tünk. A meghökkentő — de nem egyedül­álló — kijelentés szándéka nem keve­sebb, mint a néhány ezer embert foglal­koztató ipari részlegek számlájára írni a több milliós nagyvállalati szervezet egyik legégetőbb gondját. Nem is a ki­jelentés tartalma miatt idéztük — hi­szen az nyilvánvaló képtelenség —, ha­nem a hangulata miatt. Ez ugyanis meg­felel a közhangulatnak, legalábbis egy részének. A téeszipar — nem is ok nélkül — állandó szereplője a sajtó- és egyéb vi­táknak. Mint ahogy a népi ellenőrzés­nek is folyamatos munkát ad — egyéni és nem egyéni bejelentések alapján — megvizsgálni a téeszek melléküzemági tevékenységét. Például a tököli Petőfi Téeszben az utóbbi időben három ízben tartottak ilyen vizsgálatot. Mindháromszor ered­ménytelenül­ nem fedeztek fel semmi­nemű szabálytalanságot. Erre a körül­ményre nyomatékosan szeretnénk fel­hívni az olvasó figyelmét, amikor a Pe­tőfi Téeszben tapasztalt furcsa, vitára alkalmat adó jelenségekről számolunk be. Ezek közül elöljáróban csak ennyit: a téesz tíz forgácsoló műhelyt, műasz­talos-, gumisütő műhelyeket, öntödé­ket, betonkeverő, betonelemgyártó üze­met, sóderbányát, 800 fős építőipari vál­lalatot, tart fenn és Balatonzamárdiban egy gebines éttermet. Ötszáz ember, négyszáz holdon A tököli Petőfi Téesz elnökének, Ta­kács Lászlónak szobája megérdemli a részletesebb leírást. Fekete skálfotelok, elegáns politúrozott író- és tárgyalóasz­tal. Kovácsoltvas- csillár. Barnára lakko­zott famennyezet. A szekrényen Hi-Fi sztereorádió, hangfalakkal. Az elnök is a bútorzattal kezdi: — Legszívesebben dicsekednék velük, mert ebben a szobában néhány éve még csak két lóca és egy kecskelábas asztal volt, s több helyiség nem is volt. De már-már ott tartok, hogy inkább véde­kezésre szorulok miattuk. No nem a tag­ság előtt... Papírokat vesz elő, iratokat, a téesz nem éppen dicsőségteljes történelmének az okmányait. Tíz éve alakult ötszáz taggal, fejen­ként ezer forintra rúgó összvagyonnal. A közös tulajdont négyszáz hold silány minőségű föld jelentette. Az ilyen adott­ságokkal induló téesz természetesen nem kerülhette el a sorsát: 1964-ben 70 ezer forint veszteséggel zárta az évet. A parasztok jövedelme éppen hogy a lét­minimumot elérte. Így idézi fel a szűk esztendőket a köz­ségi tanács által elfogadott beszámoló: „Nadrágszíjparcellák, rosszul művelt földek, többségében egy lóval erőlködő, szántogató parasztemberek; április táján még sok-sok levágatlan kukoricaszár, so­vány és vigasztalan termés." — Négy éve kerültem ide — em­lékezik vissza az elnök. — Elkesere­dett emberek fogadtak. Megköpködtek mint idegent. Rádöbbentettek, hogy szinte lehetetlen feladatot szabtak ki rám. A feletteseim legnagyobb mértékű bizalmának jeleként értékelhettem, hogy éppen rám osztották ki. Csakis ezért nem menekültem el innen mindjárt az első héten. Házilag bütykölt automaták A kertben — homokos, dülőszerű ut­ca vezet ide , kukoricát termesztenek. A ház nemrég épült, a falak még vako­latlanok. Az utcáról közepes nagyságú családi háznak tűnik. Odabent gépkat­togás, üzemi zaj. Az egyik forgácsoló műhelyben vagyunk. A bejárat mellett két szovjet gyártmányú esztergapad áll. A SZIM kőbányai gyárának a gépei. Gépalkatrészeket esztergálnak rajta a téesz alkalmazottai. Kőbányán esztergá­lyos híján állna a gép. A gyár pontosan annyit fizet egy-egy darabért, mint amennyibe neki kerülne. A téesz lénye­gesen kisebb önköltséggel működteti a gépet — ez az üzlet forrása. Odébb három automata ontja magából a sárgaréz anyákat és tőcsavarokat. A megrendelő a Csepel Autógyár. A gyár teljes igényét a Petőfi Téesz elégíti ki. Legújabban határozott bátorítást kapott Csepelről, hogy bővítse a kapacitást. A három automata Vukov Miklós ma­gántulajdona. A téesz is csak bérlő. — Honnan szerezte a gépeket? — A két vejemmel bütyköltük, össze — válaszolja. — De tizedes pontosság­gal dolgoznak, s pontosan ennyi kell. Még nem volt minőségi kifogás. — Kinek az elgndolása alapján épí­tették meg a gépeket? — Részben koppintottuk, részben sa­ját ötlet alapján. A főbb alkatrészeket a téeszen keresztül vettük, a többit hoz­zá csinál­tuk. — Mennyit kap a téesztől a géphasz­nálatért? — A három automatáért és a négy ki­szolgáló gépért összesen havi 3300-at ka­pok. Ami — mivel Vukov Miklós a forgá­csoló részleg vezetőjeként is alkalmazás­ban áll a téesznél — nem rossz üzlet. A téesznek a legkevésbé nem. De a jelek szerint a Csepel Autógyárnak sem. Hi­szen egyelőre — a biztatás erre utal — nem kívánja önmaga megoldani az el­látást. A pénz az utcán hever? Takács László tizenöt éve téeszelnök. Diplomás mezőgazdász. Él-hal a gazda­ságért. Szüntelenül képezi magát. — Miért az ipari tevékenységet eről­teti? — Bolond az, aki nem veszi észre, hogy a pénz az utcán hever. Tavaly év elején alapítottuk az építőipari vállala­tot két téesszel közösen, de az alaptőke négyötödét mi adtuk. Azóta már kétsze­resen behozta a nyereség a befektetett tőkét. Ebből a földből nem lehetett meg­élni. Márpedig az embereknek élniük kell. S ezt a földet, hogy hozzon is va­lamit, csakis a legmodernebb, tehát a legdrágább, sok befektetést igénylő el­járásokkal,kell megművelni. Az ipar ad­ja hozzá a pénzt. Határszemlére invitál. A látottak a sza­vait igazolják. A négyszáz hold azóta két és félszeresére növekedett, öt éve a kalászosok átlagtermése 2,7 ~(!) mázsa volt holdanként. Tavaly ugyanez 13 má­zsa. A técez kukoricájában szépen fej­lett, ember magasságú növények, töven­ként két-három vaskos csövet érlelve. — Ez a tábla nem látott kapát — fűzi a látottakhoz Menyhárd János párttitkár — vegyszerrel irtjuk a gyomot s az a szántás, amit odébb lát, félméteres mély­ségű. Erre egy nagy gazdaság is büszke lehet. A büszkeséget alátámasztja az első díj is, amit a téesz a járási termelési ver­senyben elért. — Ez a jövőnk: a kukorica és a lu­cerna — kacsint az elnök — A kormány meghirdette a­­ sertésprogramot. Ahhoz, ugyebár abrak is kell. Jövőre tizenöt­­millióért megépítjük a takarmánykeverő üzemet. Jól hallotta, tizenötmillióért. Hét és fél milliót ebből azonnal az asz­talra teszünk... Japán módszer szerint Négyszáz termelőszövetkezeti tagot számlál a Petőfi, továbbá négyszáz al­kalmazottat. Az építőipari vállalat nyolc­száz embere külön ügy. A téesz csak az igazgató­tanács útján (ennek feje a téesz elnöke) gyakorolja a felügyeletet. Kinevezett igazgató irányítja a napi munkát, a legnagyobb önállósággal. A legérdekesebb és a legellentmondá­sosabb is egyben a tagok és az alkalma­zottak viszonya. Ismeretes, a téesz leg­főbb szerve a közgyűlés, az elnök is en­nek tartozik beszámolással. A közgyűlés pedig a tagok gyülekezete. Csakhogy itt a tagok státusa egészen különleges. A négyszáz főnyi tagságból ugyanis csak negyven dolgozik. A magyarázat: a férfi­tagok átlagéletkora 65 év. Százharminc a nyugdíjas. Havi háromszáz forintot az SZTK folyósít számukra, további há­romszázat — az év eleje óta — a téesz. Az utóbbi juttatásról például a közgyű­lés döntött. Az a testület, amely — bár a tulajdonosokat —, de nem a munkát végzőket képviseli. — Ki végzi a munkát a földeken? — Teljesen gépesítettünk minden mű­veletet. Tíz Zeter, három darab lánc­talpas traktor, négy teherautó, kombáj­nok, egyéb munkagépek végzik a mun­kát. — De hát valaki csak vezeti, karban­tartja a gépeket? — Azok mind alkalmazottak. — És miből él a további 230 tag? — Egyrészt mindnek van 2-­-10 hold­­nyi háztájija. Másrészt bedolgozóként foglalkoztatjuk őket a melléküzemágak­ban. Japán módszer szerint... A riport elején előre bocsátottuk: fur­csaságokkal, ellentmondásokkal fog ta­lálkozni az olvasó. A sornak még nincs vége... (Következik: Öltözők, fegyelmik és nagyipari tanulságok) Hahn Péter ­ •­­Jászberény: város és tájközpont Jászberény a felszabadulás előtt me­zőgazdasági jellegű város volt, ma az országban és a nagyvilágban is jól is­mert hűtőgépgyára és aprítógépgyára ré­vén jelentős ipari várossá fejlődött. A lakosság száma közel harmincezer, öt­venhárom százalékuk az iparban, tizen­nyolc százalékuk a mezőgazdaságban dolgozik. Mintegy harmincezren élnek Jászbe­rényben, de a város még további hét­ezer környékbeli ember életére van ki­hatással. Ez a várospolitikában, terve­zésben irányító és meghatározó. A város már eddig is ellátott tájközponti fel­adatokat, de most augusztus 24-én a Szolnok megyei Tanács végrehajtó bi­zottsági ülésén határozatban is megfo­galmazódott Jászberény tájközponti jel­lege és fontossága. A tervek és a megvalósult eredmé­nyek közötti eltérést korábban az okozta, hogy az előző városvezetés túlzott, a le­hetőségek feletti elképzeléseket épített be a fejlesztési programba. A tervek összehangolatlansága, az illúziók azzal a következménnyel jártak, hogy Jászbe­rény elmaradt a városi rang követelte fejlődéstől. Számos lakás épült, de a kommunális beruházások elmaradtak, így például Jászberény új lakóházaiban az első és a felsőbb emeleteken egyálta­lán nincs víz. Nincs szennyvízcsatorna sem, járda sem épült a szükség szerint. A városi tanács a megyei tanáccsal egyetértésben most arra törekszik, hogy a városi jelleg és a tájközpont követel­ményei megteremtődjenek. A vízellátás mielőbbi megoldása érde­kében már alapozzák azt a toronyházat, amelynek felső két emeletén lesz a víz­tároló. A lakásépítési program tovább folytatódik. Az idén huszonkettőt már átadtak, s még huszonkét lakás készül el. A tanács igyekszik megszüntetni a telekhiányt, amely már olyan mérvű volt, hogy Jászberényben drágább volt a telek ára, mint Budapesten. Tavasszal kezdik meg egy kétszázezer üzemórás AFIT-szerviz építését. A szol­gáltatások további bővítése érdekében Patyolat-szalont, GELKA-szerviz létesí­tését tervezik, a kereskedelmi és ven­­déglá­tóipari ellátás megjavítása érdeké­ben a Lehel-szálló és étterem teljes re­konstrukcióját végzik el. Az épületet na­gyobb részében most a Lehel Művelő­dési Központ foglalja el. A távlati ter­vek szerint új művelődési központ épül, s a város sportéletének fellendítésére sportcsarnokot létesítenek. A. L. Textilgyári akció A fiatal törzsgárdáért Egyre több vállalatnál keresik a törzs­­gárdatagok megbecsülésének, a fiatal szakemberek megtartásának,­ a leendő törzsgárda kialakításának leghatásosabb módszerét. A Pamutnyomóipari Vállalatnál az öt évre szóló kollektív szerződés mellett el­készült a törzsgárdaszabályzat is, amely rögzíti a törzsgárdatagság feltételeit és az elismerési fokozatokat. A PANYOVA nyolc gyárában és két telephelyén törzs­­gárdabizottságok alakultak, melyeknek többek között az a feladatuk, hogy a nagyvállalati törzsgárdaszabályzat ér­vényre juttatásával felkeltsék a fiatal szakemberekben is a munkahelyhez va­ló ragaszkodást. A Kelenföldi Textilgyárban Máté Jenő termelési felelőst a bizottság megalaku­lásának előzményeiről kérdeztük. — Az utóbbi három-négy évben igen nagy arányokat öltött nálunk is a fluk­tuáció — mondotta. — Vállalati szinten ez több ezer munkás állandó hiányát je­lenti. Itt, a Kelenföldi Textilgyárban a tavalyi esztendő első fél éve óta a fono­dában mintegy nyolcvan, a szövödében több mint száz, s az általános üzemben is csaknem harminc fővel csökkent a dolgozók száma. Igaz, gyárunk személyi állománya az utóbbi időben erőteljesen megfiatalodott, de sajnos, éppen az ifjú korosztály a „mozgékony”. S mivel leg­többször a munkába már jól belejött, végzett ipari tanulók állnak egy házzal tovább, a helyükre kerülő gyakorlatlan fiatalok munkája sem tudja pótolni a távozók okozta veszteséget. — Mi az elvándorlás oka? — Elsősorban a három műszak hátrá­nyai, a közlekedési nehézségek, s a mun­ka nehéz fizikai jellege. Hiszen csak ter­mékeinket tekintve tartozunk a könnyű­iparhoz. A gyár vezetősége éppen ezért nagy súlyt helyez a munkakörülmények javítására, hogy ezzel is vonzóbbá tegye a fiatal szakemberek számára munka­helyüket. A szövődéi rekonstrukció so­rán például egy teljesen új, modern, 856 gépes automata szövődéi berendezéssel cseréltük fel a régi gépeket. Külön lég­mosó berendezés gondoskodik a megfe­lelő klímáról, kétségkívül könnyebb itt már a munka, mint korábban. A szövő­dé után folyamatosan korszerűsítjük a fonodát­, orsó nélküli, magas fordulat­­számú, nagy hatékonyságú gépeket állí­tunk be a maiak helyére. Ezeken kívül óvoda, bölcsőde, leányotthon, iparitanu­­ló-otthon, sportlétesítmények, balatoni üdülők és évi 750 forintos textilvásár­lási utalvány áll a dolgozók rendelke­zésére.­­ Annál is inkább érdeke a gyárnak a fiatal szakemberek megtartása, mert a fonó-szövő ipari tanulók kiképzése a két év alatt egyénenként 25—30 ezer fo­rintunkba kerül — veszi át a szót Ritter György, a munkaügyi osztály vezetője, a törzsgárda bizottság tagja. — De bízunk benne, hogy a hűségjutalom, a jutalom­szabadság, a felmondási védettség, és a törzsgárdatagságnak kijáró egyéb ked­vezmények a fiatal korosztályt is egyre inkább maradásra ösztönzik. A fiatal törzsgárdatagság kialakításá­ra törekszik a gyár KISZ-alapszervezete is, a rendszeresen meghirdetett szakmai versenyekkel és tanfolyamokkal, ame­lyek jó eszközei a munka és a gyár meg­szerettetésének. Mint az előzetes felmérésből kiderül, a gyár dolgozóinak hetven százaléka öt évnél hosszabb ideje áll itt alkalmazás­ban, tehát joguk van a törzsgárdatag cím elnyerésére. A textilgyári akció irá­nyítói az arány további javítására tö­rekednek. H. V. A. Jubileumra készülnek Tatabányán Nevezetes évfordulót ünnepelnek eb­ben az évben a tatabányai szénmedence dolgozói. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1896 de­cemberében gördült felszínre az első csil­le­szén. Ettől az időtől kezdve vált is­mertté a Gerecse lábánál elterülő nagy kiterjedésű barnaszénmedence kis te­lepülése, Tatabánya. A felszabadulásig meg-megtorpanó fejlődés, gazdasági meg­rázkódtatások, bérharcok, sztrájkok jel­lemezték a bányavidék életét. Töretlen fejlődésnek a felszabadulás után indult Tatabánya. Az első bánya megnyitása óta, a há­romnegyed évszázad alatt 140 millió ton­na szenet küldtek felszínre az aknákból. Ez a roppant mennyiségű tüzelőanyag vagonokba rakva három és félszer érné körül a földet. A bányászok a legmaga­sabb termelési szintet 1963-ban érték el; ebben az esztendőben 3,42 millió tonna szenet fejtettek. A hagyományos munkaeszközök folya­matosan kiszorultak a bányákból, s ma már korszerű gépek serege segíti a tata­bányai bányászok munkáját. Ebben az évben a lerobbantott szénnek már több mint 60 százalékát gépekkel rakják fel a szállítószalagokra. Fordulatot hozott a koncentrált, tömegtermelő munkahe­lyek kialakítása is. Fokozatosan csökken­tették a kis teljesítményű kamrafejtések számát és több gépesített tömegtermelő frontfejtést nyitottak. A koncentrált frontfejtésekben kevesebb munkaműve­lettel magasabb teljesítményt érhetnek el a bányászok. Az idén az összes szén­­termelés 76 százalékát már ilyen tömeg­­termelő munkahelyekről nyerik Tatabá­nyán. A negyedik ötéves terv időszakában változatlanul igényt tart a népgazdaság a jó minőségű tatabányai szénre. Az új tervidőszakban évenként 2,9—3 millió tonna szenet kell kitermelni a tatabányai bányákból. Ehhez új aknák nyitására, új szénterület bekapcsolására is szükség van. A Tatabánya közelében fekvő nagy­egyházi—csordakúti medencében még sok millió tonnás érintetlen széntelepek rej­tőznek, s a tervek szerint a következő években erre a területre terjeszti ki te­vékenységét a Tatabányai Szénbányák Vállalat.

Next