Magyar Hírlap, 1971. december (4. évfolyam, 334-363. szám)

1971-12-01 / 334. szám

4 1971. DECEMBERI, SZERDA NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL SLOWO POWSZECHNE­gyei lap kommentálja Pekingnek az ENSZ-ben elfoglalt magatartását. A lap emlékeztet a kínai küldött első felszólalásaira, amelyben azt a tézist han­goztatta, hogy van „két szuperhatalom”, amelyek állítólag szolidárisak egymással, és azonos mértékben felelősek a világ minden szerencsétlenségéért. „Kína erre a tézisre támaszkodva, valójában meg akarja teremteni az egymással harcoló három szuperhatalom rendszerét és ugró­deszkának akarja felhasználni a harmadik világot, hogy általa érje el a szuperhata­lom rangját.” E taktika feltétlenül maga után vonja a megállapítást: Kína mind politikai, mind gazdasági okoknál fogva nem ké­szült fel arra, hogy részt vegyen az ENSZ tevékenységében, és a vezetésben bekö­vetkezett súlyos megrázkódtatások — amelyek időben egybeestek az ENSZ fó­rumán elhangzott kínai felszólalással —, még inkább rontják kiindulóhelyzetét. Mivel pedig e pillanatban nem képes ki­dolgozni egy ígéretes, pozitív politikai irányvonalat, jobbnak látja, ha az ENSZ- ben „lebocsátja a bambuszfüggönyt”. Már­is megállapítható, hogy Kína ideológiai jelszóként és a belső nyugtalanság leve­zetésének eszközeként fenntartja a szov­jetellenes irányvonalat. Az ENSZ által bővül a Szovjetunió ellen folytatott harc arénája, és ebben az arénában az Egye­sült Államok inkább csak­ edző partnerré, vagy díszítő elemmé válik. Világosan ki kell mondani, hogy a legutóbbi megnyil­vánulások fényében minden jelentőségét elveszti Pekingnek az a deklarációja, amely szerint állítólag korlátozni akarja az ideológiai vitákat, és az államközi kap­csolatok rendezésére törekszik. Az események ilyen alakulása csak azoknak a külső és belső erőknek a kezé­re játszik, akik mind India, mind Pakisz­tán kárára saját önző céljaikat követik. A Szovjetunió aggodalommal figyeli a Hindusztán-félszigeten növekvő feszült­séget. A szovjet emberek remélik, hogy a bonyodalmakat, mindenekelőtt a kelet-pa­kisztáni kérdést békésen rendezik. ZYCIC WARZAWY többi között ezeket írja: A Palesztinai ellenállási mozgalom széthullóban van. Elvesztette bázisát, fegyverzetének nagy részét, pénzügyi esz­közeit. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy tagjai elkeseredésük hatása alatt cselekszenek. Teli meggyilkolása a kétség­­beesés bizonyítéka. Nem javít a paleszti­­naiak helyzetén, s nem hoz számukra semmi hasznot. Csupán arról tanúskodik, hogy a gerillamozgalom, bár illegalitásba kényszerült, mégis tovább létezik, és tag­jai sorában mindenre elszánt emberek vannak. Nem szabad elfelejteni, hogy a Palesz­tinai gerillák érzékeny vereséget szenved­tek ugyan, de az ügy, amelyért harcolnak, megoldatlan. „Vaszfi Teli M a ma léi A­l­­kult válsághelyzet azoknak az ez év már­ciusában lejátszódott tragikus események­nek a következménye, amikor a pakisz­táni hatóságok fegyverrel nyomták el az egységes pakisztáni állam keretein belül Kelet-Pakisztán autonómiáját követelő lakosság fellépését” — írja a szovjet had­sereg lapjának szemleírója. A két hadsereg szembenállása az ál­landó határ menti összetűzések közepette igen nagy veszélyeket hordoz magában. A határincidensek bármelyike minden pil­lanatban hatalmas fegyveres erőket hoz­hat mozgásba, és romboló konfliktussá válhat. A tények azt bizonyítják, hogy a pakisztáni hatóságok a kelet-pakisztáni probléma katonai megoldására számíta­nak, ez pedig feszült légkört teremt In­dia és Pakisztán határain, fenyegeti a tér­ség békéjét. A KERESZTÉNYSÉG mélységesen meggyökerezett a spanyol nép vallásos hajlamában. A niceai zsinat óta a vallás szüntelenül kapcsolatban volt a spanyol közélettel. A vallási kérdések nem hiá­nyoztak a jelenkori nagy nemzeti válsá­gokból sem, az 1808-as függetlenségi há­borútól az 1936-os polgárháborúig, ame­lyet a spanyol püspöki kar közös levele keresztes hadjáratnak nevezett. A fenti mondatokat egy félhivatalos spa­nyol kiadványból vettem, annak illusztrá­lására, hogy a vallás és az egyház Spa­nyolország egész történetében elsőrendű fontosságú kérdés volt, és ma is az. Az az utalás, amely szerint a püspökök ke­resztes hadjáratnak minősítették a pol­gárháborút, világosan jelzi azt is, hogy melyik oldalon állt az egyház. Harminc­öt év spanyolországi és külföldi esemé­nyei, a világban és a világegyházban végbement változások azonban nem múl­tak el nyomtalanul a spanyol klérus fö­lött sem. Ennek bizonyítására elegendő fellapozni az újságokat, amelyek mosta­nában is nagy terjedelemben foglalkoz­nak egyházi és vallási témákkal. Epizó­dok fölsorolása helyett csak emlékeztetni szeretném az olvasót azokra a hírekre, amelyek a baszk nacionalistákkal vagy más ellenálló csoportokkal rokonszenvező papok bíróság elé állításáról, elítéléséről számoltak be. Ezek a szórványos, de mindenképpen tendenciát jelző Hírek már éreztették, hogy valami változott a spanyol egyházon belül. Ezeknek a jeleknek a leghatározot­tabb — és nemzetközi föltűnést keltő — megerősítésére az idén szeptemberben adódott alkalom. A szeptember 13-tól 13-ig tartott orszá­gos tanácskozás, amely a püspökök és papok együttes konferenciája volt, úgy­szólván forradalmi változásokról tanús­kodott. A Cuadernos para el Diálogo cí­mű ellenzéki folyóirat (amelynek munka­társai és szerkesztői között baloldali ka­tolikusok is vannak) Egy történelmi gyű­lés című szerkesztőségi cikkében megál­lapította, hogy a tanácskozás Spanyolor­szág modern történetének egyik kulcs­­fontosságú momentuma volt. Aki részt vett a konferencián, megállapíthatta, hogy véget ért a kastély-egyházak, a katona­papok, a feudális urak, a kiközösítő nyilat­kozatok korszaka — írta a Cuadernos szerkesztősége, majd részletesen elemez­te azokat az állásfoglalásokat, amelyek indokolják a „történelmi” jelzőt. Az egyház nyilvánvalóvá tette, hogy a jogi rendezésnek, amely szabályozza az állammal fenntartott kapcsolatait, meg kell őriznie mindkettő autonómiáját és függetlenségét. Nem az egyház küldetése, hogy meghatározott politikai opciót tá­mogasson, még kevésbé, hogy hallgató­lagos vagy kifejezett támogatásával szen­tesítsen egy rendszert. Ezzel kapcsolat­ban túlnyomó többséget alkotnak azok, akik a tanácskozást megelőző közvéle­mény-kutatás alkalmával kifejezésre jut­tatták, hogy nem értenek egyet a spa­nyol egyház korábbi szociális és politikai magatartásával. A válaszadók 61,6 száza­léka ellenzi a jelenlegi helyzetet, szem­ben a 11,7 százaléknyi helyeslővel. Ez vi­lágosan megnyilvánult abban a követe­lésben, hogy ne keveredjék össze az ál­lami és az egyházi hatalmat gyakorlók személye. Ebből az igényből született a püspökök és papok konferenciájának az a döntése, hogy az egyház képviselői ne legyenek tagjai a parlamentnek és a ko­ronatanácsnak, szüntessék meg vagy mó­dosítsák a hivatalos intézményeknél — különösen a szakszervezetekben — levő lelkészségeket vagy vallási ülnökségeket, és a lelkészek ne legyenek tagjai a ka­tonai hierarchiának. A világi­­és az egyházi hata­lom közti összefonódás megszüntetésé­nek óhaja nyilvánult meg abban a ja­vaslatban is, amely indítványozta, hogy kérjenek bocsánatot, amiért a papok „nem mindig tudtak a testvérek közötti hábo­rútól megosztott népünkön belül a kibé­külés igazi szolgálói lenni”. Nyilvánva­­ l___|-------- ■­ lóan nem a háború tényének világos el­ítélése ez — jegyzi meg a Cuadernos szerkesztőségi cikke —, hanem a bűnbá­nat amiatt a nem mindig keresztényi ma­gatartás miatt, amelyet a papok néme­lyike tanúsíthatott. Ennek a politikai színezetű lelkiisme­­ret-vizsgálatnak egyik egyházügyi aspek­tusa az a kívánság, hogy szűnjék meg a katolikus vallás államvallás-jellege. A függetlenség jegyében született az az ál­lásfoglalás is, amely — a XXIII. János pápa által kibocsátott „Pacem in terris” enciklika és a zsinat szellemében — le­szögezi, hogy jogilag el kell ismerni és meg kell valósítani az emberi jogokat. A püspökök és papok konferenciája ezzel kapcsolatban állást foglal például az em­beri egyéniség teljes megvalósítása, ki­teljesítése mellett; szükségesnek tartja a valódi szólásszabadságot és a szabad szakszervezeti és politikai szervezkedés jogát; sürgeti, hogy minden állampolgár felelősséggel részt vehessen a közügyek intézésében és ellenőrzésében; a munka­­lehetőségek kielégítő biztosítását kívánja oly módon, hogy elkerülhető legyen a nyílt vagy álcázott sztrájk és a kiván­dorlás; azt kívánja, hogy tartsák tiszte­letben az etnikai kisebbségek törvényes jogait és Spanyolország különböző né­peinek kulturális sajátosságait, szüksé­gesnek tartja az ember fizikai integrálá­sát, hogy védelmet biztosítsanak neki a testi vagy lelki kínzás ellen. HA VALAKI eddig kételkedett volna abban, hogy a papság állásfoglalása akár politikai programnak is tekinthető, most félreérthetetlen bizonyítékot kap. A­­ta­nácskozás ugyanis megállapította, hogy az e­m­beri jogok hiányos elismerésének és m­ivalósításának egyik oka „a kapi­talista típusú materialista rendszer”, amely a spanyol társadalomban uralko­dik. (A materializmus itt nem az anyag­elvű gondolkodást, hanem az anyagias szellemet jelenti.) Ez a részletes ismertetés talán világos­sá teszi, hogy a spanyol egyház is a jö­vőbe tekint, és­ annak fényénél vizsgálja felül saját múltját és a társadalom jele­nét. A világi hatalom pedig megértette, hogy ez nyílt kihívás, még akkor is, ha egyes esetekben a rendszer túlélésének szándéka motiválhatja az állásfoglaláso­kat. A madridi tanácskozás aggodalmat keltett a politikusok és a legkonzervatí­vabb egyházi vezetők körében. Ennek bi­zonyítására két esetet említek meg. Az egyik az igazságügyi államtitkár nemré­gi előadása volt, amelyet egy ügyvédi ka­mara vendégeként tartott Egyház, politi­ka és a laikusok jogai címmel. Miután kijelentette, hogy „az igazságtalanságok orvoslásának nemes vágyát forradalmi és marxista szellem fertőzte meg”, ezt mon­dotta: „Ha az egyházi hierarchia igazság­talanságokat és tökéletlenségeket tár fel, és sohasem dicséri a kormányzókat, ak­kor ebből az ellenzék húz hasznot, mi­közben a hierarchia politizálódik és el­veszti függetlenségét." A másik eset pedig azt jelzi, hogy az egyházi vezetésen belül továbbra is van­nak hívei a rendszernek. Jóllehet a pap­ság úgy határozott, hogy jobb, ha egyházi személyek nem vesznek részt a parla­ment és a koronatanács munkájában. Franco generalisszimusz három főpapot nevezett ki a Cortes tagjai közé. Ezek egyike monsenor Cantero Cuadrado za­­ragozai érsek, aki mind a Cortes, mind a koronatanács tagja, és nem óhajt le­mondani e világi tisztségekről. Ezt lé­nyegében avval indokolta, hogy a püspö­kök és papok tanácskozásának döntései nem kötelező érvényűek, másfelől lemon­dása elemi hálátlanság lenne az államfő iránt, aki oly sok szolgálatot tett az anya­­szentegyháznak harmincöt éve tartó meg­bízatása idején... Ma még az ilyen vélemények is a spa­nyol egyház valóságának részei, de a többség nézeteit — és a jövőt — a mad­ridi tanácskozás okmányai fejezik ki. Todero Frigyes "■ "■ . A spanyol egyház lelkiismerete a Mrtunjii Sr­.­ cikkében az angol konzervatív lap üd­vözli Brandt kancellár és Pompidou el­nök december első napjaira kitűzött ta­lálkozóját. Helyesli, hogy Brandt a ja­nuárban amúgy is esedékes találkozó előtt tárgyalni kíván Pompidouval és megnyugtatónak tartja, hogy kezdetben mutatott riasztó­­­közönye ellenére Pom­pidou végül igent mondott. A találkozó a Tizek csoportjának pénzügyi kérdések­kel foglalkozó ülését követi, és feltéte­lezhető, hogy ezen az ülésen elősegítik a később Franciaország és az NSZK által elérhető megegyezést... Brandt kormá­nya fenn akarja tartani és erősíteni akar­ja szövetségét Amerikával a NATO-ban. A gaulle-ista függetlenségi álláspont, amely némileg még érezhető Pompidou­­nál, sose talált támogatásra Bonnban. Az európai pénzügyi zűrzavar, különösen a franciák elzárkózása a frank hivatalos ár­folyamának megváltoztatásától; olyan té­ny­ező, amely elidegeníti Amerikát, s ugyan­ilyen hatású Párizsnak a Közös Piac ke­reskedelmi kérdéseit illető álláspontja is. Az angol lap azt ajánlja Párizsnak, hogy kövesse Bonn előzékeny magatartását az Egyesült Államokkal szemben. / \ Irán katonai akciója a Perzsa-öbölben (Reuter) Kedden hajnalban iráni csa­patok szállták meg a Perzsa-öböl három kis szigetét, Abu Muszát, a Tomb I-et és a Tomb I II-t. Az előbbire Sharjah emirátus, az utób­bi kettőre Ras Al Khaimah emirátus tartott igényt. A sharjahi emír bejelentése szerint Abu Musza megszállása a két ország közötti megállapodás alapján történt. A kis sziget lakosai jogilag továbbra is az emirátus fennhatósága alá tartoznak, míg a „katonai védelmet” Irán fogja bizto­sítani. Az iráni Medzsliszben (parlament) a képviselők perceken keresztül ünnepelték a bejelentést, amelyet a szigetek meg­szállásáról Hoveida miniszterelnök tett. Hoveida szerint az akció erőszakmente­sen zajlott le. Ennek ellentmond a Ras Al Khaimah-i kormánynak az a közlése, hogy a Tomb-szigetek egyikén tartózko­dó hat rendőr közül kettő iráni golyók­tól esett el kedden hajnalban, minthogy a megszállást az iráni haditengerészet ágyúi „vezették be”. A szigetek sorsáról hosszabb ideje foly­tak megegyezés nélküli tárgyalások a „katonai jelenlétét” ez év végén felszá­molni készülő Nagy-Britannia, Ras Ai, Khaimah és Irán között. Az érylek£lt államnak tekintett Irak kezdettől fogva ellenezte Irán katonai fennhatóságának mindenfajta kiterjesztését a Perzsa­­(Arab-) öbölben. Az AP hírügynökség megjegyzi, hogy habár a Tömb-szigetek és Abu Musza területüket tekintve igen kicsinyek, stra­tégiai jelentőségük nagy. A Perzsa-öböl bejáratánál, a közel 100 kilométer széles Hormuzi-szorosban fekszenek, ott, ahol a világ olajtermelésének a fele áramlik keresztül. Ras Al Khaimah táviratban kérte fel a brit kormányt arra, hogy gyakoroljon nyomást Teheránra az iráni csapatok visszavonása végett. (Ras Al Khaimah igényt tart a Tömb-szigetekre.) Brit részr­ől sem a táviratra nem vá­laszoltak, sem állást nem foglaltak a kedd hajnali iráni akció ügyében. Irak hivatalosan is tiltakozott amiatt, hogy Irán kedden megszállta a Perzsa­­öböl három szigetét. Szaid Abdel-Baki külügyminiszter „agressziónak” minősí­tette Irán katonai akcióját, és azt állí­totta, hogy az angol kormány „nem tett eleget az öböl emirátusaival kötött meg­állapodásokból rá háruló kötelezettségei­nek”, és beleegyezett a három sziget iráni megszállásába. _ \ (AFP) Az ENSZ jól értesült körei ked­den megerősítették, Jahja Khan pakisz­táni elnök U Thant ENSZ-főtitkárhoz in­tézett legutóbbi levelében azt kérte, hogy helyezzenek el ENSZ-megfigy­előket az India és Kelet-Pakisztán közötti határon. A világszervezet főtitkára most két le­hetőség között választhat — írja az AFP. Tájékoztathatja a Biztonsági Tanács el­nökét és rábízza, hogy — ha célszerűnek tartja — a BT tagjai véleményének ki­kérése után összehívja a tanácsot, vagy pedig ő maga hívja azt össze. Giri indiai köztársasági elnök kedden közzétett nyilatkozatában figyelmeztette Pakisztánt, hogy India tovább nem tűr­heti közel tízmillió kelet-pakisztáni me­nekült jelenlétét területén. Sürgette, a menekülteknek tegyék lehetővé, hogy „mielőbb tisztességesen és épségben” visz­­szatérhessenek hazájukba. Indira Gandhi indiai miniszterelnök­asszony a parlament felsőházának keddi ülésén az indiai szubkontinens békéje biz­tosításának feltételeként azt sürgette, hogy a pakisztáni központi kormány von­ja vissza csapatait kelet-pakisztánból. A nyugat-pakisztáni csapatok jelenléte _ rt ___ kelet-pakisztánban — mondotta­­— veszé­lyezteti biztonságunkat. Nem tűrhetjük tétlenül, hogy országunk tőszomszédságá­ban kiirtsanak egy népet. Indira Gandhi megfogalmazása szerint a pakisztáni csa­patok kivonása kelet-pakisztánból „békés gesztus” lenne a pakisztáni kormány ré­széről. Gandhi asszony beszédében ismételten elutasította, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozzék a válsággal. Véle­ménye szerint minden ilyen kísérlet „a reális helyzet összekuszálását” célozza. A PTI indiai hírügynökség és a pakisz­táni katonai szóvivők jelentéseiből kitű­nik, hogy tovább folytatódnak a súlyos harcok az indiai—pakisztáni határmenti övezetekben, elsősorban Kelet-Pakisztán területén. A pakisztáni hivatalos körök azzal vádolják az indiai csapatokat, hogy „kelet-pakisztáni területeket foglaltak el” és erre való hivatkozással hétfőn mozgó­sították a pakisztáni légierő tartalékosait. Az indiai nyilatkozatokból viszont az de­rül ki, hogy az indiai csapatok csupán a kelet-pakisztáni határ mentén elhelyezett tüzérségi ütegek megsemmisítésére kap­tak utasítást, semmiféle „hódító szándé­kuk” nincsen. \ n /­i ^ fVl CA­L Pakisztán ENSZ-megfigyelők kiküldését kéri

Next