Magyar Hírlap, 1972. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1972-01-02 / 2. szám

JyGYflR HiflUSP • SPORT • SPORT ® SPORT ¦ SPORT • SPORT ® SPORT • SPORT • MeGYÜK HiiUfflP Tudomány a sport szolgálatában Vészjelek az edzés alatt - Gép választja a tartalékot — Elemzés optikával A kiemelkedő sportteljesítmények meg­születése ma már rengeteg tényező együt­tes hatásának az eredménye. Néhány év­tizeddel ezelőtt ehhez nem kellett más, csak egy nagyszerű képességű sportoló, aki átlagon felüli tehetséggel és szorga­lommal űzte sportágát. Később a nagy­szerű képességek kifejtésében a sportoló segítségére sietett az edző és a gyúró, majd később a sportorvos és a pszicholó­gus, napjainkban pedig már a tudomá­nyos kutatás, a tudományszervezés, a tu­dományos prognóziskészítés, a programo­zó igénybevétele nélkül kevés sportágban lehet átlagon felüli eredményt elérni. Ma már szerte a világon, Lipcsétől Tokióig, és Moszkvától Daliasig szünet nélkül dol­goznak a sporttudományos kutatók, edzők és más szakemberek a legeredményesebb edzési módszerek és ,a legeszményibb technikák kidolgozásán, mégpedig a kor­szerű tudomány vívmányainak a felhasz­nálásával. Az ötvenes évek végén a ratzeburgi nyolcas váratlanul megelőzte a világ leg­jobb evezőseit, s egymás után nyerte az olimpiai és világbajnoki aranyérmeket. Akikor ezt a sikert elsősorban Adamnak, a nyolcas világhírű edzőjének tulajdoní­tották. Ez jórészt igaz is volt, de csak sokkal később derült ki, hogy Adam — megelőzve korát — már akkor alkalmaz­ta azt a tudományos módszert, amelyet ma már a számítógépek igénybevételével mindennaposnak mondhatunk a sport te­rületén is. A nyolcas mindegyik tagját egy szkiffbe ültette, és pontosan felje­gyezte mindegyik evezősének jellemző adatait, így szívműködését, vilálkapaci­­tását, csapásainak számát, evezőstechni­káját stb. Napjainkban ezeket az adato­kat természetesen már betáplálják a szá­mítógépbe, és a gép pillanatok alatt szol­gáltatja a kívánt eredményt. Az NSZK- ban például, ha most a legjobb nyolcas­ból valamilyen ok miatt kiesik egy eve­zős, azonnal megnézik az evezősök szá­mítógépkártyáját, és haladéktalanul a ha­jóba ültetik a számítógép tanúsága sze­rint legmegfelelőbb tartalékot. De nemcsak az evezősöknél alkalmaz­zák ezt a módszert, hanem más sport­ágakban is. Például a Szovjetunióban Szapeja, a kitűnő vágtázó egy motorke­rékpár mellett futott. A futóra egy kis elektronikus készüléket erősítettek, amely továbbította az atléta szívműködését és izommozgását a motorkerékpáron elhe­lyezett rádióvevőhöz. Vagy Vlagyimir Zatyorszki ismert szovjet sporttudomá­nyos kutató a tornászok testtartását ha­sonlította össze optikai úton az eszményi testtartással. A nyugatnémet síversenyzőknek egy miniatűr rádióvevőt helyeztek a fülükbe. Ha a lesiklópálya nehéz szakaszához ér­nek, akkor rádiójelzés útján értesülnek erről. Vagy az­­inzelli gyorskorcsolya­pályán, amikor Giancarlo Gloder, a leg­jobb olasz gyorskorcsolyázó tartotta ed­zéseit, testére egy kis pulzusmérő készü­léket erősítettek fel. A készüléket 120-tól 150-ig terjedő pulzusszámra programoz­ták be. Ha a versenyző ezt a pulzusszá­­mot túllépte, ami nyilvánvalóan káros volt szervezetére, akkor a készülék hal­kan sípoló füttyjelek formájában vész­jelzéseket adott le. Most már a sportcélokra használt szá­mítógépek nemcsak a betáplált adatokat dobják ki a másodpercek törtrésze alatt a kívánt összeállításban, hanem előír­ják az edzés közben követendő legjobb technikai eljárásokat is. Az egyesült álla­mokbeli Indiana állam egyetemén egy kutatócsoport létrehozott egy olyan szá­mítógépet, amely egyidejűleg 12 külön­féle mozgásfolyamatot elemez, így álla­pítják meg nemcsak az atléták, hanem az úszók számára is a legjobb és legered­ményesebb mozgásokat. Ezeket a sporteredményeket tudomá­nyosan segítő gépeket ma már nagyon sok országban az üzemi titkokhoz hason­ló védelemben részesítik, és az iránta túlzottan érdeklődő szakembereket „az élsport kémeinek” tekintik. Irány Madrid, aztán az ismeretlen edzőtábor Vidám hangulatban utazott el a labdarúgó-válogatott A szilveszter éji nagy­körúti kavalkád „utolsó mohikánjai” elsején hajnalban, úgy reggel hat óra felé sehogyan sem ér­tették, mit keres a Népköztársaság úti MLSZ székház bejárata előtt egy sereg jól öltözött, formaruhás fiatalember, né­hány lelkesebb asszony és sok-sok bő­rönd. A trombitáló, szerpentint, konfettit dobáló tömegből aztán egy tinédzser korú fiú (nyilván sportkedvelő) elkiáltotta ma­gát: * — Nézzétek, srácok, hiszen ez a válo­gatott! Még nagyobb kiabálás, még nagyobb trombitálás kezdődött, a magyar labda­rúgó-válogatott tagjai pedig boldogan in­tegettek vissza az őket köszöntőknek, sőt Illovszky Rudolf szövetségi kapitány eré­lyes szavára volt szükség, hogy az idő­közben előgördült autóbuszba felszállja­­nak. A kerekek pörögni kezdtek — irány Ferihegy! Egy üveg pezsgő Juhász Pista dugdosott valamit. Lehe­tetlen volt nem észrevenni, mert olyan titokban csinálta, hogy mindenkinek fel­tűnt! Lopva mutatta, mutatóujját a szá­jára szorítva: — Egy üveg pezsgő! Otthonról zsákmá­nyoltam, lesz nagy öröm a gépen, ha majd előveszem. Most dupla ok is van a koccintásra, hiszen új évet köszöntünk, no meg a napokban fiam született. Le­ventének hívják és az ápolónők szerint úgy rugdalódzik a bölcsőben, mintha az isten is középpályásnak teremtette volna. Az is lesz belőle, ha addig élek is... Az első két okot a koccintásra tehát hamar megismertük, de a java még hát­ra volt. Kérdezzük meg, inkább a játékosokat, hogyan szilveszterezik egy válogatott labdarúgó 1971 utolsó éjszakáján? Cipőt parókáért ? SZŰCS LAJOS: Rendhagyó szilveszter volt a miénk! A tv-műsort néztük, éjfél­kor koccintottunk hármunk egészségére, a válogatott és a Honvéd sikereire, fél egykor pedig már az igazak álmat alud­tak. Reggel elbúcsúztam a kis Csabától, bár a búcsú kissé egyoldalú volt, hiszen ő még mélyen aludt, és közben arra gon­doltam, hogy amire erről a hosszú túrá­ról hazaérkezem, már komoly fiatalember cseperedik ebből a falat gyerekből. JUHÁSZ PÉTER: Hosszú évek óta ez volt az első szilveszter, melyet otthon töl­töttem. Fiatal vagyok, imádom a zenét, szeretek táncolni, nem mondom, jó lett volna egy kis kiruccanás. Aki válogatott, az nem kockáztathat. 11-kor már alud­tam. Az éjfélt se vettem észre .. . ZÁMBÓ SÁNDOR: Feleségemmel néz­tük a tv-t, és szinte rosszul lettem a ne­vetéstől Hofi száma alatt. Arról nem is beszélve, hogy végig vártam Benééket, akik ugyan a rádióműsorban a szereplők között voltak feltüntetve, mégsem kerül­tek képernyőre. Vajon, mi lett velük? Csak nem a tv szerkesztői tértek az utolsó pillanatban jobb belátásra? ... — kér­dezi nevetve, és a címzettek felé kacsint. DUNAI ANTAL nem késik a válasszal. Magam és szereplőtársaim nevében ki­kérem magamnak ezt a hangot! Vedd tu­domásul, hogy igenis lényegesen gyen­gébb lett nélkülünk a műsor. A felvéte­lek, próbák során annyit gyakoroltunk, hogy a végén már azon gondolkoztam, nem kellene-e elcserélnem a futballcipőt a parókáért? Végül úgy döntöttem, hogy maradok a futballpályán ... örülsz, re­mélem? Nem derült ki, hogy Zámbónak erről a visszakoztról mi a véleménye, de az bi­zonyos, hogy a szövetségi kapitány és az Újpesti Dózsa jobban örül egy góllövő csatárnak, mint mondjuk a Tháliában Kazimir egy közepes színésznek ... A lelkes Szalai A Fradi-pályánál robogott az autóbusz, és a zöld-fehér válogatottak nem kis nosztalgiával mutogatták épülő, szépülő sporttelepüket a vetélytársaknak. Szőke Pista megjegyezte: — Ha minden igaz, 1973-ban már itt fogadjuk az ellenfeleket. Aki innen pon­tot rabol majd, az megérdemli! Senki sem vitatkozott vele ... Az AERO-szállónál stoppolt a busz. Az egyik válogatott újonc, Szalai Miklós szállt fel, aki már napok óta a főváros­ban van, nehogy lekésse az indulást. Va­laki odaszólt neki: — Csak aztán majd sokszoros váloga­tott korodban is ilyen lelkes légy. A remek salgótarjáni középpályást is­merve, lelkesedésben nála sohasem lesz hiány, lelkiismeretes, becsületes, nagyon tehetséges játékos, nem véletlenül esett rá Illovszky kapitány választása. Nyilat­kozata is rendkívül szerény, persze, azért bizakodó: — Nagyon jól tudom, hogy beválogatá­­som előlegezett bizalom Rudi bácsi részé­ről. Aki pedig ajándékot kap, annak azt illik megköszönni, példás magatartással, jó játékkal. Remélem, mindkettőből jól vizsgázom majd. Madrid után majd meglátjuk A neonbetűk az épület csúcsán mesz­­szire világítanak: Ferihegy. Gyors, pat­togó vezényszavak, intézkedések Vinko­­vics gyúró részéről a csomagokat ille­tően, kitöltődnek a különböző személyes kérdőlapok, és a válogatott csapat már a tranzit várójában toporog. Toporog és újra koccint. Ezúttal a MA­LÉV -személyzet a vendéglátó. Jó utat és sikeres szereplést kívánnak a fiúknak. Illovszky Lakat dr.-ral beszélget az egyik sarokban, hosszú perceken át, csak úgy ömlik belőlük a szó, sok a mondanivaló, a tisztázásra váró probléma. Aztán az eszmecsere is véget ér, és máris a gép­hez szólítják az utasokat. Börzsei János, az MLSZ főtitkára a túravezető. Mint mondotta: — Szombaton délután már Madridban vagyunk, innen indulunk tovább a szá­munkra egyelőre még ismeretlen edző­tábor felé. Hogy az ott eltöltött két hét nem lesz haszontalan, arra biztosíték Illovszky munkamódszere, szigora, követ­kezetessége. Tizenkettedikén Madridból Zürichbe repülök, ahol a kupák sorsolá­sán veszek részt. Nagyon boldog lennék, ha jó hírrel térhetnék vissza a fiúkhoz, mondjuk avval, hogy tavasszal a belgá­kat fogadjuk a Népstadionban. Metsző, hideg szél pásztázza a repülő­tér teraszát. A csapat már régen a gép­ben ül, a létrát eltolták, az ajtókat be­csukták. Az itthon maradottak lelkesen integetnek, ha már szeretteiket nem lát­ják, legalább az őket szállító gépnek. Az új esztendő első reggele van. Budapest még csak most ébred. Vagy inkább most tér nyugovóra ... K. L. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR. IROS FERENC Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA igazgató Beszéljük meg! 1971-ben számos olyan levél maradt megválaszolatlanul, amely érdekes témát vetett ugyan fel, de nem illeszkedett bele az időszerű események sodrásába, s így a fiók mélyén maradt. Ezek közül emeltem ki három darabot.­­ Tudjuk, a sportnak is vannak szen­vedélyes adatgyűjtői. Ismerek olya­nokat, akik kedvenc labdarúgócsapatuk összeállításait gyűjtötték össze a klub születése óta, ismerek olyanokat, akik a válogatott csapat eredményeit és góllövőit tartják számon és ismét másokat, akik az atlétikai világrekordokat regisztrálják, de Göndör Kálmán budapesti (Lenin kör­út 9.) olvasónk mindenkin túltesz. Ő ugyanis előre „megrendezte” az 1972. évi olimpiát! Minden, számára hozzáférhető eredmény felhasználásával és elemzésé­vel megállapította a helyezések sorrend­jét, csapatsportágakban pedig az eddigi teljesítmények mérlegelésével döntötte el a helyezéseket. Tudománya csak a labda­rúgásnál és a kosárlabdánál mondott cső­döt, mert ezekben a sportágakban nem ismeri még a mezőnyt. Ha magyar szem­szögből vizsgáljuk Göndör Kálmán „ered­ményeit”, akkor kajak-kenuban 3, vívás­ban 2, birkózásban, súlyemelésben, ököl­vívásban, öttusában és vízilabdában vár aranyérmet. Ez kereken tíz olimpiai baj­nokságot jelent! Én, a magam részéről talán még ki is egyeznék vele ... A számok, eredmények és helyezések bonyolult összegezéséből kialakított ered­ménylistáknál — micsoda sziszifuszi mun­ka volt! — van azonban Göndör Kál­mánnak egy talán még érdekesebb javas­lata. Eszerint az egész olimpiát le lehetne bonyolítani egy komputerben. „Az én nemzetközi eredményeim természetesen hiányosak, hiszen csak a magyar sajtóra támaszkodok. Biztosra veszem, hogy va­lamilyen hivatalos szervünknél, például az MTI-nek, módja van a hiteles ered­ményeket beszerezni. Ha ezeket az ered­ményeket­ betáplálják egy komputerbe, kijön az 1972. évi olimpia kíváncsian és szorongva várt eredménytáblázata. Ha leszámítjuk a törvényszerűen jelentkező formaingadozásokat és meglepetéseket, akkor is 85—90 százalékos biztonsággal tippelne a komputer.” Nem tudom, a szakemberek — a spor­tolók is, meg a komputeresek is — meny­nyire osztják Göndör Kálmán vélemé­nyét. Csak abban bízom, hogy nem je­lentik ki: a komputer olyan tökéletes munkát képes elvégezni, hogy a verse­nyekre már nincs is szükség ... " „Érthető és elfogadható elfogultság­gal” vádol Pfeiffer Ferenc (Buda­pest, VIII., Üllői út 72.), amikor az euró­pai labdarúgást védelmezem. Szerinte ugyanis Európa kicsiny kontinens, ehhez képest számarányát messze meghaladó kontingenssel rendelkezik a világbajnok­ság 16-os mezőnyében. Ha azt vesszük, hogy az 1974-es VB-nek előreláthatóan kilenc európai részvevője lesz, akkor ez nem kedvezőtlen, hanem egyenesen hí­zelgő arány. Ami a földrajzi megállapítást illeti, nem vitatkozom olvasónkkal. Európa va­lóban kis kontinens, de ha csak egy pil­lantást vetünk is a statisztikára, azonnal megállapíthatjuk, hogy szerepe a világ labdarúgásában a legnagyobb kontinensé avatja. Nézzük csak ! Európában 198 ezer labdarúgással foglalkozó egyesület mű­ködik, Európán kívül összesen 72 ezer. Az igazolt játékosok száma Európában 11,8 millió, a világ többi részeiben együt­tesen 3,8 millió. A FIFA-t anyagilag Európa és kisebb mértékben Dél-Ameri­­ka tartja fenn, s a fejlődő országokban rendezett edző-, játékvezető- és egyéb tanfolyamok, ifjúsági tornák pénzügyi fedezete is Európából származik. No és még valamit! Ha az 1974. évi VB nem Európában lenne, akkor az euró­pai csapatok száma is eggyel kevesebb lenne, hiszen a rendező ország jogosult a részvételre. Ha pedig a Szovjetunió a selejtezőben alulmaradt dél-amerikai el­lenfelével szemben, akkor már kettővel csökkenne az­­ európai csapatok száma! Ezek után ha a FIFA fent közölt statisz­tikai adatait összevetjük egy ilyen 16-os mezőnnyel, akkor rögtön szembetűnik az aránytalanság. Ezért védem Európa ér­dekeit és ezért vallom, hogy a jelenlegi kontinentális „részesedési” rendszer tart­hatatlan. Kizárólag a pályán dőlhet el, melyik az a 16 csapat, amely a végső küzdelem színhelyére utazhat!­­ „Nem lehet vitatni, hogy a labda­rúgás a legnépszerűbb sportág a vi­lágon. Indokolt tehát, hogy a Beszéljük meg! rovat sokat foglalkozik vele. De az már semmivel sem indokolható, hogy so­hasem foglalkozik a sakkal. Pedig Ma­gyarországon sokan sakkoznak!” — írja Kollár Tamás miskolci olvasónk. Sajná­lom, hogy kétszer is ellent kell neki mon­danom. Először is: bármennyire hihetetlen, nem a labdarúgás a legnépszerűbb sport­ág a világon, hanem a kosárlabda és a röplabda. Ha ugyanis az igazolt játéko­sok számát vesszük alapul, akkor ez a két sportág messze megelőzi a futballt. (Kétszer annyi röplabdás és kosárlabdás van, mint labdarúgó!) De alaposan meg­haladja a labdarúgók számát az asztali­­teniszezők, sőt, a sportlövészek (!) lét­száma is. A labdarúgás ugyanis csak Európában és Dél-Amerikában „közpon­ti” sportág. Más kontinensen keveset játsszák, vagy egyáltalán nem is tud gyö­keret verni. Ami a sakkot illeti, minden tiszteletem Kollár Tamásnak és a sakkozók nagy tá­borának, de én a sakkot ugyanúgy nem tartom sportnak, mint a bridzset. Persze, ez mit sem von le ennek a nagyszerű já­téknak az értékéből. S azt is vállalom, hogy ha a sakkot elismerjük sportnak, akkor nincs megállás. Akkor jön a bridzs, a rejtvény­fejtés és a szellemi diákolim­pia. Az ugyan igaz, hogy az MTI a sak­kot hivatalosan elismeri sportágnak, de ugyanakkor a sporthorgászatot nem. S ezzel is lehetne vitatkozni. Enyhén szól­va. Mindazonáltal lelkesen tapsolok Por­­tisch Lajosnak és társainak, ha a nem­zetközi versenyeken — szokásukhoz hí­ven — szép eredményt érnek el. És a kö­zépiskolásoknak is, ha a számtani olim­piát megnyerik. Le a kalappal előttük! Csak azt ne várják el tőlem, hogy mind­ezt sportnak nézzem ... Magyar Hírlap * INDEX: 25007 Olimpia komputerben

Next