Magyar Hírlap, 1972. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1972-01-01 / 1. szám
4 1972. JANUAR 1, SZOMBAT INTERJÜ x UB. Magyar Hírlap Kultúránk és a világ Beszélgetés Mosta Endrével, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökével Az elmúlt éveikben kulturális kapcsolataink köre örvendetesen szélesedett, s e kapcsolatok tartalmilag is jelentősen gazdagodtak, mélyültek. Része ez a folyamat a baráti országok egyre sokoldalúbban kiteljesedő kapcsolatainak és annak a tervszerű kultúrpolitikai munkának, amelynek során arra törekszünk, hogy értékeinkeit minél szélesebb körben bemutassuk, a nagyvilág kultúrájának javát pedig a magyar közönséghez közvetítsük. A nemzetközi együttműködés e fontos területének főbb tendenciáiról, eredményeiről és problémáiról beszélgettünk dr. Rosta Endrével, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökével. — Közvéleményünkben a KKI tevékenységéről alkotott kép nem elég pontos, gyakran egyoldalú, ezért elöljáróban érdemes lenne tisztázni: mivel foglalkozik a Kulturális Kapcsolatok Intézete? — A Kulturális Kapcsolatok Intézete, mint országos főhatóság, ápolja és fejleszti hazánk nemzetközi kulturális és tudományos kapcsolatait, pártunk és kormányunk külpolitikai, művelődéspolitikai és tudománypolitikai irányelveivel, törekvéseivel összhangban. Ez igen összetett, sokrétű tevékenység. Mindenekelőtt körültekintő és kiterjedt kulturális-tudományos diplomáciai munka jelenti az érdekeinket szolgáló kapcsolatépítési lehetőségek felkutatását az egyes országokban, s ezeknek megállapodásokba való foglalását. A kapcsolatok politikai szintjének és az adott ország szervezeti sajátosságainak megfelelően hol kormányszervekkel, hol nem kormányzati, társadalmi vagy magán intézményekkel kerülünk kapcsolatba, s kötünk velük különböző formájú és jellegű megállapodásokat. Az államközi egyezményeket és munkaterveket kormányunk megbízásából készítjük elő, tárgyaljuk meg és írjuk alá. S ezután következik a munka oroszlánrésze, a megállapodások végrehajtásának a megszervezése. Ez további, igen szerteágazó feladatot jelent. — Ebből természetszerűleg következik, hogy a KKI nem valami elszigetelt, zárt profilú intézmény, hanem sokoldalú s állandó összhangra törekedve működik együtt más állami, politikai-kulturális-társadalmi szervekkel. — Valóban, ez az intézet munkájának egyik lényeges, nélkülözhetetlen eleme. A megkötött nemzetközi kulturális és tudományos megállapodások, munkatervek, programok végrehajtása, hivatali nyelven szólva ,,bonyolítása” a legtöbbször egész sor magyar kulturális szerv és intézmény, alkotóműhely és kutatóintézet közreműködését igényli. Szoros kapcsolatban kell állnunk ezekkel a szervekkel, egyeztetnünk kell velük terveinket, s koordinálnunk kell azok végrehajtását. Ezt a feladatot tárcaközi operatív bizottságok és más testületek útján végezzük. A megállapodások módot adnak ösztöndíjakra, tudományos kutatásokra. Az ösztöndíjakat az Országos Ösztöndíj Tanács döntése alapján kapják meg az érdekelt szervek, illetve szakemberek. A koordináló tevékenységhez intézetünknek országos áttekintést kell nyernie számos szerv nemzetközi kulturális és tudományos tevékenységéről, s a tapasztalatok elemzését, értékelését is el kell végeznie. De nem csupán a hazai szervekre támaszkodunk. Munkánk bázisának szélesedését jelentik a társadalmi tanácsadó bizottságok, melyekben magyar szakemberek tapasztalatait használjuk fel s vetjük össze terveinkkel, elgondolásainkkal. Külföldön — Berlinben, Varsóban, Szófiában, Bécsben, Rómában és Párizsban — magyar kulturális intézetek segítik elő közvetlen irányításunkkal a magyar kultúra terjesztését, népszerűsítését. — Érdekes lenne talán néhány adat, mely megvilágítja a KKI munkájának, nemzetközi kapcsolatainknak a kiterjedését, tartalmi gazdagodását. — Negyvenöt állammal van jelenleg kulturális egyezményünk, megállapodásunk: 13 szocialista, 21 fejlődő és 11 tőkésországgal. Kulturális és tudományos értékeink, eredményeink, több mint 60 országba jutnak el, és megfordítva: körülbelül ugyanennyi ország kultúrájának értékeit hozzuk be és mutatjuk be hazánkban. Az együttműködésnek ezeket az eszközeit, kereteit természetesen más és más politikai tartalommal töltjük meg. A szocialista országokhoz, köztük a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatoknak prioritást biztosítunk. Egymás segítését, a nemzetközi eszmei harcban a közös fellépést, az ésszerű munkamegosztást, a mennél intenzívebb és gazdagabb együttműködést kívánjuk a kulturális kapcsolatok eszközeivel is szolgálni. A fejlődő országok viszonylatában az antiimperialista harc támogatását, a gyarmati vagy félgyarmati múltból örökölt kulturális és tudományos elmaradottság megszüntetésének és nemzeti kultúrájuk felvirágoztatásának segítését tekintjük feladatunknak. A tőkés országokkal a békés egymás mellett élés elvei alapján építjük és fejlesztjük kapcsolatainkat. A politikai tényezők mellett azonban még sok egyéb körülmény is differenciálja az egyes országokhoz fűződő kapcsolatokat. Mindenekelőtt azokra az új tartalmi vonásokra gondolok, melyek az utóbbi években jelentkeztek a tudományok társadalmi, gazdasági szerepének rohamos növekedése következtében. Már az eddig elmondottakból is kitűnhetett: a kultúra fogalmát nem volna célszerű szűken értelmezni. Idetartoznak a művészeteken, irodalmon kívül az oktatás, képzés, továbbképzés, valamint a tudományok, különösen a társadalomtudományok, valamint a műszaki és természettudományok. Az új szükségleteknek és igényeknek megfelelően bővült az intézet profilja, így kötöttünk több tudományos, műszaki-tudományos együttműködési megállapodást több fejlett tőkésországgal: Angliával, Ausztriával, Franciaországgal, Japánnal és Olaszországgal. Ezek a megállapodások lehetőséget nyújtanak arra, hogy hatékonyan vegyünk részt a tudományok fejlődésének nemzetközi munkamegosztásában, s a kölcsönös érdekek alapján alakítsuk ki a tudományos együttműködés korszerű formáit. — Ha a kapcsolatok formáit és politikai tartalmát tekintve ilyen nagy a „szórás”, bizonyára még bonyolultabb a helyzet hatásukat tekintve. Arra gondolok, hogyan fogadják művészeti alkotásainkat, tudományos eredményeinket, általában szellemi produktumainkat a világ különböző országaiban. — Sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül azoknak az országoknak sajátos kulturális viszonyait, amelyekkel kapcsolatba kerülünk. Egyszerűsített szemlélet volna, ha valaki azt gondolná, hogy mindaz, ami itthon sikert arat, ami a mi felfogásunk, ízlésvilágunk, hagyományaink szerint jó és színvonalas, az külföldön is ugyanolyan sikerre számíthat. Nagyon is figyelembe kell itt venni a miénktől eltérő helyi adottságokat, a kultúra hagyományosan kialakult társadalmi szerepét, a kulturális igény fejlettségét, az ízlést, a tradíciókat, legyen szó akár filmekről, képzőművészetekről, operákról, színházról, zenéről, irodalomról vagy bármilyen szellemi alkotásról. Számos nehézséggel kell számolnunk. Vegyünk egy példát. Mi joggal, igen büszkék vagyunk költészetünkre, s azt várhatnók, hogy ez az igazán nemzetközi élvonalba tartozó műfaj mindenütt, ahol megjelenik, méltó elismerést vív ki. Nos, ez nem így van. Most nem a versfordítások hűségének sajátos igényű követelményeire gondolok, hanem az igen eltérő helyzetre, melyben a versirodalom országonként van. A Szovjetunióban ma is virágzik a költészet, s nagy az olvasóközönsége, több tíz- vagy százezres példányban forognak közkézen a klasszikus és a mai magyar írók, költők alkotásai. Más szocialista országokban is utat talál a közönséghez a magyar költészet. De nem így a kapitalista országokban, ahol a költészetnek nagyon szűk az olvasótábora. Növekszik ugyan a tőkés könyvkiadás, de évről évre csalikén vagy stagnál a szépirodalmi művek számaránya az egyéb műfajú könyvek számához képest. Úgy tűnik, mi ezeket nem mindig vesszük eléggé figyelembe. - És a gondolat átvezet egy másik témakörbe, képzőművészetünk és filmjeink nemzetközi megítéléséhez. Ezen a területen milyen tapasztalatokról számolhatnánk be? — Még néhány évvel ezelőtt az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy képzőművészetünkről számos országban, főként nyugaton, téves elképzelések voltak. Olyasfélék — és ez nem túlzás —, hogy nálunk nincs is nemzetközi értelemben vett képzőművészet, csak népművészet. Amikor 1906-ban Párizsban rendezett kiállításunkon először mutattuk be sok száz év anyagából képzőművészetünket több mint ötvenezer nézőnek, az újságok szinte egyöntetűen a magyar képzőművészet „felfedezéséről” írtak. Ekkor jöttek rá, hogy művészetünk szerves része az egyetemes művészetnek, hogy sajátos nemzeti vonásait megőrizve, az egész világ művészetét gazdagítja. Ugyanez volt az angol sajtó véleménye is egy évvel később. Ezen a korszakon szerencsére már túljutottunk, s művészetünk megkapta azt az elismerést, ami érdemei szerint megilleti. Hangsúlyozni szeretnénk azonban: a világ nemcsak azt várja , művészeinktől, hogy korszerű formákba öntsék mondanivalójukat, hanem főleg azt, hogy korunk nagy kérdéseire keressék a választ, szocialista társadalmunk törekvéseit, népünk vágyait kifejezve. A magyar filmművészetnek az elmúlt években szerzett nemzetközi elismerése sokban hozzájárult ahhoz, hogy széles körben figyelmet keltsen. -Néhány kiváló alkotásunk igen szép erkölcsi és anyagi sikert aratott külföldön. Itt is figyelembe kell azonban venni a sajátos körülményeket. Ha kilépünk a szocialista országok köréből, azt tapasztaljuk, hogy a művészi játékfilmek és a híg szórakozást nyújtó vagy éppen az alantas ösztönökre számító filmek aránya feltűnő mértékben az előbbiek rovására alakul. Mi nem kívánunk ilyen ízlésnek megfelelni. S vonatkozik ez a kultúra egész területére. Ellene vagyunk a kettős kulturális politikának, annak, hogy más legyen a politika hazai, és más külföldi használatra. Kulturális kapcsolataink a népek megértését, a nemzetközi béke elmélyítését szolgálják — de mindent elkövetünk, nehogy ezzel ellentétes célokra használják fel. Visszatérve kulturális alkotásaink megértése és megértetése kérdéséhez: minél többet tudnak rólunk általában, annál többet fognak megérteni abból, amit kulturális alkotásaink múltunkról, jelenünkről, problémáinkról elmondanak. Ezért még sokat kell tennünk. — Ez a „hírünk a világban” gyakran felbukkanó téma, érdemes bővebben is beszélnünk róla. Nyilvánvaló ugyanis, hogy kulturális kapcsolataink eredményes fejlesztése csakis kulturális reálpolitikai szemlélettel lehetséges. — Sok országot utazhat be az ember, látogathat kulturális intézményeket, könyvtárakat, könyvkereskedéseket, de Nyugaton rólunk viszonylag kevés szó esik. A közelmúltban az USA-ban járva, jó néhány egyetem könyvtárában néztük meg, hány magyar vagy Magyarországról szóló könyv van a polcokon. A Harvard Egyetem könyvtárában — a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye ez, nyolc és fél millió könyvtári egységgel! — érdeklődésünkre azt mondották: bizony kissé elmaradtak a katalogizálással, Magyarország, a többi „utódállammal” együtt még az Osztrák—Magyar Monarchia címszó alatt szerepel. Lehet, hogy más egyetemeken, könyvtárakban már „előbbre tartanak”, de néhány tucat rólunk szóló könyvnél többet kevés könyvtárban találtunk. Beszélgetéseink során mindenütt szóba került az úgynevezett information gap, a tájékozódási szakadék. Ennek áthidalására mindent el kell követnünk, különben vágyaink, igényeink irreálisan elszakadnak a lehetőségektől. — Eléggé közismert dolog, hogy a szervezésnek, terjesztésnek, közvetítésnek nincs meg nálunk a kellő megbecsülése. Pedig nem elég a könyvet megírni, a képet megfesteni, a zeneművet megkomponálni, a műveket kézbe is kell adni, korszerűen terjeszteni, impresszálni. S ez csak egyike a megoldásra váró jelentős problémáknak. Tárgyalásuk meghaladná e nyilatkozat kereteit. — Az új év küszöbén hasznos lehet visszatekinteni az elmúlt évre, előrenézni a következőre. Nem leltárszerűen, de nagy vonalakban felvázolva: hogyan fest a tavalyi „mérleg”, és mit várhatunk az új évtől? — Bátran mondhatjuk: igen eredményes esztendő áll mögöttünk. Az eredmények felsorolását a bőség zavara nehezíti. Csak kiragadva a fontosak közül, hadd említsünk néhányat. A mérleg az idén is — törekvéseinkkel összhangban — a szocialista kapcsolatok javára billen. Az európai szocialista országok művelődésügyi minisztereinek budapesti tanácskozása még szorosabbra fűzte a részvevő országok együttműködését. Kapcsolataink történetének legnagyobb szabású eseménye volt a magyar dráma és zene ünnepi fesztiváljának megrendezése a Szovjetunióban. Ennek során 25 magyar dráma 74 szovjet színház műsorán szerepelt nagy sikerrel. Ugyanakkor a moszkvai Bolsoj Színház operaegyüttesének magyarországi vendégszereplése páratlan művészi élményt nyújtott. S a Szovjetunió vonatkozásában nemcsak a művészeteket jellemzi ez az intenzív kapcsolat, hanem az oktatást és a tudomány számos területét is. Az a felsőoktatási segítség, melyet magyar ösztöndíjasok szovjetunióbeli képzésével nyerünk, felér egy kisebb magyar egyetem működésével. A többi szocialista országgal is jelentősen bővült és gazdagodott együttműködésünk. Igen értékes az a siker, melyet Derkovits Gyula festőművész életművéből válogatott kiállításunk Berlinben és Prágában aratott. Tőkés viszonylatban említést érdemel a magyar kulturális hét sikere Dortmundban. Az olaszországi Sorrentóban a magyar filmművészet egyik legjelentősebb külföldi seregszemléje zajlott le. Budapesten svéd és francia filmhetet rendeztünk. — A fejlődő országok viszonylatában fokoztuk együttműködésünket az oktatás, képzés és továbbképzés területén. Jelentős számban fogadtunk ösztöndíjasokat teljes egyetemi és szakmai képzés céljából. A kulturális rendezvények közül említést érdemel a Tuniszban rendezett magyar kulturális hét sikere: a hazánk fejlődését bemutató 6 kiállítás, több magyar film és zenemű mggismertetése. Különösen sokoldalúan fejlődtek kapcsolataink az EAK-kal és Indiával. —Tárgyalásokat kezdtünk közös kutatási együttműködésről több nyugati ország számottevő intézményével. Műszaki-tudományos együttműködési megállapodást kötöttünk Japánnal, és szépen fejlődik tudományos együttműködésünk Angliával. A példákat még sorolhatnám. Amikor az 1972. évre szóló terveinket összeállítottuk, az a törekvés vezetett bennünket, hogy munkánk eddigi tapasztalatai, s az elért értékes eredmények felhasználásával fejlesszük tevékenységünket, még tervszerűbben aknázzuk ki lehetőségeinket, és még észszerűbben osszuk el erőinket és eszközeinket. Egyszóval, mint eddig is, munkánk hatékonyságának a fokozására törekszünk. Néhány szocialista országgal az együttműködés hosszú lejáratú tervezésének a kérdéseit tanácskozzuk meg, s tárcaközi és kormányközi bizottságok létesítésének előkészítésével foglalkozunk. Előkészítjük újabb műszaki-tudományos megállapodások kötését. Folytatjuk az előkészületeket újabb magyar kulturális intézetek, tájékoztató központok létesítésére Bukarestben és néhány fejlődő országban. Rendezvényterveinkben kiemelkednek azok az akciók, megemlékezések, melyeket Petőfi Sándor születése 150. évfordulója alkalmából rendezünk Európa és a tengerentúl számos országában. Európai országokon kívül művészeti, zenei és táncegyüttesek kiküldését tervezzük Latin-Amerika néhány országába és Egyiptomba is. Chiléből művészeti együttest várunk vendégszereplésre. A franciaországi Bordeux-ban magyar kulturális hetet rendezünk. Az idén is mintegy kétszáz kiállítást küldünk külföldre. — A felsorolt példákkal törekvéseink irányát kíséreltem meg érzékeltetni, a teljes kép ennél sokkal gazdagabb. PAPP ANTAL