Magyar Hírlap, 1972. január (5. évfolyam, 1-31. szám)

1972-01-01 / 1. szám

4 1972. JANUAR 1, SZOMBAT INTERJÜ x UB. Magyar Hírlap Kultúránk és a világ Beszélgetés M­osta Endrével, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökével Az elmúlt éveikben kulturális kapcso­lataink köre örvendetesen szélesedett, s e kapcsolatok tartalmilag is jelentősen gazdagodtak, mélyültek. Része ez a folya­mat a baráti országok egyre sokoldalúb­ban kiteljesedő kapcsolatainak­ és annak a tervszerű kultúrpolitikai munkának, amelynek során arra törekszünk, hogy értékeinkeit minél szélesebb körben be­mutassuk, a nagyvilág kultúrájának ja­vát pedig a magyar közönséghez közve­títsük. A nemzetközi együttműködés e fontos területének főbb tendenciáiról, eredményeiről és problémáiról beszélget­tünk dr. Rosta Endrével, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökével. — Közvéleményünkben a KKI tevé­kenységéről alkotott kép nem elég pon­tos, gyakran egyoldalú, ezért elöljáró­ban érdemes lenne tisztázni: mivel fog­lalkozik a Kulturális Kapcsolatok Inté­zete? — A Kulturális Kapcsolatok Intézete, mint országos főhatóság, ápolja és fej­leszti hazánk nemzetközi kulturális és tudományos kapcsolatait, pártunk és kor­mányunk külpolitikai, művelődéspolitikai és tudománypolitikai irányelveivel, törek­véseivel összhangban. Ez igen összetett, sokrétű tevékenység. Mindenekelőtt kö­rültekintő és kiterjedt kulturális-tudomá­nyos diplomáciai munka­ jelenti az érde­keinket szolgáló kapcsolatépítési lehető­ségek felkutatását az egyes országokban, s ezeknek megállapodásokba való fogla­lását. A kapcsolatok politikai szintjének és az adott ország szervezeti sajátossá­gainak megfelelően hol kormányszervek­kel, hol nem­ kormányzati, társadalmi vagy magán intézményekkel kerülünk kapcsolatba, s kötünk velük különböző formájú és jellegű megállapodásokat. Az államközi egyezményeket és munkaterve­ket kormányunk megbízásából készítjük elő, tárgyaljuk meg és írjuk alá. S ezután következik a munka oroszlánrésze, a megállapodások végrehajtásának a meg­szervezése. Ez további, igen szerteágazó feladatot jelent. — Ebből természetszerűleg követke­zik, hogy a KKI nem valami elszige­telt, zárt profilú intézmény, hanem sokoldalú s állandó összhangra töre­kedve működik együtt más állami, po­litikai-kult­urális-társada­lmi szervekkel. — Valóban, ez az intézet munkájának egyik lényeges, nélkülözhetet­len eleme. A megkötött nemzetközi kulturális és tu­dományos megállapodások, munkatervek, programok végrehajtása, hivatali nyelven szólva ,,bonyolítása” a legtöbbször egész sor magyar kulturális szerv és intézmény, alkotóműhely és kutatóintézet közremű­ködését igényli. Szoros kapcsolatban kell állnunk ezekkel a szervekkel, egyeztet­nünk kell velük terveinket, s koordinál­nunk kell azok végrehajtását. Ezt a fel­adatot tárcaközi operatív bizottságok és más­ testületek útján végezzük. A meg­állapodások módot adnak ösztöndíjakra, tudományos kutatásokra. Az ösztöndíja­kat az Országos Ösztöndíj Tanács dönté­se alapján kapják meg az érdekelt szer­vek, illetve szakemberek. A koordináló tevékenységhez intézetünknek országos áttekintést kell nyernie számos szerv nemzetközi kulturális és tudományos te­vékenységéről, s a tapasztalatok elemzé­sét, értékelését is el kell végeznie. De nem csupán a hazai szervekre támasz­kodunk. Munkánk bázisának szélesedé­sét jelentik a társadalmi tanácsadó bi­zottságok, melyekben magyar szakembe­rek tapasztalatait használjuk fel s vetjük össze terveinkkel, elgondolásainkkal. Kül­földön — Berlinben, Varsóban, Szófiá­ban, Bécsben, Rómában és Párizsban — magyar kulturális intézetek segítik elő közvetlen irányításunkkal a magyar kultúra terjesztését, népszerűsítését. — Érdekes lenne talán néhány adat, mely megvilágítja a KKI munkájának, nemzetközi kapcsolatainknak a kiterje­dését, tartalmi gazdagodását. — Negyvenöt állammal van jelenleg kulturális egyezményünk, megállapodá­sunk: 13­ szocialista, 21 fejlődő és 11 tő­­k­ésországgal. Kulturális és tudományos értékeink, eredményeink, több mint 60 or­szágba jutnak el, és megfordítva: körül­belül ugyanennyi ország kultúrájának ér­tékeit hozzuk be és mutatjuk be hazánk­ban. Az­­ együttműködésnek ezeket az eszközeit, kereteit természetesen más és más politikai tartalommal töltjük meg. A szocialista országokhoz, köztük a Szov­jetunióhoz fűződő kapcsolatoknak priori­tást biztosítunk. Egymás segítését, a nem­zetközi eszmei harcban a közös fellépést, az ésszerű munkamegosztást, a mennél intenzívebb és gazdagabb együttműkö­dést kívánjuk a kulturális kapcsolatok eszközeivel is szolgálni. A fejlődő orszá­gok viszonylatában az antiimperialista harc támogatását, a gyarmati vagy fél­gyarmati múltból örökölt kulturális és tudományos elmaradottság megszünteté­sének és nemzeti kultúrájuk felvirágoz­tatásának segítését tekintjük feladatunk­nak. A tőkés országokkal a békés egymás mellett élés elvei alapján építjük és fej­lesztjük kapcsolatainkat. A politikai té­nyezők mellett azonban még sok egyéb körülmény is differenciálja az egyes or­szágokhoz fűződő kapcsolatokat. Minde­nekelőtt azokra az új tartalmi vonásokra gondolok, melyek az utóbbi években je­lentkeztek a tudományok társadalmi, gazdasági szerepének rohamos növeke­dése következtében. Már az eddig elmon­dottakból is kitűnhetett: a kultúra fogal­mát nem volna célszerű szűken értelmez­ni. Idetartoznak a művészeteken, irodal­mon kívül az oktatás, képzés, tovább­képzés, valamint a tudományok, különö­sen a társadalomtudományok, valamint a műszaki és természettudományok. Az új szükségleteknek és igényeknek megfe­lelően bővült az intézet profilja, így kö­töttünk több tudományos, műszaki-tudo­mányos­ együttműködési megállapodást több fejlett tőkésországgal: Angliával, Ausztriával, Franciaországgal, Japánnal és Olaszországgal. Ezek a megállapodá­sok lehetőséget nyújtanak arra, hogy ha­tékonyan vegyünk részt a tudományok fejlődésének nemzetközi munkamegosztá­sában, s a kölcsönös érdekek alapján ala­kítsuk ki a tudományos együttműködés korszerű formáit. — Ha a kapcsolatok formáit és poli­tikai tartalmát tekintve ilyen nagy a „szórás”, bizonyára még bonyolultabb a helyzet hatásukat tekintve. Arra gon­dolok, hogyan fogadják művészeti al­kotásainkat, tudományos eredményein­ket, általában szellemi produktumain­kat a világ különböző országaiban. — Sohasem hagyhatjuk figyelmen kí­vül azoknak az országoknak sajátos kulturális viszonyait, amelyekkel kapcso­latba kerülünk. Egyszerűsített szemlélet volna, ha valaki azt gondolná, hogy mindaz, ami itthon sikert arat, ami a mi felfogásunk, ízlésvilágunk, hagyomá­nyaink szerint jó és színvonalas, az kül­földön is ugyanolyan sikerre számíthat. Nagyon is figyelembe kell itt venni a miénktől eltérő helyi adottságokat, a kultúra hagyományosan kialakult társa­dalmi szerepét, a kulturális igény fejlett­ségét, az ízlést, a tradíciókat, legyen szó akár filmekről, képzőművészetekről, ope­rákról, színházról, zenéről, irodalomról vagy bármilyen szellemi alkotásról. Szá­mos nehézséggel kell számolnunk. Ve­gyünk egy példát. Mi joggal, igen büsz­kék vagyunk költészetünkre, s azt vár­hatnók, hogy ez az igazán nemzetközi élvonalba tartozó műfaj mindenütt, ahol megjelenik, méltó elismerést vív ki. Nos, ez nem így van. Most nem a versfordítá­sok hűségének sajátos igényű követelmé­nyeire gondolok, hanem az igen eltérő helyzetre, melyben a versirodalom orszá­gonként van. A Szovjetunióban ma is vi­rágzik a költészet, s nagy az olvasóközön­sége, több tíz- vagy százezres példányban forognak közkézen a klasszikus és a mai magyar írók, költők alkotásai. Más szo­cialista országokban is utat talál a kö­zönséghez a magyar költészet. De nem így a kapitalista országokban, ahol a köl­tészetnek nagyon szűk az olvasótábora. Növekszik ugyan a tőkés könyvkiadás, de évről évre csalikén vagy stagnál a szép­irodalmi művek számaránya az egyéb műfajú könyvek számához képest. Úgy tűnik, mi ezeket nem mindig vesszük eléggé figyelembe. - És a gondolat átvezet egy másik témakörbe, képzőművészetünk és film­jeink nemzetközi megítéléséhez. Ezen a területen milyen tapasztalatokról szá­molhatnánk be? — Még néhány évvel ezelőtt az jelen­tette a legnagyobb nehézséget, hogy kép­zőművészetünkről számos országban, fő­ként nyugaton, téves elképzelések vol­tak. Olyasfélék — és ez nem túlzás —, hogy nálunk nincs is nemzetközi értelem­ben vett képzőművészet, csak népművé­szet. Amikor 1906-ban Párizsban rende­zett kiállításunkon először mutattuk be sok száz év anyagából képzőművészetün­ket több mint ötvenezer nézőnek, az új­ságok szinte egyöntetűen a magyar kép­zőművészet „felfedezéséről” írtak. Ekkor jöttek rá, hogy művészetünk szerves ré­sze az egyetemes művészetnek, hogy sa­játos nemzeti vonásait megőrizve, az egész világ művészetét gazdagítja. Ugyan­ez volt az angol sajtó véleménye is egy évvel később. Ezen a korszakon szeren­csére már túljutottunk, s művészetünk megkapta azt az elismerést, ami érdemei szerint megilleti. Hangsúlyozni szeret­nénk azonban: a világ nemcsak azt várja , művészeinktől, hogy korszerű formákba öntsék mondanivalójukat, hanem főleg azt, hogy korunk nagy kérdéseire keres­sék a választ, szocialista társadalmunk törekvéseit, népünk vágyait kifejezve.­­ A magyar filmművészetnek­ az el­múlt években szerzett nemzetközi elis­merése sokban hozzájárult ahhoz, hogy széles körben figyelmet keltsen. -Néhány kiváló alkotásunk igen szép erkölcsi és anyagi sikert aratott külföldön. Itt is fi­gyelembe kell azonban venni a sajátos körülményeket. Ha kilépünk a szocialista országok köréből, azt tapasztaljuk, hogy a művészi játékfilmek és a híg szórako­zást nyújtó vagy éppen az alantas ösztö­nökre számító filmek aránya feltűnő mér­tékben az előbbiek rovására alakul. Mi nem kívánunk ilyen ízlésnek megfelelni. S vonatkozik ez a kultúra egész terüle­tére. Ellene vagyunk a kettős kulturális po­litikának, annak, hogy más legyen a po­litika hazai, és más külföldi használatra. Kulturális kapcsolataink a népek meg­értését, a nemzetközi béke elmélyítését szolgálják — de mindent elkövetünk, ne­hogy ezzel ellentétes célokra használják fel. Visszatérve kulturális alkotásaink megértése és megértetése kérdéséhez: mi­nél többet tudnak rólunk általában, an­nál többet fognak megérteni abból, amit kulturális alkotásaink múltunkról, jele­nünkről, problémáinkról elmondanak. Ezért még sokat kell tennünk.­ ­ — Ez a „hírünk a világban” gyak­ran felbukkanó téma, érdemes bőveb­ben is beszélnünk róla. Nyilvánvaló ugyanis, hogy kulturális kapcsolataink eredményes fejlesztése csakis kulturá­lis reálpolitikai szemlélettel lehetséges. — Sok országot utazhat be az ember, látogathat kulturális intézményeket, könyvtárakat, könyvkereskedéseket, de Nyugaton rólunk viszonylag kevés szó esik. A közelmúltban az USA-ban járva, jó néhány egyetem könyvtárában néztük meg, hány magyar vagy Magyarország­ról szóló könyv van a polcokon. A Har­vard Egyetem könyvtárában — a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye ez, nyolc és fél millió könyvtári egységgel! — érdeklődésünkre azt mondották: bi­zony kissé elmaradtak a katalogizálás­sal, Magyarország, a többi „utódállam­mal” együtt még az Osztrák—Magyar Monarchia címszó alatt szerepel. Lehet, hogy más egyetemeken, könyvtá­rakban már „előbbre tartanak”, de né­hány tucat rólunk szóló könyvnél többet kevés könyvtárban találtunk. Beszélge­téseink során mindenütt szóba került az úgynevezett information gap, a tájékozó­dási szakadék. Ennek áthidalására min­dent el kell követnünk, különben vá­gyaink, igényeink irreálisan elszakadnak a lehetőségektől. — Eléggé közismert dolog, hogy a szer­vezésnek, terjesztésnek, közvetítésnek nincs meg nálunk a kellő megbecsülése. Pedig nem elég a könyvet megírni, a ké­pet megfesteni, a zeneművet megkompo­nálni, a műveket kézbe is kell adni, kor­szerűen terjeszteni, impresszálni. S ez­­ csak egyike a megoldásra váró jelentős problémáknak. Tárgyalásuk meghaladná e nyilatkozat kereteit. — Az új év küszöbén hasznos lehet visszatekinteni az elmúlt évre, előre­nézni a következőre. Nem leltárszerűen, de nagy vonalakban felvázolva: ho­gyan fest a tavalyi „mérleg”, és mit várhatunk az új évtől? — Bátran mondhatjuk: igen eredmé­nyes esztendő áll mögöttünk. Az ered­mények felsorolását a bőség zavara ne­hezíti. Csak kiragadva a fontosak közül, hadd említsünk néhányat. A mérleg az idén is — törekvéseinkkel összhangban — a szocialista kapcsolatok javára billen. Az európai szocialista országok műve­lődésügyi minisztereinek budapesti ta­nácskozása még szorosabbra fűzte a rész­vevő országok együttműködését. Kapcso­lataink történetének legnagyobb szabású eseménye volt a magyar dráma és zene ünnepi fesztiváljának megrendezése a Szovjetunióban. Ennek során 25 magyar dráma 74 szovjet színház műsorán sze­repelt nagy sikerrel. Ugyanakkor a moszkvai Bolsoj Színház operaegyüttesé­nek­ magyarországi vendégszereplése pá­ratlan művészi élményt nyújtott. S a Szovjetunió vonatkozásában nemcsak a művészeteket jellemzi ez az intenzív kapcsolat, hanem az oktatást és a tudo­mány számos területét is. Az a felsőok­tatási segítség, melyet magyar ösztöndí­jasok szovjetunióbeli képzésével nyerünk, felér egy kisebb magyar egyetem mű­ködésével. A többi szocialista országgal is jelentősen b­ővült és gazdagodott együttműködésünk. Igen értékes az a si­ker, melyet Derkovits Gyula festőmű­vész életművéből válogatott kiállításunk Berlinben és Prágában aratott. Tőkés vi­szonylatban említést érdemel a magyar kulturális hét sikere Dortmundban. Az olaszországi Sorrentóban a magyar film­művészet egyik legjelentősebb külföldi seregszemléje zajlott le. Budapesten svéd és francia filmhetet rendeztünk. — A fejlődő országok viszonylatában fokoztuk együttműködésünket az oktatás, képzés és továbbképzés területén. Jelen­tős számban fogadtunk ösztöndíjasokat teljes egyetemi és szakmai képzés céljá­ból. A kulturális rendezvények közül em­lítést érdemel a Tuniszban rendezett ma­gyar kulturális hét sikere: a hazánk fej­lődését bemutató 6 kiállítás, több magyar film és zenemű mggismertetése. Különö­sen sokoldalúan fejlődtek kapcsolataink az EAK-kal és Indiával. —­Tárgyalásokat kezdtünk közös ku­tatási együttműködésről több nyugati or­szág számottevő intézményével. Műsza­ki-tudományos együttműködési megálla­podást kötöttünk Japánnal, és szépen fejlődik tudományos együttműködésünk Angliával. A példákat még sorolhatnám.­­ Amikor az 1972. évre szóló tervein­ket összeállítottuk, az a törekvés veze­tett bennünket, hogy munkánk eddigi tapasztalatai, s az elért értékes eredmé­nyek felhasználásával fejlesszük tevé­­kenységünket, még tervszerűbben ak­názzuk ki lehetőségeinket, és még ész­szerűbben osszuk el erőinket és eszkö­zeinket. Egyszóval, mint eddig is, mun­kánk hatékonyságának a fokozására tö­rekszünk.­­ Néhány szocialista országgal az együttműködés hosszú lejáratú tervezé­sének a kérdéseit tanácskozzuk meg, s tárcaközi és kormányközi bizottságok létesítésének előkészítésével foglalko­zunk. Előkészítjük újabb műszaki-tudo­mányos megállapodások kötését. Foly­tatjuk az előkészületeket újabb magyar kulturális intézetek, tájékoztató közpon­tok létesítésére Bukarestben és néhány fejlődő országban. Rendezvény­terveink­­ben kiemelkednek azok az akciók, meg­emlékezések, melyeket Petőfi Sándor szü­letése 150. évfordulója alkalmából ren­dezünk Európa és a tengerentúl számos országában. Európai országokon kívül művészeti, zenei és táncegyüttesek kikül­dését tervezzük Latin-Amerika néhány országába és Egyiptomba is. Chiléből mű­vészeti együttest várunk vendégszerep­lésre. A franciaországi Bordeux-ban ma­gyar kulturális hetet rendezünk. Az idén is mintegy kétszáz kiállítást küldünk külföldre. — A felsorolt példákkal törekvéseink irányát kíséreltem meg érzékeltetni, a teljes kép ennél sokkal gazdagabb. PAPP ANTAL

Next