Magyar Hírlap, 1972. május (5. évfolyam, 120-149. szám)

1972-05-02 / 120. szám

2 1972. MÁJUS 2. KEDD_________________________________________________________MÁJUS 1. A főváros dolgozóinak seregszemléje a felvonulási téren Virágok, zászlók, transzparensek, szí­nes léggömbök, pattogó muzsika, nap­fény. És ünneplő emberek százezrei. A budapesti huszonnyolcadik szabad május elseje csodálatosan szép és lelkesítően színes pannója. Igaz, az időjárás kora reggel még esőfelhőkkel riogatott, de az emberek mégis ezrével indultak útnak a hagyományos nagy felvonulás színtere fe­lé, és már nyolc óra körül valóságos nép­vándorlási hullám öntötte el a forgalmi csomópontokat. A munkáskerületekből csoportokban érkeztek a fiatalok, időseb­bek, tradicionális szimbólumokkal, vörös nyakkendőben és vörös virággal a gomb­lyukban. Aztán kisütött a nap is, hogy beragyogja ezt a szép ünnepet. Zászlók seregét viselték a budapesti házak, különösen sűrűn lobogva a felvo­nulási tér környékén, óriási transzparen­sek betűi hirdették a május elsejei jel­szavakat, éltetve a proletár nemzetközi­séget; a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő testvéri barátságot; az európai békéért és biztonságért vívott harcot; szolidaritással pártolva a vietna­mi és arab népek küzdelmét, buzdítva a X. pártkongresszus határozatainak végre­hajtására. A tribünöket a munkásmozga­lom veteránjai, a gyárak és intézmények kiváló dolgozói népesítették be, ott vol­tak a külföldi szakszervezeti delegációk tagjai. Valamivel tíz óra előtt megérkez­tek a díszemelvényre a párt és kormány vezetői. A díszemelvényen foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lo­­sonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, Aczél György, Ap­ró Antal, Lenke Valéria, Biszku Béla, Fe­hér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Óvári Miklós és Pullai Árpád, a Központi Bi­zottság titkárai, valamint a társadalmi és tömegszervezetek számos vezetője, a munkásmozgalom több veterán harcosa, a termelés több kiváló dolgozója. A dísz­emelvényről tekintette meg a fővárosi dolgozók színpompás május 1-i sereg­szemléjét Jevgenyij Cserednyicsenko, a­­Szakszervezeti Világszövetség szovjet tit­­kára is. Az ünnepség derűs nyitánya volt, ami­kor néhány perccel tíz óra előtt, sok száz úttörő futott elő a Gorkij fasor felől a térre, vörös szegfűket dobálva a tribünö­kön állók, a tér két oldalán összegyűlt emberek közé, léggömbök seregét elveszt­­ve a magasba. Pontosan tíz órakor felharsantak a fan­fárok, és megindult a felvonulók színes áradata, a hagyomány szerint elöl a fia­talok csapataival. A menet élén hatalmas vörös zászlót hozott egy feldíszített ko­csi, amelyet fehér blúzos ifjúmunkás lá­nyok kísértek, majd félezer ifjúmunkás Lenin arcképével díszített zászlókkal me­netelt, ezt ember méretű betűkből for­mált felirat követte: Éljen május 1! A kerekeken gördülő egyes számot ifjúmun­kások c­sapata vette körül, százhúsz nem­zet zászlaját emelve a magasba. Közöttük vonultak a hazánkban tanuló­ külföldi diákok is. Bronzból formált Lenin-port­­rét vittek ezután, a teret teljes szélességé­ben átfogó felirattal: Éljen a párt! A szocialista nemzeti egységet éltető ifjúsági csoport következett, a Magyar Népköztársaság címerét körbefogó fiata­lok kalapácsokat, sarlókat, ceruzákat, sti­lizált kalászokat emeltek a magasba. Az egyik kocsin öntőkokilla volt, körötte szorgoskodó martinászokkal. A kokillán felirat: A negyedik ötéves tervben 3,8 millió tonnára növeljük a nyersacél ter­melését. A fiatalok zászlóerdős, vidám, lelkes menetét újra széles transzparens zárta, rajta a jelszóval: Világ proletárjai, egyesüljetek! Üzemi munkások, alkalmazottak tíz- és tízezrei vonultak felejthetetlenül látvá­nyos menetben, de ha személyesen nem is, jelen voltak a dolgozó parasztok is. Sok-sok gyár kollektívája éltette a mun­kás-paraszt szövetséget, az egyik üzem dekorált kocsijainak egyike hatalmas al­ma makettjét vitte, üdvözletét küldve a távoli nyírségi embereknek is. Kedves és derűs jelenetek emelték a hangulatot. Taps köszöntötte a Május 1. Ruhagyár muskátlierdős kocsiját. Mellettük a Pan­nónia Szőrmegyár dolgozói haladtak és­­kü­lön taps jutalmazta azokat a lányokat, asszonyokat, akik a gyár termékeit be­mutatva, szőrmebundákat vettek maguk­ra a teljes derűvel sütő májusi verőfény­ben. Újra és újra léggömbök légiói emel­kedtek a magasba, apró zászlókat, libegő transzparenseket ragadva magukkal Bu­dapest tornyai fölé. Közel három óra hosszat vonultak a budapesti emberek, amikor néhány percre üres és csendes lett a tér, hogy kisvár­tatva még színesebb legyen: a zárókép következett. Ez volt a májusi seregszemle leglátványosabb jelenete, lányok és fiúk népi táncos csoportjai röppentek át való­sággal az útvonalon, majd sportolók sok­ezres tömege követte őket ritmikus gya­korlatokkal, emlékeztetve a közelgő olim­piára is. Ki tudna pontos számot mondani, mennyien voltak a téren e szép májusi ünnepen? A gyakorlott rendezők azt mondják, több mint negyedmillióan. De úgy tűnt, mintha az egész ország ott lett és ünnepelt volna. A fiatalokat Budapest lakosságának csodálatosan színpompás, ezerszínű mene­te követte. Az élen ott haladtak vezető párt- és állami személyiségek, miniszte­rek, szakszervezeti főtitkárok, a gazdasági és kulturális élet kiemelkedő képviselői, majd elsőként a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett kollektívák érkeztek sorra. Gyárak, üzemek, intézmények, egyete­mek, egészségügyi kollektívák, színházak dolgozóinak forgataga hullámzott a téren, zászlócskák százezreivel, stilizált május­­fák tarka szalagerdeivel, léggömbökkel. Az Egyesült Izzó feldíszített kocsija arról tudósított, hogy a gyár nyolcvanhat or­szágba exportál. A Ganz-MÁVAG dolgo­zóinak körében magasra emelkedett egy forgó fogaskerékre szerelt hatalmas vörös csillag, a BKV dolgozói zászlókkal díszí­tett nagy májusfát kísértek, majd feltűnt a Csepel Művek dolgozóinak menete, öt­ágú vörös csillagot vittek a menet elején, hatalmas munkásöklöt mintázott a deko­ráció, az ököl a különböző testvéri orszá­gok zászlait szorította egy csokorba. Ez­után feliratot emeltek a magasba a cse­peliek: Vigyük sikerre a párt X. kong­resszusának határozatait! Jöttek a zug­lóiak, a kelenföldiek, aztán a metró dol­gozói zöld egyenruhájukban. Külön cso­portot alkottak az eszperantisták csillagos zászlaikkal éltetve a szocialista építést: Per esperanto por la socializmo! Felvo­nultak a művészek is. A Huszonötödik Színház tagjai a pomázi Petőfi Termelő­szövetkezet lovasfogatain érkeztek és a szavalókórusok polistrófákat harsogtak lelkesen. Soltész István Őrségváltás az állami zászlónál Május 1-én délben zenés őrségváltás volt a Parlament előtt, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe tiszteletére felvont állami zászlónál. A váltásról tá­vozó, illetve az érkező őrség kölcsönös tiszteletadását sok érdeklődő nézte végig. A látványos ünnepi őrségváltás után a katonazenekar térzenével szórakoztatta az eseményre egybegyűlteket. Az egész ország ünnepelte május elsejét Komócsin Zoltán Szegeden, Nyers Rezső Kecskeméten Szegeden mintegy hatvanezren vonul­tak fel a Széchenyi téren megrendezett ünnepi nagygyűlésre. Az elsők között ér­keztek a Minisztertanács és a SZOT vö­rös vándorzászlajával kitüntetett Csong­­rád megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat dolgozói, a termelési tervüket rendszeresen túlteljesítő olajbányászok, a textilmunkások ezrei, s a termelésben élenjáró szocialista brigádok tagjai. A nagygyűlésen Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottságának üdvöz­letét és jókívánságait, méltatta a munka ünnepének jelentőségét. Szolnokon több mint, tízezren vonultak a Tiszarparti Lenin parkban megrende­zett nagygyűlésre, ahol dr. Szekér Gyu­la nehézipari miniszter mondott beszédet. A kecskeméti nagygyűlésen, a Katona József ligetben Némedi Sándor, a szak­­szervezetek megyei tanácsának titkára mondott beszédet. A nagygyűlés elnöksé­gében helyet foglalt Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a város országgyűlési képvi­selője is. Tegnap avatták fel az új kecs­keméti nyomdát is, amelyet Petőfi Sán­dorról neveztek el. Békésben, a megye székhelyén szín­pompás felvonulásra került sor. A menet élén a párt és a tanács megyei és városi vezetői, a viharsarki földmunkásmozga­lom veteránjai haladtak, akiket az iskolá­sok, úttörők, ifjúgárdisták, népitáncosok, sportolók, üzemi és tsz-dolgozók követ­tek. Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye székhelyén délelőtt a párt, a tanács és a tömegszervezetek képviselői koszo­rút helyeztek el a munkásmozgalom már­tírjainak emlékművére, megkoszorúzták az emlékművet a megyében tartózkodó Komszomol-küldöttség tagjai, valamint a miskolci veterán kommunisták is. Salgótarjánban mintegy tízezren hall­gatták meg Devcsics Miklósnak, az MSZMP salgótarjáni városi bizottsága el­ső titkárának köszöntőjét, utána több mint ezer szereplő részvételével élőképet mutattak be Salgótarján várossá nyilvá­nítása ötvenedik évfordulójának em­lékére. Pest megye központi ünnepségét Mono­­ron rendezték meg, ahol megemlékeztek arról, hogy 40 évvel ezelőtt a község il­legalitásban élő kommunistái május 1. előtti éjszakán vörös zászlót tűztek ki az utcákra, a terekre, a vasútállomásra. Tatabányán mintegy 25 ezren vonul­tak el a szovjet hősök emlékművénél fel­állított disztribün előtt. A megye és a vá­ros vezetői haladtak az élen, a Tanács­­köztársaság veteránjai, a munkásőrök, a fiatalok, a dolgozók ezrei követték őket. Fejér megye székhelyén, a fennállásá­nak ezredik évfordulóját ünneplő Szé­kesfehérvárott Pálfalvi András, a Szak­­szervezetek Fejér megyei Tanácsának titkára köszöntötte az ünneplő város la­kóit. Élen vonultak a menetben a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös vándor­­zászlajával kitüntetett Fejér megyei Álla­mi Építőipari Vállalat dolgozói. Veszprém megye városaiban sok tízez­ren vettek részt a nagygyűléseken, a fel­vonulásokon, a vidám majálisokon. Ta­polcán Pap János, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára mondott beszé­det, ezt követően felavatták a szovjet hő­sök emlékművét, R. Kiss Lenke szobrász­­művész alkotását. Győrött a megyei tanácsháza előtti dísztribünről a megye s a város párt- és állami szerveinek vezetői köszöntötték a felvonulókat. Szombathelyen a felvonulók élén a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös vándor­zászlajával kitüntetett Nyugat-magyar­országi Fűrészek, az Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság, valamint a százéves fennál­lását a napokban ünneplő, és a zászlót immár negyedszer elnyert MÁV Jármű­javító dolgozói haladtak. Zalaegerszegen, a hagyományoknak megfelelően, a diákság nyitotta meg a felvonulók sorát. Az üzemek, a gyárak, a vállalatok élén a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett Zalaegerszegi Ruhagyár dolgozói vonul­tak. Pécsett mintegy 50 ezren vonultak a Széchenyi térre. A menet élén a mecseki szénbányászok haladtak, köztük a legif­jabb uránbánya, a 4-es üzem munkásai, akik elnyerték a Szocialista munka üzeme kitüntető címet. Kaposvárott csaknem két óra hosszat vonultak az emberek a Kossuth téren fel­állított dísztribün előtt, ahol a megyei, a városi párt- és állami, társadalmi szer­vek képviselői üdvözölték a dolgozókat. Színpompás felvonulásra került a sor Szekszárdon, ahol a menet élén a Babits Mihály Művelődési Központ ifjúsági fú­vószenekarának tagjai, s a kisdobosok, az úttörők, a sportolók haladtak. Nyíregyházán is sok ezren vonultak fel, ünnepelve május elsejét. A Nyíregyházi Ságván Tsz vendégül látta a Nyírségi Nyomda dolgozóit. A Vörös Csillag Tsz­­ben Papp József, a TOT főosztályvezetője átnyújtotta a szövetkezetnek a kormány elismerő oklevelét, a múlt évi gazdálko­dásban elért kimagasló eredményeiért. ______________MflGYflR Klump A zászló, a kendő és a vietnami asszony A tribünön, a vállalatok, gyárak kitün­tetésből meghívott dolgozói között egy kis vietnami csoportocska, vendégek, férfiak, asszonyok. Az egyik, nemzeti viseletbe öl­tözött, vékonyka asszony kezében magyar nemzetiszínű zászlócska, hazafogott piros selyemkendőcskével. Nézem a kezét. Úgy tűnik, mintha na­gyon gyenge és megviselt lenne az apró kéz, csupa ér és hihetetlenül vékony ujjak. Ezek szorítják félmagasra emelve a ma­gyar zászlócskát és a hozzáfogott vörös selyemkendőt. A felvonulók észreveszik a vietnamia­kat. A Medicor Művek dolgozói vonulnak éppen el a tribünök előtt. Egy sötétkék ruhás, negyven év körüli, kalapos férfi, mozgásáról, mozdulatairól ítélve munkás lehet, kilép egy percre a sorból és öklét kommunista köszöntésre emelve, külön üdvözli a vietnami csoportot. A Ganz-MÁVAG-isták nagy vietnami lo­bogót visznek a sorban, és amint a zászló­tartó észreveszi a távoli, harcoló testvér­nép küldötteit, mint egy súlyemelő, két karjával magasba tornássza a hatalmas selymet, és az úgy emelkedik ki csúcsá­val, mint egy felkiáltójel. Veled vagyunk, Vietnam! Egy másik üzem munkásfiatal­jai széles tablót hoznak, rajta a szolida­ritás szavaival, és amint meglátják a viet­namiakat, feléjük fordítják a táblát, népi ruhás táncospárok libbennek oda és egy rebbenésnyi külön műsort adnak élje­nezve és tapsolva táncolva. A törékeny vietnami asszonyka — cso­­dálkozva álltam mellette és néztem — a több mint kétórás felvonulás alatt egy­szer sem ejtette le a kezét pihenni, szün­telenül feltartott zászlóval, vörös selyem­­kendővel ünnepelt együtt a tér milliónyi emberével. Huszonnyolcadszor együtt az ünnepen Mindkettőjük ünnepi ruháját kitünte­tések sora ékesíti. Az öregember már ki­lenc óra körül ott állt a felvonulás útján, s egy pillanatra sem mozdult onnan, egé­szen egy óráig, mígnem a májusi sereg­szemle utolsó csapatocskája is elmenetelt előtte. Az öregasszonynak, a feleségének összecsukható székecskét hozott, a fehér hajú néni, kezében piros szegfűvel, inte­getett a szakadatlanul sereglő emberek­nek, mintha valamennyiük személyes is­merőse lenne. Éppen a huszonnyolcadik szabad május elsejei felvonulást ünnepelték most vé­gig együtt, mindig együtt. Pihoczki Mik­lós és felesége. A háború sodorta őket egymáshoz. Az asszony 1939-ben került Magyarországra lengyel honból, menekülve a náci hordák elől. Megismerkedtek, és egymás mellett maradtak.­ — Egész életünk minden tevékeny per­cét a szocializmusnak áldozzuk, így fo­gadtuk meg akkor, amikor férj, feleség lettünk. Építettük Dunaújvárost, vért ad­tunk önkéntesen, termelőszövetkezetet szerveztünk agitátorként, munkáskórus­ban énekeltünk, és most a nyugdíjévek­ben is tovább dolgozunk. Mi már nem tu­dunk másként élni. A történelem így ne­velt bennünket. Amikor az utolsó piros zászlós felvo­nuló is elhaladt a Dózsa György úton, a néni összecsukta a székecskét. A két öreg karon fogta egymást, és elindultak szép csendben, a huszonnyolcadik május élmé­nyével, hazafelé. .. Munkáshagyomány és vadvirágok .A Hűvösvölgyi Nagyrét sarkán évszáza­dos tölgyek alatt emlékoszlop áll. A kő­be vésett felirat szerint a 473. számú Rá­kóczi Ferenc Úttörőcsapat állíttatta, s 1959. május 1-én avatták. Ez az erdőkkel szegett, tágas tisztás 1919—1945 között munkásünnepélyek és munkásmozgalmi illegális találkozók színhelye volt, s azóta is megmaradt az emlékezés és emlékez­­tetés oázisának. Az oszlop talpazatán kis örökzöld koszorúk mellett, frissen szedett vadvirágcsokrok pompáznak. Pirospozsgás, ősz férfi gyöngyvirág­csokrot hoz, és leteszi a többi mellé. — Majd visszafelé még szedek, azt ha­zaviszem a családnak — mondja Kondor István nyugalmazott MÁV-ellenőr. — 1947. óta minden május 1-én kijövök ide. De régebben valahogy családiasabbak­ voltak a nagyréti ünnepségek. A gyárak, vállalatok teherkocsikkal hozták ki a né­pet, a felvonulás után­ sátrat vertek, szendvicset, sört osztottak, muzsika volt, tánc, minden. Mostanában szétaprózódik a nép, felkerekednek­ kocsikkal, családos­tul kiruccannak a telkekre, nyaralókba. Balkó János nyugdíjas kovács és villa­mosvezető 1921. óta jár ki, minden esz­tendőben — mint mondja —, megmártóz­ni kicsit a nagyréti zsibongásban. — A harmincas években, volt eset,­el­elkaptak bennünket a zsaruk — emléke­zik. — A vörös színt nem szívelték, még a piros nyakkendő is rögtön gyanús lett. Hivatalosan nem lehetett ünnepséget ren­dezni, de a szervezett munkásság min­dig kivonult. A szolidaritást, az összefo­gott erőnket akartuk érezni, és hát tisz­teltük vele a hagyományt. Később, a há­ború után, vállalati futballmérkőzések voltak, igazi, mulatságos versenyek. Én már — tette hozzá — csak nézelődök, de az is jó ... Azért most sem volt hiány látványos­ságban. A buszokon, villamosokon kifelé özön­lő újabb csoportok kis május-bokrétákat, színes ballonokat hoztak, véget ért a fel­vonulás, s most kint, a zöldben megpi­hentek, és fel-felemlegették a régi, meg a még régebbi május elsejékez. Cs. J.

Next