Magyar Hírlap, 1972. május (5. évfolyam, 120-149. szám)
1972-05-14 / 132. szám
2 1972. MÁJUS 14. VASÁRNAP HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap A helikopter a párás, ködös, esőtelleges reggelen emelkedett a magasba a Minisztertanács elnökével. Dörögve rugaszkodott el a budaörsi repülőtér zöld pázsitjáról, aztán egyenesre tájolva magát, elindult Kisköre felé, a híres nagy országos beruházás miniszterelnöki szemléjére. Elszakadva a Duna-parti erdők, rekettyések ködpipáló sűrűjétől, egyszerre derűs napfény sugározta be a tájat. Csodálatos festői térkép bomlott ki a széles látóhatár mezején. A látvány sűrített poézisa magával ragadó volt. Fock Jenő, aki néhány perccel ezelőtt még élénken tárgyalt Dégen Imre vízügyi államtitkárral, az ablakhoz hajolt, és a látszólag lassan tovagördülő májusi tájat nézte. Kisköre térségébe érkeztünk, az új jászsági főcsatorna nyomvonalát pillantottuk meg először. A negyedik ötéves tervben 18 kilométernyit építenek meg belőle a lánctalpas markolók. Hosszan kész már a medre, benne iszapkék Tisza-vízzel. Testvére a nagykunsági főcsatorna. Ketten viszik el a vizet háromszázezer hektárnyi területre Füzesgyarmattól Békéscsabáig, pontosan osztva az áldást a növényekig vezető mellékágakba. Feltűnt a víztároló gyülekező kistengere, amelyik tíz év múlva telik meg teljesen, mintegy négyszázmillió köbméternyi tartalék vízzel. Már az új lépcső betonbástyái felett lebegett a gép, szikrázva szórták a fényt a hatalmas vízszabályozó acéllemezek. A teret, ahol a serény munka folyt, még munkagödörnek nevezik, de az valójában már a Tisza új -medre, ahová a folyót a nyáron beleterelik. A nép hatalma már a nagy tiszai rendszer második vízlépcsőjét építi a tiszalöki után, komplex feladatot szánva a műnek: legyen végig hajózható a folyó, adjon elég vizet az iparnak, a mezőgazdaságnak, zuhogtasson bőséget az aszályos jászsági, nagykunsági földekre — legyen egyike annak a rendszernek, amelyik a Tiszát az egységes európai víziutakhoz csatlakoztatja. Végül is mindent az emberért. Erőfeszítést, anyagot, energiát, észt és izmot, közösségi áldozatot, koncentrált állami erőforrást mozgósítva. A helikopter leszállt a földre. A látvány költői élményét máris feledni kellett, mert a legtöményebb és legmarkánsabb politizálás kezdődött: vita az öntözés jelenéről, jövőjéről, a beruházás gondjairól. A disputa elárulta, hogy a kormányelnöki látogatás időzítésének hangsúlyozott jelentése van: 1973 tavaszán mindent el kell követni, hogy megelőzzük a várható aszályt, a lehető legjobban sáfárkodva a szocialista állam adta lehetőségekkel. 1971. februárja óta a szokásos átlag alatt kapott csapadékot a föld. Egyetlen kivételes hónap volt, az idei április. Rendkívül veszélyes helyzet. A felső ötven centiméteres réteg nedvességtelítettsége 10 százalékos, még ennél is szegényebb a kapásokat tápláló alsóbb rétegek vízháztartása. Az ország öntözőberendezései jelenleg 436 ezer hektár kiiszolgálására hivatottak, ám 10 ezer hektár berendezései javíthatatlanul rosszak. — Úgy tűnik — szólott azonnal közbe Fock Jenő —, hogy túl sokszor emlegetjük a kieső hetvenezer holdat. A másik oldal a fontos: mennyit tudunk öntözni, s kihasználjuk-e a ténylegesen rendelkezésre álló kapacitást? Ez most a lényeg! — A beérkezett statisztikai adatok szerint április 30-ig 84 ezer hektáron öntöztek Magyarországon, soha ilyen dinamizmussal ezelőtt. A tájékoztatókat figyelmesen meghallgatva, a kormány elnöke vette át a szót. A kormány rendkívül sokat költ az öntözés kiterjesztésére, kedvezményeket, hiteleket biztosít a gazdaságoknak, legutóbb^például 20 s^sz^+ekkel csökkentette az öntözőberendezések árát. De a lehetőségek kihasználásával messzemenően nem lehetünk elégedettek. Tessék megnézni a napi öntözést mutató grafikont, valósággal ugrál. Esik az eső, máris zuhan a grafikon szára, abbahagyják az öntözést. Ezt nem lehet megtenni, amikor annyira szegény a talaj. A kormány szankciókat helyezett kilátásba, azokat érvényesíteni kell, vissza kell onnan venni az állam pénzét, ahol nem hasznosítják célszerűen. Nekünk mindig a helyes cselekvés pártján kell lenni. Lehet, hogy az öntözési statisztika általában most jobb, mint a korábbi években, de nem lelkendezhetünk, mert a csapadékhelyzet rosszabb az átlagosnál. Nem engedhetjük meg, hogy akár gabonát is több tízmillió dollárért importáljunk azok miatt, akik most hanyagok. A helyes magatartásra való hivatkozás vissza-visszatérő motívuma a vitáknak, eszmecseréknek a látogatás során. Felmerült a kérdés Kiskörével kapcsolatban: folytatódjék-e teljes erővel a munka a II. és III. ütem megvalósításáért? Fock Jenő a folytatás pártjára állt, elvi kört vázolva: — A beruházásoknál általában az legyen az elv, hogy ahol valami elkezdődött, ott folytatni kell a munkát a teljes befejezésig. Létrejött egy beruházási apparátus, egy gyakorlott egység. Ha leállunk, ez széthullik, későbbi újraszervezése költséges, drága mulatság, nagy kárral, veszteséggel jár. — Valóban. Nem lehet abbahagyni a munkát. — Lehetni lehet, de nem okos dolog — mondja a miniszterelnök. Fock Jenő később a kisújszállási Búzakalász jól öntözött földjein szövetkezeti vezetőkkel találkozott, és szóba került a szarvasmarhaprogram. Az egyik elnök a marhatartás gazdaságtalanságát panaszolta. Fock Jenő: „A kormány a közeljövőben intézkedik, hogy a gazdálkodási feltételek jobbak legyenek. De ez nem helyettesítheti a jó gazdálkodást. Annyit soha nem tud, és nem is akar úgy segíteni a kormány, hogy a hozzá nem értés kárait is haszonra fordítsa. Ezt senki ne várja.” A Búzakalász egyre nagyobb területet öntözhet. Itt voltak és hallották a fegyvernekiek, kunhegyesiek is. Kérdezgették: mikor lesz náluk is bőséges víz? A kormány elnöke némi csodálkozással hallgatta a kérdéseket, nem kaptak tehát az illetékesektől időben tájékoztatást a térség szövetkezetei a várható lehetőségekről . Gyors szembesítés a helyi vízügyi szakemberekkel, máris tisztább lett a kép. Ez fontos, e nélkül nem készülhetnek a szövetkezetek a víz fogadására, mozgósítva saját anyagi lehetőségeiket is. Nyikos Károly, a tömzsi, pirosbarna, parasztfaragású kisújszállási elnök némi elfogódottsággal, majd egyre magabiztosabban beszélt, mutatva az öntözés modern eszközeit, a kihasználást. Fock Jenő átkarolta az elnök vállát: — Maga boldog ember. Az elnök ragyogó arccal bólintott. Kinyújtott karral mutatja: „Ott, azon a messzi épületen túl, még nem tudunk öntözni, siralmas a helyzet, jól mutatja a különbséget. 10—12 mázsával terem több búza az öntözött földön! És nézte sugárzó arccal maga körül a széles határ szép vetéseit, amelyeket sűrű alumíniumcsövek hálózata fürdet a vízzel már március óta. Végül is találkozott hát a poézis a politikával. Ám ez a harmónia feszített is a kicsengő tanulsággal: mindenütt a becsületes, a népgazdasági érdekeket áttekintő magatartásra van szükség. Soltész István Tavaszi látogatás Kiskörén— a Minisztertanács elnökével A váratlanul megszólaló dudahang nem műszakkezdésre szólít, hanem riadót jelez a határőrs eddig csendes, nyugalmas délutánjában. A razziariadó vezényszavának elhangzása, s az eligazításra felsorakozó határőrök feladatának meghatározása között másodpercek telnek el. A tömörség példás, a feladat világos, az együttműködés mozdulatra kimunkált. A jelzőrendszer — lényeges technikai segítség — azt is „elmondja”, hogy melyik szektorban történt az illetéktelen látogatás. A terepszínű ruhába öltözött határőrök egy egysége a határszakasz lezárására kap parancsot, míg a riadócsoport a jelzőberendezést vizsgálja meg, s innen indul a nyomon. Ismét csak másodpercekben számolhatunk, s a gépkocsik eltűnnek a kijelölt irányban. Az összeköttetés egy pillanatra sem szakad meg, így azonnal megtudjuk: — A jobb tízes szektorban egy fő nyoma látható. Negyvenkettes cipő. Haladási iránya: az államhatár. S meglátjuk a „főt” is. Kibukkan a fák közül, s a szántáson fut. Nyomában százméterekkel a riadócsoport. Élen: egy hatalmas határőrkutya. Figyelmeztető lövés hangzik, de a futó alak nem áll meg, sőt, visszatüzel. A távolság még nagy, a határig nem lehet utolérni. Az egérút biztosnak látszik. Ezen a vidéken azonban a határőrök mennek biztosra. A határ menti bokrok között biztos kezű, kitűnően felszerelt fiatalemberek várják az érkezőt, ha eljut odaáig. De ritkán jut el. Most sem. A hű segítőtárs, a német juhászkutya a következő száz méteren nyolcvanat „ráver” a futó alakra. Egy ugrás, és a fegyvert tartó kéz tehetetlen. Elfogás, bilincs, visszakísérés. Minden kimunkált biztonsággal, gyorsasággal. A parancsnok jelenti: a feladatot végrehajtották. Önállóan cselekedni A gyakorlat tehát, amelyet Szabó Gusztáv vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka parancsára tartottak, sikerült. De a siker mércéje nem az volt, hogy egy látványos jelenetnek legyenek tanúi az egész napos sajtótájékoztató részvevői, hanem az, hogy bebizonyította: a határsértő lehetséges átjutási ideje, és a technikai-emberi precizitás, fegyelem, felkészültség közötti versenyben az utóbbi a győztes. Ezen a határszakaszon négy esztendeje nem történt büntetlen határsértés. Az őrs szakaszán mindenkit elfogtak, aki megpróbálta illegálisan elérni nyugati szomszédaink területét. Akik ezen a háromszázötven kilométernyi határszakaszon éjjel vagy nappal, lápon, homokban, vízen vagy hegyen szembekerülnek egymással — jelentős többségükben fiatalok. Akik portyáznak, figyelnek, őrséget állnak az órák szinte számolatlan mennyiségében, tegnap még tanultak, dolgoztak. Itt 24 hónapig — a szolgálat háromhónapos csökkentését ezen a találkozáson jelentette be az országos parancsnok —, új feladatot kapnak, amelyben a legnehezebb, hogy minden kritikus helyzetben önállóan kell cselekedni. S ezek a fiatal emberek képesek erre, megfontoltan, biztonsággal őrzik a határt. Pedig — mint mondják, sokat tapasztaltparancsnokaik — még tíz-húsz év határszolgálat után is nehéz az éjszakai alvást nappalira cserélni, vagy a következő napra halasztani. De megtanulják, mert szükség van rá. Az ismeretlen és gyakran veszélyes ellenfél nagy többsége szintén fiatal, 70—80 százalékuk 30 év alatti. Tettük indítéka — kivéve a mintegy 30 százaléknyi büntetett előéletű határsértőt —, nagyon gyakran a meggondolatlanság, oktalan ábrándok kergetése. Itt, ezen a csendes hazai tájon azonban nincs mód arra, hogy a jellemek, gondolatok, vélemények közül a tiszta, a realista megfontolásra késztesse a másikat. Itt sem rábeszélni, sem hibázni nem lehet már. Vízumkiadás, forgalomgyorsítás A határok legnagyobb része azonban más feladatokat is ad határőreinknek. A baráti országokkal kötött egyezmények értelmében a közös határszakaszokon kitűnő az együttműködés. A nyugati szakaszon, az osztrák—magyar határon is mind jobbak a közös tevékenység eredményei, különösen — amint ezt az országos parancsnok több ízben említette —, Fock Jenő miniszterelnök látogatása óta érezhető számottevő fejlődés. Erre mindenütt nagy szükség is van, hiszen az idegenforgalom évről évre nagymértékben növekszik. Szinte hihetetlen nagy a múlt esztendei forgalom is: mintegy 16 millió ember fordult meg határátkelőhelyeinken. A hegyeshalmi forgalom-ellenőrző pont ezen a péntek délutánon csendesebb volt a szokottnál, így néhány percet beszélgetésre is szánhattak az itt szolgálatot teljesítő határőrök. Ritka alkalom ez, hiszen már másodpercekben számolják tennivalóik elvégzésének lehetséges idejét. — Harminc másodperc alatt hat mozzanatot kell elvégezni — mondja az irodáját nyakában hordó határőr. E számolgatás mögött az húzódik meg, hogy nagy gonddal törekednek a forgalom lebonyolításának gyorsítására, a kilépés és belépés könnyítésére. Ennek érdekében végzik a vízumkiadást is; e tevékenység sikerét bizonyítja, hogy tavaly 240 ezer vízumot adtak ki a határon. Nem okozhat zökkenőket a nyelvismeret hiánya sem, mert a határállomásokon szolgálatot teljesítők közel fele beszél idegen nyelven, a hivatásos tiszteknek pedig mintegy 70 százaléka felső- vagy középfokú végzettséggel rendelkezik. Határainkon sokan fordulnak meg, akik látogatóban járnak vagy átutazóban vannak. Számuk egyre nő, de a határőrök szívesen vállalják a több munkát. Dicséretükre legyen mondva, hogy e közben sikeresen felfedik a hívatlanul érkezőt, vagy hamis papírokkal távozni akarókat, a tiltott eszközöket és árukat is. Az pedig már mindenki közös munkájának az eredménye, hogy az elmúlt esztendőben 11 százalékkal csökkent a határsértések száma. A. Kovács György ------' ^15 k. —Egy nap a határőrségnél Két évre csökken a szolgálati idő