Magyar Hírlap, 1972. június (5. évfolyam, 150-179. szám)

1972-06-23 / 172. szám

2­­972. JÚNIUS 23. PÉNTEK ORSZÁGGYŰLÉS Magyar Hírlap (Folytatás az 1. oldalról) építőipar, építőanyag-ipar —, amelyek a kialakult feszültségeket mérsékelhetik. A költségvetési bevételek a termelés és forgalom bővülésével, a hatékonyság javulásával párhuzamosan emelkedtek, de valamivel várakozásaink alatt marad­tak. A vállalatoktól származott a bevéte­lek több mint négyötöd része. A bevéte­lek 9 százalékkal növekedtek. Az ipar­­vállalatok költségvetési befizetése több mint 3 milliárd forinttal kisebb volt, mint az előirányzat. A kohászati termé­kek világpiaci árai ugyanis visszaestek, a költséggazdálkodás — különösen a gép­ipari vállalatoknál — nem sokat javult. A megtermelt nemzeti jövedelemből a fogyasztást lényegében a gazdasági fej­lődéssel arányosan bővítettük. A felhal­mozás azonban a nemzeti jövedelemnél gyorsabb volt, ezért a tervtől eltérően alakult a fogyasztásfelhalmoz­ás aránya és a többletfelhasználást a külkereskede­lem behozatala fedezte. A bevételeket meghaladó ütemben 15 százalékkal nőttek az állami költségvetés fel­halmozásokkal kapcsolatos kifizetései. Az erőteljes felhalmozás természetesen nem az elmúlt év sajátossága, hanem része, folytatása a korábban kialakult folyamat­nak. A társadalmi közös fogyasztásra szánt eszközök ma már az állami költségvetés bevételeinek 43 százalékát veszik igénybe. A nemzeti jövedelemnél jobban, sőt a tervezettnél is gyorsabban, mintegy 10 százalékkal emelkedtek az egészségügyi, szociális és kulturális intézmények ki­adásai. Ezek szükségesek voltak az el­múlt esztendő életszínvonal-politikai cél­jainak megvalósulásához. Köztudott, hogy költségvetési forrá­saink több mint egynegyedét a termelés, a forgalom és a fogyasztás támogatására fordítjuk. Ez sokszor az objektív gazda­sági viszonyokra épülő tudatos szociál­politikánk következménye, de nem rit­kán a gazdaságtalan tevékenységek fenn­tartását teszi lehetővé. A dotációk teljes összege nem nőtt a korábbi ütemben, és hányada az elmúlt évben mérséklődött. Végeredményben a költségvetést 191,6 milliárd forint bevétellel és 194,9 mil­liárd forint kiadással zártuk. Amint azt már az 1972. évi költségvetés beterjesz­tésekor jeleztem —, az állami költségve­tésnek a tervezettet meghaladó, kereken 3,3 milliárd forint hiánya keletkezett. Ennek oka az, hogy a vállalatoktól re­mélt és elvárt bevételeink egy része nem folyt be, beruházási költségeink és a tár­sadalmi közös kiadásaink a költségvetés végrehajtása során emelkedtek. Ahhoz, hogy a költségvetés így is eleget tehes­sen a reá háruló feladatoknak, már az év elején növelnie kellett adóbevételeit, és a pénzeszközök átcsoportosításával a bank- és hitelrendszer forrásainak egy részét is igénybe vette. A Minisztertanács az idei népgazdasá­gi terv és költségvetés elkészítésével pár­huzamosan intézkedéseket dolgozott ki, amelyek hatásai fokozatosan érvényesül­nek. A gazdasági-pénzügyi egyensúly ja­vítása, valutánk szilárdsága érdeké­ben ezek következetes végrehajtá­sára és további határozott lépé­sekre van szükség. Ebben az esetben vár­hatjuk, hogy a folyó évi költségvetést a tervezett arányok szerint hajtjuk végre. Az 1973. évi népgazdasági terv­ és költ­ségvetés összeállításakor szigorú köve­telménynek tekintjük, hogy a népgazda­sági egyensúllyal párhuzamosan a költ­ségvetés helyzete is javuljon. Ez­ egyfe­lől az egész termelőszféra megújuló erő­feszítését igényli a hatékonyság fokozá­sára és az összjövedelem növelésére. Másfelől pedig: minden gazdálkodó szervtől szigorúbb takarékosságot köve­tel, és feltételezi, hogy közös erővel, az állami pénzalapokkal szembeni igénye­ket a források adta lehetőségekkel pon­tosabban összhangba hozzuk, halmi ellátását. Kidolgoztuk azokat a ja­vaslatokat, amelyek alapján — több más intézkedéssel együtt — 1972. év január 1-i hatállyal felemeltük a három- és többgyermekes családok, valamint az egyedülálló egy- és kétgyermekes szülők családi pótlékát,­ a már megállapított nyugdíjakat pedig — reálértékük meg­tartása céljából — 1971-től évenként 2 százalékkal növeljük. A 3—6 éves gyermekek 59 százaléká­nak van helye az óvodákban. Ennek el­lenére csaknem 30 000 felvételi kérel­met nem sikerül teljesíteni. Ha ezt az igényt az idén akarnánk kielégíteni, az mintegy 1,8 milliárd forint beruházást tenne szükségessé. Ilyen összeget csak folyamatosan és szoros társadalmi ösz­­szefogással lehet előteremteni. 1971- ben 41 000 gyermeket helyezhettünk el bölcsődében, személyenként 12 000 fo­rint állami költséggel. A gyermekgondo­zási segély igénybevételével 180 000 anya nevelte otthon kisgyermekét, erre kere­ken 1,3 milliárd forintot fizettünk ki. A családtámogatás rendszerét tovább kí­vánjuk fejleszteni. Nemzeti jövendőnkre, távlati gazdaságfejlesztési terveinkre gondolva még nagyobb szerepet kell szánnunk a népesedési helyzet javítását szolgáló ellátási rendszereknek. Az egészségügy és az oktatás területén tovább bővítettük az intézmények háló­zatát, emeltük ezek szakmai színvonalát. Az egészségügyi és oktatási dolgozók bé­rének rendezésével — a bérarányok he­lyesbítésén kívül — el akartuk érni azt is, hogy ezeknek az intézményeknek a munkaerő-ellátási gondjai enyhüljenek. Az idén hozott egészségügyi törvény alapján állampolgári joggá fogjuk emel­ni az egészségügyi ellátást. A közelmúlt­ban az állami oktatási rendszert vizsgál­va, többek között arra a megállapításra jutottunk, hogy anyagi eszközeinkkel mindinkább az oktatás tartalmi részének erősödését kell segíteni. A tehetségek ki­bontakoztatását az általános iskolákban kell elkezdeni. Ez évben megtettük a kez­deti lépéseket olyan irányban, hogy azok a gyermekek, akik nem járnak óvodába, iskolaelőkészítő tanfolyamon vehetnek részt. Következő ötéves terveink során érezhetően javítjuk — minden fokon — a legkorszerűbb oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket. A színvonalas művelődés lehetőségeit félszáz színházunk, csaknem 4000 mozink, 5300 közművelődési és ennél jóval több üzemi könyvtárunk, 185 múzeumunk és 1971-ben majdnem másfélezer kiállítá­sunk reprezentálta. Népművelési célokra, a művészeti intézmények feladatainak el­látására a költségvetés az előirányzatnál 75 millió forinttal többet fordított. Az életszínvonal tartós, kiegyensúlyozott emelkedése Az 1971. évi állami költségvetés végre­hajtásáról írásban benyújtott törvényja­vaslat tartalmazza a költségvetés teljesí­tésének adatait és részletes indoklását. A továbbiakban néhány olyan témakört emelek ki, amelyek erdményeink szem­pontjából alapvetőek, vagy jövőbeni fej­lődésünket határozzák meg. Ezek sorá­ban az első, a legfontosabb az, hogyan sikerült valóra váltani gazdaságpoliti­kánknak azt az alapelvét, hogy a lakos­ság életszínvonala tartósan, kiegyensú­lyozottan növekedjék, az életkörülmé­nyek javuljanak? Ez a követelmény 1971-ben is meg­valósult. A lakosság jövedelme a terve­zett mértékben emelkedett, az egy kere­sőre jutó reálbér mintegy 2,5—3 száza­lékkal, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 5—6 százalékkal nőtt. Politikai és gazdasági szempontból egyaránt kiemelkedő jelentősége van an­nak, hogy az ipari és építőipari munká­sok keresete miként alakul. E téren is jellemző a keresetek tervszerű emelke­dése. A bérek a termelékenységgel nőt­tek, javult a munkaerő-stabilitás. A Minisztertanács rendszeresen foglal­kozik a kereseti arányok elemzésével és szabályozásával. Megvizsgáltuk például, hogy milyenek és hogy változnak az ipa­ron belüli bérarányok? A tények azt mu­tatják, hogy 5000 munkásnál többet fog­lalkoztató nagyvállalatok munkásainak átlagjövedelme 5—10 százalékkal halad­ja meg az ennél kisebb vállalatokét. A keresetek növekedési üteme is a na­gyobb vállalatoknál volt az átlagosnál gyorsabb. A munkások között is vannak az átla­gosnál nagyobb keresetűek. Ez nagyrészt­ a jobb munkából, a nagyobb teljesít­ményből következett, de voltak arány­talanságok is, mert egyes melléküzemági, szövetkezeti, kisvállalati dolgozók és al­kalmazottak jövedelemnövelési lehető­sége kiemelkedően jó volt. Az állami szervek erre is figyelmet fordítottak. Szabályoztuk a termelőszövetkezeti al­kalmazottak bérezését és munkaidejét, valamint a melléküzemági tevékeny­séget. Felhasználtuk a bérpolitika köz­ponti eszközeit, béremelési lehető­séget, preferenciákat nyújtottunk a szén­­bányászatban, a villamosenergia-, a tex­til- és az alumíniumiparban, a közleke­dés és a lakossági szolgáltatás területén. A mezőgazdasági áruértékesítés növe­kedésével együtt érvényesült az a — már korábban is ható — irányzat, hogy a pa­rasztság reáljövedelmének emelkedése a munkásokét valamelyest meghaladta. A 4. ötéves tervben egészében azonban va­lóra váltjuk az eredeti célt, hogy e két osztály jövedelmi helyzete azonos mér­tékben javuljon. A bérügyi intézkedések kedvező hatása A nem termelő ágazatokban több je­lentős központi bérintézkedést hajtottunk végre. Több mint 22 000 orvos és gyógy­szerész bérét 20 százalékkal emeltük. 10 000 bölcsődei gondozónő és védőnő 15 százalékos, mintegy 50 000 egészségügyi középkáder pedig 5—10 százalékos bér­emelést kapott. Mintegy 110­00 pedagógus bére átlagosan 20 százalékkal, a nem pe­dagógus munkakörben foglalkoztatott, több mint 50 000 dolgozó fizetése átlago­san 10 százalékkal növekedett. Béremelés történt a népművelési intézményeknél is. A lakosság számszerűen csekély, de társadalmi hatását tekintve nem jelen­téktelen részének jövedelmei magántevé­kenységből származnak. E jövedelmeit adókötelesek, mindenekelőtt azért, hogy a többi keresőhöz hasonlóan e réteg jö­vedelmei is a társadalmi hasznossághoz igazodjanak és ne alakuljanak ki indoko­latlan aránytalanságok. Az idén a koráb­binál hatékonyabb adórendszert alkal­mazunk, amely erőteljesebben mérsékli a magas jövedelmeket, különösen azokat, amelyek nincsenek arányban a végzett munka társadalmi értékével. A spekula­tív módon szerzett jövedelmek korlátozá­sát p példázza az a pénzügyi előírás, hogy az ingatlanok beszerzési és eladási árá­nak értékkülönbözete után progresszív adót kell fizetni. Megerősítettük a tanácsi és miniszté­riumi ellenőrző apparátust. Körültekintő, rendszeres adóellenőrzéssel korlátozzuk a visszaélési lehetőségeket, a jövedelem el­titkolását. Azokkal szemben, akik az adójogszabályokat megszegik, következe­tesebben alkalmazzuk a törvényes szank­ciókat. Az adózási és költségvetési tapasztala­tok alapján elmondhatom, hogy orszá­gunkban többségben vannak a becsületes dolgozók, az olyan patrióták, akik fizikai vagy szellemi társadalmi munkával tá­mogatják községük, városuk felvirágoz­tatását, pedagógusok, akik segítik a te­hetséges fiatalok továbbtanulását vagy javaslatokat tesznek az oktatási rendszer korszerűsítésére, egészségügyiek, akik munkaidő után idős, beteg embereket lá­togatnak. Nem szabad megfeledkeznünk róluk, mert önzetlen munkájuk nélkül e költségvetés-teljesítési beszámoló ered­ményei is sokkal szerényebbek lennének. A kormány az 1971. évben tovább foly­tatta annak a törekvésnek az érvényesí­tését, amelynek célja egyfelől a munká­ból származó jövedelmeknek a teljesít­mény alapján történő differenciálása, másfelől a családi jövedelmek kereső­­eltartott arány miatti különbségeinek ki­­egyenlítése. Szélesítettük a gyermekek eltartásához nyújtott támogatást és az üregek társa­ A fogyasztói piac alakulása Az életkörülmények javítására vonat­kozó társadalmi céljainkat tehát nem egyszerűsíthetjük le csak a fogyasztás bővítésére és a fogyasztási kultúra eme­lésére. Legalább olyan fontosnak tekint­jük, hogy életformánkban növekvő sze­rephez jusson az oktatási színvonal álta­lános emelése, a szocialista kultúra érté­keinek közkinccsé tétele és a korszerű egészségügyi ellátás. Ma már tízmillióan kívánnak fejlett, gondos egészségügyi el­látást, de milliók igénylik a magas­szintű oktatási rendszert is. Az ilyen tár­sadalmi légkör és elkötelezettség még in­kább felhívja a figyelmet arra a felelős­ségre, hogy az állami költségvetésünk munkából fakadt forintjait hogyan osztjuk be és mire, és hogyan használják fel intézményeink. A lakosság jövedelme az áruellátás ol­daláról megalapozott volt, biztosítottuk a fogyasztói piac egyensúlyát. A kereske­delem folyó áron számolva 9 százalékkal több árut adott el, a növekedés változat­lan áron mérve is meghaladta a 7 száza­lékot. Gyarapodott az alacsonyabb jöve­delműek igényeit kielégítő áruk mennyi­sége. Egyes termékekből — például a ser­téshúsból, kötöttáruból — javult a kíná­lat. Bővült a tartós fogyasztási cikkek választéka, amit szemléltesen bizonyít a forgalom 12 százalékos növekedése. Ma már elmondhatjuk, hogy majdnem min­den családban van rádió, televízió, min­den második munkáscsaládban van hűtő­­szekrény és porszívó, minden ötödikben motorkerékpár és minden huszadikban személygépkocsi. A családi kiadásokból mind nagyobb hányadot fordítanak a dolgozók lakásépítésre, üdülőtelek-vásár­lásra, vagy turistautazásokra a környező országokba. A több tartós fogyasztási cikk termé­szetesen megnöveli a lakossági ipari-ja­vító szolgáltatások iránti keresletet. Ta­valy e téren is tapasztaltunk némi javu­lást, az ezt támogató szabályozó­ módosí­tások nyomán, a helyzettel azonban nem vagyunk még elégedettek. Az elmúlt évben a tervezett 71 000 he­lyett 75 000 lakás épült. A lakásépítési ter­vek megvalósítására az építőanyag-ipar, az építőipar és az ipari háttér fejlesztésé­vel tettünk erőfeszítéseket. A negyedik ötéves terv nagy feladatai miatt javítani kell a lakásépítést és gaz­dálkodást a központi és a tanácsi szer­veknél és vállalatoknál egyaránt. Az ál­lami költségvetés vállalja a hatósági ár­változások fedezetét, de ez nem nyújt­hat forrást minden költségnövekedésre. Éppen ezért, a tervben előírt mutatókat — épületszint, alapterület, felszereltség, szanálás — szigorúan be kell tartani, az eltérés veszélyeztetheti az előirányzott lakások megépítését, összhangban a lakásigények emelkedé­sével, rohamosan bővíteni kell a kommu­nális szolgáltatások körét, és ebben az el­múlt években nem lebecsülendő eredmé­nyeket értünk el. A vízvezetékhálózat tíz év alatt, a távfűtéses lakások száma öt év alatt több mint megkétszereződött. A fej­lődés természetesen újabb és újabb szük­ségleteket szül, amelyek kielégítése nem csekély gondot okoz a központi terve­zőknek és a helyi tanácsoknak. A lakosság életkörülményeit nagymér­tékben a tanácsok alakítják. Nagyobb az önállóságuk, ami az új tanácstörvény egyik pillére. Az elmúlt évben bevezetett új gazdálkodási rendszerrel elősegítjük önkormányzatuk, gazdasági önállóságuk fejlődését. A tanácsi gazdálkodás tapasztalatai A tanácsi gazdálkodás 1971. évi tapasz­talatai kedvezőek. Helyesebb arány alakult ki a központi és tanácsi pénzalapok között. Az új bevételi rend­szer megyei szinten megfelelően szolgálta a kívánt célokat, az egyes területek ellá­tása közötti színvonalkülönbségek mér­séklését. A tanácsok nagyobb zökkenők nélkül finanszírozták intézményeiket. Gondokat okozott azonban, hogy a váro­si, községi tanácsok jelentős részénél a vállalatoktól és szövetkezetektől szárma­zó bevételek a vártnál nagyobb mérték­ben tértek el az előirányzatoktól, ez szük­ségessé teszi a megyén belüli elosztás rendszerének tökéletesítését és rugalma­san működő tartalékrendszernek az al­kalmazását. Az árváltozások természetesen a taná­csi költségvetést is érintették, az ellátási színvonal fenntartása a bevételeknél is erőfeszítéseket követelt. Tudjuk, hogy a gazdasági önállóság nem egyszerűen ha­táskör kérdése, hanem megfelelő pénz­ügyi forrást is igényel és ezt jövendő sza­bályozási terveinknél erőnkhöz mérten szem előtt is fogjuk tartani. A tanácsi gazdálkodás kedvező vonása volt tavaly, hogy a tanácsok — a vállala­tok és más szervek közös összefogásával — sok létesítményt valósítottak meg, saj­nos a későbbi fenntartás pénzügyi for­rásaira már kevesebb gondot fordítottak. A vállalatok és szövetkezetek a tanácsok fejlesztési alapjába csaknem 2,5 milliárd forintot utaltak át, hogy ilyen módon — a településfejlesztési tervekbe illeszke­dően — lakóházakat, közműveket, óvo­dákat, napközi otthonokat hozzanak létre. Bács megyében csaknem 500 nap­közi otthoni férőhelyet létesítettek, Győ­rött 13 vállalat 320 óvodai hely fenntar­tásához járult hozzá. Nyíregyházán a vá­ros vállalatai összesen 35 millió forintot ajánlottak fel óvodaépítésre. Hasznos kezdeményezések ezek, indokolt hát, hogy mindenütt, ahol ennek reális helyi, társadalmi és gazdasági alapjai megvan­nak, megértésre és támogatásra találja­nak. Ilyen szellemben szabályoztuk­ a vállalatoktól a tanácsoknak átadható összegek jogcímeit és feltételeit. A gazdasági elemzéseknek mindig egyik kulcskérdése, hogyan ítélhetjük meg a vizsgált időszak fejlesztési, beru­házási tevékenységét? Az egyes ágazatokért felelős szervek és a vállalatok természetes törekvése a termelő kapacitások tökéletesítése és gyarapítása. Ez a törekvés egész sor jobbnál jobb beruházási elgondolásban ölt testet, amelyek mérlegelése, rang­sorolása azonban több szempontból is szükséges. E mércék közül kiemelném a népgazdaság teherbíró képességét és a beruházások hatékonyságát. A tapaszta­latok már hosszabb idő óta azt mutat­ják, hogy egyik követelménynek sem te­szünk teljes mértékben eleget. Az elmúlt évet — a korábbi időszak­hoz hasonlóan — nagyarányú fejlesztés jellemezte. Bővültek ipari és építőipari kapacitásaink, javult a mezőgazdasági nagyüzemek technikai felszereltsége. Üzembe helyeztük a TVK polietiléngyá­­rát, a Gagarin Hőerőmű újabb 200 MW-os

Next