Magyar Hírlap, 1972. június (5. évfolyam, 150-179. szám)

1972-06-09 / 158. szám

2 1972. JÚNIUS 9. PÉNTEK Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP___________ Vasárnap este otthon a vasutasok életkörülményeinek javulása A munkaidő csökkentése — a kormány és a szakszervezetek egyetértése nyomán — százezreket érintő és érdeklő törekvés. A csökkentett munkaidő, a szabad szom­bat, hovatovább első helyre kerül a mun­kaerőt toborzó vállalatok kecsegtető aján­latai között. Érthető módon! Feltételei­nek megteremtése azonban sok vállalat, üzem, intézmény részéről még rendkívüli erőfeszítéseket, hosszas előkészítő, szer­vező munkát igényel. Arra a kérdésre, melyik az a népgaz­dasági ágazat, ahol belátható időn belül nem várható a szabad szombat bevezetése, akár egy gyerek is ,,kapásból” válaszolna: a közlekedés. Ezen belül is a vasút. Az okokat fölösleges volna részletezni. A munkaerőhiány azonban azt a kérdést su­gallja: milyen intézkedésekkel igyekszik javítani dolgozóinak munkakörülményeit a MÁV, közelebbről a Budapesti Igazga­tóság? Az az igazgatóság, amely meghatá­rozó szerepet tölt be az országos vasúti szállítások tekintetében. Olyan ipari gó­cok szállítási szükségleteit bonyolítja le, mint Győr, Tatabánya, Dorog, Szolnok, Vác, Székesfehérvár és Salgótarján. Az ország legjelentősebb üdülőhelyeire — a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz, a Dunaka­nyarba, a Bükkbe, a Mátrába, és a Ba­­konyba — kirándulók utazását is a Buda­pesti Igazgatóság biztosítja. Harminchatezer ember munkája — Minden zavaró tényező, amely az igazgatóság csomópontjain, elsősorban pedig a budapesti nagy személy- és ren­dező pályaudvarokon előfordul — jegy­zem Tóth János igazgató szavait —, kihat az egész ország vasúthálózatának közle­kedési rendjére, következményként a ter­melés ütemére. Késlelteti a gyárak, üze­mek munkakezdését, az áru- vagy nyers­anyagszállítást, hátrányos gazdasági hely­zetet, ideges hangulatot teremt. Nem is szólva a tranzitszállítások valutát ..ter­melő” kötelezettségeinek felelősségéről. Nemcsak ..saját” érdekünk tehát a mun­ka feltételeinek állandó javítása. — Hány ember munkájának irányítását, összehangolását igényli e hatalmas, a szó szoros értelmében örök mozgásban levő üzem? — Hét megyére terjed ki az igazgató­ság 21­3 kilométer vasúti vonalhossza. Hegyeshalomtól Szolnokig, Salgótarjántól Fehérvárig 363 állomáson és megállóhe­lyen, valamint az utasokat, illetve árut szállító szerelvényeken több mint 36 ezer ember dolgozik. Az első négy hónapban minden felkínált mennyiséget elszállítot­tunk, sőt, voltak napok, amikor kapacitás­­felesleg is jelentkezett. Tervszerű ütem­ben folynak a rekonstrukciós munkák is. — Holott munkaerőhiánnyal küzdenek — vetem közbe. — Mennyi a létszám­­hiány? — Változó. Volt ennél több is. Most 800—900 fő. Ahol a munkaerő végképpen nélkülözhetetlen, elsősorban a nagy ren­dező pályaudvarokon, ott vidéki igazga­tóságoktól kirendelt dolgozókkal pótoljuk a hiányt. Meg kell mondanom, nagyon rendesen dolgoznak, de ez mégis kény­szermegoldás csupán. Valódi utánpótlás­ról kell gondoskodnunk, ennek nyilván­valóan előfeltétele, hogy kedvezőbb mun­kafeltételeket kínálhassunk. Alapvető fontosságú az, hogy szerelvényeink 88 százalékát ma már villany-, illetve Diesel­mozdony továbbítja. Az idén vásárolt 75 kétezer lóerős, korszerű szovjet Diesel­mozdonyból húszat a Budapesti Igazga­tóság kapott a MÁV-tól. Csökkenthettük tehát a gőzmozdonyok számát. Ez nem­csak önköltségcsökkentést jelent, hanem egyben azt is, hogy rendre felszámolhat­juk a rendkívül nehéz és egészségtelen fűtői munkakört. Magától értetődő ugyan­is, hogy a legnehezebb szolgálati beosz­tásokban jelentkezik a létszámhiány zö­me. Ezért szorgalmazzuk a műszaki fej­lesztést. Ahol önműködő sorompó van, nem kell sorompóőr, akinek zuhogó eső­ben is kézzel kell tekernie az emelőkart. Ahol a vonalat automatikus térközökkel látjuk el, nem kell embernek emelnie a térközjelzőt. Miért kevés a sarus? Mert veszélyes és felelősségteljes a munkája. Ha azt hallja, sarazd meg! nem kérdez­het vissza, nem nézhet félre, mert egy másodpercnyi késedelem, és jó esetben ,,csak” egy vagon tojás törik össze. Nagy különbség hóviharban állítani a váltót, vagy megnyomni egy gombot. Nem is be­szélve arról, mennyivel biztonságosabb. Bízunk abban, hogy a kulturáltabb munkakörülmények megteremtésével eny­hül az utánpótlás gondja, a fiatalok is szí­vesebben lépnek apáik nyomdokába. Hi­szen 25 ezer törzsgárdatagunk van, akik közül nyolcezren több mint harminc éve, tizenkétezren pedig több mint húsz éve dolgoznak nálunk. — Úgy tudom, a Budapesti Igazgatóság kezdeményezése volt egy — talán mond­hatom így — történelmi jelentőségű in­tézkedés: a vasárnap éjszakai üzemszü­net ... Csak átmenő forgalom — Való igaz: 125 éve először nekünk si­került elérni belső szervezési intézkedé­sekkel, hogy január 1-től a rendező pálya­udvarokon vasárnap éjszakára üzemszü­netet rendelhessünk el. Azóta vasárnap este 18 órától, hétfő reggel 6 óráig csak átmenőforgalom van. A szükséges sze­mélyzet váltható, ütemezni lehet a moz­donyok, vontató járművek javítását, kar­bantartását, üzemanyag-megtakarítás is jelentkezik. De ami a legfontosabb: több mint ezer ember otthon töltheti a vasár­nap estét, éjszakát. A családja körében, szórakozóhelyen vagy pihenéssel. Jövede­lemcsökkenés nélkül. — Mit jelent ez az intézkedés? Hogyan fogadták a dolgozók a ferencvárosi ren­dező pályaudvaron? — érdeklődtünk Be­­rendi Tibor állomásfőnöktől. — A vasárnap éjszakai üzemszünet el­rendelését jelentős központi segítség — mentesítés —, és természetesen helyi szer­vezés előzte meg, így az elmúlt öt hónap tapasztalatai alapján azt mondhatom: be­vált. És azt remélem, előbb-utóbb érzé­kelni fogjuk a hatását abban is, hogy csökken a munkaerőhiány. — Hány vasutasra vonatkozik Ferenc­városban a vasárnap éjszakai munkaszü­net? — 130—140 emberre, de nemcsak va­sárnap, hanem a többi ünnepnap előesté­jén is. Persze, ez azt jelenti, hogy a hét utolsó három napján intenzívebb munká­val kell biztosítani az állomás fogadóké­pességét. De egyöntetű véleményt tolmá­csolhatok: megéri. — Mostantól bizonyára fellélegzik az egész pályaudvar: befejeződött a Buda­pest—Hegyeshalom-pálya korrekciójának legnehezebb szakasza, a Ferencváros—Ke­lenföld közötti vonal átépítése. — Határidőre! — fejezi be a mondatot Mezei Béla, a pályafenntartási szakszol­gálat alosztályvezető-helyettese. — Hogyan sikerült három hónap alatt elvégezni ezt a rendkívül nagy munkát? Új géplánc a pályán — Emberekkel és gépekkel — válaszol­ja. — Négy-ötszáz ember tudta, hogy rendkívül fontos munkát végez: több száz vonat fut keresztül ezen a szakaszon na­ponta. Szívósan dolgoztak, a felsővezeté­kek szerelői, a pálya- és hídépítők között példaszerű összhang alakult ki. A szerve­zésen, a kooperáción múlott, hogy a ter­vezett időre befejeztük a 8,4 kilométer hosszú két vágány teljes cseréjét. Úgy, hogy egy-egy vágányon lehetőséget bizto­sítottunk a forgalomnak is. A másik öt­száz ember munkáját pedig, egy alávető, irányító és ágyazatrendező géplánc végez­te. Ez nemcsak azért óriási dolog, mert a géplánc pontosan és gyorsan dolgozott, hanem mert több száz embert hallatlanul deréktörő munkától szabadított meg. Olyan őszintén és olyan jókedvűen mondja, hogy pusztán erre az egy mon­datra is el kellene hinnem. Igaza mellett azonban tények sorakoznak: tények, ame­lyeknek csak legfontosabb adatai kerül­hettek be ebbe a riportba. Medve Imola Nyár óta dolgozik itt, mióta a szakiskolát elvégezte. Vártunk már, mondta az elnök első és azóta egyetlen beszélgetésükön, meglátod, jól érzed majd magad nálunk. Valamiféle sajnál­kozást érzett ki az elnök hangjából. Amikor azt mondta, neked már csak ide­haza a legjobb. Miért? Hát ő nem olyan, mint a többi?! Gyerekkora üzent ilyen­kor. Farkastorkú, Farkastorkú! — így csúfolták a gyerekek először az utcájuk­ban, aztán az iskolában, utóbb azután bálba menet, amikor összesúgtak mögöt­te, ni, hát még ez is idemerészkedik? Először mindig elfutott. De nem tudott olyan messzire futni, hogy a kiabálást ne hallja. Rászokott, hogy üldözőit be­várja és szembenézzen velük. Később ütött, ha így szóltak rá. De a kiáltásokat ak­kor is hallotta. Álmában is. Odakinn, a mezei néptelenség csöndhalmai mögül, is gúny leste. Mit tehet ő róla, hogy ilyennek szülte világra az anyja? Az új gépek az imént érkeztek. Ilyen traktorok soha nem álltak ezen a gép­műhelyudvaron, öten mentek el értük a megyeszékhelyre, ma reggel. Mielőtt elindultak, szerette volna megkérdezni a brigádvezetőt, Nófrádit: ugye rajta hagy­ják azon a gépen, amelyiket ő hoz haza? De aztán nem kérdezett semmit. Meg­mondta az elnök, amikor fölvette, egye­lőre nem tudnak állandó gépet adni, de mihelyt az újakat megkapják .. . örült. Állandó gépe lesz. Majd megmutatja ő, hogyan kell bánni valamivel, amit egye­dül az ő gondjára bíztak! Az úton egy kis baj történt. Békesség­gel igyekeztek hazafelé, már a falu alatt jártak, odafehért­ett a gépműhely, az egykori vertfalú tanya, s megállván hallgatták egy kicsit a motort, hadd mu­zsikáljon üresjáratban. Előkereste a né­gyes kulcsot, igazítani akart valamit a gépen. Nem sokkal azután, hogy lehajolt, árnyékot lát a földön. Felnéz, látja, hogy Kerekes áll ott, az első a sorban. — Add ide a négyes kulcsot — mondta fentről. Kövér termete valószínűtlen­ül szélesnek látszott. — Várjon. — Nekem most kell. Akkor iS vár­jon. Épp az van ná­lam. Mindjárt végzek. — Még, hogy mindjárt, te taknyos! — Utánakapott, megmarkolta a kulcs má­sik végét, ő nem engedte el. Játékból sem, no, ki az erősebb. Álltak egymással szemközt. A másikat kiverte a verejték, úgy erőlködött, hogy a kezéből kicsavar­ja. Nem tudta, sehogysem. Otthagyta, mérgesen. Amikor néhány perc múlva utánavitte, Kerekes rá sem nézett. — Dögölj meg — mondta. Nem értette miért van az, hogy valaki ilyen nagy ember lehet. Mindenkit tegez, őt a legtöbben magázzák. Nem ment haza enni sem, amikor az udvarra beálltak, nem úgy, mint a töb­biek, őrizte a masinát. Bentről olajat s rongyokat hozott. Letörölte százszor is a gépről az út porát. A karcsú fémtest úgy fénylett, ahogyan soha nem fog töb­bé, ha beáll a szántásba. Alkonyodott. A falu felől füstszagot, vacsorameleget hozott a közeledő este, hívogatást hozott, csillagokat ígért. A gépműhely sarkánál, ahol a kertészet földtáblái kezdődnek, a palántázó lányok kiegyenesítették fáradt, derekukat, nyúj­tózásuk olyan volt, mint az ölelés. Ken­dőik színei szétváltak, összekeveredtek, virágokról meséltek. Farkastorkú nézte őket messziről, nézte, miként borítja talpig aranyba testüket a lenyugvó nap. Amazok négyen, visszajöttek, ötö­diknek velük a brigádvezető. Látszott az arcukon, ezek már együtt besöröztek. Tisz­ta sor, Nófrádi most megvizsgálja a gépe­ket, azután elossza, melyik kié. Lelkük­re köti, amit ilyenkor kell, levágja a nagy dumát, ahogy a többiek mondják, mivelhogy ezért fizetik. Pedig ő azt tart­ja, nagyot­ is elkél a figyelmeztetés, mert nagy dolog az új gép. Az iskolában ki nem fogytak az ábrándokból, ki mi­lyen gépet szeretne. Ebben az volt az érdekes, hogy az otthonban, este, lefek­vés után, ha egyikük valamilyen márkát kimondott, annak mindjárt el kellett sorolnia összes jellemzőit. Akinél hibát találtak, annak zálogot kellett adnia. Előfordult, hogy éjfélig eljátszottak ez­zel. Sötétben szívesebben beszélt ő is. Testi hibája nem zavarta, egész kis elő­adásokat rögtönzött így, a többiek pisz­­szenés nélkül hallgatták. Náfrádi, miután elmondta a magáét, sorbaállította az öt embert. — Kerekes választ először gépet — mondta parancsoláshoz szokott hangon. Akinek a nevét mondta, kettőt előre­lépett. A többiek lesték, amint végig­mustrálja egyenként a választékot. Ba­rátkozott előbb mind az öttel, majd sor­ra vette őket külön-külön. Tekintete nagysokára megállapodott a legfénye­sebb gépen. — Én ezt választom — intett és rávil­­lant a szeme Farkastorkára.­­Nem igazság! – kiáltott a fiú. Hangja remegett. — Nekem az elnök megígérte... Az elnök azt mondta ne­kem ... — kezdte kétszer is, de nem tudta befejezni, amit elkezdett. Hirtelen az is eszébe jutott, hiszen kár még kia­bálni, majd választ a másik négyből. De aztán valamennyi gép gazdára talált. Már ő került volna sorra, amikor Nóf­rádi véget vetett a ceremóniának. — Az ötödik gép a Soós Pistáé lesz — mondta. — Te pedig — nézett a fiúra — jobb lesz, ha csöndbe maradsz. Aki még egy szerszámot se hajlandó oda­adni a munkatársának, az olyan ember ne flangéroljon új gépen. Farkastorkú felemelt ököllel ugrott Kerekes elé. Aki csak arra járt, a műhelyből haza­felé tartó munkások, a palántázó lányok végig a szelíden kanyargó dűlőn, min­denki összecsődült a dulakodásra. Lát­ták, amint Kerekes hátról, azt is, hogy a fiút hárman is lefogják, majd hogy Kerekes akkor odalép és ütni, rugdalni kezdi. A nap lenyugodott már, a csődület el­­széledt amerre az utak kanyarognak. A fiú ott maradt fekve. Józsi bácsi, az éj­jeliőr kezdte élesztgetni később, de aztán megnyugodott, mert látta, hogy a fekvő ember csak sír. Hang nélkül, összeszorí­tott fogakkal. — Sírjál fiam. Aki sírni nem tud, nem igazi annak a nevetése sem — mondta és megsimogatta a fiú hátát. — Ilyen a világ, hiába. Megtanulja min­denki, aki nem tudja még. Az egyik farkastorkú, a másik nyúlszájú, én meg látod-e, megöregedtem. Hanem ide figyelj hallod-e — szólt kevéske szünetet hagy­va és megrázta a fiú vállát. — A tanya mögött az úton vár egy lány. Téged vár, velem üzente. Állj föl. Tisztítsd meg az arcod. Menjél, ha várnak. Lassan elindult Farkastorka. Az öregember messziről nézte, ott van-e még az a lány. Azután elballagott a sö­tétség felé, amikor látta, hogy amazok ketten kézen fogva mennek tovább. Kovács Imre Farkastorkú Nemzetiségi találkozót rendeznek Szarvason Az újratelepítésének 250. évfordulóját ünneplő, magyarok és szlovákok lakta Szarvason a jubileumi program egyik ki­emelkedő eseménysorozata kezdődött meg csütörtökön: az ötnapos nemzetiségi találkozó. Legnagyobb eseménye az egész napos vasárnapi program lesz. Az Erzsé­­bet-ligetben nagygyűlést rendeznek. Ma­gyar, szlovákiai és romániai nemzetiségi folklóregyüttesek adnak műsort a népek barátsága jegyében. Kiállítás nyílik Laukó György szlovákiai festőművész alkotá­saiból. A nemzetiségi gálaesten fellép a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttese, a Poniirán csehszlová­kiai és a pécskai román folklóregyüttes. A vasárnapi műsor nemzetiségi bállal zárul. Építőtábor Újpalotán Tudósítónktól. A fővárosi XV. kerületi Felszabadulás útja mentén, a régi, mintegy 4000 négy­zetméteres területen új KISZ-építőtábor épül. A kivitelező 43. sz. Állami Építőipari Vállalat és a XV. kerületi Tanács közö­sen vállalja a 160 személyes KISZ-tábor építési költségeit. A vidéki és pesti ipari tanulókat, középiskolásokat fogadó nyári építőtábor július 2-án nyitja kapuit, s augusztus 26-án bocsátja el az utolsó cso­portot. A fiatalok az újpalotai lakótelep építésében segítenek: tereprendezési és lakástakarítási munkákat végeznek majd. A szakipari szocialista brigádok garanciát vállalnak munkájukért Tudósítónktól. Az Országos Szakipari Vállalat dolgo­zói évente mintegy hat és fél ezer új la­kásban tapétáznak, festenek, padlóznak, szigetelnek. Tizenhét különböző szakipari munkát végeznek. A minőség alapvetően fontos követel­mény. Ennek biztosítása érdekében a szocialista brigádok érdekes kezdemé­nyezéséről hallottunk: a brigádok egy­­egy munka befejezése után minőségi bi­zonyítványt adnak át a megrendelőknek. Ez egyrészt garancialevél, másrészt azt tartalmazza: kik és milyen munkát vé­geztek, szükség esetén hol érhetők el. A minőségi bizonyítványokat a műveze­tők is aláírják.

Next