Magyar Hírlap, 1972. október (5. évfolyam, 272-302. szám)
1972-10-11 / 282. szám
Magyar Hírlap ESEMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1972. OKTÓBER 11. SZERDA 13 TÉVÉNAPLÓ TEGNAP, KEDDEN, ismét regényes utazásra invitált a televízió a Szibéria varázsa című szovjet dokumentumfilmmel. Szibériáról napjainkban egyre több szó esik: szovjet kutatók és tudósok munkája nyomán az egykori legendás és vadregényes táj mindinkább a természeti kincseiről lesz nevezetes: az itt folyó hatalmas munkálatok irányítják figyelmünket Szibériára. Ezért is rendezte meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a szibériai hetet, s ennek keretében került sor a tegnapi film vetítésére a televízióban. A Szibéria varázsa szovjet filmesek munkája volt, de az ezt sorozatszerűen követő másik öt riportfilm készítésében a magyar televíziósok is részt vettek. A tegnapi film természetesen azt is megmutatta, hogy az iparilag fellendülő Szibériából még korántsem tűnt el a vadregényesség. A szovjet filmesek valóságos bravúrfelvételekkel örökítették meg a csodálatos és nemegyszer félelmetes, táj életét, az ember és a természet küzdelmét: láttunk hóviharral küzdő pilótákat, akik életük kockáztatásával sok kilométer távolságából vittek orvost egy súlyos beteghez, egyúttal a sok nemzetiségű Szibéria népeinek összefogását is bizonyítva: láttunk téli medvevadászatot, sőt, hóban taposó tevéket is, de nem kevésbé felejthetetlen képeket rögzített a kamera a szibériai nyárról. E „természetrajz” nélkül aligha érthettük volna meg a maga összefüggéseiben az ember által meghódított Szibéria képét: azt az új Szibériát, melyben jelentős írók, művészek alkotnak, ahol hatalmas városok és ipari centrumok létesülnek, tudományos kutatóintézetek dolgoznak a természeti kincsek felhasználásának lehetőségein. Ismét egy nagyszerű, jól sikerült televíziós utazásban volt részünk, s így különös érdeklődéssel várjuk a Szibéria-sorozat folytatását. Akiknek módjukban volt színes képernyőn nézni az adást, azokat különösen elbűvölte a szó szoros értelmében oly sok színű Szibéria varázslata. . A kortárs világirodalom alkotásait, melyek nemegyszer különböző irodalmi áramlatok kereszteződéseiből születtek, sokféleképpen lehet osztályozni, csoportosítani. A Világirodalmi magazin tegnapi adása John Mortimer, Georges S. Kaufmann és Elizabeth. Taylor egy-egy rövidebb lélegzetű írását kötötte csokorba. A három kis televíziós jelenet más-más írói világot idézett meg, mégis illettek egymáshoz. Jóllehet, ezúttal nem egy műfordító estjét láttuk — ahogy a Magazin legutóbbi adásai rendszerint ilyen fordítói estek voltak —, mégis szellemesnek, találónak éreztük e három játék egymás melletti sugárzását: mindhárom írás gazdagon élt a groteszk ábrázolási mód kínálta lehetőségekkel, s így az est rangos színészeinek jó lehetőségük nyílt, hogy a szokásos hétköznapi élethelyzetükből kizökkentett hősöket — vagy inkább antihősöket — karakterisztikus vonásokkal megrajzolják. A jól pergő televíziós forgatókönyv Szántó Erika, a rendezés Micnay Levente munkáját dicséri. MA, SZERDÁN, több érdekesnek ígérkező riport- és dokumentumfilm szerepel a műsorban, melyek más-más oldalról, mai életünk kisebb s nagyobb gondjaival foglalkoznak. A Művészet Miskolcon hazánk második legnagyobb városának, az ország egyik legjelentősebb ipari centrumának a művészeti életéről ad hírt. A tévé munkatársai arra a kérdésre keresték a választ, milyen is Miskolc város vizuális kultúrája, milyen közönségük van, és milyen nehézségekkel küszködnek az itt alkotó képzőművészek? Bán János riportfilmje pedig, a harisnyanadrág-probléma, sokakat érdeklő kérdéséből indulva ki, a harisnyagyári dolgozók emberi kapcsolatairól és munkakörülményeiről is képet rajzol. Az esti programban Oláh Gábor ironikus kisfilmje a nagyvárosok „madárgondjairól”, elsősorban a verebekről és az általuk okozott károkról beszél. A budapesti művészeti hetek televíziósközvetítéseinek sorában a Szófiai Filharmonikus Zenekar koncertje csendül fel késő este: Kodály Zoltán Fölszállott a páva című szimfonikus művét szólaltatják meg. Két játékfilmet láthatunk: az Öt barát — az esti főműsorban — szórakoztató alkotás. Az élet szeretete, melyre délelőtt, ismétlésként kerül sor, Jack London elbeszéléséből készült, s hitelesen ábrázolja egy alaszkai aranyásó küzdelmét a magánnyal és a kegyetlen természettel. Pályi András A munkaügyi miniszter 16/1972. számú rendelete Az üzletszerzők új bérezése Az 1971. évi általános bérszabályozás nem érintette az üzletszerzők, az ügynökök és a propagandisták bérezésének elveit. Ezt pótolta a munkaügyi miniszter 16/1972. számú rendelete. A rendelet végrehajtása érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium nemrég megjelent állásfoglalása körvonalazta a konkrét feladatokat. Ebből az alkalomból kerestük fel dr. Koszó Károlyt, a Belkereskedelmi Minisztérium munkaügyi főosztályának vezetőjét, hogy bővebb tájékoztatást kérjünk a rendeletről és az állásfoglalásról. — Melyek az új szabályozás főbb vonásai? — A rendelet alapján az üzletszerzők alapbére a korábbi 1300 forintos maximum helyett a jövőben 2300-ig terjedően állapítható meg. Az eddig központilag meghatározott „bérplafon” megszűnik, s a vállalatok kollektív szerződéseiben kell a kifizethető bérek felső határát meghatározni. Az állásfoglalás alapján lehetőség nyílik a magasabb iskolai végzettség és a hosszabb szakmai gyakorlat anyagi elismerésére is. — Milyen körülmények tették szükségessé a rendelet megalkotását és az állásfoglalás közzétételét? — Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta megnőtt az üzletszerzői munka „rangja”. Emelkedett az olyan kereskedelmi vállalatok száma, ahol foglalkoztatásuk szinte nélkülözhetetlenné vált, mert munkájuk hozzájárult az áruellátás javításához, a választék bővítéséhez. Az üzletszerző elsődleges feladata sokszor nem is közvetlenül a forgalom növelése, hanem a nagykereskedelem és a kiskereskedelmi hálózat közötti kapcsolat megteremtése, az „információcsere”. A boltok, üzletek alkalmazottainak figyelmét nekik kell felhívni, hogy rendeljék meg a raktáron levő árukat, a tartalékalkatrészeket. Fontos szerepet töltenek be tehát a fogyasztók ellátásában. Bérezésük alakulása azonban nem tartott lépést a többi dolgozó bérszínvonalemelkedésével. Másrészt pedig az 1959 óta érvényben levő keresetkorlátozás miatt egy-egy üzletszerző már év közben is elérte a 42 ezer forintos maximumot, s ettől kezdve nem volt érdekelt a forgalom növelésében. A korábbi szabályozás azt sem tette lehetővé, hogy az igazgatók a vállalat adottságainak, feladatainak jobban megfelelő bérezési formát válasszanak, amit egyébként más dolgozók esetében megtehettek. Az állásfoglalás az üzletszerzők differenciáltabb bérezése érdekében egy táblázatot közöl. Ez azonban még nem akadályozza meg a vállalaton belül a kereseti arányok eltolódását. Hogyan kívánják az arányok fenntartását biztosítani? — Az üzletszerzők bérének felső határát a kollektív szerződésben kell meghatározni. A vállalatoknak a kereseti arányok megtartását a jutalékkulcsok időszakonkénti felülvizsgálatával, szükség szerinti módosításával is biztosítaniuk kell. A felügyeleti szervek vezetőinek is figyelemmel kell kísérniük az üzletszerzők keresetének alakulását, tekintettel a vállalatokon belüli" arányokra. Az ÁFÉSZ-eknek évente egy alkalommal az illetékes megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottságát kell tájékoztatniuk az üzletszerző keresetének alakulásáról, hogy az illetékes vb szükség szerint intézkedéseket hozzon vagy kezdeményezzen. B. L. A kerti teraszra már jótékony esti homály borult s a társaság is közvetlenebb hangot ütött meg. Tulajdonképpen nem is ittak sokat, de a fékek a mindent elborító sötétség leple mögött fokozatosan kiengedtek. Az éjszaka amúgy is mintha szárnyakat növesztene az embernek. Meglepetésünkre az addig szinte néma, de feltűnően szép asszonyka vette át a szót. — Nem szeretem a vicceket — szabadkozott korábban, amikor unszolták. A jókedvű társaság érthetően érdeklődéssel fordult az asszony felé. Azt persze már korábban is észrevették, hogy a fitos orr mellett szeszélyes szépség és groteszk csúnyaság ötvöződik a hallgatag szájon, a széles,, sima homlokon. S bár már szinte semmit sem láttunk belőle az egyre inkább vastagodó sötétség vattatakarója mögött, mégis meglepően jól érzékeltük, amint beszélt. — A sötétségnek is van kiterjedése — jelentette ki minden átmenet nélkül. — Dimenziói vannak — tette hozzá annyi visszafogott indulattal, hogy valamenynyien nyugtalanokká váltunk. Nem tudnám pontosan megmagyarázni: talán hangjának fojtott ereje, indulatossága ragadott meg bennünket. Manapság egyesek oly könnyedén játszadoznak a szavakkal. Tengernyi mondat sikkad el nyomtalanul, elveszítve minden súlyát. Terjesztünk egy kórt, amely jóvátehetetlen károkat okoz mindnyájunknak. Nem az irónia, vagy éppen a játékosság irtóztató, hanem a felvett, hamis cinizmus. Lestük hát az aszony halványan kirajzolódó sziluettjét, ahogy hátravetett testtel dőlt a terasz korlátjának. Dús hajkoronája fénylett a kert sötét háttere előtt. Mintha láthatatlanul fény hullott volna rá. — Mi magunk is szeretnénk tudni a további fejleményeket — mondta végül a házigazdánknak, aki mindvégig inkább udvariasan, mint kíváncsian érdeklődött. — A vállalatnál már minden ember jól ismeri a történteket. Még a vállalati igazgató is — tette hozzá. — No és a pénz? — szólt közbe egy fölényes hang. A kérdés helyénvalónak látszott. Mi van a pénzzel, a huszonnégyezer forinttal? — Az összeg nagyobb részét már viszszatették a pénztárba. Jelenleg csupán néhány ezer forintról szóló bon fekszik a trezorban. Dimenziók — Mindegy, hogy mennyi. Ott van, és kész. Joga nem volt hozzá — jelentette ki felháborodottan egy fiatal lány. — Iszonyú orcátlanság! Megírja a bűnt, és utasítja a pénztárost az összeg kiadásáról. A nő még csak nem is tiltakozott. — Úgy gondolta, nem szállhat szembe a főnökével! — Vagy félt. — Tiszteségtelen pacák. — Visszaélt a pozíciójával. — Nem lopta el. — Csupán kölcsönvette. Kamat nélkül. A szavak, a mondatok mint heves ostorcsapások keresztezték egymást. Láthatatlan, de nagyon is hallható viaskodás. Vártuk a folytatást, és az asszony nem sokáig késlekedett. Azzal kezdődött, hogy egy napon szigorú leckét kaptunk a vállalati fegyelemből. A gazdasági igazgató helyettese, éppen ő — tette hozzá maliciózusan —, felfedezte, hogy elveszett a szabadságra menők nyugtakönyve. Azoknak a bizonyos papíroknak a másolatai, amelyeket mindannyian személyesen írunk alá, ha szabadságra megyünk, főnökeink hozzájárulásával. A szabadságengedélyeknek a másodpéldányait mindig a gazdasági osztály kapta meg. Nos, hogy tömör legyek, egy hét anyaga elveszett! Következményként a szigorú gazdasági igazgatóhelyettes elhatározta, hogy példát statuál. Mindazok, akik rajta voltak az elveszett nyugtakönyvön, annak ellenére, hogy törvényesen és engedéllyel voltak szabadságon, egy heti fizetésüket nem kapták meg. Indok: igazolatlan mulasztás. — Puff! — Akkurátus fickó! — Disznóság. — Ezt kellett tennie. Magam is rajta voltam a listán — folytatja az asszony. — Olyan is akadt közöttünk, aki tizenöt esztendő alatt egyetlen napot sem hiányzott. Még beteg sem volt. — Bravó! — ujjongott egy pimasz hang. — Ez a régi generáció! — Mit kell mindent összekeverni — mérgelődött valaki. — Délelőtt felvettük kissé megcsonkított fizetésünket. Délután, a termelési tanácskozáson kitört a botrány. Mintha csak időzítve lett volna. Senki sem akarta lenyelni a békát. — A vállalat vezetősége tisztán akart látni. Felhívatták az embereket, s azok beszélni kezdtek. Ekkor szólalt meg a pénztárosnő is. Addig persze hallgatott. — Talán kopogtatott volna be a vezérigazgatóhoz? Kérem szépen, a gazdasági igazgatóhelyettes kölcsön vett a pénztárból huszonnégyezer kemény forintokat... — Házépítésre! — De miért nem vonják felelősségre? Csend. Hátul, a kert végében, láthatatlanul és nagy odaadással egy madár fütyörészett. — Nincs ott egy ember sem, aki egy kicsit igazándiban megpiszkálhatná ezt az ügyet? — érdeklődött házigazdánk. Hangja mélabús volt és távoli. Már magam is meg akartam szólalni, hogy valóban, miért nincs ott egy ember? — amikor kirobbant a nevetés. Pokolian ragadós nevetés. Nem értettem, mi indította el, de én is velük nevettem. Egyre fékevesztettebben hahotáztunk. Vihogtunk kamaszok módjára. Nagy nehezen elcsendesedtek a kedélyek. — Tulajdonképpen mi a fenén nevettünk? — kérdezte egy rekedt hang. — Én nem nevettem — mondta ingerülten az asszony. Ez a kijelentés kissé elrontotta a társaság hangulatát. Valóban, min is nevettünk? — tűnődtem később magam is. S ha már nevettünk, miért szégyelltük el magunkat? Elvégre azon mégsem vigyoroghattunk, hogy az igazgatóhelyettes házi pénztárnak használta egy nagy fővárosi cég trezorját., S azon sem nevethettünk, hogy éppen ő igyekezett szigorúságból és fegyelemből példát statuálni a többieknek. Nem! Külön-külön egyikett sem nevethettünk. De a két ügy, egymás mellé helyezve, egyetlen személyhez kapcsolva ... — Apropó — kérdezte kicsit később egyikünk —, azt a hetet kifizették maguknak? Ha nincs olyan fojtogató sötétség ott a kertben, bizonyára megláthattam volna ennek a szép arcú asszonynak a gúnyos fejbólintását. Úgy emlékszem, bosszús volt a hangja, és valószínűleg igent mormolt. De semmit sem láthattam, és megvallom, örültem is a jótékonykodó homálynak. Hogy miért? Mert így szabadon kinyújthattam a kezem, hogy kitapintsam a sötétség végtelen számú dimenzióit. Szémann Béla Pályázati eredményhirdetés Serdülőkorúak védelme az alkoholizmustól A serdülőkorúak védelme az alkoholizmus veszélyei ellen címmel meghirdetett pályázat eredményét kihirdette az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság által felkért szakzsűri. A beérkezett 55 pályamunka közül a 6000 forintos első díjat a Viribus unius jeligéjű (Petrován Oszkár, Horváth Endre dr. és Bálint Árpád), a két darab 4500 forintos II. díjat a Legnagyobb kincsünk a gyermek (dr. Bokor Péter) és a Jövőnk biztosítéka az egészséges ifjúság (Bárczy János), a 4 darab 3500 forintos díjat a Felelősség (dr. Mónus Ferencné), Antialkoholista klub (Balogh Lajos), A szőlőt enni kell, nem inni (dr. Fritz János) és az Ellenállni az árnak (dr. Doros Gábor) pályamunkának ítélték oda. Ezenkívül dicséretben és pénzjutalomban részesítettek nyolc pályaművet. A díjak ünnepélyes átadásának időpontjáról az érdekelteket az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság titkársága értesíti. 7--------------------------------S-T77Htík Űrhajós sajtóértekezlet Bécsber. Kedden Bécsben sajtóértekezletet tartottak a 23-ik nemzetközi űrhajós kongresszus szovjet és amerikai részvevői. Leonyid Szedov akadémikus, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a jelenlegi időszak rendkívül kedvez a Szovjetunió és az Egyesült Államok űrhajózási együttműködésének, mivel ez az együttműködés szorosan kapcsolódik a két ország közötti kapcsolatok általános alakulásához. A szovjet—amerikai űregyüttműködés és az 1975-re tervezett együttes repülés minden bizonnyal jelentősen befolyásolja majd az űrhajózás jövőjét — jelentette ki Szedov akadémikus. Valerij Kubaszov űrhajós, a szovjet— amerikai együttes Űrrepülés előkészítése során felmerült problémákat ismertette. Beszámolt arról, hogy az amerikai kabin levegője kis nyomású oxigénből, a szovjet kabiné pedig megszokott nyomású oxigén-nitrogén keverékből áll majd. Wernher von Braun, az amerikai Apollo-program német származású rakétaszakértője szerint az amerikai kabin legénységének programjába a szovjeteknél tett látogatás után kétórás időszakot kell majd közbeiktatni, amely alatt fokozatosan csökkentik a nyomást az amerikai kabinban uralkodó légnyomás értékéig. Alekszandr Mihaljov, a szovjet holdkutatás egyik nemzetközi hírű szaktekintélye arról számolt be, hogy a szovjet holdkutatás az önműködő állomásokat előnyben részesíti az emberek által közvetlenül végrehajtott holdkutatással szemben. Nem akarjuk lebecsülni az Apollo-űrhajósok bátorságát — jelentette ki —, de amit ők tettek a Holdon, azt megtehették volna a robotok is. Mihajlov szavaiból kitűnt, hogy a Szovjetunió olyan önműködő állomásokat készül a Holdra küldeni, amelyek érzékeltetni tudják a Holdon tartózkodó ember élményeit. Az amerikai holdkutatók nevében Wernher von Braun elmondta, hogy az Apollo-holdprogram 22 milliárd dollárba kerül.