Magyar Hírlap, 1972. október (5. évfolyam, 272-302. szám)

1972-10-11 / 282. szám

Magyar Hírlap ESEMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1972. OKTÓBER 11. SZERDA 13 TÉVÉNAPLÓ TEGNAP, KEDDEN, ismét regényes utazásra invitált a televízió a Szibéria varázsa című szovjet dokumentumfilm­mel. Szibériáról napjainkban egyre több szó esik: szovjet kutatók és tudósok mun­­­kája nyomán az egykori legendás és vad­regényes táj mindinkább a természeti kincseiről lesz nevezetes: az itt folyó ha­talmas munkálatok irányítják figyelmün­ket Szibériára. Ezért is­ rendezte meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a szi­bériai hetet, s ennek keretében került sor a tegnapi film vetítésére­ a televízió­ban. A Szibéria varázsa szovjet filmesek munkája volt, de az ezt­­ sorozatszerűen követő másik öt riportfilm készítésében a magyar televíziósok is részt vettek. A tegnapi film természetesen azt is megmutatta, hogy az iparilag fellendülő Szibériából még korántsem tűnt el a vad­­regényesség. A szovjet filmesek valóságos bravúrfelvételekkel örökítették meg a csodálatos és nemegyszer félelmetes, táj életét, az ember és a természet küzdel­mét: láttunk hóviharral küzdő pilótákat, akik életük kockáztatásával sok kilomé­ter távolságából vittek orvost egy súlyos beteghez, egyúttal a sok nemzetiségű Szi­béria népeinek összefogását is bizonyít­va: láttunk téli medvevadászatot, sőt, hó­ban taposó tevéket is, de nem kevésbé felejthetetlen képeket rögzített a kamera a szibériai nyárról. E „természetrajz” nélkül aligha érthet­tük volna meg a maga összefüggéseiben az ember által meghódított Szibéria ké­pét: azt az új Szibériát, melyben jelen­tős írók, művészek alkotnak, ahol hatal­mas városok és ipari centrumok létesül­nek, tudományos kutatóintézetek dolgoz­nak a természeti kincsek felhasználásának lehetőségein. Ismét egy nagyszerű, jól si­került televíziós utazásban volt r­észünk, s így különös érdeklődéssel várjuk a Szi­­béria-sorozat folytatását. Akiknek mód­jukban volt színes képernyőn nézni az adást, azokat különösen elbűvölte a szó szoros értelmében oly sok színű Szibéria varázslata. . A kortárs világirodalom alkotásait, me­lyek nemegyszer különböző irodalmi áramlatok kereszteződéseiből születtek, sokféleképpen lehet osztályozni, csopor­tosítani. A Világirodalmi magazin tegnapi adása John Mortimer, Georges S. Kauf­mann és Elizabeth. Taylor egy-egy rövi­­d­ebb­ lélegzetű írását kötötte cs­okorba. A három kis televíziós jelenet más-más írói világot idézett meg, mégis illettek egy­máshoz. Jóllehet, ezúttal nem egy műfor­dító estjét láttuk — ahogy a Magazin leg­utóbbi adásai rendszerint ilyen fordítói estek voltak —, mégis szellemesnek, ta­lálónak éreztük e három játék egymás melletti sugárzását: mindhárom írás gaz­dagon élt a groteszk ábrázolási mód kí­nálta lehetőségekkel, s így az est rangos színészeinek jó lehetőségük nyílt, hogy a szokásos hétköznapi élethelyzetükből ki­zökkentett hősöket — vagy inkább anti­­hősöket — karakterisztikus vonásokkal megrajzolják. A jól pergő televíziós for­gatókönyv Szántó Erika, a rendezés Mic­­­nay Levente munkáját dicséri. MA, SZERDÁN, több érdekesnek ígér­kező riport- és dokumentumfilm szerepel a műsorban, melyek más-más oldalról, mai életünk kisebb s nagyobb gondjaival foglalkoznak. A Művészet Miskolcon ha­zánk második legnagyobb városának, az ország egyik legjelentősebb ipari cent­rumának a művészeti életéről ad hírt. A tévé munkatársai arra a kérdésre keres­ték a választ, milyen is Miskolc város vizuális kultúrája, milyen közönségük van, és milyen nehézségekkel küszköd­nek az itt alkotó képzőművészek? Bán János riportfilmje pedig, a harisnyanad­rág-probléma, sokakat érdeklő kérdésé­ből indulva ki, a harisnyagyári dolgozók emberi kapcsolatairól és munkakörülmé­nyeiről is képet rajzol. Az esti program­ban Oláh Gábor ironikus kisfilmje a nagyvárosok „madárgondjairól”, elsősor­ban a verebekről és az általuk okozott ká­rokról beszél. A budapesti művészeti hetek televíziós­­közvetítéseinek­ sorában a Szófiai Filhar­monikus Zenekar koncertje csendül fel késő este: Kodály Zoltán Fölszállott a páva című szimfonikus művét szólaltat­ják meg. Két játékfilmet láthatunk: az Öt barát — az esti főműsorban — szóra­koztató alkotás. Az élet szeretete, mely­re délelőtt, ismétlésként kerül sor, Jack London elbeszéléséből készült, s hitelesen ábrázolja egy alaszkai aranyásó küzdel­mét a magánnyal és a kegyetlen termé­szettel. Pályi András A munkaügyi miniszter 16/1972. számú rendelete Az üzletszerzők új bérezése Az 1971. évi általános bérszabályozás nem érintette az üzletszerzők, az ügynö­kök és a propag­andisták bérezésének el­veit. Ezt pótolta a munkaügyi miniszter 16/1972. számú rendelete. A rendelet végrehajtása érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium nemrég megjelent állásfoglalása körvonalazta a konkrét feladatokat. Ebből az alkalom­ból kerestük fel dr. Koszó Károlyt, a Belkereskedelmi Minisztérium munka­ügyi főosztályának vezetőjét, hogy bő­vebb tájékoztatást kérjünk a rendeletről és az állásfoglalásról. — Melyek az új szabályozás főbb vo­násai? — A rendelet alapján az üzletszerzők alapbére a korábbi 1300 forintos maxi­mum helyett a jövőben 2300-ig terjedően állapítható meg. Az eddig központilag meghatározott „bérplafon” megszűnik, s a vállalatok kollektív szerződéseiben kell a kifizethető bérek felső határát meg­határozni. Az állásfoglalás alapján le­hetőség nyílik a magasabb iskolai vég­zettség és a hosszabb szakmai gyakorlat anyagi elismerésére is. — Milyen körülmények tették szük­ségessé a rendelet megalkotását és az ál­lásfoglalás közzétételét? — Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta megnőtt az üzletszerzői munka „rangja”. Emelkedett az olyan kereskedelmi vállalatok száma, ahol fog­lalkoztatásuk szinte nélkülözhetetlenné vált, mert munkájuk hozzájárult az áru­ellátás javításához, a választék bővíté­séhez. Az üzletszerző elsődleges feladata sokszor nem is közvetlenül a forgalom növelése, hanem a nagykereskedelem és a kiskereskedelmi hálózat közötti kap­csolat megteremtése, az „információcse­re”. A boltok, üzletek alkalmazottainak figyelmét nekik kell felhívni, hogy ren­deljék meg a raktáron levő árukat, a tar­talékalkatrészeket. Fontos szerepet tölte­nek be tehát a fogyasztók ellátásában. Bérezésük alakulása azonban nem tartott lépést a többi dolgozó bérszínvonal­­emelkedésével. Másrészt pedig az 1959 óta érvényben levő keresetkorlátozás miatt egy-egy üzletszerző már év köz­ben is elérte a 42 ezer forintos maxi­mumot, s ettől kezdve nem volt érdekelt a forgalom növelésében. A korábbi sza­bályozás azt sem tette lehetővé, hogy az igazgatók a vállalat adottságainak, fel­adatainak jobban megfelelő bérezési for­mát válasszanak, amit egyébként más dolgozók esetében megtehettek.­­ Az állásfoglalás az üzletszerzők dif­ferenciáltabb bérezése érdekében egy táblázatot közöl. Ez azonban még nem akadályozza meg a vállalaton belül a ke­reseti arányok eltolódását. Hogyan kíván­ják az arányok fenntartását biztosítani? — Az üzletszerzők bérének felső ha­tárát a kollektív szerződésben kell meg­határozni. A vállalatoknak a kereseti arányok megtartását a jutalékkulcsok időszakonkénti felülvizsgálatával, szük­ség szerinti módosításával is biztosítaniuk kell. A felügyeleti szervek vezetőinek is figyelemmel kell kísérniük az üzletszer­zők keresetének alakulását, tekintettel a vállalatokon belüli" arányokra. Az ÁFÉSZ-eknek évente egy alkalommal az illetékes megyei (fővárosi) tanács végre­hajtó bizottságát kell tájékoztatniuk az üzletszerző keresetének alakulásáról, hogy az illetékes vb szükség szerint intézke­déseket hozzon vagy kezdeményezzen. B. L. A kerti teraszra már jótékony esti ho­­­­­mály borult s a társaság is közvetle­nebb hangot ütött meg. Tulajdonképpen nem is ittak sokat, de a fékek a mindent elborító sötétség leple mögött fokozatosan kiengedtek. Az éjszaka amúgy is mintha szárnyakat növesztene az embernek. Meglepetésünkre az addig szinte néma, de feltűnően szép asszonyka vette át a szót. — Nem szeretem a vicceket — szabad­kozott korábban, amikor unszolták. A jókedvű társaság érthetően érdeklő­déssel fordult az asszony felé. Azt per­sze már korábban is észrevették, hogy a fi­tos orr mellett szeszélyes szépség és gro­teszk csúnyaság ötvöződik a hallgatag szájon, a széles,, sima homlokon. S bár már szinte semmit sem láttunk belőle az egyre inkább vastagodó sötétség vat­tatakarója mögött, mégis meglepően jól érzékeltük, amint beszélt. — A sötétségnek is van kiterjedése — jelentette ki minden átmenet nélkül. — Dimenziói vannak — tette hozzá annyi visszafogott indulattal, hogy valameny­­nyien nyugtalanokká váltunk. Nem tudnám pontosan megmagyaráz­ni: talán hangjának fojtott ereje, indu­latossága ragadott meg bennünket. Ma­napság egyesek oly könnyedén játszadoz­nak a szavakkal. Tengernyi mondat sik­kad el nyomtalanul, elveszítve minden súlyát. Terjesztünk egy kórt, amely jó­vátehetetlen károkat okoz mindnyájunk­nak. Nem a­z irónia, vagy éppen a játé­kosság irtóztató, hanem a felvett, hamis cinizmus. Lestük hát az aszony halványan kiraj­zolódó sziluettjét, ahogy hátravetett test­tel dőlt a terasz korlátjának. Dús hajko­ronája fénylett a kert sötét háttere előtt. Mintha láthatatlanul fény hullott volna rá. — Mi magunk is szeretnénk tudni a to­vábbi fejleményeket — mondta végül a házigazdánknak, aki mindvégig inkább udvariasan, mint kíváncsian érdeklődött. — A vállalatnál már minden ember jól ismeri a történteket. Még a vállalati igaz­gató is — tette hozzá. — No és a pénz? — szólt közbe egy fölényes hang. A kérdés helyénvalónak látszott. Mi van a pénzzel, a huszonnégyezer forint­tal? — Az összeg nagyobb részét már visz­­szatették a pénztárba. Jelenleg csupán néhány ezer forintról szóló bon fekszik a trezorban. Dimenziók — Mindegy, hogy mennyi. Ott van, és kész. Joga nem volt hozzá — jelentette ki felháborodottan egy fiatal lány. — Iszonyú orcátlanság! Megírja a bűnt, és utasítja a pénztárost az összeg kiadá­sáról. A nő még csak nem is tiltakozott. — Úgy gondolta, nem szállhat szembe a főnökével! — Vagy félt. — Tiszteségtelen pacák. — Visszaélt a pozíciójával. — Nem lopta el. — Csupán kölcsönvette. Kamat nélkül. A szavak, a mondatok mint heves os­torcsapások keresztezték egymást. Látha­tatlan, de nagyon is hallható viaskodás. Vártuk a folytatást, és az asszony nem sokáig késlekedett. Azzal kezdődött, hogy egy napon szi­gorú leckét kaptunk a vállalati fegyelem­ből. A gazdasági igazgató helyettese, ép­pen ő — tette hozzá maliciózusan —, fel­fedezte, hogy elveszett a szabadságra me­nők nyugtakönyve. Azoknak a bizonyos papíroknak a másolatai, amelyeket mind­annyian személyesen írunk alá, ha sza­badságra megyünk, főnökeink hozzájáru­lásával. A szabadságengedélyeknek a má­sodpéldányait mindig a gazdasági osztály kapta meg. Nos, hogy tömör legyek, egy hét anyaga elveszett! Következményként a szigorú gazdasági igazgatóhelyettes el­határozta, hogy példát statuál. Mindazok, akik rajta voltak az elveszett nyugta­könyvön, annak ellenére, hogy törvénye­sen és engedéllyel voltak szabadságon, egy heti fizetésüket nem kapták meg. In­dok: igazolatlan mulasztás. — Puff! — Akkurátus fickó! — Disznóság. — Ezt kellett tennie. Magam is rajta voltam a listán — foly­tatja az asszony. — Olyan is akadt kö­zöttünk, aki tizenöt esztendő alatt egyet­len napot sem hiányzott. Még beteg sem volt. — Bravó! — ujjongott egy pimasz hang. — Ez a régi generáció! — Mit kell mindent összekeverni — mérgelődött valaki. — Délelőtt felvettük kissé megcsonkí­tott fizetésünket. Délután, a­ termelési ta­nácskozáson kitört a botrány. Mintha csak időzítve lett volna. Senki sem akar­ta lenyelni a békát.­­ — A vállalat vezetősége tisztán akart látni. Felhívatták az embereket, s azok beszélni kezdtek. Ekkor szólalt meg a pénztárosnő is. Addig persze hallgatott. — Talán kopogtatott volna be a vezér­­igazgatóhoz? Kérem szépen, a gazdasági igazgatóhelyettes kölcsön vett a pénztár­ból huszonnégyezer kemény forintokat... — Házépítésre! — De miért nem vonják felelősségre? Csend. Hátul, a kert végében, láthatat­lanul és nagy odaadással egy madár fü­­t­yörészett. — Nincs ott egy ember sem, aki egy kicsit igazándiban megpiszkálhatná ezt az ügyet? — érdeklődött házigazdánk. Hangja mélabús volt és távoli. Már ma­gam is meg akartam szólalni, hogy való­ban, miért nincs ott egy ember? — ami­kor kirobbant a nevetés. Pokolian ragadós nevetés. Nem értettem, mi indította el, de én is velük nevettem. Egyre fékevesz­tettebben hahotáztunk. Vihogtunk kama­szok módjára. Nagy nehezen elcsendesedtek a kedé­lyek. — Tulajdonképpen mi a fenén nevet­tünk? — kérdezte egy rekedt hang. — Én nem nevettem — mondta inge­rülten az asszony. Ez a kijelentés kissé elrontotta a tár­saság hangulatát. Valóban, min is nevettünk? — tűnőd­tem később magam is. S ha már nevet­tünk, miért szégyelltük el magunkat? El­végre azon mégsem vigyoroghattunk, hogy az igazgatóhelyettes házi pénztárnak használta egy nagy fővárosi cég trezor­ját., S azon sem nevethettünk, hogy ép­pen ő igyekezett szigorúságból és fegye­lemből példát statuálni a többieknek. Nem! Külön-külön egyikett sem nevet­hettünk. De a két ügy, egymás mellé he­lyezve, egyetlen személyhez kapcsolva ... — Apropó — kérdezte kicsit később egyikünk —, azt a hetet kifizették ma­guknak? Ha nincs olyan fojtogató sötétség ott a kertben, bizonyára megláthattam volna ennek a szép arcú asszonynak a gúnyos fejbólintását. Úgy emlékszem, bosszús volt a hangja, és valószínűleg igent mor­molt. De semmit sem láthattam, és meg­vallom, örültem is a jótékonykodó ho­málynak. Hogy miért? Mert így szabadon kinyújthattam a kezem, hogy kitapintsam a sötétség végtelen számú dimenzióit. Szémann Béla Pályázati eredményhirdetés Serdülőkorúak védelme az alkoholizmustól A serdülőkorúak védelme az alkoholiz­mus veszélyei ellen címmel meghirdetett pályázat eredményét kihirdette az Al­­koholizmus Elleni Országos Bizottság által felkért­ szakzsűri. A beérkezett 55 pályamunka közül a 6000 forintos első díjat a Viribus uniu­s jeligéjű (Petrován Oszkár, Horváth End­re dr. és­ Bálint Árpád), a két darab 4500 forintos II. díjat a Legnagyobb kin­csünk a gyermek (dr. Bokor Péter) és a J­övőnk biztosítéka az egészséges ifjúság (Bárczy János), a 4 darab 3500 forintos díjat a Felelősség (dr. Mónus Ferencné), Antialkoholista klub (Balogh Lajos), A szőlőt enni kell, nem inni (dr. Fritz Já­nos) és az Ellenállni az árnak (dr. Doros Gábor) pályamunkának ítélték oda. Ezenkívül dicséretben és pénzjutalom­ban részesítettek nyolc pályaművet. A díjak ünnepélyes átadásának időpontjá­ról az érdekelteket az Alkoholizmus El­leni Országos Bizottság titkársága érte­síti. ­7--------------­------------------S-T77Htík Űrhajós sajtóértekezlet Bécsber. Kedden Bécsben sajtóértekezletet tar­tottak a 23-ik nemzetközi űrhajós kong­resszus szovjet és amerikai részvevői. Leonyid Szedov akadémikus, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a jelenlegi időszak rendkívül kedvez a Szovjetunió és az Egyesült Államok űr­hajózási együttműködésének, mivel ez az együttműködés szorosan kapcsolódik a két ország közötti kapcsolatok általános alakulásához. A szovjet—amerikai űr­együttműködés és az 1975-re tervezett együttes repülés minden bizonnyal jelen­tősen befolyásolja majd az űrhajózás jö­vőjét — jelentette ki Szedov akadémikus. Valerij Kubaszov űrhajós, a szovjet— amerikai együttes Űrrepülés előkészítése során felmerült problémákat ismertette. Beszámolt arról, hogy az amerikai kabin levegője kis nyomású oxigénből, a szov­jet kabiné pedig megszokott nyomású oxigén-nitrogén keverékből áll majd. Wernher von Braun, az amerikai Apol­­lo-program német származású rakéta­szakértője szerint az amerikai kabin le­génységének programjába a szovjeteknél tett látogatás után kétórás időszakot kell majd közbeiktatni, amely alatt fokozato­san csökkentik a nyomást az amerikai kabinban uralkodó légnyomás értékéig. Alekszandr Mihaljov, a szovjet hold­kutatás egyik nemzetközi hírű szaktekin­télye arról számolt be, hogy a szovjet holdkutatás az önműködő állomásokat előnyben részesíti az emberek által köz­vetlenül végrehajtott holdkutatással szemben. Nem akarjuk lebecsülni az Apollo-űrhajósok bátorságát — jelentette ki —, de amit ők tettek a Holdon, azt megtehették volna a robotok is. Mihajlov szavaiból kitűnt, hogy a Szovjetunió olyan önműködő állomásokat készül a Holdra küldeni, amelyek érzékeltetni tudják a Holdon tartózkodó ember élményeit. Az amerikai holdkutatók nevében Wernher von Braun elmondta, hogy az Apollo-holdprogram 22 milliárd dollárba kerül.

Next