Magyar Hírlap, 1973. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1973-01-08 / 7. szám
Magyar Hírlap • sport • sport • sport • sport • sport • sport • sport • Magyar Hírlap A fekete puma és a gyanakvó Adidas Reklám és ajándék az olimpiai faluban A mitológia szerint bekötött szemmel osztogatja és mérlegeli az igazságot Justícia ezzel is bizonyítva részrehajthatatlanságát. Azt hiszem, az olimpiai faluban azonban levette volna a kendőt szeméről, mert azt a NOB szerint illegális, egyébként mindenki által elfogadott ajándékozást, amit ott láthatott volna, egy olyan felemás amatőr törvény szülte, amelyiknek utolsó apostola — remélhetőleg — a NOB korábbi elnöke, Avery Brundage úr volt. Jóval a játékok megkezdése előtt rebesgették: Brundage látványos akcióra készül az elavult és a világon mindenhol kijátszott olimpiai amatőr státus harcias védelmére. A kérdés az volt, a téli olimpia botrányára gondolva: ki lesz Sapporo után München Schranza? Kit lepleznek le valamelyik sportszergyár élő reklámaként? Három stráf és a puma A látványos akció elmaradt, bár pont Brundage honfitársa, a szuperolimpikon Mark Spitz fényképe jelent meg egyik győzelme után úgy, hogy kezében tartotta sportcipőjét az ünneplők gyűrűjében. Ez még önmagában nem lett volna hiba, de történetesen a cipő oldalára varrt közismert három stráf jelezte, hogy valami köze a nyugatnémet Adidas cégnek is van Spitz sportruhatárához. De Justícia messzire hajította volna igazságot osztogató mérő mérlegét és kendő nélkül sem hitt volna a szemének, ha egyszerű sportolóként éli napjait az olimpiai faluban, ahol a nemzeti válogatottak érkezésük másnapján átvehették melegítő mackóikat, sportcipőiket, mezeiket, táskáikat. Még csak aláírást sem kértek tőlük, nem hogy fizetésről lett volna szó. Kell-e jobb reklám egy sportfelszerelésekkel az egész világot behálózó cégnek, mint a táskán, a mezen, a cipőn, vagy a mackón díszelgő három stráf, vagy éppenséggel egy ugró fekete puma? Ha valaki azt hiszi, hogy ezeket az aligha filléreket érő sportfelszereléseket — Brundage figyelő szemeitől tartva — valahogyan becsempészték az olimpiai faluba, az nagyon téved. Mindez az amatőrizmus szilárd és megingathatatlan agg bajnokának, Avery Brundage úrnak a szeme láttára történt az olimpiai falu kapuin belül. Úgy tűnik, nem is Justícia, hanem Brundage úr viselt Münchenben kendőt a szemén. Javítás helyett új Az olimpiai falu egyik üzlethelyiségére kitett szerény tábla piros betűivel hirdette, hogy az ablakok mögött „sportcipő javító” található. Az álcégér alatt egymás után nyitották az ajtót a Puma cégnél regisztrált sportolók, hogy átvegyék ajándék-járandóságukat, vagy akik még nem voltak regisztrálva, megvásárolják sportfelszerelési tárgyaikat. A Puma egyébként annyira nem csinál titkot üzleti jelenlétéből, hogy valamenynyi újságírót meglepett egy fekete műanyag irattartóval és benne egy cédulával, mely szerint a kedves ismeretlent meghívják, tegyen látogatást az olimpiai cipőjavító boltban és vegye át a cég ajándékát. Aki élt a meghívással, annak alkalma nyílt tapasztalni azt a nagy forgalmat, amelyet a fizető és főként a nem fizető vendégek kiszolgálása jelentett. Azt hiszem, az olvasó igényli annak elárulását, hogy mit rejtett az újságíróknak szánt ajándék. Nos, aki nem volt rest és felkereste a cédulával a Puma céget, az kivétel nélkül megkapta rövidujjú atlétamezét, szív fölött az ugrásra lendült fekete pumával. De ez a cipőjavítónak álcázott sportüzlet csak szerény szatócsvállalkozásnak tűnt az olimpiai falu klubépületében helyet kapó sportfelszerelési áruház mellett. Ide csak úgy lehetett bejutni, mint valami exkluzív klubba. Ha nem volt kísérő, akit ismertek — bár tegyük hozzá, itt mindenkit személyesen üdvözöltek, aki valami eredményt elért a sportpályákon , akkor nemigen juthatott a látogató a belső helyiségbe. Az áruház az Adidas cég tulajdona volt. Ez nem volt titok, ezt mindenki tudta anélkül, hogy bármilyen álcázott táblára szükség lett volna. Itt nem volt fedőcím, itt a három fehér csík és a felirat maga helyett beszélt. A helyiség forgalmára jellemző volt, hogy ha egyszerre több világnagyságot keresett valaki, akkor többségüket itt biztosan megtalálta. Ugyanakkor a diszkréció jóformán százszázalékos volt, ugyanúgy, mint az üzletet magában foglaló klubépület egész területén, ahol tilos volt a fényképezés. Az áruházzal szomszédságban helyet kapó játékteremben, tévészobákban és a pihenés céljaira elhelyezett süppedős fotelekben ugyanis nem egy frigy szálai szövődtek. Mit keres ? Hogy mennyire komolyan vették az Adidas cégnél a diszkréciót, azt az én látogatásom is bizonyította. Társam az áruház első termében felejtett, ahol lerítt rólam, hogy idegen vagyok, hiszen kinőttem már a huszonévesek korából és külsőm egyébként is nélkülözi az olimpikonok ismérveit. Az egyik vitrinben nézegettem a hangzatos elnevezésű sportcipőket és a mellettük feltünteti árakat, amikor egy középkorú hölgy lépett elém. — Mit keres? — érdeklődött csöppet sem barátságosan. — Várok valakit. — feleltem és megpróbáltam közömbösnek mutatkozni, hátha ezzel sikerül elhárítanom a már szinte kézzel tapintható botrányt. — És kit, ha szabad kérdeznem? Megneveztem barátomat, akire vártam, mire a hölgy átszólt a fejem fölött. — Csak vár valakit, minden oké. Megfordultam és egy 110 kilós profi ökölvívóra hasonlító, megviselt arcú hústömeg tornyosult mögöttem, az Adidas cég élő szobraként, fenyegető elevenben csúfolva meg Brundage úr vegytiszta, desztillált olimpiai amatőr státusát. És a többiek? Az eset után sokáig töprengtem magamban. Miért ez a szembekötősdi? Miért éppen a sportfelszerelések gyártói nem árulhatják és ajándékozhatják portékáikat az olimpiai faluban nyíltan, amikor a kapukon belül japán és német fényképezőgépeket ingyen javító szervizeket találhattunk, ki-ki olimpiai ajándékokat vághatott zsebre, melyet boldog-boldogtalannak osztogattak München üzleteiben. Ki tudja, hány jelvényt, mappát, zászlót, prospektust, ajándéktárgyat osztottak szét az Adidas és ■ Puma cipőin, táskáin, mezein és melegítőin kívül? Az olimpiai faluban senkit sem vádoltak profizmussal, ha az indiai, vagy a ceyloni szépségek társaságában az ingyen teát szürcsölgette reklámemberként, vagy ingyen hívatta elő a Kodak laboratóriumban nemcsak fekete-fehér, hanem színes filmjeit is. Jól tudom, hogy más a tea szürcsölés és megint más a sporttáska, vagy a melegítő. De a mai sportesemény dömpingben vajon ki lehet-e zárni a mecénásokat? Lehetnek az üzleti megkörnyékezésnek, ajándékozásnak vadhajtásai? Kétségtelenül lehetnek, s a nyugati cégek konkurrenciaharcában biztosan előfordulnak melegítő értékű ajándékozásokat meghaladó lefizetések, vesztegetések is. De vajon nem ezek ellen kellene küzdeni a NOB lobogója alatt ahelyett, hogy azt figyelnék: milyen márka látható azon a sílécen, melynek párja csaknem, vagyonba kerül és a mai követelmények mellett jóformán egyetlen verseny után el lehet dobni? A világ élmezőnyében sportolni, az egész földkerekséget behálózó világversenyeken szerepelni ma már éppen olyan természetes és nyilvánvaló, mint amilyen költséges. Kinek árt, ha történetesen Martini Kupának vagy Tokaj Expressznek hívnak egy vívóversenyt? Az italmárkáknak legalább annyira nem, mint azoknak a vendégváróknak, akiknek utazási és tartózkodási költségeit a cégek megtérítik. Ma már nem az a helyzet, mint volt az első olimpiák idején. Ma már ott is világrekorderek és olimpiai bajnokok élnek, ahol tegnap még hírét is alig hallották a sportnak. Toldy Ferenc Erőgyűjtés Tatán Sok munka — szép remények Mégis lehet abban valami, hogy Tatának sajátos mikroklímája van... Az M 1-es út mentén végig, Budapesttől Tatáig barnák, szürkék, feketék a mezők, háztetők, fák, télnek, hónak nyoma sincs, az idő inkább őszies. Tata határában vált a kép: az öreg-tó partján a fenyők fehérbe öltöztek, havas a Cseke-tó jégpáncélja és a tóparton az edzőtábor sétaútjai, parkjai, sportpályái is. A látvány megkapóan szép, a patyolatfehér havon bordó, kék, lila, sárga, zöld melegítős sportolóik futnak, gimnasztikáznak, labdáznak. Aztán jön a nagyon is köznapi, prózai gondolat. Tatán most, az új esztendő első napjaiban, az erőgyűjtés, a majdani sportsikerek megalapozásának idején nem a szépséget kell keresni, hanem a munkát. A függöny mögött A nagy tornateremből függönnyel választottak le akkora szakaszt, ahol elfér öt asztal. Ez az asztaliteniszezők birodalma, itt gyakorolnak naponta öt órát, délelőtt és délután is két és felet. Az áprilisi, szarajevói világbajnokságra készülő válogatott kerettagok közben csak szuszszanásnyi pihenőt kapnak Berczik Zoltán vezetőedzőtől. Egy korty víz, néhány másodpercnyi lazítás, aztán az edző visszaparancsolja őket az asztalhoz. Nem sok ez?... — Ennyi kell — mondja Bérezik —, pontosabban még egy kicsivel több, hiszen naponta hatvan-nyolcvan perces erőnléti edzést is tartunk, sok futással, gimnasztikával, súlyzózással. A Csehszlovákia elleni Európa-liga mérkőzés után öt nap pihenőt kaptak a válogatottak, s december 19-én elkezdtük a felkészülést a világbajnokságra. Az első héten a munka nyolcvan százalékban erőnléti jellegű volt, s az edzésidőnek csak egyötödét tette ki az asztaliteniszezés. Az arány a második héten ötven-ötven százalékos volt, most 70:30 , a játék javára. A szarajevói világbajnokságra hét férfi (Jónyer, Klampár, Gergely, Börzsei, Beleznay, Rózsás, Frank) és négy nő (Kisházi, Magos, Lotaller, Molnár) készül, a táborba edzőtársként meghívtak négy fiatalt, Mohait, Bánlakit, Nozicskát és Galambost. Gondok persze vannak — Kisházi és Magos influenzával bajlódott —, ám a versenyzők akarására nem lehet panasz. A kiszabott munkát senki sem tartja soknak, a monotonnak tűnő ütésfajtákat, mozgáselemeket századszor, ezredszer is elismétlik, ha az edző úgy kívánja. Bérezik minden tanítványáról úgynevezett egyéni lapot vezet, s ezen feltünteti, kinek miben kell javulnia, mit kell erőteljesebben gyakorolni. A függöny mögött, a tatai tornateremben megállás, szünet nélkül pattognak a kis kaucsuklabdák. A remélt sikereken ebben a teremben munkálkodik az edző tehetséges tanítványaival. tás nélkül (!) védi a Pécsi Dózsa kapuját — elmondta, hogy mindent megtesznek a tisztes szereplésért, a bennmaradásért. A csapatban — ezt megerősítette Konrád János csapatkapitány is — jó és baráti a szellem, nincs baj sem az idősebb, sem a fiatal játékosok akarásával, erőnlétével. Akkor hát? ... Mi az oka mégis, hogy a csapat korántsem képes olyan teljesítményre, mint két esztendeje, az emlékezetes bajnoki és kupasikerek évében? — Elhoztam magammal a két évvel ezelőtti tatai edzőtáborozás feljegyzéseit — mondta dr. Czibulka Mihály. — Akkor ugyanez a gárda volt itt, azzal a különbséggel, hogy még a mi játékosunk volt a középhátvéd Maurer és egészséges volt a gólerős Jánosi. A csapat, sajnos, nem frissült... Próbálkoztunk fiatalok beépítésével, de többük még ma is csak ígéret, nem megoldás. Igen, a Pécsi Dózsa ma az egyik legidősebb csapat az NB I-ben, az átlagéletkor a 28 év felé közelít. Az ismert átigazolási nehézségek miatt a frissítést ebben a bajnoki évben nem tudják megoldani, ugyanazok a játékosok készülnek a tavaszra, akik az őszt végig játszották, bukdácsolták. A tatai edzőtáborozás egyik célja is az, hogy a balsikerekről, a bukdácsolásról múlt időben beszélhessenek. Gyűlik az erő, s hogy ez a játékban majd miként gyümölcsözik, hamarosan kiderül. A csapat január 27-én játssza az első nyilvános edzőmérkőzését, majd indul a nemzetközivé bővült Dunántúli Napló Kupa tornán. Február 10—11-én a Pécsi Dózsa és a Komlói Bányász Noviszádon a Vojvodina és egy másik jugoszláv csapat társaságában mérkőzik a kupáért, majd a torna 17—18-án Pécsett és Komlón ér véget. Futás a tó körül Van-e elégedett edző Tatán? ... Keszthelyi Mihállyal, az ötödik helyezett Csepel SC és Kovács Ferenccel, a tavaszi nyitányt, az előkelő hetedik helyen váró Videoton edzőjével beszélgetve kiderül, hogy nincs. — Őszre tizenkilenc pont megszerzését terveztük — mondta Keszthelyi —, s csak tizenhetet gyűjtöttünk. A hazai mérkőzéseken nem volt baj, de idegenben!... Hét meccsből négy pontot vittünk haza, s ez nagyon kevés. Nagyon kell nekünk az edzőtáborozás, a nyugodt, szép környezet, hiszen nehéz tavasz elé nézünk. Nyolcszor játszunk idegenben, hatszor otthon, egy alkalommal pedig — a VM Egyetértés ellen — semleges pályán, a Népstadionban. — Hány játékossal készülnek a bajnokságra ? — Tizenkilencen jöttünk Tatára, itt vannak a korábbi sérültek. Fatér, Vellai és Takács is. Egy újonc van a keretben, a 19 éves, saját nevelésű középpályás, Somogyi Mátyás. Huszadikáig szeretnénk Tatán maradni, majd barátságos és MNK-mérkőzésekkel készülünk a bajnoki rajtra. — Húszadikáig szeretnénk maradni... így kezdte a beszélgetést Kovács Ferenc is. Az edzők azért fogalmaznak feltételes módban, mert hétfőn még három csapat — a Ferencváros, a Vasas és az MTK — költözik Tatára, s jönnek a vívók és tornászok is. Kérdés, hogyan sikerül majd úgy elosztani a termeket, sportpályákat, hogy mindenki elégedett legyen ... — Pillanatnyilag még ideálisak a körülmények — dicsérte az edzőtábort Kovács Ferenc. — A teremben erő-, ruganyosság- és ügyességfejlesztő gyakorlatokat végzünk, labda csak nagyon ritkán kerül elő, a kinti munka is csak annyiban hasonlít a futballra, hogy futunk ... Futás a tó körül... Hat kilométeres táv, 400-tól 2400 méteres szakaszokban, nem éppen leányálom. De futnak, idősek és fiatalok, zokszó nélkül. * Az edzőtábor lakói fél nyolckor kelnek, este tízkor van takarodó. Minden nap munkával telik, kevés pihenéssel és szórakozással. Az edzőtáborozás nem látványos, nem szórakoztató, csak — és mindenek előtt — hasznos. Vincze Jenő Elszánt lla-fehérek A Pécsi Dózsa labdarúgóinak sok minden nem sikerült az 1972/73. évi bajnokság őszi fordulóiban. Váratlan vereségek, balszerencsés mérkőzések, elhuzajtott pontok — és csak kevés igazi siker. — A múlton nem szabad rágódnunk — mondta dr. Czibulka Mihály edző —, mert nem elég csak erőalapot szerezni, lelkileg is fel kell rázni a társaságot. Azt kértem a játékosoktól, hogy felszabadultan, jókedvűen dolgozzanak Tatán, legyen hasznos és kellemes is az itt eltöltött két hét. Sokat dolgozunk, délelőtt és délután is edzünk, a tornateremben másfél—két, a szabadban két—két és fél órát. Az alapozás előtt két hét pihenőt kaptak a játékosok, de úgy látom, a munka senkinek sem nehéz és szokatlan. Az első napokban ugyan néhányan enyhe izomlázra panaszkodtak, de ennek már nyoma sincs. A játékosok fogadkoznak, elszántak. Rapp Imre, a 35 esztendős válogatott kapus — aki 1965 februárja óta megszakí Schön erős ellenfeleket keres Helmut Schön, az NSZK labdarúgócsapatának szövetségi edzője nyilatkozott a Kicker tudósítójának. Elmondta, hogy az 1974. évi világbajnokságig minél erősebb ellenfeleket igyekszik kiszemelni az NSZK válogatottjának ellenfeléül, mégpedig elsősorban olyanokat, amelyek különféle játékfelfogásban és játékstílusban játszanak. Megkérdezte a tudósító, hogy Schön, mint szövetségi edző, mit tart helyesebb módszernek, ha a válogatott csapatot a hétről hétre legjobban játszó játékosokból állítják össze, vagy pedig ha ragaszkodnak a kialakult és már bevált kerethez, és eltekintenek az esetleg rövid ideig tartó formaingadozásoktól? Schön azt válaszolta, hogy az NSZK válogatott csapatának megvan a kialakult törzsgárdája. Előfordul, hogy egyegy játékos rövidebb ideig hullámvölgybe került, de ez még nem ok arra, hogy kihagyják a válogatottból. Természetesen más a helyzet, ha egy törzsjátékos sérülés miatt hosszabb időre kiesik, akkor öt egyenértékű játékossal kell pótolni, míg a sérült labdarúgó nem lesz ismét teljes értékű tagja a csapatnak. Magyar Hírlap politikai napilap Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR. IBOS FERENC Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató INDEX: 25007