Magyar Hírlap, 1973. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1973-02-01 / 31. szám

irányítás és önállóság Azokban az években, amikor a gazda­ságirányítás mai rendszerének alapel­­veit megfogalmazták, sok szó esett a váratesdi önállóságról. A decentralizálás fontossága és számos előnye a gazda­sági élet minden szintjén-fórumán han­got kapott, ám a gyakorlatban a minisz­tériumok, főhatóságok feladata, szere­pe sokáig háttérbe szorult. Ennek hatá­sára, a vállalati önállóság lényegét fél­reértve, az ágazati minisztériumok bi­zonytalanná váltak; jó ideig azért nem éltek irányító-ellenőrző jogkörükkel, mert a beavatkozásban a vállalati önál­lóság csorbítását vélték. A minisztérium azonban a népgazdaság egy-egy ága­zatára vonatkozóan áll­am­igazgatási funkciót lát el, következésképpen fele­lős a hozzá tartozó ágazatok, vállala­tok gazdaságpolitikai irányításáért. Természetesen nem a direkt irányítás­ra, hanem a népgazdaságot, az ága­zatot érintő fejlesztési célok, koncep­ciók meghatározására, és a feladatok végrehajtásának ellenőrzésére gondo­lunk. Erre utalt az MSZMP X. kong­resszusának határozata is: „Szükséges, hogy a vállalatok felügyeleti szervei ha­tékonyabban ellenőrizzék a fejlesztést, segítve a helyes törekvéseket, és időben fellépve az ellen, ami helytelen", majd ezt fogalmazta meg az MSZMP Központi Bizottságának novemberi állásfoglalása: „Növelni kell az ágazati minisztériumok felelősségét tervjavaslataik realitásáért, a műszaki fejlesztés irányáért és a ter­vezési struktúra korszerűsítéséért." A minisztériumoknak egyszersmind koordináló feladatuk is van, a népgaz­daság érdekeit-célkitűzéseit szem előtt tartva kell olykor elsőbbséget biztosíta­niuk egyik-másik alágazatnak, az el­ágazatokon belül pedig némelyik vál­lalatnak. Az ágazati fejlesztés helyes arányait, a népgazdaság negyedik öt­éves tervének szellemében, a miniszté­riumoknak kell meghatározniuk, ennek megfelelően néha nemet mondva azok­ra a nagymértékű helyi fejlesztésekre, amelyek a gazdaságpolitika célkitűzé­seinek megvalósítását nehezítő arányi eltolódásokat hozhatnak létre. Nyilvánvaló, hogy például a könnyű­iparban, a textil- és ruházati ipar fej­lesztésével, a széles körű rekonstrukció­val egyidejűleg célszerű fékezni jó né­hány más vállalat csupán csoportérde­keket szolgáló beruházási törekvéseit; az építőiparnál - éppen az egyensúly megteremtése érdekében — gyorsabban fejlődik az építőnyag-ipar; több segít­­séget-figyelmet igényelnek főhatóságuk­tól a közúti járműprogramban, vagy a központi számítástechnikai programban érdekelt vállalatok, és még folytathat­nánk a sort De szólnunk kell a szocia­lista gazdasági integrációról is, amely­nek megvalósulása több irányú folya­mat, s csupán egyik része a vállalatok közötti specializáció és kooperáció. A KGST-országok vállalataival kialakított, vagy kialakuló együttműködés hatékony­ságát is nagymértékben elősegíthetik a minisztériumok. Végezetül hadd idézzük az egyik nagyvállalat vezetőjének szavait: a vál­lalat önálló, de nem független. Függ a gazdaságpolitikától, a gazdaságpolitika célrendszerétől, és ennek érvényesítése az irányító főhatóság, az ágazati mi­nisztérium feladata. SAN MARINO KÜLÜGYMINISZTERE MOSZKVÁBAN (TASZSZ) Giancarlo Ghiron­zi, San Marino külügyminisz­tere Moszkvában aláírta az egyezményt a bakteriológiai (biológiai) fegyverek és mér­gező anyagok kifejlesztésének, gyártásának és felhalmozásá­nak tilalmáról, valamint azok megsemmisítéséről. Ghironzi találkozott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Megvitatták a helsinki előze­tes konzultációkra, valamint az európai biztonsági és együtt­működési tanácskozás össze­hívására vonatkozó és a két­oldalú kapcsolatok további fej­lesztésével kapcsolatos kérdé­seket. A Szovjetunió kijelen­tette, hogy tiszteletben tartja San Marino állandó semleges­ség­­politikáját. NDK-DIPLOMATÁK TÁRGYALÁSAI (MTI) A Német Demokrati­kus Köztársaság államférfiai és diplomáciai megbízottai ezekben a napokban fontos megbeszéléseket folytatnak, il­letve folytattak külföldön. ) ' V V ján, szombaton és vasárnap USjm Sffjjj Stjjl ,,r ARA: 80 FILLER 16 oldalon, más napokon 12 SS* jjjgj 19» oldalon. Kiadja a Lapkiadó ^B M B H—f­l§f WM Sffi HH» O* M* B* Előfizetés! díj egy hónapra Vállalat. Szerkesztőség és ki-­SfóSt flg­jj flB flV ■* 1111 §§ jig pff­ Jfl 19 EH JM §B BB wTwk 25,- forint. Előfizethető a fap­adóhivatal: Bpest, VI­., Lenin BVM MBB H B SS Ww SS » ül 11 I0 ül 31 BO E §8 kézbesítőknél, bármely posta­körút 9-11. (Postai irányító- HS BH Bm SW 11 £n ÜL» B RB fii B hivatalban és a posta hírlap­szám: 1906) A szerkesztőség KfflWIWlIIi ü H El V jSf IS B9 M S$$ Hf IfiW B BH *^B üzleteiben. Külföldön a Kül-és a kiadóhivatal telefonszá- Ujj WS PS ifi E fi BE Hf Hi BV Hf 11 fli B ■ B túra Könyv és Hírlap Külke­mo­: 221-285. 221-293. 222- W P! BhH HHJB B WkM » 1» Hui 11 B­e­reskedelmi Vállalat kirendelt­ jeszti nw ■ nii ■ I■ I«Bbnb ter- Megjelenik a hét minden nap- ■■■ m —■--------------- __ '£ mm 6. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ^ ^ P­O­L­I­T­I­KA­I N­AP­I­LAP 1973. FEBRUÁR 1. CSÜTÖRTÖK Megkezdődött a csapatcsökkentési konzultáció előkészítése Pirityi Sándor, az MTI kiküldött tudósí­tója jelenti: Szerdán délután négy órakor a bécsi Hofburgban 19 ország képviselői tájé­kozódó megbeszélésre ültek össze. Ezzel a találkozóval megkezdődött az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkenté­sével foglalkozó sokoldalú konzultáció. A megbeszélést követően délután öt óra­kor dr. Rudolf Kirchschläger osztrák külügyminiszter a Hofburg tanácstermé­nek előcsarnokában üdvözölte az európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgya­lásokra érkezett küldöttségeket és jelké­pesen átadta nekik a rendelkezésükre bocsátott tárgyalótermek kulcsait. 1973. január 31-ével tehát megkezdőd­tek az előzetes konzultációk egy olyan haderő- és fegyverzetcsökkentésről, amely az európai biztonságot szolgálja, mégpedig oly módon, hogy ugyanakkor nem károsítja és nem károsíthatja meg egyetlen részt vevő ország biztonságát sem. A több hetesre tervezett előzetes meg­beszéléseken a bécsi sajtóközpont adatai szerint a következő 19 ország képvi­selői vesznek részt: Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Görögország Hol­landia Kanada, Lengyelország, Luxem­burg Magyarország Nagy-Britannia, az NDK, az NSZK, Norvégia, Olaszország Románia a Szovjetunió, Törökország és az USA. A küldöttségek, illetve „előőrseik” ked­den és szerdán érkeztek az osztrák­­fő­városba. Szerda dél óta a sokoldalú kon­zultáció színhelyén van a magyar kül­döttség is, dr. Ustor Endre nagykövet ve­zetésével. Bécs az európai szocialista or­szágok egy csoportjának javaslatára lett a konzultáció színhelye. E konzultációknak először is saját rész­vevőik köréről és státusáról, valamint ügyrendjükről (az elnöklés, a vita, a ha­tározathozatal módozatai) kell megálla­podniuk, hogy azután áttérhessenek az európai haderők és fegyverzet csökken­téséről később megtartandó érdemi ta­nácskozás helyének, időpontjának, rész­vevői körének, ügyrendjének és napirend­jének kérdéseire. A NATO-országokból Bécsbe érkezett delegációk kedden megtartott „taktikai megbeszélésükön”, amely az amerikai nagykövetségen zajlott le, a semleges és el nem kötelezett országok részvétele el­len foglaltak állást, mivel az „veszélyez­tetné a megbeszélések titkosságát és ha­tékonyságát”. Kirchschläger osztrák kül­ügyminiszter viszont, aki kedden tájékoz­tatta a minisztertanácsot a konzultáció előkészületeiről, félreérthetetlenül utalt egy „részvételi nyitásnak” és ezzel Auszt­ria bekapcsolódásának lehetőségére. Mint ismeretes, a Szovjetunió, Magyar­­ország és más európai szocialista orszá­gok az utóbbi napokban úgy foglaltak állást, hogy a bécsi előzetes konzultáción minden európai államnak — beleértve a C / (Folytatása az 55.­oldalon) Fock Jenő vietnami diplomatákat fogadott Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke — kérésükre — szerdán fogadta Hoang Cuongot, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövetét és Huynh Van Thant, a Dél-Vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. A vietnami diplomaták tájékoztatást adtak a vietnami háború megszüntetésé­ről és a béke helyreállításáról szóló megállapodás aláírását követően kiala­kult helyzetről. Átadták a Vietnami Dol­gozók Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányának január 28-i felhívását, vala­mint a Dél-Vietnami Felszabadítási Frontnak és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak ugyanaznap megjelent felhívását, amelyek kinyilvá­nítják a két kormánynak a megállapo­dás maradéktalan végrehajtására vonat­kozó készségét. Fock Jenő a magyar kormány további támogatásáról biztosította a vietnami népet hazája újjáépítésében. Hangsú­lyozta, hogy a Magyar Népköztársaság a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizott­ságban vállalt tagságával hozzá kíván járulni a párizsi megállapodások meg­valósításához. Bővül az élelmiszer-választék Tudósítónktól. Szerdán délelőtt a Gundel étteremben Szurdi István miniszter részvételével or­szágos élelmiszer- és vegyi-kereskedelmi tanácskozást tartottak, amelyen részt vet­tek a Belkereskedelmi Minisztérium, a társtárcák, valamint a fővárosi és a me­gyei tanácsok kereskedelmi osztályveze­tői, továbbá szakmai vállalatok irányí­tói. Szigethi Gyula főosztályvezető — érté­kelve a tavalyi eredményeket — utalt arra, hogy tovább nőtt az egy főre jutó fogyasztás, s kevesebb a hiányzó cikk. A hazai és a külföldi termékek után­pótlása biztosított. Az elmúlt évben szá­mos háztartási és vegyi cikk ára csök­kent, s ez ugyancsak növelte a keres­letet. — Az idén arra számítunk — folytatta tájékoztatóját —, hogy vulkán­jaink 25 — 30 százalékkal több gyorssag­­ntott árut, mirelitterméket hoznak forgalomba. To­vább növekszik a kávé- és az italfogyasz­tás, lesz elegendő cukor, zsír, liszt, tojás, s továbbra sem csökken a hús és a ba­romfi értékesítése. A főosztályvezető szerint több és vá­lasztékosabb lesz a déligyümölcs-kínálat is. Az év minden hónapjában folyama­tosan érkezik a citrom, s minden koráb­binál gazdagbb a narancs, a banán, a grape-fruit, az ananász kínálata.­­ A tejtermékek áremelése minden bizonnyal befolyásolja az áruforgalom­­szerkezetet — hallottuk —,­­ ezért a ke­reskedelem növelte az olcsó húskészít­mények, a margarin, a tojás beszerzését. Az égetett szeszes italok áremelése ugyanakkor elvezet a gyümölcslevek és az üdítők forgalmának növekedéséhez. A kereskedelem új szolgáltatásokat is bevezet. A nagyüzemek szomszédságá­ban megvalósítják az előrerendelést, s az itteni üzletek árukészletét valóban a munkások igényeihez igazítják. Jelentés a kecskeméti közúti szerencsétlenségről A kormány részvétnyilvánítása A Magyar Népköztársaság "kormánya mély megrendüléssel értesült a Kecskemé­ten történt súlyos kimenetelű közúti szerencsétlenségről. A kormány utasította az illetékes szerveket a szerencsétlenség körülményeinek gyors kivizsgálására. Felhívta a közlekedés- és postaügyi minisztert, hogy a Minisztertanács február 1-i ülésén te­gyen jelentést, és terjessze elő javaslatait a szükséges intézkedésekre. A kormány az áldozatok hozzátartozóinak részvétét és együttérzését fejezte ki. Gondoskodik arról, hogy az áldozatok hozzátartozói megfelelő segítségnyújtásban ré­szesüljenek. (A közúti szerencsétlenségről szóló részletes tudósításunkat a 9. oldalon közöljük.) A NAP HÍREIBŐL Friedrich Ebert, az államta­nács és a népi kamara elnök­­helyettese, a Német Szocialis­ta Egységpárt Politikai Bizott­ságának tagja, mint az Inter­parlamentáris Unió helsinki ülésszakán részt vevő NDK- küldöttség vezetője kihalllga­­táson jelent meg Urho Kekko­­nen finn köztársasági elnök­nél. Fogadta őt a finn politi­kai élet számos más vezető személyisége is. Párizsban és Londonban to­vább folynak a tárgyalások az NDK és Franciaország, illetve az NDK és Anglia közötti dip­lomáciai kapcsolatok felvéte­léről. Nyugat-berlini lapok szerint az angol fővárosban azzal számolnak, hogy az NDK és Anglia „még a nyár kez­dete előtt” nagyköveteket cse­rél. SZOJUZ-APOLLO KÖZÖS TERVEK (AFP, AP) Az amerikai űr­hajózási hivatal kedden hiva­talosan bejelentette az 1975 júliusára tervezett Szojuz— Apollo űrrandevúin részt vevő amerikai legénység összetéte­lét. Az űrrandevúra annak az együttműködési szerződésnek a nyomán kerül sor, amelyet Nixon elnök és Koszigin mi­niszterelnök 1972. május 24-én írt alá Moszkvában. ÚJRA BOMBÁK REGGIO DI CALABRIABAN (AFP) Negyedóra leforgása alatt hat bomba robbant ked­den este különböző középüle­tek előtt a dél-olaszországi Reggio di Calabriában. A fel­tehetően neofasiszta eredetű merényletek következtében emberéletben nem esett kár. Néhány órával előbb a regio­nális tanács elnöke éppen ar­ról beszélt, a tartományban törvényeket kell hozni a fa­sizmus újjáéledésének meg­akadályozására. 24 ÓRA ALATT 5 HALOTT (MTI) Az U. D. A., az észak­ír unionisták 50 000 tagú fegy­veres szervezete visszavonta azt az ígéretét, hogy ezentúl megakadályozza a többi fegy­veres unionista egylet tagjai­nak egyéni terrorcselekmé­nyeit. Közvetlenül ezután, szerdára virradóra, a protes­táns kivégzőosztagok újra gyilkoltak, ezúttal egy katoli­kus kamaszfiút, majd pár órá­val később rendőrök rábuk­kantak még egy meggyilkolt, 17 éves katolikus fiú holttes­teire. Belfastban ,24 óra alatt öt ember esett áldozatul az egyéni terrornak. Az ötödik halott — mint kiderült — az U. D. A. tagja volt. Észak-Ír­­országban az idén már 17 em­ber esett áldozatul az egyéni, szektás gyilkosságoknak. SZTRÁJKOLÓ SOFŐRÖK (MTI) Szerdán megbénult a termelés az angol gépipar fel­legvára, Birmingham környé­kén több gyárban, közöttük a British Leyland autógyár sze­relőcsarnokaiban. A British Road Service szállítóvállalat teherautó-vezetőinek sztrájkja miatt ugyanis a gyárak alkat­rész- és üzemanyag-ellátása elapadt.

Next