Magyar Hírlap, 1973. február (6. évfolyam, 31-58. szám)

1973-02-01 / 31. szám

4 1573.februári,csütörtök nemzetközi politika­i Magyar Hírlap m­mf mvnW iK/i/I­I­Il­ 17 A csönös haderő­csök­­entési tár­gyalásokon a szocialista országok abból indul­nak ki,­ hogy a tárgyalások célszerűek lesz­nek mert megértek a szükséges feltételek — írja a prágai lap. Ugyanakkor nem ringatjuk magunkat abban a hiú ábrándban, hogy a tárgya­lásokon minden egyszerűen és gyorsan megy — állapította meg Dusán Rovensky külpolitikai kommentátor. — Ha valóban azt kívánjuk, hogy a haderőcsökkentési tárgyalások a jövőben pozitív eredménnyel járjanak, és hozzá­járuljanak az európai feszültség enyhí­téséhez, úgy e tárgyalások nem irányul­hatnak némely ország biztonsága ellen, és a résztvevők nem törekedhetnek egy­oldalú előnyök megszerzésére. Ha a konzultáción sikerül kidolgozni a szervezeti és ügyrendi kérdéseiket az elkövetkezendő tárgyalásokkal kapcso­latban, akkor ez újabb lépés lesz a fe­szültség enyhítésének irányában, azon az úton, amelyet a szocialista országok külpolitikája immáron évek óta követ. ___ A lengyel lap 2YCE WABSZM SA HCIBBSZM KÜLFÖLDI LAPOKBÓL nPftBAG ■■ Bb mm mm mm Viktor Majevszkij I ipFjOt x7 gyW és Borisz Sztrel­■ IT rf­OiAAr* nyikov, a Pravda * * TM TM * ■ washingtoni tudósí­tói írják a lap szerdai számában: Most, amikor aláírták a vietnami bé­kemegállapodást, az Egyesült Államok megpróbálja megérteni a történelmi lec­két, tisztázni, hogy milyen erők hajszol­ták bele történelmének ebbe a leghosz­­szabb és legnépszerűtlenebb háborújába. Olyan háború volt ez, amelynek befe­jezését a nép nem ünnepelte örömtánc­cal, amely egyetlen nemzeti hőst sem adott Amerikának, és amely egyetlen győ­zelmet sem hozott a csatatéren. E háború következtében meghúzták a harangot a „nagy társadalom” programja felett, meg­rendült a tömegek bizalma a kormány iránt. A háború szétzilálta az ország egy­ségét és megtépázta tekintélyét külföl­dön is. Az Egyesült Államokban azok sem haj­landók kimondani a teljes igazságot a vi­etnami háborúról, akik pedig elég józa­nul szemlélték az eseményeket­ A Bécsben szer­parlamenti választásokra, amelyen a tel­jes képviselőházat és a szenátus felét vá­lasztják meg. A Népi Egység kormányának tekintélye mindinkább erősödik, s ilyen körülmé­nyek között az ellenzék már semmitől sem riad vissza. Fegyvertárában minden eszköz fellelhető, az előző kormánytól örökölt nehézségek kihasználásától kezd­­ve a nyílt szabotázsakciókig, amelyekkel a gazdasági káoszt próbálja előidézni és az élelmiszer-ellátás megbénítására tö­rekszik. A parlamenti ellenzék alávaló manő­verekkel dolgozik: úgynevezett „alkot­mányos vádakat” eszel fel miniszterek ellen, hogy elérje leváltásukat, szervezi a fasiszta szélsőséges elemek bűncselek­ményeit, szabotálja a kormány fontos ja­vaslatait. A helyi reakció ezúttal is együttműkö­dik a külföldi monopóliumokkal, köztük az amerikai Kennecott rézkitermelő tár­sasággal, amely továbbra is a chilei réz­szállítás blokád alá vonásával kísérlete­zik. mentárjában a többi között ezeket írta: Bizonyára reális az a bécsi értékelés, amely a most kezdődő konzultációt „az előkészületek előkészítésének” tartja. A találkozó résztvevőinek összetételéről fo­lyó vitának széles aspektusa van. A NATO-országok javaslata a két politikai és katonai tömb közötti megbeszélésekre korlátozza a haderőcsökkentés ügyét. Két­ségtelen, hogy ez a probléma a katonai­politikai szövetségek közötti viszonyhoz kapcsolódik a legszorosabban, de Európa minden állama szempontjából jelentős. Helsinkiben kialakult az európai kérdé­sek intézésének egyfajta modellje, és ezt bizonyos fokig a bécsi találkozón is szá­mításba kell venni. LE DRAPE AU ROUGE­S««? lapja Leburton kormányalakítási viszontagságairól számol be „Negyvenkét százalék’* című kommentárjában. A tárcák elosztásáról folyó tárgyalások után — amelyeken egyesek szerint több volt a személyi viaskodás, mint a po­litikai vita — Leburton hozzáláthatott a kormányalakításhoz. A kabinet 36 tag­ból áll, ebből kettő miniszterelnök-he­lyettes, 19 miniszter és 14 az államtitkár. Ebben a „csapatban” — ha szabad ezt a sportkifejezést használni — nagy sze­rep vár három politikusra: Tindemans­­ra (CVP), Clercq-re (PVV) és Claes-re (PSB). Claes egyre inkább úgy lép föl Flandriában, mint a „modern szocializ­mus” zászlóvivője. Úgy tűnik, Claes-től várják, hogy megteremti azt a kapcsola­tot az ifjúsággal, amely Edmond Lebur­ton és Jos Van Eynde idejében megsza­kadt. A múlt héten véget ért szocialista kongresszuson a koalíció hívei azzal ér­veltek, hogy nem volt más alternatíva, csak a kormányba való belépés, vagy a „kalandorkodás”. Leburton, Cools és más vezető politikusok azt hozták fel ment­ségükre, hogy a szocialista doktrína egy dolog, s megint más az államrezon. Jól­lehet, a PSB vezetői az államérdekekre hivatkoznak — írja a belga lap —, ez nem vág egybe a munkásság érdekeivel. Ezért sem meglepő, hogy a szocialisták kormányprogramját a kongresszusi kül­döttek 42 százaléka elutasította. Az Izvesztyija leg- ÚTI­ utóbbi számában kom­lalíl mentálja a chilei jobb- I Itár I Ilii oldal választások előtti H3EECTMH llW A tevékenységét. A reakció most sietve átcsoportosítja erőit, hogy „egységes kormányellenes frontot” kovácsoljon össze a március 4-i KAYHAN nTTPrffTTTl Az­ iráni lap négy olasz I m­­­fllAi vállalkozásáról ad hírt, akik elhatározták, hogy bejárják Marco Polo útját. 1271-ben, amikor Marco Polo még csak 17 esztendős volt, Velencéből útrakelt atyjával együtt, hogy a Közel-Keleten és Indián keresztül Kínába jusson. Nap­jainkban, immár hét országgal a háta mögött, egy négytagú olasz csoport vál­lalkozott a nevezetes utazás megismétlé­sére. A csoport vezetője a tizenöt éves Luca Maorissi, aki apjával, az ismert al­pinistával most Marco Polo és az őt kí­sérő atya szerepét játssza el. A csoport tagja egy operatőr és egy állatorvos is. Velencéből lovon indultak el s ez idáig — Iránig — összesen 500 patkót fogyasz­tottak. A vállalkozás célja — mint a részt vevők elmondották —, hogy megismer­jék a keleti népek életét, szokásait. Min­denben szigorúan követik az egykori Po­­lo-leírásokat: ugyanazokon a helyeken vonulnak át, lehetőleg közlekedési esz­közként is ugyanazt használják, mint honfitársuk. Marco Polo útja azonban három évig tartott, mert az élelmes ve­lencei végigkereskedte, csereberélte egész Keletet. A mai utasok erről lemondanak, s így az utazás időtartama egy évre rö­vidül. A csoport Iránból Afganisztánba megy, majd ott lépi át a kínai határt. A világ­járók az útjukon érintett minden város­ban emlékplakettet s Velence polgármes­terének békeüdvözletét adják át az elöl­járóknak. A csehszlovák—lengyel tárgyalások sikere (MTI) A LEMP Politikai Bizottsága megtárgyalta a közelmúltban lezajlott csehszlovák—lengyel csúcstalálkozóról szóló beszámolót, s helyeslően tudomá­sul vette a tárgyalások eredményeit. Megállapította, hogy a találkozó kiemel­kedő jelentőségű a lengyel—csehszlovák baráti kapcsolatok és együttműködés to­vábbi bővítése és elmélyítése, valamint a szocialista közösség egységének és ö­sz­­szeforrottságának erősítése szempontjá­ból. Az ülésen Stefan Olszowski külügymi­niszter beszámolt a vietnami tűzszüneti szerződés aláírása nyomán kialakult hely­zetről és Lengyelország részvételéről a vietnami nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottságban. Igor Birjukov, a Pravda szerdai szá­mában a lengyel—csehszlovák tárgyalá­sok eredményeit kommentálva rámutat: a szocialista országok közötti új típusú nemzetközi kapcsolatok hatékonysága ju­tott kifejezésre abban, hogy a tárgyalá­sok részvevői nagy figyelmet szenteltek a szocialista gazdasági integráció komp­lex programja végrehajtásának, az 1976— 80-as népgazdasági tervek koordinációjá­nak, valamint a sokoldalú együttműkö­dés bővítésével kapcsolatos közös mun­­­­kának. I. \ „ -----------------------------------------------hHyDp \yCyts Román közlemény Schumann látogatásáról (AFP, Agerpres) Maurice Schumann francia külügyminiszter a Román Szo­cialista Köztársaságban tett kétnapos hi­vatalos látogatása után kedden este visz­­szaérkezett Párizsba. Szerdán Bukarestben közleményt ad­tak ki Schumann látogatásáról. A francia külügyminisztert fogadta Nicolae Ceau­­sescu, a román államtanács elnöke és Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök. Schumann román kollégájával, Maco­­vescuval áttekintette az alapvető nem­zetközi kérdéseket. A két miniszter hang­súlyozta, hogy elsőrendű jelentőséget tu­lajdonít a sokoldalú helsinki előkészítő tanácskozás sikerének. A miniszterek sík­­raszó­ltak az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet mielőbbi összehívá­sa mellett Leszögezték, hogy Románia és Franciaország a fontosabb nemzetkö­zi kérdésekben rendkívül közeli nézete­ket vall. Megelégedéssel fogadták a viet­nami békemegállapodás megkötését. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban meg­említették­, hogy a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának ér­vényt kell szerezni, Schumann hivatalos lámogatásra hívta meg román kollégáját. A meghívást ro­mán részről elfogadták. Csujkov marsall a sztálingrádi évfordulón (TASZSZ) A sztálingrádi csata befeje­zésének 30. évfordulója alkalmából Csuj­kov marsall nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának. Emlékeztetett: a sztálingrádi csatában a szovjet hadsereg megteremtette a má­sodik világháború gyökeres fordulatát. Az ellenség körülbelül félmillió katonát vesztett, a szovjet fronton harcoló erői­nek majdnem egynegyedét. A sztálingrádi csata során fegyveres erőink megszerez­ték a stratégiai kezdeményezést — mon­dotta Csujkov. A továbbiakban rámutatott, hogy 1942. november 19-én megkezdődött a szovjet délnyugati és doni arcvonal csapatainak támadása, s öt nappal később sikerült elérni a célt: bekerítették az ellenség Sztálingrád alatt harcoló fő csoportját. A hatalmas gyűrű 22 ellenséges hadosztályt szorított harapófogóba. A szovjet pa­rancsnokság igyekezett elkerülni a feles­leges vérontást, megmenteni a pusztulás­tól az ellenséges katonákat. A hitleris­ták azonban elutasították az ultimátu­mot, még mindig reménykedtek a Hitler által ígért segítségben. Kétezer löveg és több mint háromezer aknavető tüze zú­dult ezután rájuk. 1943. február 2-án reggel a bekerített ellenséges csoport utolsó maradványai is megadták magukat. Kilencszáz nap emlékei Hány évtized kell, amíg ez a város tel­jesen elfelejti, mi történt 30 évvel ez­előtt? Egyáltalán, el lehet-e i­elaj­tani a a­ fasiszta ostromgyűrűbe zárt I Leningrad­i szenvedéseit? Negyvenkettő tcTOc -11 huu­á­nusz harmincöt fokos hidegjel, amikor megbénult a közlekedés, befagytak az áramszolgáltató központok, jéggé der­medtek a vízvezetékeik, éhségtől, fagytól, bombázástól, német lövedékektől hullot­tak az emberek. — Hja Szamojlovics, maga kit vesztett el a blokád idején? — Az anyámat és a bátyámat. A nővé­rem megsebesült, 1941 nyár­utójától 1944. január 27-ig, a blokád szétverésének napjáig minden harmadik ember meghalt Leningrádban. Alig maradt olyan család, amely ne si­ratott volna valakit, s­ ahol, mind a mai napig elsárgult fényképek és a harminc év után is fel-felbukkanó emlékek ne idéznék a veszteségeket. Leningrádban jártam a blokád szétve­résének évfordulóján. Január 27-én a Drámai Színházban veterántalálkozóra gyűltek össze azok a volt hadmérnökök, akikre a védelmi vonal műszaki biztosí­tását bízták. Elmentem a találkozóra, hogy a hős város emlékeiből személyes ismeretség alapján gyűjtsék valamit. A Nyevszkij Proszpekten már égtek a lám­pák, az ember bosszankodott, hogy nem jön a taxi, a sarkon egy fehér köpenyes nő pirogot árult... — Hja Szamojlovics, mi az a sok kitün­tetés a mellén? — ... Lenin-rend, Vörös Zászló Érdem­rend ... A színház büféjében ülünk. A büfében nagy a mozgás, gyülekeznek a találkozó­ra. Majd’ mindenkinek elborítják a mel­lét a kitüntetések, sötét ruhát hordanak, a hajuk fehér, ráncos kezükkel szendvics után nyúlnak. És asszonyok. Meglehetősen sok asz­­szony jött el. Ott áll kettő is a büfé mel­lett, az egyik vállát tarka kendő takar­ja. Az , az asszony százszámra szedte fel az aknákat. Egyszer leszállt egy szovjet repülőgép egy elaknásított területre. Sze­rencsésen szállt le. Riasztották a műszaki brigádot, vágjon utat az aknamezőben, hogy a gép fel tudjon emelkedni. Ez az asszony is ott volt közöttük. A tarka­­kendős, Ilja Szamojlovics Poznyakov, aki mint itt az asszonyokon kívül mindenki, had­mérnök volt a háborúban, a „leningrádi faló” históriáját beszéli el. A város körül bezárult teljes ostromgyű­rűn január 13-án ütöttek rést, és január 27-én verték szét a német vonalakat. Csakhogy a két januári dátum között egy esztendő telt el. 1943. január 18-áira támadást terveztek, hogy hét-nyolc kilo­méter szélességű utat nyissanak a fasisz­ta blokádon. A németek repülőgépeken köröztek, a város körül felderítők cir­káltak, hogy számon tartsák a szovjet csapatok minden hadmozdulatát. Meg kellett téveszteni az ellenséget, hogy ne sejtse, hová összpontosítja az erejét Le­­ningrádnál a Vörös Hadsereg. Az egyik­­ gyárban fából készítettek harckocsikat és ezeket úgy helyezték el, hogy félreve­zessék a német felderítőket. Egy adott jelre felerősített hangszalagra rögzített tankdübörgést közvetítettek, így a néme­tek itt várták az ellentámadást. Mire az ellenkező oldalon, a Néva vonalán össze­vonták erőiket, a szovjet csapatoknak si­került az áttörés. Most egy történelmi nevet írok le: Alekszej Konsztantinovics Akatov gene­rális. Két méteres, egyenes tartású kato­­naember, a sohse öregedő fajtából. Ami­kor letelepszik az asztalhoz, minden pil­lanatban bólogatva, köszöngetve az újon­nan érkezett régi bajtársiaknak, széles, jó szándékú mosoly önti el az arcát. Mit is akarok tulajdonképpen? Emlékeket? Dicsőséges emlékeket? Minden nap, min­den óra dicsőség volt, ha az embernek sikerült életben maradnia. Minden perc, amelyet abban a pokolban túlélt, győze­lemnek számított. Katonáknak, civilek­nek, nőknek, férfiaknak, gyerekeknek egyaránt. Ö. a generális, műszaki zára­kat, tankcsapdákat, védelmi vonalakat épített a katonáival, de az asszonyok­, akik gyökereket keresgéltek a fagyos földben, hogy megpróbálják magukat és másokat életben tartani, nem tettek ke­vesebbet. Lehetséges, hogy van város, amely a történelem során ennyit szennve­­dett­­, többet semmi esetre sem. Vszevolod Alekszandrovics Butnyevsz­­kij ugyancsak­ a műszaki egység katoná­ja volt; egy könyvet szerkeszt. Leningrad védőinek visszemlékezéseit gyűjti össze, és rendezi kötetbe. Hogy a sok szenvedés, erőfeszítés, küzdelem emléke megmarad­jon az Utókornak. Még egy tábornok: Nyikolaj Alekszand­rovics M­uha keskeny, kulturált arcára, szabályos vonásaira jó ránézni. Ő volt a leningrádi frontszakasz műszaki hadtes­tének komisszárja. Tiszteletteljes főhaj­tással üdvözli mindenki. Mondják, tu­catnyi eseményt, történetet megtudhatok róla, ha elolvasom Bicsevszkij híres do­­kumentumfkönyvét a leningrádi blokád­ról. Nyik­olaj Alekszandrovics az egyik főszereplője. Nem hagyja, hogy én kérdezzek, ő kérdez. Mit láttam a városban? Mit is? Hát a Nyevszkij Proszpekten a feliratot, amelyet emlékeztetőül hagytak egy ház­falon: „Polgártársak, vigyázat, az utcá­nak ezt a felét lövik!” Azokat a műkin­cseket, amelyeket a novoszibirszki szín­ház pincéjében őriztek a háború alatt, a Győzelem parkjában a fehér törzsű nyír­fákat, amelyeket Leningrad felszabadítá­sának emlékére ültettek, és láttam az em­lékművet a reptér felé vezető úton: itt kezdték meg a nagy ellentámadást, egyet­len napon ötszázezer gránátot zúdítottak a német állásokra. Láttam a várost, amely kilencs­záz na­pon át tartotta magát — ahova most min­den égtájról turisták érkeznek. Mert na­gyon szép város. Halasi Mária u c . .vmi'j • RAFAEL CALDERA venezuelai elnök hétfőn tíznapos dél-amerikai körútra in­dul: ellátogat Columbiába, Ecuadorba, Peruba, Bolíviába, Chilébe, Argentínába és Uruguayba. KÍNAI KÜLDÖTTSÉG érkezett az Egyesült Államokba, hogy tárgyalásokat folytasson a Boeing Aircraft Company amerikai vállalat vezetőségével a Kína által vásárolt tíz Boeing—70 típusú repü­lőgép személyzetének az Egyesült Álla­mokban történő kiképzéséről. GEORGES POMPIDOU francia köz­­társasági elnök Tung Pi-vunak, a Kínai Népköztársaság ügyvivő elnökének és Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének meghívására 1973. szeptember 11-től hivatalos látoga­tást tesz a népi Kínában.

Next