Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1973-05-10 / 127. szám

G 1973. MÁJUS­IG, CSÜTÖRTÖK _ -A KULTÚRA-MŰVÉSZET __________ _______Magyar Hírlap Egy kezdeményezés és buktatás Újpesten Lesz-e Munkástovábbképző Központ? A tanterem ajtaján a felirat nem a szokásos módon osztályt jelöl, hogy Vit­a vagy VIII/b, hanem ez áll rajta a Felnőt­tek stúdiója. S belépve sem hagyományos tanteremben találjuk magunkat, hanem barátságosan berendezett klubszobába­n. A falon ötletesen szerkesztett szemléltető­anyagok, az üvegszekrényben bárkinek hozzáférhető kézikönyvtár s egy kisebb hírlapolvasóra való napilap, folyóirat. Az újpesti, Komját Aladár utcai, dolgozók önálló általános iskolájában vagyunk, ahol az Országos Pedagógiai Intézet ki­emelt kísérleteként a felnőttek három­szor háromhónapos, úgynevezett integrált tanfolyamát megszervezték. Az eddigi ha­gyományos tantárgyakat három nagy té­makörbe vonták össze — kellő szorga­lommal —, ősztől tavaszig meg lehet itt szerezni a VII. és a Vili. osztályos bizo­nyítványt. Újszerű az oktatás módszere is: nem a lexikális tudást, hanem a lé­nyeges összefüggések megértését várják el a hallgatóktól. Az általános iskolai fel­nőttoktatás egy sokat ígérő formáját ér­leli ez a kezdeményezés, az újpesti isko­lában folyó, valóban úttörő jellegű kísér­let. Önerőből nem megy Jól választott tehát a Hazafias Nép­front IV. kerületi bizottsága, amikor leg­újabb időszerű elgondolásának végrehaj­tásával ugyancsak ezt a kísérletező kedvű tanintézetet bízta meg. Ugyanis még no­vemberben felmérték, mit tehetnek a ke­rületben az 1014/72-es, a munkások to­vábbképzésére vonatkozó kormányrende­let és az ehhez kapcsolódó, 6­72-es mun­kaügyi miniszteri rendelet végrehajtásá­ért. Az üzemek gazdasági­ vezetőinek és az érdekelt iskolák nevelőinek meghallga­tása­­alapján úgy találták, hogy a rendelet értelmében szükséges mindenekelőtt a szakmai tudást felújító, korszerűsítő to­vábbképzés. Minthogy újabban egyre több üzem termékprofilja változik, s egyre ma­gasabb szintű gyártási technológiákat ve­zetnek be, időszerűvé váltak a szakmai átképző — többnyire egy-egy rokon szak­mára betanító — tanfolyamok. Nem ke­vésbé fontos feladat az alsófokú vezetők — művezetők, csoportvezetők stb. — kép­zése. S mindennek szükségszerűen alapja az esetleg hiányzó általános iskolai vég­zettség pótlása, illetve a különféle iskolai szinten régebben megszerzett, de éppen ezért elavulóban levő általános és szak­mai ismeretek felfrissítése. E továbbképzési formák megvalósítá­sára azonban a legtöbb üzem önerejéből nem képes. Hiányoznak egyrészt a tan­folyamok megszervezéséhez és lebonyolí­tásához szükséges személyi és tárgyi fel­tételek­­(hozzáértő szakember, pedagógus, tanterem, felszerelés stb.),­ s ebből követ­kezik, hogy a továbbképzés tematikájá­nak szakszerű összeállításáról sem tud­nának gondoskodni. Másrészt — különö­sen a kisebb vállalatoknál — a részve­vők várható létszáma miatt nem is lenne gazdaságos az önálló, helyi tanfolyamok szervezé­se. Egy körlevél sorsa A kerületi népfrontbizottság ezért úgy határozott, hogy létrehozzák Újpesten a Munkástovábbképző Központot, amely­nek feladata a továbbképzés megszerve­zése, az oktatás feltételeinek biztosítása, koordinálása. A központ létrehozását a népfront társadalmi munkabizottsága vál­lalta, a szakmai irányítást a kerületi ta­nács VB oktatási osztálya, a lebonyolítást a Kom­ját Aladár utcai iskola és a MüM 22., illetve 24. számú szakmunkásképző intézetet. Mindezt a kerületi népfrontbizottság 1973. március 12-i kerettel körlevélben adta az újpesti üzemek tudomására, a következő záradékkal: „Kérjük az igazgató elvtársat, hogy kör­levelünk kézhezvételétől számított 30 na­pon belül jelentse be az üzem részvételét. Kérjük, jelölje ki azt a felelős személyt, aki jogokat és kötelezettségeket vállalhat az üzem­­nevében." Azóta eltelt kétszer harminc nap is. S most Magyari Józsefnét kérdezzük, a IV. kerületi dolgozók általános iskolájának igazgatóhelyettesét, a népfront művelő­désügyi bizottságának tagját, az akció egyik fő kezdeményezőjét. — Hány üzembe, munkahelyre küldték ki a felhívást? — Pontosan kilencvennyolcba. — Mennyi reagált eddig? — Mintegy húsz, de közülük sem mind­egyik pozitívan. A címzetteknek kereken 80 százaléka még válaszra sem méltatta­­ a népfront körlevelét. — Néhány példa? — A kezdeményezés jelentőségét tel­jes mértékben megértették olyan nagy­üzemben, mint az Egyesült Izzó; szakok-­ tatási osztályuk úgy tartja, ez a kerületi szintű megoldás sokkal gazdaságosabb számukra, mintha házon belüli tovább­képzést szerveznének. Az elsők között je­lentkezett a Cérnagyár is; kérték, hogy t­mk-lakatosaik és más rokon szakmabeli dolgozóik továbbképzéséről mi gondos­kodjunk, náluk ez nem lenne kifizetődő. Az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intéze­tének levelét Szigeti György akadémikus írta alá: megköszönik az értesítést, és be­jelentik, hogy örömmel kapnak az alkal­mon, intézetük számos dolgozója szorul ilyen továbbképzésre. Érdeklődést mutat az ügy iránt a BUBIV és több más újpesti fa-, illetve építőipari vállalat. Mindeddig nem nyilatkoztak azonban olyan fontos üzemeink, mint a Chinoin, a­ Duna Cipő­gyár, az Iskolabútorgyár és más vállala­tok, noha egyiküket-másikukat személye­sen is megkerestük azóta. Rövidlátás! — Minek tulajdonítható ez az érdekte­lenség, illetve elutasító álláspont? — Hadd idézzek egyetlen mondatot az Újpesti Szerszámgép- és Tömegcikkipari Szövetkezet leveléből: „Közöljük, hogy szövetkezetünk nem kíván élni a tovább­képzések lehetőségeivel." Ez a hozzáállás és ez a hangvétel, sajnos, jellemző a több­ségre. Általában az járja: náluk e kérdés még nem időszerű, fő gondjuk most a termelés, ha a továbbképzés esedékes lesz, majd megoldják ők maguk. Ajánljuk ezt az újpesti, sajátos helyze­tet a Munkaügyi Minisztérium figyel­mébe, amely — a kormányrendelet alap­­­­ján — a munkástovábbképzés elveit rész­letesen kidolgozta. Kár lenne, ha ezt az életrevaló kezdeményezést az érdekeltek közönye, rövidlátása zátonyra futtatná — márpedig ilyesmi fenyeget Újpesten, hi­szen a megkeresett üzemek alig 15 szá­zaléka hajlandó a Munkástovábbképző Központot igénybe venni. S még néhány­­ szót mindehhez. Igaz ugyan, hogy a továbbképzés szervezett­­ megindítása csak­­1975-től válik kötelező erejűvé az üzemek számára, addig csu­pán javasolt, ajánlott feladatuk. De kér­dés, helyénvaló-e ez a patópáli, „Ejh, rá­érünk arra még" szemlélet­? Nem kelle­­ne-e előre tervezni, a továbbképzést mint­egy lépcsőzetesen már most megkezdeni? A korszerű szaktudás iránti igényt a technikai fejlődés két év alatt, a mainak többszörösére növelheti , vajon nem okoz-e majd zökkenőt a termelésben, ha akkor ,az üzemek, már a rendelet által kötelezve, tömegesen küldik dolgozóikat továbbképzésre? Egy helyi, újpesti ügyről szóltunk, egyetlen kerület népfrontbizottságának munkástovábbképzést segíteni szándékozó kezdeményezéséről.­ De úgy véljük, érde­mes e dolgon — az említett rendeletek eredményes végrehajtása érdekében — országszerte elgondolkodni. G. Sz. L. Filmkalauz A . ) •­­ Líra és manipuláció ÉS ÜDVÖZLÖM A FECSKÉKET. Já­romir Jires, a neves csehszlovák rendező a maga írta forgatókönyvben a német megszállás , és az ellenállás korszakához tér vissza. Nem az extenzív ábrázolás­­módot követő, széles politikai, vagy ka­tonai összefüggéseket felvázoló filmtörté­netek sorát folytatja , s nem az ellen­állási témát csapási keretnek és ürügy­nek használó kalandfilmek számát sza­porítja. Az alkotói célkitűzés ezúttal a kritályosan tiszta líra, a balladai tömör­ség, a végsőkig leszűrt egyszerűség­­ le­hetett: a legnagyobb dolgok voltaképpen mindig végtelenül egyszerűek. Maruska huszonkét esztendős, a nácik bevonulása után rövidesen egy ellenálló­csoport tagja lesz, üzeneteket továbbít, szabotázsakciókban vesz részt, röplapokat készít, s rövidesen letartóztatják. A film annak a kilencvenkilenc napnak a törté­nete, amely a halálos ítélet kihirdetése, s az ítélet végrehajtása között eltelik. A helyzetek, s a dialógusok láthatóan igyek­szenek elkerülni a kialakult sablonokat: szinte önkínzó puritanizmussal tompíta­nak le minden megszokottan „drámai” effektust, hogy éppen köznapi egyszerű­ségű pillanataikkal rendítsenek meg ben­nünket. Értjük az alkotói viszolygást, a gyári reprodukálástól való irtózást, az emberi­­művészi­ felelősség érzetét. Elvégre a leg­szörnyűbb tragédiákat is fásult közöm­bösséggel szemlélheti a néző, ha idegpá­lyáin az­­immunitásig ismétlődő, egymás­hoz hasonló hatásokat bocsát keresztül a filmművészet. Aki ehhez a már sokszor feldolgozott témához nyúl, annak száz­szorosán vigyáznia kell. Ha görcsösen „újat" akar adni, nem kerülheti el a ha­tásvadászat vádját — ha az egyszerű­séghez ragaszkodik, művének részletei el­vesznek a filmemlékek összehasonlító, gondolattársítások ezreit felidéző tömegé­ben. " Ez történik ezúttal is. Hiába alakítja a megható szépségű Magda Vasaryova tö­kéletes átéléssel, a halálra ítélt, kivégzésre váró kislányt; hiába nyújtanak a többi szereplők kifogástalanul realista színészi teljesítményt, az élmény összhatása nem éri el azt a célt, amelyért a mű létrejött. A forgatókönyv ugyanis a „visszapillan­tások” technikájával mondja el a lebukás történetét, folytonosan meg-megtörve a börtön­beli, könyörtelenül múló napokat. Az ellenállási történet pedig, naiv, kissé logikátlan is, és — hiába — éppen a sablonoktól való irtózatában maga is a legsablonosabb helyzetekbe „látja bele” az egyedit, a minden mástól való külön­bözést. A néző nem képes követni az al­kotó megrendülését: sok száz hasonló té­májú film után csak valamiféle külön­leges, kegyelmi állapotban sikerülhet iga­zán újat, döbbenetes erejűt mondani eb­ben a tárgykörben. Minden tiszteletünk azoké, akik időnként megkísérlik a szinte lehetetlent, de tudomásul kell vennünk, hogy minden filmnek, nem csupán a té­ma múltjával és jelenével, hanem a film­emlékekkel és azok beidegződött hatásai­­val is számolnia kell. O­ „n » ( )­^3^ A MINISZTeR. Fanyar, a sztélétidn-' ség rokonszenves bátorságával ékes, ere­deti gondolkodásmódú, néhány pillana­tában remek humorú, mindenképpen kel­lemes filmet forgatott Einar Aberg re­gényéből Jarl Kulié rendező. A történet, amelyet elmond, egy kisfiú lázadásának­­krónikája. Akárcsak a „Hogy állunk, fia­­talember”-ben, itt is a felnőttek világá­nak képmutatása a vádlott. Az eszközök azonban teljesen különböznek: a kép­­mutatás nem egyértelműen tetten érhető, apróságokban bujkál csupán, hangsúlyok­ban, pillantásokban, kinyilatkoztatott, okos mondatokká kalapált életelvekben, tiltásokban és parancsokban. Méghozzá tulajdonképpen jogos tilalmakban, indo­kolt parancsokban: nem, ennek a film­nek alkotóit igazán nem lehetne a „fe­kete-fehér” ábrázolásmódnak tett enged­ményekkel vádolni. Mindenki nagyon „fájd”, mindenki na­gyon felvilágosult, nagyon demokratikus, nagyon őszinte. Csak éppen mást jelez­nek a szavak,­ mint amit az éles gyer­meki értelem és igazságérzet megköve­telne: a kompromisszumok nélküli, ter­mészetes igazságok finom és okos átala­­­­kításai megbocsáthatatlanok. Okos film ez és becsületes: nem aggatja a szerep­lőkre mesterségesen a ,,hibákat”, hanem megmutatja, hogy még a legjobb szándé­kok is valamiféle nagyképű farizeusság­­ba torzulnak: egyetlen szó, egyetlen utalás nincs az okokra. A felnőttek pontosan úgy viselkednek, ahogyan okos és rendes fel­nőttek viselkedhetnek akaratos, lázadó kis­fiúkkal. És éppen ezért nem felejtjük el ezt a tüneményes kisfiút, Mats Pétert (Mats Ahlfeld játssza), akinek zöldeskék szem­­rehányó tekintete szinte mindent értve szegeződik a túlságosan okos, túlságosan ékesszavú, mindent bölcsen megmagya­rázó miniszterre, az apjára, akinek egyet­len szavát nem hiszi. Pedig a papa őszin­­tén liberális, rettentően demokratikus, tel­ve van jószándékkal: a film után meg­felelő pontossággal érezzük, hogy Mats­ Péter miért fütyül az ilyenféle idiótán- Jó­tékra AAAvA&r HIDEG PULYKA. A kiesett abszurd, ki- A csit groteszk, kicsit ironikus, kicsit bo­­hózatos és nagyon eredetinek szánt sza­tírák hosszú sorának új példánya ez a színes amerikai film; erőteljes, harsány, tubusból frissen kinyomott, keveretlen színekkel dolgozik a forgatóköny is,, a rendezés is: Norman Lear munkája mind a kettő. Az ötlet jó: egy múmiaszerű, teljesen szenilis dohánycsászár azzal akarja megörökíteni nevét, hogy huszon­ötmilliós alapítványt tesz, azzal a felté­tellel, hogy egy város — egy egész város lakossága — egy hónapra abbahagyja a dohányzást. Hogyan pályázza meg Eagle Rock a huszonötmilliót? A rendkívül vontatottan induló expozíció, a film első félórájában avult, meglehetősen humortalan bohózati gégéket robbant fel, nem is mindig a jó­­ízlés határain belül. Aztán meglódul a cselekmény: kibontakozik — egy sereg amerikai belpolitikai célzással és találat­tal — a „manipuláció” és a tömegőrüle­tek irányításának technikája. Ezt a manipulációt, leplezi le a film. De nem igazán, nem életveszélyesen, hanem úgy, hogy alibit szerezzen önmagának: „leleplezte” a nagy trösztök módszereit — s közben időnként még jól szórakoz­tatott­ is. A dohánytrösztök elleni lát­ványos persziflázs — gondolom, a do­hányzás emelkedését segíti elő a film né­zőinek körében. A dohányipar pedig alig­hanem súlyos pénzekkel „szállt bele” a produkciós költségek fedezésébe. Nem ál­lítjuk, hogy a reklámfőnök rosszul érti a mesterségét. Geszti Pál Magyar Remekírók a Szépirodalminál Csokonai Vitéz Mihály és a Kanári-szigetek Minden eddiginél teljesebb gyűjte­ményben látott napvilágot Csokonai Vi­téz Mihály életműve a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Címe: Csoko­nai Vitéz Mihály minden munkája. Teg­nap hagyták el a nyomdát az első pél­dányok. Ezzel a kiadvánnyal indul a Magyar Remekírók című új sorozat. Az­ esemény kapcsán Illés Endre, a kiadó igazgatója sajtótájékoztatójában elmon­dotta: bibliapapíron, angolvászon-kötés­­ben készült a kétkötetes mű az Athe­naeum Nyomdában. Méretei és kiállítása olyan szerencsések, hogy a továbbiakban ezt a könyvtípust Csokonai-kötetnek ne­vezik majd. A sorozat mintegy n­yolcvan, 10—12 év alatt megjelenő kötetet ölel fel. A Csokonai-kötetet­­ még az ünnepi könyvhét előtt — egy Jókai-válogatás követi, s ez magába foglalja az Egy ma­gyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és A kő­szívű ember fiai című regényeket. Még az idén kerül a boltokba a Nagy Lajos válogatott munkái, valamint a Veres Pé­ter válogatott munkái című kötet. A jövő esztendőben és ezt követően minden évben hét remekíró legszebb műveit foglalják egy-egy kötetbe. 1974- ben megjelenik Katona Józseftől Ziska — Jeruzsálem pusztulása — Bánk bán, Luca széke, versválogatás. Madách Imre mun­kái közül: Csák végnapjai — A civilizá­tor — Az­­ember tragédiája — Mózes — versek: Vörösmarty Mihály, összes köl­tői műve, valamint másik önálló kötetben drámái, novellái­ , bírálatai: Mikszáth Kálmán: Három regény (Különös házas­ság, A Noszáy fiú esete Tóth Marival, A fekete város); Kaffka Margit: Színek és évek — Hangyaboly — Két nyár, váloga­tott versek és novellák; Tamási Áron: Ábel és­­válogatott novellák; Móricz Zsigmondi Erdély. A Csokonai-kötet szerkesztője, Vargha Balázs felhívta a figyelmet néhány olyan érdekességre, amely színesebbé teszi az eddig ismert Csokonai-portrét, így pél­dául a kötetben megtalálhatjuk a költő által a Zöldfoki-, a Kanári- és az Azori­­szigetekről készített lexikont is. Ebből és más forrásokból is az derült ki, hogy Cso­konai utazni készült e szigetekre, hogy R­imbaud-t csaknem száz évvel meg­előzve felkutassa a russeau-i őstermésze­tet, a civilizációtól még „romlatlan” em­bereket, egyszersmind, azzal a szándékkal is, hogy meggyógyuljon az ottani egész­séges levegőn, s déligyümölccsel keres­kedjen. E. L. ■ o IOO év«/ Bifdop«/t«t ■ | VQR |

Next