Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)
1973-05-10 / 127. szám
G 1973. MÁJUSIG, CSÜTÖRTÖK _ -A KULTÚRA-MŰVÉSZET __________ _______Magyar Hírlap Egy kezdeményezés és buktatás Újpesten Lesz-e Munkástovábbképző Központ? A tanterem ajtaján a felirat nem a szokásos módon osztályt jelöl, hogy Vita vagy VIII/b, hanem ez áll rajta a Felnőttek stúdiója. S belépve sem hagyományos tanteremben találjuk magunkat, hanem barátságosan berendezett klubszobában. A falon ötletesen szerkesztett szemléltetőanyagok, az üvegszekrényben bárkinek hozzáférhető kézikönyvtár s egy kisebb hírlapolvasóra való napilap, folyóirat. Az újpesti, Komját Aladár utcai, dolgozók önálló általános iskolájában vagyunk, ahol az Országos Pedagógiai Intézet kiemelt kísérleteként a felnőttek háromszor háromhónapos, úgynevezett integrált tanfolyamát megszervezték. Az eddigi hagyományos tantárgyakat három nagy témakörbe vonták össze — kellő szorgalommal —, ősztől tavaszig meg lehet itt szerezni a VII. és a Vili. osztályos bizonyítványt. Újszerű az oktatás módszere is: nem a lexikális tudást, hanem a lényeges összefüggések megértését várják el a hallgatóktól. Az általános iskolai felnőttoktatás egy sokat ígérő formáját érleli ez a kezdeményezés, az újpesti iskolában folyó, valóban úttörő jellegű kísérlet. Önerőből nem megy Jól választott tehát a Hazafias Népfront IV. kerületi bizottsága, amikor legújabb időszerű elgondolásának végrehajtásával ugyancsak ezt a kísérletező kedvű tanintézetet bízta meg. Ugyanis még novemberben felmérték, mit tehetnek a kerületben az 1014/72-es, a munkások továbbképzésére vonatkozó kormányrendelet és az ehhez kapcsolódó, 672-es munkaügyi miniszteri rendelet végrehajtásáért. Az üzemek gazdasági vezetőinek és az érdekelt iskolák nevelőinek meghallgatásaalapján úgy találták, hogy a rendelet értelmében szükséges mindenekelőtt a szakmai tudást felújító, korszerűsítő továbbképzés. Minthogy újabban egyre több üzem termékprofilja változik, s egyre magasabb szintű gyártási technológiákat vezetnek be, időszerűvé váltak a szakmai átképző — többnyire egy-egy rokon szakmára betanító — tanfolyamok. Nem kevésbé fontos feladat az alsófokú vezetők — művezetők, csoportvezetők stb. — képzése. S mindennek szükségszerűen alapja az esetleg hiányzó általános iskolai végzettség pótlása, illetve a különféle iskolai szinten régebben megszerzett, de éppen ezért elavulóban levő általános és szakmai ismeretek felfrissítése. E továbbképzési formák megvalósítására azonban a legtöbb üzem önerejéből nem képes. Hiányoznak egyrészt a tanfolyamok megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges személyi és tárgyi feltételek(hozzáértő szakember, pedagógus, tanterem, felszerelés stb.), s ebből következik, hogy a továbbképzés tematikájának szakszerű összeállításáról sem tudnának gondoskodni. Másrészt — különösen a kisebb vállalatoknál — a részvevők várható létszáma miatt nem is lenne gazdaságos az önálló, helyi tanfolyamok szervezése. Egy körlevél sorsa A kerületi népfrontbizottság ezért úgy határozott, hogy létrehozzák Újpesten a Munkástovábbképző Központot, amelynek feladata a továbbképzés megszervezése, az oktatás feltételeinek biztosítása, koordinálása. A központ létrehozását a népfront társadalmi munkabizottsága vállalta, a szakmai irányítást a kerületi tanács VB oktatási osztálya, a lebonyolítást a Komját Aladár utcai iskola és a MüM 22., illetve 24. számú szakmunkásképző intézetet. Mindezt a kerületi népfrontbizottság 1973. március 12-i kerettel körlevélben adta az újpesti üzemek tudomására, a következő záradékkal: „Kérjük az igazgató elvtársat, hogy körlevelünk kézhezvételétől számított 30 napon belül jelentse be az üzem részvételét. Kérjük, jelölje ki azt a felelős személyt, aki jogokat és kötelezettségeket vállalhat az üzemnevében." Azóta eltelt kétszer harminc nap is. S most Magyari Józsefnét kérdezzük, a IV. kerületi dolgozók általános iskolájának igazgatóhelyettesét, a népfront művelődésügyi bizottságának tagját, az akció egyik fő kezdeményezőjét. — Hány üzembe, munkahelyre küldték ki a felhívást? — Pontosan kilencvennyolcba. — Mennyi reagált eddig? — Mintegy húsz, de közülük sem mindegyik pozitívan. A címzetteknek kereken 80 százaléka még válaszra sem méltatta a népfront körlevelét. — Néhány példa? — A kezdeményezés jelentőségét teljes mértékben megértették olyan nagyüzemben, mint az Egyesült Izzó; szakok- tatási osztályuk úgy tartja, ez a kerületi szintű megoldás sokkal gazdaságosabb számukra, mintha házon belüli továbbképzést szerveznének. Az elsők között jelentkezett a Cérnagyár is; kérték, hogy tmk-lakatosaik és más rokon szakmabeli dolgozóik továbbképzéséről mi gondoskodjunk, náluk ez nem lenne kifizetődő. Az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének levelét Szigeti György akadémikus írta alá: megköszönik az értesítést, és bejelentik, hogy örömmel kapnak az alkalmon, intézetük számos dolgozója szorul ilyen továbbképzésre. Érdeklődést mutat az ügy iránt a BUBIV és több más újpesti fa-, illetve építőipari vállalat. Mindeddig nem nyilatkoztak azonban olyan fontos üzemeink, mint a Chinoin, a Duna Cipőgyár, az Iskolabútorgyár és más vállalatok, noha egyiküket-másikukat személyesen is megkerestük azóta. Rövidlátás! — Minek tulajdonítható ez az érdektelenség, illetve elutasító álláspont? — Hadd idézzek egyetlen mondatot az Újpesti Szerszámgép- és Tömegcikkipari Szövetkezet leveléből: „Közöljük, hogy szövetkezetünk nem kíván élni a továbbképzések lehetőségeivel." Ez a hozzáállás és ez a hangvétel, sajnos, jellemző a többségre. Általában az járja: náluk e kérdés még nem időszerű, fő gondjuk most a termelés, ha a továbbképzés esedékes lesz, majd megoldják ők maguk. Ajánljuk ezt az újpesti, sajátos helyzetet a Munkaügyi Minisztérium figyelmébe, amely — a kormányrendelet alapján — a munkástovábbképzés elveit részletesen kidolgozta. Kár lenne, ha ezt az életrevaló kezdeményezést az érdekeltek közönye, rövidlátása zátonyra futtatná — márpedig ilyesmi fenyeget Újpesten, hiszen a megkeresett üzemek alig 15 százaléka hajlandó a Munkástovábbképző Központot igénybe venni. S még néhány szót mindehhez. Igaz ugyan, hogy a továbbképzés szervezett megindítása csak1975-től válik kötelező erejűvé az üzemek számára, addig csupán javasolt, ajánlott feladatuk. De kérdés, helyénvaló-e ez a patópáli, „Ejh, ráérünk arra még" szemlélet? Nem kellene-e előre tervezni, a továbbképzést mintegy lépcsőzetesen már most megkezdeni? A korszerű szaktudás iránti igényt a technikai fejlődés két év alatt, a mainak többszörösére növelheti , vajon nem okoz-e majd zökkenőt a termelésben, ha akkor ,az üzemek, már a rendelet által kötelezve, tömegesen küldik dolgozóikat továbbképzésre? Egy helyi, újpesti ügyről szóltunk, egyetlen kerület népfrontbizottságának munkástovábbképzést segíteni szándékozó kezdeményezéséről. De úgy véljük, érdemes e dolgon — az említett rendeletek eredményes végrehajtása érdekében — országszerte elgondolkodni. G. Sz. L. Filmkalauz A . ) • Líra és manipuláció ÉS ÜDVÖZLÖM A FECSKÉKET. Járomir Jires, a neves csehszlovák rendező a maga írta forgatókönyvben a német megszállás , és az ellenállás korszakához tér vissza. Nem az extenzív ábrázolásmódot követő, széles politikai, vagy katonai összefüggéseket felvázoló filmtörténetek sorát folytatja , s nem az ellenállási témát csapási keretnek és ürügynek használó kalandfilmek számát szaporítja. Az alkotói célkitűzés ezúttal a kritályosan tiszta líra, a balladai tömörség, a végsőkig leszűrt egyszerűség lehetett: a legnagyobb dolgok voltaképpen mindig végtelenül egyszerűek. Maruska huszonkét esztendős, a nácik bevonulása után rövidesen egy ellenállócsoport tagja lesz, üzeneteket továbbít, szabotázsakciókban vesz részt, röplapokat készít, s rövidesen letartóztatják. A film annak a kilencvenkilenc napnak a története, amely a halálos ítélet kihirdetése, s az ítélet végrehajtása között eltelik. A helyzetek, s a dialógusok láthatóan igyekszenek elkerülni a kialakult sablonokat: szinte önkínzó puritanizmussal tompítanak le minden megszokottan „drámai” effektust, hogy éppen köznapi egyszerűségű pillanataikkal rendítsenek meg bennünket. Értjük az alkotói viszolygást, a gyári reprodukálástól való irtózást, az emberiművészi felelősség érzetét. Elvégre a legszörnyűbb tragédiákat is fásult közömbösséggel szemlélheti a néző, ha idegpályáin azimmunitásig ismétlődő, egymáshoz hasonló hatásokat bocsát keresztül a filmművészet. Aki ehhez a már sokszor feldolgozott témához nyúl, annak százszorosán vigyáznia kell. Ha görcsösen „újat" akar adni, nem kerülheti el a hatásvadászat vádját — ha az egyszerűséghez ragaszkodik, művének részletei elvesznek a filmemlékek összehasonlító, gondolattársítások ezreit felidéző tömegében. " Ez történik ezúttal is. Hiába alakítja a megható szépségű Magda Vasaryova tökéletes átéléssel, a halálra ítélt, kivégzésre váró kislányt; hiába nyújtanak a többi szereplők kifogástalanul realista színészi teljesítményt, az élmény összhatása nem éri el azt a célt, amelyért a mű létrejött. A forgatókönyv ugyanis a „visszapillantások” technikájával mondja el a lebukás történetét, folytonosan meg-megtörve a börtönbeli, könyörtelenül múló napokat. Az ellenállási történet pedig, naiv, kissé logikátlan is, és — hiába — éppen a sablonoktól való irtózatában maga is a legsablonosabb helyzetekbe „látja bele” az egyedit, a minden mástól való különbözést. A néző nem képes követni az alkotó megrendülését: sok száz hasonló témájú film után csak valamiféle különleges, kegyelmi állapotban sikerülhet igazán újat, döbbenetes erejűt mondani ebben a tárgykörben. Minden tiszteletünk azoké, akik időnként megkísérlik a szinte lehetetlent, de tudomásul kell vennünk, hogy minden filmnek, nem csupán a téma múltjával és jelenével, hanem a filmemlékekkel és azok beidegződött hatásaival is számolnia kell. O „n » ( )^3^ A MINISZTeR. Fanyar, a sztélétidn-' ség rokonszenves bátorságával ékes, eredeti gondolkodásmódú, néhány pillanatában remek humorú, mindenképpen kellemes filmet forgatott Einar Aberg regényéből Jarl Kulié rendező. A történet, amelyet elmond, egy kisfiú lázadásánakkrónikája. Akárcsak a „Hogy állunk, fiatalember”-ben, itt is a felnőttek világának képmutatása a vádlott. Az eszközök azonban teljesen különböznek: a képmutatás nem egyértelműen tetten érhető, apróságokban bujkál csupán, hangsúlyokban, pillantásokban, kinyilatkoztatott, okos mondatokká kalapált életelvekben, tiltásokban és parancsokban. Méghozzá tulajdonképpen jogos tilalmakban, indokolt parancsokban: nem, ennek a filmnek alkotóit igazán nem lehetne a „fekete-fehér” ábrázolásmódnak tett engedményekkel vádolni. Mindenki nagyon „fájd”, mindenki nagyon felvilágosult, nagyon demokratikus, nagyon őszinte. Csak éppen mást jeleznek a szavak, mint amit az éles gyermeki értelem és igazságérzet megkövetelne: a kompromisszumok nélküli, természetes igazságok finom és okos átalakításai megbocsáthatatlanok. Okos film ez és becsületes: nem aggatja a szereplőkre mesterségesen a ,,hibákat”, hanem megmutatja, hogy még a legjobb szándékok is valamiféle nagyképű farizeusságba torzulnak: egyetlen szó, egyetlen utalás nincs az okokra. A felnőttek pontosan úgy viselkednek, ahogyan okos és rendes felnőttek viselkedhetnek akaratos, lázadó kisfiúkkal. És éppen ezért nem felejtjük el ezt a tüneményes kisfiút, Mats Pétert (Mats Ahlfeld játssza), akinek zöldeskék szemrehányó tekintete szinte mindent értve szegeződik a túlságosan okos, túlságosan ékesszavú, mindent bölcsen megmagyarázó miniszterre, az apjára, akinek egyetlen szavát nem hiszi. Pedig a papa őszintén liberális, rettentően demokratikus, telve van jószándékkal: a film után megfelelő pontossággal érezzük, hogy Mats Péter miért fütyül az ilyenféle idiótán- Jótékra AAAvA&r HIDEG PULYKA. A kiesett abszurd, ki- A csit groteszk, kicsit ironikus, kicsit bohózatos és nagyon eredetinek szánt szatírák hosszú sorának új példánya ez a színes amerikai film; erőteljes, harsány, tubusból frissen kinyomott, keveretlen színekkel dolgozik a forgatóköny is,, a rendezés is: Norman Lear munkája mind a kettő. Az ötlet jó: egy múmiaszerű, teljesen szenilis dohánycsászár azzal akarja megörökíteni nevét, hogy huszonötmilliós alapítványt tesz, azzal a feltétellel, hogy egy város — egy egész város lakossága — egy hónapra abbahagyja a dohányzást. Hogyan pályázza meg Eagle Rock a huszonötmilliót? A rendkívül vontatottan induló expozíció, a film első félórájában avult, meglehetősen humortalan bohózati gégéket robbant fel, nem is mindig a jóízlés határain belül. Aztán meglódul a cselekmény: kibontakozik — egy sereg amerikai belpolitikai célzással és találattal — a „manipuláció” és a tömegőrületek irányításának technikája. Ezt a manipulációt, leplezi le a film. De nem igazán, nem életveszélyesen, hanem úgy, hogy alibit szerezzen önmagának: „leleplezte” a nagy trösztök módszereit — s közben időnként még jól szórakoztatott is. A dohánytrösztök elleni látványos persziflázs — gondolom, a dohányzás emelkedését segíti elő a film nézőinek körében. A dohányipar pedig alighanem súlyos pénzekkel „szállt bele” a produkciós költségek fedezésébe. Nem állítjuk, hogy a reklámfőnök rosszul érti a mesterségét. Geszti Pál Magyar Remekírók a Szépirodalminál Csokonai Vitéz Mihály és a Kanári-szigetek Minden eddiginél teljesebb gyűjteményben látott napvilágot Csokonai Vitéz Mihály életműve a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Címe: Csokonai Vitéz Mihály minden munkája. Tegnap hagyták el a nyomdát az első példányok. Ezzel a kiadvánnyal indul a Magyar Remekírók című új sorozat. Az esemény kapcsán Illés Endre, a kiadó igazgatója sajtótájékoztatójában elmondotta: bibliapapíron, angolvászon-kötésben készült a kétkötetes mű az Athenaeum Nyomdában. Méretei és kiállítása olyan szerencsések, hogy a továbbiakban ezt a könyvtípust Csokonai-kötetnek nevezik majd. A sorozat mintegy nyolcvan, 10—12 év alatt megjelenő kötetet ölel fel. A Csokonai-kötetet még az ünnepi könyvhét előtt — egy Jókai-válogatás követi, s ez magába foglalja az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és A kőszívű ember fiai című regényeket. Még az idén kerül a boltokba a Nagy Lajos válogatott munkái, valamint a Veres Péter válogatott munkái című kötet. A jövő esztendőben és ezt követően minden évben hét remekíró legszebb műveit foglalják egy-egy kötetbe. 1974- ben megjelenik Katona Józseftől Ziska — Jeruzsálem pusztulása — Bánk bán, Luca széke, versválogatás. Madách Imre munkái közül: Csák végnapjai — A civilizátor — Azember tragédiája — Mózes — versek: Vörösmarty Mihály, összes költői műve, valamint másik önálló kötetben drámái, novellái , bírálatai: Mikszáth Kálmán: Három regény (Különös házasság, A Noszáy fiú esete Tóth Marival, A fekete város); Kaffka Margit: Színek és évek — Hangyaboly — Két nyár, válogatott versek és novellák; Tamási Áron: Ábel ésválogatott novellák; Móricz Zsigmondi Erdély. A Csokonai-kötet szerkesztője, Vargha Balázs felhívta a figyelmet néhány olyan érdekességre, amely színesebbé teszi az eddig ismert Csokonai-portrét, így például a kötetben megtalálhatjuk a költő által a Zöldfoki-, a Kanári- és az Azoriszigetekről készített lexikont is. Ebből és más forrásokból is az derült ki, hogy Csokonai utazni készült e szigetekre, hogy Rimbaud-t csaknem száz évvel megelőzve felkutassa a russeau-i őstermészetet, a civilizációtól még „romlatlan” embereket, egyszersmind, azzal a szándékkal is, hogy meggyógyuljon az ottani egészséges levegőn, s déligyümölccsel kereskedjen. E. L. ■ o IOO év«/ Bifdop«/t«t ■ | VQR |