Magyar Hírlap, 1973. július (6. évfolyam, 179-209. szám)
1973-07-01 / 179. szám
ur 2 1973. JÚLIUS 1. VASÁRNAP___________ HAZAI KÖRKÉP MfEGYER HÍRlAP Megkopott az egykeség varázsa Mennyivel több a gyerek az Ormánságban? Most, hogy a családtervezés szabadsága farkasszemet néz a családtervezés korlátaival, előkerült egy feledésbe merült feljegyzés, miszerint Helbing Miksa Baranya megyei főorvos 1845-ben a dél-baranyai parasztságot a kihalástól féltette: ,,ötven-száz év múlva a cifra magyar gatya helyett csak szűk sváb nadrág lesz található” — írta. Csaknem száz esztendővel később jelent meg Kodolányi Jánosnak, az Ormánságról szóló könyve, amely az egyke fogalmát úgy összekapcsolta a Baranya megyei Ormánsággal, hogy ez a vidék mindmáig nem földrajzi vagy néprajzi egység, hanem szociográfiai fogalom. Az Ormánság földrajzáról annyit — feledésbe merült tananyag ismétléseképpen —, hogy a Dráva határolta dél-baranyai vidék 45 községe tartozik hozzá. A 45 falun ugyan elvitatkozhatnak a kérdés szakértői, mert néhányat összevontak, másoknak meg nagyrészben kicserélődött a lakossága. Annyi bizonyos, hogy Sellye az Ormánság szíve és középpontja. Kitették, hogy meghaljon A nevezetes egykevilágra — amely olyan szomorú rokonságot mutat a népszaporulat jelenlegi gondjaival — hadd emlékezzék Varga Lajos, Sellye most már nyugalmazott tanácselnöke, aki nemcsak szülötte, de kitűnő ismerője is az ormánsági drámának. De előbb még: Balázs Pálné, a bogádmindszenti tanácstitkár vitt át Varga Lajoshoz. A 25 esztendős csinos titkáraszszony Sellyén dolgozott korábban, s miközben a nyíló fehér liliomokkal szegélyezett utcákon elkalauzolt, arról is tudósított, hogy Varga Lajosnak kéziratos könyve szól a vidék demográfiájáról, így tehát a kérdésben avatott embert keresünk meg. Vargáéknál háztatarozás folyt, parkettázás, mázolás, csinosítás. A kertben telepedtünk le, széles koronájú fák alá. Vargáék egykedrámája még ma is megrázó. Az édesanyja — már a temetőben, túl jón és rosszon — a második gyerekét, egy kislányt, tízhónapos korában kitette a hideg folyosóra, akkoriban méga legtöbb csecsemő belehalt a tüdőgyulladásba. Varga Lajos, a későbbi sellyei tanácselnök, egyetlen gyerekként nőhetett fel, ami a két háború közti időben nemcsak jólétet, de rangot, megbecsülést jelentett az Ormánságban. Nézzem csak meg Csányoszrón, a szülőfalujában, mennyi fiatal menyecskesírt találok a temetőben: Kovács Józsefné, élt húsz évet, Tóth Istvánná, élt 21 évet... Vassal megpiszkálták magukat, aztán már csak a lélekharang szólalt meg. Ha két menyecske volt a házban, megállapodtak, hogy melyik szül, hogy az unoka kezén egyesüljön a birtok. Tizenöt holdas „egyes fiú” tizenöt-húsz holdas „egyes lányt” vett el. Aztán, mikor a másik házban elhaltak az öregek, beszegezték a ház ajtaját. Nem a faluszéli nincstelenek pusztították önmagukat: azoknak annyi gyerekük volt, amennyit adott, s amennyit meghagyott a természet. A birtok növelése, a meglevő jólét emelése alakította ki azt az egykevilágot, amely — akár igaz, akár hamis érvekkel —, de mindenképpen riasztotta a nemzetféltő erőket. Hogyan van ez most az Ormánságban, amikor az abortuszlegalizáció hatására az abortusszal kapcsolatos halálesetek száma visszaesett ugyan, de — ahogy dr. Mikolas Miklós egy tanulmányában megállapítja: ,,A globális abortuszmortalitás javulása önmagában csupán egészségügyi helyzetünk általános fejlődését, nem pedig az abortuszlegalizáció pozitív hatását dokumentálja.” Közismert, hiszen sokat foglalkoznak a problémával: az abortuszok számának emelkedésével egyenes arányban növekszik a koraszülés. A statisztikai adatok tanúsága szerint az abortuszlegalizáció óta másfélszeresére nőtt a koraszülöttek száma. Szabadság-e a szabadság? Mielőtt szétnéznénk a nevezetes vidéken ma, idézzünk fel néhány gondolatot a most már kötetnyire szaporodott népesedési vitából. Az egyik vélemény szerint: „ ... Amikor a terhes nő azt képzeli, hogy szabadon dönt terhességéről, a valóságban rabjává válik egy számára ismeretlen, kíméletlenül ható törvénynek, amely megakadályozhatja egy később nagyon is áhított, szép, egészséges gyermek világrahozásában.” Podjacsih szovjet demográfus pedig egyebek között így ír erről: .......Mindaddig, amíg a népesség gazdasági és kulturális tekintetben nem készült fel a tudatos anyaságra, minden születésszabályozás ... a szociális neomalthusianizmus politikája lesz.” A tudatos és szabad családtervezés biztosítja a gyerekek sorsát; megnyugtatóbb jövő elé néznek azok, akiket vártak, kívántak, mint akik véletlenül jöttek a világra, mégis, az abortuszrendelet érvénybe lépése óta (1956. június) semmit nem csokként az állami gondozásba vett, illetőleg a nyilvántartott veszélyeztetett gyerekek száma. 1958 óta pedig — szinte hihetetlen ! — növekedtek az újszülöttgyilkosságok. „Az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések számának emelkedését egyértelműen bizonyítja, hogy amíg az 1945 és 1959 közötti 15 évben „mindössze” 29 ilyen pet fordult elő Budapesten (ami éves átlagban alig 2 esetet jelent), addig pl. 1958 és 1960 között hároméves átlagban 5, a legutóbbi 3 év (1966—1968) átlagában pedig már 14 (!) megölt újszülött került boncolásra fővárosunkban. Külön is megemlítjük, hogy 1968-ban Budapesten a megölt, boncolt újszülöttek száma 21 volt.” (Dr. Mikolas Miklós tanulmányából. A szerk.) Hogyan van ez most az egykevidéken akkor, amikor az asszonyoknak anyasági segély, nagycsaládosoknak külön juttatás jár a népszaporulat támogatására s ez egy mozgásban levő folyamat, mert újabb intézkedések várhatók az ország anyagi erejéhez mérten. Ha most szétnézünk az Ormánságban, akár csak innen, Varga Lajos kertjéből, mindjárt feleletet kapunk a kérdésre: anyagi okok döntik-e el a gyerekszülést, vagy erősen befolyásolja ezt egyéb tudati tényező? — Nézzen ki a mi utcánkra, három ormánsági faluban nem zsibongott régen ennyi gyerek — így Varga Lajos. — Igaz, hogy elsősorban a betelepült délszláv családok javítanak a születési arányszámon. Ma már a statisztika az Ormánságban is ugyanazt a képet mutatja, mint általában az országban, ebbe azonban beleszámítódik a cigánycsaládok népszaporulata. Van olyan ormánsági falu, ahol minden negyedik gyerek cigánygyerek. Ez nem baj, ha kulturált körülmények között növekedő, egészséges gyerekekről van szó. Ilyen is akad. A baj ott kezdődik, ha részeges szülők, elképesztő anyagi és erkölcsi körülmények között élő, némelykor degenerált utódai „javítják” a statisztikát. Tessék elképzelni egy olyan általános iskolai színvonalat, ahol magas a szellemileg visszamaradott gyerekek száma. Mitől tartanak? Szűkítsük le a kérdést az ormánsági őslakosokra. Az igazság az, hogy az egykeségnek megkopott ugyan a varázsa, mert nincs már két egykének kétszer húsz hold földje,, amelyet egyesíteni érdemes, s amelyért életet, boldogságot, szerelmet áldoznának, de a szerzésvágy, s a kényelem legfeljebb két gyerek világra hozatalát tervezi. Anyagi kérdés? A szegénységtől való félelem teszi — ahogy Illyés Gyula annak idején megállapította? Abban az utcában, ahol Varga Lajosék laknak — leírom a nevét is: Vár utca —, huszonkét ház előtt hét autó áll. És ez a falu széle. Mert ahol a termelőszövetkezeti elnökök, vállalati, szövetkezeti vezetők, orvosok laknak, ott minden második ház elé jut egy-egy autó. És akitnek csak két gyerekük van, mitől tartanak? Magas a bankkamat? Ha nem vág be a búza, a kölcsön elviszi a házat, földet? Lehet ma „tönkremenni” anyagi értelemben egy dolgozó embernek? Balázs Pálné, a bogádmindszenti tanácstitkár asszony ugyancsak ormánsági. Nemrégen fejezte be a tanácsakadémiát, nemrégen kapott tágas szolgálati lakást. A titkárasszony kisbabát vár, -és elsőt. Az egyetlent? A férje Pécsre jár dolgozni — most szabadságon van, mert egyetemi felvételre készül, a jogi karra. Kellemes külsejű, fiatal, rokonszenves, akárcsak a felesége. Jó rájuk nézni, meg az ízlésesen berendezett, kényelmes otthonukra — meg a szekrényben sorakozó, ormánsági szövőszékeken készült törülközőkre, amelyeket még a nagyanyja szőtt. ... Ideje lenne már, hogy kedves kis kezek foszlottá törülközzék a szekrényben tornyosuló szőtteseket. Halasi Mária Egyetemi tanárok kinevezése A kormány felhatalmazása alapján dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter július 1-i hatállyal kinevezte dr. Áros Bélát és dr. Barta Lajost a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, dr. Csaba Imrét és dr. Gáti Istvánt, a Pécsi Orvostudományi Egyetemre egyetemi tanárrá, dr. Cserháti Istvánt és dr. Földes Vilmost a Szegedi, dr. Elődi Pált a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, dr. Horváth Istvánt a Semmelweis, dr. Kulin Endrét a Pécsi, dr. Lampé Lászlót a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, dr. Orsós Sándort az Orvostovábbképző Intézetbe, és dr. Zalányi Sámuelt a Szegedi Orvostudományi Egyetemre tanszékvezető egyetemi tanárrá. . A kinevezéseket a miniszter szombaton adta át az egészségügyi tárca vezetőinek jelenlétében a minisztériumban. Kovács A. György vasárnapi levele LEHETŐSÉG ár csak egyetlen bivalycsorda van az országban — olvasom —, az is rezervátumban él, a Kis-Balaton lápvilágában. A hajdani szívós igavonók, a lomha járású fekete állatok tehát védettek, idegenforgalmi látványossággá lettek, élő múzeumi tárgyak. S ezt a rangot, kivételezett helyzetet alig két évtized alatt érték el; igaz, nem saját jószántukból. Tulajdonképpen sajnálom ezeket az állatokat, bár sokat nem nagyon láttam közülük, s munkájuk végzését sem nagyon volt módomban élvezni. De olyan jó történetek keringtek körülöttük, hogy azokat napokig elhallgattam volna. A legjobban az tetszett, „ha meglátta a pocsolyát, akkor szekerestül beleballagott, belefeküdt, s amíg le nem hűtötte magát, semmiféle erő, ütlegelés, fenyegetés nem mozdíthatta el onnan.” Nem tudom, hogy a szakemberek ezt a tulajdonságot minek nevezik, de számomra jelképes valami; íme, az állat is lehet önálló, az állat is lehet szabad. Melege van, ott hagy csapot-papot és hűtőzik egyet. Viszket a bőre, hát meghempergőzik a sárban, magára rak egy jó vastag réteget, s mindjárt könnyebb a világ. Ezek az eszmefuttatások persze tulajdonképpen teljesen feleslegesek már, hiszen a bivalyok eltűntek a magyar tájakról. Kiszorította őket a gép, amelynek teljesítménye is, fegyelme is összehasonlíthatatlanul magasabb a lomha fekete hústömegnél. S talán ami a legfontosabb, nincs önállósága; akkor indul, akkor áll meg, amikor az ember akarja. Nem vár jó szót, de nem is makacskodik. Áthárít mindent az emberre. Sikert, veszélyt, felelősséget, teljesítményt, bosszúságot. Ha jól meggondoljuk, nem is olyan kis dolog ez. Ki tudná összeszámolni, két-három évtized alatt mi minden tűnt el az életünkből, ami — ha néha közvetve is — mentegethette gondjainkat, bajainkat. Mert nem csupán csak a gépekről van szó, hanem sok egyébről is. Milyen rettentő nagy utat kellett bejárni egy országnak, hogy a fogatokról a gépre ülhessen az ember. De bejárta-e ezt az utat az ember is, hasonlóan mérföldes léptekkel a gondolkodásban? Dokumentumokat olvasgatok egy rangos tudományos folyóiratban az „utóparasztság arcképéről". A termelőszövetkezet fiatal üzemgazdásza így fogalmaz: „A falun belül dúló emelkedési, jómód-duzzasztási, jómód-fitogtatási versenyről beszélek, ami a külön-külön vett emberek vagy családok elhatározásától és beleegyezésétől függetlenül létezik. Rémséges, mi? Szabadon cselekszi azt, ami társadalmilag nekik muszáj, állati, micsoda gürizés megy itt, önkéntes elhatározásból azért, hogy a faluban emberszámba vétessék, akinek a papája is, az egykori jó középgazda ugyancsak emberszámba vétetett.” Olvasom, s bár tudva tudom, hogy ez így sem általában, sem megjelenési formáiban nem húzható rá a magyar falura, mégiscsak az hoz enyhülést, ha így szól a fiatalabb évjárat: én nem akarok így élni. Persze, a konfliktus szokatlan. Ugyanis az éjjel-nappal gürizőknek, a gyarapodni akaróknak, az önmagukat hajszolóknak tiszta szívvel még csak azt sem mondhatjuk, hogy ne csinálják. Mert a lehetőség adott, a többlet nemcsak a saját, hanem a köz gyarapodását, igényét is támogatja, és végül is megdolgozik minden fillérért. Helyeselhetjük, hogy a fiatalabb nemzedék ezt már nem vallja magáénak? Tulajdonképpen igen, ha az a menynyiség, amit el akar végezni, elegendő lesz. De hogy lehet a mai véleményt a holnapi gabona-métermázsákban mérni? Hát talán úgy, hogy a gép könnyít, gyorsít, s kényszerít. Mert a gép nem vesz át ugyan felelősséget, de léte, kapacitása még inkább követeli ezt az embertől. Nincs hangulata, kívánsága, nem indul a víztócsa felé, ha melege van, s nem fekszik le, ha elfáradt. De nem is hív fel munkára azzal, hogy enni kér. Az állat is, gép is csupán eszköz azonban ebben a megközelítésben. S az csak formai különbség a kettő között, hogy a hajtó egy-két féldecivel ült az állatok farához, a munkagép vezetője pedig esetleg kávéval ébred. Ezt szabályozhatja a jog, aminthogy a munka mennyiségét, minőségét is a fizetség. De mi szabályozhatja, hogy a szaporodó jövedelem és szaporodó szabadidő felhasználása is mutassa a megtett út igazi tartalmát? A válasz szinte ugyanaz lehet, mint fentebb. Az, hogy a lehetőség adott, hogy az egyén és a köz érdeke is ez, hogy ugyanakkor minden lépésért meg kell dolgozni. Csak itt a végeredmény nem ingatlanban, hanem szellemiekben jelentkezik. S itt már a konfliktus nem is rettenetes. Sőt: minden nemzedék egyetért abban, hogy becsületet, tudást, harmóniát, lelkiismeretességet örökül hagyni tartósabb, időt állóbb, értékesebb ajándék. Mondhatni, múzeumi tárgyak lettek azok az oldalán, nagy munkabírású, de lassú és makacs igavonók, amelyeknek utolsó példányai már vígan élvezhetik a rezervátum vizeit. Gondtalan szabadságukat nem árnyékolja be, hogy nincs többé szükség rájuk, mert traktoraink, munkagépeink vannak, s makacsságukat sem változtatja meg soha, hogy fajtájuk kényszerű pusztulása bekövetkezett tájainkon. Azért csak tartsunk meg belőlük néhányat látványnak, idegenforgalmi nevezetességnek, az iskolai oktatás szemléltető példájának. Sajnáljuk, de ez az élet rendje. A hortobágyi lovasnapok Szombaton a mátai lovaspályán dr. Angyal László, a Hortobágyi intézőbizottság titkára, ünnepélyesen megnyitotta a kilencedik nemzetközi hortobágyi lovasnapokat. Az eseményen jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Karakas László munkaügyi miniszter, dr. Ambrus István, a Hajdú-Bihar megyei Tanács elnöke, Gurbán György, a megyei pártbizottság titkára. Szombaton délután a stafétafutás és díjugratás középdöntőit bonyolították le. Diplomakiosztó ünnepségek Négy felsőfokú intézményünkben tartottak tegnap diplomakiosztó ünnepséget. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen dr. Simon Sándor rektor adta át az 500 új mérnöknek az oklevelet. A kaposvári tanítóképző intézetben 77 tanítót és 30 levelező tagozaton végzett óvókőt köszöntött dr. Várkonyi Imre igazgató, majd átadta diplomájukat. A Kertészeti Egyetemen az évzáró nyilvános tanácsülés keretében dr. Somos András rektor 127 kertészmérnöki és 63 tartósítóipari üzemmérnöki oklevelet adott át a végzett hallgatóknak. Ez alkalomból az egyetem volti hallgatói közül tizenkilencen kapták meg az arany-, illetve gyémántdiplomát. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanévzáró ünnepségén Nádasdy Kálmán rektor nyújtotta át a diplomát 23 végzett színésznek, 10 színházi rendezőnek, 12 film- és tv-rendezőnek, illetve operatőrnek. Véget értek az egyetemi írásbeli felvételi vizsgák Szombaton országszerte befejeződött az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák első szakasza: a nappali, esti és levelező tagozatokra pályázó csaknem 64 ezer jelölt írta meg június 25-e és 30-a között felvételi dolgozatát, illetve válaszolt a tesztkérdésekre — jórészt központi tételek alapján. Általában két tárgyból — ritkábban háromból — írásbeliztek, s az így elkészült, több mint 130 ezer dolgozatot máris folyamatosan értékelik — ,szövegesen és érdemjeggyel is. Azokat a pályázókat, akite két tárgyból is elégtelen" trófgázart"t írtaid — vagyis az írásbelin nulla pontot értek el, nem bocsátják szóbeli vizsgára. A sikeresen írásbelizők néhány napon belül megkezdhetik a második fordulót, a szóbeliztető felvételi bizottságok előtt. A felvételi vizsgákat valamennyi tagozaton várhatóan július közepéig, de legkésőbb 31-ig befejezik. A felvételi bizottságok július végén, augusztus elején értesítik határozatukról a jelentkezőket.