Magyar Hírlap, 1973. október (6. évfolyam, 270-300. szám)

1973-10-30 / 299. szám

Magyar Hírlap I I L i# Si. t ’*■ TUDÓSÍTÁSOK HIRDETÉS 1973. október 30, kedd 11 / Az emelt színtű szakmunkásképzőt végzettek továbbtanulása A művelődésügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben, ideig­lenes jelleggel utasításban szabályozta a szakmunkásképző-iskolák emelt szintű tagozatát végzettek szakközépiskolai to­vábbtanulását. Az utasítás értelmében a­ szakmunkásképző-iskola emelt szintű, úgynevezett „B ’-tagozatát végzett szak­munkások a szakközépiskolai végzettsé­get további rendelkezésig a külön utasí­tásban szabályozott kétéves kiegészítő képzés keretében is megszerezhetik. A képzést, a külön megküldött óraterv sze­rint kell megszervezni. Az utasítás hatályba lépett. A Csokonai-pályázat eredményhirdetése A Debreceni Városi Tanács és a Cso­konai Vitéz Mihály Gimnázium ez év ta­vaszán irodalmi pályázatot hirdetett Deb­recen és Hajdú-Bihar megye középisko­lás diákjai, továbbá a Csokonai nevét vi­selő intézmények tanulói részére A zsűri tizennégy­ pályamunkát érté­­kelt. A pályázaton első lett Koltai Mária (Debreceni Kossuth Gimnázium), máso­dik Bartha Ibolya (Debreceni Csokonai Gimnázium), harmadik Erdélyi Sándor (Debreceni Csokonai Gimnázium). Petőfi-emlékest Londonban Petőfi-emlékestet rendezett az Angol— Magyar Baráti Társaság vasárnap este Londonban a költő születésének 150. év­fordulója alkalmából. A Royal Festival Hall Purcell-termében neves angol elő­adóművészek tolmácsolták az angol nyelvre átültetett Petőfi-verseket. Kócsa Miklós három Petőfi-dala ősbemutatóként hangzott el. Az emlékesten részt vett dr. Házi Ven­cel, hazánk londoni nagykövete, Kiss De­zső tanácsos és a nagykövetség több más diplomatája is. MINDEN ALKALOMRA SZÉP ÉS NÍVÓS AJÁNDÉK AZ IPARMŰVÉSZETI ALKOTÁS! —*TM----Iparművészet — Ajándéktárgyak West V., Kossuth Lajos utca 14. ^ Telefon: 188—304 Az Úttörő Áruházzal szemben Élvonalbeli magyar iparművészek alkotásainak gazdag választékával várjuk SZUPER KISMOSÁSHOZ SZTÁR NAGYMOSÁSHOZ BIO ÁZTATÁSHOZ VÁLASSZA A LEGMEGFELELŐBBET! KISIPAROSOK A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN JEGYEZZE FEL EZT A TELEFONSZÁMOT: 310-109 Ha elromlik a rádió, a televízió, vagy bármilyen háztartási készülék, továbbá, ha víz-, gáz- és villanyszerelési munkára, lakástakarításra, parkettcsiszolásra,­­lakkozásra, asztalos­­munkára van szüksége, hívja a 310—109-es telefonszámot, és A KÉRT KISIPAROS FELKERESI ÖNT _ Forduljon bizalommal a KICS­, munkaszervezési csoportjához ha a hétvégét a szekszárdi Gemenc, vagy a visegrádi Silvánus szállóban tölti, de megtekintheti a gemenci vagy a tatai vadrezervátumot, és részt vehet A PANNÓNIA — VOLÁN kétnapos, programokban gazdag túráin Teljes ellátás, szállás, autóbuszköltség személyenként: 265 Ft, ILLETVE 295 Ft A túrák beindulása november 1-től minden hétvégén! Felvilágosítás, jelentkezés: fjjgl8 EP_____ Slim Budapest V., Kígyó u. 4—6. Telefon: 38—91—38 TOURIST Budapest V., Október 6. u. 13. Telefon: 123—410 Budapest VI., Lenin krt. 98. Telefon: 314—902 Budapest XIII., Bulcsú u. 23. Telefon: 206—604 Édes anyanyelvünk-verseny Sátoraljaújhelyen Tudósítónktól. Anyanyelvi versenyt rendeztek Sátor­aljaújhelyen péntektől vasárnapig — a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ központi bizottsága egyetértésével és tá­mogatásával — a középfokú iskolák ta­nulói számára azzal a céllal, hogy ez a kezdeményezés kétévenként ismétlődő eseménye legyen a tanítási órán kívüli anyanyelvi nevelésnek. A házigazda sze­repét a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola igazgató­sága vállalta. A verseny meghirdetésével az a szán­dék vezette a rendező szerveket: a Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács, a Sátoraljaújhelyi Városi Tanács műve­lődésügyi osztályát és a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei KISZ-bizottságot, hogy Kossuth és Kazinczy pátriájában ezzel is szolgálják az anyanyelvi nevelés ügyét. A jelentős kezdeményezés hírére ön­kéntelenül is Kazinczy vallomása jut eszünkbe: „Szép és dicső dolog a haza jövendő boldogságán dolgozni, kilesni a rejtekben levő talentumot és azt míve­lésbe hozni, hogy idővel nagyfényű tagja legyen a társaságnak.” Napjaink pedagó­giai törekvéseinek is egyik legfontosabb célja és törekvése többek között éppen a „rejtekben levő talentumok” felszínre hozása és a társadalom hasznos tagjaivá tétele. Talán ez a szándék egyik legbe­csesebb öröksége a nyelvújítás és az iro­dalomszervezés XIX. századi vezérének. Ezért tartjuk jelentősnek és támogatásra méltónak a most induló anyanyelvi ver­senyt. Az ünnepi találkozóra Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csong­­rád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Sza­­bolcs-Szatmár és Szolnok megye, vala­mint Debrecen, Miskolc, Sátoraljaújhely és Szeged város tanulóit hívták meg. A verseny első három helyezettje értékes díjazásban részesül. A győztes tanulók iskolája emlékserleget, a legjobb húsz versenyző pedig a Sátoraljaújhely város által adományozott porcelán plakettet kapja.

Next