Magyar Hírlap, 1974. április (7. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-01 / 90. szám

2 e­­rwicr Nem a tej sok... Eladói nehézségek — és ami mögötte van Az elmúlt hónapokban alig volt olyan termelőszövetkezeti összejövetel, ahol a fölszólalók valamelyike ne meditált vol­na azon: nem túlzott-e a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által elő­irányzott szarvasmarhaprogramon belül az úgynevezett tej hasznosítású állomány növelése, nem lesz-e túlságosan sok a tej? Az elmúlt héten meghívtak a Budapest környéki Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének küldöttközgyűlésére, ahol két termelőszövetkezeti elnök is pedzette a tavalyi értékesítési gondokat A főváros körül Schiffer Andor, a pomázi Petőfi Tsz elnöke például úgy tudja, hogy naponta 5—600 ezer liter a tejfölöslegünk, ami­ben — megítélése szerint — szerepe van az importált holstein-friz fajtának, az 5—6000 liter tejhozamra képes tehenek­nek. Dékány István, az érdi Bentavöl­­gye Tsz elnöke viszont az üzemi étkez­dék, de általában étkezési kultúránk színvonalát kérdőjelezte meg, hiszen — mint mondotta — a legtöbb európai or­szágban jár az ebédhez mondjuk egy kockasajt, nálunk azonban a vendéglá­tóipar is elhanyagolja ezt a lehetőséget. Igaz, a sajtok minőségét is kifogásolta ez a szövetkezeti elnök, aki azonban nem osztozott kollégájának pesszimizmusában, mert úgy ítélte, hogy pusztán a fővárost övező 50 kilométeres sávban gond a tej eladása. Schiffer Andor, a pomázi elnök azt is megjegyezte: „hallom, hogy a fogyasztás színvonala ismét fölugrott az áremelés előttire”... Dr. Simka István, a Tejipari Vállala­tok Trösztjének vezérigazgatója megerő­síti ezt: 1972-ben 609 millió liter tejet adott el belföldön a tröszt — tavaly en­nek csak 93,9 százalékát, azaz 571,8 mil­lió liternyit. Ezzel szemben az idén már valóban örvendetesen alakult a fogyasz­tói helyzetkép: 1973 első két hónapjában 35,9, az idén januárban,februárban pe­dig 93,23 millió liter tej talált vevőre, ami 108,5 százalékos gyarapodásnak fe­lel meg. Ez persze, mindössze két-két hónap egybevetése, ám a megváltozott tendencia ebből is határozottan megál­lapítható. itt Még az adatoknál időzvén, dr. Simkó István fölhívta a figyelmemet arra, hogy — az áremelés ellenére — a különféle sajtokból tavaly is többet ettünk, mint korábban: 103,5 százalékkal növekedett egy év alatt a fogyasztás. Viszont vajból 81,8 százalékra csappant a vásárlások mértéke egy esztendő alatt, s ez a folya­mat — sajnos — az idén sem változott meg jelentősen, mert az első két hónap egybevetése azt tükrözi, hogy a tavalyi 2169 tonna helyett 2151 tonna vaj fogyott csak el, vagyis az előző év azonos hó­napjának 99,1 százaléka No már most: sok-e, avagy elegendő, netán kevés a tej, illetve tejtermék? Va­ló igaz: a minisztérium és a megyék ve­zetőinek év eleji tanácskozássorozatán három megyében is — Tolnában, Veszp­rémben, Győr-Sopronban — túlzottnak ítélték a MÉM előirányozta tehénlétszá­mot. Ha azt tekintjük, hogy az átlagos tejfogyasztás európai listáján hol is ál­lunk, akkor inkább az érdi téeszelnök igazát vallom: nem a tej sok, hanem ét­kezési kultúránk csekély, amit önmagá­ban jelez, hogy egy-egy magyar állam­polgár pillanatnyilag és évente 115 liter tejet iszik meg. De 1934—38 átlagában sem volt ennél túlzottan kevesebb a fo­gyasztás: 101,9 liter a „békeévekre” utaló adat. És a nemzetközi mezőnyben? Min­den bizonnyal bonyolult számítások te­szik lehetővé az összehasonlítást, s a kö­zös nevezőt kilóban és fehérjetartalom­ban, egy főre jutó évi átlagban kalkulál­ják ki a statisztikusok. Nos, e szerint Magyarországon ez a mérőszám: 4,4 kiló, míg a szomszédunkban, Ausztriában 7,1 kiló (igaz, déli szomszédunkban, Jugo­szláviában a miénknél is kevesebb, 3,7 kiló), Lengyelországban 7,4 kiló; a leg­magasabb ez az arány Finnországban — 11,9 kiló —, s a legalacsonyabb földré­szünk országai közül Portugáliában, ahol mindössze 1,9 kiló.­­ Tavaly 14 százalékkal növekedett a tejfelvásárlás, s 1974 első két hónapjá­ban 16 százalékkal — mondja a vezér­­igazgató. — Az évi prognózis szerint az idén 100—110 millió literrel több tejet kell megvennünk, mint 1973-ban. Fontos célunk a termékek minőségének, s eltart­, hatóságának a fokozása. Újdonság a sajt­sterilizáló gépek munkába állítása, ame­lyekkel egyről három hónapra növekszik az­­em­lesztett sajtok eltarthatósága. Tejporgyártás — Most ugyebár a tavaszi sajtvásár heteit éljük. Meddig? — Április 27-ig, összesen hat héten át hozunk forgalomba 8,7—27 százalékos ár­engedménnyel különféle, részben új sajt­fajtákat, amelyekre — például a Hajdú, a Camping, a Frankfurti sajtokra — ez­zel a vásárral is fel szeretnénk hívni a lakosság figyelmét Ez a vásár külön­ben 20 millió forint megtakarítást ered­ményez a lakosságnak. — Vas megyéből, de máshonnan is hallottunk értékes kezdeményezéseket az iskolai tejárusítás fokozására. — 1962-höz képest 1973-ban újabb 354 helységben,­­összesen 640 település 1633 iskolájában volt megszervezve a tejáru­sítás. Az idén újabb húsz helységgel bő­vült ez a hálózat, s pillanatnyilag 210 ezer tanuló vásárol tejet, kakaót. — A fogyasztók előtt meglehetősen is­meretlen, ám az állami költségvetés, nép­gazdaság számára roppant fontos a tej­porgyártás. Nyilvánvaló, hogy a többlet­tej tetemes részét ezen az úton-módon is le tudják vezetni. — Igen, s ily módon sikerül enyhíteni a költségvetési terheken, hiszen a tejpor jelentős részét importáljuk, márpedig világpiaci ára jócskán megdrágult. A kormány soron kívüli segítségével az idén Zalaegerszegen és Répcelakon, jö­vőre Pécsett és Mátészalkán helyezünk üzembe úgynevezett hengeres szárítóbe­rendezéseket, amelyek öss­sen napon­ta 520 ezer liter tej fölvételére lesznek képesek. Keresztényi Nándor Féltek. Nem mintha nem bízott volna min­denki abban, hogy gondosan átvizsgálták, javították a bonyolult desztillációs rendszert. Mérnökök tucatjai kutatták, honnan szivár­gott, mitől lobbant fel a benzingőz. De hét áldozatot már eltemettek. A kemencefűtők közt napok óta keresték, ki vállalja a begyújtást a kétmillió tonnás új­raindításánál. Hármat vitt el közülük a rob­banás. De akadt vállalkozó, Vasas Béla. Fű­tő. Termetes, idős ember. Remegett kezében a gázolajos fáklya, amikor a kemencesort begyújtotta. Azután meglódultak a műsze­rek. Termelt az üzem. Éjfél volt, 1968. ok­tóber 25-e. Négy sor kukoricán fordult meg a sorsom, de sohase hittem volna, hogy mennyire! Illetményföldünk volt ne­künk, traktorosoknak, nyolcszáz négyszö­göl, ültetttem abba negyven sor májusi morzsoltat, szépen pendült, mondom a komámnak, menjen csak rá az ekekapá­val! Jön ám másnap a főnök, hogy mit keresünk mi az ő földjén? Bizonykodom, istenkedem, kivisz a földre, mutatja a karót, hát tényleg az övéből volt beka­pálva négy sor is. Rosszul mérték azt a földet, az út mellett volt, avval a négy sorral hibádzott a nyolcszáz­­. Mondom a főnöknek, ő mérte ki, hát miért rosz­­szul? Szó szót követett, addig, hogy fog­tam magam, letettem a traktort, még csak el se köszöntem Sajnáltam ám azt a földet, mert volt ugyan öt juttatott holdam negyvenhat­ban, de esztendőre betagosította a gaz­daság, azután már csak ez az illetmény­­föld volt, de a világon semmi más, annyi se, amiben eltemetnének. Mert,­hogy har­mincegyben meghalt apám, négyen vol­tunk odahaza gyerekek, felettük mind, ami maradt utána. Húsz pengőért hordta a levelet az édes, négy községbe, én se­gítettem rajta, amíg magához nem vett a keresztapám. Nem volt gyereke neki, ar­ra gondolt, rám hagyja majd, amije van. Hanem egy évre rá csak született fia, hallottam, ahogy beszélték, nem kellek már nekik. Szedtem magam, mentem ha­za, de mert szűken voltunk, onnan is bé­resnek. Nagy sokára így kaptam­ meg azt az öt holdat De hiszen nem erről kérde­zett ... Mint m­altam, úgy voltam akkor. Mentem egyik irodáról a másikra, hogy hova is legyek, amíg egyszer csak hallom, hogy ember kell Százhalombattára. Ez volt hatvankettőben, akkor még csak építkeztek, de már minket ideszereztek, küldtek tanulni Szőnybe, azután már rögtön fűtő is lettem. Azóta is az vagyok. Nem rossz munka a fűtőé! Nézem a mu­tatókat, a tüzet ha hibádzik, megteke­rem a kereket, elveszek vagy adok az olajhoz. Igaz, hogy ezt a desz­tillator is tudja, mert a vezénylő falán ott van az a sok óra, látja arról, ha baj van, de csak biztonságosabb, hogyha a fűtő is nézi, mert a műszer tévedhet, ugye ... Előszörre nem nagyon találtam fel itt magam, mind olyan másforma emberek az olajosok, nem tudtam hogy­ mit beszél­ni velük, magamnak való voltam én min­dig. Hanem ahogy ment az idő, csak job­ban kiismertük egymást. Szerintem itt igen fontos, hogy összeszokjanak az em­berek, nem vezet az jóra, ha nem tudni, mit akar a másik. Meg szíves is volt hoz­zám mindenki. Nem érezte itt azt senki akkoriban, hogy nahát, alábbvaló attól, ha kevesebbet tanult a másiknál. A Hága Laci bácsi, már csak így mondom, bácsi, mert így hízta mindenki, az meg éppen olyan volt, hogy nem lehetett neki előre köszönni, mindig volt egy jó szava, pe­dig ha valaki sokat dolgozott, akkor az , ő volt. Nagy tudású ember volt, főtech­nológus! De nagyon sajnálta mindenki, hogy megfogta a tűz! Csak álltunk ott a feketeség körül, nem is nagyon szólt senki, aztán le kel­lett olvasni a műszereket, de annak se volt már teteje, mert úgyis mást mutat­tak, mint amikor a robbanás volt. Én meg különösen nem értettem hozzá, mert én az egymillióson dolgoztam, csak hallottam, hogy ez meg az történt, érte­­beszélnek olyankor mindenfélét. A teme­tésre , akihez tudtam, oda elmentem, mert tartozik azzal az ember. De már ak­kor javították a rendszert. Látom, hogy járja ám a műszakvezető a fűtőket, hogy ki fogja begyújtani, de nem nagyon akar­ta senki. Hiszem is, hogy nem, mert nagy félsz volt bennünk. Csak hallgatóztunk mindig, hogy mikor kell menekülni? — Nem vállalná-e valaki mégis? — kérdte az emberektől a műszakvezető. Volt, aki mondta, hogy nem, volt, aki csak húzódzkodott, gyereke volt mind­egyiknek, családja, akinek meg nem, az fiatal volt még ... Elgondolkoztam, mert csak kár lett volna értük! Nagyobb baj, ha egy családossal történik valami, mint­ha velem, mert mi csak ketten vagyunk a feleségemmel... Nagy bánatunk ez ne­künk, jártuk nyolc évig az orvosokat, itt is hitegettek, ott is, amíg aztán becsüle­tesen meg nem mondták, hogy Vasas bá­csi, ne is gondoljon a gyerekre. Szóval, mondtam magamnak, hogy ez a legkisebb reszkíz, ha én vállalom a begyújtást, így aztán rámondtam az igent, amikor tőlem is kérdték. Az szentigaz, hogy olyan lassan még sohase öltöztem be, mint aznap este, vet­tem az olajos kannát, az elsőnél még na­gyon vártam, hogy milyen színűt lobban a láng, szagolgattam, hogy van-e gőz a levegőben, de a többi toronynál már jobb volt, meg jólesett az is, hogy, nem egye­dül állítottak a veszedelembe, hanem ott volt a vezérigazgató is mögöttem, pedig neki nem is kellett volna ... Megvolt. Firtatták azután sokan, hogy mit kaptam én ezért, de hát mit kaptam volna? Nem azért csináltam, meg is írta ezt az újság, de csak nevet­tek rajtam, hogy biztosan­­titkolom, vagy bolond vagyok, hogy, pénz nélkül gyújtot­tam be akkor ... Bánt ez engem, hisz én jó szívvel tettem, mert a többi is jó volt mindig hozzám. Tudni kell azt, hogy mi­­­kor lépjen elő az ember, hogy itt va­­g­yok .Ne minden szíve-szóra. Meg szeretem én az itteni fiatalságot, az igaz, hogy veszekszem velük, ha nem úgy tesznek, ahogy kellene, mert a ke­nyeret például mindig otthagyják az asz­talon száradni, de azért tudják, hogy nem bántom­ én őket soha igazából. Jól megvagyunk együtt, nem nézi ki egyik se a másikat. Régente így volt ez a mérnö­kökkel is, de mostanában már valahogy igen megváltoztak, mi megyünk a busz­­szal haza, ők beülnek az autójukba, pe­dig amikor még épült a kétmilliós, hát mindig volt idő egypár szóra a munka után is. Leültünk egy korsó sörre, ma meg már soha ... Na, ez ,fáj egy kicsit az embernek, meg tudom is én, nem he­lyénvaló, hogy ők csak ülnek ott benn a nagy ólban, az irodában, aztán se szó, se beszéd, ki erre, ki arra... így azután csak az a barát, akivel együtt vagyok a rendszerben, járnak hozzám is. Ercsiben lakom, azt a házat is azóta építettem, amióta olajos vagyok ... Sose hittem volna, hogy ennyire jutok... De azt se, hogy megmaradok a finomítóban, mert előszörre rossz volt hallgatni azt a sok fújást, sustorgást a vezetékek között, meg ahogy feszíti a tornyokat a cirkuláló olaj, szinte zeng belé a sok vas... Most meg már éppen hogy ezt szeretem! Nem unja el magát egy percig se az ember. Hogy’ dörömböl a láng, meg csattog... Nem hallott ma­ga még olyat! Este meg különösen na­gyon szép, ahogy hoz a busz hazulról, olyan a finomító, mint sokvilágú kará­csonyfaerdő vagy egy fényes város. A tűztől bizony félek! Megégettem én már a lábamat, mind a kettőt, mondtam is, amikor még a kórházban voltam, hogy nem fogom én még a vaskályhát se be­gyújtani, soha! Na de fájdalmában, ijed­­tiben sokat mond az ember,, jó is, hogy nera hallgatják meg. Feljegyezte:­­ Vincze Péter Elmondja:Vasas Béla . H­É­TF­O,­ GJ­AR HÍRLAP KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA Szakszervezeti küldöttség utazott Moszkvába Vasárnap Gáspár Sándornak, az MSZMP PB tagjának, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével szakszervezeti küldöttség utazott Moszkvába. A delegációt a Feri­hegyi repülőtéren Nemeslaki Tivadar főtitkárhelyettes és Timmer József titkár búcsúztatta. Békeküldöttség utazott Kubába A kubai béketanács meghívására Se­bestyén Nándornénak, az Országos Bé­ketanács főtitkárának vezetésével vasár­nap küldöttség utazott Havannába. Bú­csúztatásukra a repülőtéren megjelent Petrn Tibor, az Országos Béketanács el­nökhelyettese, a Magyar Nemzet főszer­­kesztője és Szentistványi Gyuláné, a Ha­zafias Népfront titkára, az Országos Bé­ketanács alelnöke. A vendéglátókat Car­los Cérez, a Kubai Köztársaság budapesti ügyvivője képviselte. Magyar szakemberek az NSZK-ban A Német Szövetségi Köztársaság textil- és textilgépgyártó iparának tanulmányo­zására delegáció utazott vasárnap az NSZK-ba. A dr. Bakos Zsigmond köny­­nyűipari miniszterhelyettes vezette szak­értői csoport a műszaki és tudományos együttműködés további lehetőségeit is ta­nulmányozza. Épül az új autópálya Épül a Budapest—Miskolc közötti M 3-as autópálya. A Betonútépítő Vállalat munka­gépei már Gödöllő térségében dolgoznak­­ (MTI Fotó : Koppány György felv.) 1974. APRILS 1

Next