Magyar Hírlap, 1974. július (7. évfolyam, 179-209. szám)
1974-07-01 / 179. szám
2 1974. JÚLIUS 1. HÉTFŐI MAGYAR HÍRLAP Felelőtlenség, tudatlanság — az aktatenger mögött Miért pusztult el a római mozaik? Június 20-án megcsendült a pécsi Janus Pannonius Múzeum telefonja. — Szántás közben apró színes köveket, falmaradványokat találtunk a Szársomlyó hegy alatt! — mondta egy izgatott hang. Igazság szerint dr. Fülep Ferencet, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját — ki éppen Pécsett ásatott — nem lepte meg a hír. Jó néhány esztendeje kijelölte már ezt a területet, egy római villa környékét. Mindenesetre még aznap délután a helyszínre érkezett. — Már messziről láttam, hogy dolgozik a traktor. Azon a darabka földön is szántottak, amit annak idején drótkerítés védett. Az apró színes kövek egy római mozaik darabjai voltak. Végre előkerült a villányi Új Alkotmány Termelőszövetkezet egyik vezetője, neki mondtam el: hagyják abba a szántást, hiszen ez a föld 1968 óta védettség alatt áll! Ő ezt meg is ígérte. A főmérnök imperátori döntése A mozaik — szinte kétezer évig — sértetlenül pihent a föld alatt, ötven centi mélyen. Szőlőtelepítés alá szántott a gép — jó 70—90 centiméter mélységig forgatva a földet. De június 20-án délután a mozaik nagyobb része még sértetlen volt — Másnap délután jártam a tanácsnál, a földhivatalnál... — mondja dr. Fülep Ferenc. — Így is biztosítani akartam a leleteket. Kerestem a védettséget bizonyító iratokat. S közben bíztam abban, hogy a téesz — ígérete szerint — vár a szántás folytatásával. — Vártunk is... Amikor az ágazatvezető jelentette, amit a régészek mondtak, utasítást adtam, hogy más területre menjenek a gépek... — állítja Máder Ferenc, a szövetkezet elnöke. — Bár meg kell mondanom, hogy mi soha, semmilyen értesítést nem kaptunk arról, hogy védett terület fekszik a határunkban. Viszont még emlékeztünk arra, hogy kutattak annak idején a Szársomlyó alatt, a nagyharsányi határban. Ezért — amikor az Ültetvényterv a szőlőtelepítést előkészítette külön figyelmeztettük az ügyintézőt, hogy tudja meg: használhatjuk-e azt a földet? " Levélmásolatot mutat, tavaly írták. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség Pécsi Építésvezetőségéhez címezték. Az építésvezetőség nem illetékes eldönteni — nem is tudhatja —, védett területről van-e szó. — Lehet, hogy rossz helyen érdeklődtünk. De ők csak járatosabbak az ilyen ügyekben, mint a téesz ... Arra a levélre mindmáig nem kaptunk választ. A siklósi Földhivatal értesítése viszont most érkezett meg arról — június végén —, hogy 1968-ban a Művelődésügyi Minisztérium védetté nyilvánította a romokat s a mozaikot rejtő 4 hold 831 négyszögölnyi területet. — Június huszonegyedikén hiába kerestük a hat esztendős iratot. A védettséget a telekkönyvi betétbe sem jegyezték be. Valahogy elmaradt... Az akkori tisztviselő mulasztása ez — mondja Kovács József, a hivatal vezetője. Nemcsak a muzeológusok, nemcsak a Földhivatal munkatársai, hanem — sajnos — a szövetkezet főmérnöke is hiába kereste a telekkönyvi bejegyzést. Beremeni Ferenc —Máder Ferenc távollétében — ilyen magvas imperátori döntést hozott: ha a védettségnek írásos nyomát találja, várnak a szántással. Ha nem, folytatják a munkát. Nem találta. Nehéz volt tönkretenni Helyükről kiforgatott oszlopmaradványok, mintegy ötvenszer—hetven méternyi területen szétdúlt mozaikdarabok, sok mázsás falkoloncok fogadták a kora délutáni órákban megérkező muzeológusokat és földhivatali tisztviselőket. Meg a főmérnök. — Van papír? — azt kérdezte. — Már mindegy volt... — dr. Fülep Ferencnek az izgalomtól ma is elfullad a hangja. — Hat méter hosszú, igen keskeny darabkája maradt meg addigra csak Magyarország egyik legnagyobb, legalább 30—40 négyzetméternyi római mozaikjának. S vele együtt elpusztult egy igen nagy fürdőépület padló alatti fűtőrendszere — az aquincumihoz hasonlatos — és egy később ókeresztény templommá alakított második századi lakóépület rekonstruálható romja. Nehéz volt elpusztítani. Egy falmaradvánnyal két traktor 380 lóereje sem bírt. Ez a fal maradt meg. — Hogy miért nem ástunk azóta, amióta a védettséget kértük a területre? Nagyon egyszerű. Először, mert nem volt pénzünk. Másodszor, mert a pécsi építkezések során napvilágra került leleteket tártuk fel, mentettük — meditál a főigazgató. — Egyáltalán: a régészet egyre inkább versenyfutáshoz hasonlít. Tervszerű kutatásokba kezdeni egyre nehezebb. Az építkezések előtt, alatt mentjük esztendők óta — ami menthető ... A nagyharsányi lehet — menthető lett volna. Sőt a római kor kutatói szerint: szenzáció lett rola. Nem a sürgető építkezés — az emberi értetlenség, a bürokrácia tette tönkre. Mint megtudtuk: a római mozaik elpusztításában felelős téesz főmérnök fegyelmi bizottság elé áll — az elnök utasításának megszegéséért. De ebben az ügyben — az ismeretlen telekkönyvi tisztviselőn túl sem ő az egyedüli felelős. Számon kellett volna tartania a Művelődésügyi Minisztériumban is annak, akinek ez a dolga, hogy jött-e a terület védettségére viszontigazolás? A téesz megválaszolatlanul hagyott leveléről már nem is beszélünk ... Móra Ferenc így kiáltott fel annak idején: „Az a tragédiánk, hogy értelmiségünk indolens, népünk tanulatlan!’' Kinyílt az ajtó A mozaikügy mellett a nemrégiben széthordott rakamazi honfoglaláskori aranylelet, a kunbábonyi megsemmisített ősi temető, egy sor értékes — gyakran pótolhatatlan — régészeti kultúrtörténeti kincs pusztulása már nem is figyelmeztet, hanem követeli a vétkesek büntetését, az elriasztást a további felelőtlen rombolástól. Az 1963-ban hozott rendelet, a „Múzeumi törvény’ csak első lépésnek tekinthető. Ugyanis nem szankcionál eléggé egyértelműen. Eddig jutottunk a meditációban a pécsi múzeum árnyas szobájában, amikor nyílt az ajtó. Az Aknamélyítő Vállalat egyik bányásza jött. Török edényeket, cserepeket hozott. Azt mondta: — Nekem ugyan nincs főiskolai diplomám, de tudom, hogy itt a helyük ... — rep — Losonczi Pál távirata Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kanada nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Jules Légert, Kanada főkormányzóját. Pártküldöttségünk Szíriában Vasárnap vidéki körutat tett a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével a Baathpárt meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Szíriában. A pártküldöttség a vidéki program keretében látogatást tett a szovjet segítséggel épülő Eufrátesz-gátnál, és ellátogatott a történelmi műemlékeiről nevezetes Palmyrába is. A királyok bora — a borok királya V ^(Xip|* Hegyalja a Vajdahunyad várban Tudósítónktól. Vasárnap délelőtt a Mezőgazdasági Múzeumban dr. Bodnár Ferenc, a Borsod megyei pártbizottság első titkára megnyitotta a Tokaj-Hegyalja borgazdaságáról rendezett kiállítást. Az ünnepélyes kiállításon részt vett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, képviseltette magát a történelmi borvidék szinte minden gazdasága, termelőszövetkezetek és szakszövetkezetek, valamint a kereskedelem is. A kiállítás, mind a négy termében érzékelteti a régi mondást: „Vinum regum — rex vinorum” — a királyok bora, a borok királya, így emlegetik a tokaji bort, melynek múltja, jelene és jövője kel életre most a Vajdahunyad várában. A hajdani Rákóczi-birtokhoz tartozó, mindössze 50 kilométer hosszúságban elterülő Hegyalja csodálatos — napjainkban is egyre fejlődő — szőlő-, bor- és pincekultúrájának kialakulásában főként természeti, éghajlati tényezők játszottak szerepet. Melyek ezek, erre is válaszol a kiállítás, mely azt is bizonyítja, hogy a hegyaljai bortermelők szőlőszeretete, munkabírása, különleges szakértelme hoz- ' i------------TT I------------- rájárult a régi és mostani eredmények eléréséhez. Korabeli metszetek, rajzok, képek, grafikonok segítségével kapunk átfogó képet a hegyaljai borgazdaság felszabadulás előtti és utáni történetéről, fejlődéséről, a tokaji bor útjáról az ültetéstől kezdve a palackozásig. Megismerkedünk az oltványszaporítás, a növényvédelem, az öntözés és nemesítés mai problémáival, eredményeivel is. A kiállított korabeli szőlőművelő, feldolgozási és egyéb eszközök mellett a modern szőlőfeldolgozást, a bor- és pincegazdaságot szemléltető képek tanúsítják, milyen szorosan ötvöződnek a hegyaljai borkészítés hagyományos és új elemei Fontos témája a kiállításnak a Hegyalja holnapja. Megtudjuk, milyen nagy szerepe van és lesz a fejlődés meggyorsításában az 1970-ben megalakult Tokajhegyi Rekonstrukciós Bizottságnak, mely egyre több lényeges javaslat kezdeményezésével, komplex tervek készítésével fontos szerepet játszik Tokaj-Hegyalja jövőjének alakításában. A Vajdahunyad várbeli kiállítás 1974. augusztus 21-ig tart nyitva, érdemes felkeresni. És mégis folyik . Munkahelyük: a tó Üdülés, pihenés — a nyári hónapokban általában ezek a fogalmak társulnak a Balatonhoz. És ebben a pihentető napozásban hajlandók vagyunk megfeledkezni azokról, akiknek a tó nyáron is munkahelyük. Öt óra A falvak csendesek a tó körül. A munkába indulók zöme halász. Ilyenkor még csomagolják az útravalót. Kenyér, hagyma, hús kerül a táskába. A nap már rég felkelt, hat óra van, amikor felhúzzák a kis motoros bárkák horgonyát. A Csepel felbúg. A hajó parancsnoka, Borbély György halászmester, munkahelyét keresi — 120 ezer katasztrális hold vízterületen. Szó szerint keresi, mert hogy nagy a tó, nem akárhol eresztik le a hálót. — Naponta kijárunk halászni — mondja —, naponta ismerkedünk a vízzel — és mégis minden nap ad valami újat... Csak mosolyogni lehet a prospektusokon, amelyek azt hirdetik: „Ismerje meg a Balatont...” — Ezerkilencszázharminckettőben szegődtem halásznak. Siófokon akkor ez igen előkelő állásnak számított, nehezen lehetett bejutni. A kívülállóknak lehet, hogy úgy tűnik, monoton a munkánk. De az egyhangúság csak látszólagos, hiszen életünk, feladatunk az évszakok szerint is változik. A tavasz és az ősz a legkedvezőbb, akkor a halak összebújnak, mint a birkák Nyáron meg szétfutnak, ilyenkor nehezebb rájuk akadni. A legkedvezőbb fogásunk 360 mázsa volt, a legkevesebb 20 kiló... De nemcsak tőlünk, az időjárástól is függ, hogy milyen zsákmánnyal térünk vissza. — Amikor a Balaton kienged, kijövünk — mondja Kiss László, hajóvezető —, s itt vagyunk, amíg be nem fagy. Azután jeget, nádat vágunk, hajóőrséget adunk. Megy ám télen is a nap, hiszen bőven akad munka, de azért az az igazi, amikor már vízre lehet szállni. Ezért aztán szabadságot is főképp télen veszünk ki. Tíz éve kölyökként kerültem ide, de nem hagynám ott a vizet semmiért sem. Valahol Tihany és Földvár között járunk. A két motoroshajó rövid manőverezés után közeledik a parthoz majd megállapodik a másfél méteres vízben. Leeresztik az ezer négyzetméteres hálót. A hét főnyi hajószemélyzet a hálónál szorgoskodik. Mert a gépkezelő, hajóvezető és a halászmester is hálókivetőként kezdte. Nehéz fizikai munka ez. S nem mindegy, hol és hogyan dolgoznak. A halászmester is ott verejtékezik. — Kinevetnek — mondja —, ha a Balaton folyásáról beszélek. És mégis folyik. Olykor úgy tűnik nekem, hogy jobban, mint a Duna. Ezt is számításba kell venni. Persze, csak az érzi az áramlást, aki a vízzel dolgozik. Nyolc óra. Megkezdődik a csapatás. A két hajó a hálóval kört alakít. Néhány merész fürdőző bámészkodik a közelben, távcsővel látni a parti pecázókat Mogorvák. Mi marad nekik? A hobbi. Merthogy amíg ők szórakozásból fogják a botot, a két brigád a kenyérért izzad. Nekik a víz — az élet. Méterről méterre húzzák a hálót. Ez az ősi munkafolyamat aligha változott a századok során. Szűkül a kör, s végül behúzzák a zsákot is. Lemérik a halakat. Tíz mázsa. Nem rossz. A kosárban fogas, ponty, busa és keszeg nyüzsög. Azután a legfiatalabb, aki még nem unja a halat, a hajókabin kis spiritusztűzhelyén hozzálát a sütéshez. A többiek felmennek a fedélzetre, a szagát sem szeretik. Nagyon sok halat ettek már... Tizenkét óra Siófok utcái ekkorra már megelevenednek, mindenki vízközelbe igyekszik. A halászok a mólónál kikötnek a rakománnyal. Eltelt a munkanap. Indulnak hazafelé, többen a környezőfalvakba. A Balatoni Halgazdaság évi termelése 22 vagon minőségi és 120 vagon egyéb hal. ők látják el az üdülőket, a halsütőket, s eladnak a Halértnek is. A téli munka eredménye pedig 50—60 ezer kéve nád, 350 vagon jég. Gömöri András