Magyar Hírlap, 1974. október (7. évfolyam, 270-300. szám)

1974-10-07 / 276. szám

2 HÉTFŐI MAGYAR HÍRLAP 1974. OKTÓBER 7. Magyar—román emlékünnepség Aradon­ ­ (Folytatás az 1. oldalról) szabadság bástyáját”, támogassák élet­halálharcában „ama népet, mely utolsó­nak védelmezi fegyverrel az 1848-as for­radalmat”. Hadd idézzük fel azoknak a hős táborno­koknak a dicső nevét, akik halálukig vál­lalták a forradalom és fa­szabadság szol­gálatát: Aulich Lajos, Damjanich János, Desselwffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lázár Vilmos, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy­sándor József, Pöltenberg Ernő, Schwei­­del József, Török Ignác, Vécsey Károly. Az aradi tizenhárom névsora is tanú­­bizonyság arról, hogy a magyar szabad­ság ügye mellett az európai népek fog­tak össze. Az aradi tizenhármak nem­csak Magyarország, hanem az európai népek mártírjai is voltak. A nemzeti öntudatra ébredés idején, a XIX. századi Magyarországon, a sok­­nemzetiségű Habsburg-birodalom feudá­­lis-konzervatív erői ügyesen használták fel a nemzetiségi ellentéteket, hogy a társadalmi és nemzeti felszabadulásban egyformán érdekelt magyarok, románok, szerbek, szlovákok közös harci frontjá­nak kialakulását meghiúsítsák. A „divi­de et impera!” (az „oszd meg, és ural­kodj!”) politikájával egymással szem­beállították a közös sorsú testvérnépe­ket. Ma sem élnek azonban eléggé a köz­tudatban azok a hídverő kísérletek, ame­lyek magyar, román, szlovák, szerb, hor­­vát részről a szabadság közös ügyének szolgálatát állították előtérbe. A közös forradalmi és szabadsághar­c forradalmat és ezzel az 1848—49-es szabadságharcot az európ­ai reakció egye­sült erői leverték, vérbe fojtották. A vi­lágosi fegyverletétellel Európa valóban elcsendesedett: „most tél van, és csend és hó és halál” — írta 1850-ben Vörös­marty Mihály. Az egyszerű emberek és a nép legjobb­jainak szívében azonban tovább élt a szabadságharc emléke, a „lesz még egy­szer ünnep a világon” reménye. A szá­zad végén kibontakozó és megerősödő munkásmozgalomban, az öntudatosodó és egységbe kovácsolódó proletariátus­ban megszületett az a társadalmi erő, mely az 1848—49-ben eltiport forrada­lom, a benne kifejezett történelmi fel-­­adat megoldására hivatott. Megerősödött a Duna menti népek összefogásának gondolata, amelynek összefüggését a tár­sadalmi haladás és a magyar szabadság ügyével oly világosan látták a magyar szellem legjobbjai: Ady, Bartók, később József Attila és társai éppúgy, mint a szomszéd népek legmesszebb látó fiai. Mikor fogunk már összefogni? / Mikor mondunk már egy nagyot / Mi, elnyo­mottak, összetörtek, / Magyarok és nem magyarok?­­— írja Ady Endre. De az idő ekkor még nem érett meg a győze­lemre. A magyar munkásosztály 1919-es dicső forradalmi harcait, a magyar Ta­nácsköztársaságot vérbe fojtotta az im­perializmus és a nemzetközi reakció túl­ereje. Forradalmi és nemzeti hagyományaink, köztük az 1848—49-es szabadságharc lel­kesítő emléke különösen nagy szerepet kaptak a Hitler-ellenes harc időszaká­ban. A nemzeti függetlenségi harcok ha­gyományának ébresztése segített ková­csolni a nemzeti összefogást Hitlerék és a nemzetet eláruló reakcióval szemben. Az 1938. és 1939. évi segesvári Petőfi­­ünnepségen magyarok és románok — a Román Kommunista Párt kezdemé­nyezésére — egymás kezét szorítva igye­keztek útját állni a hitleri fasizmus pusztításának, népeinket megosztó törek­vésének. Budapesten 1941. október 6-án a vértanúk érr­ékét idézve került sor az első nyílt utcai tüntetésre a független és szabad demokratikus Magyarországért, a békéért. Forradalmaink, függetlenségi és sza­badságharcaink a múltban sorra elbuk­tak a reakció túlerejével szemben. Tör­ténelmileg gyökeresen új helyzet állt elő 1944—45-ben, amikor a 10t szovjet had­sereg felszabadította országainkat a fa­siszta elnyomás alól. Nemcsak 1848—49 öröksége válhatott valóra, hanem az is, hogy a munkásosztály, a magyar nép — a kommunista párt vezetésével — dia­dalmasan megvívja harcát a kapitalista kizsákmányolás és elnyomás ellen, a szo­cialista forradalomért. Szövetségünk a Szovjetunióval, a szocialista közösség országaival, a világ haladó, antiimperia­­lista erőivel véglegessé teszi nagy törté­nelmi vívmányainkat, védőrázsként biz­tosítja nemzeti függetlenségünket, sza­badságunkat. Hasonló utat járt be a román nép: a munkásosztály és pártja vezetésével győ­zelemre vitte a szocialista forradalmat, és mol front megteremtésének, a testvér­, harc megszüntetésének útját egyengette Bem tábornok méltányos erdélyi nemze­tiségi politikája, Kossuth egyre erősödő megegyezési készsége, a cseh Fric és társainak erőfeszítése, Herzen, Cserni­­sevszkij megbékélést sürgető kiáltásai és nem utolsósorban a román forradalmá­rok megegyezési vágya. Eftimie Murgu, Ioan Dragos és Sigismund Papfalvi se­gítenek lerakni a pilléreket a közeledés hídjához, melyet Nicolae Balcescu Kos­suth Lajossal és Szemere Bertalannal épít meg. Balcescut az 1848 nyarán vér­be fojtott bukaresti forradalom emigrá­cióba kényszerült vezetői 1849 tavaszán azzal küldik a szabadságharcot vívó Ma­gyarországra, hogy egyesítsen magyaro­kat és románokat a közös ellenség elleni forradalmi harcbra. A sorozatos tárgyalá­sok eredményesen végződnek. 1849. jú­lius 15-én aláírják a békülési tervezetet,é s ebbe belefoglalják Balcescunak a nem­zetiségi jogokra és a Román Légió fel­állítására vonatkozó elgondolásait. Július 28-án Szegeden a magyar országgyűlés elfogadja a Szemere Bertalan által elő­terjesztett nemzetiségi törvényt. A törvény — amely nem volt előzmé­nyek nélküli — kimondja: „mi minden népet testvérünknek tekintünk”, ennek jegyében kollektív nemzetiségi jogokat is törvényerőre emel. A megegyezés rea­lizálására Balcescu is, Murgu is Avram Iancu táborába siet: sajnos, az európai nemzetközi ellenforradalom csapatai ek­kor már — 1849 augusztusában — a Ma­ros völgyében törnek előre, sikeresen építi hazájában, Romániában a szocializmust. Új lehetőségek nyíltak meg egymás mellett élő népeink kapcsolatá­ban, amelyeket a közös sors és a közös érdekek összefűztek a történelem során — ám az uralkodó osztályok, a reakció, a gyűlölködést szító nacionalista métely annyiszor szembeállított egymással. Most válhattak az összefogást erősítő eleven hatóerővé a múlt közös küzdelmei, Bu­dai Nagy Antaltól, Dózsától kezdve a for­radalmi munkásmozgalmon át a közös felszabadító harcokig, amelyekben a szov­jet, a román, a jugoszláv, a bolgár, a szlo­­vák, a magyar katonák, s antifasiszta harcosok véráldozata pecsételte meg ba­rátságunkat. Megnyílt az út a közös dol­gaink rendezéséhez. A volt uralkodó osz­tályok gyökeresen ellentétes érdekei a múltba tűntek. Két szocialista ország él most egymás mellett, amelyet összekap­csol a szocialista építés közös ügye, a marxista-leninista világnézet, az inter-* nacionalizmus, a béke szolgálata. Össze­kötő kapcsok az országainkban élő nem­zetiségek is, a nálunk élő románok, az itt élő magyarok. Annál erősebb ez az egy­­mást összekötő híd, tőinél következete­sebben érvényesülnek országainkban a lenini nemzetiségi politika elvei. A világ előrehaladása és békéje szem­pontjából óriási a fontossága a szocialista országok közössége egységének, össze­hangolt tevékenységének a világpolitiká­ban. Ezért szocialista nemzeteink alap­vető érdeke népeink testvéri barátságá­nak ápolása, együttműködésének fejlesz­tése. 1848—49 nemcsak tragikus példája annak, hogy elbukik az olyan ügy, melyet nem támogat a népek összefogása, hanem ösztönző példa is annak az igazságnak felismerésére, hogy a népek legjobbjai, nehéz körülmények között­ is keresték az utat egymáshoz. Amit akkor a legjobbak megtettek, megtehettek, az ma az egész társadalom, a munkásosztály vezette magyar és román nép közös érdeke. In­ternacionalista és nemzeti érdek, hogy kölcsönösen fellépjünk minden előítélet ellen, mely elválaszt, hogy támogassuk a gazdasági és szellemi hídépítőket, s hogy a határokat ne szakadéknak tekintsük, hanem közös ösvénynek, melynek mentén a barátság virágozhat. Hű utódok dicső elődökre, a forradal­mi harcok győztes nemzedéke az aradi vértanúkra emlékezve, Petőfi S Sándor lát­noki szavaival fejezhetjük ki ma ennek a fájdalmas és szép történelmi emléke­zésnek a lényegét: „S megemlékeztek a győzelmesek / Ama szentekrül és nagyokrul, akik / A szolga­ságban szabadok valának, / S díjuk a ha­lál lett. / S a diadalmak örömébe szőt­ték / Szent neveiket koszorú gyanánt...” Mély meggyőződésünk, hogy e közös megemlékezés és baráti találkozás is a múlt forradalmi hagyományainak köl­csönös tiszteletére tanít és a történelmi tanulság szellemében népeink barátságát erősíti. Az ünnepi beszédek elhangzása után magyar és román művészek közös mű­sorban állítottak emléket az 1848—49-es forradalom és szabadságharc hőseinek. Az ünnepségek befejeztével Dumitru Popescu, a Román Szocialista Művelő­dési és Nevelési Tanács elnöke, az RKP Központi Bizottságának titkára ebédet adott a dr. Orbán László kulturális mi­niszter vezette magyar kormánydelegáció tiszteletére. Megemlékezés Jugoszláviában Az aradi vértanúk kivégzésének 125.­­ évfordulójáról Jugoszláviában is megem­lékeztek. A Belgrádtól 100 kilométerre levő Elemir községben, ahol a 13 honvéd tábornok egyikének, Kiss Ernőnek a hamvai nyugszanak, vasárnap délben ko­szorút helyezett el Tóth Elek, hazánk nagykövete. Az ünnepélyes aktuson jelen volt­ Kelemen Dezső, Zrenjanin város tanácsa végrehajtó tanácsának­ tagja, valamint a jugoszláv néphadsereg kép­viselői. A szabadságharc emléke él Amit a vízműtársulásokról tudni kell Mindennapi italunk ! A korszerű vízszolgáltatás előfeltétele a közművesítés, ami annyira költséges, hogy csak az állam „zsebéből” nem lenne megvalósítható minden településen — be­látható időn belül. Ezért van nagy jelen­tősége a­ közmű, illetve a vízműtársulá­soknak. Csak önkéntesen Az Országos Vízügyi Hivatal által ki­adott tájékoztató szerint a vízműtársula­tok alapelvei közül az első és a legfonto­sabb, hogy a vízműtársulat az érdekelt lakosság többségének önkéntes elhatáro­zásával alakítható meg. Érdekeltnek te­kinthető a létesítendő vízmű területén belül minden állampolgár, akinek vízfo­gyasztása kielégíthető lesz és a vízfo­gyasztás helyéhez legközelebbre tervezett közkút sincs 250 méternél távolabb. Az idézett megállapítás lényege az ön­kéntesség, ami a gyakorlatban nem min­dig, vagy legalább is nem teljes mérték­ben valósul meg. Önkéntességről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha a belépési nyilatkozattal együtt az érdekeltek min­denre kiterjedő felvilágosítást kapnak. Sajnos, ezt az illetékesek gyakran elmu­lasztják, vagy formálisan oldják meg. A nem helyben lakó érdekelteknek például — és az üdülőhelyeken ez a többség — nem küldenek részletes tájékoztatást, és a megbeszéléseket olyan időre tűzik ki, amikor a dolgozók nem tudnak eljutni állandó lakhelyükről az üdülőkörzetbe. A tájékoztatás alapja, hogy a költség­­vetés várható alakulását, a hozzájárulás tervezett összegét és a megvalósítás üte­mét is ismertessék. A legtöbb vízműtár­,­sulat alakulásakor minderről csak álta­lánosságban esik szó, arról pedig a leg­ritkábban tájékoztatják az érdekelteket, hogy mit tud majd a vízmű, azaz milyen vízellátási kapacitást tudnak teremteni. Ennek a kérdésnek a mellőzése miatt ké­sőbb gyakoriak a viták, vannak, akik azt követelik, hogy csak a háztartások szá­mára biztosítsanak mindig elegendő vi­zet, mások pedig a kert öntözését tart­ják a legfontosabbnak. Szervező bizottság A szabályzat szerint, ha a település ér­dekelt lakóinak többsége megszavazza a vízműtársulást, akkor a kisebbséghez tar­tozók a rájuk eső anyagi hozzájárulást kötelesek legkésőbb, a vízműépítés befe­jezéséig befizetni. Más hátrány is éri őket: amíg ugyanis az önként vállalkozók az OTP hitelét igénybevéve — általában tíz év alatt —­ egyenlő részletekben törleszthetik a hoz­zájárulást, addig a kisebbségnek a meg­állapított összeget egyösszegben kell befi­zetni, elmulasztás esetén pedig azt házadó módjára — behajtják. A vízműtársulás megvalósításának me­nete röviden a következő: hattagú szerve­ző bizottságot hoznak létre, amely előké­szíti a belépési nyilatkozatokkal a társu­lás létrejöttét. Az alakuló taggyűlés után tanulmány- és kiviteli tervet készíttetnek, beruházási programot és költségvetés-­­tervezetet állítanak össze, a Vízügyi Igaz­gatóság és a tanács közreműködésével. A vízműépítés kivitelezését elvégezhe­tik saját vállalkozásban, vagy vállalati úton is. Fontos a tervek ellenőrzése me­net közben is, mert gyakran előfordult, hogy csak a végén derült ki: a természeti adottságok miatt alapvetően megdrágult a közművesítés. Az érdekeltek általában laikusok a víz­műtervezés gazdasági kérdéseit illetően, annál inkább érzik hozzáértőnek magu­kat, ami az üzemeltetést, egyszerűbben szólva, a vízszolgáltatást illeti. Az embe­reket elsősorban az érdekli: rendelkezé­sükre áll-e majd jó minőségű, elegendő víz. A tapasztalat bizonyítja, hogy sokan feleslegesnek tartják menetközben figyel­ni a társulat munkájára és a tájékoztató­kat is csak akkor olvassák el, amikor már a küszöbükig ér a vezeték. Azért is fontos és hasznos odafigyelni az esetleges változtatásokra, mert való­ban többször megtörtént, hogy az intéző­­bizottság túlzott takarékosságból nem a várható követelményeknek megfelelően oldotta meg a vízhálózat kiépítését. Most még, a vízbőség idején is előfor­dul, hogy egyes helyeken szombaton és vasárnap még ivóvíz sincs, mert a vízmű kapacitása nem bírja a csúcsfogyasztást. Ilyenkor a helyi vezetők — néha elég ön­kényes módon és nem eléggé körültekin­tően — vízkorlátozást rendelnek el. Az OVH véleménye szerint az ilyen „aláter­vezett” vízműveknél­ is vízkorlátozás he­lyett helyesebb „vízkormányzást” alkal­mazni. E szerint az illetékes tanács ne a tilalmak meghozatalának kényelmes mód­szeréhez folyamodjék, hanem igyekezzék olyan technikai módszereket alkalmazni, amelyek az igazságos vízelosztást valósít­ják meg. Ilyen módszer például a föld alatti víz­­csőhálózatra szerelhető tolózár, amelynek használata megakadályozza, hogy az ala­csonyabb területen, vagy a nyomócsőve­zetékhez közelebb lakók elszívhassák a nagyon vert vizet a magasabban, vagy tá­volabb lakóktól. T .­ Pálos Miklós Moszkvába utazott dr. Polinszky Károly Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter V. P. Jeljutyinnak, a Szovjetunió felső- és középfokú szakoktatási miniszterének meghívására vasárnap reggel Moszkvába utazott. Búcsúztatásán a Keleti pályaud­varon megjelent dr. Gosztonyi János ok­tatási államtitkár, valamint a szovjet nagykövetség és az Oktatási Minisztérium több vezető munkatársa. Mozdonyok és bölcsődék Kommunista műszak Szolnokon, Nyíregyházá. Az őszi csúcsforgalom sikeres lebonyo­lításáért kommunista műszakot tartottak vasárnap a szolnoki vontatási főnökség kocsijavítói, mozdonyjavítói, TMK-mű­­helyének dolgozói. A vasárnapi műszak­kal lehetővé tették, hogy hétfőn a meg­szokottnál öttel több mozdony álljon munkába. Másfél ezren dolgoztak vasárnap Nyír­egyházán. A konzervgyár és az almatá­roló munkásai a kommunista műszakra eső bért a bölcsődei hálózat fejleszté­sére ajánlották fel. Zuglói napirenden Gyermekintézmények, lakások A fővárosi, XIV. kerületi, zuglói tanács új gyermekintézményeket adott át. El­készült az ifjúsági parkban egy ezer­személyes étkezde, így ezen a nyáron több mint 12 ezer általános iskolásnak tudnak étkezéses napközi otthonos ellá­tást biztosítani. Elkészült a zuglóiak soltvadkerti nyári napközis tábora, itt egy nyáron 9 ezer gyerek üdülhet. Az ifjúsági parkban megépült ebédlőt egyéb­ként szeptembertől az iskolai teremspor­tok céljára használják, a teremben torna­órákat tartanak. A kerületi tanács elha­tározta, hogy az ifjúsági parkban tan­uszodát is épít. Érdekes kezdeményezéssel segít a ke­rületi tanács a gyermekjelelt fiatal há­zasok lakásgondjain. Kísérletképpen szerződést­ köt a­ lakással­ jogosult fiatal házasokkal, hogy átmenetileg, egy-két évre szoba-konyhás lakást kapnak. Ami­kor végleges, megfelelő lakást tud a ta­nács számukra biztosítani, a fiatalok az egy szoba-konyhás ideiglenes lakásokat teljesen rendbe hozva adják át olyan újabb házasoknak, akik a pontszámuk alapján egy-két éven belül lakáshoz jut­hatnak a kerületben. Az üzemi lakásépítés tervszerűen ha­lad Zuglóban.

Next