Magyar Hírlap, 1974. november (7. évfolyam, 301-330. szám)
1974-11-23 / 323. szám
......... P. 1974. NOVEMBER 23. SZOMBAT__________________________________ HÉT VÉGE |P / ? • ’V|L V. Múzeum — raktározva Mit őriznek a Népstadion kazamatái? Ha külföldi turistacsoport érkezik Budapestre, a hivatalos program aligha felejti el a Népstadion látogatását. A panorámabusz idegenvezetője lelkesen emlékezik meg a világhírű stadion fényes napjairól, sohasem felejtve el,, hogy itt vertük tönkre Anglia labdarúgó-válogatottját és régi salakján olyan atléták szenvedtek vereséget, mint a fénykorát élő csehszlovák Zátopek vagy Kuc. A program feszes, sietni kell, mert a Hungáriában, a Mátyáspincében már tálalva az ebéd. És amíg a busz gyors kört tesz a lelátó pilonjai körül, senki sem tudja, hogy a betonkoloszszus a magyar sportörténet legbecsesebb gyűjteményét, kincseit rejti kazamatáiban. Okmányok, serlegek, díjak, érmek találhatók a fotózás egykori szenzációjának tartott sportfelvételek között, amikor még úgy készült a teniszröptéről felvétel a tűző napsütésben, hogy a megmerevedett testtartásban mosolygó bajnok ütőjére ragasztották a labdát, nehogy a hosszú exponálás alatt elmozduljon. A magyar sporttörénet tudományos feltárása, bemutatása még 1926-ban kezdődött, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum felajánlásokból rendezett sporttörténeti kiállítást, úgy, hogy a bemutatott anyagot visszaadták a tulajdonosoknak. Később, 1932- től a Báthori utcai Hajós házban működött pár évig egy állandó turisztikai kiállítás. A gyűjtés és rendezés bázisa ezután a Testnevelési Főiskola volt Ez részben szerencse, mert sok anyag megmaradt részben viszont balszerencse is, mert 1945 februárjában az épületnek az a szárnya égett le, ahol a gyűjtemény jelentős része helyet kapott. A Testnevelési Tudományos Tanács szakirodalmi és sporttörténeti csoportja kezdte meg 1955- ben ismét a gyűjtést Ez az úttörő munka először 1957-ben lépett a nyilvánosság elé, amikor az Újvárosháza helyiségeiben bemutatták a munkássport-történeti kiállítást. Ennek a kornak egyik szenvedélyes gyűjtője, rendszerezője, kutatója volt Dobozi László. — Szinte hihetetlen, hogy 1959 után milyen sok anyag került az akkor még jogilag nem is létező múzeum tulajdonába. Még éltek az öregek, a századforduló sportcsillagai — emlékezik vissza a negyed századdal korábbi időkre. — Megalakult a Sportmúzeumi Bizottság, és miután a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya bejegyzett bennünket, a Nemzeti Bank is zárlatot rendelt el a kallódó vagy magánosoknál fellelhető sporttárgyú muzeális értékekre. Ez rendkívül fejlesztette a gyűjtőmunkát egészen 1963- ig.Akkor került a múzeum birtokába Kabos Endre kardvívónk több mint 500 emléktárgya, melyből 486 érem volt. (Jövőre a vívó-világbajnokság alkalmával kiállítják ezt a kincset a magyar közönség előtt.) — Érdekességként említem meg a századforduló hosszútávfutójának, Kiss Gézának díjait. Kiss az akkor divatos fogadásos versenyeket helyezte előtérbe, ahol a külön költségmegtérítés, díjazás is szerepet kapott. Amikor hagyatékából megkaptuk érmeit, nem is sejtettük, hogy darabja 15—20 ezer forintot ér, nemcsak szenzációs régisége, hanem féldrágakövei miatt is. Szakértőkből álló bizottság becsülte fel 1964-ben a múzeum kincseit. Az ötvösmunkák, kisplasztikák, érmek értékét akkor 1 millió 600 ezer forintra értékelték, ez természetesen nem tartalmazhatta az eszmei értéket, amely lemérhetetlen és megfoghatatlan. Nagyszerű kiállítások hívták fel a figyelmet a magyar sporttörténet múltjára. Közülük is kiemelkedett a budapesti műkorcsolya Európa-bajnokság 1962- ben, ahol a több mint 2 ezer éves szarmata vaskorcsolyától Kronberger Lili világbajnoknőnk (1908) és Földvári Tibor magyar bajnokunk (1895) felbecsülhetetlen értékű emlékei is helyet kaptak. A kiállítás sikerére jellemző, hogy a Nemzetközi Műkorcsolya Szövetség 100 éves fennállása alkalmából Bernben is bemutatták, világsikerrel. A Testnevelési és Sportmúzeum ma a világon egyedülálló gyűjtemény gazdájának vallhatja magát. Olyan értéket őriz, melyek az egyetemes sporttörténeti kultúrának felbecsülhetetlen kincsei. A múzeum igazgatója, Bakonyi Károly, a múzeális értékeken kívül számos kis történetet is őriz, melyek közül az egyik, Avery Brundage-hoz, a NOB volt elnökéhez fűződik. Amikor Budapesten járt, felkereste a NOB 75 éves fennállására rendezett kiállítást és több relikviát szívesen látott volna saját olimpiai gyűjteményében. A legnagyobb hatást nála és a legtöbb szakértőnél is Hajós Alfréd két athéni olimpiai aranyérme váltotta ki, amelyek csak nálunk láthatók múzeumi tulajdonban. — Nem is az anyagi értékét szeretném hangsúlyozni — említette látogatásunk során Bakonyi Károly — hiszen volt olyan kiállításunk, ahol az ezüsttárgyak súlya 135, az aranyaké 1,5 kilogramm volt. Sokkal többet ér a históriai érték, amely egy része az általános magyar kultúrának. Ezt nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a sportolók neveléséről, a gyerekek egyéniségének kialakításáról beszélünk. Ghánában, az olimpia magyar sikereit bemutató kiállításunkat 22 ezren tekintették meg, míg 1972-ben a magyar vándorkiállítások között a Felszabadult magyar sport nemzetközi sikerei című kiállításunkat 28 100-an látogatták meg és ezzel megelőztük a Természettudományi Múzeum Gyűjtőúton Tanganyikában című kiállításának látogatottságát (27 900). Vajon kihasználják-e a sportvezetők a magyar sport múltjában, holt kincseiben rejlő emberformáló, jellemalakító lehetőségeket? — Sajnos a sportolók és vezetőik figyelmen kívül hagyják ezt a korántsem lebecsülendő, a tudományos hitelesség mellett kétségtelenül jelentkező propagandisztikus lehetőségét. Egyik legfájóbb emlékem ezzel kapcsolatban 1969 szeptemberéhez fűződik. A Népstadion újságírótermében több mint 400 emléket, történeti ritkaságot mutattunk be a magyar labdarúgás páratlan múltjából. A stadion másik oldalán lakott a magyar labdarúgó-válogatott és ott készült a dánok elleni, ma már fájdalmas emlékű, vereségére. Megkerestem a szövetségi kapitányt és kértem, hogy nézzék meg a kiállítást. Sajnos nem értek rá, arra már nem jutott az alatt a pár nap alatt idő. Talán sikerült érzékeltetni mellékletünk olvasóival, hogy a múzeum anyagi és eszmei értékei meghaladják a magyar sportmozgalom kereteit. És mégis szinte hihetetlen, de igaz, hogy ennek a múzeumnak csak irodája van egy Báthori utcai bérház második emeletén. Hajós Alfréd egykori lakásában, de kiállítási terme nincs. Raktára a Népstadion betontömbje, mely nem véd már az esőtől sem. A kötegekben fekvő okmányok feldolgozásához nem mernek hozzányúlni, mert a régi papírok konzerválására, megőrzésére nincs lehetőség. Eredeti Széchenyi-klázat, az 1840-es Clair-féle vívóterem több éves levelezése került elő a Szentkirályi utcai egykori Nemzeti Torna Egylet kazánházából. Nem mernek hozzányúlni, mert félő, hogy elporlad. A megóvásra azonban csakúgy, mint a megfelelő múzeumi elhelyezésre nincs erő. Szinte hihetetlen, hogy ilyen körülmények között rendeztünk nagy sikerű kiállítást Dortmundban, Bécsben, Ghánában, Chilében, Montevideóban, Ulánbátorban, Phenjanban, Teheránban az elmúlt pár év alatt. A hazai közönség alkalmi teremben láthatta 1969-től a labdarúgás, sportlövészet, birkózás, röplabdázás, atlétika, természetjárás, ténisz, sakk történetét bemutató kiállítást és a nemzetközi elismerést kiváltó a Magyarok az olimpiákon. Felszabadulásunk utáni sportmozgalmunk kiállításokat. Most dolgozzák fel Kozma István birkózónk, Kerezsi Endre TF-igazgatónk sporthagyatékát. Kiállítást rendeznek az asztalitenisz 50 éves jubileuma alkalmából. Hogy hol? Ez mindig kérdéses, amíg nem lesz állandó sportkiállítási terem. Nem gyors segítséget, de valami reményt nyújtana, ha a még tervezés alatt levő nagy sportcsarnok helyiségei között erre is találnának lehetőséget. Toldy Ferenc :Régi dicsőségünk” emlékei — Kiállításra várva Egy vidéken élő nyugdíjas tizenkét oldalas levelet küldött, íme két sor a kétszáznegyvenből: „... spártai szigorra van szükség — írja —, hogy megtisztuljon napjaink sportélete, s a versengés nemes szelleme, az ókori olimpiák hangulata uralkodjék .. Az ókor, az emberiség boldog gyermekkora! A görög olimpiák idilli hangulata, az istenbéke, az a néhány nap, amikor felfüggesztették a városállamok közötti ellenségeskedést, s Olümpia területére tilos volt fegyverrel belépni. A szigorú versenyszabályok megtartására, a becsületes küzdelemre, s arra, hogy nem fogad el ajándékot, esküt tett a sportoló, sőt, atyja, testvérei és edzője is! És mégis: a krétai Diognétosz az ökölvívómérkőzésen halálos ütést mért ellenfelére. Az ambrakiai León megvesztegetéssel vádolta a stadionfutás céljánál helyet foglaló bírókat, mert az i. e. 396. évi olimpián ellenfelét, az éliszi Eupolémoszt hirdették ki győztesnek. Szabad-e a kiragadott példákból ítélni, erkölcstelennek vélni ezért az ókori olimpiákat? Sem a múlt, sem a jelen nem bélyegezhető meg felszínesen. A sport erkölcsi vonatkozásait csak összetetten, valamennyi motiváló tényező feltárásával szabad vizsgálni. Olvasom: megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága. Az MLSZ — legjobb tudomásom szerint — úttörő szerepet vállalt, hiszen, bár minden szakszövetség őrködni igyekszik sportága erkölcsi tisztságán, külön etikai bizottságot — az ismereteink szerint tiszavirág-életű vízilabdás etikai bizottságon kívül — másutt még nem alakítottak. A sportetika, mint tudományág, egyébként is alig bejárt terület Magyarországon, hivatásszerűen csupán ketten foglalkoznak vele, dr. Kardos Alajos Pécsett és Zöld János docens, a Testnevelési Főiskola marxista tanszékének vezetője, Budapesten. Zöld János nem véletlenül vállalt katedrát a Testnevelési Főiskolán. Diákként atletizált, hosszútávfutó volt, egy évig birkózóedzésekre is járt, majd — egyetemi évei alatt — a Debreceni VSC-ben kézilabdázott. Tanári diplomával a zsebében, felnőtt fejjel sem hagyott fel a sportolással, a Fáklya Oktatásügy NB II-es csapatában röplabdázott, jelenleg az asztalitenisznek és a teniszezésnek hódol. Nem öncélú a sportágak felsorolása, azt kívánja érzékeltetni, hogy Zöld János nemcsak kívülről, az elvont tudományos tézisek felől közelít a sporthoz. — Hogyan találkoztak, ön és a sportetika tudománya? — A főiskola könyvtárát böngészve bukkantam rá dr. Doros György „A sport etikája és lélektana” című, még a felszabadulás előtt megjelent munkájára. Belelapoztam, s aztán egyre fokozódó érdeklődéssel olvastam, jegyzeteltem. Bizonyos megállapításaival egyetértettem, másokat vitattam magamban. Dr. Doros és jómagam két irányból közelítettünk a témához, a polgári filozófia felől ő, a marxista ideológiától én. Körüljárva a témát, újabb és újabb anyagot gyűjtöttem, végül írtam egy tanulmányt „Kritikai észrevételek egy sportetikai munkához” címmel, s ez megjelent a Testnevelési Főiskola közleményeiben. — A kutatót a téma nem engedte magától, fogva tartotta, arra kényszerítette, hogy itthon és külföldön sportetikai forrásmunkákat keressen. Sikerült tekintélyes anyagot — könyveket, folyóiratokat, tanulmányok fénymásolatait, mikrofilmjeit — beszerezni külföldi könyvtáraktól, tudományos intézetektől. A munka folyik, a XX. század második-harmadik évtizedétől szeretném feltérképezni a sportetikát. A téma rendkívül érdekes és összetett, hiszen a sportot nem önmagában, hanem csak a nemzetközi fejlődés, a társadalmi átalakulás folyamatainak tükrében lehet vizsgálni. — Miért jelentős tudományág a sportetika? — A főiskolai tantervben huszonhat óra jut az etika tudományának — ezen belül a sporterkölcsnek. Az idei tanévtől fakultatív kerekasztal-foglalkozásokat is indítottunk. A sportetikai beszélgetések, viták iránt élénk a hallgatók érdeklődése. Az olyan témakörök, mint például a modern sport fejlődésének etikai kérdései, a sportszerűség, a dopping etikai vonatkozásai, a sportemberek közötti kapcsolatok, a sportszerűségre nevelés lehetőségei és feladatai az iskolai testnevelésben és sportoktatásban — a jövő testnevelő tanárai, edzői számára rendkívül fontosak. — Izgalmasak, érdekesek a foglalkozások, hiszen a vitavezető docens és a tanári pályára készülő hallgatók olyan kérdéseket boncolgatnak, olyan jelenségek mögé hatolnak a filozófus, a szociológus alaposságával, melyek nap mint nap felbukkannak a sportéletben. Az élsportolók társadalmi státusa, például... — A sport egyre inkább nagy hatékonyságú társadalmi tényező. Fokozódik a látványosság iránti igény, s ezt csak kiváló produkciókkal lehet kielégíteni. A versenyző, ha a követelményeknek eleget kíván tenni, a sportolásra, eredményeinek javítására, növelésére teszi fel fiatal éveit. S közben miből éljen? El nem végzett munkáért javadalmazni erkölcstelen. Hagyni, hogy egzisztenciája, jövője kárára sportoljon — ugyancsak az. A sportetika tudománya, a társadalmi fejlődés tükrében vizsgálva ezt a sajátos ellentmondást, hozzájárulhat körültekintő megoldásához. Vagy itt van a mindenáron való győzni akarás kérdése. Napjainkban minden verseny „tétre menő”. A sport értékei közül kezd egyeduralkodóvá válni a teljesítményelv, a többi érték — köztük a sport szépsége, esztétikája és a sportszerűség — a perifériára szorul, érdektelenné válik. Sajnos, a játék „logikája” is a „győzni, mindenáron!” irányába kezd mutatni, ezért a sok szabálytalanság, a rengeteg taktikai fault. — Lehet, hogy ezek a jelenségek a sport válságáról adnak vészjelzést? — Nem, semmiképpen! A polgári filozófusok terjesztette válsághangulatnak nincs alapja. Jelentkeznek ugyan negatív tendenciák a sportban, de csak a nagy többségben levő pozitív jelenségek mellett. A legnagyobb rosszindulattal sem mondható, hogy a sport nem fejlődik, nem halad előre. Csak kitérők vannak. Még nem mindig szolgálja azt, amire hivatott: a testi és szellemi javak harmóniájának kiteljesedését, az emberben feszülő óriási energiák hasznos felszabadítását. A sport — magas szinten — a „modern aszkézis” értelmes célokat szolgáló, sajátos megnyilvánulása. Edzeni, versenyezni nem mindig öröm, ám tiszta eszközökkel, sportszerű körülmények között győzni felemelő érzés! Csodálatos világ a sport, ezért sem tudok egyetérteni a válsághangulatokkal. Milyen a hazánkban most bony ■ lakozó tudományág, a sportetika jövője, mik a távlatai? A Testnevelési Főiskolán mindinkább az a törekvés, hogy a marxista tanszék egyik kutatási főiránya legyen, ám ehhez Zöld János docensnek munkatársakra, partnerekre van szüksége. — Jelentkeznek-e társkutatók? — Igen. A testnevelő tanári továbbképző tagozaton több kolléga etikai témát választott szakdolgozatához, a jelenlegi hallgatók közül is többen érdeklődnek a sportetika iránt. Idő kérdése, hogy meginduljon a széles körű kutatás. Tegyük hozzá: az idő sürget! Vincze Jenő Az antik „idilltől" a modern gladiátorokig j\^~ A sport, az erkölcs és a sporterkölcs ^BGVPR HjRlflP