Magyar Hírlap, 1975. január (8. évfolyam, 1-31. szám)
1975-01-01 / 1. szám
2 1975. JANUÁR 1. SZERDA HAZAI KORKÉP " V-$ '"■£ Magyar Hírlap első helyen a lakásépítést . Még szervezettebben, gazdaságosabban Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter mérlege Felkerestük Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy megkérjük: értékelje a minisztérium irányításával dolgozó vállalatok munkáját, és szóljon az új esztendő legfontosabb feladatairól. — Az 1974-es év nem tartozott a könynyű esztendők közé — mondotta a miniszter. — Biztos vagyok benne, hogy 1975 még nehezebb lesz. Az év elején igen jól startolt az építőipar, sajnos, később a rossz időjárási körülmények nemcsak a mezőgazdaság, hanem az építőipar munkáját is hátráltatták. Ennek ellenére sikerült azokat a célokat megvalósítani, amelyeket a párt és a kormány kitűzött a számunkra. Elsősorban a lakásépítésre gondolok. A jelek szerint mintegy 90 ezer lakás megépítése várható az országban, ez mindennél többet mond. Nagy gondot fordítottunk a nagyberuházásokra. E területen előrehaladás is tapasztalható, de ez még nem üti meg a kívánt mértéket. Van tennivalónk bőven. Véleményem szerint a szerelőiparnak kellene a munkatempót gyorsítania, azért, hogy az építőipari dolgozók vissza tudják kapni a területet a befejező munkák elvégzése céljából. — Mit tett azért a minisztérium, hogy a szerelőipar munkája összefogottabb, gyorsabb legyen? — A gyárszereléssel foglalkozó szerelőipari vállalatok nem tartoznak a minisztérium hatáskörébe. Kivétel a gépszerelő vállalat, amely teljes erejével részt vesz a szerelőmunkákban, elsősorban az építőanyag-ipari beruházásoknál. Ez a vállalat derekasan dolgozik, kivette a részét a hejőcsabai cementgyár építéséből, ahol kilenchónapi gépszállítási lemaradást sikerült szervezett munkával behoznia. A XI. pártkongresszus irányelvei szerint javítani kell a gazdasági, műszaki előkészítést, a szervezettséget, rövidíteni az indokolatlanul hosszú kivitelezési időt. Ezeket a szempontokat figyelembe véve szeretnénk megkérdezni, mi a helyzet a többi nagyberuházás építésénél? Az egyik nagyberuházás volt az orosházi üveggyár, amelyet már átadtunk üzemelésre. Határidő előtt elkészültünk, a munkával, és a tervezett összegen belül. Tehát ez mutatja, hogy ilyen fontos építkezésnél már sikerült eredményeket elérni. A gyár termelő termékeinek a minősége eléri a kívánt szintet. Megkezdtük a bélapátfalvai cementgyár építését. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a cementgyáraink építésének üteme gyorsuljon, s üzembe helyezésükre minél hamarabb sor kerüljön. Erre azért utalok, mert a különböző jelzések szerint várható, hogy az amúgy is drága cement ára a közeljövőben változik. Egyes szakemberek véleménye szerint 20—30 százalékos emelkedés is elképzelhető a világpiacon. Ebből következik, hogy milyen fontos az új gyárak építése, és mielőbbi üzembe helyezése. Ezzel elérhetjük azt, hogy cementimportunk csökkenjen, illetve megszűnjön. — Az ország egyik legfontosabb problémája a lakásépítés. Hogyan ítéli meg a minisztérium a lakásépítés ütemét, a lakások minőségét? — A lakásépítési tervet minden nehézség ellenére teljesíteni fogjuk. Sok gondunk, problémánk, nehézségünk volt és van. Példaként elsőnek a liftügyet szeretném megemlíteni. A kormány óriási erőfeszítéseket tett és tesz a liftgyártás és -karbantartás megoldására. Mégis az építőipari vállalatok sokszor nem tudják a lakásokat átadni lifthiány miatt. A liftek szerelése nem tartozik az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felügyeletéhez. A személylifteket a Ganz-MÁVAG gyártja, és neki is kell azokat felszerelni. Nekünk is van azonban olyan üzemünk, ahol egyedi és teherlifteket gyártanak, és ezeknek szerelését végzik. Segíthetünk a Ganz-MÁVAG-nak a liftek szerelésénél, hogy a nagy lemaradást mielőbb pótolni tudjuk. Véleményem szerint a Ganz-MÁVAG-nak nemcsak a felvonók gyártására kell felkészülnie, hanem a szerelést is meg kell oldania. Boszszantó anyaghiány is akadályozta a tervszerűbb lakásépítési munkát. Gondolok itt a villanykapcsolók, a dugaszok és a csengőgombok hiányára. Ezeknek az aránylag olcsó termékeknek hiánya gátolta az ütemes lakásátadást. Ami a minőséget illeti, általában állandóan javuló a tendencia. Viszont a különféle hiányosságok miatt az év végére torlódtak a lakásátadások, az év utolsó hónapjában több lakást kellett átadnunk, mint 1973-ban, és ez — mondjuk meg őszintén — nem használ a minőségnek. A nagy tülekedés, a nagy koncentráció a munkát hátráltatja, a folyamatos és jó minőségű tevékenységet gátolja. Az épület tele van különböző szakemberekkel, egymás munkáját javát, hanem a kárát szolgálja. Azt hialig-alig kímélik, és ez nem a minőség szem, hogy jobb munkaszervezéssel ezen is lehet és kell javítani. — Országszerte az a vélemény, hogy az építőiparban dolgozók munkafegyelme laza. Mi erről a miniszter véleménye? — Az a véleményem, hogy a munkafegyelemmel kapcsolatban az egész országnak egyformán van tennivalója. Természetes, az építőipar sem kivétel, de felelősséggel mondhatom, általában nem roszszabb a munkafegyelem az általánosnál. A napokban Szabó Gergely a televízióban az olefinüzem építéséről szólt, elismerően nyilatkozott az építők munkájáról. Különféle jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy az itt dolgozó vállalatok már az év közepén rátértek a két, vagy több műszakra, hogy ez a fontos ipari létesítmény minél hamarabb elkészüljön. Vannak persze munkahelyek, ahol kevésbé jó a munkafegyelem. Ennek több összetevője van. Fontos, hogy minden anyag és feltétel időben rendelkezésre álljon, hogy a munkát szervezetten lehessen végezni. Nagyon sok az olyan jellegű munkakiesés, amikor bizonyos anyagok hiánya, vagy a késedelmes szállítás miatt stagnál az építkezés. Tavaly érthető módon, a szállító ágazat a mezőgazdasági termékek szállítására koncentrálta minden erejét. Még a mi vállalataink több kocsija is részt vett ebben. Emiatt sok anyag nem jutott el kellő időben a munkahelyekre. Nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzet nem erősíti a munkafegyelmet. Nem lehet egyik napról a másikra átcsoportosítani a dolgozókat, amikor nem tudni, mikor érkezik a kívánt anyag. Tehát sokszor olyan tényezők is közrejátszanak az emberek úgynevezett „lógásában”, ami nem tőlük függ. Állítom, hogy az építőipari munkások nem születtek lógásnak, és szívesen dolgoznak. Javarészt külső okok miatt azonban sok esetben előfordul, hogy nem dolgoznak, várnak valamilyen anyagot, és erre az időre is fizetést kapnak. Másnap, ha megérkezett a szükséges anyag, fokozottabb munkát követelnek tőlük. Az építőipar vezetői, a szocialista brigádokkal összhangban, azon vannak, hogy a jövőben jobban kihasználják a munkaidőt, a munkaerőt. Ehhez azonban biztosítani kell a megfelelő feltételeket, a folyamatos anyagszállítás is egyik alapfeltétele a munkafegyelem megszilárdításának. — Melyek az új esztendő legnagyobb feladatai? — Köztudomású, hogy a tőkés gazdasági válság hatása a mi kis országunk gazdaságában — ha korlátozottan is — jelentkezik. A hatás kivédése egyik feladatunk. Amit a párt és a kormány elvár az építőipartól, az, hogy a termelését 6 százalékkal növelje — 100 százalékig a termelékenységből. Ezt végre kell hajtani, végre fogjuk hajtani. A jövőben is a lakásépítést tartjuk változatlanul az első és legfontosabb feladatunknak. A hozzánk tartozó kommunális építkezések tervezett ütemét biztosítjuk. A másik nagy feladat a befejezés előtt álló nagyberuházások építésének gyorsítása. E helyekre megfelelő erőket koncentrálunk, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a kitűzött határidőket tartani tudjuk, az új üzemek termékei mielőbb bekerüljenek a népgazdaság vérkeringésébe. Az építőiparban megszűnt az a feszültség, amely éveken át jellemezte ezt az iparágat. Az év első tizenegy hónapjában az építőanyag-ipar a tervét majdnem 3 százalékkal túlteljesítette, ez azt eredményezte, hogy a keresletet ki tudtuk elégíteni a klasszikus építőanyagokból. Jellemző, hogy a téglagyárak teljes kapacitásukat nem is tudták kihasználni, mert 180 —190 millió tégla várt elszállításra. A cementellátás lényegesen javult. Véleményem szerint a szilikát alapú termékek az idén kielégítették, s jövőre is ki fogják elégíteni a keresletet. Végül annyit, hogy a házgyárakat 1995-ben is teljes mértékben isi használjuk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az építőipar 1975-ben még szervezettebben, jobban, gazdaságosabban dolgozzon — mondotta végül a miniszter. J. F. Halasi Mária újévi levele: A MEGMÉRETÜNK tavalyi telefonszámokat és címeket másolom át új noteszembe. És közben eltűnődöm, kit viszek magammal az új évbe. A. F. barátom nyugdíjba ment, a hivatali számát nem másolom át, csak az otthonit Sokéves barátságunk alatt tulajdonképpen megtanultam a lakástelefonját, de azért minden esztendőiben leírom, számítva szellemi rövidzárlatokra. Olyan hihetetlen, hogy nyugdíjas lett, épp olyan szokatlan, mint mikor a barátnőm lánya férjhez ment. Akkor is csak bámultam, hogy tehet ilyet, hiszen nemrég még előttem térdepelt a szőnyegen, és pöttyös labdát gurítottam neki. Egyszóval, a hivatali számára már nincs szükségem. Vajon, hogy bírja majd a nyugdíjas életet? Régóta tudom, hogy az embert alig érheti nagyobb megrázkódtatás, mintha ritmust kell váltania. C. T. munkahelyi számát áthúztam, mellé írtam egy újat, aztán azt is áthúztam, és egy harmadikat körmöltem föléje. Kicsi a rubrika, nem vagyok biztos az összenyomorított számokban, hármassal kezdődik-e, vagy kilencessel? Ritmikus időközökben elém toppan, és azt mondja: tudod, hogy már nem vagyok a régi helyemen? írd fel az új számomat. Mióta ismerem, mindig másutt dolgozik, és mindig egy kicsit feljebb megy. Nem sokat, de az a sok kicsi húsz év alatt. .. Évek óta hol itt vezet, hol ott vezet. Különös, mindenhez ért? És mindenhová jó? És neki is minden felkínált munkahely megfelel. És én miért írom fel mindig a számát? Azért, mert egyszer, száz évvel ezelőtt egy iskolán barátságot kötöttünk? Évek telnek el, és a színét se látom. Átmásolom a számát, öreg tárgyakhoz is némelykor értelmetlenül ragaszkodik az ember — súlyos ok kell ahhoz, hogy az ember lemondjon egy régi barátról. D. E.-nél megvan a súlyos ok. Nem úgy viselkedett, hogy magammal vigyem őt az új évbe. Kimutatkozom. D. I. is itt marad a 74-es noteszemben. Meghalt. Egyszer már eltemettem, még a tavasszal, idétlenül ácsorogva egy sereg ember között a temetőben — az ember mindig idétlenül ácsorog egy temetésen —, s most, hogy a telefonszáma itt marad a D-betűs rovatban, most újra eltemetem. Én megyek tovább 75-be — nélküle. H. számát vigyorogva írom át; új lakás, új feleséggel, új bútorokkal, új életstílussal. Szegény öreg barátom, milyen fárasztó lehet egy huszonöt évvel fiatalabb feleség. Éjjel-nappal behúzott pocakkal élni, piros gyapjúinget hordani, asszonykát vacsorázni vinni, táncoltatni, társaságba hurcolni. Szeretnél elszunyókálni a televízió előtt, mi? Szeretnél néhanapján fél tízkor lefeküdni, igaz? Úgy kell neked. A régi feleségedet untad. Azt mondtad a válás előtt, hogy házasságod teljesen érdektelenné vált. Hát most itt van neked az érdekes házasság. Holnap fel is hívlak, és boldog újévet kívánok. Izmust persze, hogy felírom. Az iskolát 16, ahol tanít, a tanárit, ahová vén fejjel is szívdobogva lépek be, ha őt keresem, mert nem lehet se kinőni, se kialudni soha azt a megilletődött szorongást, amelyet akkor régen érzett az ember, amikor még itt döntöttek a sorsa felett. Irmus olyan barát, aki nemcsak a bajt osztja meg az emberrel (ilyen barát ugyanis sok van), hanem az örömet is. Kudarcok idején együtt csügged, és sikerek esetén együtt örül. Igazán örül. A barátait néhanapján megméri az ember, és hitelesíti, ki ennyire jó, ki annyira jó. Kellemes társadalmi kapcsolni vagy mindigre szóló barátság. Ezek a mértékegységek formára, személyhez kötöttek. De valójában az egész ember jellemzői. Mert olyan nincs, hogy valaki komisz, önző, megbízhatatlan általában, csak X-hez, vagy Y-hoz jó. Igen, Izmus a legjobb minőségű emberek közül való. L. is. Pedig milyen ritkán hívom. És milyen ritkán vagyok együtt vele. Nem érek rá. Rideg és hasznos órákat színültig megtöltök rideg és hasznos dolgokkal , és lassan elszakadok tőle. Megint találkozni kellene vele a kávéházban, és beszélgetni, és fecsérelni az időt, kedvesen, meghitten, értelmetenül. A jövő héten felhívom. Hol lesz nekem időm a jövő héten ... ? M. P. lakásába végre bevezették a telefont. Nincs benne a könyvben, hiszen csak a múlt hónapban kapta. M. P. a megfejthetetlenek közé tartozik. A fejében egy Széchényi-könyvtár, a szívében az egész emberiség — és valahogy nem boldogul. Mindig egy kicsivel okosabb és egy kicsivel jobb a kelleténél. Azt hiszem, a boldoguláshoz nem kell több ész, mint amennyi kell. A több épp olyan ártalmas, mint a kevesebb. R. sincs benne a telefonkönyvben. Tíz éve bosszant ezzel. Kodály Zoltán benne volt. Pedig őt még Japánból is raklhatták, meg Amerikából is — csak, úgy látszik, nem tekintette zaklatásnak, ha ismeretlen telefonáló kereste. R. hírlapíró. Ráadásul, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt nevezték volna, közíró. Ugyan, milyen közíró az, aki ilyen gondosan elzárja magát a köz elől? Attól fél, hogy az olvasók felhívják? Vagy éppen ellenkezőleg: attól tart, úgyse csengetne rá soha senki? Másolom a neveket, a címeket, és közben méregetem az embereket, öreg műbútorasztalos, akinek örök életet szánnék. Mi lesz velünk, régi tárgyak bolondjaival, ha ő is eltotyog? Egy szobafestő, aki sose tart be semmilyen megállapodást, egy varrónő, akinek sok pénzért még kedveskedni is kell, és miniszter, aki udvarias, és osztályvezető, aki udvariatlan, és öreg professzor, akivel, ha találkozom, úgy érzem, megtisztelhe tétel, hogy én is a világra jöttem. Közvetlen számok és mellékek, régi barátok és újak: az én egész társadalmam, amelyben élek, amelytől jól érzem magam, amelytől rosszul érzem magam, elégedett vagyok és elégedetlen. Emberek, akiket csodálok, emberek, akiket szeretek, emberek, akikre szükségem van — és talán néhány, akinek szüksége van énrám. Most bekönyvelem valamennyit, s ha csak egy futó és felületes gondolat erejéig is, mérlegre teszem őket. Más is új noteszt kezd, más is átmásolja a telefonszámokat. Az enyém is szerepel néhányban. Engem mások mérnek meg ilyenkor... Kitüntetések Az Elnöki Tanács a vízügyi szolgálatnál végzett több évtizedes eredményes munkásságuk elismeréséül, nyugdíjba vonulásuk alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Vajda Józsefnek, az OVH Vízgazdálkodási Tröszt vezérigazgatójának, valamint Mester Erzsébetnek, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet személyzeti osztálya vezetőjének. Ezenkívül nyolc vízügyi dolgozó részesült a Munka Érdemrend ezüst, illetve, bronz fokozata kitüntetésben. Az Országos Vízügyi Hivatal székházában Dégen Imre államtitkár, az OVH elnöke kedden adta át a kitüntetéseket. Az Elnöki Tanács Várnai Vilmosáénak, a XI. kerületi pártbizottság munkatársának, a pártapparátusban eltöltött több évtizedes eredményes tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Új ipari létesítmények Zalában Az ötéves tervidőszak utolsó évében, 1975-ben további ipari létesítményekkel gyarapodik Zala megye, köztük olyanokkal, amelyek eredetileg nem szerepeltek a fejlesztési programban. Ilyen például az évi 600 vagon fehérjét előállító zalaegerszegi tejporgyár, a termelőszövetkezeti vállalkozásban épülő zalacsébi fehérjegyár. Ugyancsak terven felül készül el 1975 végére a Magyar Optikai Művek zalaegerszegi gyáregysége, amelyben a KGST-tagországok számítástechnikai programjának megfelelően a számítógépek periferikus egységeit gyártják. Zalaegerszegen befejeződik az évi 600 vagon kapacitású baromfifeldolgozó építése is. Hármas ikrek Kaposvárott Az óesztendő utolsó napjának hajnalán a kaposvári megyei kórházban hármas ikrek születtek. Szalai Ferencné, Kaposvár, Gárdonyi Géza u. 37. sz. alatti lakos két kisfiúnak és egy kislánynak adott életet. A 23 éves asszony másodszor szült, vanmár egy kétéves kislánya, így most már két fiúval és két kislánnyal dicsekedhetik. Az újszülötteknek akiket dr. Prievara Ferenc szülészorvos segített a világra — az összes súlya 600 gramm. Az első fiú: Péter, 1500, a második fiú. Ferenc, 2200, a kislány. Márta pedig 2350 gramm súllyal született. Az édesanya és a kicsinyek jól vannak.