Magyar Hírlap, 1975. február (8. évfolyam, 32-59. szám)
1975-02-15 / 46. szám
Magyar Hírlap IS. esztendeje, 1920. február 16-án született a magyar irodalom egyik óriása, Jókai Mór. Mellékletünk ez alkalomból tiszteleg emléke előtt. A köztudatunkban jó ideje és túl mélyen gyökeresedett meg egy olyan Jókai-kép, melyet pontosnak éppúgy nem érezhetünk, mint ahogyan igazságosnak sem. Jókai, a romantikus mesélő — Jókai a felelőtlen álmodozó —, Jókai, a könnyű olvasmány, akinek rendkívüli népszerűségét aggodalommal kell figyelnünk, s szinte féltenünk kell tőle a közönséget — Jókai, akin miharamabb túl kell jutnia, akiből ki kell „nőnie” az igényes olvasónak, s akire úgy kell viszszatekintenie, mint ízlésének eltévelyedésére . Jókai, akit úgy kell szégyellnünk, mint a diákkorunkban olvasott ponyvaregényeket; íme, csak néhány a Jókairól meggyökeresedett hamis ítéletekből, hiedelmekből, melyeknek kialakulásában éppúgy része van a sznobságnak, mint a felületességnek és a félműveltségnek. Klasszikusunk-e hát Jókai vagy léha szórakoztatónk? Tanulnunk kell-e tőle vagy tanácsosabb-e mindazt, ami műveiből bennünk megragadt, mielőbb elfelejtenünk? Jó-e, ha tetszik nekünk, vagy arra kell-e nevelnünk a közízlést, hogy Jókaira legyintsen, rajta mosolyogjon? Irodalmunknak büszkesége vagy szégyene-e ez az oly termékeny író? Mert termékeny volt, ez bizonyos. És bizonyos az is, hogy kortársi olvasói rajongtak érte, az egész ország várta a Jókai-regények megjelenését, és ez a népszerűsége ma sem csökkent, Jókai ma is a tömegek olvasmánya. Jókai megtaníthat az olvasás örömére, és nevel is, gyönyörködtet is azzal, amit olvasóinak nyújt. Olyan iskola az ő életműve, amely felnevel, de amelyhez érdemes mindig visszatérni. De csak akkor, ha ezt a túlságosan is terjedelmes életművet helyesen használjuk, s azt keressük meg benne, ami abban igazán értékes és időtálló. Maga Jókai teszi lehetővé, hogy életművében a romlandóval és a tisztával egyformán könnyen találkozhassunk. Nincs olyan nagy író, aki csak remekműveket alkotott volna. A legnagyobb íróknál is a félig vagy alig sikerült alkotások vannak többségben. Még Balzac, még Tolsztoj sem kivétel e szabály alól. A remekművek nem igazolhatják a kevésbé sikerült alkotásokat lem ezek pedig nem csökkenthetik a remekművek értékét. Jókai néhány remekművet alkotott, és regényei közt tucatnyi olyan alkotással találkozunk, melyek ma is frissen, lebilincselően hatnak, s melyekben a képzelet és a megfigyelés, az álom és a tapasztalat ritka egységbe kerülnek egymással. De ezeken a műveken kívül Jókai regényei közt nagy számban találunk elsietett, túlságosan könnyű kézzel megoldott írásokat, melyek könnyelműen hagyatkoznak a képzeletre, alakjaikat nem keltik életre, érzelem helyett érzelmességgel, megfigyelés helyett mesterkélt kitalálásokkal, gondolat helyett ábrándokkal fizetik ki az olvasót. Nekünk most az igazi, a jó úton járó Jókait kell ismét felfedeznünk — de ezt a Jókait meg is kell becsülnünk, s ha kell, megvédenünk az értetlenséggel, az áligényes fanyalgással szemben. * Kréka épp azért értetlen Jókai • iránt a mai ízlés, mivel valamikor nagyon is értő volt. A mi korunk messzire távolodott mindattól, amit a romantika kora igényelt és vallott. Jókai pedig az európai romantika egyik legnagyobb, legjellegzetesebb képviselője volt. Ám a romantika sem múlt el mindenestől, legmaradandóbb vívmányai ma is élnek. Ugyanígy élnek Jókai legtisztább alkotásai is. Amikor a romantikát elfogadjuk és igényeljük, az Aranyembert vagy a Mire meg- Vénülünket is elfogadjuk, vele együtt. A kőszívű ember fiainál hatalmasabb freskót senki sem festhetett a szabadságharcról, a reformkor embertípusait a Magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán örökítette meg leghívebben, ugyanennek a kornak a pátoszát pedig a Mégis mozog a Föld fejezi ki. A magyar irodalom máig kamatoztatja Jókai örökségét. Mikszáth egy szép Jókai-életrajzzal adózott ennek az örökségnek, és a maga írói módszerében sok mindent fenntartott Jókaiéból. Krúdy álmai közé Jókai álomvilágából lépünk át. Móricz is jól tudja, hogy a magyar élet bizonyos sajátosságait Jókai fedezte föl, és még az olyan szigorú, puritán író, mint Nagy Lajos is a valódiságáért, a hiteles és pontos megfigyeléseiért szereti Jókait. Nekünk is érdemes ugyanezt a Jókait szeretnünk, és felfedeznünk a valódi, a hiteles, a pontosan megfigyelő Jókait, mert ez az igazi Jókai, nem pedig a közhelyszerűen emlegetett „nagy mesemondó”. * A Magyar nabob bizonyos ér** telemben korszakot nyit regényirodalmunkban. Az elbeszélő művészet ily magas fokú leleményére a Nábob előtt magyar példát nem találhatunk. Jókai itt használja először azt az anekdotás leleményt, melyet majd Mikszáth is oly sikeresen aknáz ki. Maga Kárpáthy János és a későbbi Jókai-regények különcei is, azokból az anekdotákból lépnek elő, melyek a régi Magyarországon oly közkedveltek voltak. A duhaj, esztelen tréfák hősei, az elvadult, elmaradott magyar vidék megrekedt emberei épp különc voltukban testesítettek meg egy mélyebb, társadalmi valóságot — és ugyanakkor sok színt és eredetiséget vittek magukkal az író nyersanyagába. Jókaitól Mikszáthon át Móricz Zsigmondig élnek ezek az anekdotás hősök, akiknek különcségei nem csupán elutasítást váltanak ki az íróból vagy belőlünk, hanem olyan csodálkozást is, melybe mulatság és rokonszenv is vegyül. Az anekdota maga a humoros valóság. Az élet teremtette meg, az élet humora telítette színnel és fénnyel. Jókainak talán legnagyobb írói felfedezése, hogy a közszájon élő anekdotakincset bevitte a regénybe. Korai novelláinak szélsőséges romantikája, törökös regényeinek mesevilága után most rátalált a valóságra. Egyrészt a reformkor nemzeti harcainak eszméire , másrészt az anekdotára. E két elemből született meg a Magyar nábob, és ugyanezek adják majd össze későbbi, legnagyobb regényeinek anyagát is. Jókai útja az álomvilágból a valóság felé vezet, noha az álmoktól sem fog végképp elszakadni. Az ő valósága azonban másféle, mint a kortársi, nyugati regényé. Valóban: romantizált valóság, ahogyan találóan megállapítják róla. F Jókai álma a polgárosult, modern Magyarországról, amelynek előhírnökeit és első hőseit Szentirmay Rudolf és Kárpáthy Zoltán alakjában teremtette meg, az 1867-es kiegyezés után még mindig távoli álom marad. Pedig ez az álom, melyben Jókai igazán otthon érzi magát, és ezt a jövőt keresve fordul a múlthoz. A felemelkedő ország ígéretét és reményét ugyanis csak a reformkori múltban találhatja meg, nem pedig a kortársi világban. Idegen világ ez: a szabadságharc bukása utáni, több mint másfél évtizeden át, a levert ország a Habsburg összbirodalom részeként, gyarmati viszonyok közé süllyed. Idegen tisztviselők hajtják be az adót, idegen törvények szerint kormányoznak, idegen közigazgatás szerez érvényt a Bécsben született döntéseknek. És az a polgári Magyarország, mely az 1867-es kiegyezés után jön létre, olyan lesz-e, amilyennek Petőfi és Táncsics, vagy Széchenyi és Eötvös elképzelték? Ezzel a kérdéssel majd nem Jókai néz szembe, hanem Mikszáth. Kilátástalan helyzet ez, s a magyar irodalom a maga hivatását keresi ebben a kilátástalanságban. Madách Az ember tragédiájával éppúgy a további küzdést és bizakodást akarja igazolni akkoriban, mint Arany a helytállás példáit felsorakoztató történelmi balladáival . Mit tesz most Jókai? 15, aki később többnyire kitér a kortársi viszonyok kritikája elől, most az egyszer szembenéz a társadalommal: ennek a szembenézésnek regénye a Szerelem bolondjai. Igaz, már az új korszak beköszöntével, vagyis két évvel a kiegyezés után, 1869-ben vállalkozik erre a szembenézésre, és a Szerelem bolondjai nem hatol igazán a társadalmi kérdések mélyére, de még az emberi sorsoknak is csak elsősorban a regényességét, az érdekességét érzékeli. Mégis, ez a regény fölismer néhány olyan társadalmi ellentmondást, mely akkoriban gyökereződik meg igazán, s egy feledésbe merülő korszak visszásságaiban fölismeri a maradandónak bizonyuló visszásságokat. Nyomor, adóbehajtás — meg: panamák, szédelgések, törtetés, árulás. Ennyit mond Jókai erről a korról, és ebben a regényben hiába keressük a hősi harcok freskóit, vagy az anekdotázó humor ebéd utáni jó érzését. Komor képek követik egymást a Szerelem bolondjaiban, rácáfolva arra a hiedelemre, mely a derűsen mesélgető Jókairól kialakult. Ez a regény elüt a Jókai-regények általános tónusától, az író itt hűvösebben látja a világot, mint egyéb műveiben — számonkérő írás a Szerelem bolondjai, csaknem ábrándtalannak mondható számonkérés. Jókai mégsem halad tovább azon az úton, amelyet itt megkezdett. * H át nagy regénnyel, A kőszívű ember fiaival és az Aranyemberrel érkezik pályájának csúcsára. Mindkét regény a magyar irodalom, sőt az európai romantika két jelentős, igen jellemző alkotása, és ezért megérdemlik, hogy náluk huzamosabban időzzünk. Európa-szerte letűnőben van már a romantika, de két nagy író, Victor Hugo és Jókai, kitart mellette. A kőszívű ember fiai a szabadságharc hőskölteményéül készült el 1869-ben, tehát a kiegyezés utáni kedvezőbb viszonyok közt — és éppen, mivel Jókai hőskölteménynek szánta, a romantika módszeréhez kellett is folyamodnia, a nagyfeszültségű, drámai jelenetek, a nagy, történelmi tablók, a mozgalmas csataképek, a heroikus részekkel váltakozó lírai epizódok hatalmas, epikus szerkezetbe fogásához. A kőszívű ember fiai még nem az utolsó mű azoknak a közelmúltat bemutató, reformkori, szabadságharci regényeknek sorában, melyek a Magyar nábobbal kezdődnek. A reformkor nagy összefoglalását az És mégis mozog a Föld fogja nyújtani, melynek főhőse, Jeney Kálmán, élettörténetében is a reformkor sorsait összegezi. Az ország megújításának úttörője Jenőy Kálmán, s ezt az úttörőt talán azért is formálja meg Kárpáthy Zoltánhoz hasonlóvá, mivel a regény megírása idején, 1871—72-ben már tapasztalnia lehet, hogy a kiegyezés utáni Magyarországon Jeney Kálmánnak az utódai, az út folytatói már mennyire hiányoznak. Még később, a Kiskirályokban s a Rab Rábyban tér vissza a modern Magyarország előkészítőinek sorsához. Az 1860 —70-es évtizedek fordulóját Jókai írói aranykorának érezzük. Ez az aranykor termi meg az Aranyembert, aki másként elődje az új Magyarországnak, mint Ráby Mátyás, a Baradlay fiúk vagy Jeney Kálmán. Az aranyember, Tímár Mihály, a polgári Magyarország olyan polgáraként születik meg Jókai tolla alatt, amilyennel az írói képzelet csak a nem polgári, a régi Magyarországon találkozhatott Jókai egyik alkotásában sem volt annyira szükség a valóság színeire, a környezet hitelességére, mint ebben a regényében, mely minden művénél világosabban fejezte ki elvágyódását egy harmonikus világba. A tökéletes béke, a tökéletes emberi viszonyok álma hívja mindig vissza Timárt a Senki szigetére, ahol majd végleg elrejtezhetik a világ elől. Nemcsak a világ, hanem önnön lelkiismerete elől is menekül, amikor itt végleg letelepedik. * Jókai-életrajzában Mikszáth meghatottan és sajnálkozón ír a Rab Rábyról, melyet a remekmű egy ritka, és félig-meddig elmulasztott alkalmának tekint: „Maga sem tudta talán, hogy milyen közel volt itt ahhoz, hogy megírja hazája összes ezeréves küzdelmeit egy történetben, és századokra kiható remekművet alkosson, amit a Biblia mellett kellene tartani minden magyarnak." Ráby alakja és története fölidézi Jókaiban mindazt, ami benne a legjobb, a legtisztább volt Életének ebben a kései alkotásában ismét közel kerül ahhoz, akitől pályája során már eltávolodott: Petőfihez. Olyan embertípust, aki Rábyéhoz hasonló elszántsággal vállalta a társadalmi igazságtalanságok elleni harcot. Ráby Mátyáshoz hasonló, tragikus hőst Jókai regénye előtt csak egyet teremtett a magyar költészet : Petőfi Apostolát. A múlt századi regény egy sajátos, realizmussal elegy, romantikus változata alakul ki Jókai kezében, olyan változat, melyet más irodalmakban hiábakeresnénk. Ez a realizmussal vegyített romantika otthonosabban érzi magát a közelmúltban, mint a jelenben, a súlyos korkérdések elől néha ábrándokba, utópiákba menekül, s nem szívesen hatol az ellentmondások mélyére. Mégis, a valóságtól nem éppen független ez a művészet, sőt vannak a valóságnak olyan arculatai, melyeket épp a Jókai írói módszere képes megragadni a legsikeresebben. Jókai elbeszélő művészete olyan hagyományt teremtett, mely tovább élt Mikszáthnál, Krúdynál, sőt bizonyos mértékben Móricznál is. Sőtér István : A jól olvasott Jókai KERTÉSZGAZDÁSZATI JEGYZETEK. Kevesen ismerik Jókainak ezt a kis kötetét, amely mint a „szerző sajátja”, 1896-ban jelent meg és ma már bizony bibliofil ritkaság. A sokszínű életműnek egyik egészen sajátos tartományát képviseli ez a nyolcvan, kis alakú oldal: a gyakorlati kertészet és a növénypatológusét. Botanikai ismereteiről, dendrológiai ábrándozásairól, legendás sváb-hegyi kertjéről eddig már sokat írtak. A szakirodalmat jól ismerő, a vincellérképző iskolával, a magyar pomológusokkal és mezőgazdasági kutatóintézményekkel kapcsolatot tartó, a kísérletező és mikroszkópot is használó kertészgazdáról, a mesterség és tudomány „naturalistájáról” azonban kevés szó esett. Takáts Sándor, aki Jókai, a jó kertész címen írt egy színes emlékezést, a naturalista Zola „Paradon” parkjának növénytani abszurdumaival állítja szembe „romantikus mesélőnk” tudományát. A Mouret abbé vétke írójának szemléletmódjától alaposan különbözik a Jókaié, „aki minden fáról és virágról reális megfigyelés alapján ír, aki maga oltogatja gyümölcsfáit, maga szemzi rózsáit, s minden fának, cserjének, gumónak ismeri a természetét." Sváb-hegyi telkét Jókai 1853-ban vásárolta Schweitzer hegedűgyárostól — 2200 forintért. Felhagyott kőbánya volt ez tulajdonképpen, rókalakta galagonyás bozót. Ebből formázott természetszeretete egy olyan kis szigetet, „amelynek neve Kert.” Így több évtizedes kertészeti munkálkodásának tapasztalatait foglalhatta össze kis Tudományos figyelő kötetében. Azt tehát, hogy „miként fogjuk meg” a földet, a vizet, a napot és a szelet... Megjelentetését sürgette „a földmívelésügyi miniszternek a törvényjavaslata a fitokszérától elpusztított szőlők újból betelepítéséről", az meg nagymértékben megkönnyítette, hogy A kert című folyóiratban 1895-től már közölni kezdte a növénybetegségekkel kapcsolatos megfigyeléseit. A peronoszpóra és az őszibarack levélfodrosodása éppen úgy érdekli, mint a műtrágyázás vagy a legalkalmasabb permetezőgép. A „bordós leves”-ről is van mondandója: „Én ehhez a mész helyett szódát használok keverékül a rézgálichoz, az is jó. Két százalék rézgálic, ugyanannyi szóda egy hektóliter víz közé vegyítve." Nem feledkezik meg arról, hogy felsorolja a kertjében bőven termő almafajtákat: Kanadai Janett, kecskeméti pogácsa (ez híres kiviteli árucikk), a Török Bálint alma, a szabadkai szericska, a sóvári és a sikulai alma... Nyilvánvaló, hogy kertészeti tudományunk ma már sok mindent jobban tud, másként lát. Ám az is igaz viszont, hogy Jókai a jövőbe látott. Csupán egyetlen példa: megsejtette a növényi kártevők elleni biológiai védekezés lehetőségét. Az istenbogárkájáról, a katicáról írott fejezetben megállapítja, hogy ez a jámbor teremtés „a leghatalmasabb pusztítója a mi legcudarabb ellenségünknek, a levéltetűnek”. Egyetlen Istenbogárkája egy óra alatt elemészt tizenkét levéltetűt (Jókai számolása szerint), egy nap alatt százat. „Ha a mi tudós kertészeink kitalálnák a módját, hogyan lehet az Istenbogárkáját mesterséges úton szaporítani, akkor ez egymaga elég volna, hogy kertjeinket a mindent elpusztító aphisférgektől megszabadítsa. Hanem hát erre nekem, tudom, hogy minden ember azt fogja mondani, hogy óh, te poéta!" Ma már nem mondják. Jókainak ez a megfigyelése a biológiai növényvédelem egyik alapmódszere. A kertészgazdászati jegyzetek nemcsak szakmai vagy tudományos szempontból értékelhető munka, de szépirodalmi érdekű mű is. Nyelvi gazdagsága, aranyos derűt sugárzó humora ma is elbűvöli olvasóját Megérdemelné ez a kis remeklés, hogy szakszerű jegyzetekkel, a szükséges kiigazításokkal ellátva és Jókai egyéb kertészeti és botanikai vonatkozású írásaival meggazdagítva ismét megjelenjék a mai kertbarátok — minden bizonnyal — nem kis örömére. A benne testet öltő emberi magatartásforma a tudomány amatőr klasszikusainak sorába emeli, a helye pedig ott van Karel Capek Szenvedelmes kertésze mellett. „Lehet, hogy el fognak felejteni mint költőt, de az én szép fáim minden évben ki fognak zöldülni újra és hirdetni fogják, hogy kertész voltam." Az, aki így vall a természetről, íróként, alkotóművészként is „örök útitársunk” marad. bgp 1975. FEBRUÁR 13. SZOMBAT MwmElMm MjGYjyfJiRLap Hagwfiffisr llflGYlVUfyUIP VEGE InfliP Mmsa Bfnuip