Magyar Hírlap, 1975. december (8. évfolyam, 314-336. szám)

1975-12-02 / 314. szám

2 1975. DECEMBER 2. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Megyik­ Hiridp K­Ü­LFÖLDI LAPOKB­ÓL ■n A szeptemberben I­ 170 t?#vileg megkötött egyip­­■ I ■ n tömi—izraeli csa­patszétválasztási megállapodás álcázásul szolgál Izrael expanzionista irányvonalának leplezé­sére — írja Jurij Gluhov a lap hétfői számában. A cikkíró rámutat: Izrael olajkutatási munkálatok­ba fogott a Sínai-félszigeten. Az olajkutatás költséges, hosszú távú vállalkozás, ami azt bizonyítja, hogy Izrael egyre kevésbé gondol a megszállt területek kiürítésére. A sínai megállapodás fejében Iz­rael újabb amerikai kötelezettség­vállalásokat ért el több milliárd értékű fegyverzet, köztük Per­shing rakéták szállítására. A részleges intézkedések, ame­lyek szeparatív alapon valósulnak meg, nem vezetnek a közel-keleti probléma valódi megoldásához. A konfliktus kulcsproblémái tovább­ra is megoldatlanok. A közel-ke­leti helyzet normalizálását csak az izraeli csapatoknak az összes meg­szállt arab területekről való ki­vonása, a Palesztinai arab nép tör­vényes jogainak érvényesítése — beleértve saját állama megterem­tésének jogát —, valamint a tér­ség valamennyi állama független létezésének megbízható garanciá­ja eredményezheti. A Szovjetunió álláspontjának elvhűségét maga az élet bizonyít­ja, ez az álláspont abban foglal­ható össze, hogy a Közel-Keleten hatékony rendezés csak vala­mennyi érdekelt fél kollektív erő­feszítéseivel, a genfi konferencia munkájának felújításával, a Biz­tonsági Tanács és az ENSZ-köz­­gyűlés ismert határozatainak megvalósításával érhető el. A hétfői nyugatnémet lapok egyér­telműen jobbratolódásnak értékelik a legutóbbi portugáliai fejleményeket. Kicmhfuríer Rundschau A lap jogos nyugtalanságát fe­jezi ki a várható következmények miatt. A „mérsékelt katonák nor­malizálódásról beszélnek — írja —, de a „vörös szegfűk forradal­­­ma” óta először ismét átfogó le­tartóztatási hullám seper át az or­szágon”. A vesztes fél a baloldal — állapítja meg a lap —, amely figyelmezteti ugyanakkor a por­tugál szocialistákat, hogy ők sem tekinthetik nyertesnek magukat, mert Portugália „már most kissé jobbra van attól, ahol egy hete tartott”. A szocialisták közremű­ködhetnek az ország normalizálá­sában, de kudarc érheti őket, mert egyengetőivé válnak egy ,,politi­kamentes” katonai diktatúrának. Seciteral-Jänfeiger für Sonn unó UmgtgrnÓ A bonni konzervatív irányzatú újság ujjongva köszönti a jobb­­szárny diadalát és üdvözli, hogy „a hadsereg felelősségüknek tuda­tában levő erői e napokban végre pótolták, amit hosszú hónapokkal ezelőtt elmulasztottak”. „Megkezdődött a felfelé emel­kedés. Portugália szomszédainak és barátainak minden okuk meg­van rá, hogy ebben erőteljesen támogassák ezt az országot.” LE FIGARO Éles összetűzések várhatók Rómá­ban a közös piaci kormányfők csúcs­­találkozóján — hangsúlyozza hétfői kommentárjában a francia lap. A viták középpontjában első­sorban Angliának az az igénye áll majd, hogy — a közös piaci szolidaritással szakítva — külön képviseltesse magát a fejlett tő­kés országok és a fejlődő országok december közepén Párizsban tar­tandó konferenciáján. A lap szerint Wilson csak ab­ban az esetben lenne hajlandó mérsékelni ezt az igényét, ha a partnerei elfogadnák, hogy a pá­rizsi konferencián a Közös Piac küldöttsége szálljon síkra az olajár alsó határának rögzítése érdekében. Franciaország és a leg­több közös piaci partner azonban hallani sem akar erről, így ki­zártnak tekinthető, hogy ezen az alapon jöjjön létre kompromis­- szumos megegyezés. M® ül össze a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Bokor Pál, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Nagy érdeklődés előzi meg a szovjet fővárosban a Legfelsőbb Tanács téli ülésszakának megnyi­tását. A várakozás oka: a szov­jet parlament másfél ezer kép­viselője a kedden kezdődő ülés­szakon fogadja el a tizedik öt­éves terv első évének terv- és költségvetési javaslatát. Tekintettel arra, hogy a par­lamenti ülésszak várhatóan a most befejeződő ötéves terv ered­ményeinek előzetes vitája is lesz, a szovjet sajtó ezekben a na­pokban megkülönböztetett figyel­met szentel a gazdaság globá­lis helyzetének. A Pravda hét­főn vezércikkben méltatja a terv­teljesítés és a kongresszusi mun­kaverseny helyzetét. A lap fel­hívja a figyelmet arra, hogy az ötéves terv „finisében” számos biztató jelentés érkezik a fővá­rosba az ország különböző ré­szeiből. A hét végén jelentették, hogy a szénipar határidő előtt teljesítette ötéves tervét. A gya­pottermesztők Közép-Ázsiában összesen 2,3 millió tonnával tel­jesítették túl az ötéves előirány­zatot. Az ipari termelés növe­kedése hozzávetőleg megfelel az eredeti tervszámoknak — 43 szá­zalékra becsülik öt esztendő alatt. Befejeződött Bécsben a békeerők nemzetközi tanácskozása (MTI) Bécsben vasárnap befe­jeződött a békeerők nemzetközi tanácskozása. 44 ország küldöt­tei a békeerők összeforrottságá­­nak kérdéseit vitatták meg, át­tekintették a társadalmi szerve­zetek szerepét az EBK határo­zatainak megvalósításában, vala­mint a Kelet és Nyugat közöt­ti gazdasági együttműködés prob­lémáit A tanácskozás résztvevői nyi­latkozatot fogadtak el. Ez han­goztatja : „A békeerők szükségesnek lát­ják, hogy a világ haladó erői együttes akcióval és fáradozásai­val olyan sürgős intézkedéseket szorgalmazzanak, amelyek azt célozzák, hogy katonai enyhülés­sel egészítsék, ki és a leszerelés megvalósításával vessenek véget a fegyverkezési versenynek. Véglegesítették, hogy a jövő évben, március 28—április 1. kö­zött nemzetközi fórumot rendez­nek a leszerelés előmozdítására az angliai Yorkban. ,,Nemzetközi kampánybizott­ság a közel-keleti, igazságos bé­kéért” elnevezéssel megalakítot­ták azt a testületet, amely ta­vasszal tartott párizsi béketa­nácskozás döntése alapján kezdi meg tevékenységét. Ismeretes, hogy ennek a kampánybizottság­­nak tagja lett Magyarország is. Kormányátalakítás m­inh JpHJ (UPI) Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök hétfőn átalakította kormányát: elfogadta Szvaran Szingh hadügyminiszter és San­­kar Diksit hajózási és szállítás­­ügyi miniszter lemondását. A hadügyminiszteri tárcát ideigle­nesen Indira Gandhi miniszter­­elnök vette át, Diksit helyére pedig M. G- Sz. Dhillont, az al­sóház elnökét nevezte ki. Indira Gandhi miniszterelnök elfogadta R. K. Khadilkar ,el­látás- és újjáépítésügyi állami­mi­­niszter, valamint K. R. Ganes, kőolaj- és vegyipari államminisz­ter le­mondását is. A lemondásokkal egy időben három új államminisztert nevez­tek ki. Egészségügyi és család­­védelmi miniszterré Ram Szeva­­kot nevezték ki. Megfigyelők véleménye szerint a kabinetátalakítás célja a kor­mány megfiatalítása volt rrr i *] \ f -\ y \ / l »I \ \ O, V / * \ t* 0 1 A „VASÁRNAP ESTI MÉ­SZÁRLÁS” — ahogy az amerikai sajtó a legutóbbi drámai kor­mányátalakítást elkeresztelte — az elmúlt hónap tanúbizonysága szerint nem tompította a vitát az amerikai politikai életben az enyhülési politikáról, a szovjet— amerikai viszonyról és általában a politikai irányzatról. Amikor az elnök eltávolította Schlesingert a hadügyminiszté­rium éléről, senki számára nem volt kétséges, hogy külügymi­nisztere mellett tört lándzsát a hosszú ideje tartó Kissinger— Schlesinger vitában. A rendsze­res és tüntető együttes ebédek, az elegáns barátsági nyilatkozatok ellenére Washingtonban minden­ki tudott a hadügyminiszter és a külügyminiszter békíthetetlen és egyre inkább személyessé váló politikai ellentéteiről. A K. U. K. hadsereg egykori őrmesterének unokája hadügyminisz­­tersége alatt nemcsak a nukleáris háború „meg­­ha­rcolásának” elméle­tével, a szelektív nuk­leáris csapás, a korláto­zott nukleáris háború új tételeinek apostolaként írta be nevét az ameri­kai katonai elmélet tör­ténelmébe. Szenvedé­lyes vitája Kissingerrel nem annyira e katonai fogalmakról folyt, mint inkább az amerikai po­litika irányáról. Arról, vajon a detente valóban kölcsönösen előnyös-e a Szovjetuniónak és az USA-nak, vagy pedig — mint az enyhülés más ellenfeleivel együtt Schle­singer­­ állította :— a detente ut­cája — „egyirányú utca", ahol csak a Szovjetunió közlekedhet Schlesinger premisszája az volt, hogy az USA biztonságát nem a hetente hivatott szavatolni, ha­nem a katonai fölény; ha sarok­ba szorították, kész volt beérni „elégséges erővel” vagy katonai egyensúllyal is. A PENTAGON FŐNÖKE­KÉNT Schlesinger ugyanolyan szenvedéllyel — ahogy Kissinger az enyhülés vonalát védelmezte — szállít szembe a tervezett má­sodik SALT-megállapodással. Azt bizonygatta, hogy Kissinger és támogatója (az elnök) túlságo­san kész a megállapodásra, és a választási­­okokból kamatozónak­­ ígérkező ford—Brezsnyev talál­ A Chicago Daily News karikaturistá­jának hozzászólása az amerikai katona­politikai vitához: „Igaz, hogy fel tudjuk robbantani a földet, de ha az oroszok kétszer is fel tudják, mi leszünk a vesz­tesek .. közéért kész kockára tenni az USA nukleáris biztonságát is. De nemcsak a­ SALT-megálla­­podások szorgalmazását helytele­­ n Schlesinger vitázó szelleme­ sítette, hanem a katonai költség­­vetés tervezett csökkentését is, és erről nemcsak a képviselőház­­zal volt kész vitázni, hanem az elnökkel is. Amikor október vé­gén a Pentagon egy schlesingeri nézeteket tükröző vitairatban nyíltan is támadást intézett az enyhülés ellen — a szovjet kato­nai, gazdasági és politikai, fölény eszközének nevezve azt —, Schlesingernek mennie kellett. Am menesztésével — és az utóbbi hetek erre vallanak — a schlesingeri nézetek nem távoz­tak el, a győztes rivális pedig, a kongresszusi támadások kereszt­tüzében megingott pozícióját oly­kor e nézetek előtt meghátrálva kénytelen védelmezni. Ford bizalmasa, Donald Rums­feld, amikor a közelmúltban át­vette a Pentagon irányítását Schlesingertől, az eddigi katona­politikai vonal folytatását ígérte, és fogadkozott, hogy az USA nem szorul a második helyre a nemzetközi fegyverkezési ver­senyben. Schlesinger távozott, de az amerikai lapok arról írnak, hogy a Ford-kormányzat hajlik a schlesingeri katonai költségveté­si tételek elfogadására. Eszerint a Pentagon az októberben kez­dődő új költségvetési évben még­is megkapná a követelt 102 mil­liárd dollárt (9­0­illiárddal több az ez évi előirányzatnál), és a hadsereget nem csökkentenék 206 ezer fővel. A S­ALT-TÁRGYALÁSOKAT illetően Ford elnök ugyan a mi­nap azt állította, hogy e tárgy­körben kapcsolatot tart a Szov­jetunióval, és Kissinger szükség esetén kész Moszkvába utazni, ám az amerikai kormány hajtha­­tatlanul azt vallja hogy a Szov­jetuniónak kell engednie, mi­után szeptemberben visszautasí­totta a múlt évi vlagyivosztoki elvi megállapodások amerikai re­vízió­já­t. Miközben az USA nem fűzött semmiféle feltételt a most folyó kínai—amerikai csúcstalálkozó létrejöttéhez, szinte a schlesinge­ni követelések szellemében eljár­va, a Ford—Brezsnyev találkozót mindaddig elképzelhetetlennek tartja, amíg nem születik meg a SALT-megállapodás (értsd: a Szovjetunió nem változtat állás­pontján). Azon a napon, amikor a had­ügyminisztérium élén Rumsfeld váltotta fel Schlesingert, tette le jövő évi elnökjelöltsége kérdésé­ben a garast a szélsőséges néze­teiről ismert Reagan kormányzó, aki szinte schlesingeni szavakkal ecsetelte annak veszélyét, hogy az USA-t „lehagyja egy olyan nagyhatalom, amely nem is rejti véka alá az amerikai célokkal szembeni ellenséges érzületét...” FORDRÓL azt tartják, hogy hajlamos a jobbról jövő támadást jobb felé kitérve kivédeni. Nos, ilyen támadás Schlesinger távo­zásával is várható azok részéről, akiknek nézeteit és érdekeit Schlesinger a Pentagonban vé­delmezte. Reagan jelöltsége pe­dig annak komoly veszélyét rejti magában, hogy ezek az érdekek fokozott súllyal esnek a latba a választási kampány esztendejé­ben. Szászi József Zöld-foki-szigetek Amílcar Cabral szellemében A ZÖLDFOKI-SZIGETEK, amely öt hónapja — 1975. július 5-én — nyerte el függetlenségét, újabban ismét gyakrabban szere­pel a hírekben. A fiatal köztársa­ság kormánya és vezető pártja, a PAIGC (Guinea-Bissau és a Zöld­­foki-szigetek Afrikai Függetlensé­gi Pártja) az utóbbi időben a nem­zetközi színtéren többször is hitet tett antiimperialista külpolitikájá­ról, például Angola esetében­ belpolitikájában pedig igyekszik felszámolni a gyarmati múlt leg­súlyosabb örökségét, a szigetvilá­got periodikusan sújtó éhínséget. A tíz nagyobb és több kisebb szigetből álló afrikai állam a kon­tinens nyugati partjaitól mintegy 500 kilométerre fekszik az Atlan­ti-óceánban. A 4 ezer négyzetkilo­méternél valamivel nagyobb te­rületen mintegy 300 ezer lakos él. A szigetcsoport jelentőségét nem is területi nagysága vagy az eset­leges természeti kincsei adják: a felfedezések korától napjainkig földrajzi fekvése miatt volt a mindenkori hódítók vetélkedésé­nek tárgya. A portugál gyarmato­sítók 1460 körül vették meg lábu­kat a szigeteken, amelyek később kiindulópontként szolgáltak az af­rikai, indiai kínai hódításokhoz és Brazília felfedezéséhez. A felfedezések korára nyúlnak vissza azok a történelmi szálak is, amelyek a Zöldfoki-szigeteket a nyugat-afrikai partokon fekvő másik volt portugál gyarmathoz, Guinea-Bissauhoz kötik. A por­tugálok a szigetekről kiindulva hódították meg a partszakaszt és annak lakosaival telepítették be a szigeteket. Az egymástól földraj­zilag távolinak tűnő Zöldfoki-szi­geteket és Guinea-Bissaut így szo­ros történelmi, etnikai és kultu­rális kötelékek kapcsolják egybe. A közös nemzeti öntudatot tovább erősítette a két volt gyarmat mo­dernkori történelme, harca a por­tugál kolonializmus ellen. Az 1956-ban alakított PAIGC élén többségében zöldfoki-szigeti szár­­­mazású politikusok —­­ köztük Amílcar, Qibral — irányították a két terület közös harcát. A GEOPOLITIKAI ADOTTSÁ­GOK miatt, a szigeteken nem le­hetett a gerillaharc taktikáját al­kalmazni, úgy ahogyan azt Gui­nea- Bisisauban tette a PAIGC. A párt azonban kiterjedt, a lakosság jelentős részét érintő földalatti propagandatevékenységet fejtett ki a szigetvilágban is. A harc — eltérő eszközökkel — tovább folyt mindkét területen Amílcar Cabral meggyilkolása után is. 1973 végén a gyarmati hadsereget jóformán teljesen visszaszorító PAIGC egy­oldalúan deklarálta Guinea-Bis­sau függetlenségét. Az új afrikai állam létét rövid időn belül a világ hetven állama ismerte el Portugália csak a lisszaboni for­dulat után fél ével ruházta át a hatalmat hivatalosan a PAIGC- re. A portugáliai politikai változá­sok után is jó ideig neokolonialis­­ta terveket kovácsoltak bizonyos jobboldali körök a két területtel kapcsolatban. Spínola exelnök minden igyekezetével azon volt, hogy a szigetek függetlenségét késleltesse és a stratégiai szem­pontból rendkívül fontos Sál-szi­getét — a dél-afrikai repülőjára­tok és az amerikai katonapolitika fontos láncszemét — megtarthas­sa. E célból a volt államfő szíve­sen folyamodott kétes, de a cél­jait szolgáló „felszabadítási szer­vezetekhez” is a PAIGC ellené­ben. Amilcor Cabral pártja sikere­sen vette fel a politikai harcot: a szigeteken az átmeneti időszakban 56 képviselőt választottak, akiknek javarésze a PAIGC híve vagy szimpatizánsa. A függetlenség után megalakult új kormány ösz­­szetételében is tükrözte a PAIGC politikai túlsúlyát, s egyben kife­jezte — a jogi formulákon túl — a két terület Guinea-Bissau és a Zöldfoki-szigetek szoros együvé tartozását. Az önálló zöldfoki-szi­­geti állam miniszterelnöke az a Pedro Pires őrnagy lett, a sziget­világ szülötte,­­aki aktív szerepet játszott úgy a bissaui gerillahar­­cok­ban, mint a Guinea-Bissauról, a portugálokkal folytatott tárgya­lásokon A KÖZÖS PÁRT, a közös hala­dó politika a garanciája a két­­te­rület későbbi egyesítésének. Amíl­­car Cabral végrendeletének s­zel­lemében: „. .. természetüknél, történelmüknél, földrajzuknál, gazdasági sajátosságaiknál fogva, sőt vér szerint is Guinea-Bissau és a Zöldfoki-szigetek egyetlen egé­szet képeznek. Csak a tudatlanok nem tudják M. L.

Next