Magyar Hírlap, 1976. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-01 / 154. szám
Magyar Hírlap a berlini Értekezlet 1976. JÚLIUS 1. CSÜTÖRTÖK 3 Lars Werner: Lars Werner, a (svéd) Baloldali Párt — Kommunisták — elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a legutóbbi években a világon pozitív változások történtek. Erre példa az amerikai imperialisták indokínai veresége. Az imperializmus elvesztette a volt portugál gyarmatokat is. Pozitív változások történtek földrészünkön is. Ez kifejezésre jutott a helsinki konferencián. Mindez azonban nem jelenti, hogy az amerikai imperializmus és a NATO elvesztette volna fenyegető jellegét. Továbbra is igyekeznek beavatkozni más országok belügyeibe. Ebben a harcban mind nagyobb szerepet játszik az internacionalista szolidaritás. A szónok kifejtette, hogy a svéd kommunisták a proletár internacionalizmus hívei. Ez természetesen megerősíti a pártoknak azt a jogát, hogy stratégiájukat és taktikájukat önmaguk dolgozzák ki. Lars Werner ezután arról beszélt, hogy pártja nagyra értékeli azokat a vívmányokat, amelyeket a szocialista országok a szocialista demokrácia kialakításában azáltal értek el, hogy a tervgazdálkodással a dolgozók közvetlenül részt vesznek a termelés és a társadalmi élet irányításában. A szónok kifejtette, hogy a nemzetközi szolidaritás keretében tágítani, bővíteni kell azoknak a körét, akikkel a kommunisták együttműködnek a nemzetközi konszernek elleni harcban .A tanácskozásreggeli ülésének utolsó felszólalója Erich Honekker, az NSZEP KB főtitkára volt. Erich Honecker: A Német Szocialista Egységpárt azt a szilárd akaratát fejezi ki, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az európai békéért, biztonságért és együttműködésért vívott harcban új sikerek szülessenek — kezdte beszédét Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára. Ezzel kapcsolatban kiemelte,hogy az Európa békés jövőjéért folyó harcban milyen nagy súlya van a kommunisták szavának. A mi pártjaink természetesen saját munkásosztályukhoz, saját népükhöz szólnak, de minél erősebb a nemzetközi szolidaritás, minél jobban megértjük egymást a közös harci célokat illetően, és minél inkább ennek megfelelően cselekszünk, annál nagyobb lesz sikerünk, amelyre mindnyájan törekszünk. A továbbiakban a szónok kifejtette, hogy az értekezlet dokumentuma a kérdéseknek csupán egy bizonyos, korlátozott körét fogja át, de ezek olyan kérdések, amelyek az egész emberiségre nézve nagy jelentőségűek, a szó legigazibb értelmében életfontosságúak a népek számára. A legutóbbi években sok mindent sikerült elérni, hogy elhárítsuk a békét fenyegető veszedelmeket. Bebizonyosodott, hogy a békés együttélésnek egyszerűen nincs más alternatívája. Az enyhülés a világpolitika fő iránya lett. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a békét előmozdító sikerek csakis antiimperialista harcban érhetők el. Ezek a sikerek elsősorban a Szovjetuniónak köszönhetők. A NSZEP főtitkára a továbbiakban hangsúlyozta: a Helsinki konferencia óta eltelt időben is beigazolódott, hogy a béke ingatag mindaddig, amíg az imperializmus olyan mérhetetlen módon tovább fegyverkezik. A politikai enyhülést katonainak kell követnie, viszont a leszerelés beleütközik a fegyverkezési monopóliumok törekvéseibe, így a leszerelési és a fegyverzetcsökkentési intézkedések is csak antiimperialista harcban vívhatók ki. Az imperializmus egyik legnagyobb csalása, amikor úgy tünteti fel a dolgot, hogy az enyhülés egyúttal területi status quot is jelent a kapitalista kizsákmányolás és a szocializmus között. Olyan elméleteket hirdetnek, mintha a világot befolyási szférákra osztották volna fel. Ezért aztán igyekeznek beavatkozni más népek belügyeibe. Ilyesmi elsősorban az Egyesült Államok és az NSZK uralkodó köreiben jelentkezik. Ez egyértelműleg a népek nemzeti önrendelkezési jogának megtagadása. Ez a konferencia is visszatükrözte: a szocialista és a kapitalista országok munkásosztályának közösek az érdekei. Senki sem felejti el, hogy a harci feltételek természetesen különbözőek, hiszen ezek a teljesen különböző társadalmi-gazdasági rendszerekből fakadnak. De elválaszthatatlanul összekapcsol bennünket a cél közössége, hogy tudniillik, olyan világot akarunk teremteni, amely a munkásosztály és a dolgozó nép számára szociális igazságot, szabadságot és emberi méltóságot jelent. Közös ellenségünk az imperializmus, amely nemcsak a békét, hanem az emberiség haladását is veszélyezteti. A déli ülésen, amelyen Harilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt elnöke elnökölt, elsőként Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára szólalt fel. Enrico Berlinguer, Enrico Berlinguer beszéde bevezetőjében felhívta a figyelmet arra a rendkívüli érdeklődésre, amelyet a nemzetközi közvélemény és a világsajtó tanúsít az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezlete iránt. Természetesen nincs hiány kritikusokban sem — fűzte hozzá —, akiket már az a tény felizgatott, hogy az európai testvérpártok találkozót határoztak el. Pártunk örül annak, hogy e konferencia kezdeményezői közé tartozik — mondotta. Az olasz pártküldöttség vezetője utalt arra, hogy a berlini értekezletet hosszas és fáradságos előkészítő munka előzte meg az értekezlet dokumentumainak kidolgozására. A munka demokratikus alapon folyt, és kikristályosodott az ilyen okmányok összeállításának három főbb ismérve, nevezetesen, hogy az okmánynak meghatározott témákra kell korlátozódnia, hogy nélkülözhetetlen a konszenzus, végül, hogy az okmány nem érintheti egyetlen párt függetlenségét sem. Minden kommunista párt lényeges vonása az internacionalizmus — hangsúlyozta Enrico Berlinguer. — Ez azt jelenti, hogy elkötelezetten részt vesz abban az akcióban, amely hazájában és nemzetközi méretekben kibontakozik, részt vesz a dolgozók, a népek közös mozgalmában, akik, illetve amelyek saját társadalmi és politikai felszabadulásukért, a nemzeti függetlenségért, az egész emberiség békéjéért és a haladásért küzdenek. Berlinguer annak a véleményének adott hangot, hogy ez a mozgalom már túlnő a kommunista pártokon, s a legkülönbözőbb szellemi irányzatú politikai és társadalmi erőket ragadja magával. Ebben a széles és differenciált mozgalomban uralkodó tendencia a mai társadalom problémáinak megoldását olyan úton keresi, amely a szocializmushoz vezet. A szónok ezután a szocializmus irányában tartó fejlődés sokféleségéről szólt és rámutatott, hogy a fejlett tőkés országokban ma már nemcsak a munkásosztály törekszik szocializmusra, hanem a dolgozók más rétegei is: fiatalok, nők, értelmiségiek nagy tömegei. Beszéde további részében elemezte a nyugat-európai testvérpártok közötti együttműködés egyes területeit, majd általában a kommunista és munkáspártok közötti szolidaritásról szólt. Az olasz pártvezető hangsúlyozta, a be nem avatkozás elvének tiszteletben tartása nem zárja ki, hogy szabad megítélni más pártok elméleti és politikai állásfoglalásait, valamint a nemzetközi élet és a munkásmozgalom bizonyos fejleményeit. Más kommunista és munkáspártokhoz tartozó elvtársak is kifejtettek beszédeikben és cikkeikben — egyenesen vagy közvetve — bíráló megjegyzéseket orientációnkról vagy meggyőződésünkről... Óhajunk is, hogy a nagy témákban tovább folytatódjék a vita a munkásmozgalomban, a barátság és a megértés szellemében, mind szabadabban és nyíltabban. Berlinguert követően Dominique Urbany, a Luxemburgi KP elnöke emelkedett szólásra. Dominique Urbany: Dominique Urbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke, felszólalásában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi erőviszonyok alapvetően a haladás erőinek javára változtak meg. Ma már teljesen világos — mondatta Urbany —, hogy az imperializmus többé nem képes visszafordítani a történelem kerekét. Nem fér kétség ahhoz, hogy ennek a fejlődésnek a rendkívüli dinamikája, az európai népek életére gyakorolt pozitív kihatásai napról napra erősödnek. Ez mindenekelőtt a kommunista és munkáspártok tevékenységének köszönhető, amelyeknek harca és egész politikája a marxizmus—leninizmus tudományos és valóban forradalmi ismeretein alapszik. A Luxemburgi Kommunista Párt elnöke felszólalásában kiemelte, hogy a hidegháború korszakából az enyhüléshez vezető történelmi fordulat, a béke és a haladás erői előtt nyílt újabb lehetőségek a szocialista országok sikereinek és töretlen felemelkedésének köszönhetők. A déli ülés utolsó felszólalója Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára volt. Alvaro Cunhal: Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára, bevezetőben rámutatott, hogy az enyhülés, a különböző gazdasági és társadalmi rendszerű országok közötti együttműködés kedvező feltételeket teremt a népeknek a demokráciáért, a haladásért, és a valódi nemzeti függetlenségért vívott harcához. A portugál forradalom — mondotta a továbbiakban — megteremtette az előfeltételeket a diplomáciai kapcsolatok felvételére a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, valamint a harmadik világ országaival és az egykori portugál gyarmatokkal. Kivételt képez a Kínai Népköztársaság, amely mind a mai napig elutasította a kapcsolatok felvételét az új, demokratikus Portugáliával, ugyanakkor kifejezte készségét kapcsolatok létesítésére abban az esetben, ha Portugáliában a kommunistán, részvétele nélküli jobboldali kormány alakul. Alvaro Cunhal a továbbiakban kijelentette: elengedhetetlenül szükséges figyelmesen tanulmányozni a forradalmi mozgalomnak és más országok testvérpártjainak a tapasztalatait. A portugál demokrácia felépítéséhez vezető út nem lehet a monopolkapitalizmushoz való visszatérés, hanem a már elért történelmi vívmányok megszilárdítása az alkotmányban rögzített szocialista perspektíva révén. Ennek az értekezletnek a megrendezése — hangsúlyozta a PKP főtitkára — rendkívüli jelentőségű a pártjaink közötti baráti kapcsolatok, együttműködés és szolidaritás megszilárdítása szempontjából. Noha egyik vagy másik problémát illetően nézetkülönbözőségek vannak közöttünk, noha a különböző országokban kialakult helyzet sajátosságai sajátosságokat követelnek meg, a koncepciókban, a taktikában és a társadalmi haladás felé vezető utat tekintve is, alapvető célunk közös. Az osztályérdekek azonossága képezi objektív alapját egységünknek, a kommunista és munkáspártok közötti kölcsönös szolidaritásnak, a proletár internacionalizmus magas elveinek. Georges Marchais: Georges Marchais, a Francia EP főtitkára bevezetőül jelezte, pártja egész tevékenységében a franciaországi válság konkrét elemzéséből és minősítéséből indul ki, majd a továbbiakban kijelentette: Franciaországban mélyreható demokratikus reformok szükségességének kérdése van napirenden. Lehetővé kell tenni a nemzetnek, hogy saját gazdasági és szociális fejlődésének ura legyen, mégpedig a nagy monopóliumok államosítása útján. Biztosítani kell a dolgozók részvételét az ország ügyeinek intézésében minden szinten, beleértve a kormányt is. Az osztályharc napirendjén szerepel, hogy népünk újabb szabadságjogokat és egyéb jogokat vívjon ki, amelyekre támaszkodva, a dolgozók kiszélesíthetik harcukat, saját javukra változtathatják meg a politikai erőviszonyokat, meghátrálásra kényszeríthetik a nagyburzsoáziát és vereséget mérhetnek rá. Az FKP főtitkára foglalkozott a fejlett tőkés országokban tevékenykedő kommunista pártok harcának néhány közös vonásával, majd az imperializmus jelenlegi helyzetével. Idézte az FKP XXII. kongresszusának azt a megállapítását, hogy „a nemzetközi küzdőtéren új erőviszonyok vannak kialakulóban, amelyek már nem teszik lehetővé az imperializmusnak, hogy saját belátása szerint cselekedjék”. A nemzetközi enyhülésről szólva, Marchais megállapította: Európa népei még soha nem rendelkeztek ilyen lehetőségekkel ahhoz, hogy tartós békében éljenek, a leszerelés útján haladjanak, biztonságban munkálkodhassanak, mint napjainkban. Ez a békés egymás mellett élés azonban semmiképpen sem jelent országunkban társadalmi és politikai status quo-t — hangsúlyozta. A francia pártküldöttség vezetője élesen bírálta a francia katonapolitikát, annak kalandor elemeit, az amerikai stratégia elfogadását, a magas katonai kiadásokat. Célul jelölte meg az enyhülés elmélyítését és a fegyverzet csökkentését — egyenlő biztonság mellett —, továbbá az „antagonisztikus tömbök” viszszafejlesztését, majd feloszlatását. Beszélt Marchais a szocialistákkal és a keresztényekkel való együttműködés lehetőségeiről, majd a berlini konferencia munkáját tekintette át. Ezután Martin Gunnar Knutsen, a Norvég KP elnöke emelkedett szólásra. Martin Gunnar Knutsen: Martin Gunnar Knutsen, a Norvég Kommunista Párt elnöke hangsúlyozta: lehetetlen és helytelen egyetlen nyílegyenes közös utat kijelölni, és azt mondani, hogy a kommunisták ezen és csakis ezen az úton haladhatnak. Ilyesmit senki nem is akart és senki sem javasolt. A konferencia húszhónapos előkészületeit az egyes pártok függetlenségének és egyenjogúságának legnagyobb tiszteletben tartása jellemezte. A Norvég KP elnöke rámutatott, hogy Norvégia manapság, mint a Szovjetunió NATO-szomszédja, stratégiailag igen fontos, és katonailag együttműködik az USA-val. Az Északi-tengerben felfedezett gazdag olajlelőhelyek miatt az ország jobban a gyújtópontba került, mint bármikor a múltban. Erősödik a vezető NATO-országok nyomása, amelyek azt akarják, hogy az országban atomfegyvereket tárolhassanak és külföldi erőket állomásoztathassanak. Egyidejűleg erősödik a Helsinki szellemével szöges ellentétben álló antikommunista és szovjetellenes propaganda is, azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy félelmet és bizalmatlanságot keltsenek a Szovjetunió iránt. A norvég kommunistáknak elsőrendű feladata lesz, hogy az összes haladó erőkkel együtt közösen fokozzák harcukat a támaszpontpolitika, valamint az antikommunizmussal és a szovjetellenességgel szemben — hangsúlyozta Knutsen. A Norvég KP elnöke után Ermenegildo Gasperoni, a San Marinói KP elnöke emelkedett szólásra. Sajtóközlemény Az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának második napjáról a következő sajtóközleményt adták ki: 1976. június 30-án befejezte munkáját az európai kommunista és munkáspártok konferenciája. A konferencia második napján a következő kommunista és munkáspártok képviselői szólaltak fel: Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke; Lars Werner, a (svéd) Baloldali Párt — Kommunisták elnöke; Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára; Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára; Dominique Urbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke; Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára; Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára; Martin Gunnar Knutsen, a Norvég Kommunista Pártelnöke; Ermenegildo Gasperoni. a San Marinó-i Kommunista Párt elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A konferencia második napjának négy ülésén a következők elnököltek: Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt küldöttségének vezetője; Gordon McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja küldöttségének vezetője; Harilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt küldöttségének vezetője; Michael O’Riordan, Írország Kommunista Pártja küldöttségének vezetője. A konferencia munkáját befejezve úgy határozott, hogy elfogadja és nyilvánosságra hozza „Az európai békéért, biztonságért, együttműködéséért és társadalmi haladásért” elnevezésű záródokumentumot. A konferencia tárgyszerű és elvtársi légkörben zajlott le. * Az alábbiakban közöljük az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciáján elfogadott dokumentum rövidített szövegét. Ermenegildo Gasperoni: Ermenegildo Gasperoni, a San Marinói Kommunista Párt elnöke beszédében örömmel nyugtázta, hogy a több hónapos véleménycsere eredményeként öszszehívták az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját egy olyan dokumentum alapján, amellyel valamennyi résztvevő egyetért. A kommunisták, a munkásosztály és a különböző politikai beállítottságú dolgozók nagy érdeklődéssel figyelik a találkozót, amelyet nyílt véleménycsere jellemez, s amely a résztvevő kommunista és munkáspártok egyike számára sem állapít meg előírásokat vagy kötelezettségeket. A reakciós és konzervatív erők ugyanakkor arra törekednek, hogy a konferenciával kapcsolatban egyrészt valamiféle világszervezet létezésének látszatát keltsék, ami pedig egyáltalán nem felel meg a Valóságnak, másrészt pedig, hogy ócsárolják e találkozó politikai horderejét —, mutatott rá a szónok. Ermenegildo Gasperoni befejezésül hangsúlyozta, hogy a San Marinói Kommunista Párt erősödésének alapját a szocializmushoz vezető demokratikus és pluralista út, a népi és az antifasiszta erőkkel való egységprogram, a párt autonómiája és függetlensége, valamint a munkásmozgalom és a nép internacionalista szolidaritása jelenti. Gasperoni felszólalása után mondta el beszédét Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A beszédet teljes terjedelmében lapunk 1—2. oldalán közöljük.