Magyar Hírlap, 1976. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

2 1976. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap külföldi l­apokból * fr*** j -wK­ *v •v*v»^v ’ ­’EUEOPHO Franciaországban Sangunetti ten­gernagy.­, akit a nemzetvédelemről és a hadseregszervezésről tett megjegy­zései miatt az év elején elbocsátot­tak állásából, továbbra is a kor­mány fekete bárányának száma — írja az olasz hetilap. Sanguinetti elbocsátásának közvetlen oka az volt, hogy a hadügyminiszter előzetes hozzá­járulása nélkül hozott nyilvános­ságra bizonyos felvilágosításokat. Az admirális most „visszaeső” lett. Egy konferencián a hadse­regszervezés hiányosságait tárta fel. Rámutatott a mulasztások­ra, a pazarlásra, felhívta a fi­gyelmet, mennyire felesleges és költséges a francia fiatalokat sa­ját tartományuktól igen távol eső állomáshelyekre bevonultat­ni. Csak a szabadságok miatti útiköltségtérítés 600 millió frank­jába kerül az államnak, amit fontos hadifelszerelések pótlására lehetne fordítani. A kormány ismételt haragját mégsem ezek a bírálatok váltot­ták ki, hanem az admirálisnak azok a szavai, ar amelyek a nem­zetvédelem általános stratégiájá­nak legutóbbi átalakításáról, s néhány fegyveres osztag be nem vallott feladatairól szóltak. San­guinetti nem kevesebbel vádol­ta a kormányt, mint hogy a ha­tárőrséget főleg a „belső ellen­ség” ellen akarja felhasználni. A thaiföldi Chiang Mait sok ország rendő­rse­f JMí fja k® mint a kabi-t­agil 111 pá­­­tószerek fontos tranzitállomását ismeri. A közelmúltban tizennyolc or­szág rendőrségének képviselői itt ren­deztek találkozót — írja a brit heti­lap. A rendőri találkozó, mely az el­ső ázsiai—európai konferencia volt, jól tükrözte a termelő- és fogyasztó országok közötti fe­szültséget. Az ázsiaiak azt állít­ják, hogy amíg nagy a szükséglet, addig a hatalmas anyagi haszon ösztönzi­­a kínálat fenntartását. Az európaiak viszont úgy véle­kedtek, hogy amíg nagy a kíná­lat, addig nagy lesz a kísértés is, hogy megvegyék a kábítószert. Az úgynevezett „aranyhárom­szögben”, Thaiföld, Burma és Laosz határvidékén évente 5— 700 tonna nyers ópiumot állíta­nak elő. A thaiföldi kábítószer­­iparra jellemző módon még a rendőri találkozó idején is, pár száz méterre az értekezlet színhe­lyétől 1,4 kg heroint foglaltak le. Nyugat-Európában ez év első fe­lében a rendőrség 200 kg heroint kobozott el, több­et, mint az egész elmúlt esztendőben. „Amíg ekkora összegeket kapunk a ká­bítószerért — mondotta egy bur­­mai csempészbanda feje —, ad­dig mindig megtaláljuk az utat a nyugati piacokra”. I. 2 Ázsia Kiegyensúlyozott amerikai jelenlét? A JÖVŐ ÉVBEN AZ EGYE­SÜLT Államok ismét Ázsia felé fordul, nem azért, hogy helyreállítsa hegemóniáját, ha­nem, hogy újra meghatározza ázsiai politikáját­­, állította alig két hónapja Richard Holbrooke, az amerikai képes hetilapban, a Newsweekben. Feltételezését most az egyik legilletékesebb amerikai személyiség, Henry Kis­singer külügyminiszter erősítette meg a tíz napja Seattle-ban el­hangzott előadásában. Kissinger az utóbbi 35 évben az ázsiai hadszíntereken elesett sok ezer amerikaira hivatkozva azt állította, hogy továbbra is szükséges az Egyesült Államok „erős és kiegyensúlyozott” kato­nai jelenléte Ázsiában. Az ame­rikai külügyminiszter előadásá­ból egyértelműen kitűnt az is, hogy az USA vezetői az „erős és kiegyensúlyozott” ázsiai jelenlét fenntartásához a legmesszebbme­nőkig igénybe akarják venni Kí­na maoista vezetőinek támogatá­sát. Kissinger közölte, hogy az Egyesült Államok folytatja a kap­csolatok normalizálásának folya­matát a Kínai Népköztársaság­gal, hangsúlyozva:­ „Fontos figye­lembe vennünk, hogy Kína erős, határozott tényezőnek kívánja látni az Egyesült Államokat a világpolitikában, ez fontos ténye­ző kapcsolataink alakulásában." Ezek a megjegyzések megerősítik a Gerald Ford elnök tavaly de­cemberi pekingi látogatása után a Washington és Peking kapcso­latainak fejlesztéséről, valamint az amerikai—kínai együttműkö­dés fokozásáról kialakult feltéte­lezések realitását. A japán kormánykörök június végén szellőztették meg, hogy ér­tesülésük szerint Ford elnök pe­kingi látogatásakor megállapod­tak: az amerikai elnökválasztá­sok után Kína és az Egyesült Államok között megteremtik a diplomáciai kapcsolatokat. (E tá­jékoztatást Kissinger adta Mija­­zava Kiicsi japán külügyminisz­ternek.)­­ A japán közlés szerint az Egyesült Államok ilyen érte­lemben tájékoztatta Tajvant, s közölte, hogy a „japán formulá­hoz” hasonlóan, Tajvannal „nem kormányszintű gazdasági és kul­turális kapcsolatokat tart fenn”. A KÍNAI VEZETŐK EGYET­ÉRTETTEK Ford javaslatával, s kötelezettséget vállaltak arra, hogy Kína nem alkalmaz fegy­veres erőt Tajvan felszabadítá­sára. Ford viszont azt ígérte, hogy az Egyesült Államok sem­misnek nyilvánítja az amerikai— tajvani védelmi egyezményt. A japán külügyminisztériumot kel­lemetlenül érintette az értesülés kiszivárogtatása, s Tokióban cá­folták hitelességét. Fölösleges volt cáfolniuk. A kínai vezetőik július elején is Pekingben vendé­geskedő Eda Szaburónak, a Ja­pán Szocialista Párt jobbszárnya vezetőjének beism­erték: az ame­rikai elnökválasztásokat követően „szerződéses alapra” helyezik a kínai—amerikai kapcsolatokat. A szerződéses alapra emelen­dő kapcsolatok céljára a Ford elnök pekingi látogatása után meghirdetett csendes-óceáni doktrína világít rá. E doktrína a Kissinger előadásában is hang­súlyozott „erős és kiegyensúlyo­zott” ázsiai katonai jelenlét fenn­tartására irányul. Ford elnök csendes-óceáni doktrínája meg­különböztetett jelentőségűnek tartja az amerikai—kínai kapcso­latokat. S ez nem véletlen, mert utóbbi években éppen Peking hangoztatja, hogy Ázsiában fenn kell tartani az Egyesült Államok katonai jelenlétét. A maoista ve­zetők kívánságának 1976. már­cius 20-án az Új-Kína kommen­tátora — a lányomnak mondom, s a menyem is értsen belőle je­gyében — így adott hangot: „A Szovjetunió az ázsiai kollektív biztonság rendszerével akarja fel­számolni az Egyesült Államok befolyását Ázsiában” A LÉNYEGRE TAPINTOTT tehát a japán Jomiuri Simbun kommentátora, amikor azt írta: „Szinte kétségtelen, hogy a csendes-óceáni doktrínát a kínai —amerikai csúcstalálkozón elért egyetértés vagy megegyezés alap­ján dolgozták ki. Ezt a doktrínát, jellegét tekintve, ténylegesen amerikai—kínai közös közle­ménynek lehetne nevezni.” E vé­lekedést e­rősíti meg a kínai fél­nek az a kijelentése, hogy „nem tesz semmi olyat, ami aláásná az Egyesült Államok pozícióit Ja­pánban, Thaiföldön és a Fülöp­­szigeteken. A kínai—amerikai együttműkö­dés veszélyes törekvéseire figyel­mezteti a világ haladó erőit Malcolm Fraser ausztrál minisz­terelnök nagy vihart kavaró pe­kingi szereplése. Az ausztráliai sajtó tudósítóinak Pekingben ki­szivárogtatták, hogy Fraser mi­niszterelnök a Hua Kuo-feng mi­niszterelnökkel folytatott titkos tárgyaláson javaslatot tett az Ausztráliát, Kínát, az Egyesült Államokat és Japánt tömörítő négyhatalmi szövetség életre hí­vására, amely ellensúlyozná a Szovjetunió befolyását a Csen­des-óceánon és az Indiai-óceán térségében. A nyílt szovjetellenes katonai szövetség tervének szel­lőztetése Washingtont zavarba ejtette, de a kínai vezetők — az ausztráliai lapok állítása sz­erint — kedvezően fogadták a négy­hatalmi szövetség gondolatát. Malcolm Fraser miniszterelnök a napokban Washingtonban is járt, de most mélyen hallgattak a négyhatalmi szövetség ügyéről, mert — mint a Sydney Morning Herald írta — az amerikai elnök­­választások előtt hasznosabb el­felejteni az olyan sok félreértés­re, gyanakvásra okot adott ja­vaslatot. Fraser így sem érke­zett üres kézzel Washingtonba: átadhatta Peking azon üzenetét, hogy Kína támogatja az Egye­sült Államok jelenlétét a Csen­des-óceánon és az Indiai-óceánon. A FRASER JAVASOLTA NÉ­GYES SZÖVETSÉG egyik tagja, Japán, még a kínai—amerikai kapcsolatok fejlesztését sem nézi jó szemmel. Az Egyesült Álla­mokban tett látogatása idején, július közepén Mijazava külügy­miniszter a Mike Mansfield sze­nátorral folytatott beszélgetésen közölte: Japán nem nézné jó szemmel Washington és Peking viszonyának látványos javulását, s a szenátort e kapcsolatok fej­lesztésének lassítására kérte. Mi­jazava állásfoglalása a jelek sze­rint gondolkodóba ejtette az amerikai vezetőket. Erre utal, hogy a Mijazava—Mansfield megbeszélés után a New York Times kommentátora már azt írta: „Tajvan »ejtése« nemcsak választási probléma, hanem tény­leges nehéz kérdés. Az USA vé­delmi kötelezettségeinek értékét vonhatják kétségbe Japánban és más országokban, ha az Egyesült Államok olyan lépést tenne, amely Pekingnek is megfelelne. Tajvan ejtése nélkül kell javí­tani a kapcsolatot Kínával, ami viszont szükséges.” A Kissinger előadásában szor­galmazott kínai—amerikai kap­­csolatfejlesztés aggodalmat kelt Ázsia népei, haladó erői körében, mert zavarja az ázsiai helyzet egészségesebbé tételét. Bőgős László Malcolm Fraser Pekingben: Hua Kuo-feng elnyerte támogatásomat HETI VILÁGHÍRADÓ • H­ETI VILÁG­HÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. MOSZKVA: Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP KB főtitkára megbeszéléseket folytatott Ed­ward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával, valamint Gustáv Ha­sakkal, a CSKP KB főtitkárával. 2. DAMASZKUSZ: A libanoni válság rendezését célzó megálla­podást írtak alá Szíria és a PFSZ képviselői A megállapodás tűz­szünetre szólít fel, előirányozza a fegyveres erők visszavonását és nemzeti egységkormány létreho­zását Libanonban. Bejrút külvá­rosában egyébként a hét végén is heves utcai harcok folytak. 3. ANKARA: Kiélezte a feszültséget Görög- és Törökország között egy török kutatóhajónak az Égei-ten­­gerre küldése. A hajó egyelőre török felségvizeken tartózkodik, de mindkét ország fegyveres erőit készültségbe helyezték.­­ Bülent Ecevit volt török minisz­terelnök az USA-ban Forddal és Kissingerrel tárgyalt. 4. HAVAN­NA: Közös közlemény kiadásá­val ért véget Agostinho Neto an­golai államfő kubai látogatása. Fidel Castro kubai miniszterel­nök meghívást fogadott el Ango­lába. 5. GENF: A hadászati tá­madófegyverek korlátozásáról fo­lyó szovjet—amerikai tárgyalások küldöttségei bejelentették, hogy a tárgyalásokat szeptember 1-ig szüneteltetik. 6. LISSZABON: Banes köztársasági elnök előtt letették az esküt a kormányt ki­egészítő államtitkárok­ és állam­titkár-helyettesek. Az új kor­mány programját hétfőn terjesz­tik a parlament elé. 7. RÓMA: Letette az esküt Giulio Andreot­ti egypárti kereszténydemokrata kormánya. A kormány a parla­mentben csak kisebbségi támoga­tásra számíthat, s csak kommu­nista tartózkodás esetén kaphat bizalmat. Az új kormány szom­baton megtartotta első ülését. Az exbajnok figyelmeztetése SIR ROY WELENSKY, az egy­kori Rhodesiai és Nyaszaföldi Ál­lamszövetség miniszterelnöke az utóbbi időben nem sokat hallatott magáról. Annak idején, amikor 1963 decemberében az angolok — az ő akarata és tanácsa ellené­re — kényszeredetten ugyan, de elfogadták az államszövetség fel­bomlását, régi nagy álmát látta meghiúsulni, és sértődötten félre­vonult A Litvániából először Ameriká­ba, majd Dél-Rhodesiába vándo­rolt szatócs fia sok mindennel megpróbálkozott életében. Később politikai karrierjében is kamatoz­tatott hírnevét azonban azzal sze­rezte, hogy a 20-as években ő volt Dél-Rhodesia nehézsúlyú ökölvívóbajnoka. A föderáció összeomlását afféle politikai knock outnak tekintve visszavo­nult a politikától, bár az 1965-ös úgynevezett függetlenségi nyilat­kozat, vagyis a Smith vezette független fehér telepes rendszer függetlenségének deklarálása után is ott maradt Salisburyban. Annál feltűnőbb, hogy hosszú hallgatás után most nemcsak megszólalt, hanem rozzant egész­ségét meghazudtoló hevességgel intézett támadást Ian Smith po­litikai koncepciója ellen. „A fe­hér uralom fennmaradása képte­lenség” — nyilatkozta. A fehé­rek alig vannak többen 250 ezer­nél, a feketék száma pedig több mint hatmillió. Ez a politika csak tragédiába torkollhat: fegyveres harcba, mert ,,a fehér ember, har­colni fog”, de helyzete eleve ki­látástalan. Röviden így foglalha­tó össze az a figyelmeztetés, ame­lyet Welensky Smithhez és hí­veihez intézett. Az exbokszbajnok — minden er­re vall — mostani nyilatkozatá­val nemcsak egy hajdanvolt po­litikus magánvéleményének adott hangot. „Bár a rhodesiai dráma kulcs­figurája továbbra is Ian Smith marad — aki változatlanul vall­ja, hogy a fekete bőrű lakosság többségi kormányzásáról szó sem lehet —, hangos és némileg ide­ges fehér csoportosulások jelent­keznek, hogy szembeszállva a miniszterelnökkel, alternatív megoldásokat ajánljanak” — ír­ta a napokban egy rhodesiai ri­portban a New York Times. A fehér mérsékeltek szinte ki­vétel nélkül a középosztályhoz vagy a tehetősebbekhez tartoz­nak, mint Sir Roy Welensky. De többségük, vele ellentétben, fia­tal, míg a hozzá hasonló idősebb bevándorlók jelentős része még mindig bízik Smith csalhatatlan­­ságában. Smithben, aki hajthatat­lan, éspedig nemcsak a többségi uralom, a hatalom kérdésében, hanem az afrikai gerillák elleni háború dolgában is. „Százával jöttek, százával öltük meg őket. Ha ezrével fognak jönni, ezrével vesznek oda” — nyilatkozta nem­régiben. Derűlátást azonban a rhodesiai fehér lakosság mind kevésbé oszt­ja. Mutatkoznak az aggodalom, talán a pánik jelei is. A fehér te­lepes kormányzattal szemben el­lenséges rendszerekkel körülzárt Rhodesia számára a külvilággal való kapcsolatot az a gerillák ál­tal zaklatott határ jelenti, ame­lyen át a másik fehér telepes rendszerrel, Dél-Afrikával érint­kezik. AKÁR HOLNAP ELMENNÉK. A legszívesebben összecsomagol­nék és mennék — nyilatkozta ugyancsak a New York Times tudósítójának egy gyermeket vá­ró asszony Salisburyben. Üzlet­ember férje viszont családjából, ismerősei köréből idézett példá­kat a elvándorlásra. Sir Roy Welensky figyelmezte­tését szinte aláhúzza a megdöb­bentő statisztika: az év első öt hónapjában 1520 fővel csökkent az elvándorlások miatt a fehér lakosság, száma, szemben a múlt év hasonló időszakának 1250 fős létszámgyarapodásáról. Különö­sen április óta jóval több az el­vándorlás, mint a bevándorlás. Az egykor oly magabiztos fehér telepesek sajátosan szavaznak Smith politikájáról, pontosabban e politika ellen. Szász­ József

Next