Magyar Hírlap, 1976. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
2 1976. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap külföldi lapokból * fr*** j -wK *v •v*v»^v ’ ’EUEOPHO Franciaországban Sangunetti tengernagy., akit a nemzetvédelemről és a hadseregszervezésről tett megjegyzései miatt az év elején elbocsátottak állásából, továbbra is a kormány fekete bárányának száma — írja az olasz hetilap. Sanguinetti elbocsátásának közvetlen oka az volt, hogy a hadügyminiszter előzetes hozzájárulása nélkül hozott nyilvánosságra bizonyos felvilágosításokat. Az admirális most „visszaeső” lett. Egy konferencián a hadseregszervezés hiányosságait tárta fel. Rámutatott a mulasztásokra, a pazarlásra, felhívta a figyelmet, mennyire felesleges és költséges a francia fiatalokat saját tartományuktól igen távol eső állomáshelyekre bevonultatni. Csak a szabadságok miatti útiköltségtérítés 600 millió frankjába kerül az államnak, amit fontos hadifelszerelések pótlására lehetne fordítani. A kormány ismételt haragját mégsem ezek a bírálatok váltották ki, hanem az admirálisnak azok a szavai, ar amelyek a nemzetvédelem általános stratégiájának legutóbbi átalakításáról, s néhány fegyveres osztag be nem vallott feladatairól szóltak. Sanguinetti nem kevesebbel vádolta a kormányt, mint hogy a határőrséget főleg a „belső ellenség” ellen akarja felhasználni. A thaiföldi Chiang Mait sok ország rendőrsef JMí fja k® mint a kabi-tagil 111 pátószerek fontos tranzitállomását ismeri. A közelmúltban tizennyolc ország rendőrségének képviselői itt rendeztek találkozót — írja a brit hetilap. A rendőri találkozó, mely az első ázsiai—európai konferencia volt, jól tükrözte a termelő- és fogyasztó országok közötti feszültséget. Az ázsiaiak azt állítják, hogy amíg nagy a szükséglet, addig a hatalmas anyagi haszon ösztönzia kínálat fenntartását. Az európaiak viszont úgy vélekedtek, hogy amíg nagy a kínálat, addig nagy lesz a kísértés is, hogy megvegyék a kábítószert. Az úgynevezett „aranyháromszögben”, Thaiföld, Burma és Laosz határvidékén évente 5— 700 tonna nyers ópiumot állítanak elő. A thaiföldi kábítószeriparra jellemző módon még a rendőri találkozó idején is, pár száz méterre az értekezlet színhelyétől 1,4 kg heroint foglaltak le. Nyugat-Európában ez év első felében a rendőrség 200 kg heroint kobozott el, többet, mint az egész elmúlt esztendőben. „Amíg ekkora összegeket kapunk a kábítószerért — mondotta egy burmai csempészbanda feje —, addig mindig megtaláljuk az utat a nyugati piacokra”. I. 2 Ázsia Kiegyensúlyozott amerikai jelenlét? A JÖVŐ ÉVBEN AZ EGYESÜLT Államok ismét Ázsia felé fordul, nem azért, hogy helyreállítsa hegemóniáját, hanem, hogy újra meghatározza ázsiai politikáját, állította alig két hónapja Richard Holbrooke, az amerikai képes hetilapban, a Newsweekben. Feltételezését most az egyik legilletékesebb amerikai személyiség, Henry Kissinger külügyminiszter erősítette meg a tíz napja Seattle-ban elhangzott előadásában. Kissinger az utóbbi 35 évben az ázsiai hadszíntereken elesett sok ezer amerikaira hivatkozva azt állította, hogy továbbra is szükséges az Egyesült Államok „erős és kiegyensúlyozott” katonai jelenléte Ázsiában. Az amerikai külügyminiszter előadásából egyértelműen kitűnt az is, hogy az USA vezetői az „erős és kiegyensúlyozott” ázsiai jelenlét fenntartásához a legmesszebbmenőkig igénybe akarják venni Kína maoista vezetőinek támogatását. Kissinger közölte, hogy az Egyesült Államok folytatja a kapcsolatok normalizálásának folyamatát a Kínai Népköztársasággal, hangsúlyozva: „Fontos figyelembe vennünk, hogy Kína erős, határozott tényezőnek kívánja látni az Egyesült Államokat a világpolitikában, ez fontos tényező kapcsolataink alakulásában." Ezek a megjegyzések megerősítik a Gerald Ford elnök tavaly decemberi pekingi látogatása után a Washington és Peking kapcsolatainak fejlesztéséről, valamint az amerikai—kínai együttműködés fokozásáról kialakult feltételezések realitását. A japán kormánykörök június végén szellőztették meg, hogy értesülésük szerint Ford elnök pekingi látogatásakor megállapodtak: az amerikai elnökválasztások után Kína és az Egyesült Államok között megteremtik a diplomáciai kapcsolatokat. (E tájékoztatást Kissinger adta Mijazava Kiicsi japán külügyminiszternek.) A japán közlés szerint az Egyesült Államok ilyen értelemben tájékoztatta Tajvant, s közölte, hogy a „japán formulához” hasonlóan, Tajvannal „nem kormányszintű gazdasági és kulturális kapcsolatokat tart fenn”. A KÍNAI VEZETŐK EGYETÉRTETTEK Ford javaslatával, s kötelezettséget vállaltak arra, hogy Kína nem alkalmaz fegyveres erőt Tajvan felszabadítására. Ford viszont azt ígérte, hogy az Egyesült Államok semmisnek nyilvánítja az amerikai— tajvani védelmi egyezményt. A japán külügyminisztériumot kellemetlenül érintette az értesülés kiszivárogtatása, s Tokióban cáfolták hitelességét. Fölösleges volt cáfolniuk. A kínai vezetőik július elején is Pekingben vendégeskedő Eda Szaburónak, a Japán Szocialista Párt jobbszárnya vezetőjének beismerték: az amerikai elnökválasztásokat követően „szerződéses alapra” helyezik a kínai—amerikai kapcsolatokat. A szerződéses alapra emelendő kapcsolatok céljára a Ford elnök pekingi látogatása után meghirdetett csendes-óceáni doktrína világít rá. E doktrína a Kissinger előadásában is hangsúlyozott „erős és kiegyensúlyozott” ázsiai katonai jelenlét fenntartására irányul. Ford elnök csendes-óceáni doktrínája megkülönböztetett jelentőségűnek tartja az amerikai—kínai kapcsolatokat. S ez nem véletlen, mert utóbbi években éppen Peking hangoztatja, hogy Ázsiában fenn kell tartani az Egyesült Államok katonai jelenlétét. A maoista vezetők kívánságának 1976. március 20-án az Új-Kína kommentátora — a lányomnak mondom, s a menyem is értsen belőle jegyében — így adott hangot: „A Szovjetunió az ázsiai kollektív biztonság rendszerével akarja felszámolni az Egyesült Államok befolyását Ázsiában” A LÉNYEGRE TAPINTOTT tehát a japán Jomiuri Simbun kommentátora, amikor azt írta: „Szinte kétségtelen, hogy a csendes-óceáni doktrínát a kínai —amerikai csúcstalálkozón elért egyetértés vagy megegyezés alapján dolgozták ki. Ezt a doktrínát, jellegét tekintve, ténylegesen amerikai—kínai közös közleménynek lehetne nevezni.” E vélekedést erősíti meg a kínai félnek az a kijelentése, hogy „nem tesz semmi olyat, ami aláásná az Egyesült Államok pozícióit Japánban, Thaiföldön és a Fülöpszigeteken. A kínai—amerikai együttműködés veszélyes törekvéseire figyelmezteti a világ haladó erőit Malcolm Fraser ausztrál miniszterelnök nagy vihart kavaró pekingi szereplése. Az ausztráliai sajtó tudósítóinak Pekingben kiszivárogtatták, hogy Fraser miniszterelnök a Hua Kuo-feng miniszterelnökkel folytatott titkos tárgyaláson javaslatot tett az Ausztráliát, Kínát, az Egyesült Államokat és Japánt tömörítő négyhatalmi szövetség életre hívására, amely ellensúlyozná a Szovjetunió befolyását a Csendes-óceánon és az Indiai-óceán térségében. A nyílt szovjetellenes katonai szövetség tervének szellőztetése Washingtont zavarba ejtette, de a kínai vezetők — az ausztráliai lapok állítása szerint — kedvezően fogadták a négyhatalmi szövetség gondolatát. Malcolm Fraser miniszterelnök a napokban Washingtonban is járt, de most mélyen hallgattak a négyhatalmi szövetség ügyéről, mert — mint a Sydney Morning Herald írta — az amerikai elnökválasztások előtt hasznosabb elfelejteni az olyan sok félreértésre, gyanakvásra okot adott javaslatot. Fraser így sem érkezett üres kézzel Washingtonba: átadhatta Peking azon üzenetét, hogy Kína támogatja az Egyesült Államok jelenlétét a Csendes-óceánon és az Indiai-óceánon. A FRASER JAVASOLTA NÉGYES SZÖVETSÉG egyik tagja, Japán, még a kínai—amerikai kapcsolatok fejlesztését sem nézi jó szemmel. Az Egyesült Államokban tett látogatása idején, július közepén Mijazava külügyminiszter a Mike Mansfield szenátorral folytatott beszélgetésen közölte: Japán nem nézné jó szemmel Washington és Peking viszonyának látványos javulását, s a szenátort e kapcsolatok fejlesztésének lassítására kérte. Mijazava állásfoglalása a jelek szerint gondolkodóba ejtette az amerikai vezetőket. Erre utal, hogy a Mijazava—Mansfield megbeszélés után a New York Times kommentátora már azt írta: „Tajvan »ejtése« nemcsak választási probléma, hanem tényleges nehéz kérdés. Az USA védelmi kötelezettségeinek értékét vonhatják kétségbe Japánban és más országokban, ha az Egyesült Államok olyan lépést tenne, amely Pekingnek is megfelelne. Tajvan ejtése nélkül kell javítani a kapcsolatot Kínával, ami viszont szükséges.” A Kissinger előadásában szorgalmazott kínai—amerikai kapcsolatfejlesztés aggodalmat kelt Ázsia népei, haladó erői körében, mert zavarja az ázsiai helyzet egészségesebbé tételét. Bőgős László Malcolm Fraser Pekingben: Hua Kuo-feng elnyerte támogatásomat HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. MOSZKVA: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára megbeszéléseket folytatott Edward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával, valamint Gustáv Hasakkal, a CSKP KB főtitkárával. 2. DAMASZKUSZ: A libanoni válság rendezését célzó megállapodást írtak alá Szíria és a PFSZ képviselői A megállapodás tűzszünetre szólít fel, előirányozza a fegyveres erők visszavonását és nemzeti egységkormány létrehozását Libanonban. Bejrút külvárosában egyébként a hét végén is heves utcai harcok folytak. 3. ANKARA: Kiélezte a feszültséget Görög- és Törökország között egy török kutatóhajónak az Égei-tengerre küldése. A hajó egyelőre török felségvizeken tartózkodik, de mindkét ország fegyveres erőit készültségbe helyezték. Bülent Ecevit volt török miniszterelnök az USA-ban Forddal és Kissingerrel tárgyalt. 4. HAVANNA: Közös közlemény kiadásával ért véget Agostinho Neto angolai államfő kubai látogatása. Fidel Castro kubai miniszterelnök meghívást fogadott el Angolába. 5. GENF: A hadászati támadófegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások küldöttségei bejelentették, hogy a tárgyalásokat szeptember 1-ig szüneteltetik. 6. LISSZABON: Banes köztársasági elnök előtt letették az esküt a kormányt kiegészítő államtitkárok és államtitkár-helyettesek. Az új kormány programját hétfőn terjesztik a parlament elé. 7. RÓMA: Letette az esküt Giulio Andreotti egypárti kereszténydemokrata kormánya. A kormány a parlamentben csak kisebbségi támogatásra számíthat, s csak kommunista tartózkodás esetén kaphat bizalmat. Az új kormány szombaton megtartotta első ülését. Az exbajnok figyelmeztetése SIR ROY WELENSKY, az egykori Rhodesiai és Nyaszaföldi Államszövetség miniszterelnöke az utóbbi időben nem sokat hallatott magáról. Annak idején, amikor 1963 decemberében az angolok — az ő akarata és tanácsa ellenére — kényszeredetten ugyan, de elfogadták az államszövetség felbomlását, régi nagy álmát látta meghiúsulni, és sértődötten félrevonult A Litvániából először Amerikába, majd Dél-Rhodesiába vándorolt szatócs fia sok mindennel megpróbálkozott életében. Később politikai karrierjében is kamatoztatott hírnevét azonban azzal szerezte, hogy a 20-as években ő volt Dél-Rhodesia nehézsúlyú ökölvívóbajnoka. A föderáció összeomlását afféle politikai knock outnak tekintve visszavonult a politikától, bár az 1965-ös úgynevezett függetlenségi nyilatkozat, vagyis a Smith vezette független fehér telepes rendszer függetlenségének deklarálása után is ott maradt Salisburyban. Annál feltűnőbb, hogy hosszú hallgatás után most nemcsak megszólalt, hanem rozzant egészségét meghazudtoló hevességgel intézett támadást Ian Smith politikai koncepciója ellen. „A fehér uralom fennmaradása képtelenség” — nyilatkozta. A fehérek alig vannak többen 250 ezernél, a feketék száma pedig több mint hatmillió. Ez a politika csak tragédiába torkollhat: fegyveres harcba, mert ,,a fehér ember, harcolni fog”, de helyzete eleve kilátástalan. Röviden így foglalható össze az a figyelmeztetés, amelyet Welensky Smithhez és híveihez intézett. Az exbokszbajnok — minden erre vall — mostani nyilatkozatával nemcsak egy hajdanvolt politikus magánvéleményének adott hangot. „Bár a rhodesiai dráma kulcsfigurája továbbra is Ian Smith marad — aki változatlanul vallja, hogy a fekete bőrű lakosság többségi kormányzásáról szó sem lehet —, hangos és némileg ideges fehér csoportosulások jelentkeznek, hogy szembeszállva a miniszterelnökkel, alternatív megoldásokat ajánljanak” — írta a napokban egy rhodesiai riportban a New York Times. A fehér mérsékeltek szinte kivétel nélkül a középosztályhoz vagy a tehetősebbekhez tartoznak, mint Sir Roy Welensky. De többségük, vele ellentétben, fiatal, míg a hozzá hasonló idősebb bevándorlók jelentős része még mindig bízik Smith csalhatatlanságában. Smithben, aki hajthatatlan, éspedig nemcsak a többségi uralom, a hatalom kérdésében, hanem az afrikai gerillák elleni háború dolgában is. „Százával jöttek, százával öltük meg őket. Ha ezrével fognak jönni, ezrével vesznek oda” — nyilatkozta nemrégiben. Derűlátást azonban a rhodesiai fehér lakosság mind kevésbé osztja. Mutatkoznak az aggodalom, talán a pánik jelei is. A fehér telepes kormányzattal szemben ellenséges rendszerekkel körülzárt Rhodesia számára a külvilággal való kapcsolatot az a gerillák által zaklatott határ jelenti, amelyen át a másik fehér telepes rendszerrel, Dél-Afrikával érintkezik. AKÁR HOLNAP ELMENNÉK. A legszívesebben összecsomagolnék és mennék — nyilatkozta ugyancsak a New York Times tudósítójának egy gyermeket váró asszony Salisburyben. Üzletember férje viszont családjából, ismerősei köréből idézett példákat a elvándorlásra. Sir Roy Welensky figyelmeztetését szinte aláhúzza a megdöbbentő statisztika: az év első öt hónapjában 1520 fővel csökkent az elvándorlások miatt a fehér lakosság, száma, szemben a múlt év hasonló időszakának 1250 fős létszámgyarapodásáról. Különösen április óta jóval több az elvándorlás, mint a bevándorlás. Az egykor oly magabiztos fehér telepesek sajátosan szavaznak Smith politikájáról, pontosabban e politika ellen. Szász József