Magyar Hírlap, 1977. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-24 / 95. szám
161977 ÁPRILIS 24, VASARNAP Az Ú. Dózsa továbbra is vezet A Vasas felnyomult a második helyre Több meglepetés született a szombati NB I-es labdarúgó-fordulóban. A délutáni találkozók között váratlan eredménynek számított a Videoton veresége Székesfehérvárott, és a Tatabánya biztos győzelme Dunaújvárosban. Négy mérkőzés végződött pontosztozkodással, így Győrben, Szombathelyen, Békéscsabán és Zalaegerszegen született 1:1-es eredmény. A népstadioni kettős rangadó 70 ezer néző előtt került sorra. A ferencvárosi szurkolók kettős bánattal távoztak, először, mert a remélt MTK-VM-helytállás az Ú. Dózsával szemben elmaradt, csapatuk pedig a nagyszerű lendületben levő Vasassal szemben alulmaradt. Az újpestiek nagy gólarányú győzelmükkel változatlanul vezetik az élmezőnyt, a második helyre már felnyomult a Vasas, a Ferencváros pedig két hellyel került hátrább, mert a Bp. Honvéd megtartotta harmadik helyét. 1. DÓZSA—MTK-VM 5:2 (2:0) Népstadion, 70 000 néző, vezette: Somlai. V. DÓZSA: Rothermol — Viczko, Dunai 111., Sarlós, Tóth J., Kolár, Schumann, Fekete (Zámbó), Fazekas, Töröcsik, Nagy L. MTK-VM: Gáspár — Palicskó, Csetényi, Burg, Borsó, Kovács B., Siklósi, Kontár (Kőhalmi), Takács, Sipőcz (Kiss T.), Kunszt. GÓLLÖVŐK: Nagy L. (2), Schumann, Fekete, Töröcsik, illetve Kiss T. Kovács B. Kellemes idő és telt ház fogadta a Népstadion első mérkőzésén szereplő csapatokat. A Fradi-szurkolók még éppen csak hangoltak, hogy biztassák az MTK-VM-et, amikor Schumann (a 4. percben) megszerezte a Dózsának a vezetést. Ez le is hűtötte a kedélyeket, s a mérkőzés folyamán alig-alig akadt olyan időszak, amikor a bajnokságban vezető Dózsa némi reményt hagyott volna az MTK-VM-nek. Igaz, Borsó 1:0-nal kihagyott egy 11-est, és a második félidő elején a szépítő gól szorossá tette a találkozót, de mindössze egy percig. A jó formában játszó Töröcsik ellen egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a kék-fehér védők. Az ötből négy gólban szerepet játszott. A két csapat egész egyszerűen nem tartozott egy súlycsoportba, úgy tűnt, a Dózsa akkor rúg gólt, amikor csak akar. Az MTK-VM nem volt méltó vetélytársa ellenfelének. VASAS—FERENCVÁROS 4:1 (2:0) Népstadion, 70 000 néző, vezette: Palotai. VASAS: Mészáros — Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor, Gass, Müller, Zombori, Kovács, Izsó, Váradi. . FERENCVÁROS: Hajdú — Martos, Bálint, Muha, Vépi, Nyilasi, Ebedli, Magyar, Pusztai, Vad, Pogány (Rab). GÓLLÖVŐK: Váradi (2, egyet 11-esből), Komjáti, Izsó (11-esből), illetve Ebedli. A várakozásnak megfelelően tűzzel, izgalommal kezdődött a Népstadion második mérkőzése. Már az első percekben foglalkoztatták mindkét kapust. Aztán a Vasas átvette az irányítást, s ezt a találkozó végéig ki sem engedte kezéből. Már a 7. percben Bálint a gólvonalon mentett, a 13.-ban Müller kapu elé ívelt labdáját Komjáti csúsztatta a jobb alsó sarokba (1:0). Ezután három alkalommal is a gólvonalról hárítottak az FTC védői, előbb Magyar, majd Martos kétszer. Az FTC egyetlen helyzetét Pogány hagyta ki, öt méterről fejelt Mészáros ölébe. A 41. percben Váradinak gurítottak le egy közvetett szabadrúgást, a balszélső egy csellel becsapta a sorfalat, és 18 méterről nagy erővel lőtt Hajdú hálójába (2:0). A 44. percben Kovács közeli fejesét Hajdú nagy bravúrral védte. A második félidő elején, a 47. percben, Izsó fordult le két védő között, és a kifutó Hajdú mellett helyezett a jobb sarokba (3:0). Az 52. percben Gass hagyott fel nagy helyzetet, majd az 58. percben Kovács buktatásáért megítélt büntetőt értékesítette Váradi (4:0). A 87. percben sikerült a Fradi becsületgólját megszerezni, Ebedlit a 16-os oldalvonalánál buktatták, és a büntetőt a kárvallott lőtte Mészáros kapujába (4:1). Az utolsó pillanatokig izgalmas, változatos volt a találkozó, igazi rangadót láthattunk a Népstadionban. TATABÁNYA— DUNAÚJVÁROS 3:0 (1:0) Dunaújváros, 4000 néző, vezette: Jaczina. TATABÁNYA: Csepecz — Szabó, Lakatos, Néder, Knapik, Halász, Csapó, Arany, Nagy (Juhász), P. Nagy, Hegyi. DUNAÚJVÁROS: Németh — Keller, Judik, Tóth, Staller, Rudi, Szepesi, Fajkusz, Tímár (Szűcs), Mártha (Kuli), Engelbrecht. GÓLLÖVŐK: Hegyi (2) és Szabó. Nagyszerű csapatjátékkal nyert a Tatabánya a sorsába hamar beletörődő, tehetetlen Dunaújváros ellen. SALGÓTARJÁN—HALADÁS 1:1 (1:0) Szombathely, 10 000 néző, vezette: Halász. SALGÓTARJÁN: Szűcs — Geese (Miklós), Kovács N., Varga, Tóth, Horváth, Orosházi, Básti, Földi (Mohácsi), Kajás, Loch. HALADÁS: Szarka — Kovács, Király, Kereki, Kiss, Horváth Z., Vörös (Tar), Kulcsár (Fedor), Sebestyén, Farkas, Hauzer. GÓLLÖVŐK: Loch, illetve Farkas. Egy könnyelműen hazafelé gurított labdát csípett el a szemfüles Loch a második percben, ezután a Haladás szinte kapujához szegezte ellenfelét, de az egyenlítés csak a 75. percben sikerült Farkas fejesével. CSEPEL—DOROG 3:0 (1:0) Csepel, 1500 néző, vezette: Pádár. CSEPEL: Hajdú — Godán, Gulyás, Aszali, Kovács J., Vellai, Somogyi, Tóth B., Ozsváth, Branikovits (Vincze), Csordás. DOROG: Sarlós — Engelbrecht, Csapó, Sándor, Kapitány, Major, Eipel, Szabó, Ecker (Balogh), Peszeki J., Péntek (Hanti). GÓLLÖVŐK: Somogyi, Aszalai, és Csordás. Nem volt sok izgalom a tabella utolsó két helyét elfoglaló csapat játékában. A Csepel szervezettebb akcióival, támadásaival érdemelte meg a két pontot. SZEGED—ZALAEGERSZEG 1:1 (1:0) Zalaegerszeg, 5000 néző, vezette: Mackó. SZEOL AK: Nagy — Zámbori, Egervári, Forgács, V. Tóth, Hojszák (Kozma II), Birinyi, Kozma III., Kádár (Hágelmann), Vassá I., Jernei. ZTE: Bolemányi — Molnár, Mihalecz, Pusztai, Péter, Józsi I., Soós, Csepregi, Bogáti, Simon (Antoni), Kelemen (Rácz). GÓLLÖVŐK: Birinyi, illetve Csepregi. Nem sok örömük volt a hazai szurkolóknak a rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen. Mindkét csapat játékosai sokat hibáztak. A szegediek lelkesedésben felülmúlták a zalaegerszegieket. BP. HONVÉD—RÁBA ETO 1:1 (1:1) Győr, 8000 néző, vezette: Mohácsi. BP. HONVÉD: Gujdár — Kelemen, Kocsis I., Lukács, Varga J., Pál, Pintér, Szűcs, Póczik (Bodonyi), Kozma, Weimper. RÁBA ETO: Földes — Baumann, Pozsgai, Cs. Horváth (Berecz), Virágh, Somogyi, Glázer, Mile, Szabó, Szokolai, Pénzes (Horváth L.). GÓLLÖVŐK: Kozma, illetve Szokolai. Földes nagyszerű védésekkel hárította a Honvéd támadásait. A 36. percben Somogyit, majd szünet után az első percben Vargát állította ki Mohácsi játékvezető. Az első félidő izgalmas, nagy iramú játéka után a csapatok elfáradtak, és unalmas második félidőt láthatott a közönség. BÉKÉSCSABA—KAPOSVÁR 1:1 (1:0) Békéscsaba, 13 000 néző, vezette : Bana. BÉKÉSCSABA: Tasnádi — Alberti, Kerekes, Vágási, Zsombori, Pásztor, Királyvári (Csepregi), Pogács, Ravasz, Mártai, Bánáti (Németh). KAPOSVÁR: Buús — Petrák, Agfalvi, Zentai, Duschák, Kanyar, Engloner, Konrád, Kárász (Varga), Kiss, Túrái. GÓLLÖVŐK: Pásztor, illetve Túrás (11-esből). vAz első félidőben a vendégek csak védekeztek, majd a gól után nagy erőbedobással harcoltak az egyenlítésért. Ez csak a 80. percben sikerült. Tasnádi kifutott a kitörő Túrái elé, összecsaptak, s a játékvezető 11-est ítélt. DIÓSGYŐR—VIDEOTON 2:1 (2:0) Székesfehérvár, 8000 néző, vezette : Körös. DIÓSGYŐR: Szabó — Teodoru, Salamon, Váradi, Tatár, Oláh, Kerekes (Szántó), Tóth (Szalai), Borostyán, Fekete, Görgei. VIDEOTON: Szabó — Nagy 111., Garamvölgyi, Fejes, Végh, Nagy I. (Czeczeli), Csongrádi, Karsai, Májer, Barcsa (Szalmásy), Tieber. GÓLLÖVŐK: Görgei, Fekete, illetve Czeczeli Rengeteg Videoton támadás, hibát, hibára halmozó játékosokkal. A tudósítói jelentés szerint a Videoton idei leggyengébb teljesítményét nyújtotta, és a diósgyőriek szervezett játéka ellen nem volt ellenszerük. Az NB I állása A góllövők élén 25 gólos: Váradi (Vasas) 20 gólos: Fazekas (V. Dózsa) 15 gólos: Kozma (Bp. Honvéd) 14 gólos: Gass (Vasas) 12 gólos: Nyilasi (Ferencváros) 11 gólos: Nagy N., Tieber( mindkettő Videoton), Fekete (II. Dózsa), Vad (Ferencváros), Weimper (Bp. Honvéd). AZ NB II. VASÁRNAPI MŰSORA: Valamennyi mérkőzés 16 órakor kezdődik, az elöl állók a pályaválasztók: Pécs—MÁV DAC, Vasas Izzó—Kossuth KFSE, Ózd —Oroszlány, Szolnoki MTE— Nagykanizsa, Volán—Várpalota, Szekszárd—Ganz-MÁVAG, Debrecen—Szolnoki MÁV, Budafok— Székesfehérvári M.4V, Eger— BVSC, Fűzfő—Komló, L. Dózsa 26 19 3 5 75:38 40 2. Vasas 26 18 2 6 78:35 38 3. Bp. Honvéd 26 16 6 4 41:28 38 4. Ferencváros 26 15 7 4 59:27 37 5. Haladás 26 13 6 7 41:30 32 6. Kába ETO 26 12 4 10 39:34 28 7. Videoton 26 11 5 10 50:3 ! 27 8. MTK-VM 26 12 3 U 4i :40 27 9. Diósgyőr 26 11 3 12 33:40 25 10. Tatabánya 26 11 3 13 42:43 24 11. Békéscsaba 26 7 9 10 29:38 23 12. ZTE 26 8 6 12 32:35 22 13. Kaposvár 26 7 6 13 28:36 20 14. Szeged 26 6 8 12 24:52 20 15. Salgótarján 26 7 7 14 31:36 1916. Csepel 26 5 8 13 28:42 18 17. Dunaújváros 26 6 6 14 28:47 18 18. Dorog 26 3 6 17 20:61 12 SPORT Véget ért a sakk EB Moszkvában Ezüstérmes a magyar válogatott Szombaton az utolsó forduló függő játszmáinak befejezésével véget ért Moszkvában a sakkcsapatok Európa-bajnoksága. Az egyetlen függőben maradt magyar találkozó a csehszlovákok ellen Lukács győzelmével végződött, sötéttel legyőzte Neckart, így alakult ki az eredmény: Magyarország—Csehszlovákia 5,5:2,5. Ez a hárompontos győzelem elég volt ahhoz, hogy csapatunk megszerezze a Szovjetunió mögött az Európa-bajnokság 2. helyét. Utoljára tíz évvel ezelőtt az ausztriai Kapfenbergben ért el ilyen eredményt a magyar sakkválogatott. — Ezúttal nem nyújtott csapatunk egyenletes teljesítményt, nagy küzdelemben végül sikerült megszereznünk az ezüstérmet — mondta elsőtáblás játékosunk, Portisch Lajos. — Sikerünk egyik oka, hogy a pénteki utolsó fordulóban, mely a rendkívül kiélezett hajrában sorsdöntő volt, valamennyi játékosunk képes volt újítani és teljes erőbedobással küzdeni. A másik tényező, mely nekünk kedvezett, hogy legnagyobb vetélytársunk, az ellenünk az asztaltól győztesként, felálló jugoszláv csapat a bajnokság középső részében a vártnál gyengébb játékot nyújtott. A sakkcsapat Európa-bajnokság végeredménye: 1. Szovjetunió 41,5 pont, 2. Magyarország 31 p., 3. Jugoszlávia 30 p., 4. Románia 29 p., 5. Bulgária 25 p., 6. NSZK 25 p. (Az egymás elleni eredmény döntött a bolgárok javára).. 7. Csehszlovákia 21,5 p., 8. Nagy- Britannia 21 p. Magyar Hírlap Kupa A kispályás foci varázsa — Mereven kellett ragaszkodnunk a nevezési határidőhöz, az elkésetteket nem vehettük figyelembe — mondta Fodor Endre, a lapunk által meghirdetett kispályás labdarúgótorna versenybíróságának az elnöke. — Ha mindenkit megvártunk volna, akkor napokig tartó selejtezőket és döntőket kellett volna, rendezzünk új. fővárosi közalkalmazott tömegsportolók részére. Így is 42 hivatal és intézmény nevezett! A nevezettek névsora: Pénzügyminisztérium, OTSH, Országos Anyag- és Árhivatal, Szabványügyi Hivatal, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, Társadalombiztosítási Igazgatóság, Belügyminisztérium, Munkásőrség, Központi Statisztikai Hivatal, Fővárosi Főügyészség, Igazságügyi Minisztérium, Fővárosi Bíróságok, Könnyűipari Gépi Adatfeldolgozó V., Országos Számítógép Technikai V., Államigazgatási Számítógép Szolgálat, Számítógépalkalmazási Kutató Intézet, SZÁMOK, Fővárosi Csarnok és Piacigazgatóság, Fővárosi Állat- és Növénykert, Központi Sportiskola, Földtani Intézet, Tanácsakadémia, X. ker. Tanács, XIV. ker. Tanács, KISZ budapesti bizottsága, Express Utazási Iroda, Központi Múzeum Igazgatóság, KISZ KB, MSZMP budapesti bizottság, MSZMP VIII. ker. PB, Anyagmozgatási és Csomagolástechnikai Intézet. •— A Magyar Tudományos Akadémia intézményei: Központi Hivatal, Központi Kémiai Kutató Intézet, Nyelvtudományi Intézet, Műszaki Fizikai Kutató, Izotóp Intézet, Matematikai Kutató, Kísérleti Orvostudományi Kutató, SZTAKI Régészeti Kutató, Természettudományi Kutató Laboratórium, Központi Fejlesztési Kutató. Mpdtis Hirus? Nyitány a vízilabda OB I-ben Tudósítónktól. Szombaton délután megkezdődött a 71. országos vízilabda-bajnokság, a megváltoztatott szabályokkal, így két bíró kísérte a játékot a partról. A legnagyobb érdeklődés a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda felé fordult, ahol a Ferencváros a Vasassal mérte össze erejét. A zöld-fehérek csapatából hiányzott Bálla, akit fegyelmi úton május 31-ig klubja eltiltott a mérkőzésektől. A Vasas legénysége viszont teljes volt: Darida — Tori, Bányai, dr. Csapó, Kenéz, Budavári, Faragó. Ez meg is látszott, hiszen a piroskék színeket viselő legénység tetszetős és könnyed játékkal győzött. A világklasszist jelentő Faragó és Csapó mellett kitűnőt nyújtott Budavári és Kenéz, Darida pedig a kapuban válogatott formát mutatott. Az utolsó negyed elején már 6:1-re vezetett a Vasas, amikor a Fradi olimpiai bajnoka, Gerendás, még egy góllal szépített. Vasas—FTC 6:2 (1:1, 3:0, 2:0, 0:1). További eredmények: OSC— Bp. Honvéd 7:5 (3:2, 2:1, 1:0, 1:2); BVSC—Vasas Izzó 8:3 (2:0, 1:1, 3:1, 2:1); Bp. Spartacus—Szeged 6:5 (2:1, 3:0, 0:2, 1:2); Szentes— Szolnok 5:4 (1:1, 1:1, 2:0, 1:2). E R E D M JÉ N Y E K — ES E M é N ¥ E, K MhasKKEi.T Érdeklődés mellett érkezett el első szünnapjához Bécsben a jégkorong-világbajnokság. Valamennyi csapat két mérkőzést játszott, három együttesnek van 1—4 pontja (Szovjetunió, Csehszlovákia, Svédország), ketten állnak 2—2 ponttal (Kanada, Egyesült Államok), és nem sikerült még pontot szereznie Romániának, Finnországnak és az NSZK-nak. JÓL SZEREPELNEK A MAGYAR SÚLYEMELŐK a bulgáriai Plevenben a Duna Kupán. Az 52 kg-osak között Kőszegi 227,5 kg-mal, az 56 kg-osak között Oláh 227,5 kg-mal győzött. A 60 kg-osak között Benedek 3, a 67,5 kg-osak között Varga a 2. helyet szerezte meg. IONA CAMPAGNOLO, kanadai sportminiszter asszony a jövő héten Európában tesz látogatást, és többek között felkeresi Magyarországot is. AZ NSZK-BAN LEVŐ TAUBERBISCHOFSHEIMBEN a világ legjobb négy párbajtőrvívójának viadalát dr. Fenyvesi Csaba nyerte, legyőzve a nyugatnémet Puscht és Hehnt, valamint a svéd Edlinget. A FÉRFIKÉZILABDA bek-et a Steaua Bukarest együttese nyerte, miután Sindelfingenben 21:20-ra győzött a CSZKA Moszkva ellen. NŐI KÉZILABDA NB I. EREDMÉNYEK: Bp. Spartacus—Goldberger 19:15 (13:6), Híradó Technika—Pécsi MSC 17:11 (9:4), Vasas—Postás 23:12 (14:6), Tatabánya—Csepel 15:13 (7:6). TOKIÓBAN HIVATALOSAN BEJELENTETTÉK, hogy Sapporo 1984-re ismét megpályázza a téli olimpiai játékok rendezését. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató INDEX: 25007 / MAGYAR HILUfiP