Magyar Hírlap, 1977. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-01 / 153. szám

/ Vv ( Szerkesztőség és kiadóhivatal: M A ■ AM M fü A B ü £ mm a mm ára: so fillér b iäS“ K ififii fii Öl IP “V“ : mH III ÜK III lull r iss 10. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM POLITIKAI NAPILAP , 1977. JÚLIUS 1, PÉNTEK _ ~— ----------------------------------------------------Befejeződött az országgyűlés nyári ülésszaka Napirenden a vízgazdálkodás helyzete — Interpellációk Azt hozzávetőleg tudjuk mindannyian, hogy a víz jelentősége világszerte fokozódik, ám hogy a vízgazdálkodás fogalomkörébe tartozó sok-sok részfejezet mennyi tennivalót ad, ezt az államtitkári expozé is legföljebb csak érzékeltetni tudta. Természet, gazdaság, társadalom — utalt az összefüggésekre dr. Gergely István, s való igaz: a környezetvédelemben, az ipar és a mezőgazdaság feladatainak megvalósításában, de minden egyes lakos közérzetében növekvő szerepe van a víznek, amelynek becse itt, a Kárpát-medencében, az átlagosnál is jobban megnőtt. Néhány városunk — Debrecen, Miskolc, Pécs, Sopron - kiváltképpen szomjúhozik a vízre, s mint a beszámolóból kitűnt, javarészt a Dunából és a Tiszából szándékoznak kielégíteni az igényeket, nem beszélve a tárolókról, más műszaki építményekről 1980-ra az állampolgárok háromnegyede részesül vezetékes vízellátásban, ami örvendetes módosulás, ha meggondoljuk, hogy pillanatnyilag kétharmados ez az arány. A tiszta vízért folytatott küzdelem mind nehezebb az ipari és mezőgazdasági, nemkülönben a kommunális szennyvizek évente félkartonnyi tömegének gyarapodásával. Ezek az erőfeszítések nem választhatók el a környezetvédelmi tennivalóktól, amelyek önmagukban is tekintélyes pénzt emésztenek föl. Abból a 44 milliárd forintból, amit az V. ötéves tervben vízgazdálkodásra ad ki az ország, természetesen nem juthat mindenre. A tavalyi aszály például arra intene, hogy jó lenne mind több földet bevonni az öntözésbe, míg az 1970-es tiszai árvíz arra figyelmeztet, hogy tovább erősítendők a töltések. E két, más-más előjelű természeti csapás azóta következett be, hogy nyolc esztendeje utoljára került az országgyűlés elé a vízgazdálkodás ügye. Egyik sem újdonság hazánkban, de hogy mind kevesebb kárt tehessenek épületben és termésben, ahhoz folyton-folyvást felkészültnek kell lennie az egyébként példásan megszervezett magyar vízügyi szolgálatnak. A tegnapi expozé és a hozzászólások egyaránt ezt a felelősségtudatot tükrözték. Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselő elvtársak! Törvényhozó testületünk legutóbb 1969-ben tárgyalta a vízügyi ágazat helyzetét, fejlesztésének feladatait. A képviselő elvtársak akkori javaslatai közül azóta már jó néhány valóra vált Politikai és állami testületek — közöttük az országgyűleszleteit és bizottságai és megyei képviselőcsoportok — napirendjén azonban a legutóbbi években is többször szerepelt vízgazdálkodásunk. A hozott határozatok és állásfoglalások hatékonyan segítették fejlődésünket. Korunk egyik jellegzetessége világszerte, hogy fokozódik a víz iránti igény. Mind élesebbé válik az egészséges és elegendő vízért, ugyanakkor pedig a vizek kártétele elleni szüntelen küzdelem. Hazánkban ma már nemcsak a szakemberek szűk rétege, az erre közvetlenül hivatott szervek, hanem a társadalom évről évre bővülő körei is a sajátjuknak, érdeküknek tekintik a vízgazdálkodási feladatok megoldását Az állampolgárok milliói, amikor nem tűrik, hogy otthonukban haszontalanul folyjon el a víz, máris tevőleges részesei a takarékos vízgazdálkodásnak. Társadalmi méretű gazdálkodási folyamat részesei azok az üzemi munkások, vagy termelőszövetkezeti tagok is, akik hozzáértésükkel, lelkiismeretes munkájukkal észszerűen csökkentik a vízfelhasználást és kímélik tisztaságát. Köszönet és elismerés illeti a társadalmi munkások ezreit is, akik szervezetten vagy öntevékenyen óvják vizeink minőségét. A több, jobb vízért és aó vizek pusztításai ellen folytatott munka nemcsak gazdasági, hanem alapvetően társadalom- és életszínvonal-politikai feladat. Pártunk gazdaságpolitikájának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, hogy mindenkinek jusson a vízből — akik okkal igénylik — és társadalmunk legyen védett a víz kártételeitől. Ez nem csupán vízügyi, műszaki feladat. Politikai tevékenység is, mely az otthonok, a munkahelyek, a szociális és közegészségügyi viszonyok vagy a környezet fejlesztése útján javítja társadalmunk, és benne az egyes emberek és közösségek egészséges közérzetét. A legnagyobb vízhasználó A magyar vízgazdálkodás — földrajzi adottságaink miatt — hosszú múltra tekint vissza. Felszabadulásunkkor ez az ágazat is adósságokkal terhes volt. Példa erre, hogy 1945-ben hazánk lakosságának mindössze egyötöde részesült vezetékes vízeddlőlásban. Városaink jelentős részében nem voltak vízi közművek, a falvakban pedig szinte ismeretlen volt a vízellátás. Ma már valamenynyi városunkban van vízmű, és 1100 községben is központi vízművek szolgáltatják az ivóvizet. Nagy erőfeszítések eredménye, hogy jelenleg az ország lakosságának kétharmada részesül közműves vízellátásban, s hogy ez az arány falusi viszonylatban is megközelíti a 40 százalékot A csatornahálózat fejlődése szintén számottevő, noha elmaradt az ivóvízhálózattól. Csatornázott területen lakosságunknak ma egyharmada él. A népgazdaság legnagyobb vízhasználója az ipar: az összes friss víz több mint 60 százalékát igényli. Az ipari üzemek vízigényeiket jórészt saját víztermelő létesítményekből elégítik ki. A mi feladatunk a felszíni és felszín alatti vízkészleteket úgy beosztani, a vízigényeket és a víznyerési lehetőségeket térben és időben úgy összehangolná, hogy azt a fejlődő ipari üzemek zavartalanul vehessék igénybe termelésükhöz. A belterjes, az iparszerű termelési rendszereket széles körben alkalmazó nagyüzemi mezőgazdaságunk is új és fokozott követelményeket támaszt a vízgazdálkodással szemben. Kialakult az egységes mezőgazdasági vízgazdálkodás: ma már 400 ezer hektárt meghaladó területre juttathatunk öntözővizet. A sík- és dombvidékeken egyaránt törekszünk a természetes csapadéknak a talajban és tárolókban való visszatartására. A fejlesztés eredményeként javultak lehetőségeink a belvizek által okozott károk elhárítására is. Az eredmények elérésében számottevő részük van a vízgazdálkodási társulatoknak is. Érdekeltségi területük az ország több mint 80 százalékára kiterjed. Évente milliárdos értékű munkát végeznek, elsősorban a vízrendezési viszonyok helyi megjavítására Magyarországon a társadalmi, gazdasági fejlődés fontos feltétele, hogy biztonságban legyünk az árvizekkel szemben. Árvízvédelmünk fejlesztése világviszonylatban is kiemelkedő: a kiépített 4400 kilométernyi töltésrendszer az ország területének egynegyedét, rajta a lakosság felének az értékeit közvetlenül védi. A mentett területen levő népgazdasági vagyon értéke 500 milliárd forintra becsülhető. A töltések fele már kellő biztonságot ad, másik felének kiépítése folyamatban van. Ez azt is jelenti, hogy az ágazat — az egészen rendkívüli katasztrófa kivételével — önerőből tud védekezni az árvizek ellen, amint azt a múlt őszi-téli árvízi események már jelezték: nem vonva ki emberek tízezreit az alkotó munkából, pénzt és más anyagiakat eredet rendeltetésükből. Az ármentesítés, árvízvédekezés további fejlesztésével az a célunk, hogy váratlan természeti csapás ne zavarja meg társadalmunk életét és a termelő munkát, az árvízi elöntés fenyegetése ne nyugtalanítsa lakosságunkat. A szennyeződés ellen A társadalmi-gazdasági haladás sajátos ellentmondása, hogy a vízigények és a szolgáltatott vízmennyiség növekedésének árnyoldalaként növekszik a szennyezett vizek mennyisége. Az ipar és a települések évente félbalatonnyi szennyvizet bocsátanak ki. Az energiatermelés nagy mennyiségű hűtővize a hószennyeződés miatt káros. A mezőgazdaság a műtrágyák és a növényvédő szerek tömeges használatával rontja vizeink tisztaságát. A szakosított állattartó telepek szennyvize is egyre több gondot okoz. Nehezíti a helyzetet országunk viszonylag kis területe, nagy népsűrűsége és az, hogy vízkészleteink túlnyomó része külföldről érkezik hozzánk. A növekvő szennyvízterhelés ellenére sikerült átfogó műszaki, jogi és közgazdasági szabályozó rendszer kialakításával mérsékelni vizeink elszennyeződésének ütemét. A növekvő vízigények és a szűkös, szennyeződő vízkészletek egyensúlyának szabályozása egyre fontosabb területévé válik a vízügy munkának. Az egyensúly folytonos fenntartását elsősorban a nagy térségi létesítmények biztosítják. A Tisza-völgyi vízpótló rendszer részeként elkészült korábban a tiszalöki, utóbb a kiskörei vízlépcső és kapcsolódó vízszolgáltató rendszerének nagy része. A Dunántúl egyes térségeiben fellépő vízhiányok megszüntetésére több tározó és regionális rendszer épült. A borsodi iparvidék vízellátásának biztosítására tovább fejlődött az észak-magyarországi regionális vízszolgáltató rendszer. A Balaton vízháztartásának szabályozására elkészült a Sió torkolati mű. Jelenleg — mesterséges beavatkozás révén — 600 millió köbméternyi tározótérrel rendelkezünk. Budapesti teendők Budapest — az ország lakói egyötödének otthona, hazánk fővárosa — kiemelkedő társadalmi és népgazdasági jelentősége miatt megkülönböztetett figyelemben részesült a vízügyeket irányító szervek részéről is. Az itt folyó munka kétirányú: egyrészt a fejlődő város új és új igényeit feszültségmentesen, folyamatosan kielégíteni; másrészt a hatalmas rekonstrukciós feladatok megoldása. Ez a munka nehezen, de jó irányban halad: egyre kiegyensúlyozottabb, biztonságosabb fővárosunk vízellátása, csapadék- és szennyvízelvezetése, valamint árvízvédelmi művei. összefoglalásul megállapítható, hogy a vízgazdálkodás IV. ötéves tervének teljesítése megfelelő átmenetet adott az V. ötéves terv megalapozásához, az igények jobb kielégítéséhez. A vízgazdálkodás népgazdaságunk részeként, kellő arányban és egészséges ütemben fejlődik. Természetesen jócskán maradt még pótolni, javítani és gyorsítani való ágazatunk területén is. Az MSZMP XI. kongresszusának határozata és az V. ötéves tervtörvény alapján dolgoztuk ki a vízgazdálkodás V. ötéves tervét úgy, hogy az pártunk programnyilatkozatában meghatározott távlati céljaink elérését is megalapozza. Figyelembe véve a fejlesztési eszközök mennyiségét és a munkánk iránti igényeket — két súlyponti feladatot emeltünk ki: egyrészt, a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátását, egyidejűleg a csatornahálózat bővítését, mint a településfejlesztési feladatok és a lakásépítési program végrehajtásának egyik előfeltételét, másrészt a növekvő vízigények és a csökkenő vízkészlet közötti egyensúly megteremtését. A lakosság ellátása egészséges vízzel — az életszínvonal egyik jellemzője. A vezetékes vízellátásban részesülő lakosok száma a tervidőszakban további egymillióval növekszik, 1980-ban megközelíti az ország lakosságának háromnegyedét. A víztermelő kapacitást napi 1 millió köbméterrel növeljük, ami megyei folytatása * 2. oldalon) Gergely István: Óvjuk pótolhatatlan vízvagyonunkat Csütörtökön délelőtt tíz órakor a Parlamentben folytatta tanácskozását az országgyűlés nyári ülésszaka. Az ülésen megjelent Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, L£zár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István és Sarlós Istváf, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, ott voltak a Központi Bizottság titkárai, valamint a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője. Az elfogadott napirendnek megfelelően Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke tartotta meg beszámolóját a vízgazdálkodás helyzetéről és feladatairól.