Magyar Hírlap, 1978. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-01 / 27. szám
21978. FEBRUÁR 1. SZERDA NEMZETKÖZI POLITIKA ---------1_____ ___ ,_______ ( W)MARYAR KIRIBP KÜLFÖLDI LAPOKBÓL A tunéziai helyzettel foglalkozik az FKP központi lapja kedden közölt kommentárjában. A lap Tuniszba küldött tudósítója rámutat, hogy az UGTT szakszervezeti központot lefejezték. Habáíb Asur és valamennyi szakszervezeti vezető, aki megtagadta a lemondást, börtönben van. A rendőrség, valamint a hadsereg legalább egy hónapon át megszállva tartja a stratégiai központokat. Miért történt mindez, miért került sor a zavargásokra, a hadsereg véres közbeavatkozására? A függetlenség elnyerése után Tunézia „szocializáló” politikát követett. Hibáikkal és tévedésekkel ugyan, de véghezvittek valami maradandót, 1969-ben változott az irányzat. Ugyanakkor a PSD — a kormányon levő Szocialista Desztur Párt — soradban válság bontakozott ki, Belkhodzsa belügyminisztert eltávolították, ezt több más miniszter lemondása követte. Csaknem ezzel egy időben Habib Asur Líbiába utazott és Kadhafi elnökkel egyezményt kötött a Líbiában dolgozó tunéziai munkások helyzetéről. Ez fokozta a feszültséget, és ma ürügyül szolgál a tunéziai kormánynak arra, hogy Habib Asurt külföldi ügynöknek tüntesse fel. A feszültség azóta folyton nőtt, sztrájkok követték egymást a miniszterek sorra lemondottak. Az erőpróba elkerülhetetlenné vált — különösen azután, hogy a szakszervezeti helyiségek ellen sorozatos támadások indultak. Az UGTT annak elkerülésére, hogy fokozatosan megbénítsák és szétverjék, csak egy eszközt látott: az országos sztrájkot. A csütörtöki sztrájknapon azonban a rendőrség és a hadsereg már reggeltől fogva megbénította a szakszervezeti tevékenységet, és ilyen körülmények között kezdtek különböző ellenőrizetlen csoportok támadást, intézni a boltok, gépkocsik stb. ellen, törve-zúzva-rombolva. Máltai tárgyalások Rhodesiáról Elfogadhatatlan a brit-amerikai terv (AP, UPI) A rhodesiai kérdésről Máltában tárgyaló afrikai vezetők hétfőn előterjesztették a hazafias front írásos javaslatait, amely — bár több részlete még nem ismeretes — gyakorlatilag elutasítja az amerikai—brit elképzeléseket Rhodesia jövőjéről. A máltai Verdala szállodában David Owen brit külügyminiszter és Andrew Young, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a hétfőn kezdődött első puhatolózó megbeszélés után most tanulmányozza a hazafias front dokumentumát. Ebben Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a front vezetői — mint ahogy az korábbi megnyilvánulásaikból kitűnt — teljesen elfogadhatatlannak nevezték azt a tervet, hogy az irányításuk alatt álló gerillákból és a Smith-rezsim hadseregéből hozzák létre Rhodesia jövőbeni fegyiveres testületét. Sérelmesnek találják azt is, hogy a Máltában szintén jelenlevő Lord Carver angol megbízottnak a tervezet túlságosan nagy hatáskört szán. Az ő kezében összpontosulna, az amerikai—brit elképzelés szerint, a rendőrség, a hadsereg irányítása, joga lenne rendeleteket kiadni. Másrészt Kenyában játszott szerepe miatt személyét sem tartják jó választásnak. Az ötvenes években az eszközökben nem válogatós lord megpróbálta szétzúzni az angol uralom ellen harcoló mau-mau mozgalmat. Salisburyban Ian Smith rhodesiai miniszterelnök lázas kísérleteket tesz arra, hogy az úgynevezett belső rendezésről folytatott tárgyalásokat jelenleg bojkottáló Muzorewa püspököt ismét bevonja a megbeszélésekbe. Francia választási kampány x A békülékenység hete MINT EGY KALEIDOSZKÓP, olyan a francia politika, legalábbis a felszínen. Mert a mélyben éppen nem kaleidoszkópszerű állapot uralkodik. A közvélemény-kutatások a tavaly márciusi községtanácsi választások óta a szavazópolgárok ritka következetességét regisztrálták az egy,mást követő felmérések során. A megkérdezetteknek hozzávetőlegesen ötven százaléka — néhány tized eltéréssel — a baloldali pártokat részesítette előnyben. A fennmaradó ötven százalék túlnyomó többsége a kormánypártokat, elenyésző része pedig, az egyéb politikai csoportokat biztosította támogatásáról. Az impozáns számarányok és a tiszteletre méltó következetesség egyetlen szépséghibája, s egyben buktatója viszont éppen az, hogy a választóvonal a bűvös ötven százaléknál húzódva, alkalmasint az egymással szemben álló két nagy politikai alakzat kormányképtelenségét vetíti előre. Egyéb megfontolásokon túl, feltehetőleg ez a tényező, is közrejátszik abban,, hogy Giscard d’Estaing államfő olyan kitartóan beszél a kisebbségbe szoruló kormánytöbbség kiterjesztésének szükségességéről. Ugyanakkor az elmúlt hetekben mintha áttörés következett volna be: a Louis Harris amerikai közvélemény-kutatófranciaországi irodájának január közepén végzett felmérése szerint a választópolgárok 52 százaléka szavazna a baloldalra. Az egy héttel korábban nyilvánosságra hozott vizsgálat 51 százalékot mutatott ki. Vagyis a trend emelkedő. Ami azonban a közvéleménykutatási eredményekben tükröződő szándékokat illeti, egy dologról nem szabad megfeledkezni. A franciák szeretnek játszani, eljátszadozni egy gondolattal gondolatban végigpróbálni egy lehetőséget. Aztán, amikor cselekedni kell, mintha mi sem történt volna, teszik, amit a megszokás és kényelemszeretetük diktál. Ilyenkor a választások évadján mindig eszembe jut egy régi elnökválasztás után adott válasz: az első fordulóban Mitterrand, a másodikban természetesen de Gaulle. Baloldali barátomat kérdeztem meg, hogyan szavazott. Hónapokkal ezelőtt is voltak franciák, akik azt mondták, hogy kijátszották magukat a baloldali hatalomátvétel gondolatával. A közvélemény-kutatási eredményekben tükröződő irányzat azonban nem a megtérési hajlamot hitelesíti. Feltéve, hogy a felmérések mentesek a manipuláció vagy szakmai tévedés kelthette hibáktól, tehát feltéve hogy a választók tényleges szándékait tükrözik, két következtetésre jogosítanak fel. Az egyik: a hatalmat gyakorlók politikája, ha kifejezetten nem is taszít, annyi vonzerőt sem gyakorol, ami e politika folytatására való felhatalmazásként értékelhető. A másik: a tömegek bíznak a baloldali alternatíva esélyében, függetlenül attól, hogy nincs baloldali egység. Illetve, ami még súlyosabb: volt egység, de felbomlott. A BIZALOM PEDIG KÖTELEZ. Furcsamód mindkét oldalon. Ez magyarázhatja, hogy hosszú hónapok marakodása után az elmúlt másfél hét a higgadtság, a legkisebb közös nevező felkutatásának jegyében telt el. Magyarázatul szolgálhat talán az is, amit az utód-gaulle-iaták úgy fogalmaztak meg, hogy a választásokig hátralevő idő már túl kevés új szövetségek kipróbálásához. Ennek jegyében éppen ők — a kormánytábor gerincét alkotván — szőnyeg alá söpörték párton belüli nézeteltéréseiket. A múlt hét az RPR-elnök Jacques Chirac látványos kibékülését hozta Chaban-Delmas-val, azzal a hiteles gaulle-istával, akit 1974-ben pontosan Chirac pálfordulása ütött el az elnökségtől. Az RPR egyúttal felhívással fordult szövetségeseihez: állítsák helyre azt a megállapodást, amelynek értelmében már az első fordulóban közös jelöltet indítanak azokban a választókerületekben, ahol a baloldali jelöltnek eséye van a győzelemre, a második fordulóban pedig mindenütt lépjenek kölcsönösen viszsza az esélyesebb többségi jelölt javára. A felhívás a jelek szerint célt ért. Az államfő nyilvánosan deklarálta a kormánytábor sokszínűségét, a sokszínűséghez való jogot, és ez megbékítette nemcsak az RPR-t, hanem a gaulle-isták túlsúlyától tartó kisebb pártokat is. Giscard d’Estaing ugyanakkor — a „jó döntést” kijelölő Verdun stur le Doubs-i beszédében — megismételte a kormánytábor kiterjesztésére vonatkozó ajánlatát, de első ízben érzékeltette nyilvánosan, hogy hajlandó érdemben fontolóra venni a baloldal kormányra kerülésének lehetőségét. Lényegében megígérte, hogy nem fog szembeszegülni a baloldali kormányprogram megvalósításával. Kijelentéseit mindamellett élesen baloldalellenes demagógiába csomagolta. A számon kérhető lényegen azonban ez mit sem változtat. A BALOLDALON AZ FKP megtette a nem miatta felbomlott egység helyreállítása felé vezető első lépést. Georges Marchais, a párt főtitkára bejelentette, hogy baloldali győzelem esetén a kommunisták részt akarnak venni a kormányban. Francois Mitterrand, a Szocialista Párt első titkára válaszul — ugyancsak a győzelem esetére — kormányzati paktumot ajánlott fel korábbi szövetségeseinek, a kommunistáknak és a baloldali radikálisoknak, s egyúttal felszólította az államfőt, hogy — a futball világából vett hasonlattal élve — ne akarjon bíró és csapatkapitány lenni egy személyben. Végül pedig, ahogy Giscard jelezte hipotetikus belenyugvását a baloldali győzelembe, úgy mind Marchais, mind Mitterrand bejelentette, hogy nem fogják kétségbe vonni a köztársasági elnök személyét. A francia kaleidoszkóp e héten összefüggő, áttekinthető ábrát mutat. Kzalav Hanna Barre választási „dobszólója" — ahogy a Nouvel Observateur karikaturistája látja bítját-a Jugoszláv vezető a nacionalizmusról (MTI) Vladimir Babarics, a JKSZ KB elnökségének és a jugoszláv államelnökségnek a tagja, a belrádi rádiónak adott nyilatkozatában a nacionalizmus kérdésével is foglalkozva, egyebek között ezeket mondta: „A történelemszemléletben mindig található volt nacionalizmus — mondotta. — A jugoszláv történetírás azonban jelenleg ha nem is teljesen, de általában mentes a nacionalizmustól. Ezt sokan nehezen viselik el. Nehéz például megmondani, hogy ki volt Jelasics bán, pedig erről vaskos kötetek állnak rendelkezésre. Ez az ember ízig-vérig osztrák tiszt volt, még ha úgy is mesélnek róla, mint horvát történelmi nagyságról, és neki tulajdonítják a parasztok felszabadítását. Azt viszont nem emlegetik, hogy elfojtotta a magyarországi és a bécsi forradalmat. Ez nacionalista történelemszemlélet, s erre más példa is akad.” Bakancs a továbbiakban így folytatta: „A mai jugoszláv társadalomban azonban a gazdaságban jelentkező nacionalizmus a legveszélyesebb. Itt más és más jellemzi a szlovéneket, a horvátokkat, a szerbeket, a crnagoraiakat. Mindegyiknek közös vonása a bezárkózás, a befelé fordulás, ha a beruházásokról, az árueladásról van szó. Ezt a nacionalizmust az önigazgatás fejlesztésével kell felszámolni”. „A nyelvművelés területén — hangoztatta ezután — a legutóbbi évtizedben többet tettünk, mint korábban száz év alatt. Nincsenek gondjaink országunk nemzetiségi nyelveivel. Vita folyik arról, hogy szerb-horvát, horvátszerb nyelv létezik-e, vagy szerb és horvát nyelv. Ez elméletileg és nemcsak elméletileg egy nyelv. Van közöttük ugyan különbség, de ez jelentéktelen. — Az újvidéki egyezmény, amely húsz évvel ezelőtt a horvát nyelvet és írásmódot fogadta el a jugoszláv irodalmi nyelv alapjául, a helyesírásra és nem a nyelvre vonatkozik. Ezt nem kötelező konvencióként, hanem útmutatóul fogadtuk el, s emellett egész sor közéleti ember foglalt állást. Ezért, ha most valaki megpróbál más helyesírási alapokon járni, azt mi ellenezzük, mint visszahúzó nacionalista kísérletet" —mondotta Batearies. Ciprus Mozdul az állóvíz? A KITŰZÖTT IDŐPONT ELŐTT jó egy héttel, január 26-án eldőlt: a következő öt évben is Szpirosz Kiprianu fogja betölteni a Ciprusi Köztársaság elnöki, s egyben kormányfői tisztét. Kiprianuut ellenjelölt híján a tulajdonképpeni választások megtartása nélkül, közfelkiáltással választották meg; ugyanúgy, mint öt hónappal ezelőtt, 1977. szeptember 2-án, amikor az augusztusban elhunyt Makariosz elnök örökségeként vette át a szigetország irányítását. Pontosabban csak a sziget egy részéét. Mert bár a Ciprus függetlenségéről rendelkező 1959-es zürichi és londoni szerződések kimondták, hogy a szigetet nem lehet két államra osztani, s jóllehet az ENSZ-tagállamok szinte kivétel nélkül az egységes Ciprus elnökének ismerik el Kiprianut, a ciprusi török közösség vezetője, Rauf Denktas már Makariosz halálakor kijelentette, bárki legyen is az utód, az csak a görög közöség elnöke lesz. Amint mondotta: „Nem hagyjuk, hogy a görögök még egyszer uralkodjanak rajtunk. Makariosz halála a két államból álló sziget kezdete.” Denktas álláspontja azóta sem változott A ciprusi törökök szemében az érsek-elnök hosszú időn keresztül a görög hegemónia, az anyaországgal való egyesülés (az enózisz) eszméjének megtestesítője volt Tagadhatatlan, hogy Makariosz az angol uralom idején, s még néhány évig a függetlenség elnyerése után, a Görögországhoz való csatlakozást szorgalmazta. Később azonban a Földközi-tenger térségének realitásait szem előtt tartva, az enózisz helyett az egységes, és el nem kötelezett Ciprus megerősítésén fáradozott. Nem így a hírhedt Grivasz tábornok vezette EOKA—B terrorszervezet amely az enózisz nevében igen sok kárt okozott a két közösség normális kapcsolatainak, s amely mögött ma is azok a görög erők állnak, amelyek sem a fasiszta ezredesek bukását sem az enóziszt nem akarják feledni. Az EOKA—B volt a görög fasiszta junta eszköze az 1974-es puccskísérletkor. A puccs következményei ismeretesek: a görög junta belebukott a kalandba, Törökország két hullámban elfoglalta a sziget területének negyven százalékát északon, s 200 ezer görög ciprióta mindenét hátra-.. hagyva délre menekült Az akadozva megindult, és eredménytelenül félbeszakadt ciprusi görög—török közösségközi tárgyalásokon Denktas a birtokon belüli pozíciójából mereven elutasította a görög javaslatokat, s a tárgyalások megszakadása után, a török ciprióták egyoldalúan kikiáltották a „Ciprusi Török Föderatív Köztársaságot”. A PÁRBESZÉD MEGSZAKADÁSA óta csak ez év januárjának végén tűnt úgy, hogy mozdult a ciprusi állóvíz. Legalábbis sokan így értelmezték azt a „randevút", amelyet Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának sikerült össze-, hoznia a „zöld vonalon”, a kéksisakosok főhadiszállásán, Kiprianu és Denktas között. A „csúcstalálkozó” önmagában még nem a közösségközi tárgyalások, felújulását jelenti: abban állapodtak meg milyen feltételek megvizsgálása után döntik majd el, érdemes-e egyáltalán újra felvenni a párbeszédet. A két közösség vezetőjének Makariosz halála óta első találkozója azonban nem is lebecsülendő. Létrejöttéb . neme feltétlenül valami változás az oka. A változások azonban inkább Cipruson kívül keresendők. Görögországban novemberben voltak parlamenti választások. Karamánlisz kormányfő — állítása szerint — azért hozta egy évvel előbbre a választásokat, hogy a „nemzet megújított mandátumával” lehessen hozzálátni 1978 legégetőbb problémái — közöttük a ciprusi kérdés — megoldásához. FONTOSABBNAK TŰNIK AZ A VÁLTOZÁS, amely Törökországban, zajlott le, Billent Ecevit, a Köztársasági Néppárt vezére..y lett ismét a miniszterelnök. Bár.... kormánya "meglehetősen ingatagítotnak tűnik, nem feledhető. Ecevit volt az, aki 1974-ben Ciprusra ,■küldte a török csapatokat. Külföldön sokan úgy vélik, éppen ezért ő az egyedüli török politikus, aki a „győzelem” politikaierkölcsi tőkéjéből olyan engedményeket tehet, amelyek nélkül elképzelhetetlen a rendezés. Ezek akülső változások késztették Waldheim főtitkárt, arra,, hogy ankarai—niosiai—athéni fölmérő körutat tegyen január végén. Körútjáról Waldheim „óvatos derűlátással” nyilatkozott. Ecevit állítólag megígérte, hogy hamarosan „javasolni foga” a ciprusi törököknek, ismertessék konkrét területi elképzeléseiket (azaz közöljék a görögökkel, hogy a sziget mekkora részét akarják megtartani), és módosítsák álláspontjukat (azaz legyenek rugalmasabbak) az alkotmányjogi kérdésekben. A RENDEZÉS IRÁNYÁBA HATÓ külső tényező még: a NATO-nak már régóta kellemettlen a „mediterrán szárny” két tagjának torzsalkodása Ciprus miatt. A „családi viszály” elsimítására az USA többször tett kísérletet. Legutóbb Vance külügyminiszter (aki Waldheim után néhány nappal járt a török és a görög fővárosban) ajánlotta fel ismételten a közvetítést mind az égei-tengeri kontinentális talapzatról való vitában, mind a ciprusi kérdésben. Az elmúlt hónapban több fórumon voltak tehát lépések Ciprus ügyében. 1974 óta azonban nem egyszer megtörtént hogy a biztató jelek az álláspontok teljes megmerevedésének adták át a helyüket. S bár mozdulni látszik a ciprusi állóvíz, a tavalyi derűlátás (a bécsi közösségiközi tárgyalások) utáni visszaesés is óvatosságra int. Arató Gábor