Magyar Hírlap, 1978. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

2 1978. OKTÓBER 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL COBETCmPOCCFW Meg lehet-e tisztítani Európát? — kérdezi a Szovjetszkaja posszija szom­bati száma korunk egyik legidősze­rűbb világméretű problémájáról, a környezet egyre fokozódó szennyező­déséről közölt cikkében. A természeti környezet szeny­­nyezettségi szintje különösen veszélyes méreteket öltött a sű­rűn lakott Európában. Az elmúlt évek szomorú tapasztalatai egyre sürgetőbben vetik fel hatékony környezetvédelmi intézkedések meghozatalának szükségességét. Az is nyilvánvaló, hogy csak a nemzetközi összefogáson alapuló, kollektív erőfeszítések hozhatnak megoldást. Éppen ezért javasolta három évvel ezelőtt a Szovjet­unió, hogy tartsanak összeurópai konferenciákat a környezetvéde­lem, a szállítás és az energetika területén történő együttműkö­désről. A közös piaci országok befo­lyásos erői azonban a környezet­­védelmi együttműködést attól próbálják függővé tenni, hogy a szocialista államok milyen „en­gedékenységet” tanúsítanak az „emberi jogok” és a „tájékozta­tás szabadsága” terén. Sajnála­tos, hogy ezeknek a köröknek a számára még nem egyértelmű: a szocialista államokat semmivel sem kényszeríthetik arra, hogy elveikkel kereskedjenek. Jranffurter£ll§fliewe A nyugatnémet nagypolgári lap rajzos kommentárja a jövő vasárnap esedékes hesseni tartományi válasz­tásokhoz, ahol feltűnően nagy szám­ban indulnak különféle környezetvédő csoportok. e­t Uloiure A párizsi polgári lap a kanadai Quebec tartomány függetlenedési tö­rekvéseit elemzi. René Levesque, Quebec mi­­niszterelnöke — pártjának veze­tőségi ülése után — pénzügyi és vámuniót ajánlott Kanada többi tartományának. A tartomány füg­getlenségéért harcoló Québeci Párt vezetése a napokban döntött úgy, hogy a tartomány önálló ál­lammá való alakulása után is fenntartaná a gazdasági szövet­séget Kanada többi részével. A függetlenségpártiak szerint az angol nyelvű kanadaiak ne­hezen utasíthatnák vissza a québeci ajánlatot, mivel az be­láthatatlan következményekkel járó gazdasági zavarokat okoz­hatna A francia nyelvű Quebec és Kanada nagyobbik, angol nyelvű része között túlságosan nagy a kölcsönös függés, ahhoz, hogy a gazdasági kapcsolatokat meg lehetne szakítani. Quebec függetlenségéről — a tervek szerint — 1979 végén, vagy 1980 elején szavaznak a tar­tomány lakosai. Lévesque mi­niszterelnök szerint, bár a nép­szavazást megelőző kampányt hivatalosan még nem nyitották meg, de már javában zajlik. Síjé iOoslíinöton |íost Az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés mielőbbi megkötése mellett foglalt állást a washingtoni lap. E szerződés fontossági sorrend­ben a hadászati támadó fegyve­rek korlátozásáról szóló, a Szov­jetunió és az Egyesült Államok között még csak kidolgozás alatt levő egyezmény után következik. A lap szerint az Egyesült Ál­lamok bizonyos körei megpróbál­nak nyomást gyakorolni az el­nökre, azzal a céllal, hogy az atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény időtartama ne legyen több mint 3 év, mert így a kí­sérleteket később még fel lehet­ne újítani. Gromiko amerikai eszmecserét íkfj A tárgyalások életképessége ÉLÉNK NEMZETKÖZI FI­GYELEM kíséri évről évre And­rej Gromiko szovjet külügymi­niszter immár hagyományos szep­tember végi New York-i és wa­shingtoni tárgyalásait az ameri­kai vezetőkkel. Az alkalmat és a keretet ezekhez most is az ENSZ-közgyűlés ülésszakának megnyitása szolgáltatta. A Carter—Gromiko és a Gro­miko—Vance eszmecserék iránti érdeklődés az idén még fokozot­tabb az előző évinél. Ez érthető is, hiszen az elmúlt évben két­ségbevonhatatlan volt a szov­jet—amerikai viszony stagnálása, időnként pedig rosszabbodása is, az utóbbi hetekben viszont — nyugati kommentátorok kifeje­zésével élve — ismét bizonyos fokú „olvadás” figyelhető meg a két vezető nagyhatalom kap­csolataiban. Ez utóbbit bizonyítandó, meg­figyelők utalnak Leonyid Brezs­­nyev eszmecseréjére Kennedy szenátorral, és figyelmet keltő bakui beszédére, amelyben vilá­gosan leszögezte: a Szovjetunió az Egyesült Államokkal való viszonyban ezután is a békés egymás mellett élés és együtt­működés elveit akarja megvaló­sítani, nem hagyja magát letérí­teni erről az útról A szovjet—amerikai kapcsola­tok valamiféle általános „befa­gyasztásáról” — közvetve ilyes­mit tételez fel az „olvadás” szó alkalmazása — természetesen sem volt. Viszont tény, hogy — miként évek óta — az utóbbi egy esztendő alatt is meglehe­tősen egyenlőtlen volt ,a szovjet —amerikai viszony fejlődése. Világosan kimutatható két el­lentétes tendencia. Egyfelől a két nagyhatalom, amely a 70-es években több mint 60 megálla­podást kötött egymással, köztük elvi jelentőségű, a kétoldalú és nemzetközi" kapcsolatok egészére ■kiható egyezményeket, ma is több fórumon folytatja nagy je­lentőségű tárgyalásait. Ezek so­rában kétségtelenül a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról folyó, úgynevezett SALT-megbe­­szélések a legfontosabbak, és ezek álltak Gromiko eheti ame­rikai eszmecseréinek középpont­jában is. Másfelől viszont az is tény, hogy a kapcsolatokat mind­eddig nem sikerült igazán stabi­lizálni, és az utóbbi esztendő bő­velkedett a feszültséget növelő tényezőkben. PÉLDAKÉNT UTALHATUNK az amerikai elnök emlékezetes winston-salemi és annapolisi beszédeire, amelyekben egészen a Szovjetunióval való konfrontá­ció készségének kinyilvánításáig jutott el. Vágya a NATO washing­toni tanácsülésére, amely — amerikai ösztönzésre — elfogad­ta a katonai tömb évtizedekre szóló fokozott fegyverkezési prog­ramját. Emlékeztethetünk: a SALT és a Szovjetunió Afrika­­politikája közötti „árukapcsolás­ra” (amelyet nem sok sikerrel próbált cáfolni a hivatalos Wa­shington) és általában a SALT lejáratását célzó amerikai kam­pány fokozódására. Nem feled­kezhetünk meg arról sem, hogy Carter elnök nem is olyan régen „gazdasági szankciókat” rendelt el a Szovjetunió ellen (és szö­vetségeseit is erre ösztökélte), mert kémkedés és hazaárulás vádjával a Szovjetunióban elítél­ték Anatolij Scsaranszkijt. Egyébként a szovjet belügyek­­be való beavatkozás példáinál hosszasan időzhetnénk. Az embe­ri jogok védelme címén ilyen szándékkal indított amerikai kampány szenvedélyességét az utóbbi esztendőben legfeljebb a „mértéktelen szovjet fegyverke­zés”, a „szovjet veszély" bizony­­gatásának kampányáé múlta fe­lül. Évtizedes és új keletű tévesz­mék akadályozzák, hogy az Egyesült Államok valóban ész­szerű alapokra helyezze kapcso­latait a Szovjetunióval. Ilyen az a sokat bírált hiedelem, hogy a Szovjetunióra gazdasági, poli­tikai vagy egyéb eszközökkel nyomást lehetne gyakorolni, és így ki lehet kényszeríteni a szov­jet rendszer jellegének megvál­toztatását. Hasonló tévhit az, hogy a Szovjetunió nem tud meglenni amerikai technológia nélkül, vagy, hogy a rákény­­szerített fegyverkezési ver­seny súlya alatt összero­p­­pan. A szovjet politika ame­rikai ismerői a Szovjetunióval ■kapcsolatban alkalmazott esz­köztár ésszerűbb megválogatását is sürgetik, és — mint például ■Adam Ulain, a Harvard egyetem neves Kreml-szakértője teszi — óva intik Washingtont a „dip­lomáciai türelmetlenségtől”, s at­tól, hogy ,,a retorikát össze­tévesz­­sze a politikával”. A HETVENES ÉVEK POLITI­KAI VÁLTOZÁSÁNAK ismerői vallják, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban bekövetkezett fordulat lényege­ a konfrontáció­ról a tárgyalásokra való áttérés. Kissinger szerint a két nagyha­talom viszonyát ,,a harc, a ver­seny és az együttműködés” ele­meinek összekapcsolódása és vál­takozása jellemzi ugyan, a fegy­veres konfrontáció azonban min­denképpen elkerülendő, hiszen ez világégést jelent. A konfrontá­ció alternatíváját jelentő tárgya­­láson viszont — és itt már Brezs­­nyevet idézzük — „bizonyos fokú bizalmat tételeznek fel, és képes­séget arra, hogy figyelembe ve­gyék a másik fél törvényes ér­dekeit”. Ilyen összefüggésben vizsgálva a szovjet külügyminiszter meg­beszélései az amerikai külpoliti­ka irányítóival önmagukban is nagy jelentőségűek, hiszen eleve a tárgyalási alternatíva életké­pes­ségét bizonyítják. Ezen túlme­nően azonban a New York-i és washingtoni találkozókat — leg­alábbis a SALT szempontjából — kritikusaknak nevezhetnénk. Most dől el, sikerül-e az év vé­géig tető alá hozni a második SALT-megállapodást, amelyről mindkét fél úgy vélekedik, hogy főbb vonalaiban már kialakult. A szerződés rendelkezéseinek egyeztetése még hosszú hónapo­kig eltarthat, ha nincs meg a bizalom, és egymás érdekeinek figyelembevétele, és ha — mint, Carter elnök tette csütörtöki sajtóértekezletén — a kompro­misszumos készséget csak a má­sik féltől várják. A tágabb perspektíva az, hogy a mostani szovjet—amerikai tár­gyalások és a SALT kimenetelé­től függ, melyik tendencia erő­södik meg a szovjet—amerikai kapcsolatban. Sikerül-e lendüle­tet adni a közelmúlt kedvezőbb irányzatának, vagy pedig a po­lémia elemei erősödnek meg. A SALT-egyezmény megkötése ösz­tönözné az előbbre jutást az egyéb leszerelési tárgyalásokon (Genfben, Bécsben és az ENSZ- ben), esetleg a két nagyhatalom együttes fellépését is a nemzet­közi élet válsággócainak felszá­molása érdekében. A siker a SALT-on segíthetné a kölcsönö­sen előnyös gazdasági kapcsola­tok fejlődését is a két ország között. Nem kell bizonygatnunk, hogy ez nemcsak a Szovjetunió érdeke. AZ ELSŐ FÉLÉVRE VONAT­KOZÓ szovjet statisztikai adatok szerint az Egyesült Álamok, messze lemaradva az NSZK-tól — és az objektív lehetőségektől —, a tőkés országok között má­sodik helyen áll a szovjet kül­kereskedelemben. A Carter elnök által e héten bejelentett export­­serkentő intézkedések ismét fel­hívják a figyelmet a szovjet— amerikai kapcsolatok e kényes területére. Azokra a diszkriminá­ciós amerikai megszorításokra, amelyek szintén avítt hideghá­borús politikai koncepciók ter­mékei. Fennmaradásuk vagy megszüntetésük nem kis mérték­ben annak függvénye, sikerül-e a mostanihoz hasonló magas szintű szovjet—amerikai érintke­zések révén előbbre vinni a szovjet—amerikai kapcsolatok egészének ésszerűbb alapokra he­lyezését. Szászi József HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. RÓMA: Péntekre virradóra váratlanul elhunyt I. János Pál pápa, akit augusztus 26-án vá­lasztottak a katolikus egyház fe­jévé. 2. NEW YORK: Az ENSZ- közgyűlés keddi plenáris ülésén felszólalt Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, aki új leszerelési és gazdaság­­fejlesztési javaslatokat tett. A politikai vitában szerdán szólalt fel Puja Frigyes, hazánk külügy­minisztere, beszédében a Magy­ar Népköztársaság álláspontjáról szólt a legfontosabb nemzetközi kérdéseket illetően. Puja Frigyes kétoldalú megbeszéléseket tartott Vance-szal, az USA. Genscherrel, az NSZK, Fischerrel, az NDK külügyminiszterével, felkereste hivatalában a közgyűlés elnökét, majd Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. 3. BÉCS: Csütörtökön megkezdődött a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 16. fordulója, 1. DAMASZKUSZ: A szilárdság frontja harmadik csúcsértekezle­te elítélte a Camp David-i kü­­lönmegállapodásokat. A hétfőn kiadott zárónyilatkozat szerint a részvevők a következő­­ szakasz­ra vonatkozóan kidolgozták a harc közös stratégiáját. 5. HA­NOI: Hazarendelték a VSZK fő­városában tárgyaló kínai külügy­miniszter-helyettest, miután Pe­­kingben bejelentették, hogy meg­szakítják Kína és­­a VSZK tár­gyalásait a Vietnamban élő kínai származású személyek problé­máinak rendezéséről. 6. PRETO­RIA: Csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaság miniszterelnökévé választották Pieter Botha eddigi hadügyminisztert, aki a nemré­giben visszavonult Johannes Vorster helyébe lépett. Az új kormányfő hivatalba lépése utáni egyik első ténykedéseként visz­­szautasította az ENSZ namíbiai rendezési tervét. A lemondott Vorstert államfővé választották. Peking Legsza­m a Vietnamban élő kínaiak hely­zetének rendezésére hivatott viet­nami,kínai külügyminiszter-he­lyettesi tárgyalásokat. Az egyol­dalú pekingi döntést szeptember 26-án, a tárgyalások nyolcadik ülésén jelentették be, s a kínai delegáció, élén Csang Hszi­­tung külügyminiszter-helyettes­sel, másnap már el is utazott Hanoiból. A tárgyalások vietnami kezde­ményezés nyomán, a szintjükre tett kínai javaslat­­alapján augusztus 8-án kezdődtek. Peking augusztus végén egyszer már fel­függesztette őket, s szeptember 7-i felújításukkor, a kínai kül­döttek propagandisztikus hangvé­telű felszólalása alapján, a meg­figyelők nem jósoltak nekik hosszú életet. Előérzeteik betelje­sültek. A Vietnamban élő kínaiak helyzetének újbóli rendezése azért vált szükségessé, mert Pe­king gyakorlatilag felmondta azt az 1955-ben kötött megállapodást, amely a kérdést egyszer már sza­bályozta, kimondva, hogy a Viet­namban élő kínaiak — nemzeti sajátosságaikat megőrizve — vietnami állampolgárokká vál­nak. E megállapodást figyelmen kívül hagyva, Peking különleges státust, elbánást igényelt a volt Dél-Vietnamban élő kínaiak, többségükben kereskedők és vál­lalkozók számára, akik rendsze­res hazautazásaikkal hozzájárul­tak a kínai valutabevételek nö­veléséhez, majd osztály-hovatar­tozásuknál­ fogva kárvallottjai lettek a termelési viszonyok szo­cialista, átalakításának. E kínaia­kat a pekingi hatóságok mene­külésre, szökésre ösztönözték — saját adataik szerint 160 ezren keltek át a határon —, majd egy részüket megpróbálták visz­­szaküldeni, vagy visszacsempész­ni Vietnamba. Az eredetileg és önmagában újabb rendezést nem igénylő kérdés így rendkívül szövevé­nyes üggyé vált, amelyben Kína­­ nyilvánvalóan a vietnami szuve­renitás csorbítására, a belügyek­­be való beavatkozásra és e be­avatkozás távlati eszközeinek biztosítására törekszik. Ugyanak­kor világos, hogy a Vietnamban élő kínaiak kérdése csupán ürügy a délkelet-ázsiai térségben hege­móniára törekvő pekingi vezetés számára. Erről árulkodik az a kínai kitétel, amely a tárgyalások megszakítását indokolva, Viet­nam és a Szovjetunió barátsá­gát kifogásolta. r Dél-Afrikában ( ^ ^ ) új állam- és új kormányfőt választottak az erre hivatott tes­tületek: előbbit a parlament a miniszterelnöki tisztségéről egész­ségi okokra hivatkozva lemon­dott Johannes Vorster személyé­ben, aki ezzel a nyáron elhunyt Hans Diederichs örökébe lépett, utóbbit az uralkodó Nemzeti Párt parlamenti frakciója, az apartheid feltétlen és merev hí­veként ismert Pieter Botha sze­mélyében, aki új tisztsége mel­lett megőrzi a hadügyi tárcát is. . A tisztség- és személycserék jól átgondolt taktikát tükröznek, és arra engednek következtetni, hogy Pretoria — átmeneti habo­zás után — úgy döntött, a vég­sőkön túl is ragaszkodik Namí­biához. A taktika: Vorster fel­rúgja a namíbiai függetlenségről szóló megállapodást, és lemond, utódai végrehajtják a döntést, amely formailag nem az övék, és erre hivatkozva igyekeznek biztosítani a nyugati hatalmak változatlanul elnéző magatartá­sát, együttműködését. A pretoriai változások minden­képpen kettős válság jeleit vetí­tik előre; feltétlenül újra kiéle­ződik a namíbiai kérdés; vele párhuzamosan fokozódni fognak a dél-afrikai rendszer teljes boj­kottjára irányuló követelések, ami elől a vezető tőkés hatal­mak mindenképpen igyekeznek kitérni, súlyosan megterhelve ez­által az afrikai országokkal fenn­tartott kapcsolataikat. (szalay)

Next