Magyar Hírlap, 1978. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-01 / 232. szám
2 1978. OKTÓBER 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL COBETCmPOCCFW Meg lehet-e tisztítani Európát? — kérdezi a Szovjetszkaja posszija szombati száma korunk egyik legidőszerűbb világméretű problémájáról, a környezet egyre fokozódó szennyeződéséről közölt cikkében. A természeti környezet szenynyezettségi szintje különösen veszélyes méreteket öltött a sűrűn lakott Európában. Az elmúlt évek szomorú tapasztalatai egyre sürgetőbben vetik fel hatékony környezetvédelmi intézkedések meghozatalának szükségességét. Az is nyilvánvaló, hogy csak a nemzetközi összefogáson alapuló, kollektív erőfeszítések hozhatnak megoldást. Éppen ezért javasolta három évvel ezelőtt a Szovjetunió, hogy tartsanak összeurópai konferenciákat a környezetvédelem, a szállítás és az energetika területén történő együttműködésről. A közös piaci országok befolyásos erői azonban a környezetvédelmi együttműködést attól próbálják függővé tenni, hogy a szocialista államok milyen „engedékenységet” tanúsítanak az „emberi jogok” és a „tájékoztatás szabadsága” terén. Sajnálatos, hogy ezeknek a köröknek a számára még nem egyértelmű: a szocialista államokat semmivel sem kényszeríthetik arra, hogy elveikkel kereskedjenek. Jranffurter£ll§fliewe A nyugatnémet nagypolgári lap rajzos kommentárja a jövő vasárnap esedékes hesseni tartományi választásokhoz, ahol feltűnően nagy számban indulnak különféle környezetvédő csoportok. et Uloiure A párizsi polgári lap a kanadai Quebec tartomány függetlenedési törekvéseit elemzi. René Levesque, Quebec miniszterelnöke — pártjának vezetőségi ülése után — pénzügyi és vámuniót ajánlott Kanada többi tartományának. A tartomány függetlenségéért harcoló Québeci Párt vezetése a napokban döntött úgy, hogy a tartomány önálló állammá való alakulása után is fenntartaná a gazdasági szövetséget Kanada többi részével. A függetlenségpártiak szerint az angol nyelvű kanadaiak nehezen utasíthatnák vissza a québeci ajánlatot, mivel az beláthatatlan következményekkel járó gazdasági zavarokat okozhatna A francia nyelvű Quebec és Kanada nagyobbik, angol nyelvű része között túlságosan nagy a kölcsönös függés, ahhoz, hogy a gazdasági kapcsolatokat meg lehetne szakítani. Quebec függetlenségéről — a tervek szerint — 1979 végén, vagy 1980 elején szavaznak a tartomány lakosai. Lévesque miniszterelnök szerint, bár a népszavazást megelőző kampányt hivatalosan még nem nyitották meg, de már javában zajlik. Síjé iOoslíinöton |íost Az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés mielőbbi megkötése mellett foglalt állást a washingtoni lap. E szerződés fontossági sorrendben a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között még csak kidolgozás alatt levő egyezmény után következik. A lap szerint az Egyesült Államok bizonyos körei megpróbálnak nyomást gyakorolni az elnökre, azzal a céllal, hogy az atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény időtartama ne legyen több mint 3 év, mert így a kísérleteket később még fel lehetne újítani. Gromiko amerikai eszmecserét íkfj A tárgyalások életképessége ÉLÉNK NEMZETKÖZI FIGYELEM kíséri évről évre Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter immár hagyományos szeptember végi New York-i és washingtoni tárgyalásait az amerikai vezetőkkel. Az alkalmat és a keretet ezekhez most is az ENSZ-közgyűlés ülésszakának megnyitása szolgáltatta. A Carter—Gromiko és a Gromiko—Vance eszmecserék iránti érdeklődés az idén még fokozottabb az előző évinél. Ez érthető is, hiszen az elmúlt évben kétségbevonhatatlan volt a szovjet—amerikai viszony stagnálása, időnként pedig rosszabbodása is, az utóbbi hetekben viszont — nyugati kommentátorok kifejezésével élve — ismét bizonyos fokú „olvadás” figyelhető meg a két vezető nagyhatalom kapcsolataiban. Ez utóbbit bizonyítandó, megfigyelők utalnak Leonyid Brezsnyev eszmecseréjére Kennedy szenátorral, és figyelmet keltő bakui beszédére, amelyben világosan leszögezte: a Szovjetunió az Egyesült Államokkal való viszonyban ezután is a békés egymás mellett élés és együttműködés elveit akarja megvalósítani, nem hagyja magát letéríteni erről az útról A szovjet—amerikai kapcsolatok valamiféle általános „befagyasztásáról” — közvetve ilyesmit tételez fel az „olvadás” szó alkalmazása — természetesen sem volt. Viszont tény, hogy — miként évek óta — az utóbbi egy esztendő alatt is meglehetősen egyenlőtlen volt ,a szovjet —amerikai viszony fejlődése. Világosan kimutatható két ellentétes tendencia. Egyfelől a két nagyhatalom, amely a 70-es években több mint 60 megállapodást kötött egymással, köztük elvi jelentőségű, a kétoldalú és nemzetközi" kapcsolatok egészére ■kiható egyezményeket, ma is több fórumon folytatja nagy jelentőségű tárgyalásait. Ezek sorában kétségtelenül a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról folyó, úgynevezett SALT-megbeszélések a legfontosabbak, és ezek álltak Gromiko eheti amerikai eszmecseréinek középpontjában is. Másfelől viszont az is tény, hogy a kapcsolatokat mindeddig nem sikerült igazán stabilizálni, és az utóbbi esztendő bővelkedett a feszültséget növelő tényezőkben. PÉLDAKÉNT UTALHATUNK az amerikai elnök emlékezetes winston-salemi és annapolisi beszédeire, amelyekben egészen a Szovjetunióval való konfrontáció készségének kinyilvánításáig jutott el. Vágya a NATO washingtoni tanácsülésére, amely — amerikai ösztönzésre — elfogadta a katonai tömb évtizedekre szóló fokozott fegyverkezési programját. Emlékeztethetünk: a SALT és a Szovjetunió Afrikapolitikája közötti „árukapcsolásra” (amelyet nem sok sikerrel próbált cáfolni a hivatalos Washington) és általában a SALT lejáratását célzó amerikai kampány fokozódására. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Carter elnök nem is olyan régen „gazdasági szankciókat” rendelt el a Szovjetunió ellen (és szövetségeseit is erre ösztökélte), mert kémkedés és hazaárulás vádjával a Szovjetunióban elítélték Anatolij Scsaranszkijt. Egyébként a szovjet belügyekbe való beavatkozás példáinál hosszasan időzhetnénk. Az emberi jogok védelme címén ilyen szándékkal indított amerikai kampány szenvedélyességét az utóbbi esztendőben legfeljebb a „mértéktelen szovjet fegyverkezés”, a „szovjet veszély" bizonygatásának kampányáé múlta felül. Évtizedes és új keletű téveszmék akadályozzák, hogy az Egyesült Államok valóban észszerű alapokra helyezze kapcsolatait a Szovjetunióval. Ilyen az a sokat bírált hiedelem, hogy a Szovjetunióra gazdasági, politikai vagy egyéb eszközökkel nyomást lehetne gyakorolni, és így ki lehet kényszeríteni a szovjet rendszer jellegének megváltoztatását. Hasonló tévhit az, hogy a Szovjetunió nem tud meglenni amerikai technológia nélkül, vagy, hogy a rákényszerített fegyverkezési verseny súlya alatt összeroppan. A szovjet politika amerikai ismerői a Szovjetunióval ■kapcsolatban alkalmazott eszköztár ésszerűbb megválogatását is sürgetik, és — mint például ■Adam Ulain, a Harvard egyetem neves Kreml-szakértője teszi — óva intik Washingtont a „diplomáciai türelmetlenségtől”, s attól, hogy ,,a retorikát összetéveszsze a politikával”. A HETVENES ÉVEK POLITIKAI VÁLTOZÁSÁNAK ismerői vallják, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban bekövetkezett fordulat lényege a konfrontációról a tárgyalásokra való áttérés. Kissinger szerint a két nagyhatalom viszonyát ,,a harc, a verseny és az együttműködés” elemeinek összekapcsolódása és váltakozása jellemzi ugyan, a fegyveres konfrontáció azonban mindenképpen elkerülendő, hiszen ez világégést jelent. A konfrontáció alternatíváját jelentő tárgyaláson viszont — és itt már Brezsnyevet idézzük — „bizonyos fokú bizalmat tételeznek fel, és képességet arra, hogy figyelembe vegyék a másik fél törvényes érdekeit”. Ilyen összefüggésben vizsgálva a szovjet külügyminiszter megbeszélései az amerikai külpolitika irányítóival önmagukban is nagy jelentőségűek, hiszen eleve a tárgyalási alternatíva életképességét bizonyítják. Ezen túlmenően azonban a New York-i és washingtoni találkozókat — legalábbis a SALT szempontjából — kritikusaknak nevezhetnénk. Most dől el, sikerül-e az év végéig tető alá hozni a második SALT-megállapodást, amelyről mindkét fél úgy vélekedik, hogy főbb vonalaiban már kialakult. A szerződés rendelkezéseinek egyeztetése még hosszú hónapokig eltarthat, ha nincs meg a bizalom, és egymás érdekeinek figyelembevétele, és ha — mint, Carter elnök tette csütörtöki sajtóértekezletén — a kompromisszumos készséget csak a másik féltől várják. A tágabb perspektíva az, hogy a mostani szovjet—amerikai tárgyalások és a SALT kimenetelétől függ, melyik tendencia erősödik meg a szovjet—amerikai kapcsolatban. Sikerül-e lendületet adni a közelmúlt kedvezőbb irányzatának, vagy pedig a polémia elemei erősödnek meg. A SALT-egyezmény megkötése ösztönözné az előbbre jutást az egyéb leszerelési tárgyalásokon (Genfben, Bécsben és az ENSZ- ben), esetleg a két nagyhatalom együttes fellépését is a nemzetközi élet válsággócainak felszámolása érdekében. A siker a SALT-on segíthetné a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fejlődését is a két ország között. Nem kell bizonygatnunk, hogy ez nemcsak a Szovjetunió érdeke. AZ ELSŐ FÉLÉVRE VONATKOZÓ szovjet statisztikai adatok szerint az Egyesült Álamok, messze lemaradva az NSZK-tól — és az objektív lehetőségektől —, a tőkés országok között második helyen áll a szovjet külkereskedelemben. A Carter elnök által e héten bejelentett exportserkentő intézkedések ismét felhívják a figyelmet a szovjet— amerikai kapcsolatok e kényes területére. Azokra a diszkriminációs amerikai megszorításokra, amelyek szintén avítt hidegháborús politikai koncepciók termékei. Fennmaradásuk vagy megszüntetésük nem kis mértékben annak függvénye, sikerül-e a mostanihoz hasonló magas szintű szovjet—amerikai érintkezések révén előbbre vinni a szovjet—amerikai kapcsolatok egészének ésszerűbb alapokra helyezését. Szászi József HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. RÓMA: Péntekre virradóra váratlanul elhunyt I. János Pál pápa, akit augusztus 26-án választottak a katolikus egyház fejévé. 2. NEW YORK: Az ENSZ- közgyűlés keddi plenáris ülésén felszólalt Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, aki új leszerelési és gazdaságfejlesztési javaslatokat tett. A politikai vitában szerdán szólalt fel Puja Frigyes, hazánk külügyminisztere, beszédében a Magyar Népköztársaság álláspontjáról szólt a legfontosabb nemzetközi kérdéseket illetően. Puja Frigyes kétoldalú megbeszéléseket tartott Vance-szal, az USA. Genscherrel, az NSZK, Fischerrel, az NDK külügyminiszterével, felkereste hivatalában a közgyűlés elnökét, majd Kurt Waldheimet, az ENSZ főtitkárát. 3. BÉCS: Csütörtökön megkezdődött a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 16. fordulója, 1. DAMASZKUSZ: A szilárdság frontja harmadik csúcsértekezlete elítélte a Camp David-i különmegállapodásokat. A hétfőn kiadott zárónyilatkozat szerint a részvevők a következő szakaszra vonatkozóan kidolgozták a harc közös stratégiáját. 5. HANOI: Hazarendelték a VSZK fővárosában tárgyaló kínai külügyminiszter-helyettest, miután Pekingben bejelentették, hogy megszakítják Kína ésa VSZK tárgyalásait a Vietnamban élő kínai származású személyek problémáinak rendezéséről. 6. PRETORIA: Csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaság miniszterelnökévé választották Pieter Botha eddigi hadügyminisztert, aki a nemrégiben visszavonult Johannes Vorster helyébe lépett. Az új kormányfő hivatalba lépése utáni egyik első ténykedéseként viszszautasította az ENSZ namíbiai rendezési tervét. A lemondott Vorstert államfővé választották. Peking Legszam a Vietnamban élő kínaiak helyzetének rendezésére hivatott vietnami,kínai külügyminiszter-helyettesi tárgyalásokat. Az egyoldalú pekingi döntést szeptember 26-án, a tárgyalások nyolcadik ülésén jelentették be, s a kínai delegáció, élén Csang Hszitung külügyminiszter-helyettessel, másnap már el is utazott Hanoiból. A tárgyalások vietnami kezdeményezés nyomán, a szintjükre tett kínai javaslatalapján augusztus 8-án kezdődtek. Peking augusztus végén egyszer már felfüggesztette őket, s szeptember 7-i felújításukkor, a kínai küldöttek propagandisztikus hangvételű felszólalása alapján, a megfigyelők nem jósoltak nekik hosszú életet. Előérzeteik beteljesültek. A Vietnamban élő kínaiak helyzetének újbóli rendezése azért vált szükségessé, mert Peking gyakorlatilag felmondta azt az 1955-ben kötött megállapodást, amely a kérdést egyszer már szabályozta, kimondva, hogy a Vietnamban élő kínaiak — nemzeti sajátosságaikat megőrizve — vietnami állampolgárokká válnak. E megállapodást figyelmen kívül hagyva, Peking különleges státust, elbánást igényelt a volt Dél-Vietnamban élő kínaiak, többségükben kereskedők és vállalkozók számára, akik rendszeres hazautazásaikkal hozzájárultak a kínai valutabevételek növeléséhez, majd osztály-hovatartozásuknál fogva kárvallottjai lettek a termelési viszonyok szocialista, átalakításának. E kínaiakat a pekingi hatóságok menekülésre, szökésre ösztönözték — saját adataik szerint 160 ezren keltek át a határon —, majd egy részüket megpróbálták viszszaküldeni, vagy visszacsempészni Vietnamba. Az eredetileg és önmagában újabb rendezést nem igénylő kérdés így rendkívül szövevényes üggyé vált, amelyben Kína nyilvánvalóan a vietnami szuverenitás csorbítására, a belügyekbe való beavatkozásra és e beavatkozás távlati eszközeinek biztosítására törekszik. Ugyanakkor világos, hogy a Vietnamban élő kínaiak kérdése csupán ürügy a délkelet-ázsiai térségben hegemóniára törekvő pekingi vezetés számára. Erről árulkodik az a kínai kitétel, amely a tárgyalások megszakítását indokolva, Vietnam és a Szovjetunió barátságát kifogásolta. r Dél-Afrikában ( ^ ^ ) új állam- és új kormányfőt választottak az erre hivatott testületek: előbbit a parlament a miniszterelnöki tisztségéről egészségi okokra hivatkozva lemondott Johannes Vorster személyében, aki ezzel a nyáron elhunyt Hans Diederichs örökébe lépett, utóbbit az uralkodó Nemzeti Párt parlamenti frakciója, az apartheid feltétlen és merev híveként ismert Pieter Botha személyében, aki új tisztsége mellett megőrzi a hadügyi tárcát is. . A tisztség- és személycserék jól átgondolt taktikát tükröznek, és arra engednek következtetni, hogy Pretoria — átmeneti habozás után — úgy döntött, a végsőkön túl is ragaszkodik Namíbiához. A taktika: Vorster felrúgja a namíbiai függetlenségről szóló megállapodást, és lemond, utódai végrehajtják a döntést, amely formailag nem az övék, és erre hivatkozva igyekeznek biztosítani a nyugati hatalmak változatlanul elnéző magatartását, együttműködését. A pretoriai változások mindenképpen kettős válság jeleit vetítik előre; feltétlenül újra kiéleződik a namíbiai kérdés; vele párhuzamosan fokozódni fognak a dél-afrikai rendszer teljes bojkottjára irányuló követelések, ami elől a vezető tőkés hatalmak mindenképpen igyekeznek kitérni, súlyosan megterhelve ezáltal az afrikai országokkal fenntartott kapcsolataikat. (szalay)