Magyar Hírlap, 1978. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
Magyar Hírlap__________________népgazdasag _ vilaggazdasag_____________ms.október 20,péntek 1 Kapcsolataink Dániával Magyar árujuk van-e? „A Magasin du Nord Skandinávia legnagyobb áruháza. Itt mindent megtalál, bármit keres. Ha nem, órák alatt előteremtjük.” — Megvallom: a vonzó hirdetés hatására néztem körül Észak- Európa e legnagyobbnak jelzett, háztömbnyi üzletházában — Koppenhágában. Fölösleges volna cáfolni e hirdetést; árubőség, választék, kínálat, eladói előzékenység és segítőkészség tekintetében példás a Magasin du Nord. Kérdem a divatáruk emeletén az egyik kisasszonyt: Magyar termékük van-e? — Az egyik polcra mutat: — Bőrkesztyűink legnagyobb része Magyarországról való... Egyébként ma reggel mondta a főnököm, hogy ötezer futball-labda is érkezett Magyarországról ... A sportosztályon találja őket... Tartalékok Csupán kíváncsiságból utánanéztem e két cikk dániai exportjának, a Pécsi Kesztyűgyár másfél-két évtizede szállít férfi és női bőrkesztyűt Dániába, az idén 78 ezer párat; az Artex közvetítésével évente másfél millió dollár értékű futball-labda jut az északi ország boltjaiba, majd pedig a sportpályákra, játszóterekre. Dániába érkezésem előtt pár nappal ért véget Koppenhágában a magyar—dán gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság 8. ülésszaka. Mindkét részről hangoztatták: a kereskedelmi kapcsolatokat tekintve az eddiginél erőteljesebb és kiegyensúlyozottabb fejlesztésre további erőfeszítéseket kell tenni. A fejlett tőkés országokkal bonyolított forgalmunkban 1,7 százalékos részesedéssel Dánia a tizenkettedik helyen áll. A múlt évtizedben tapasztalt viszonylag lassú fejlődést a hetvenes években dinamikus növekedés követte. Forintban számolva: tíz esztendővel ezelőtt 850 millió volt a magyar—dán árucsere értéke, napjainkban három és félszer annyi. Dán partnereinkkel egybecseng a véleményünk, amely szerint nem lehetünk elégedettek ennyivel, s főként nem a két ország behozatalának, illetve kivitelének a szerkezetével. Mindkét irányban az anyagok és a félkész termékek dominálnak. Mi például nagy mennyiségben exportálunk hengerelt árut, rúdidomokat, acélcsövet, gyógyszer-alapanyagokat, szálastakarmány-lisztet, textíliát. Ezek ellenében hal- és húslisztet, különféle gépeket és berendezéseket enzimeket, gyógyszereket, festékeket, szintetikus selymet és pektineket hozunk be. Koppenhágában és Budapesten egyaránt jól tudják, hogy sok még a kihasználatlan lehetőség. A dán gazdaság jelenlegi nehézségeiből kivezető utat az otthoni és a nemzetközi gazdasági élet elemzői az export lendületes növelésében jelölik meg. Ebből a célból — mint a dán fővárosban beszélgető partnereim, a többi között William Friis-Möller, a külügyminisztérium politikai főosztályának osztályvezetője, valamint Flemming Hedegaard, a gazdasági főosztály osztályvezetője — hangsúlyozták: a kormány ösztönzi a vállalatokat a kivitel bővítésére, az együttműködésbe a magyar cégekkel. „Országaink között nincsenek politikai problémák — húzta alá Friis Möller —, már csak ezért is nehezen megmagyarázható, miért olyan kis volumenű a magyar—dán árucsere-forgalom." Flemming Hedegaard, akit azokban a napokban neveztek ki a gazdaságpolitikai főosztály osztályvezetőjévé, így nyilatkozott: „A Dán Királyság komolyan veszi a helsinki ajánlások valóra váltását, a kapcsolatok ápolását, szélesítését. Szívügyünk a második kosár: a gazdasági, műszaki, tudományos, környezetvédelmi együttműködés a földrész országaival, így Magyarországgal is. Az erős és sokszálú gazdasági kapcsolatok — meggyőződésem — javítják az országok politikai együttműködését, egybevágnak a helsinki záróokmányban foglalt ajánlásokkal". A magyar—dán gazdasági, műszála-tudományos együttműködési vegyesbizottság legutóbbi, koppenhágai ülésszaka kijelölteaz ipari kooperáció újabb ajánlott területeit: gépipar, elektronikus és elektromos ipar, környezetvédelem, mezőgazdasági gépgyártás, élelmiszer-feldolgozás, műszer- és építőipar. Az eddigi együttmunkálkodás néhány jó eredménye bizonyára újabbakra sarkallja a magyar és a dán vállalatokat. Egy hónappal ezelőtt avatták föl Dániában, a nykobingi cukorgyárban épített VEPEX-üzemet, ahol magyar szabadalom alapján magas biológiai értékű fehérjekoncentrátumot állítanak elő. Dán cégek tízmillió dollárért szállítanak berendezéseket az osztrák fővállalkozásban készülő szabadegyházi folyékony cukorgyárhoz. Magyar érdekeltségű vállalatok is működnek Dániában: az Egyesült Izzó alapította a kereskedelmi tevékenységet folytató Tungsram AS-t; az Izzó és az Interag RT alapította 3 F Fabrikken AS színes tévét és Hi-Fi rádiókat gyárt. Ez utóbbi vállalatnál a részvények többsége magyar kézben van. Mindkét cég nyereséggel dolgozik. Kölcsönös előnyök Dánia a Közös Piac tagja, a Magyarország GATT-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv aláírásával vállalta, hogy megszünteti az import mennyiségi korlátozásait. Remélhetőleg erre már a közeli jövőben sor kerül. A két ország forgalmának ezt az akadályozó tényezőjét átmeneti jellegűnek tekinthetjük. A Magyar Népköztársaság ugyanis arra törekszik, hogy a helsinki ajánlásoknak megfelelően egyenrangú, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokat ápoljon más országokkal. Az időnként előforduló nehézségek ellenére a lehetőségek adottak erre; régi tapasztalat: dán partnereink készséggel fogadják javaslatainkat. Kulcsár László Andersen mesealakja Koppenhágában , in).-----.— Új mezőgazdasági vontatók a Szovjetunióból A szovjet mezőgép- és traktoripar, amely a hazánkban használt mezőgazdasági gépek, felszerelések hozzávetőleg 25—30 százalékát adja, újabb nagy teljesítményű géppel bővíti magyarországi exportját; az Agrober a szovjet Traktoroexporttal a hazánkban használt legnagyobb teljesítményű mezőgazdasági traktorok behozatalára kötött szerződést. Eszerint még az idén 150 nagy teljesítményű, 300 lóerős szovjet traktor érkezik, a korszerű gépeket a magyar szabványoknak megfelelő kisebb átalakítás után nyomban a megrendelő gazdaságokba küldik. A tervezők csapdája Miért ösztönözzük a drágát, a súlyosat? — Kényelmesebb a fix Miket terveznek nálunk? Minden ipari készítményt. Gépek seregnyi fajtáját, épületeket, utakat, hidakat, közműveket, műszereket, textíliát, élelmiszert, gyógyszert, műanyagot és sok-sok mást. A tervezés egy része házilagos (azaz egy-egy vállalat saját apparátusa végzi), más része specializált tervezővállalatoknál, -intézeteknél történik. Ezúttal csupán az utóbbiakról, ezen belül is a gépipari tervezésről szólunk néhány szót. Induljunk ki abból, hogy egy gépet meg kell szerkeszteni. Mi a tervezési díj kalkulációs alapja? Bár a rendeletek többféle módszert ismernek, engedélyezett — és a gyakorlatban ez használatos — a beruházási alapérték meghatározott százalékának, illetve az ehhez igazodó lépcsőzetes díjtételnek a felszámolása. Minél drágább a beruházás, annál nagyobb a tervező vállalat árbevétele. Ez igaz akkor is, ha a tervezői díjtétel regresszív, például 1 millió forint díjalap után körülbelül 50 ezer forintos tervezői díjat szabad felszámítani, ami öt százalékot jelent. De 2 millió után „csak” 4,5 százalék a jogos, ám ez is 90 ezer forint, azaz a díjösszeg lényegesen magasabb. Természetesen van reális alapja ennek a módszernek is. Saját érdekei ellen... A módszert eredetileg az indokolta, hogy a nagyobb beruházás több tervezői munkát követel, nagy átlagban a beruházási érték és a tervezői munkai mennyiség arányban áll egymással. Csakhogy: a beruházási alapérték nemcsak a beruházás nagyságától függ, hanem a tervezett gépek, berendezések, épületek árától is. A gépek ára viszont függ egyrészt bonyolultságuk fokától, másrészt a súlyuktól. Ha a tervező olcsó gépettervező anyagi érdekeltsége ellen dolgozik. Mégis sok tervező anyagi érdekeltségétől függetlenül, tudása legjavát adva, a lehető legjobb megoldást keresi. A tény ettől függetlenül tény marad: a kalkuláció módja a drága gép tervezésére ösztönöz. Különben sem érthető, hogy a jobb és olcsóbb megoldást miért kell valakinek a saját érdekei ellenében megvalósítania. Több párt- és kormányhatározat figyelmeztet: túlzottan súlyosak a gépeink. Az exportban gyakran azért vagyunk versenyképtelenek. Saját tapasztalat: egyik gyárunkban két azonos rendeltetésű, azonos rendszerű gép működik. Az egyik hazai tervezésű és kivitelezésű, a másik nyugati import Az utóbbi súlya mintegy 30 százalékkal kisebb. Véletlen ez? Mi drágíthatja még a gépet? Például a bonyolultság. A modern, nagy teljesítményű gépek természetesen bonyolultabbak, mint a régi masinák, de én most nem erről beszélek. Tételezzük fel, hogy bizonyos egyedi gépeket kell tervezni, amelyek azonban egymástól csak annyiban térhetnek el, hogy az alapként elfogadott gépnél az egyik hoszszabb, a másik magasabb, a harmadik gyorsabb, stb., de több közös részegységük van. A közös részegységek tipizálhatók lehetnének. Ezzel a tervezéssel hatékonyabbá, a gyártás sorozatjellegűvé válna. De pénzbe kerül a tipizálás is. Ki fizet ezért? A tervezővállalat a saját tervezőit fizesse meg? Először is miből, hiszen a tervezővállalatoknál nincs műszaki fejlesztési alap! Másodszor: az így szerkesztett gép olcsóbb lenne, csökken tehát a tervezővállalat árbevétele! Csoda-e, hogy — az általam ismert vállalatnál — a pártszervezet és más szervek erőteljes noszogatása ellenére sem halad előre a tipizálás ügye. Beválik, nem válik be A tipizálástól függetlenül a tervezés során kialakulnak bizonyos sémák, normatívák, amelyeket már kipróbáltak, amelyek már beváltak. Az idő azonban szalad, újabb és újabb lehetőségek születnek. Ha a tervező bátran új útra lép, az eredmény kettős lehet: a. beválik, b. nem válik be. Ha bevált, megnyugodhat, elégedett lehet a tervező. De elismerést kitől kap? A vállalatától? Ugyan, miért? Hiszen kötelessége a modern technika alkalmazása. A felhasználótól? Miért? Hiszen az a tervező vállalatnak fizetett ezért A b változat szerint a kezdeményezés nem válik be. Vagy a tervező hibájából, vagy a kivitelező hibájából, vagy egyszerűen, mert hibás volt az elgondolás. Ez a tervező személyes bukása. Ebből kötbér lesz, újratervezés, többletkiadás a tervezővállalatnál Ki szeretne a tervezőmérnök bőrében lenni? Ismerek két esetet is, amikor a tervező új utakon indult Többszöri nekifutás után sem sikerült a megoldás. Óriási kötbér, fegyelmi, elbocsátás lett a vége, elúszott a tervezővállalat nyeresége. Az ügyet lezárták, ennél a vállalatnál az említett megoldásokkal nem szabad tovább kísérletezni. A csattanó, hogy a témával foglalkozók esküsznek, megtalálták a hibát, a helyes megoldást ma már kamatoztathatnák. Ám a fegyelmi árnyékában mégsem kísérleteznek a téma felújításával. 1968-ban, a gazdasági reform indulásakor feltételezték a versenyt. Ez a verseny azonban fordított előjellel valósult meg: a tervező vállalatok szakosítottak, bizonyos feladatokat csak egyetlen tervező intézetben tudnak megoldani. Viszonylag szűk az a terület amelyet, határeset lévén, több tervezőintézetnél is művelnek. Általános kép, hogy a tervezőintézetek kapacitása hosszú időre le van kötve. Tehát a megrendelők versenyeznek az intézet kegyeiért. Ki győz? Ha a verseny „szabad”, minden bizonnyal az a megrendelő, amely a tervezőnek a leggazdaságosabb szerződést kínálja. Tapasztalataim szerint, nem a kiemelt nagyberuházások képviselőit látják a legszívesebben. A rendeletek egyébként kategorikusan meghatározzák, hogy a „szerződési kötelezettség alá tartozó munkáknál” (más néven kiemelt nagyberuházások) a díjtételeket ......maximált díjként kell alkalmazni”, egyéb esetekben (vállalati megbízásoknál) a díjat „a felek megegyezéssel alakíthatják ki.” Azaz, a népgazdaság számára legfontosabb tervezési munkák nem a leggazdaságosabbak a tervezőknek... A kibontakozás útja Van-e kibontakozás az ellenérdekek kuszaságából? Néhány receptora tulajdonképpen már kialakult — más kérdés, hogy a bevezetése nem könnyű. Hasznos lehetne például a műszaki fejlesztési alapképzés engedélyezése a tervezőintézeteknél. S az is, hogy a tervezési díj ne automatikusan alakuljon, hanem szabad árformaként, megállapodás tárgya legyen. Igaz, hogy ehhez kínálati verseny szükséges, s ebben az esetben kikötések is lehetnének: garantált géphatékonyság és tervezési határidő. A jobb hatásfokot, az olcsóbb beruházási alapértéket és a gyorsabb szállítást pótlékolással lehetne honorálni. A javasolt módszer alkalmazását lehetővé teszik a rendeletek! (Lásd: 2/1968. NM ÁH utasítás 2. §. (1) c. pontját). Nem tudok azonban arról, hogy valahol is alkalmaznák. A tervezővállalatoknak ugyanis kényelmesebb a problémamentes fix! A beruházók pedig — mint már említettem — sorban állnak, örülnek, ha kapnak rövid határidőre terveket. A javasolt ösztönző rendszert persze végig lehetne vinni a teljes vertikumon: a tervező kollektívák is így kapnák munkabérüket, nem pedig havi fixben. Nyilvánvaló, hogy ez jobb és gyorsabb eredményre ösztönözné őket E módszer tényleges tervezői versenyre adna lehetőséget. Megeshet hogy a jó tervezőmérnök jövedelmi átlaga emelkedne — de megérné a nyomában keletkező népgazdasági haszon. , Asperján János, az INTRASZMAS kereskedelmi igazgatóhelyettese 13 fő. CSPU-DOLVA Szakkiállítások a vásárvárosban Az anyagmozgatás és csomagolás szervezettségi és gépesítettségi színvonala hazánkban sokkal rosszabb, mint a termelési technológiai folyamatoké. Elismerte ezt a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón Déri Tibor, az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet igazgatója is. Ám mégis hasznos — tette hozzá — a Budatranspack kiállítása, a Hungaropack csoma golási verseny és a hozzá kapcsolódó tudományos-műszaki konferenciák megrendezése, mert lehetőséget nyújtanak a hazai és külföldi szakemberek tapasztalatcseréjére, az újdonságok széles körű megismertetésére. A Budatranspack nemzetközi anyagmozgatási és csomagolási kiállítást kétévenként rendezik meg. Az idén, az 1976. évi 87-tel szemben 131 a kiállító cégek száma, köztük 66 a külföldi és 65 a magyar. Nagyobb a kiállítási terület is. A külföldi cégek többsége tőkés országokból érkezett, közöttük újak jelentkeztek Finnországból, Belgiumból, Svédországból és Franciaországból. A szocialista országok közül ezúttal is Bulgária a legnagyobb kiállító, ahol a KGST-n belül a legtöbb anyagmozgatási gépet gyártják. Látszólag e témáktól távoleső, ám a csomagolással ugyancsak szoros kapcsolatú fogalom a védjegy, hiszen többnyire az áru külső burkán jelenik meg. Hazánkban — amint azt dr. Szent- Péteri Ádám, a Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség irodájának vezetője hangsúlyozta — nincs rangja a védjegynek. Talán ennek tulajdonítható, hogy a ma létező, közel négyezer hazai védjegy közül mindössze háromszáz mutatkozik be az első magyar Trade Mark kiállításon. Kevés külföldi cég jelentette be részvételét és nincsenek jelen a magyar külkereskedelmi vállalatok sem. Pedig külgazdaságunknak fontos érdeke volna, hogy a védjegyeket felhasználja a magyar áruk jó hírnevének fokozására. Ehhez azonban először itthon kellene megteremteni — a minőség fejlesztésével párhuzamosan — a védjegyek rangját. A Hungexpo szervezte két kiállítás a kőbányai vásárváros A pavilonjában és a szabad területeken, október 25. és 29. között, naponta 9—17 óra között látogatható. Telek —■