Magyar Hírlap, 1979. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-02 / 230. szám

T­JTgge­npflBflfl „A kínai és a szovjet nép alap­vető érdekei igazi jószomszédságot és békés, kölcsönösen előnyös együtt­­működést követelnek” — állapítja meg a K­­K megalakulásának har­mincadik évfordulójáról megemléke­ző cikkében a moszkvai Pravda. A Kínai Népköztársaság meg­alakulása megerősítette a szocia­lizmus, a béke, és a nemzeti fel­szabadítás erőinek pozícióit, sú­lyos csapást jelentett az imperia­lizmusra és a nemzeti reakcióra, új ösztönzőket nyújtott az elnyo­mott ázsiai és afrikai népek füg­getlenségi harcához. Egyidejűleg az esemény fényes távlatokat nyitott a kínai nép előtt az új társadalom építésében. Fejlődésének ebben a szaka­szában — akárcsak a nemzeti felszabadító harc éveiben — Kí­na nagyarányú, önzetlen támo­gatást kapott a Szovjetuniótól. A szovjet és a kínai nép között létrejött új kapcsolatok tükrö­ződtek a két ország között 19.Ki­ben, Moszkvában aláírt , barátsá­gi, szövetségi és kölcsönös segély­­nyújtási szerződésben. Ebben az időszakban a szovjet—kínai együttműködés nagy fontosságú tényezőt jelentett a béke és a szocializmus erőinek megszilár­dulásában. Kiemelkedő jelentőségű esemény volt az ország életében a Kínai Kommunista Párt 1956 szeptem­berében megtartott Vili­ kong­resszusa. A kongresszus megerő­sítette a szocializmus építésének általános irányvonalát, meghirdet­te a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való testvéri barátság erősítésének, az ázsiai és afrikai országokhoz fűződő ba­ráti kapcsolatok fejlesztésének a proletár internacionalista szoli­daritás megszilárdításának politi­káját. Az ötvenes évek végén azon­ban nagy mértékben kiéleződött a kínai vezetésen belüli harc­­az ország továbbfejlődésének útjait illetően. Ebben a harcban Mao Ce-tung nacionalista csoportja kerekedett felül. Az ötvenes évek végétől Peking külpolitiká­jának tengelyét a nagyhatalmi, hegemonista célok alkotják, te­rületi igényeket kezdett hangoz­tatni a szomszédos államokkal szemben, s a szélsőséges nacio­nalizmus határozta meg a jelen­kor forradalmi és felszabadító erőihez való kínai viszonyt. Ez a folyamat végeredményben ah­hoz vezetett, hogy Kína a leg­­agresszívabb antikommunista erőkkel együtt lépett fel, s „egy­séges front” létrehozását sürget­te a Szovjetunió és más szocia­lista országok ellen. A Szovjetunió elvi álláspontja a Kínai Népköztársasághoz fű­ződő viszonnyal kapcsolatban is­mert. Változatlanul abból indul ki, hogy nincs objektív oka a két­ nép közötti elidegenedésnek, még kevésbé a köztük való el­lenségeskedésnek és konfrontá­ciónak. A Szovjetunió fontosnak tartja, hogy a két ország egyez­zen meg abban: nem ismernek el semmifajta igényt a nemzet­közi kapcsolatokban való külön­leges jogokra vagy hegemóniá­ra, és a kapcsolatokat a békés egymás mellett élés elvei alapján építik. et Utfalal A politikai pártok finanszírozásá­ról szóló francia törvénytervezet köz­­megítélés szerint a nagy pártoknak kedvez, a kisebbeket meg kifejezet­ten hátrányosan sújtja. — A kicsiknek ide! Köszönöm. Bolgár—vietnami barátsági és együttműködési szerződést írtak alá (Mi­) Hétfőn Hanoiban befe­jeződtek a legmagasabb szintű bolgár—vietnami tárgyalások. A Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke vezette bolgár párt- , és állami küldöttség a hét végén bonyolí­totta le a tárgyalásokat a Le Duan, a VKP KB főtitkára ve­zette vietnami tárgyaló­­delegáció­val. Hétfőn reggel — a tárgyalá­­sok befejeztével — a hanoi el­nöki palotában Le Duan és To­­­or Zsivkov aláírta a vietnami— bolgár barátsági és együttműkö­­dési szerződést. Ezután került, sor négy további megállapodás (kon­­zuli egyezmény, a tengeri szál­­llási, illetve légiközlekedési együttműködési megállapodás, valamint a­­műszaki-tudományos egyezmény) aláírására. A bolgár küldöttség az aláírási ceremónia után nagygyűlésen ta­lálkozott Hanoi lakosságának kép­viselőivel. Le Duan megnyitóbe­széde után Le Van Luong, a ha­noi városi PR első titkára, a nagygyűlés vietnami szónoka a többi között kiemelte, hogy a szocialista, közösség Vietnam né­pének megbízható támasza, Todor Zsivkov válaszbeszédé­ben élesen elítélte a Vietnam el­leni kínai agressziót és kijelentet­te: „Vietnam nincs egyedül, él­vezi a testvéri szocialista ország­­ok támogatását". A bolgár párt- és állami kül­döttség hétfőn Hanoiból Ho Si Minh-városba utazott. Onnan ma hivatalos látogatásra Kambodzsá­ba érkezik, majd egynapos tár­gyalás után felkeresi a harmadik indokínai országot, Laoszt is. MSZMP-küldöttség Brightonban A brit Munkáspárt kongresszusa (MTI) Hétfőn Brightonban a választási vereség okozta mély belső válság és egy korszakos je­lentőségű önvizsgálat jegyében nyílt meg a brit Munkáspárt '8. évi kongresszusa. A párt elnöke, Frank Allamn megnyitójában kijelentette, hogy a kongresszusnak­ két központi kérdést kell megvizsgálnia­: ho­gyan akadályozza meg a moz­galom a konzervatív kormány munkásellenes politikáját és mi­ként biztosítsa, hogy saját párt­jának parlamenti vezetői legkö­zelebb ne vehessék semmibe a derékhad vágyait, követeléseit. A brit Munkáspárt kongresszu­sán számos szociáldemokrata párt vendégküldöttsége is részt vesz. Több kommunista és munkáspárt megfigyelőket küldött. Az­ MSZMP részéről Gyöngyösi István, a KB tagja, az Építők Szakszervezeté­nek főtitkára van jelen. Véget ért a spanyol szocialisták kongresszusa Ismét Felipe Gonzalez a párt főtitkára Lehel Miklós, az MTI madridi tudósítója jelenti: Újból Felipe Gonzálezt válasz­totta meg a párt főtitkárává a Spanyol Szocialista Munkáspárt Madridban tartott rendkívüli kongresszusa, amely vasárnap a hajnali órákban ért véget. Az­ új végrehajtó bizottság kizárólag Felipe Gonzalez híveiből tevődik össze, miután Luis, Gomez Llo­­rente, a Gonzálezzel szemben­­ álló kritikai szárny vezetője,elhá­­trátotta, hogy irányzatait egyhan­gúan képviselje a­­VB-ben. Ezzel szemben a kongresszus politikai határozatában a kritikai szárny csaknem minden javaslatát fi­gyelembe vették. rvai A. .­­ Diplomáciai kapcsolat­­ hazánk és Nicaragua között (MTI) A Magyar Népköztársa­ság és a Nicaraguai Köztársaság kormánya megállapodtak, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat létesítenek. Két ország diplomatái fogtak kezet, a mexikói fővárosban, Ma­gyarország és Nicaragua képvise­lői ünnepélyes keretek között,alá­írták a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséről szóló okmányt. A magyar—nicaraguai kapcso­latoknak nincs múltja, sem ha­gyománya. Nem is lehetett: a kö­­zép-amerikai országot négy év­tizedig elnyomó Somora-diktatú­­rával a világ számos országa sem­miféle kapcsolatot nem tartott. A Somoza-rezsim bukását hozó július 19. nyitotta meg az­ utat a nicaraguai nép számára az új élet építése és a nemzetközi kö­zösségbe való visszatérés előtt. Ni­caragua újkori történelme —leg­alábbis annak utóbbi négy évtize­de — összefonódott a diktátor­­dinasztia történetével. A diktatú­rát születésétől agonizálásáig át- és átszőtte az amerikai befolyás, már létrejöttét is az országot megszánó tengerés­ igyalogságnak köszönhetné. S akárcsak a kez­detnél, úgr s dicstelen végnél is ott kísértett a fegyveres beavat­kozás lehetősége. A Somoza mellett végsőkig ki­tartó washingtoni politikusok egy része a „kommunista veszély­re” való hivatkozással próbálta meg­indokolni álláspontját. Pedig ők is na­gyon jól tudták s tudták, hogy a diktatúrát fegyveresen megdöntő sandinisták és az ideig­lenes kormány nem egyetlen ideológiát, csupán egyetlen célt vall: az elnyomás maradványai­nak felszámolását. A nicaraguai társadalom min­den rétegét — a nagypolgárság­tól a parasztságig — tömörítő új kormányzat nehéz, csaknem re­ménytelennek tűnő állapotokat örökölt: egy elmaradott s még így is romokban heverő országot, munkanélküliek seregét, analfa­betizmust, népbetegségeket, ki­fosztott államkincstárt. A közép­­amerikai országnak mielőbbi gyors és hatékony segítségre van szüksége — politikai feltételek nélkül — ahhoz, hogy újra indul­hasson az élet, megelőzhető le­gyen az éhínség. Nicaragua leg­égetőbb problémáit igyekezett megértetni az amerikai vezetés­sel az új kormány Washington­ban járt küldöttsége is. Ennek egyik tagja, Tomás Borge bel­ügyminiszter válaszolta az ameri­kai vádakra: Nicaraguát saját, jö­vője köti le, s nem az, hogy egyedi és megismételhetetlen for­radalmának exportálásával fog­lalkozzon. A szocialista országok az elsők között siettek a felszabadult or­szág segítségére. Az­ anyagi és pénzzügyi segítség mellett Nica­­ra­gu­­ának legalább olyan nagy szüksége van az erkölcsi támoga­tásra, nemzetközi kapcsolatainak kibontakoztatására. A managuai vezetés részéről ezt, a törekvést tükrözi a magyar—nicaraguai kapcsolatok megteremtése, amely találkozik­­a szocialista Magyar­­ország külpolitikájénak célkitű­zéseivel is. A diplomaáciai viszony­ról szóló megállapodás m­in­l art bizonnyal csak az ígéretes kezdete az államközi kapcsolatok fejlődé­­sének, a két egymástól távol élő nép barátsága kiteljesedésének­­ M. L. (671-y) 2 1979.OKTÓBER 2.KEDD ________________NEMZETKÖZI POLITIKA____________IPA_M­AGYAR HÍRLAP* Lesz-e megbékélés? Csádi kérdőjelek MEGKEZDTE MUNKÁJÁT Goukouni Oueddei, a FROH­­NAT vezetője irányításával az a bizottság, amely az ideiglenes kormány szerepét tölti be Csád Köztársaságban, amíg — másfél éven belül — választásokat nem rendeznek. Másfél évtizede szin­te ez az első megnyugtató hír a közép-afrikai országból, mert ar­ra vall, hogy végre talán meg­nyugvást lel az ország belső há­borúktól sújtott, négymilliós né­pe. Pontosabban: népei, hiszen éppen Csádon húzódik keresztül az etnográfiai választóvonal, amelytől északra az arabokhoz közelálló muzulmán, délre pedig a keresztény vagy animista val­lást követő fekete törzsek élnek. a STúT 1­A­­hazánknál 13* népcsoportok ú­szotta át, s az északiak mind­mostanáig nem jutottak szám­arányuknak megfelelő képvise­lethez a vezetésben. Az egyenlő jogok és lehetőségek kivívására alakult meg már a 80-as évek elején a FROLINAT, a Csádi Nemzeti Felszí­badítási Front, hogy — más kiutat nem látva maga előtt — fegyveresen is küzdjön a n'djamenai kormány erői ellen, amely francia kato­nákat hívott segítségül. Az 1975-ben katonai puccsal hatalomra került Félix Malloum elnök nem változtatott­ elődje po­litikáján: programjának része volt „a nomád­ törzsek” — érszd: a FROLINAT — elleni harc foly­tatása. A polgárháborúnak az sem vetett véget,­, hogy­ tavaly augusztusban, francia ösztönzés­re Mallount ,,­amnak ,meghívtál a kormány előtt "a FROLINAT" egyik szakadár vezetőjét, Hisszen Habrét, aki egyebek közt azzal mutatkozott be, hogy kijelentet­te: a FROLINAT tagjai árulók, ő fegyveresen küzd ellenük, és ragaszkodik a francia csapatok további csádi állomásoztatásához. A POLGÁRHÁBORÚ az idén februárban érte el csúcsát, ami­kor Hisszen Habré úgynevezett „északi fegyveres erői” a fővá­rosban szabályos utcai ütközete­ket vívtak — immár Malloum elnök katonáival, s gyakorlatilag kiszorították őket N'Djamenából. Az elnök előbb francia támasz­pontra menekült, majd „nyugdí­jaztatását” kérte, s a katonai pa­rancsnokságot átadta Abdelka­­der Kamougué alezredesnek, a csendőrség korábbi főparancsno­kának. Nigéria és a szomszédos afri­kai állampír kezdeményezésére az idén márciusban újabb­ békéltető értekezletre hívták a szemben ál­ló esadi feleket a nigériai Kano város közelébe. De Hisszen Hab­ié sem, Goukouni Oueddei, a FROSTNAT vezetője sem ment el, arra hivatkozva, hogy Nigéria ellenségesen viseltetik Csáddal szemben — a többi csádi csopor­tosulás viszont nem ismerte el a N’Djamenában akkor hatalmon levő kormányt. A kanói értekez­let határozatának értelmében de­­militarizálni kellett volna a fő­várost. A rend fenntartására márciusban 850 nigériai katona érkezett N’Djaménába, hogy föl­váltsa a franciákat, de sem a franciák, sem a különböző csádi fegyveresek nem hagyták el a fő­várost. Az összecsapások megint kiújultak, és a kormány felszó­lította Nigériát, vonja ki kato­náit, mert „megszállóként visel­kednek”. Nigéria ezt júniusban meg is tette, de arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a kanói meg­állapodásokat, határzárt rendelt el Csád ellen. A tengertől min­den irányban elzárt országot ez igen súlyosan érintette, mert együtt járt a nigériai olaj szál­lításának leállításával is. Egy­idejűleg Párizs felfüggesztette a mintegy 69 millió dollár értékű segély folyósítását. A polgárhá­ború által sújtott ország gazda­ságát ez végképp a csőd szélére taszította: a fővárosban vízhiány lépett fel, akadozott az áramszol­gáltatás. Júliusban mindezt poli­tikai pofon is követte: az Afri­kai Egységszervezet monroviai csúcsértekezlete nem engedte, hogy Csád küldöttsége elfoglalja helyét, mert „nem képviseli az országot”. LAGOSBAN, Nigéria fővárosá­ban ilyen előzmények után ült össze az idén augusztusban a konferencia, hogy kiutat találjon. Csád 11 politikai, regionális és katonai csoportja képviselőinek, továbbá 11 környező afrikai ál­lam magas rangú megbízottak­nak végül is sikerült kidolgoz­niuk a „megegyezést Csád nem­zeti megbékéléséről”, „a nemzeti egység és a területi integritás megóvásával”. A megállapodás értelmében másfél éven belül — az ország történetében első ízben — választásokat rendeznek, amelynek eredménye alapján megalakul majd a képviselőház és a kormány. Addig az ügyeket ideiglenes kormány intézi. A mi­niszterelnök a 35 éves, északi származású Goukouni Oueddei, helyettese pedig Abdelkader Ka­mougué alezredes, akit a déli erők parancsnokaként emleget­nek. Megfigyelők szerint a lagosi megállapodás (hat hónapon belül a negyedik) ezúttal megvalósít­ható, mert az első olyan konfe­rencia eredményeként született, amelyen részt vett valamennyi jelentős erő képviselője. Azonnali tűzszünetet hirdettek (ezt be is tartják), és elrendel­ték valamennyi katonai alakulat kivonulását N'Djamenából. He­lyüket a Csáddal nem szomszé­dos afrikai­ országok katonáiból álló semleges békefenntartó erő­nek ítellené. „elfoglalnia. (Szobi, jöll Benin, Guinea és Kongó.) Szabadon kell továbbá engedni a katonai és a politikai foglyo­kat, és végül a francia csapa­t­­egységeket ki kell vonni az or­szágból. Csád fellélegzett, amihez hoz­zájárult, hogy Nigéria is felol­dotta a határzárat. Kérdőjelek azonban maradtak. A francia barátságáról ismert Ramougué alezredes szinte autonóm főhadi­szállást rendezett be a déli Moundou városban, amelynek rádiója ellentmondásos­­ kijelen­téseit sugározza. Szeptemberben Ramougué például fellépését helyezte kilátásba „a marxista beszivárgás ellen”, s kijelentette: csupán az ő fegyveres erői a­­„törvényesek”. Legutóbb azon­ban azt erősítette meg, hogy hí­veivel részt vesz a n'djamenai bizottságban, s nincs akadálya a lagosi megegyezés realizálásának. Abban a bizottságban, amelynek megalakulását az elején említet­tünk, Goukouni Oueddei fenn is tartott a számukra tíz helyet. Kérdés továbbá a francia csa­patok kivonása: hazaszállításuk ideiglenes elhalasztását kérte Oueddel is, egyidejűleg sürgetve az afrikai országokat, küldjék a megígért semleges békefenntartó erőt. Erről azonban eddig sem­miféle hír nem érkezett. A fran­ciák tehát egyelőre maradnak ezen a számukra stratégiailag oly fontos helyet elfoglaló or­szágban — ahol jelentős mennyi­ségű uránércre is bukkantak. Kérdéses továbbá, mi lett Hisz­­szen Habréval, aki korábban a hatalomért mindenkivel hajlan­dó volt kiegyezni — de Lagoa óta nem hallat magáról. A FROLINAT — amelynek Oueddei személyében a vezetője került a csádi kormány élére — eredeti programjában célul tűzte ki demokratikus, népi koalíció kialakítását, haladó társadalmi reformokat, köztük államosításo­kat is. Kérdés, mi valósítható meg ebből annak a sokszínű bi­zottságnak a tevékenysége révén, amely ma Csád ügyeit irányítja. Molnár S. Edit­ ­ kormányzását a­ K

Next