Magyar Hírlap, 1979. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
KÜLFÖLDI LAPOKBÓL aPflBAil Washingtonban egyre gyakrabban hangzanak el olyan nyilatkozatok, amelyek nyílt katonai beavatkozással fenyegetőznek azokban a térségekben, ahol az események nem az Egyesült Államok szája íze szerint alakulnak — írja a moszkvai Pravda szerdai száma. Ennek példája az amerikai vezetés által a közelmúltban jóváhagyott terv, amelynek értelmében „gyorshadtesteket” hoznak létre az Egyesült Államok közel-keleti, délkelet-ázsiai, afrikai, latin-amerikai fegyveres beavatkozásának céljaira. A „gyorshadtestek” összlétszáma meghaladja a 100 ezer főt, és feladataik végrehajtására az amerikai fegyveres erők Okinawa szigetén, a Fülöp-szigeteken, Diego García szigetén és a Perzsa-öböl térségében levő támaszpontjait használják fel. A „gyorshadtesteik” létrehozása mögött olyan amerikai vezető köröknek törekvései húzódnak meg, amelyek szeretnének ismét életet lehelni az Egyesült Államok világcsendőri szerepébe. A Pentagon tervei szerint a „gyorshadtestekkel” — támogatva a ,,szövetséges rezsimeket a partizán erőkkel szembeni harcban" — megszerezhetik és megőrizhetik a nyersanyagforrásokat, megvédhetik az amerikai imperializmus érdekeit nyomást gyakorolva azokra az államokra, amelyek bizonyos okoknál fogva nem hajlandók a washingtoni politika szolgálatába szegődni. Nem is olyan távoli múltban mire vezetett az „ágyúnaszáddiplomácia” felélesztése: „apró” provokációval kezdődött 1964 augusztusában a Tonkini-öbölben az a vietnami háború, amely végül az Egyesült Államoknak súlyos anyagi és erkölcsi károkat okozott. Az amerikai érdekek védelmének szükségességére való torz hivatkozás nem leplezheti azokat az expanzionista, népellenes törekvéseket, amelyeket a világ népei határozottan elutasítanak. Korunk feltételei — mutat rá végezetül a moszkvai napilap — a felmerült nemzetközi kérdések megoldására más módszereket diktálnak: a felek teljes egyenjogúságán alapuló, a népek közötti teljes bizalomhoz, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításához vezető tárgyalások módszerét. A brit tv és sajtó egyöntetű értékelése szerint Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök első nagyobb angliai beszédét használta fel arra, hogy nyugat-európai körútján a leggátlástalanabbul támadja a Szovjetuniót. Londonban érezhetően nem mérsékelték annyira mondanivalóját a vendéglátó ország külpolitikai megfontolásai, mint Párizsban és Bonnban. Morning Star Nagy-Britannia Kommunista Pártjának napilapja rámutatott, hogy Hun beszéde Churchillnek a hidegháborút elindító hírhedt fultoni beszédére emlékeztetett. Beszéde csak szítani fogja a NATO héjáinak uszítását a Szovjetunió és egyebek között a SALTO 2 szerződés ellen. Quberailh airgraph A messzemenő világpolitikai egyetértés, a szovjetellenes kiindulópont értékelése mellett az angol lap csalódottan volt kénytelen megállapítani, hogy Hua látogatása nem ígér busás üzleteket a brit iparnak. A szovjetellenes kirohanást hallgató kormányvendégek is csalódottan tapasztalták, hogy Hua egy szóval sem említi az ipari együttműködés fokozását. TINAJL CIVIL TIMES A tekintélyes londoni lap értékelésében kiemeli, hogy a kínai miniszterelnök közölte John Nett kereskedelmi miniszterrel: Kína korszerűsítési tervei hosszú távra szólnak, és Anglia nem várhat azonnal nagy megrendeléseket. A részletekbe menő tárgyalásokat egyébként is átengedi szakminisztereinek. A jelek szerint nem jutottak előbbre a helyből felszálló Harrier harcigép megvásárlásának ügyében sem. JTr Diósul ! Dajan kiszámított menekülése Algéria évfordulóján í ír . Folyamatosság és újítás Ma huszonöt éve, 1954. november elsején kezdődött az algériai függetlenségi háború: a nemzeti felszabadító hadsereg a „kilenc testvér’ parancsára ezen a napon hetven egybehangolt támadást intézett a francia gyarmatosítók katonai és rendőri alakulatai ellen. A véres csaták, a nehéz diplomáciai tárgyalások gyümölcse nyolc év múlva érett meg. Algéria nyarán vívta ki függetlenségét. ALGÉRIA FÜGGETLENSÉGÉÉRT egymillióan adták életüket, az ország akkori lakosságának egytized része. Ebből mintegy 150 ezerre tehető a hadműveletek során elesettek száma és 350 ezerre a francia gyarmati hadsereg által meggyilkolt védtelen polgári személyeké. A vérzáldozat óriási volt, érthető tehát, hogy az ország vezetői rendkívül becses vívmányként, különlegesen nagy felelősségtudattal kezelték eredményét, a politikai függetlenséget. Az egyszerű algériaiak pedig — függetlenül attól, hogy az ország lélekszáma mára megduplázódott — a megtizedeltek tudatával és öntudatosságával pontosan ezt a magatartást várták el a vezetőktől. Még a függetlenségi háború éveiben fogalmazódott meg és nyert teret az elismerés, hogy a politikai függetlenség csak akkor vezet el valóságos nemzeti függetlenséghez, ha együttjár a gazdasági önállóság kialakításával. Vagyis a nemzeti függetlenségért vivott harc nem ért véget 1962 nyarán, s bár a fegyverek elhallgattak, a nemzeti felszabadító hadsereg továbbra is megmaradt a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem letéteményesének. Mintegy őrködött a gazdasági függetlenség programjának betartása fölött. A hadseregnek ez az elhivatottsága jutott kifejezésre akkor, amikor Huari Bumedien ezredes, vezérkari főnök átvette az elnöki hatalmat Ben Bellától, és akkor is, amikor Bumedien váratlan betegsége és hirtelen halála nyomán Sadli Bendzsedidet, a legexponáltabb, az oráni katonai körzet parancsnokát választották meg az ország elnökéül az idén februárban. A GAZDASÁGI ÖNÁLLÓSÁG és rajta keresztül a gazdasági függetlenség kialakításának alapja Algéria számára a szénhidrogén kincs volt. Ennek kiaknázása biztosította azt az exportjövedelmet, amelyből az ország finanszírozni tudta saját iparának megteremtését. Ehhez természetesen első lépésként a kőolajkitermelő és -feldolgozó ipart, második lépésként a földgáz-cseppfolyósító ipart kellett felépíteni. Ma e két termékből származik az ország 9—10 milliárd dollárra becsült exportbevételeinek több mint 90 százaléka. ..Akárhogy is van, a nehézipar és a könnyűipar, a nehézipar és a mezőgazdaság közötti választás mindig hamis probléma volt és az is marad. .A függetlenség után egyetlen problémával kellett szembenéznünk, azzal hogy iparosítani akarjuk-e Algériát vagy sem, meg akarjuk-e a függetlenséget gazdasági függetlenséggel erősíteni. Az iparosítást választottuk, a többi ebből logikusan következik” — mondotta Bumedien pontosan hat évvel ezelőtt az évforduló alkalmából a Christian Science Monitor című bostoni lapnak adott interjújában. És így folytatta: „Utunk az iparosításhoz az anyagi és emberi erőforrások mozgósításán és az elérendő célok meghatározásán keresztül vezetett. Az ipari országok kétségkívül azt szerették volna, hogy maradjunk meg számukra olcsó nyersanyagforrásnak és késztermékeik piacának. Minthogy ezt a helyzetet nem fogadhattuk el, erőfeszítéseinket arra fordítottuk, hogy termékeinket helyben, az iparosítás révén dolgozzuk fel. Nehéziparunk segít majd bennünket abban, hogy mesteremtszik könnyűiparunkat ugyanúgy, ahogy elősegíti a mezőgazdaság modernizálását. Az első és a második terv, majd később a harmadik terv ugyanazt a hosszú távú stratégiai célt szolgálja: a természeti erőforrásokat nehézipari létesítményekké változtatni, s ezeket arra felhasználni, hogy megteremtsük az integrált nemzeti ipart. E stratégia mérsékelhető, ha a szükséghelyzet úgy kívánja, de 1930-ig el kell vezessen a rosszul tápláltság megszüntetéséhez, a munkanélküliség felszámolásához, saját technológiánk és műszaki gárdánk kialakításához” — mondotta akkor Bumedien. Algériában az elmúlt évtizedben 30 milliárd dinárt (körülbelül ugyanannyi francia frank) fordítottak ipari beruházásokra. Eredményeként diverzifikált, csúcstechnológiájú ipart létesítettek: acéltermeléssel és gépgyártással, vegyiparral és építőanyag-iparral, textilgyártással, ruha- és cipőiparral, fafeldolgozással, élelmiszeriparral. Viszont nem csökkent a munkanélküliség, többek között éppen azért is, mert a csúcstechnológia kevesebb munkaerőt igényel, mint az elmaradottabb, leginkább azonban azért, mert a hatalmas népszaporulat (évi 3,2—3,6",,) miatt évente óriási tömegek válnak munkaképessé. A hatalmas népességszaporulattal a mezőgazdasági termelés sem tud lépést tartani emiatt az ország jelentős élelmiszerimportra szorul, s így sem szokatlan jelenség a hiányos táplálkozás. Ugyanakkor egészségtelenül felduzzadt a városi lakosság lélekszáma, szinte elviselhetetlen lakásínséget terermtve, s elszaporodott az úgynevezett „kis bűnözés”. Egyszóval kialakult az az állapot, amire Bumedien utalhatott, amikor szükséghelyzetről szólt, s amelyben természetesnek vette a stratégiaenyhítést, azt, ami a politikai tartalma a Sadli - kormányzat jelenlegi gazdaságpolitikájának. Ez a magánszektor ösztönzésében, az állami importmonopólium enyhítésében, a kiutazások engedélyeztetési kötelezettségének megszüntetésében, a jövedelemadó mérséklésében mutatkozik meg, párosulva azzal a gazdasági orientációval, amit vitathatatlanul a korábbi évek erőltetett iparosítása tett lehetővé. AZ ÚJ GAZDASÁGI ORIENTÁCIÓT a vezető párt, az FLN következő kongresszusa fogja meghatározni, amely egyúttal az új terv irányelveit is jóváhagyja majd. A párt központi lapjában, az El Mudzsahidban kibontakozó gazdasági vita alapján azonban következtetni lehet ennek néhány kulcspontjára: fokozott figyelmet kap a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás (az ország területének több mint 30 százaléka sivatag), a lakásépítés, bátorítják a közvetlen fogyasztásra termelő közép- és kisvállalkozásokat, általában a lakossági szükségletek fokozottabb kielégítésére törekszenek majd ennek elősegítése céljából meg pártfogolják a hatékony, de munkaerőigényes termelést, jelentősen javítani kívánják az oktatást és a képzést. A gazdasági startégiaenyhítéssel párhuzamosan éppen a nemzeti egység erősítése, a nemzeti közérzet stabilizálása érdekében a Sadli-vezetés politikusi gesztust is tett: kezet nyújtott és beilleszkedési lehetőséget teremtett mindazoknak, akikkel Algéria mai vezetői együtt indultak harcba 25 évvel ezelőtt, de az évek folyamán félreálltak, vagy szembefordultak az eredeti célokkal. Szalay Hanna ................. | L [hl /i 4 2 1979.novemberi,csütörtök___________________________nemzetközi politika [ Irí O . Magyar Hírap ENSZ Magyar felszólalások (MTI) Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságában a leszerelési kérdések általános vitájában kedden felszólalt dr. Kőmives Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság képviselője a genfi leszerelési bizottságban. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatban a magyar küldött síkraszállt az atomsorompó-szerződés egyetemessé tételéért, a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok biztonságának szavatolásáért. Támogatta azt a szovjet javaslatot, amely szerint az államok vállalnák, hogy nem helyeznek el nukleáris fegyvereket olyan országok területén, ahol jelenleg nincsenek ilyen fegyverek. Az ENSZ-közgyűlés adminisztratív és költségvetési bizottságában a titkárság összetételével foglalkozó napirendi pont vitájában kedden felszólalt Gubcsi Tibor, a magyar küldöttség tagja is. Hangsúlyozta: minden tagállam érdekében véget kell vetni a titkárság létszáma növekedésének, mivel az csökkenti a hatékonyságot, és pénzügyi terheket ró a tagállamokra anélkül, hogy ezzel arányosan emelné a munka színvonalát. A magyar küldött rámutatott az egyenlő földrajzi képviselet elve betartásának szükségességére, és ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az ENSZ-titkárság összetételében a szocialista országok továbbra is aránytalanul kevéssé képviseltek. A török baloldal egységéért (MTI) A Török Szocialista Munkáspárt vezetősége legutóbbi ülésén értékelte az október 14-én megtartott részleges parlamenti és szenátusi választásokat. Ahmet Kacmaz, a párt elnöke, az ülésen elhangzott beszédében felhívta Az ország baloldali pártjait, hogy egységfront kialakításával vessenek gátat a reakciós erők előretörésének. Ahmet Kacmaz hangsúlyozta, hogy az október 14-i választások eredményei nem tükrözik reálisan az ország lakosságának politikai hangulatát. Súlyos hibának nevezte a Köztársasági Néppártnak azt a döntését, hogy, nem zárta ki a választásokból a Nemzeti Mozgalom Pártját. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL Jugoszlávia: kukoricarekord á Minden idők legtöbb kukoricája termett az idén Jugoszláviában: mintegy tízmillió tonna, 2,5 millió tonnával több, mint tavaly. Déli szomszédunk tehát az idén megerősítette hírnevét: a világ tíz legnagyobb kukoricatermelője közt tartják számon. A kedvező jelzések hatására kampány indult azért, hogy a kukorica szerepét növeljék az emberi táplálkozásban. Újvidéken tudományos tanácskozás hívta fel a figyelmet arra, milyen értékes — és ízletes — ételek készíthetők finomlisztjéből és darájából. Hogy ma a termelésnek csupán 8 százalékát esszük meg — mutattak rá —, abban főként az előítélet játszik közre: a májé, a puliszka a nincstelen időket juttatja mindenki eszébe. Pedig a fejlett országokban — például az Egyesült Államokban — sokan és sokféleképpen fogyasztják. Sütve, főzve, édességként, puding formájában vagy körítésként ínyencfalat lehet. Most, hogy vetik a búzát, törik a kukoricát, szedik a cukorrépát. Jugoszláviában előtérbe kerültek az újonnan megállapított felvásárlási, illetve „védőárak": a kukoricáét kilónként 4 dinárban állapították meg. A tavalyi árat a termelők olyan alacsonynak tartották, hogy a termést nem adták el ősszel, hanem górékban raktározva várták a jobb árakat. A rossz tárolás következtében azonban nagy mennyiség tönkrement, s tavasszal irreálisan drágán, 6,50-ért adták. Mire az árak letörése végett importált kukorica megjött, a gazdák jó része elállt a költséges hizlalástól. Ennek következményeként mostanában városi boltokban kevés a tőkehús. Igaz viszont, hogy a fogyasztás az előirányzottnál gyorsabban nőtt: tavaly egy főre 52 kiló jutott, a tervezett 28 kiló helyett. A hússzemek alig tudnak ezzel lépést tartani: termékeik elsősorban a kórházaknak, a közétteezlélésnek jutnak, a vágóhidak jó részének kapacitását csupán 50 százalékig használják ki — így megnőttek fajlagos költségeik, többségük veszteségesen termel. Búzából az idén a tavalyinál mintegy 30 százalékkal termett kevesebb, aminek oka részben a kedvezőtlen időjárás, részben az 1978-as alacsony ár. Az idén az I. osztályú búza kilójáért 5, a III. osztályúért 4,70 dinárt fizetnek. A jövő évi termést 1,7 millió hektárnyi búzaföldről kívánják betakarítani (az idei 1,3 millió hektár helyett), amitől 6 millió tonnás búzatermést várnak. Az előzetes számvetés az élelmiszer-gazdaság pénzügyi helyzetére irányítja a figyelmet. Jugoszláviában is elfogadott alapelv, hogy a felvásárlási árnak ösztönöznie kell a termelőt, szavatolva az ő biztonságukat, a fogyasztó folyamatos, jó ellátását, valamint a népgazdaság számára oly fontos agrárexportot. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelő — Jugoszláviában többségében kisgazda — mint fogyasztó is fontos szerepet játszik, hiszen az ipari termékek vevőjeként vásárlóerejének nagysága befolyásolja az ország gazdasági helyzetét. Miközben azonban a mezőgazdaság termelése nőtt, az abban dolgozók tiszta jövedelme csökkent: azonos gép, felszerelés, sőtgédanyag ellenértékeként egyre több terméket kell eladnia. Az idei mutatók számaival bizonyítva, az árak átlagosan 19,1 százalékkal emelkedtek az első kilenc hónapban, a szolgáltatásoké 22,4, az iparcikkeké 21,6 százalékkal, míg a mezőgazdasági árak csak 16,6, az élelmiszerárak 13,2 százalékkal. Ez kedvező ugyan a fogyasztónak, ugyanakkor az élelmiszer-gazdaság éppen nem irigylésre méltó helyzetét bizonyítja. Az agrárgondokat növeli, hogy az egy évre elegendő menynyiség jó részét a termelő tárolja, s csak fokozatosan dobhatja piacra, s ezzel mintegy hitelez az államnak, a fogyasztónak. Szakemberek Jugoszláviában úgy vélik, hogy az idejében és reálisan megállapított agrárárak sokat segíthetnek a gondokon. Az idén magasabb búzaár feltehetően maga után vonja a többi mezőgazdasági dír emelkedését is, és ez növeli majd a termelési kedvet. Arra azonban ügyelni kell — mutatnak rá —, hogy az iparcikkek például ne kövessék ezt, mert akkor a jelenlegi árarányok magasabb szinten ismétlődnek meg ahelyett, hogy módosulnának. Molnár S. Edit