Magyar Hírlap, 1981. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
1981. JÚLIUSI, SZERDA NEMZETKÖZI POLITIKA 2 tnn j/Q) KÜLFÖLDI LAPOKBÓL Inmfurter Rundschau Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár ismételten megerősítette, hogy a NATO 1979-es, „rakétatelepítésitárgyalási” határozatának megvalósításával kötötte össze politikai jövőjét. A Frankfurter Rundschau tegnapi számában megjelent terjedelmes nyilatkozatában Schmidt az állítólagos szovjet fölénnyel indokolta az 572 közép-hatótávolságú amerikai rakéta nyugat-európai telepítésének szükségességét. A nyugatnémet kancellár a rakéták telepítését szorgalmazva egyidejűleg sürgette, hogy kezdődjenek mihamarabb tárgyalások az ilyen típusú rakéták kölcsönös csökkentéséről. A Frankfurter Rundschau főszerkesztőjének, Werner Holzernek arra a közbevetésére, hogy az egyes amerikai vezetők egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok hajlandó-e tárgyalni a Szovjetunióval, vagy sem, Schmidt derűlátóan válaszolt. Véleménye szerint az amerikai kormány tárgyalási szándéka komoly és a két nagyhatalom Leonyid Brezsnyevnek az év végére tervezett bonni látogatása után már tárgyalni is fog egymással. A nyugatnémet kancellár kijelentette, hogy az NSZK nem akar sem nukleáris, sem félnukleáris hatalom lenni. Willy Brandt moszkvai tárgyalásaival kapcsolatban Schmidt megjegyezte: Brandt nem az amerikai kormány szószólója a szovjet fővárosban. a Wh&r&eH’ bene üzenet Moszkvából? Nem hallom. Dokumentum a KB plénumáról A Kínai KP a maói úton halad tovább (MTI) Pekingben tegnap nyilvánosságra hozták annak a dokumentumnak a szövegét, amelyet június 27-én fogadott el a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 6. teljes ülése. A dokumentum, amely a „Határozat pártunk történetének bizonyos kérdéseiről a Kínai Népköztársaság megalapítása óta eltelt időszakban” címet viseli, bevezetőben értékeli a KKP létrejötte óta megtett utat. Mao Ce-tungról szóló értékelésében rámutat, hogy az elhunyt elnök „nagy marxista, nagy proletár forradalmár, stratéga és teoretikus” volt. Igaz, hogy súlyos hibákat követett el a „kulturális forradalom” évtizedében, de érdemei elsődlegesek, hibái másodlagosak. A dokumentum aláhúzza, hogy Mao Ce-tung eszméi a kínai forradalom sajátos tapasztalatainak elméleti szintézisét képezik és „összhangban vannak a marxizmus-leninizmus alapelveivel”. Ennek megfelelően Mao Ce-tung eszméi értékes szellemi kincset képeznek a kínai párt számára, s a jövőben is a párt cselekvési vezérfonalát jelentik. A dokumentum a „kulturális forradalmat”, amelyet Mao Cetung kezdeményezett és vezetett, az elhunyt elnök legsúlyosabb hibájának minősíti. A „kulturális forradalom”, amely Mao Cetung alapvető tévedésén alapult, teljes zűrzavart eredményezett Kínában és katasztrofális következményekkel járt a párt, az állam és a nép számára. Valójában semmilyen értelemben nem lehet sem forradalomnak, sem társadalmi haladásnak minősíteni. A Mao Ce-tung halálát, majd a „négyek bandájának” felszámolását követő időszakot értékelve, a dokumentum a legfontosabb eseménynek a KKP KB 1978. decemberében megtartott 3. plénumát minősíti. Rámutat, hogy ezen a plénumon kezdték meg a tényleges leszámolást a Mao Cetung-i korszakból átörökölt „balos” elméleti és gyakorlati hibákkal. Ezzel összefüggésben elmarasztalja Hua Kuo-feng volt pártelnököt, aki megkísérelte elnyomni az igazság kritériumáról szóló vitát, akadályozta a veterán vezetők rehabilitálását, elfogadta és előmozdította saját személyi kultuszának kialakítását, miközben kitartott Mao Ce-tung személyi kultuszának megőrzése mellett. A tegnap megjelent kínai központi lapok vörösbetűs fejlécek alatt, első oldalon közük a KKP KB 6. plénumáról kiadott közleményt. Ugyanakkor egyetlen központi lapban sem jelent meg az Új Kína hírügynökségnek az a kommentárja, amelyet röviddel a plénumról szóló közlemény nyilvánosságra hozatala után adott ki. A minden jel szerint külföldi „fogyasztásra” szánt rövid kommentár Hua Kuo-feng lemondását és Hu Jao-pang pártelnökké választását a párton belüli demokrácia „előrelépéseként” értékeli. ---------------------------------------TO ) Súlyos károk a Salvadori légierő bombázása nyomán Zöldsapkások a junta tanácsadói között (MTI) Súlyos anyagi károk keletkeztek a Salvador keleti részén levő La Unión kikötővárosban, miután a junta légiereje vasárnap bombákat szórt a város különböző negyedeire. A városban szombaton kezdődtek a heves harcok, miután a stratégiai pontokat a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) harcosai foglalták el, s támadást indítottak az ottani katonaihelyőrségek ellen. Nyugtalanító hírek jelennek meg latin-amerikai lapokban arról, hogy megkezdődött a vietnami háború idején hírhedtté vált úgynevezett „zöldsapkások” — az amerikai különleges egységben szolgáltak — Salvadorba áramlása. A vietnami és kambodzsai háborúban párját ritkító kegyetlenségeket elkövető „zöldsapkások” közül többen ma Salvadorban, katonai tanácsadóként „tisztogató hadműveleteket” irányítanak. RESZ-csúcsértekezlet - KÍ ' ^ ) Viszályok és program ELLENTMONDÁSOS POLITIKAI ARCULATA rajzolódott ki ismét az afrikai kontinensnek. A múlt héten, Nairobiban tartott afrikai csúcsértekezlet sajnos újból igazolta a régi tételt: a fekete kontinens vezetői fenntartások nélkül csakis abban tudnak egyetérteni, hogy továbbra is elítélik a dél-afrikai apartheidrendszert és síkraszállnak Namíbia függetlenségéért. Nézeteltérések osztják meg viszont az Afrikai Egységszervezet (AESZ) tagjait mindazon kérdésekben, amelyek nem a déli térséggel kapcsolatosak. Példaként említhető Nyugat- Szahara évek óta húzódó megoldatlan ügye, vagy a csádi fejlemények megítélése éppúgy, mint a viszonylag friss keletű határviszály Nigéria és Kamerun között Ez utóbbival függ össze az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy Nigériának — a kontinens legnépesebb, és politikai nagyhatalomnak számító országának — az első számú vezetője, Alhadzsi Shehu Shagari elnök nem utazott el a kenyai fővárosba. Távolmaradásával amiatt tüntetett, hogy az AESZ togói főtitkára, Edem Kodjo nem volt hajlandó elítélni Kamerunt a határkonfliktus miatt, s nem utalta az ügyet a nairobi csúcs elé. A The New York Times szerint mindez önmagában még nem magyarázza Nigéria távollétét. Motiválta a lagosi döntést az is: Shagari elnök képtelen volt megakadályozni, hogy a líbiai fővárost válasszák a következő csúcsértekezlet színhelyén. Apróságnak, jelentéktelen presztízsvitának látszik mindez, ám azonnal más megvilágítást kap, ha arra gondolunk, hogy Nigéria politikai és pénzügyi segítsége nélkül aligha lehetséges bármilyen közös afrikai akció a déli fehér bástya ellen. Ugyancsak az egységet gyengítő körülmény volt, hogy feltűnően sok afrikai államfő hiányzott Nairobiból: a nigériai vezetőn kívül távolmaradt például Kauada, zambiai és Kadhafi, líbiai elnök, 11. Hasszán, marokkói uralkodó pedig csupán az utolsó órákra csatlakozott a tanácskozókhoz. Hasszán, aki az elmúlt kilenc évben egyetlen alkalommal sem jelent meg az AESZ csúcsértekezletein, most csak azért ment el a kenyai fővárosba, hogy nagyvonalú gesztusnak szánt „új békejavaslattal” álljon elő a nyugat-szaharai kérdésben. A VISZÁLY GYÖKERE, hogy a Nyugat-Szahara önrendelkezéséért küzdő Polisario Front, amely fegyverrel és diplomáciai eszközzel küzd a Marokkó által hat éve megszállt terület (a volt spanyol gyarmat) önrendelkezéséért, Nairobiban ismét kérte a felvételét az Afrikai Egységszervezetbe. Ugyanolyan, teljes jogú státust akar az AESZ-ben, mint amilyen a namíbiai felszabadító mozgalomnak, a SWAPO-nak évek óta kijár. A Polisario Front által kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot a világnak immár több tucat állama elismerte, ezt Rabat hiába próbálta, nem tudta megakadályozni, ám úgy érzi, az AESZ-tagságot képes megvétózni. Hasszán király már több ízben leszögezte, hogy ebben a kérdésben nem hajlandó engedni, inkább kilépteti országát az Afrikai Egységszervezetből. E konstruktívnak nehezen minősíthető álláspont tarthatatlanságát érezte meg Marokkó, s uralkodója nyilvánvalóan ezért állt elő épp most, az AESZ-csúcson azzal a bejelentéssel, hogy korábbi álláspontját megváltoztatva, hajlandó hozzájárulni a Nyugat-Szahara jövőjéről tartandó népszavazáshoz. A HASSZAN-INDÍTVÁNY értékét erősen kétségessé teszi né■ hány körülmény. Mindenekelőtt az, hogy a marokkói elképzelések inkább zengzetesen homályosak, semmint konkrétak, mellőzik például a Polisarióval kötendő tűzszünet kérdését, holott enélkül nehezen képzelhető el egy referendum. Másrészt Marokkó megpróbálja kizárni a szavazásból az algériai menekülttáborokban lakó szaharaiakat, miközben gyors ütemben népesíti be a marokkói állampolgárokkal a megszállt területeket. Ilyen körülmények között nem sokat érnének a manipulált voksok... Az Afrikai Egységszervezetet megosztó törésvonalak gazdasági téren is jelentkeztek. Az AESZ- nek ugyanis tagja jó néhány olyan arab ország, amely általában véve gazdagabbnak minősül (bár ez viszonylagos kategória), mint a fekete-afrikai államok. Az afrikaiak rendszeres arab pénzügyi támogatásban részesülnek, ám keveslik ennek összegét. A londoni The Times Nairobiba küldött tudósítója konferenciakörökre hivatkozva „az afrikai—arab feszültség növekedéséről” írt. Szerinte az afrikaiak részint a segély nagyságával elégedetlenek, részint pedig azzal, hogy míg az AESZ felkarolta a palesztin önrendelkezés ügyét addig az Arab Liga vajmi kevés figyelmet fordít az Afrika déli részében folyó felszabadító harcra. Pedig épp a Dél kérdései kapcsán képzelhető el, hogy az afrikai egységtörekvésekből konkrét cselekvési program formálódjék. Ennek sarkalatos pontja lenne nemzetközi szankciók foganatosítása a fajüldöző dél-afrikai rendszer ellen. Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nyugati nagyhatalmak — elsősorban az USA — vétókban kifejezésre jutó magatartása miatt eleddig nem sikerült keresztülvinni a Pretoriát sújtó gazdasági büntető intézkedéseket, az Afrikai Egységszervezet most a világszervezet rendkívüli közgyűlésének összehívását javasolta. Ennek célja lenne: teljes olajembargó elrendelése Dél-Afrika ellen. (A szankciók tervével gyakorlatilag minden fekete-afrikai ország egyetért, legalábbis elvben. Tény ugyanis, hogy a kontinensnek legalább tucatnyi államát szoros — többnyire a gyarmati időkből örökölt — gazdasági kapcsok fűzik Pretoriához, s ezért egy embargó legalább annyira sebezné őket, mint Dél-Afrikát. Az ügy azonban politikai vonatkozásai okán igen kényesnek minősül, ritkák tehát a szókimondó nyilatkozatok. Az utóbbi időben Mugabe, zimbabwei miniszterelnök volt az egyetlen államférfi, aki nyíltan közölte: országa „nincs abban a helyzetben, hogy részt vegyen bármilyen szankcióban”.) AHOGYAN ERŐSÖDNEK az AESZ követelései Dél-Afrika és Namíbia ügyében, úgy növekszik az afrikaiak gyanakvása az amerikai szándékok iránt. A nairobi felszólalásokban egyértelműen kifejezésre jutott, hogy a fekete kontinens vezetői nem sok jót várnak a Reagan-kormányzattól. Úgy ítélik meg, hogy Washington egyre nyíltabban támogatja a pretoriai rezsimet, miközben látszatrendezésre törekszik Namíbiával. Tovább élezte az afrikai bírálatokat, hogy az AESZ-csúcsot megelőző napokban kiszivárgott: az USA még szorosabb katonai együttműködésre készül Dél-Afrikával. Ettől a törekvéstől elválaszthatatlanok Washington új namíbiai tervei, amelyekről a legutóbbi időkig csak annyit tudott a világ, hogy valamilyen módon a Biztonsági Tanácsnak a rendezésre vonatkozó 435. számú határozatát kerülik meg, vagy játszszák ki. Nairobiban újabb részletekre derült fény. Randall Robinson, aki egy apartheidellenes amerikai szervezet élén áll, a kenyai fővárosban arról tájékoztatta az AESZ tagjait, hogy a washingtoni kormányzattól származó, s birtokába jutott titkos dokumentumok szerint Reagan és Haig különös „alkotmánytervezetet" fundált ki Namíbia számára. Ennek lényege egyfajta „szövetségi rendszer” lenne a namíbiai népcsoportokból alakítandó „államok” között. Mindez kísértetiesen emlékeztet a Dél-Afrikában, már kipróbált és kudarcot vallott bantusztánpolitikára, amely lényegében faji rezervátumokkal vélte megoldani az apartheid „korszerűsítését”. Erre a programra mind a SWAPO, mind a nairobi értekezlet csak nemet mondhatott. Kürti Gábor Huang Hua indiai tárgyalásai Maradtak a nézeteltérések WASHINGTON ÉS PEKING ÖSSZEHANGOLT munkamegosztása jegyében vállalkozott Huang Hua külügyminiszter az Indiában kezdett dél-ázsiai körútra, hogy Haig amerikai külügyminiszterhez hasonlóan a térség országainak vezetőit megkísérelje a Szovjetunió ellen hangolni. E vonatkozásban a kínai külügyminiszter Indiában a legkisebb sikerre sem számíthatott, hiszen Új-Delhiben már a látogatását megelőzően nyíltan közölték: India nem hajlandó a Szovjetunióval kialakított baráti viszonya rovására rendezni kapcsolatait Pekinggel. Ezt az indiai külügyminiszter pohárköszöntőjében is Huang Hua tudomására hozta, amikor kijelentette: „India sohasem keres új barátságot egy másik országgal, hogy ezzel egy harmadik országnak tegyen rosszat.” Új-Delhiben Huang Hua elsődlegesen arra törekedett, hogy rendezzék a két ország viszonyát, amely az 1962-es kínai határagresszió nyomán rendkívül feszültté vált, s az indiaiakat ma is ingerli, hogy Kína indiai területeket tart megszállva. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Pekingnek szurkoló nagy nyugati hírügynökségek Naraszimha Rao indiai külügyminiszter visszafogott pohárköszöntőjéből következtetve kezdetben azt sugallták, hogy India lemond az 1962- es konfliktus nyomán elvesztett területeinek visszaszerzéséről. Új-Delhiben már 1980 nyarán, Huang Hua tavaly őszre tervezett látogatását megelőzően a kínai vezetők tudomására hozták, hogy India elutasítja Kína jogtalan területi követeléseit. A Pekingben kiadott térképekkel kapcsolatban, amelyeken 125 ezer négyzetkilométernyi területet Kínához tartozónak tüntetnek fel, az indiai kormányhoz közel álló National Herald kommentátora közölte: „India sohasem nyugszik bele abba,hogy Kína indiai területeket tart megszállva. A durva nyomás és az úgynevezett történelmi dokumentumok eszközével Peking törvényesíteni akarja jogát nemcsak a megszállt indiai területekre, hanem Kelet- és Nyugat-India jóval nagyobb térségeire is." HASONLÓ ÁLLÁSPONTOT fejtett ki a parlamentben elhangzott egyik beszédében Naraszimha Rao is. „India sohasem fogadja el azt a kínai állítást — mondta —, amely szerint a két ország közötti határ, ahogyan azt az indiai térképek jelölik, törvénytelen. Térképeink a valós nemzetközi határokat tüntetik fel. Elfogadhatatlan Kína hivatkozása a régi gyarmatosítókra, akik úgymond kínai területeket csatoltak Indiához.” Huang Hua új-delhi tárgyalásai során az első félrevezető nyugati jelentések ellenére nem térhetett ki a területi kérdések megvitatása elől, s kénytelen volt elvi megállapodástkötni arról, hogy tárgyalásokat kezdjenek a két ország határvitájának rendezéséről. A területi vitán túl jó néhány kérdésben tér el Peking és Új- Delhi álláspontja. Indira Gandhi kormánya a pekingi vezetők nem kis bosszúságára elismerte a Kambodzsai Népköztársaságot és kormányával felvette a diplomáciai kapcsolatokat. Emiatti tiltakozásiként mondta le tavaly októberben Huang Hua indiai látogatását. A Kambodzsai Népköztársaság melletti kiállás jegyében India nem hajlandó részt venni a július közepére megtervezett, pekingi ihletésű nemzetközi Kambodzsa-konferencián sem. India megértést tanúsít az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséggel kapcsolatban, és hevesen ellenzi Pakisztán amerikai és kínai segítséggel történő veszélyes felfegyverzését. A KÍNAI KÜLÜGYMINISZTER TÁRGYALÁSAI nem vezettek az India és Kína között meglévő politikai nézetkülönbségek megoldásához. Mégha fel is gyorsul az indiai—kínai kapcsolatok normalizálásának folyamata, Huang Hua akkor sem állíthatja, hogy az Új-Delhiben folytatott tárgyalásai Naraszimha Raóval és Indira Gandhival nagyobb jelentőségű áttörést eredményeztek. * (Reuter) Huang Hua kínai külügyminiszter indiai útját befejezve tegnap háromnapos, hivatalos látogatásra a Sri Lanka-i fővárosba érkezett. — be —