Magyar Hírlap, 1981. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

2 1981. NOVEMBER 1. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA / Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL QOMMaAMCrMHaCKAH­HHflyCTPHfl A Leonyid Brezsnyev bonni látoga­tását megelőző nyilatkozatok sorában először közöl a szovjet sajtó beszélge­tést­ nyugatnémet ellenzéki politikus­sal. Walter Leissler Kiep, a CDU—CSU parlamenti frakciójának alelnöke a Szovjetunió kereskedelmi és iparka­marájának meghívásán tett látogatást Moszkvában és Leningrádban. A Szocialisztyicseszkaja In­­dusztrija tudósítójának nyilat­kozva Kiep (egyébként pártjá­nak egyik külpolitikai szóvivő­je) kifejtette, hogy a szovjet­­nyugatnémet kapcsolatok sikeres fejlődése ellenére úgy véli, még korántsem használtak ki vala­mennyi, a két ország gazdasági potenciálja nyújtotta lehetősé­get. Ezen a téren még sok a ten­nivalónk, s a kérdést Leonyid Brezsnyev látogatása alkalmával is behatóan tanulmányozzák majd — mondotta. A nyugatnémet küldöttség elé­gedetten tapasztalta, hogy szov­j­et részről örömmel fogadják a kérést: vonják be a gazdasági együttműködésbe a közepes és a tos vállalatokat is. Megegyezés született arról, hogy a két fél gyakorlati lépéseket is tesz en­nek érdekében — mondotta Kiep. A politikus hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev bonni látoga­tását — amely a genfi szovjet— amerikai tárgyalások előtt alig egy héttel kerül sorra — fontos állomásnak tartja. Az enyhülés politikája mindenképpen felté­telezi, hogy egyik fél se akarjon a másik rovására előnyökhöz jut­­ni — mondotta. A vezető CDU— CSU politikus leszögezte: az NSZK lakossága a Szovjetunió­­­hoz fűződő kapcsolatok javításá­ra törekszik. EOPBA a PflBAfl Szudán fokozott ellátása amerikai fegyverekkel, a Nimeri-rendszernek Washington által biztosított szerep nem csupán az Egyesült Államok közel­­keleti katonai jelenlétének növelését célozza. Az Izrael-barát amerikai po­­­litika az arab országok közötti ellen-­­tétet szítja, hatékony támogatást nyújt a Szudán és Líbia közötti viszály éle­zéséhez állapítja meg a Pravda teg­­napi kommentárja. Szudán látványos felkarolását, a párhuzamos lépéseket Egyip­tom vonatkozásában a szadati irányvonal megóvására, egyszer­smind a szovjetellenesség, az ál­lítólagos szovjet veszély felem­legetése jellemzi. ? Mind az amerikai, mind a szu­­dáni sajtó nyíltan szítja a Líbia­­ elleni kampányt — írja a Prav­da. Csak bátorítja a fegyveres konfliktus híveit a november 9-én kezdődő nagy amerikai had­gyakorlat. E hadgyakorlattal kap­csolatban kiemeli azt a tényt, hogy annak színhelye a líbiai határ közeli terület, s hogy az amerikaiak Szudánt is bevonják. Az amerikai fegyverszállítások, a Líbia elleni akció szítása mind bel-, mind külpolitikai terén fi­gyelemelterelő célzatú is. Tény azonban, hogy az amerikai kato­nai jelenlét fokozása nem oldja meg a szudáni belső gondokat. Afrika — Moszkvából nézve (1.) ÚJ , Namíbia és a nemzetközi jog Afrika déli részének helyzetéről, a felszabadító mozgalmakról és a Reagan-kormányzat Afrika-politikájáról volt szó azon a beszélge­tésen, amelyet munkatársunk Moszkvában, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának Afrika Intézetében folytatott. A beszélgetésen az intézetet Gleb Boriszovics Sztarusenko igazgatóhelyettes, Ljudmila Alekszejevna Gyomkina tudományos főmunkatárs és Andrej Vaszil­­jevics Pritvorov tudományos munkatárs, a Magyar Hírlapot Kürti Gábor képviselte.­ ­ Éppen egy éve, tavaly ősz­szel jártam az Afrika Intézetben, s akkor Tarabrin professzort el­sősorban a kontinens déli részé­nek helyzetéről faggattam. Mi változott a térségben egy eszten­dő alatt? Sztarusenko: Úgy vélem, hogy az utóbbi egy év alatt lényeges változások történtek. Mindenek­előtt­ világosabbá vált az Egye­sült Államok pozíciója Afrikával kapcsolatban. Nem csupán a po­zíciója, inkább az oppozíciója, te­hát az ellenállása a déli térség problémáinak rendezésével szem­ben. A washingtoni álláspont Carter idején néha még burkolt formában jelent meg, mára vi­szont teljesen nyílttá és kihí­vóvá vált. Az USA immár nyíl­tan első helyre teszi a saját ér­dekeit, nem törődve az afrikai or­szágokéval. — Milyen változást észlelhe­tünk, ha a régió belső folyamatait vizsgáljuk? Sztarusenko: Úgy látom, a füg­getlen afrikai államokban vilá­gossá vált, a felismerés, hogy a déli térség problémái megértek a rendezésre. Az Afrikai Egység­szervezet idén nyári nairobi csúcs­­értekezletén a részvevők nagy többsége állást foglalt a SWAPO támogatása és a namíbiai kérdés rendezése mellett, az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának 1978. szep­tember 29-én kelt 435. számú ha­tározata alapján. Pritvorov: Az amerikai állás­pont- egyértelműbbé válása­­ösz­tönzést adott a Dél-afrikai Köz­társaság legkonzervatívabb­,'­ leg­­reakciósabb politikai erőinek. Ezek az erők Namíbiában is ér­dekeltek, és céljuk az, hogy le­hetőség szerint minél többet meg­őrizzenek jelenlegi befolyásuk­ból. Az utóbbi öt évben, mióta a dél-afrikai csapatok Angolából visszavonulva, állásokat építettek ki Namíbia északi határán, vég­bement a fegyveres erők nagy­arányú fejlesztése. Ennek a fél évtizedes szakasznak az elején mintegy negyvenezer dél-afrikai katona tartózkodott Namíbiában, idén viszont számuk száztíz ezer­re nőtt. .. Ennek a létszámnak mintegy a felét használták föl az Angolá­ba való betörésre. Pritvorov: Igen, és fontos tény, hogy a dél-afrikai intervenciós hadtest, amely Namíbiából nyo­mult be Angolába, ott is maradt a két ország határán, harckészült­ségben. A pretoriai rezsim mint­egy tizenkétezer, legjobban kikép­zett és felszerelt katonáját hasz­nálja föl arra, hogy állandó had­műveleteket folytasson a SWA­PO ellen. Ezek az egységek ge­rillák üldözése címén hajtanak végre meg-megújuló agressziót Angola ellen. Látható tehát, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, miköz­ben megkísérli lassítani a nyuga­ti „összekötő csoport” közvetíté­sét is, katonai erővel próbálja ja­vítani a saját pozícióit, meghiú­sítani Namíbia tényleges függet­lenségét. Jelenleg mintegy negy­ven, belsőnek nevezett, valójában bábpárt működik Namíbiában. Annak a dél-afrikai számításnak megfelelően, hogy gyengíteni kell a SWAPO befolyását az ország­ban, úgy kell beállítani a SWA­­PO-t, mint egy pártot a sok kö­zül, olyat amely csupán az egyik etnikai csoportot, az ovambókat képviseli a namíbiai politikai színpadon. A végső cél: valami­féle egységet létrehozni, nemcsak a Tornacsarnok Szövetségben (Turnhalle Allience) tömörült pártokból, hanem valamennyi po­litikai erőből — a SWAPO ellen. — Módosult-e Dél-Afrika kato­nai taktikája? Pritvorov: Katonai értelemben Ugyancsak nőtt a SWAPO-ra gya­korolt nyomás. Most már nem­csak Namíbiában, hanem —­mint tudjuk — Angolában is harcol­nak a hazafiak ellen, vagyis a hátországukat akarják felszámol­ni. A dél-afrikai katonai parancs­nokság maga­­jelentette be, hogy a pretoriai csaptatok új taktikára tértek át. A korábbi taktikát az jellemezte, hogy Angolában a dél-afrikai légi felderítést köve­tően jelentek meg a diverziós kü­lönítmények, majd visszatértek Namíbiába. Most a felderítés hát­térbe szorult. Az új taktika sze­rint, amint megjelennek Namíbiá­ban a SWAPO harcosai, a dél­afrikai katonák a „forró nyomon” azonnal követik őket, egészen az angolai bázisig, s lecsapnak rá. Az új taktika azonban Pretoria számára legfeljebb ideiglenes si­kert hozhat, hiszen tudjuk, hogy a partizánháború a tömegekre, a namíbiai népre épül. Megjegyez­ném azonban, hogy a katonai fej­lemények ellenére, a namíbiai kérdés békés rendezését még min­dig nem lehet kizárni, hiszen az országban befektetett nagy össze­gű tőke megmentése és a nyers­anyagforrások további kiaknázá­sának szavatolása a Nyugatot vég­ső soron rugalmas magatartásra ösztönözheti. Sztarusenko: A dél-afrikai csa­patok angolai betörésével kap­csolatban meg kell említenem még egy fontos tényezőt, amely­ről egyébként, sajnos, kevés szó esik. Olyan világban élünk, amelyben az államok kapcsola­tait meghatározott elvek vezérlik. Az az idő, amikor minden egyes állam azt tette, amit akart, már régen elmúlt. A nemzetközi jog normái általában érvényesülnek, és egyetlen állam sem cseleked­het saját kénye-kedvére. A rab­szolgatartás már régóta törvény­telen, de ma már annak minősül a gyarmattartás is. A XVIII. szá­zadban azt a hajót, amely rab­szolgákat szállított, bármely ál­lam hadihajója feltartóztathatta és elsüllyeszthette. Ugyanígy kell fellépnünk a kolonializmus ma­radványaival szemben. Minden olyan tett, amely a kolonializmus felszámolására irányul, teljesen törvényesnek minősül. Ez nem csupán az én véleményem, ez a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozó 1960-as ENSZ-határo­­zatban és a világszervezet szá­mos más dokumentumában meg­található. A nemzetközi jog szerint min­den segítség, amit a gyarmatosí­tás ellen harcoló szervezetnek nyújtanak, törvényesnek, jogosnak minősül, s hasonlóképpen jogos a fegyveres harc a kolonializmus ellen. Az a kísérlet tehát, hogy az Angola elleni dél-afrikai agresz­­sziókat azon az alapon próbálják indokolni, hogy Angola támogat­ja a Namíbia függetlenségéért harcoló SWAPO-t — nem más, mint bűntett, olyan spekuláció, amely arra épít, hogy a nemzet­közi közvélemény rosszul tájéko­zott. Egyébként az agresszió meg­határozásáról szóló ENSZ-ok­­mány, amely alatt ott van az USA képviselőjének aláírása is, úgy fo­galmaz, hogy a kolonializmus és a rasszizmus ellen folytatott fegy­veres harc­ nem agresszió.. E fegyveres harcnak nyújtott támo­gatás sem minősül agressziónak, éppen ellenkezőleg: kötelessége minden államnak. Angola tehát, amikor segíti a SWAPO fegyve­res harcát, kötelességét teljesíti. És akár az Egyesült Államoknak, akár bármilyen más országnak jo­ga van csapatokat küldeni Namí­biába, hogy fegyveres erővel lik­vidálja a rasszizmust. A dél-af­rikai akciók tehát a nemzetközi jog durva megsértését jelentik. Miért támogatja az USA mégis Dél-Afrikát? Mert semmibe veszi a nemzetközi jogot és a dzsungel törvényeit akarja visszahozni a politikába. Abban a reményben lép föl, hogy holnapra ő lesz a legerősebb a világon. Mindenki tudja azonban, hogy ez nemcsak rajta múlik. (A beszélgetésnek a Dél-afrikai Köztársasággal foglalkozó, befe­jező részét keddi számunkban kö­zöljük.) HETI VILÁGHÍRADÓ • H­ETI VILÁG­H­Í­R­A­D­Ó • HETI VILÁGHÍRADÓ 1. BONN: Lázár György há­romnapos hivatalos látogatást tett a Német Szövetségi Köztár­saságban. A magyar kormányfő tárgyalásokat folytatott Helmut Schmidttel, az NSZK kancellár­jával és az üzleti élet­­képviselői­­vel. 2. BUDAPEST: Pénteken Ká­dár János és Lázár György fo­gadta a Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői ka­tonai tanácsának tagjait, élükön Kulikov marsall­al, az egyesített fegyveres erők főparancsnokával, abból az alkalomból, hogy a kato­nai tanács hazánkban tartotta meg soros ülését. 3. MOSZKVA: Leonyid Brezsnyev meghívására hivatalos látogatást tett a szovjet fővárosban Ali Abdullah Szajeh, a Jemeni Arab­ Köztársaság állam­fője. 1. VARSÓ: Szerdán ülést tartott a LEMÉ KB 5. plénuma. A hét végén ülésezett a lengyel par­lament, amely a többi között ha­tározott a kormány átalakításáról. 5. MADRID: Háromhónapos szü­net után felújította munkáját az európai biztonság és együttmű­ködés kérdéseivel foglalkozó mad­ridi találkozó. 6. WASHINGTON: Szerdán az amerikai szenátusban elfogadták a Szaúd-Arábiának szánt 8,5 milliárd dollár értékű fegyvereladási tervet . Huang Hua kínai külügyminiszter két­napos látogatást tett az amerikai fővárosban, viszonzandó Alexan­der Haig júniusi pekingi látoga­tását. Az AWACS-döntés A vártnál nehezebben, de vé­gül is 52:48 arányban megsza­vazta az amerikai szenátus a Szaúd-Arábiának szánt 8,5 mil­liárd dolláros fegyvereladási ter­vet. Ennek keretében Washing­ton 1985-ös határidővel modern vadászbombázókat, hozzájuk va­ló rakétákat és nem utolsósor­ban AWACS-okat szállítanak Rijadnak. Ronald Reagan amerikai elnök a szerdai szavazást megelőzően — nem látva biztosítottnak ál­láspontja keresztülvihetőségét — hosszas konzultációkat folytatott a szenátus ingatag, de megnyer­hető tagjaival, akik végered­ményben biztosították, hogy az elnöke presztízsét tekintve e fon­tos határozat megszavaztassék. A szenátus meghátrálása egyben jelzi azt a tényt is, hogy az Egye­sült Államok elnöke megnyerte azt a csetát, amely a kormány közel-keleti politikájának új ele­mekkel való kibővítésére hiva­tott. A radarberendezéssel felszerelt repülőgépek, az AWACS-ok hosszú távon feltételezik az ame­rikai személyzet jelenlétét — mint működtetőkét —, s így azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok e modern légi ellenőrök révén kívánja növelni katonai jelenlétét a térségben. A szená­tusi döntés — Rijad politikai és katonai fölértékelése — ellenke­zést váltott ki Izraelben. Beginék idegessége természetesen nem jelenti, hogy az USA a jövőben is ne Izraelt tekintené legfőbb politikai szövetségesének a tér­ségben. Az Egyesült Államok kor­mányzata, amely a közel-keleti probléma megoldását csak a Camp David-i formula szerint tartja megvalósíthatónak, arra számít, hogy Szaúd-Arábia — le­kötelezve érezvén magát az AWACS-ok révén ■— az amerikai politika érdekeinek megfelelően módosítja a Pahd herceg által nemrégiben ismertetett rendezé­si hét. v _ /n Amikor csaknem három évvel ezelőtt, az amerikai—kínai kap­csolatok diplomáciai szintre való emelésével egyidejűleg Washing­ton bezáratta tajpeji nagykövet­ségét, az utolsó formai akadályt is megszüntette a két ország vi­szonyának normalizálásában. Ugyanakkor ez távolról sem je­lentette, hogy az Egyesült Álla­mok lazított volna a Tajvanhoz fűződő gazdasági-katonai kötelé­ken­­— a követségbezárás szimp­la gesztus volt Peking felé. Még­is, ha problémákat keresünk az egyre erőteljesebb formában ki­bontakozó amerikai—kínai stra­tégiai együttműködésben, akkor Tajvan szerepének megítélésében találjuk meg a nézeteltérések forrását. (Bár, Peking éppen a közelmúltban kérte fel hivatalo­san Tajpejt az egyesülésre.) A Tajvan körüli látszatproblé­ma azonban valódi érdekellenté­tek forrása az Egyesült Államok és Kína viszonyában, és így Huang Hua e heti tárgyalásai a stratégiai célok már ismert egye­zőségén túl nem hozott új elemet a két ország kapcsolataiba Ale­xander Haig Pekingben tett jú­niusi látogatásához képest. Rea­gan elnök a kínai külügyminisz­terrel való találkozása után az „erős kapcsolatok” szükségessé­gét emelte ki a két ország viszo­nyában, de ennél kifejezőbb volt Haig, aki Kínát „nem szövetsé­ges, de baráti államként” emle­gette. A valódi célok tekintetében érdemes felidézni a TASZSZ elemzését, mely szerint Huang Hua látogatása „mindenekelőtt a Peking—Washington—Tokió közötti katonai-politikai szövet- I­ség erősítését szolgálta, amely az Egyesült Államok stratégiai po­zícióit hivatott megszilárdítani a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiá­­ban”. (ver)

Next