Magyar Hírlap, 1982. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

Magyar Hírlap I ^ ■ 1( 3-3)­NEMZETKÖZI POLITIKA FÓRUM 1982.február 2.kedd 3 Provokatív incidensek Gdanskban Lengyelországban életbe lépett az árreform (MTI) Lengyelországban teg­naptól életbe lépett az árreform, amelynek értelmében átlagosan két-háromszáz százalékkal emel­ték az élelmiszerek árát, és drá­gult a fűtőanyag, a központi fű­tés és az elektromos energia dí­ja. Az intézkedéseket széles körű bérkiegészítésekkel ellensúlyoz­zák. A PAP hírügynökség megfogal­mazása szerint az első nap azt mutatja, hogy az emberek meg­értéssel fogadták az új árakat. Két nappal a február 1-re ter­vezett széles körű árreform beve­zetése előtt, a lengyel miniszter­­tanács gazdasági bizottsága úgy döntött, hogy kiszélesíti azoknak a cikkeknek a listáját, amelyek árát továbbra is központilag rög­zítik. Az­ eddigi jegyzéken olyan alapvető fontosságú áruk szere­peltek, mint például a kenyér, a liszt, a vaj, a szén, továbbá olyan szolgáltatásoké, mint a tömegköz­lekedés és a villamos energia. A kibővített jegyzékre felvettek pél­dául számos alapvető ruházati cikket, vegyipari terméket, nem luxus kategóriájú bútor- és más lakberendezési­­cikket. Értékelés az árreform előkészületeiről Vasárnap Janusz Obodowski miniszterelnök-helyettes elnökle­tével az illetékes miniszterek ér­tékelték az előkészületeket. Né­hány helyen leltározás során áru­rejtegetésre derült fény, de en­nek mértéke a hivatalos közle­mény szerint nem volt nagy. Megállapították, hogy a mező­­gazdaságban az utóbbi időben túl magas árat szabnak a gazdálko­dóknak nyújtott szolgáltatásaikért. A mezőgazdasági- és élelmiszer­gazdasági minisztert ezért köte­lezték, hogy biztosítsa a szolgál­tatások árának igazságos kiszá­mítását.. Február elsejétől ismét rendsze­resen kiszolgálják a magánautó­sokat is a benzinkutasnál. A kor­látozott üzemanyag-ellátás miatt egyidejűleg szabályozták az egy­szerre kiadható benzin mennyisé­gét és a havonta vásárolható üzemanyag felső határát is. A belügyminiszter hozzájárulá­sával a postaügyi miniszter eny­hítette a szükségállapot bizonyos távközlési korlátozó intézkedéseit. Február 10-től ideiglenesen ismét üzembe helyezik a városok közti telefonvonalakat, azzal, hogy egyik városból a másikba telefo­nálni kizárólag a telefonközpon­ton keresztül lehet, tehát távhí­vással nem. Ugyancsak február 10-től az ország egész területén már mindenfajta, tehát nemcsak a sürgős családi ügyekkel kapcso­latos táviratokat felvesznek majd a postahivatalok. A feladáskor a személyi igazolványt be kell mu­tatni. A távirat szövegéhez azon­ban már nem kell előzetes jóvá­hagyást kérni. Az intézkedésekről szóló hivatalos közlemény egyben felhívja a lakosság figyelmét ar­ra, hogy a telefonbeszélgetéseket és a táviratok tartalmát továbbra is ellenőrzik az illetékes szervek. Február elsejével a lengyel ha­tóságok kiszélesítették a Varsó­ban működő külföldi tudósítók mozgási körét is. A külügymi­nisztérium sajtóközpontja, az ál­landó tudósítókat egy hónapra szóló, meghosszabbítható érvényű igazolvánnyal látta el, amely le­hetővé teszi, hogy a külföldi saj­tó képviselői az ország egész te­rületén anyagokat gyűjthessenek. (PAP) A lengyel belügyminisz­térium közlése szerint szombaton Gdanskban a nap második felé­ben fiatalok csoportjai inciden­seket provokáltak. Az amerikai propagandakampány által fel­­heccelt szervezők előbb a Lenin hajóépítő gyár közelében azzal akartak nagyobb méreteket adni akciójuknak, hogy a provokációt akkorra időzítették, amikor a ha­jóépítő üzem dolgozói elhagyták a gyárat. Jelszavakat kiabáltak és államellenes tartalmú röpcédulá­kat osztogattak. A rendfenntartó erők felhívásai, valamint a haza­térő dolgozók magatartása ered­­ményeképp­n a szervezőknek a hajógyárnál nem sikerült tünte­tést szervezni. Ez arra késztette a provokáció értelmi szerzőit, hogy máshol, a város központjában kí­séreljék meg az indicens kirob­bantását. Mivel a fiatalok nem engedel­meskedtek a hatóságok felszólítá­sának, és agresszív magatartást tanúsítottak a rendfenntartó erők­kel szemben, szétoszlatták a rend­zavarokat. Az incidens következtében meg­sérült 6 polgári személy, és a rendfenntartó erők nyolc tagja. 205 személyt őrizetbe vettek. Túl­nyomó részük fiatal, részben fő­iskolás és középiskolás. A rende­leteknek megfelelő módon, gyor­sított eljárással vonják felelősség­re őket. A szervezőket és a bűn­­cselekménnyel gyanúsíthatók ügyét egy más bíróság szintén gyorsított eljárással tárgyalja majd. A közrend megsértésének újabb kísérleteit elkerülendő a gdanski vajdasági hatósági szervek későb­bi feloldásig január 31-én a rend fenntartására vonatkozó intézke­déseket hoztak, egyebek között megszigorították a kijárási tilal­mat. Trybuna Ludu-kommentár a lengyelellenes kampányról A LEMP központi lapja a Gdanskban történtekkel foglal­kozó tegnapi írásában rámutat: egyáltalán nem véletlen az, hogy a gdanski utcai tüntetés egybe­esett azzal a Lengyelország elleni propagandahadjárattal, amelyet az USA kezdeményezett és amely éppen szombat-vasárnap érte el a tetőpontját. Aligha lehet kétséges, hogy honnan ösztönözhették a gdanski tüntetés részvevőit. Ami Gdanskban történt, az egyetlen szóval jellemezhető: provokáció — állapítja meg a Trybuna Ludu. A Reagan elnök meghirdette lengyel, és szovjetellenes propa­gandakampány, a „lengyel néppel való szolidaritási nap” egyébként meglehetősen sovány eredményt hozott, szerte a nyugati világban. Az USA-ban, a kormány, a helyi hatóságok, az AFLACIO kommu­nistaellenes szakszervezeti szö­vetség szervezésében mind az 50 amerikai szövetségi államban szombatra gyűléseket trombitál­tak össze, de a gyér részvétel messze elmaradt a szervezők vá­rakozásaitól. A szocialista közösség nem hagyja érvényesülni az USA és néhány más nyugati ország által Lengyelország ellen elrendelt gaz­dasági szankciók tervezett hatá­sát — jelentette ki Nyikolaj Baj­­bakov vasárnap Havannában. A Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese, a KGST­ tervezési együttműködési bizott­ságának elnöke a kubai sajtónak adott nyilatkozatában elmondotta, az iparilag fejlett országok em­bargója természetszerűleg okozott veszteségeket Lengyelországnak, de nem akasztotta meg gazdasá­gi fejlődését. TO) folytatódik az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülése Szíria hárompontos béketerve a közel-keleti helyzet rendezésére (Folytatás az 1. oldalról) mentése” érdekében alkalmazott amerikai vétóra. (AP, UPI) Szíria a közel-keleti helyzet rendezésére hárompontos béketervet javasol, amelynek lé­nyegét Ahmed Iszkander Ahmed szíriai tájékoztatási miniszter is­mertette a Monday Morning cí­mű libanoni hetilapnak adott nyilatkozatában. A miniszter szerint a közel-ke­leti igazságos, tartós és átfogó béke megvalósításához vezető út egyik legfontosabb eleme, hogy Izrael vonuljon ki minden arab területről, amelyet 19­57 óta tart megszállás alatt. A rendezési terv második lényeges pontja, hogy erősítsék meg a palesztin nép el­idegeníthetetlen jogát az önren­delkezéshez, valamint egy függet­len palesztin államnak palesztin földön való létrehozásához, s e jogait a PFSZ irányítása alatt ér­vényesíthesse. A terv harmadik eleme szerint fel kell számolni a hadiállapotot az arab országok és Izrael között. A szíriai tájékoztatási minisz­ter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ENSZ-közgyűlés mosta­ni, rendkívüli ülésszaka lesz az a fórum, amelyen Szíria síkra­­szállhat a béketerv és az abban foglalt elvek érvényesítése mel­lett.­Az izraeli külügyminisztérium szóvivője tegnap elvetette a kö­zel-keleti béke damaszkuszi alap­elveit. (Reuter) Irán iraki hadifog­lyokból és menekültekből „Go­­lan-zászlóaljat” szervez, amelyet a szíriai kormány rendelkezésére bocsát. (AFP) Az izraeli kormány va­sárnapi ülésén beleegyezett, hogy négy nyugat-európai ország — Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Hollandia — részt vegyen a Sínai-félszigeten felál­lítandó „békefenntartó erők” egy­ségeiben. (MTI) Olaszország valószínűleg 3 aknaszedő hajóval és ehhez tar­tozó mintegy 100 fős legénység­gel vesz részt az izraeli—egyip­tomi különbéke ellenőrzésében — jelentette ki Angelo Monassi ten­gernagy, a haditengerészet vezér­kari főnöke. Ausztrália is küld csapatokat a sínai felügyelő erők­be — közölte tegnap Malcolm Fraser ausztráliai miniszterelnök i£. (DP­A) Franciaország 14 mil­liárd frank értékben fegyvereket szállít Szaúd-Arábiának, és segít­séget nyújt a szaúdi haditenge­részeti erők kiképzéséhez. Az er­ről szóló egyezményt Hernu fran­cia és Szultán Ibn Abdul Aziz szaúdi hadügyminiszter írta alá. Hernu vasárnap érkezett Szaúd- Arábiába. VI­LÁG­HÍRADÓ Mubarak párizsi tárgyalásai (MTI) Mitterrand francia elnök tegnap délben ebédet adott az Elysée-palotában Mubarak egyip­tomi elnök tiszteletére, aki nyu­gat-európai körútja során rövid hivatalos látogatást tesz a fran­cia fővárosban. Az Elysée-palotá­­ból távozva az egyiptomi elnök kijelentette, hogy a Mitterrand elnökkel folytatott eszmecserén elsősorban a kétoldalú kapcsola­tokról és a közel-keleti helyzetről, valamint a palesztin autonómia kérdéséről volt szó. Mubarak meghívta Egyiptomba a francia elnököt, aki elfogadta a meghívást. Papandreu az NSZK-ba érkezett (AP) Andreasz Papandreu gö­rög miniszterelnök tegnap négy­napos hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett. A görög kor­mányfő Helmut Schmidt nyugat­német szövetségi kancellár meg­hívásának tesz eleget. Az USA rendkívüli támogatást akar nyújtani Salvadornak (Reuter, UPI) Az amerikai kor­mány 55 millió dolláros rendkí­vüli támogatást kíván nyújtani a salvadori juntának — jelentette be tegnap Thomas Enders, az amerikai külügyminisztérium la­tin-amerikai ügyekben illetékes államtitkára egy szenátusi meg­hallgatáson. ! A BOLDOGSÁG­ rettségi bankettről szól a tévé­műsor. Felkapom a fejem. Hi­szen ezt a fiatalembert, aki most az érettségi utáni húsz év­ben történtekről beszél, jól is­merem. A jónevű technikum 1959-ben végzett növendékeiről van szó. Nocsak! Én is voltam vegyésztechnikus. Nekem is volt már 20 éves érettségi találko­zóm, halljuk, mit mondanak a hajdani „konkurrens” iskola volt növendékei. Kedves arcú fiatalasszony be­szél. Igazgató volt egy kisebb textilgyárban, az összevonás után osztályvezető lett a na­gyobb üzemben. Technikus. Bol­dog-e? — kérdezi a riporter. Igen, nagyon szereti a munkáját. Nem érezte magát mellőzöttnek, amikor megszűnt igazgató len­ni? Nem, megértette, hogy en­nek így kellett történnie. Kopaszodó férfi látszik a kép­ernyőn. Moszkvában járt egye­temre. Itthon bizonyítani akarta, a szovjet diploma is ér annyit, mint a magyar. Summa cum laude doktorált, majd kandidá­tus lett. Több évig egy könnyű­ipari kutatóintézet igazgatója volt, úgy érzi munkáját jól lát­ta el. Ezt legutóbbi, pár hónap­pal korábbi minősítése is meg­erősítette. Most milyen beosztás­ban van? — kérdi a riporter, maga is osztálytársa a kérdezett­nek. Tudományos igazgatóhelyet­tes. Igaz, így több ideje van a kutatásra, de furcsálja a dol­got. Egy minisztériumból visz­­szatért elvtársnak kellett az ő helye. A beiktatásnál csak az új igazgatót üdvözölték, neki még köszönetet sem mondott senki sem. Hogy boldog-e, a ri­porter tőle meg sem kérdezi. Látszik, hogy sikerei ellenére sem az. Élénk szemű fiatalember, tech­nikus. Valamikor álmai neto­vábbjának tartotta, hogy esetleg csoportvezető lehet. Pár hónap múlva műszaki igazgató lett. Nem, nem elégedett — mondja mosolyogva —, 5 , ilyen , típus, de arcán látni a tisztességgel elért eredmények feletti jogos örömet. A következő osztálytárs vele rokonszakmába került. Finnor­szágban végezte el az egyete­met. Hazatérte után nagy lelke­sedéssel látott hozzá egy Finn­országból vásárolt korszerű be­rendezés munkába állításához. Mikor a gyár működni kezdett, ő ment, tovább, habár szívesen maradt volna. A találkozó idején már nem a szakmájában dolgo­zik. A Helsinkiben levő magyar kulturális központ vezetője. Nem panaszkodik. Hiszen ez is szép feladat. De ő igazából a szak­máját szereti. Fiúsképű mérnök mókázik. Tudjátok, egyetem előtt techni­kusként dolgoztam pár hetet mai vállalatomnál, 1400 forint kezdő­fizetéssel. Ösztöndíjat kaptam tőlük, vissza is mentem hozzá­juk öt év múlva, 1300 forint kezdőfizetéssel. Mintha nem is lenne olyan őszinte a jókedve. Hogyne, most elégedett, de azért váltani szeretne, nem akar egy helyen begyepesedni. Szemüveges lány. Az osztály­főnök szerint mindig is az em­berek érdekelték. Most párttit­­kár ott, ahol húsz évvel ezelőtt dolgozni kezdett. Boldog, elége­dett Őszülő szakállú fiatalember, az egykori eminens. Az egyetem el­végzése óta egy nagy kutató­­intézetben dolgozik. Többször dolgozott hosszabb ideig külföl­dön. A riportban természetesen nem mondja, de én tudom, hogy már vagy tíz éve az egész vilá­gon szekterüle­te „nagymenője­­ként” ismerik. Kandidátus. Lesz-e doktor? — így a kérdés. Kis csönd, majd a válasz. Min­denki tegye azt, amit tennie kell. Ő tudományos kutató, csupán kutatni akar, nem „nyüzsögni”, de azért, remélhetőleg, mégis­csak egyszer doktor lesz. Isme­rem őt is, a körülményeket is. Belőle bizonyosan lesz doktor, „nyüzsgés” nélkül is, talán úgy, mint egy másikból, akit „csak” imponáló tudása mentett meg attól hogy ismeretlensége miatt disszertációját visszadobják. Boldog-e, elégedett-e? Inkább betört. Nagy eredménynek tart­ja, hogy ma már nyugodtan dol­gozhat „befutott” témáján. Az anyagiak? Kollégáihoz mérten jól keres, de ha máshová tekint, akár csak itt az érettségi talál­kozón is, sok örömre nincs oka. Egyidős emberek, hasonló szakmával, hasonló indíttatással. Lehet, hogy véletlen, de mintha a technikusoknak jobban sike­rült volna. S talán éppen ez a mérnökök rossz kedvének az oka. És itt nem irigységről, vagy­­hiúsági kérdésről van szó. A rosszkedv oka sokkal mélyebb. A műszaki fejlődés jelenlegi tempója mellett egy technikus csak egészen kivételes esetben képes a világban születő új engedmények követésére. Az álta­lános értelemben vett innováció­hoz szélesebb látókör, mérnöki képzettség, helyesebben tudás szükséges, amelyek, néhány ki­rívó példától eltekintve, rend­szerint együtt járnak. A beosz­tott­ mérnök, az igazgató, tech­nikus szereposztásból a műszaki haladás édeskeveset profitál­hat. Mert lehet ugyan, hogy a szakmunkás jobban ismeri jó erejű­ masináját vagy­ a techni­kus a gyárban levő technológiá­kat,mint a mérnök, a gyár bol­dogulásához azonban a meglevő­nek a még oly alapos ismerete sem elég! Az egyetemen ugyanis — ha jó az az egyetem — éppen a tanulást tanítják meg. Nem egy adott gép vagy technológia is­merete a legfontosabb szempont — ezt egy mérnök egyébként is igen rövid idő alatt tanulja meg, ha kell —, hanem az innováció készsége. Az a törekvés, hogy ne a megszokottat „futtassa”, a be­gyakorlottat, hanem képes le­gyen új technológiák meghonosí­tására, esetleg kidolgozáséra is. Mert manapság nem elsősor­ban nagyobb szorgalommal, ha­nem nagyobb tudással lehet elér­ni csak eredményeket. S a szük­séges tudás a szakértelmiség — a mérnökök, a közgazdászok, az agrárszakemberek — birtokában van. Olyan sok szó esett mosta­nában megbecsülésük hiányos­ságairól, hogy szinte szégyellem leírni: több megbecsülést nekik, mert a fejlődés záloga az ő ke­zükben van! Szemléletes példa erre a magyar mezőgazdaság esete: az erkölcsileg és anyagi­lag megbecsült agrárértelmiség szinte csodát tett! ZÁDOR ERIKA A párbeszéd folytatásának igényével zárultak Agha Sahi indiai tárgyalásai (AFP, AP) Az India és Pakisz­tán között külügyminiszteri szin­ten megtartott négynapos tárgya­lások — amelyek hosszú idő óta az első komoly kísérletet jelen­tették a két ország közötti hagyo­mányos ellentétek feloldására — a párbeszéd folytatását előirányzó közleménnyel értek véget. Naraszimha Rao indiai, vala­mint Agha Sahi pakisztáni kül­ügyminiszter megállapodott, hogy a két állam képviselői még feb­ruárban további megbeszélésekre ülnek össze a pakisztáni főváros­ban a két ország közötti megnem­támadási szerződésről szóló pa­kisztáni javaslat megvitatására. A közös közlemény a továbbiakban hangsúlyozza: a felek álláspontja a megnemtámadási szerződés ügyében több kérdésben megegye­zett. Pakisztán a közlemény szerint kedvezően fogadta Indira Gandhi indiai miniszterelnök asszonynak egy vegyes bizottság létrehozására tett javaslatát, amelynek távlati célja a két ország közötti vi­szony új alapokra helyezése és a kapcsolatok fejlesztése lenne.­­ -

Next