Magyar Hírlap, 1983. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-27 / 49. szám

81983. FEBRUÁR 27. VASÁRNAP SPORT Három vendéggyőzelem az NB I-ben Gólokban gazdag focinyitány (Folytatás az 1. oldalról) CSEPEL— MTK-VM 3—1 (1—0) Hungária krt., 6 ezer néző, ve­zette: Szávó. CSEPEL: Kovács A. — Kincses, Elekes, Gálhidi, Kőhalmi, Mé­szöly (Varga), Fischli, Kelemen, Dékány, Lazsányi, Budavári. MTK-VM: Gáspár — Silye, Tur­ner, Szabados, Sörös, Turtóczki, Fodor (Handel), Valuch, Pekker (Boda), Borsó, Bognár. Góllövők: Lazsányi, Dékány, Mészöly, illetve Boda. A kellemes, tavaszias időben kevésbé kellemes, álmosító, unal­mas mérkőzést vívott a két csa­pat. Persze a vívás szó némileg túlzóan hat, mivel a Csepel vé­gig annak tudatában futballozott, hogy jobb ellenfelénél. Nem eről­tette meg magát, nem kapkodott, játékosain érződött, hogy csak afelől bizonytalanok, mikor rúg­ják az első gólt. Az első félidő második harmadában meg is ér­kezett, majd szünet után rögtön a kezdést követően nőtt az előny. Az MTK-VM elképzelés nélkül, amúgy „valahogy csak lesz” mó­don játszott. A szépítő gól 3-0 után esett, az MTK-VM ezzel a játékával aligha reménykedhet abban, hogy magasabbra kapasz­kodik a táblázaton, sokkal inkább kell félnie, nehogy a kiesőjelöltek közé csússzon. (u. p.) I. DÓZSA—PMSC 2—0 (1—0) Megyeri út, 4 ezer néző, vezet­te: Hartmann. II. DÓZSA: Kollár — Szűcs, Ko­vács, Sarlós, Árky, Steidl, Szebe­­gyinszki, Kardos (Kisznyér), Sza­bó, Törőcsik, Kiss. PÉCS: Katzirz — Brezniczky, Róth, Torna, Kincses, Schultheisz, Lutz, Lőrincz, Gallai, Nagy, Mé­száros. Góllövő: Törőcsik, Szebegyinsz­­ki. A pécsiek indokolatlanul meg­erősítették hátsó alakzatukat, a két előretört újpesti csatárt öt védő őrizte, Törőcsik két testőrt is ka­pott Róth és Kincses személyé­ben. A várt lila-fehér­ rohamok azonban elmaradtak, mérsékelt színvonalú, kiegyenlített játék folyt. A valamivel többet támadó V. Dózsa megérdemelte a győzel­met, az MTI jelentése szerint csak gólveszélyességben múlta fe­lül az ellenfelet, de ez elégnek bi­zonyult. FTC—HALADÁS 2—0 (1—0) Szombathely, 18 ezer néző, ve­zette: Palotai. FERENCVÁROS: Zsiborás — Jancsika, Dózsa, Rab, Takács, Koch (Ebedli), Nyilasi, Pogány, Murai (Szabadi), Szokolai. PO-HALADÁS: Hegedűs — Hor­váth, Király, Vörös, Preszeller, Nagy (Szarka), Fitos, Kulcsár (Papp), Szabó, Dohány, Hauzer. Góllövők: Nyilasi, Pölöskei. Érdekesség, hogy az első és utolsó győzelmét is a fővárosban szerezte az FTC ellen a Haladás. A két dátum: 1947. július 6. és 1982. április 10. Mindkét tábor bízott a jó rajtban. A hazaiak abban is, hogy a téli szünetben Pécsről Szombathelyre visszake­rült őszi gólkirály, Dobány foly­tatja a gólgyá­rtást új klubjában is. A kitűnően előkészített pá­lyán a mérkőzés na­gy részében jobban játszó Haladás némileg balszerencsés vereséget szenve­dett. Főleg azért, mert biztos gólhelyzeteit kihagyta, ellenfele viszont a minimális lehetősége­ket is kihasználta. A mérkőzés lefújása előtt 10 perccel egy nyilvánvaló 11-est nem adott meg a Haladás javára Palotai. (b. f.)­­ BP. HONVÉD—NYÍREGYHÁZA 3—0 (1—0) Kispest, 8 ezer néző, vezette: Urbán. BP. HONVÉD: Andrusch — Pa­­róczai, Varga, Garaba, Tóth, Ke­­repeczky (Gere), Gyimesi, Nagy, Bodonyi (Kozma), Dajka, Ester­házy. NYÍREGYHÁZA: Varga A. — Bezzegh, Gáspár, Halász, Varga J., Moldván, Czeczeli, Farkas, Barta (Imre), Kiss, Fecsku. Góllövők: Dajka (2), Kozma. A vendégek meglepetésre nem álltak be védekezni, három csa­tárral támadtak. A Honvéd nem tudott mezőnyfölényt kiharcolni. A vezető gól két perccel az első félidő lefújása előtt esett. Szünet után az addig akadozó kispes­ti gépezet már jobban működött. VASAS—ZTE 2—2 (1—1) Zalaegerszeg, 10 ezer néző, ve­zette: Maczkó. VASAS: Kakas —Farkas, Hi­res (Hegedűs), Balogh, Csima, Birinyi, Seres, Komjáti, Birkás (Izsó), Kiss, Váradi. ZTE: Balázs — Konrád, Pe­­csics, Péter, Major, Sipos, Soós, Török, Fehér (Csepregi), Simon, Takács (Varga). Góllövők: Kiss, Izsó, illetve Tö­rök, Sipos. Tavaszt idéző időben meglepően jó talajú pályán az első félórában lényegesen többet támadott a ZTE, mint a Vasas. A fölény azonban csak veszélytelen szög­leteket meg egy kapufát eredmé­nyezett. A szerencsés körülmé­nyek között született Vasas­gólra nyomban válaszoltak a ha­zaiak, sőt, a második félidő ele­jén megszerezték a vezetést is. Ezután óriási küzdelem folyt. Simon kétszer is bebiztosíthatta volna a győzelmet, ám a piros­kékek jól bemutatkozó új kapu­sa, Kakas mentett. A Vasas tá­madott, de a ZTE gyors kontra­akciói veszélyesebbek voltak. Az utolsó percben aztán jött a for­dulat: a csereként beállt szemfü­les Izsó megmentette csapatának az egyik pontot. (t. j.) VIDEOTON—BÉKÉSCSABA 4—0 (1—0) Székesfehérvár, 5 ezer néző, vezette: Nagy B. VIDEOTON: Disztl P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G., Kiss, Csongrádi, Vadász, Nagy T., Szabó (Mihalics), Horváth F. (Palkovics). BÉKÉSCSABA■■ Hanyecz — Királyvári, Kőhalmi, Tisza, Rácz, Pásztor (Adorján), Steiger­­­wald, Zsömbörgi, Cseh (Plas­­tyik), Kurucz, Szekeres. Góllövők: Szabó (2, egyet 11- esből), Nagy T.,­­ Horváth F. Kiállítva: Királyvári. A válogatott Kerekes Attila kiállítás miatt hiányzott a csa­bai gárdából, ráadásul a karmes­ter Pásztor a 11. percben súlyo­san megsérült és kiállt. A Vi­deoton végig óriási fölényben játszott, és a helyzetiek alapján akár nagyobb arányban is győz­hetett volna. Ezen a mérkőzé­sen nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A befejezés előtt két perccel Tisza büntetőjét Disztl Péter hárította. (h. f.) Ismét a Fővárosi Tanács klub­termében találkoztak a közalkal­mazottak amatőr sakkozói. A bu­dapesti döntő után a Magyar Hír­lap Kupa országos csapatdöntő­jét rendezték meg a lapunk által tíz évvel ezelőtt alapított ván­dordíjért. Tizenhét asztalnál 34 csapat foglalt helyet, amikor a Közalkalmazottak Szakszervezete sajtó- és propagandaosztályának vezetője, Körösi Tibor üdvözölte a mintegy tízezer közalkalmazott sakkozóval októberben indult or­szágos tömegverseny döntőjének részvevőit, a közalkalmazottak szakszervezeti titkárát, Kádas Istvánt és a Magyar Sakk Szövet­ség ügyvezető elnökét, Gábor Zoltánt. Ez utóbbi néhány szót szólt sakktömegversenyünk je­lentőségéről. Egy korábbi felmé­rés szerint ugyanis Magyarorszá­gon a családban, az iskolai kö­zösségekben ismerkednek meg a legtöbben a sakkozással, és ez az utánpótlás, azt jelenti, hogy mindig többen találnak örömöt ebben a szellemi játékban, közü­lük néhányan örökre elkötelezik magukat a versenysakkozással is. A verseny főbírája, Borbély­ László tartott eligazítást, majd megindították a sakkórákat, hogy svájci rendszerben, 15—15 perces játékidővel elkezdődjön a ver­seny. A második forduló után már csak az idei budapesti bajnok, az Országos Tervhivatal Számí­tástechnikai Központ volt száz­­százalékos, a harmadik forduló­ban a vándordíját korábban őrző Könnyűipari Tervező Vállalattal került össze. Az első táblán Gig­­ler és Csikszenthy párharca vál­tozatos küzdelem után ért véget, döntetlent jelentő kézfogással. — Agyon volt nyerve a parti — panaszkodott Gigler —, de az óra ellenem járt, így igaz, hiszen ragyogóan ki­védte ellenfele királyszárnyi tá­madását, de a végjátékban ellen­kező színű futó mellett nem tud­ta érvényesíteni három gyalog­előnyét. Közben a harmadik táblán Je­­szenszki elnézte a bástyáját, ke­zet fogott Bánkövyvel, és utána versenyen kívül lejátszották a partit döntetlenre. A második táblán Schréder leszorított állás­ban kénytelen volt elismerni Thor győzelmét, így máris a Szá­mítástechnikai Központ nyert 2,5:0,5-re. Ezt a küzdelmet végignézte a tavalyi kupavédő, a Számítás­­technikai és Alkalmazási Kutató Intézet (SZTAKI) játékosa, Mérő László is, aki szurkolóként láto­gatott el az országos döntőre. — Sajnos, nem tudtunk elin­dulni a budapesti viadalon — mondotta —, mert valamennyien külföldi úton voltunk. Jómagam Skóciában jártam egy kéthetes ösztöndíjjal. Mennyivel más kí­vülről nézni az ilyen időhöz kö­tött, fél pontokat is sokszor ke­servesen mentő küzdelmeket. Na, majd jövőre ... Nagy forgalmat bonyolított le a kihelyezett postahivatal, és ko­ra délutánra már nyolcszázat ad­tak el a tavalyi emlék­levelező­lapunkból, amelyet a 10. sakktö­megversenyünk alkalmával adott ki a posta. A szombati kilenc forduló után a budapesti bajnok OT Számí­tástechnikai Központ tartotta ve­zető helyét, bár a kiskunfélegy­házi HM-csapat és a Veszprémi Rendőr-főkapitányság, valamint a Központi Statisztikai Hivatal Állami Számítástechnika Szolgá­lata még befoghatja a vasárnapi három fordulóban. Az élmezőny állása: OT Szá­mítástechnikai Központ (Csik­szenthy Csaba, Thár Ferenc, Bánkövy György) 20 pont, HM Kiskunfélegyháza (Soós Ferenc, Papp József, Varga Ferenc) 14,5 pont, Veszprém megyei Rendőr­főkapitányság (Schmied Ferenc, Elekes András, Paizs László) és KSH ASZSZ (Lengyel Csaba, Kiss György, Szekeres István) 17—17 pont. A versenyt vasárnap reggel 8 órakor folytatják, majd ered­ményhirdetés után két világbaj­nokjelölt nemzetközi nagymeste­rünk, Portisch Lajos és Ribli Zol­tán játszik szimultánt a jelent­kezőkkel. Toldy Ferenc Magyar Hírlap Kupa '83 A budapesti bajnok vezet Az NB I állása 1. Csepel 16 9 6 1 28—17 24 2. Rába ETO 16 11 1 4 42—17 23 3. Bp. Honvéd 16 9 3 4 28—17 21 4. I. Dózsa 16 7 5 4 23—19 19 5. Ferencváros 16 8 2 6 39—29 18 6. Vasas 16 6 6 4 33—25 18 7. Debrecen 15 5 6 4 19—19 16 8. Videoton 16 7 1 8 29—24 15 9. Tatabánya 15 4 5 6 20—24 13 10. Diósgyőr 16 4 5 7 21—30 13 11. Haladás 16 4 5 7 13—23 13 12. Békéscsaba 16 4 5 7 25—38 13 13. MTK-VM 16 5 3 8 20—35 13 14. ZTE 16 4 4 8 17—23 12 15. Pécs 16 5 2 9 23—30 12 16. Nyíregyháza 16 3 5 8 13—23 11 A góllövők élén 13: Dobány (Haladás), 11: Hannich (Rába ETO), 9: Váradi (Vasas), Borostyán (Diósgyőr), 8: Weimper (Tatabánya), Kiss L. (Vasas), Pölöskei (FTC). * Az NB II-ben és a területi baj­nokságon ma kezdődik a tavaszi idény. Az NB II húsz együttese június 12-ig játssza le a 19 for­dulót. Az őszi idény után a volt NB I-es Volán 3 pont előnnyel vezet a Kazincbarcika és négy­­gyel a SZEOL előtt. A huszadik forduló párosítása: Dorog—Ózd, SZEOL AK—Baja, Keszthely—Debreceni Kinizsi, Szekszárd—Siófok, Kecskemét— Nagybátony, Salgótarján—Ganz- MÁVAG. 22. sz. Volán—Volán, Eger—Bauxitbányász, Sopron—­­ Hódmezővásárhely, Kazincbarci­ka—Nagykanizsai Olajbányász. 1 Magyar Hírlap Göhr világcsúcskörelben A Budapest Sportcsarnokban szombaton — egy héttel az Euró­­pa-bajnokság rajtja előtt — meg­kezdődött az atléták országos fe­dettpályás bajnoksága. A ma­gyarokon kívül nyolc nemzet 52 sportolója versenyez Budapesten. Az NDK-beli Göhr a 200 mé­teres síkfutást 22.64 másodperc­cel nyerte, mindössze egy század­dal maradt el a világrekordtól. A magyarok csak egy ifjúsági csúcsot értek el, mégpedig Csehi Andrea a 60 méteres gátfutás­ban, 8.53 másodperccel. Jó for­mát árult el Vanyek Zsuzsa a női távolugrásban, 653 centivel nyer­te a versenyt. A megyei lapokban olvastak Példás intézkedések A Kisalföld tegnapi száma „Huszonketten felfüggesztve” címmel írást közölt, amelyben egyesületi és játékosnévsort tár az olvasók elé. A megyei lap tá­jékoztatása szerint Győr-Sopron­­ban hét egyesület összesen 22 lab­darúgója gyanúsítható a totócsa­lásban való részvétellel, ezért já­tékjogukat egyesületük a bünte­tőeljárás befejezéséig felfüggesz­tette. Ők a következők: Beled: Németh János (a Répcelak játé­kosaként követte el vétségét); Csorna: Póczik János, Győri Dó­zsa, Glázer György, Gurbács La­jos, Keglovich Ferenc, Fekete Fe­renc és Markó I­erenc; Győri MÁV DAC: Csollányi Imre, Fe­hér Miklós, Kovács Rudolf és Süle Zoltán; Mosonmagyaróvári TE: Juhász Miklós, Ipacs László, Mészáros Mihály, Schnitzer Imre, Szabó János; Kapuvári SE: Papp László, Szabó­ Tibor és Lengyel Mihály; Soproni SE: Pálinkás István (még a Sabária színeiben), Bogáti Attila (keszthelyi játékos­ként), Csóka György (a MÁV DAC játékosaként). Egy másik megyei újság, a Vas Népe — a megyei testnevelési és sporthivatal tájékoztatása alap­ján — adta közre, ugyancsak szombaton, hogy a sportegyesüle­tek fegyelmi bizottságai mely labdarúgók játékát függesztették fel. Haladás: Garics György; Sabá­ria: Horváth Lajos, Tóth István, Bencsics Tibor és Jáger László; Kőszegi Latex: Jáger Sándor; Répcelak: Németh József, Gás­pár Tibor, Horváth Endre és Wit­­tinger Ernő. Körmend: Horváth Gyula, Kiss István, Horváth An­tal, Fata János, Gombás Sándor, Simon Sándor, Kovács József, Földes Miklós és Marton Ferenc edző. A Zalai Hírlap „Több labdarú­gó játékjogát felfüggesztették Keszthelyen és Nagykanizsán” címmel pénteken foglalkozott az ügy megyei fejleményeivel. Meg­írja, hogy a Nagykanizsai Olaj­bányász elnöksége Martinkovics József labdarúgó játékjogát fel­függesztette. Dr. Farkas József, a Keszthelyi Haladás sportegyesü­let elnöke pedig az egyesület fe­gyelmi bizottságának döntéséről a következő nyilatkozatot adta a Zalai Hírlapnak: " A felsőbb szervek szóbeli utasítására a sportfegyelmi sza­bályok megsértése miatt a Keszt­helyi Haladás fegyelmi bizottsá­ga a jogerős bírói ítélet megho­zataláig Antoni János, Filó Lász­ló, Galántai Tibor, Nagy III. Já­nos, Engloner László, Kovács László, Sebestyén Péter, Rácz László, Hajba Géza, Sándorfi Ró­bert, Szabó Kálmán és Deme Im­re játékjogát felfüggesztette a totómérkőzések eredményei befo­­lyásolásának alapos gyanúja miatt. Ügetőverseny-eredmények 1. Gól (8) — Vicces (9) — Barack­­virág (7) — 121, 19, 20, 27. — Bef.: 130, 162. — Hármas bef.: 1067. 2. Irkafirka (1) — Igric (3) — ír (5) — 64, 18, 14, 16. — Bef.: 76, 82. 3. Harry (2) — Félős (4) — Delphy­­nium (10) — 26, 16, 15, 12. — Bef.: 55, 42. — Hármas bef.: 268. 4. Holdfény (6) — Hóvihar (7) — Er­­ba (9) — 75, 20, 11, 23. — Bef.: 99, 505. 5. Fanta (3) — Gabin (2) — Cerbe­rus (6) — 215, 74. 28, 20. — Bef.: 263, 275. — Hármas bef.: 3595. 6. Deltás (7) — Egres (6) — Gesztus (8) — 12, 12, 11, 12. — Bef.: 18, 22. 7. Zuárd (7) — Harmonikás (4) — Házibuli (1) — 40, 16, 18, 30. — Bef.: 98, 254. — Hármas bef.: 2388. 8. Hibiscus (4) — Zegzug (2) — Fa­vicc (3) — 32, 14, 12, 14. — Bef.: 64, 247. 9. Fót (5) — Demeter (8) — Dicső (10) — 112, 40, 27, 22. — Bef.: 1051, 794. 10. Habig (5) — Hargita (9) — Ha­landzsa (6) — 38, 14, 31, 21. — Bef.: 70, 63. EREDMÉNYEK ,ESEMÉNYEK TEMESVÁRI ANDREA szenzáriós győzelmet aratott a Oakland­ tenisz­­versenyen: a negyeddöntőben 4:6, 7:5, 6:4 arányban nyert az amerikai Tracy Austin ellen. Az elődöntőben a nyu­gatnémet Bungéval játszik. A NŐI KÉZILABDA BEK-BEN visz­­szavágót játszott a Vasas és a Bp. Spartacus. A Kőér utcában a Vasas 21:16-ra nyert, és összesítésben 34:32- es gólkülönbséggel jutott a legjobb négy közé. A PORTISCH—KORCSNOJ sakkvi­lágbajnoki negyeddöntő páros mérkő­zés színhelye az NSZK-beli Bad Kis­­singen lesz. A küzdelem március 26- án kezdődik, a játékosok tíz mérkő­zést vívnak. Döntetlen esetén újabb négy partit váltanak. A VILÁG LEGJOBB eredményét ér­te el az Egyesült Államok fedettpá­lyás atlétikai bajnokságán Stephanie Hightower: a 60 yardos női síkfutás­ban 7.36 másodperccel győzött. AZ UTOLSÓ FORDULÓT játszották le a linaresi nemzetközi sakktornán. Sax döntetlenre mérkőzött az élen álló szovjet Szpasszkijjal. Szpasszkij 6,5 ponttal vezet, az 5,5 pontos Karpov még utolérheti, mivel van egy függő­­játszmája, Sax 5,5 pontot szerzett a versenyen. A Tallinnban a Keresz­­emlékversenyen Székely Péter játsz­­mája a szovjet Pszahisz ellen függő­ben maradt. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat igazgatója *­­ Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy évre 408 Ft, félévre 204 Ft, negyedévre 102 Ft, egy hónapra 34 Ft. INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 Magyar Hírlap

Next