Magyar Hírlap, 1983. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
12 1983. MÁJUS 24. KEDD SPORT felAGYAR HÍRLAP Már csak jobb gólkülönbséggel vezet a Rába ETO Továbbra is három bajnokesélyes A labdarúgó NB I 26. fordulójából egy találkozót játszottak vasárnap. A győri összecsapást óriási érdeklődés előzte meg. A Rába ETO és a Ferencváros küzdelmét jó előre az év mérkőzéseként harangozták be. FTC—RÁBA ETO 3—3 (2—0) Győr, 27 ezer néző, vezette: Divinyi. FTC: Zsiborás — Szántó, Judik, Rab, Takács, Ebedli (Dózsa), Nyilasi, Rubold, Szabadi, Szokolai (Koch), Pogány. Rába ETO: Kovács — Csonka, Hlagyvik, Szíjártó (Mile), Magyar, Hannich, Póczik (Szepesi), Barcsa, Szabó, Szentes, Hajszán. Góllövők: Nyilasi (3, kettőt 11-esből), illetve Szentes, Holnrich (11-esből), Barcsa. Az első félidő ferencvárosi vezetését elsősorban az eredményezte, hogy a fővárosi középpályás sor — Nyilasi vezérletével — a hazaiak hasonló csapatrésze fölé tudott nőni, időnként szellemesen kombináltak a fradisták, és Nyilasi klasszis módon, kiemelkedően irányított, a vezető gól előtti alakítása élményszámba ment, mintaszerűen fejezte be egyéni akcióját. Már-már biztosnak tűnt a budapesti zöld-fehérek sikere, ám a Rába ezúttal is talpra tudott állni és képes volt újítani, ami az egyik pont megszerzését jelentette. Amíg a két együttes erővel bírta, a nagy számú nézősereg izgalmas, fordulatokban és gólokban gazdag játékot láthatott A nagy meleg és az állóképességbeli fogyatékosságok is szerepet játszottak abban, hogy a hajrára lelassultak a játékosok, elfogyott az erejük. A 90 perc összképe alapján a döntetlen igazságos. A pontosztozkodás egyben azt jelenti, hogy változatlanul nyílt a három bajnokaspiráns között az elsőségért folytatott küzdelem. A Rába ETO jobb gólkülönbségével előzi meg a Bp. Honvédot, a két csapatnak egy pont az előnye a Ferencváros előtt. (takáts) Az NB I állása A góllövők élén 18 gólos: Dohány (Haladás), 17 gólos: Hannich (Rába ETO), Kiss L. (Vasas), 16 gólos: Nyilasi (FTC) 11 gólos: Kiss L. (VI. Dózsa), 13 gólos: Pölöskei, Szokolai (FTC), Várndi (Vasas). ★ Több meglepetés született az NB II 33. fordulójában, a legnagyobb, a már feljutónak tekinthető Volán otthonában pontot szerzett a Baja. A Volánt üldöző három csapat közül egyik sem tudott nyerni, a Siófok kikapott a sereghajtó Nagybátonytól, a Salgótarján és a SZEOL 1—1 ponthoz jutott idegenben. Az eredmények: Eger—Salgótarján 1—1 (0—0). Eger, 4 ezer néző, vezette: Ádám. Góllövők: Horváth, illetve Kovács 11. Kiegyensúlyozott küzdelem, igazságos eredmény. Kecskemét—Sopron 2—2 (2—1). Sopron, 4500 néző, vezette: Szemes. Góllövők: Supka, Gólyák, illetve Horváth 11. (2). .Küzdelmes mérkőzésen a korszerűbb labdarúgást mutató vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Kazincbarcika—Szekszárd 2—2 (2—1). Kazincbarcika, 3 ezer néző, vezette: Eöry. Góllövők: Majoros, Petrovics, illetve Megyeri, Magyar. Kritikán aluli játék folyt, egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Olajbányász—Keszthely 4—2 (2—1). Nagykanizsa, 5500 néző, vezette: Sárkány. Góllövők: Csepregi (2, mindkettőt 11-esből), Balogh, Fuss, illetve Rácz, Kiss. Kitűnő játékot mutatott a hazai gárda, és nagyobb arányban is győzhetett volna. Ózd—Bauxitbányász 1—1 (1—0). Tapolca, 1000 néző, vezette: Szabó T. Góllövők: Dudás (11-esből), illetve Major. A második félidőre alaposan feljavult Bauxitbányász győzelmet érdemelt volna. Nagybátony—Siófok 3—1 (3—1). Nagybátony, ezer néző, vezette: Bognár. Góllövők: Bedő, Kiss Gy., Cséki (11-esből), illetve Tieber (11-esből). Meglepő, de teljesen megérdemelt hazai siker született. Hódmezővásárhely—SZEOL AK 0—0. Hódmezővásárhely, 7 ezer néző, vezette: Szilágyi. Közepes iram és színvonal, igazságos eredmény. Volán—Baja 2—2 (1—1). Czabán Samu tér, 1500 néző, vezette: Segovits. Góllövők: Fekete, Nyúl, illetve Szőcs, Morgás. A végig szervezetten játszó vendégek csaknem nagy meglepetést okoztak, a Volán a 87. percben egyenlített. Ganz-MÁVAG—Debreceni Kinizsi 1—1 (1—0). Kőbányai út, 1500 néző, vezette: Varga J. Góllövők: Kisteleki, illetve Tőzsér. Egyenlő erők küzdelmében igazságos döntetlen. 22. Volán—Dorog 3—0 (3—0). Rákoscsaba, ezer néző, vezette: Ácséi. Góllövők: Kotul (2), Vad. Nagyszerű első félidei játékával biztosan tartotta otthon a két pontot a Volán Az Európa-bajnokság második selejtező csoportjában, Chorzówban, Lengyelország 1—1-es döntetlenre mérkőzött a Szovjetunióval. A 21. percben Boniek szerzett vezetést a lengyeleknek, a szovjet válogatott a 63.percben Wojcicki öngóljával egyenlített. A Szovjetunió vezet 5 ponttal anégypontos Lengyelország és Portugália előtt. Finnországnak egy pontja van. A szovjetek és a portugálok három, a lengyelek és a finnek négy mérkőzést játszottak. ★ Az ifjúsági Európa-bajnokság helyosztóit vasárnap rendezték meg Londonban. Az első helyet Franciaország szerezte meg a Csehszlovákia ellen aratott 1—0- ás győzelemmel. A harmadik helyért: Olaszország—Anglia 1—1, 11-es rúgásokkal az olaszok győztek (4—2). ★ A portugál bajnokságból még két forduló van hátra, de a Benficától már aligha lehet elvenni az elsőséget. Az együttes négy ponttal vezet, és igen jó a gólkülönbsége is. A Benfica szerdán elvesztette az UEFA Kupát, de a következő idényben minden valószínűség szerint a bajnokok között indulhat. Mészáros Ferenc csapata, a Sporting a Porto mögött a harmadik helyen áll, de az már biztos, hogy részt vehet az UEFA Kupában, hiszen az utána következő együttes hátránya nyolc pont. A gólkirályi címre a 31 gólos Gomes (Porto) a legesélyesebb, a második helyen Nene (Benfica) áll 21 góllal. Az NB II állása 1.Rába ETO 26165 5 66-31 37 2.Bp. Honvéd 26165 5 50-29 37 3.Ferencváros 26 164 6 67-43 36 4.I. Dózsa 26 126 8 40-35 30 5.Csepel 2610 106 41-39 30 6.Vasas 26 116 9 52-43 28 7.Tatabánya 26 8108 37-34 26 8. Zalaegerszeg 267 910 31-36 23 9.Diósgyőr 267 910 30-39 23 10.Debrecen 267 910 29-39 23 11.MTK-VM 269 512 36-48 23 12.Haladás 268 711 24-36 23 13.Pécs 267 712 37-45 21 14. Nyíregyháza 266 812 22-33 20 15.Videoton 268 315 39-42 19 16.Békéscsaba 265 714 35-64 17 1. Volán , 3317 11 5 74-32 45 2.SZEOL AK 3316 8 9 62-40 3.Siófoki 3314 118 56-40 39 4.Salgótarján 3316 710 54-38 39 5.Hódmezőv. 3316 512 48-44 37 6.Kecskemét 33131010 47-39 36 7.Kazincbarcika 3314 712 51-47 35 8.Baja 33111111 45-41 33 9.Sopron 33111111 34-36 33 10.Szekszárd 3312 813 40-34 32 11.Eger 3313 515 61-54 31 12.Debr. Kinizsi 3391311 37-38 31 13.22. sz. Volán 3311 913 54-57 31 14.Ózd 3311 913 50-56 31 15.G.MAVAG 3312 714 50-75 31 16.Nagykanizsa 3313 416 50-58 30 17.Keszthely 3312 516 48-52 29 18.Bauxitb. 3311 715 45-55 29 19.Dorog 33 91014 41-50 28 20.Nagybátony 3384 21 41-82 20 . 100 MÉTER KÖZELÉBEN! Ki hitte volna el még az évszázad derekán? Gyerekkoromban „menő” atlétának számított, aki a 60 méteres vonalon túl röpítette a gerelyt. Az olimpiákon Amszterdamban Szepes Béla 65,26 méteres dobással nyert ezüstérmet, Várszegi pedig 67,03-at ért el Londonban 1948-ban, s ezzel harmadik lett. Ekkor még a 70 méter kiugró teljesítménynek számított. És 35 év múltán már csak 28 centiméter választ el a 100 métertől, amit bizonyára még ebben az évtizedben túlszárnyalDe nemcsak Tom Petranoff szédületes eredménye adta az alkalmat, hogy megjegyzést fűzzek ehhez a fantasztikus eredményhez, hanem a külföldi hírügynökségek észrevétele is. Az, hogy a versenyt nem követte doppingvizsgálat. Márpedig Petranoff testsúlya egy fél év alatt gyorsan gyarapodott. Milyen finnyásak lettünk egyszerre! Most vajon hány olyan világrekordot tartanak számon atlétikában, úszásban és más sportágban, amelyet nem követett doppingvizsga? Nem beszélve arról, hogy a Beszéljük meg! Mozogjunk csak 99,72 méteres eredményhez a doppingon túl még több valami szükséges. Szédületes technikai tudás, például. A doppinggal nem lehet mindent megmagyarázni! DE HA* MAR ITT TARTUNK, időzzünk el egy pillanatra még ennél a témánál. Előttem fekszik dr. Antonio Losada jelentése a FIFA bizottságaihoz az 1982. évi labdarúgó VB doppingvizsgálatairól. A jelentés diadalmas. Az 52 mérkőzésen egyetlenegy játékos sem bukott le tiltott szer használata miatt! Csakhogy mit nevezünk doppingnak? A játékosok 69,77 százalékának a vére nagy mennyiségű koffeint, 26,05 százalékáé pedig sok nikotint tartalmazott. Ami a koffeint illeti, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alighanem felveszi tilalmi listájára. A nikotin pedig közismerten hátrányosan befolyásolja a sportoló oxigénháztartását. Losada felszólít minden játékost: mellőzzék a túlzott kávéfogyasztást és hagyjanak fel a dohányzással! Mintha azt gondolná (dehogy mondja ki!): egy-egy kis valódi doppingszernél sokkal ártalmasabb az állandó, nyakló nélküli kávézás és a szenvedélyes dohányzás! A LOCSOLÁS MIATT szomorú vagyok. Meg se akartam említeni, de Borbély Pál a Népsportban megírta, Nyilasi nyilatkozott róla, szabad hát a gazda. Már csak azért is, mert a lényeget senki sem érintette. A tényállás, ugye i♦leretes? Nyilasi a görög mérkőzés előtt, ki sem kérve a szövetségi kapitány véleményét, fellocsoltatta a pályát. Ez történt. Emiatt azonban még nem lennék szomorú. Amiatt vagyok szomorú, ami a híradásokból kimaradt. Hogy ugyanis a Népstadion gyepén éppen országos kupadöntőt játszottak a serdülők. Azt kellett félbeszakítani, majd az időkiesés miatt korábban lefújni. Ne ítéljük el a Honvéd csapatát, hogy az országos kupadöntő után nem sorakozott fel az ezüstérmet átvenni! Mi neveljük a kupa lebecsülésére már a gyerekeket is. nak. -/ki w , 1 / Kerékpározóink helytálltak NDK-fölény a Békeversenyen A 36. kerékpáros Békeverseny vasárnap ért véget , teljes NDK- sikerrel. Az egyéni összetettben a 23 éves testnevelési főiskolai hallgató, Falk Boden szerezte meg az elsőséget, és csapatban is az NDK bizonyult a legjobbnak. Boden a Belsőversenyek történetében már a nyolcadik elsőséget szerezte az NDK-nak, Schur 1955- ben és 1959-ben, Hagen 1960-ban, Ampler 1963-ban, Peschel 1968- ban. Hartnick 1976-ban és Ludwig tavaly volt, az összetett győztese. Dicséretesen küzdöttek a magyarok, Halász Zoltán az összetettben a 18. helyet szerezte meg, s a magyar csapat a 16 együttes versenyében 10. lett. Az egyéni összetettben 1. Boden (NDK-beli) 46:02:57 óra, 2. Csuzsda (szovjet) 46:03:29, 3. Ludwig (NDK) 46:03:39, 4. Rogers (amerikai) 46:04:06, 5. Krawczyk (lengyel) 46:04:14. 6. Solleveld (holland) 46:04:32____ 18. Halász Zoltán 46:14:38,... 49. Tóth 46:36:43,... 52. Halász László 46:37:50____ 57. Sajó 46:40:54____ 67. Szánthó 46:56:15,... 69. Szarom! 47:01:12. összesen 82 versenyző fejezte be a két hétig tartó sorozatot. Csapatban: 1. NDK 137:59:24 óra, 2. Lengyelország 138:12:49, 3. Csehszlovákia 138:13:56, 4. Szovjetunió 138:18:21, 5. Hollandia 138:22:10, 6. Bulgária 138:29:15, ...10. Magyarország 139:05:11. Wolfram Lindner, az NDK válogatottjának edzője, így nyilatkozott :1 — Erős és jó csapattal indultunk, versenyzőim között nagyszerű volt az összhang. A második naptól gyakorlatilag már az élen voltunk, nyolc szakaszon a mi versenyzőink szereztek elsőséget. Mi a Békeversenyt a világbajnokság főpróbájának is tartottuk, ez tehát jól sikerült. Meglepett, hogy a hajrában a szovjet válogatott már nem tudott bennünket veszélyeztetni, pedig tőlük tartottunk a legjobban. Viktor Kapitanov, a szovjet csapat főedzője, egyáltalán nem volt elégedett versenyzői teljesítményével. Bár két kerékpárosának sérülése nagy veszteséget jelentett, a többiek is gyengébbek voltak a vártnál. Kapitanov szerint az NDK-nak Ludwig és Raab személyében két kivételes klaszszisa van. Ló és ember A címben idézett feliratú könyvnek a mottója mindent elárul. Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló (Liffon). Ez a gondolat vonul végig az utóbbi időben lótörténeti írásaival jelentkező dr. Vecseklőyi József legújabb munkáján. A most megjelent Ló és ember című, saját kiadású könyve történeti áttekintést próbál nyújtani népszerű formában a ló és az ember évezredes kapcsolatáról. Írása végéig ragaszkodik a bevezetőjében idézett sorokhoz, melyeket egy ismeretlen lószerető költő, a kolozsvári Iklaudi László vetett papírra, közel a múlt század elején: „Kilentz Musák! kik az Helikon Hegyének ! "Tetején, Pegazus szárnyas Ló körmének / Rúgásából fakadt Hippokréné vizét / Szentnek Tartyátok és szeretitek ízét. / Jertek segélyetek! s az én rekedező, / Musámnak azon szent Lónak tsergedező, / Forrásából, bár egy italt engedjetek, / Hogy lelkesítetvén együtt ti veletek, / Ezen dicsőséges Tárgyról méltóképen / Énekelhessen’ a szép Lovakról szépen.” A szerző, az ókori futtatások, kocsiversenyek mellett nagy teret szentel a turf szülőföldjén, Angliában kialakult és sokszor botrányos derbyknek, melyeket elúszott vagyonok, mérgezett favoritok, bűnszövetkezetek kísértek. Olvastunk Kincsem máig vitatott származásáról, Epsomban derbyt nyerő magyar tulajdonú lovakról, a Liverpooli Nagyakadályverseny ugróderbyjéről, ahol például 1928-ban negyvenkét ló indult, és végül ketten értek csak a célba. Mindezt dr. Vecsekley szinte mesélve írja le sok-sok illusztrációval, irodalmi idézettel alátámasztva mondanivalóját. T. F. EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK ÚJ VILÁGCSÚCSOT állított fel Galina Szavinkova a női diszkoszvetésben: a szovjet atlétanő rekordja 73,26 méter. A régi csúcsot a bolgár Vergova tartotta 71,80 méterrel. — Havannában a férfidiszkoszvetők versenyét a kubai Luis Mariano Deliz a világ idei legjobb eredményével, 71,06 méterrel nyerte. TEMESVÁRI JÓL RAJTOLT a párizsi nemzetközi teniszversenyen: a női egyes első fordulójában 6:0, 6:1-re verte a francia Thibault-t. A DETRE-TESTVÉREK szerezték meg a győzelmet az olaszországi Carrara mellett rendezett nemzetközi vitorlázóversenyen. A viadalon hét nemzet 21 hajója állt rajthoz, a mezőnyben ott volt a spanyol Abascal, Gulia kettős is. A FORMA–1-es versenyautók vasárnapi világbajnoki futamát a belga Grand Prix-t a francia Prost nyerte honfitársa, Tambay és az amerikai Cheever előtt. Az összetettben Prost vezet 28 ponttal, a brazil Piquet (24) és Tambay (23) előtt. NYOLC GYŐZELMET szereztek a magyarok csehszlovákiai Slatyban rendezett nemzetközi versenyen. A magyar aranyérmesek: Buday (C—1 500 m), Hajdú, Sarusi (C—2 500 és 1000 m), Buday, Vaskúti (C—2 10 000 m), Rakusz (női K—1 500 és 5000 m), Géczi, Povázsán (női K—2 500 m), és 500 méteren a női kajak négyes. A GOKART DUNA KUPA második fordulójában Kecskeméten hét ország 58 versenyzője indult. A nemzetek közötti csapatversenyben Ausztria lett az első, megelőzve Magyarországot, az NSZK-t és Csehszlovákiát. Az ifjúságiak versenyében Nagy József révén hazai győzelem született. SORSOLTAK a női röplabda MNK hétvégi döntőjére, eszerint a pénteki nyitónapon a Vasas az Ú. Dózsával, a Tungsram pedig a Bp. Spartacussal mérkőzik. A kupát jelenleg a Tungsram védi. HAZAI GYŐZELMEKKEL ért véget a Margitszigeten a Magyarország- Ausztria mű- és toronyugróverseny. A női műugrást Kelemen Ildikó, a férfitoronyugrást Némedi Károly nyerte. Az összetett pontverseny végeredménye: Magyarország-Ausztria 30:14. Röplabda EB selejtező Továbbjutás vereséggel Két, már továbbjutott válogatott — Magyarország és Franciaország — mérkőzött egymással Debrecenben, a férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező zárónapján, vasárnap. Bár a találkozónak nem volt tétje, a két együttes izgalmas, színvonalas presz- tázsmérkőzést vívott. Az ötjátszmás csatában a magyaroknak három mérkőzéslabdájuk is volt, mégis a vendégek szerezték meg a győzelmet. Az eredmény: Franciaország—Magyarország 3—2 (11, —13, 10, -11, 14). POLITIKAI NAPILAP* Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat igazgatója © Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy évre 408 Ft, félévre 204 Ft, negyedévre 102 Ft, egy hónapra 34 Ft. INDEX: 25007 Magyar Hírlap HU ISSN 0133-1906